A leiratkozásmentes hírlevél szolgáltatás
2015.07.03. 14:48 | Homár Hilda

logo_mtaphoto_white.jpg

Figyelmetlenség vagy agresszív marketing? Ki tudja, mi áll a 4 éve húzódó ügy mögött. Pedig kevés idegesítőbb dolog van spamelésnél, nem beszélve arról, hogy kötelező feltüntetni a levelekben a leiratkozási lehetőséget, ami 1-2 kattintás, egyáltalán nem telefonos megoldás kell, hogy legyen. 

Sziasztok!

Megosztanám veletek történetemet az MTAphoto nevezetű fotós céggel, na ha más nem, ez a cég biztosan megérdemli, hogy „öregbítsék a jóhírét”..

Kb. 4 éve kerülhettem kapcsolatba a céggel, amikor még kis csitriként, a fővárosba felkerülvén én is hirtelen modell akartam lenni (csak pillanatnyi hülye ötlet volt, tényleg). Aztán kicsit később rádöbbentem, hogy ennél értelmesebb életcélok is léteznek, így leiratkoztam (volna) a hírlevelükről. Persze nem sikerült, hiszen akkor itt véget is érne a történet.

Szűrt kommentelők
Feketelista: Nikcsi Divat
2015.07.03. 06:42 | Homár Hilda

screenshot_2015-06-10_14_29_23.png

Niki utólag már fújhatja az okosságot, de hátha másnak még időben jön a tanács: 2500-ért manósapkát még talán, de Converse cipőt, pláne többet ne innen akarjon venni, mert ekkora a garancia arra, hogy meg is kapja. (És mire élesedett a poszt, a nikcsidivat.hu már nem is üzemel, így legalább további pofáraesések kizárva.)

Kedves Tékozló Homár!

Szeretném ha mindenki megtudná, hogy egy bizonyos nikcsidivat.hu mennyire szélhámos és ráadásul garázdaság miatt teszek nemsokára feljelentést ellene. Divatruhákat és cipőket árul a hivatalos weboldalán ahol előre utalással 2-4 hét szállítási időt garantál.

42 ezer forintért vásároltam/ vásároltam volna converse tornacipőket a weboldalon még április 25- én, el is utaltam azonnal a pénzt de a mai napig nem érkeztek meg a cipők! A legdühítőbb az, hogy 3 normális hangvételű emailomra még csak nem is válaszolt majd amikor megfenyegettem, képes volt 1 sorban reagálni, hogy nincs okom a fenyegetőzésre mert 3-6 hét a szállítási idő!

Nos, az is letelt a mai napon de cipő az sehol... Jó lenne ha ezt mindenki olvasná, nehogy más is így járjon!

Üdvözlettel,

Nikoletta

Szűrt kommentelők
Napi fúj: szalonna a Coopból
2015.07.02. 15:41 | Homár Hilda

Nem nagyon szeretnék semmit hozzáfűzni a Coop-szalonna állapotához, de javaslom, hogy a galériát csak saját felelősségre nyissa meg mindenki.

A magyar minőség!

Édesanyám a mai nap vásárol egy kis szalonnát a nyíregyházi, Búza téri Coop ABC-ben.

Hazahozta, lelkesen nekiestem késsel, hogy felvágom és már sütöm is, mert már nagyon éhes voltam. Belevágtam késsel, és kifolyt a belsejéből egy zöld, takony állagú, büdös trutymó. A hús belülről kezdett el rohadni... erre nem megoldás az ecetes víz.

Z.

Szűrt kommentelők
Brávó Tele5!
2015.07.02. 14:22 | Homár Hilda

taxi2.jpg

Ehavi pozitív posztunk tényleg hihetetlen.

Kedves Homár,

Egy magyarul nem beszélő ismerősöm taxizott három napja Budapesten, egy 20.000-essel fizetett, de sem a taxis, sem ő nem figyeltek oda, és a 3000-es fuvardíjra 7000-et kapott vissza. Ezt kb fél órával később vette csak észre.

Felhívta a tele5-öt, de ők nem tudtak vele kommunikálni, ezért nekem magyarul kellett elmagyaráznom a helyzetet. Az ügyfélszolgálat kedves volt, sajnálták, hogy ilyen probléma van, és jelezték, hogy a pénztártól való távozás után nem sok lehetőségem van, de megpróbálják elérni a taxist. Sajnos már nem volt szolgálatban, de kérték, hogy küldjem el emailben a panaszomat. Pár óra múlva vissza is írtak, hogy beszéltek a sofőrrel, aki megszámolta és tényleg több pénze van 10.000-rrel, mint indokolt lenne. Szóval ő akkor jönne, és visszaadná. 

Így is lett.

Tény, hogy ez normális eljárás, de olyan könnyű lett volna letagadniuk, hogy szerintem jár az extra pont a társaságnak.

Üdv,

Puskás Levente

Szűrt kommentelők
Kedves nénik, bácsik, ez termékbemutató, nem gála!
2015.07.02. 09:45 | Homár Hilda

img_20150519_165032_1_1_1.jpg

A termékbemutatós cégek amiatt külön nagy dögök, hogy a legkiszolgáltatobbakra: idősekre, betegekre szakosodtak, és rájuk sózzák alaposan túlárazott termékeiket. Roland szerint a kiskunhalasi Bayern Line Promotion Kft. is ezzel foglalkozik. (Minimális infó van róluk a neten, ami van, az se túl bizalomgerjesztő.) Már a parlament előtt van a termékbemutatókat szigorító tervezet, addig is óvatosan velük. 

Kedves Tékozló Homár

Édesanyám kapott egy levelet, amit elsőbbségivel adtak fel, benne egy meghívó valami Gála műsorra. Sajnos a meghívót elszedték, előtte pedig nem fényképeztem le :(

Na de a lényeg:
- 3 férfi és 1 nő reggel 9től nyaggatta az embereket délután negyed 3-ig !
- Kecskemétről jöttek állítólag
- volt akit telefonon kerestek fel, de hogy honnan szedik a mobilszámokat? és sose termékbemutatót mondanak, hanem Gála műsort!

Szűrt kommentelők
Külföldi rendszámmal csak a nagyon felkészült autós Parkol6
2015.07.01. 14:17 | Homár Hilda

6192915528_1.jpg

"Úgy tűnik a Nemzeti Parkolási Szisztéma nincs felkészülve a forintokkal vacakolás helyett mobillal fizetni akaró külföldiekre. Vagy legalább is nem igazán akar segíteni nekik." Tavaly augusztusban írtuk ez. Majdnem egy évvel később  csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.

Segítség!

Május 7-én a Terézvárosban szerettem volna parkolni egy német rendszámú autóval. Kp nem lévén nálam, sms-ben próbáltam fizetni. Nem ment, hibás formátum, jött vissza a válasz. Újra próba másként, kötőjel, anélkül, semmi eredmény. Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz. Nem úsz meg, egy óra múlva piros csomag a szélvédőn.

Másnap hívom az ügyfélszolgálatot, elmesélem a sztorit, kérdezem, mit rontottam el, hogy sms-ben nem bírtam fizetni. Mondja az amúgy kedves munkatárs: a rendszám után vessző, aztán ország felségjelzés kell nekik, akkor jó lett volna. Honnan tudhattam volna ezt, kérdem én??? Az automatán elolvastam még a graffitiket is, de erre vonatkozóan egy sor sem szerepelt sehol. A mobilszolgáltatói szerződésemben van ez leírva, mondja a srác segítőkészen, amire nanemááár az önkéntelen reakcióm. Írjak panaszlevelet, javasolja.

Szűrt kommentelők
Halló, Arrogancia Digital?
2015.07.01. 09:44 | Homár Hilda

extreme_digital_2.jpg

Az Extreme Digital régi barátunk, az ügyfélszolgálat ebben a sztoriban is felbukkanó pokrócsága igazán nem újdonság rendszeres olvasóink számára. Az viszont igen, hogy kiszállítottnak állítanak egy meg nem érkezett terméket.

Kedves Homár!

Egy jó másfél hónapra visszanyúló történetet szeretnék megosztani arról, miért nem fogok soha többé az Extreme Digitallal üzleti kapcsolatba kerülni.

Április 24-én rendeltem tőlük egy készleten lévő hajvágót, illetve egy beszerzés alatt álló mobiltelefont (90 ezer forint értekben). 

Szűrt kommentelők
A Telenor ügyfélszolgálatán sokat szívóknak van egy rossz hírünk, ami egyébként jó is
2015.07.01. 06:31 | homáradmin

A Telenort váratlanul érte az érdeklődés, mint FKF-et a hóesés decemberben, úgyhogy hivatalos közleményben kér elnézést az ügyfélszolgálatain kialakult sorok miatt, és meghosszabbítja a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt, olvastuk az Indexen.

„A Telenort váratlanul érte a hatalmas érdeklődés a július elsejei tarifaváltozással kapcsolatosan, a szokásos napi forgalom többszöröse jelentkezett ügyfélkapcsolati csatornáinkon, ezért az ügyfeleknek az elmúlt időszakban a társaság ügyfélszolgálatain hosszabb ideig kellett várakozniuk. A Telenor ezúton is elnézést kér érintett ügyfeleitől.

Az ügyfelek érdekében kedden a társaság a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt is meghosszabbította, így minden érintett ügyfélnek lesz ideje jelezni döntését és nem a május végi ügyfélértesítőben szereplő július 1-jei dátummal kell számolniuk."

És itt van egy cikk arról, hogy levélben is szólhatunk, ha nem akarunk magasabb mobilszámlát.

Szűrt kommentelők
Még mindig Telenor FRISSÜLT
2015.06.30. 14:34 | Homár Hilda

telenor.jpg

Elég magas nemhiszemel-faktorral dolgozik a cég. 

Kedves Homár!

Telenor továbbra is, csak kis érdekességnek, ki hitte volna, hogy pont 30-án MUNKAIDŐBEN frissítik az online rendszert mikor az istenadta nép esetleg felszólal, hogy a szerződésben két fél van :).

Üdv: Ádám

Nem csoda, hogy az előfizetők is próbálkoznak:

Saját Telenor trükk: küldtem nekik emailt ugyfelszolgalat@telenor.hu és másolatban elküldtem a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak. :)

A hírek szerint elég, ha telefonon visszahívást kérünk"Ezért a szolgáltató azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a 1220-as telefonos ügyfélszolgálaton a 6-os menüpontban a 2-es gombbal kérjenek visszahívást. Hozzátették, hogy a Telenor ügyintézői júliusban mindenkit felhívnak, aki visszahívást kér és mindenkivel személyesen egyeztetnek, így az ügyfeleknek a visszahívásig nem kell aggódniuk a július elsejei tarifaváltozás miatt."

De azért az sem sétagalopp.

Tegnap ~20:00 körül Aquincum Auchan - Telenor (via Viktor): 

img_20150629_195210.jpg

Szűrt kommentelők
Elérhetetlen a Telenor
2015.06.30. 08:36 | Homár Hilda

telenor-logo_1.gif

Oké, túl szép volt az elképzelés miszerint csak szólnunk kell, hogy kösz, nem kérjük az áremelést, és már meg is van oldva minden. Van akinek igen megvan, és van, akinek nem. Íme a gyakorlat. Életképek telenorosoktól.

Kedves Homár!

Nem tudom írtak-e már ebben a témakörben, mert igencsak aktuális. A telenor (szándékosan kis betűvel) ugyebár júl. 1-től teljesen egyoldalúan árat emel, hiába az előfizetői szerződésben foglaltaknak és a hűségidőnek. Azt most hagyjuk, hogy mi lenne, ha én mint fogyasztó próbálnám ugyanezt megtenni... 

Természetesen a szolgáltató annyira nagylelkű, hogy felajánlja a lehetőséget, miszerint ha júl 1-ig nem fogadom el a díjmódosítást, akkor az nem lép életbe. Ezzel gyakorlatilag nyíltan beismerik, hogy teljesen hülyére vesznek minket! 

Szűrt kommentelők
Pénzért sem ad pótöntet a Meki
2015.06.29. 14:40 | Homár Hilda

screenshot_2015-06-15_12_34_57.png

Próbált már ovist  vigasztalni, amikor a világ működése épp méretes fityiszt mutatott neki? Elég kemény meló. Főleg, ha maga a felnőtt is azt gondolja, hogy rosszul működik a világ, vagy, ha eleve ő maga sem érti a működését. Szegény Ildikó helyzete sem lehetett könnyű, de mondjuk a Mekiben nem jutott volna eszembe visszamenni epres trutyit kérni a fagyira, és nem hiszem, hogy a mekis csaj egy genyó. Ön szerint?

Tisztelt Homár!

A lellei McDonald's pénzért sem ad plusz eperöntetet az autista ovisnak.

Nagyon friss a negatív élmény, ami a mai nap délután történt meg velem. Hazafelé a Balatonról beugrottunk a lellei McDonald's-ba.Kislányom vanília fagylaltot kért eperöntettel.Leültünk, a fagyi felét elfogyasztotta, amikor kiderült sajnos elfogyott az eperöntet. Mondtam neki, hogy megyek, s a nénitõl kérek rá.

Szűrt kommentelők
Hivatalos: lötyöghet a SAMSUNG Galaxy S6 nyomógombja
2015.06.29. 09:36 | Homár Hilda

István Galaxy S6-osán klittyog a gomb, ami nem tűnik őrült nagy problémának, de egy több, mint 200 ezres telefonban tényleg ne klittyogjon már semmi. A szerviz szerint viszont ez egy ilyen Samsung - ami mondjuk igaznak is tűnik, mert nem kellett különösebben feltúrni a netet sem a fenti videóért, sem további panaszokért. Ez így elég gáz.

HIVATALOS: Lötyöghet a SAMSUNG Galaxy S6 nyomógombja!

Néhány napos SAMSUNG Galaxy S6 telefonomon a HOME gomb olyan lötyögőssé vált, hogy attól félek, bármikor kieshet a gomb a helyéről. Ezen a telefonon enyhén szólva nem érzékelhető a 230.000 Ft-os igencsak prémiumkategóriás ára! A SAMSUNG Electronics Zrt. 26 nap alatt (!) a következőt állapította meg: „a készülék a műszaki előírásoknak megfelelően működik” (Samsung hivatalos állásfoglalása a birtokomban van). Tehát a lötyögő home gomb a SAMSUNG szerint simán belefér egy majd negyedmillió forintos telefon tulajdonságai közé.

Szűrt kommentelők
Wifivel felszerelt, felújított szerelvények ezeknek???
2015.06.26. 14:40 | Homár Hilda

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350.jpg

Marianna meglehetősen provokatív hangvételű és erősen rendpárti levelet eresztett ránk, ami a Homár territóriumán messze túlmutató témákat vet fel. Ezekkel nem is foglalkoznánk, de BKK-BKV vonalon azért azt szögezzük le, hogy: 
1. Bliccelni egyáltalán nem menő. Ha szolgáltatát veszel igénybe, fizess érte.
2. Ellenőrként jegy nélküli utasokat megbüntetni oké, falhozvagdosni nagyon nem oké. 

T. Homár!

Egy javaslattal szeretnék élni. Van nekünk egy Csepeli HÉV-ünk, amely bár igen sűrűn közlekedik, mindig tömve van utasokkal...

Na, de milyen utasokkal? És hogy néznek ki azok a szerencsétlen járművek? És mit kell napi szinten elviselni ott a kulturáltabb rétegnek, aki munkába és/vagy iskolába jár és még jegyet is vásárol? :( Gondolom, sejtik, mire akarok kilyukadni...

Szűrt kommentelők
Az idő megy, a Telemax marad
2015.06.26. 09:20 | Homár Hilda

samsung-logo-wordmark-rgb_1.png

"Egyszerűen felfoghatatlan, hogy az általam imádott Samsung​ ilyen trehány és inkompetens szervizre bí​zza a termékei javí​tását, rontva a Samsung hírnevét." - írja olvasónk, és tényleg.  Megszámlálhatatlan Telemax-posztunk újabb darabja, ezúttal először idegen laptopot küldtek vissza, a valódit meg összekaristolták, a garanciajegyet meg felébe-harmadába töltötték ki. A Samsung viszont legalább reagált a panaszra.

Kedves Tékozló Homár!

Szeretném  a januárban vásárolt Samsung laptopom Telemax általi szervizelés történetét okulásként elmesélni.

A történet röviden annyi, hogy a laptop meghibásodott, gyorsan béreltem cserelaptopot, mert a Samsung cserekészüléket nem biztosít. Nem aggódtam a szervizeléssel kapcsolatban, mivel kizárólag Samsung terméket vásárolok mindenből és még soha nem kellett csalódnom sem a termékekben, sem az ügyfélszolgálatukban. Ez volt az első szerviz ügyintézésem. Elővigyázatosságból azért készítettem pár fotót a készülékről, illetve a hibabejelentésbe is beleírtam hogy karcmentesen szeretném vissza a laptopot.

Szűrt kommentelők
Portugáliába utazók, figyelem!
2015.06.25. 13:57 | Homár Hilda

images_1.jpeg

Nemzetközi kitekintés rovatunkban egy portugál autókölcsönzőről próbáljuk lebeszélni az arra járókat.

A portugál polip avagy NO drive on holiday!

Történetünk okulásul szolgáljon minden gyanútlan Portugáliába készülő turistának.

Kálváriánk első állomása a lisszaboni reptér ahol a Drive On Holiday kölcsönzőtől bérelt autókat kellett volna átvennünk. Egész napos kirándulást terveztünk, ezért már foglaláskor jeleztük a reggel 8.30-as átvételt. Az ott várakozó hölgy közölte, hogy az autók nem itt vannak ugyan, de egy busz ingyen elvisz a Drive On Holiday telephelyére mely csak 15 percre van. A bent álló kisbuszba már nem fértünk be, ezért a két sofőrt előre küldtük. Két óra múlva (!!) hívtak hogy gond van, mert az autónkénti 1.100 € depositot nem tudják sem bankkártya, sem készpénz útján teljesíteni. Utánuk buszoztunk, és 7 bankkártyából sikerült egyet találni, amely akalmas volt erre. (Hitelkártya kellett, ami idehaza nem divat. Debit card = bankkártya, credit card = hitelkártya.)

Szűrt kommentelők
Csendes belenyugvással a Tesco-kenyerekről
2015.06.25. 06:27 | Homár Hilda

imag3899.jpg

Dani levele olyan, mintha Füles diktálta volna neki, de szerintem ahelyett, hogy azt dönnyögnénk mélabúsan magunk elé, hogy "nincs mit, szóra sem érdemes", jobb, ha inkább megpróbáljuk megtudni, hogy mekkora eltérés megengedett a kenyérnél, mert valamekkora +/- biztosan van.

Kedves Tékozló Homár!

Nem kívánok semmi különös nagy panaszt tenni, egyszerűen egy kép készült.

Balatonfüredi Tesco, belépéskor eléd van rakva a Tesco 500g-os rozsos parasztkenyér. Megjegyzem, ez egy jó termék. Mint a mellékelt képen is látható, a zöldség-gyümölcs osztály súly ellenőrző mérlegén lemértem az említett terméket. Kicsit kevesebb mint 500g és ebben a csomagolás is benne van. Előtte raktam a mérlegre virslit, sajtot, joghurtot, azoknál mindig többet mért a mérleg, mint a feltüntetett nettó tömeg. És nem, nem volt kiszáradva a kenyér, egészen friss volt, hosszú szavatossági idővel.

Panasz nincs, csak itt is át vagy verve....ennyi.

Üdv:

Dani

Szűrt kommentelők
Márkás és kényelmi, de csak amíg nincs reklamáció
2015.06.24. 14:38 | Homár Hilda

josef-seibel2.jpg

Félév alatt kétszer javított elég drága cipő, rondán reparált varrás, kézzel másolt jegyzőkönyv, javítás után elkobzott másolat - elég furán mennek a dolgok a Josef Seibelben, ha ez tényleg mind így van. Megkérdezzük őket az ügyről.

Tavaly télen vettem a Josef Seibel Teréz körúti boltjában egy pár cipőt. kb. 22.000 Ft volt. Tavasszal visszavittem, sajnos már nem emlékszem, pontosan mikor, azzal a panasszal, hogy elszakadt a nyelvénél a varrás. Határozottan emlékszem, a jegyzőkönyvet kék golyóstollal vették fel, kétszer írták meg kézzel, golyóstollal, mintha nem lett volna önindigós reklamációs könyv, amit nem értettem. Amikor elkészült a cipő, ezt a jegyzőkönyvet elvették tőlem. Kérdeztem, a garanciával mi van? Azt mondták, marad a vásárlás napjától számított fél év, (és nem a javítástól).

Szűrt kommentelők
Módosítgatott üzletszabályzattal vágott rendet a Jófogás FRISSÜLT
2015.06.24. 07:15 | Homár Hilda

zsozso_werk_2013_12-4-800x480.jpg

Hogy a Jófogáson miért lehet árulni 1 üveg 15 éves bort, ha 3000 liter tavalyi vöröset azonnal kitúr a rendszer, azon lehet filózni - vagy szőrözni, mert a különbséget azért nyilván Zsolt is érzi. A mellébeszélés és az utólag módosított működési szabályzat megítélésében viszont nincs vita köztünk. 

Kedves Homár!

Engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed egy online hirdetési portálon tapasztalt anomáliára, melynek alapja, hogy a jófogás, a termelői és NÉBIH értékesítési engedéllyel rendelkező folyó bort, TILTOTT TERMÉKKÉNT asszociálja.

A konkrét történet ott kezdődött, hogy feladtam egy hirdetést melyben a már említett termelői bor szerepelt, aminek megjelenését a jófogás.hu a perceken belül elutasította. Mivel a hirdetés feladásának pillanatában két tartalmilag különböző "működési szabályzat" volt fent az oldalukon, mely közül az egyikben tiltották az alkoholos italokat, a másikban nem, megkértem őket, hogy legyenek szívesek konkretizálni, szabad-e hirdetnem ilyen terméket vagy sem, főleg hogy az oldalukon (jelenleg is) több alkoholos termék hirdetése is fut!

Szűrt kommentelők
A Telekom-sztori Tündér Lalával és a Sissy sörbárban rendelő kollégájával
2015.06.23. 14:36 | Homár Hilda

telekom_logo_2013_svg.png

Lassan bomlik ki a sztori, de ígérem, megéri végigolvasni, mert olyan csudás részletek vannak benn, mint a jóváírás-ígérvényben brillírozó Telekom, és a szerelő, aki a boxért inkább nem menne ki ugyan, de egy sörözőben - tán a törzshelyén - nagyon szívesen átveszi. Ionesco és a Monty Python sárgul az irigységtől.

Tisztelt Homár!

Szeretném megosztani ezt a kis magyar abszurd történetet, amely április 11-én kezdődött és a mai napig teszi változatossá az amúgy nem unalmas életemet.

Egy teljesen hétköznapinak gondolt dologgal kezdődött: van egy telekomos csomagom- internet, vezetékes telefon, kábel tv - ,meglehetősen régóta. Áprilisban bementem a Telekom Óbudai Auchanban található irodájába, hogy meghosszabbítsam a hűségidőt, nem első próbálkozás volt, mert gondoltam a lejárat előtt meghosszabbítom, nehogy úgy járjak, mint legutóbb, hogy egyszer csak érkezett egy horribilis számla,mert lejárt a hűségidő és persze erre nem hívták fel a figyelmemet. Na de ezt a telekomos ügyintéző - " rettentő szimpatikus úriember" kerek-perec elutasította, hogy majd egy nap múlva - ami mellesleg vasárnap volt. Gondoltam egy okosat és délután,, még aznap telefonon úgy tűnt, hogy egy másik ügyintéző hajlandó volt erre a rém bonyolult procedúrára és megtette ezt a szívességet.

Szűrt kommentelők
Az ELMŰ mint a kortárs művészet tárgya
2015.06.23. 10:08 | Homár Hilda

Gergely 3 levélből és 1 videóból álló anyagot küldött nekünk. Ezek intermediális erőteret képeznek, túlmutatva a vizualitás és textualitás egymásmelletiségén. Vagy mi.

G levele az E-höz:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Elvileg online diktálnám a mérőállást, csakhogy a RENDSZER szokás szerint nem fogadja el a jelszavamat. Anno a regisztráció is egy tortúra volt, mert a honlapról csak az nem derült ki, hogy nagybetű, szám és írásjel is kell a jelszóba (nyilván úgy túl egyszerű lett volna, ha oda van írva ez mellé) az aktuálisan nem tudom, milyen nevű, de minden bizonnyal NEMZETI HIVATAL előírásainak megfelelően. Ez utóbbi információt bűbájos telefonos kolléganőjük osztotta meg velem, aki jól be is regisztrált engem, mert neki ezt megengedte a RENDSZER.

Szűrt kommentelők