(Állítólag) teljes körű garancia
2015.05.28. 14:10 | Homár Hilda

screenshot_2015-05-27_12_19_28.png

Megint kiderült, hogy olvasni kell sokat és alaposan, meg kérdezni, de néha az sem elég, mert így is simán kiderülhet egy a boltban teljes körűnek becézett garanciáról, hogy kenhetjük a hajunkra akár egy közönséges üstszájgumi miatt is, ami egy kis genyó, "erős elhasználódásra hajlamos"  alkatrész. Hát kösz.

Kedves Homár!

2012 januárjában mosógépet és hozzá az eladó javaslatára G10 5 éves teljeskörű garanciát vásároltunk az Euronicsben. Mint utólag kiderült, nem kellett volna.

Szűrt kommentelők
Asztal mellől felülbírált kárigény FRISSÜLT
2015.05.28. 09:46 | Homár Hilda

allianz_logo.jpg

Iszonyú lassú ügymenet, egymásnak ellentmondó információk, felülbírált kárigény, semmirevaló ügyfélszolgálat. Biztosítós történet bírósági végkifejlettel.

Kedves Homár,

Továbbított levelek formájában megosztanék Veled egy történetet,  ami lassan egy éve húzódik az említett biztosítóval. Az ő válaszaikat azért nem továbbítom, mert gyakorlatilag nincs mit :-).

Tavaly júliusban a saját garázsomban egy térkővel betörték az autóm jobb első ablakát. Rendőrség, biztosító jött, utóbbi a kárt felvette, ajtókárpitot és a bőr üléshuzatot cserére írta fel. Rendőrség a nyomozást lezárta, az alkatrészeket elkezdtem beszerezni, mivel japán autó, így hetekig tartott a szállítás.

Szűrt kommentelők
Mennyit nyert József a kuponoson?
2015.05.27. 14:23 | Homár Hilda

screenshot_2015-05-26_12_29_08.png

Úgy tűnik a mai a nap klasszikus Homár-ügyeké. Ezúttal kuponos találat jön, ahol úgy tűnik, kár nem, csak csalódás érte a vásárlót. A kuponosok működéséről itt és itt lehet olvasni, általánosságban mondva pedig érdemes tájékozódni mielőtt lecsapunk valami kihagyhatatlannak tűnő ajánlatra.

Tisztelt Tékozló Homár!

Elnézésüket kérem a zavarásért. Igyekszem röviden ismertetni az esetünket. Ha úgy találják, jelentessék meg, hogy másnak is felhívja a figyelmét a „kuponos” szolgáltatók által ígért „megtakarításokra.”

A Vedd Velem „kuponos” társaság (1054 Budapest, Honvéd u. 8. Mobil: +36-30-454-0062) az Interneten a következő utazást hirdette: Cinque Terre - Csillagtúra Itália legvarázslatosabb településein. Annak ellenére, hogy most már „lejárt”-nak tünteti fel, azért még olvasható, hogy az eredeti ár 129.990 Ft és az általuk ajánlott ár 69.990 Ft. Vettem is részünkre a 2015.szeptember 14-20-i időszakra, 2 darabot, meg is kaptam, írták, hogy most 120.000 Ft-ot takarítottam meg.

Sajnos csak utána néztem meg a feltüntetett Fratelli Gordoni Utazási Iroda honlapját és mentem el az irodába is. Hangsúlyozom semmi veszteség nem ért. Azonban:

Szűrt kommentelők
Egy üzenet, amiért senki nem vállalja a felelősséget
2015.05.27. 09:19 | Homár Hilda

24041.jpg

Parkolós sztorink jó rég volt. Már azt lehetett hinni, hogy működik a rendszer. Ági sztorija véget vet ennek az idilli állapotnak. A lényeg benne van a levélben, akit a részletek is izgatnak, csekkolja a galériát. Az alapján annyi érdekesség mindenképp van, hogy a Telekom vagy mást mondott a Nemzeti Mobilparkolásnak, mint Áginak, vagy utóbbi hivatalos szerv nem tud olvasni. Mindenestre futunk egy kört az ügyben.

Kedves Homár!

Biztosan rengeteg parkolási büntetéssel kapcsolatos sztori érkezik hozzád, de saját esetem kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy a nemzeti mobilparkolási rendszer startja óta még a résztvevőknek sem sikerült tisztázni, kinek mi a felelőssége az új felállásban. Egy a biztos: a nemzeti pingpong szerencsére itt is működik,és ha nem akarom, hogy pár éves hiábavaló hivatalhoz szaladgálás után behajtsák rajtam a vagyonná duzzadt büntetést, jobb, ha azonnal fizetek. A történet röviden:

Szűrt kommentelők
Bevásárlás vérrel és méreggel
2015.05.26. 14:40 | Homár Hilda

in-logo-claim-weiss.jpg

Minihorror véres vásárlóval. Persze lehet kötözködni, hogy Kata nem várta elég türelmesen az elsősegélyt az információnál, de, hogy balesetveszélyes bevásálókocsiknak nem lenne szabad a placcon lenni, az biztos.

Kedves Homár!

Ma, a Pünkösd előtti szombaton délelőtt elmentem bevásárolni a XX. kerületi Intersparba. Tudom, hogy jobb ilyenkor elkerülni, de tegnap munka után már nem értem oda zárásig.

A bejárat előtt voltak bevásárlókocsik szép számmal, három sorban, de hiába próbálták a vevők szétrángatni őket, miután beledugták a pénzt, nem sikerült, így a kifelé tartóktól próbáltam szerezni (nem mindig sikerül, mert van, aki letolja a parkolóba). Végre hozzájutotta egyhez, az úr, aki átadta előre szólt, hogy nincs fogantyúja, de a semminél az is jobb volt.

Szűrt kommentelők
Tchibo 3+1 elcseszett akció Next Level FRISSÜLT
2015.05.26. 10:02 | Homár Hilda

tchibo_logo.png

Nem lennék a Tchibo-ügy felelősének a helyében, lehet, hogy ő sincs már ott. Mindenesetre a háttérben tovább zajlik az ügy, egyre jobb részekkel. Ezúttal nem egy megrendelt, de ki nem vitt, vagy kivitt, de oda nem adott cuccról van szó, hanem egy konkrétan leszállított darabot kér vissza a cég. A FogyVéd. korábbi állásfoglalása alapján ez max. egy Szép Próbálkozás díjas levél marad, de azért rákérdezünk még egyszer.

Kedves Homár!

Folytatásos Tschibo-sorozatom legújabb fejezetét szeretném megosztani Önökkel, most éppen a már átvett csomag visszaküldését szeretnék elérni. Ha nem tévedek, több helyen is sántít a történet.

Érdeklődnék, hogy mások is kaptak-e ilyen levelet, illetve kérem vélemányezzék a Tschibo által leírtakat. A levelet csatolva küldöm.

Köszönöm, Attila

Szűrt kommentelők
Fahéj-gate utánlövés
2015.05.23. 09:00 | Homár Hilda

fahej.jpg

Viktor a budakalászi Auchanban fotózta nekünk a Nagy Auchan Fahéj Ügy mellé illusztrációnak, de szerinte nemcsak itt, hanem "mindenhol ki van írva, hogy kamerával nézik - lopásnak minősül, ne fogd meg kézzel, stb. mindenhol ezek a piktogramok, "tiltások", kamerás figyelmeztetések.. csak a hülye nem veszi észre!".

Azt azért tegyük gyorsan hozzá, hogy ebből azt még nem tudhatjuk, hogy Debrecenben is megvolt-e a tábla meg a kis műanyag kiszedő, arról nem beszélve, hogy a téma fő kérdése nem az, hogy szabad-e piszkálni a fahéjat kézzel (nyilván nem), hanem, hogy arányos következmény-e rendőröket hívni az ezt elkövető vásárlóra, aki nem mellékesen többször felajánlotta, hogy kifizeti a terméket, csak haladjon már tovább az élet.

Nesztek - tegnap lőttem a helyi Auchan-ban, aki számára ez a piktogram nem elég beszédes, ott bajok vannak!

Szűrt kommentelők
Nagy felfedezést tett a debreceni fahéj-gate főszereplője
2015.05.22. 14:35 | Homár Hilda

93a9ca04201aa6cfccb1131e47cc12be_xl.jpg

Megvan a sztori Andrea és barátnője rendőri intézkedésbe torkolló fahéjszagolgató manőverével? A debreceni Auchan nekünk nem válaszolt, de egy helyi lapnak megírta, hogy szerinte jogszerű volt az intézkedés, viszlát. Ez is valami. Andrea életét viszont úgy tűnik alapjaiban változtatta meg az a kis kiszáradt, összetaperolt fadarabka. 

Kedves Tékozló Homár!

Köszönöm, hogy megjelentetted fahéj szagolgatásunk esetét, és azt is, hogy az áruházat megkerestétek. Esetedben mondjuk úgy tűnik fölöslegesen. Mi ezt pont ezért az előre megjósolható pofátlan, lekezelő, és gusztustalan válaszért nem tettük.

Az egyetlen ok, amiért megírtam a történetet, a tehetetlen dühöm volt.  Hogy ebben a tiltótáblákkal teli, agyonszabályozott kis országban, ahol lassan minden lépésünkre jut egy paragrafus, arra pedig egy hivatal, ami okkal, ok nélkül üldöz, büntet, saját igazunk bizonyítására kényszerít, ebből eredően az ország egyik fele abból él, hogy baszogatja a másik felét, egy szimpla bevásárlás sem múlhat el, valamely, tollvonásnyi halatommal felruházott üldöző vegzálása nélkül.

Szűrt kommentelők
Kinyírta a UPC a digitális hangot FRISSÜLT
2015.05.22. 09:18 | Homár Hilda

upc_hivatalos.jpg

Gábor ugyan nem írta meg, hogy az ország melyik részében gyászolja médiaboxának digitális hangját, de a sztori alapján nem ismeretlen a jelenség a cég előtt, úgyhogy megkérdezzük tőlük a holmiértmikorramennyit.

Kedves Homár!

Kb. egy hónapja a UPC-nél egy remekbeszabott frissítéssel kinyírták a média boxokon a digitális hangot. Hiba bejelentve, szerelőt küldik. A kihívott szerelő pedig a megadott időpontban amikor jönnie kellett volna, telefonált, hogy nem megy, mert minek, úgysem tud vele mit kezdeni, majd valamikor, egy nap-hét-hónap-év múlva, ha jön egy újabb frissítés amiben javítják, újra lesz digitális hang. Mások is panaszkodtak, de ő nem tud segíteni. Köszivisszhall. Ennyivel elintézve.

Szűrt kommentelők
Nászút extrával
2015.05.21. 15:11 | Homár Hilda

banner_koh_samui.jpg

Nem mindig könnyű egy feldühödött, csalódott ifjú férjet kezelni, de azért csak meg kéne próbálni nem? 

Túl izgalmas nászút

Kedves Homár!

Az alábbi levelezést osztanám meg Veled és a nagyérdeművel, amit az Unitravellel (majdhogynem magammal) folytattam:

Febr. 26-án írt levelem:

"Kedves Címzett!

XY vagyok, ZZZ- s szerződés (3 éj Bangkok + 9 éj Koh Samui) számon utaztunk Thaiföldre 2015.02.12-25. között. Panaszom az alábbi:

Szűrt kommentelők
Egy szál faszban vagyok, bazmeg! FRISSÜLT
2015.05.21. 09:11 | Homár Hilda

ogrebike_logo.jpg

Az utóbbi időben valami eltörhetett a szép hipszterbringákat készítő Ogre emberében, mert idén áprilisig csupa dicséretet kapott, aztán jötta a "vevőkhöz való hozzáálláson van mit javítani", meg az alábbi emberesnek mondható produkció. Lehet, hogy szabira kéne menni, hm?

Hello Homár!

Szeretném Veletek megosztani a mai felemelő élményemet a Városliget melletti Ogre Bike bringa szervizből.

A múlt héten mentem oda először, elmondtam, hogy generált szeretnék a bringára, illetve egy gyerekülést is szeretnék rá felrakatni. Mondta a fazon, hogy el van havazva, úgyhogy vigyem oda egy hét múlva, kedden nyitásra, azaz délre. A 2 éves fiammal mentünk, nagyon oda volt a sok bringáért meg a szervizért, úgyhogy gondoltam a kedvében járok és ma is elvittem magammal, a párommal együtt. 

Szűrt kommentelők
Ez neked a vadonatúj meg az esztétikai hibás?
2015.05.20. 14:54 | Homár Hilda

screenshot_2015-05-20_13_36_05.png

Régi barátunk, a Valmart hiába állítja magáról, hogy vadonatúj, csomagolássérült és esztétikai hibás termékeket árul, ezzel Péter és a tapasztalatok alapján még jó páran tuti nem értenek egyet. Az okoskodáson túl (miért nem előre csekkol valaki egy számára ismeretlen céget????) futunk egy kört és megpróbáljuk megtudni, hogy  a hivatalok mit tesznek/tehetnek ilyen esetekben. 

Tisztelt Szerkesztőség!

Volt szó a blogon a Valmart Kft.-ről, beillesztem a történetemet és örülnék, ha fel tudnám venni a kapcsolatot a hasonlóan járt vásárlókkal (Robi, Dániel).

A Valmart Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél 2015.03.10-én vásároltam egy mosógépet, ami új, de szállítási sérüléses terméknek volt feltüntetve. A hirdetést az olx.hu-n találtam, telefonon és írásban megegyeztünk. Szállítást és beszerelést kértem, ami meg is történt. Kívülről ránézésre nem
láttam rajta nagyobb hibákat.

Szűrt kommentelők
Wizz Air akció csalódott vásárlókkal
2015.05.20. 11:25 | Homár Hilda

wizz_air.jpg

Tegnap megint akciózott a Wizz Air (Minden második megvásárolt ülőhely ingyenes), amiről 2 levél is árulkodott ma reggel postaládánkban. Misi Milánóval szemezett, az akciós 170 VS. ma kora reggeli 30 eurós ár különbsége elég mellbevágó, még akkor is, ha azóta 130-ra változott. Az meg tök érthetetlen, hogy egy ilyen elég jól kiszámíthatóan tömegeket megmozgató akció alá miért nem tesznek izmos weboldalt, hogy ne legyen kontraproduktív az egész. Hacsak nem épp az a cél, hogy ne működjön, dünnyögik az öreg konteóhívők a bajszuk alá. Önnek sikerült jegyet vennie tegnap?

Tisztelt Homár!

A Wizzair megint ügyesen akciózott. Tegnap "második jegy ingyen" akciójukban a jegy délelőtt 76 €, este 170€ a két főre, ma reggel (az akció után) 30€ egy főre. Tiszta átverés!

Misi

Szűrt kommentelők
Csere-bere nevetek, fülest vissza nem veszek
2015.05.19. 15:18 | Homár Hilda

s2_headset_s_1.jpg

Az oké, hogy bugyit, fürdőrucit nem vesznek vissza, de én arról még nem hallottam, hogy a fülhallgató is ebbe a kategóriába tartozik, bár ha belegondolok, hogy milyen érzés lenne egy ismeretlen után a cuccot a fülembe szuszekolni, mélyen egyet tudok érteni a tiltással. Mindenesetre rákérdezünk, hogy mi a helyzet akkor, ha a netes vásárlásnál élő elállási jog és a higiéniai termékekre vonatkozó szabályozás üti egymást. 

Szia Homár,

szeretném elmesélni neked életem első vásárlók könyvébe való beírásának történetét röviden.

Vettem négy napja az A4Team webshopjában egy fejhallgatót. Nem vagyok se audiofil,  se gazdag, így egy néhány ezer forintos modell mellett döntöttem. Egy fontos dolog volt nekem, hogy legyen rajta hangerőszabályzó. Ezen a leírás szerint volt, úgyhogy megvettem. Az csak otthon, kibontás után derült ki, hogy az a bizonyos gomb a zsinóron nem szabályozza a hangerőt. Megállítja a zenét, meg következő zeneszámra ugrik, meg mindent csinál, csak azt nem, amire nekem szükségem lenne.

Szűrt kommentelők
Nem becsüli meg előfizetőjét a National Geographic
2015.05.19. 09:48 | Homár Hilda

screenshot_2015-05-18_16_42_20.png

Az ember azért fizet elő egy újságra, hogy gyorsan, kényelmesen és biztosan megkapja az összes lapszámot, Stefanie-nak egyelőre lassan, hektikusan, viszont sok macerával jár a NatGeo. Na, ki kapott kedvet a dologhoz? (A honlap szerint a terjesztő a Magyar Posta, párhuzamosan oda is lehetne írni egy panaszt.)

Kedves Homár!

Szeretném tanácsotokat kérni az alábbi ügyben:

tavaly decemberben előfizettem a National Georgraphic című újságra a Central Médiacsoportnál 1 évre. Az újság februártól kezdett el járni, havonta egy lapszám. Az akkorival nem is volt gond, rendben megérkezett. Utána a márciusi már nem akart jönni. Írtam a kiadónak ez ügyben és néhány levélváltás után megoldottuk a dolgot: küldtek egy pótlapszámot és megígérték, hogy ránéznek a terjesztőre, hogy ne legyen gond többé.

Szűrt kommentelők
Raiffeisen, Raiffeisen, nem lesz ez így jó FRISSÜLT
2015.05.18. 14:57 | Homár Hilda

4450723931.jpg

Tejfel Jancsi reakcióideje szerintem nem nagyon segíti az érdekérvényesítést a hétköznapokban - ezt a március végi sztorit 4 napja küldte, így a levél végén feltett kérdése leginkább költői, de azért érdemes lamentálni az egész történeten, különös tekintettel arra a részre, hogy a Raiffeisen-ügyfél fáradjon már át az OTP automatájához, mert az övék éppen nem működik.

Kedves Homár,

Egy szösszenet arról, hogy ingyenes-e az ingyenesnek ígért készpénzfelvét a Raiffeisen banknál. Tanulság nincs, hacsak annyi nem, hogy banknak szavát ne hidd... Amennyiben közlésre érdemesnek találod, tedd ki az oldalra.

Végtörlesztő vagyok, nekem nem járt az ingyenes banki elszámolás. A határidő lejárta előtt egy nappal - sajnos előbb nem volt lehetőségem rá -, március 30.-án reggel első utam az ominózus bank oktogoni fiókjába vezetett, kitöltött nyomtatvánnyal. Röpke órányi várakozás után sorra is kerültem (épp rendszerleállás volt, gondolom a sok hozzám hasonló halogató kérelemdömpingjét nem tudták befogadni) és az ügyintéző úr színe elé járulhattam.

Szűrt kommentelők
Akinek az állam benyelte a manyup-hozamát
2015.05.18. 10:48 | Homár Hilda

aranykor-logo.jpg

A magánynyugdíjpénztárak államosítása sokak vérnyomását mozgatta meg 2011-ben, Mici sagája azonban az alapsztorin túl is kínál  bőven izgalmakat sok levéllel, abszurd fordulatokkal és sajnálatosan kevés eredménnyel. A sztoriban nincs külön kiemelve, de az Aranykor magánynyugdíjas ágazata 2013-ban húzta le a redőnyt, az eset nyitánya ehhez az eseményhez kötődik.

Kedves Homár! 
 
Engedjétek meg, hogy megosszam Veletek a megszűnt magánnyugdíjpénztári tagsági ki(nem)fizetésemmel kapcsolatos kálváriámat – mely immár lassan egy éve húzódik és még nagyon nem látni az alagút végét. (Ennek megfelelően a sztori hosszú, előre is elnézéseteket kérem ezért!)

Egyszeri ügyfél (én) anno, törvényi kötelezettségének eleget téve, belépett a munkáltatója által javasolt magánnyugdíjpénztárba (Aranykor Magánnyugdíjpénztár). A 2011-es államosítás alkalmával még maradtam náluk, azonban 2013-ban úgy döntöttem, hogy nem kívánom fenntartani a tagságom, vigye az állam a megtakarítást. Az államosítás értelmében a tőke ment az állam kasszájába, míg a reálhozam kifizetésre került (volna) az ügyfél részére.

Szűrt kommentelők
Nyílt levél az Extreme Digitalnak
2015.05.15. 17:44 | Homár Hilda

extreme_digital_1.jpg

Az Extreme Digital és az idő nem barátok (és nemcsak azért, mert a cég olyanokat bír írni, hogy "Rendelésed átadtuk a Futárszolgálatnak, melyet 2000.01.01. szállít ki."), Tibor pedig egy hete nem tud mosni emiatt. Mi - minden visszafogottsága ellenére - a hónap egyik legkeményebb olvasói levelét köszönhetjük e viszonynak.

[csúnyaszó] Extreme Digital

Múlt pénteken online vásároltam tőletek egy raktáron lévő terméket, amit azonnal online fizettem is. Azt ígértétek (a weboldalatokon, és még a visszaigazoló emailben is), hogy 2 munkanapon belül megérkezik a termék. Ez szerény számításaim szerint e hét keddet jelentette.

Mivel ezt kedd késő délutánig nem sikerült megoldanotok, ezért felhívtam az ügyfélszolgálatotokat (akikről kiderült, hogy a vásárlói panaszok meghallgatásán kívül semmire sem alkalmasak). Hosszas beszélgetést követően azt a határozott ígéretet kaptam, hogy bár a szállítás elmaradása a ti hibátok, ezen a héten pénteken megkapom a megvásárolt terméket. És ha a vezetőség felé panasszal szeretnék élni, akkor azt írásban tehetem meg.

Szűrt kommentelők
A boltban undokok, de a kommunikáció tök oké a Sparnal
2015.05.15. 09:24 | Homár Hilda

spar-logo_svg.png

Az alábbi poszttal eredetileg a Spart akartuk kutyázni, aztán mielőtt megjelent volna, olvasónk beszámolt a fejleményekről. Bár természetesen az említett üzlet összes dolgozója továbbra is sürgősen nézzen magába, azt is mondjuk ki, hogy a Spar kommunikáció remekül csinálja a dolgát.

A levél:

Tisztelt Tékozló homár!

Számtalanszor botlottam bele a XIII.kerületi SPAR Szupermarket (Országbíró u. 38-42) kis, apró trükkjeibe, ahol a termék akciós ára nem oda van téve, ahol az aktuális termék van.  Például A táblás csoki 100-assal olcsóbb, de csak ugyanazon márka x.y. ízesítésű (fel van sorolva apróbetűvel vagy 5) fajtája. Az ártábla a másik oldalra van rakva, ahol szintén ugyanazon márka, de nem akciós árú, más ízű csokijai vannak. Ha fizetés után észreveszed, odavezetnek, és megmutatják, hogy nem látod hülyegyerek, csak ezekre a fajtákra van akció. Persze... nem láttam, nem figyeltem, elnézést.

Szűrt kommentelők
Helyfoglalás (egy bizonyos) érkezési sorrendben FRISSÜLT
2015.05.14. 14:55 | Homár Hilda

logo_1.jpg

Andrea színházba ment, aztán az ott tapasztaltak alapján rittyentett egy nemzetkarakterológia gyorselemzést nekünk. Hogy következtetései túl messzemenőek-e, azt alul lehet véleményezni, de ettől tök függetlenül: minek írják rá a jegyre, hogy érkezési sorrend van, ha nem így csinálják? 

Néhány napja a Nemzeti Táncszinház egyik délutáni előadásán voltam két kisovodással, a Hagyományok Háza adott otthont az előadásnak. Mivel a jegyen az állt, hogy érkezési sorrendben lehet leülni, ezért korán mentünk.

Kiderült, hogy iskolai csoportak vannak főleg, ezért besoroltunk az első mögé. De kiállítottak bennünket a sorból, mondván: az a szokás, hogy az egyéni jeggyel érkezők (jelzem, mi többet fizettünk a jegyért) megvárják, amíg mindenki leül és akkor foglalhatják el a helyüket csakis az utolsó sorban.

Szűrt kommentelők