Tékozló Homár


Hol van itt az igazság?

2017.11.30. 14:05 | Homár Hilda | 35 komment

dude.jpg

Hol van itt az igazság? - kiáltja fájdalmát a világba Dávid, aki hiába kötött biztosítást vásráláskor az iPadjére, amikor szüksége lett a biztosító támogatására, magára maradt, annyira, hogy a tablet sincs már vele lassan 2 hónapja, sőt, a bezúzás fenyegeti.

Helló Homár,

Gondoltam megosztom veled hogyan jártam az iStyle-al.

Még áprilisban vásároltam egy iPad Air 2 készüléket a Duna Plázában található iStyle-ban. Az eladó nagyon meggyőző volt, így mint jó fogyasztó, hagytam magam rábeszélni, hogy vegyek mellé egy iStyle Védelem II típusú baleset és rablásvédelmet is. Elmondta, ha bármilyen baleset éri a készüléket, akkor 10% önrészért javítják vagy cserélik a készüléket. Gondoltam egy 150e forintos készülék mellé még jól jöhet egy ilyen, úgyhogy belementem.

Októberben-ben be is következett a baj, érte egy kis fizikai sérülés az iPad-et, melynek következtében beragadt a felső bekapcsológombja. Ennek az lett az eredménye hogy néha magától újraindult az eszköz, de ezen kívül teljesen használható volt, más baja nem esett.

Olvasson tovább!

Segítünk Majkának

2017.11.29. 13:35 | Homár Hilda | 27 komment

Ilyen is ritkán fordul elő velünk! Norbi nem a saját nyavalyája miatt írt, hanem Majka problémája izgatja fel annyira, hogy kérdést, sőt kérdéseket intézett hozzánk a garancia és a szavatosság témakörében. Ez persze inkább csak érdekes, mint lényeges, a fogyasztójogi törvények úgyis ugyanazt mondják. Akinek nincs kedve/ideje/lehetősége Majka lendületes monológját végighallgatni, annak a levél 2. bekezdése szépen összefoglalja a történteket.

Kedves Homár!

Rendhagyó módon nem egy saját problémám, hanem egy a YouTube-on fent lévő videó kapcsán írok nektek, megyben Majka mondja el panaszát az Apple ill. konkrétan az áltava vásárolt beats vezeték nélküli fülhalgató ill. annak javítása körüli kálváriáháról. A videót itt találjátok: https://www.youtube.com/watch?v=EVfCX0Pa8Uk

Olvasson tovább!

Minek kéne igazságügyi szakhatósági szakvélemény egy sima mobilszervizeléshez a Telekomnak?

2017.09.07. 15:14 | Homár Hilda | 32 komment

shutterstock_524670103.jpg

Hú, ebben a sztoriban valaki nagyon benézett valamit, bár nehéz eldönteni, hogy ki és mit. Mi viszont legalább megtudtuk, mi a különbség a szakértői és az igazságügyi szakértői vélemény között.

 Telekom vs Ipad pro 12,9".

15 hónapja vásároltam a telekomnál egy Ipad pro fent említett készüléket. Idő közben meghibásodott, fehér kisebb folt jelent meg a kijelző alsó harmadában. Mivel én 2D Artistként és digital painterként dokgozom, rettentő idegesítő.

Mivel lejárt a 12 hónapos garancia, de még él a kötelező 12 hónap szavatossági garancia így gondoltam elindítom ennek rendje és módja szerint. Első körben felkerestem telefonon a Telekomot. Ők hivatalos Apple szervízhez küldtek. Fel is kerestem az Icentre nevű - megjegyzem a valaha tapasztalt legvásárlóközpontúbb hely- akik készségesen segítettek....volna...,ha náluk vásárolom, de így ebben az ügyben a telekomnak ekll eljárnia.

Olvasson tovább!

Sok pénzért nagy semmit

2017.02.06. 10:14 | Homár Hilda | 60 komment

wg9257_isty_1.png

Jó drágák az Apple cuccai, teljesen jogosan képzelik úgy a vásárlói, hogy minőséget, ezzel együtt minőségi ügyfélszolgálatot és szervizt is kapnak a pénzükért. Hát ez sajnos nincs így, lagalább is idehaza.

Kedves Homár,

Elég érdekes történetbe szaladtunk bele a múlt héten. Párom Apple iPhone gyárifüggetlen készülékét 23(!) hónapja vásároltuk Németországban a MediaMarktban, ami hivatalos viszonteladónak minősül. A készüléken van egy típushiba, ugyanis a kameralencséje magától elmozdult, ilyenek miatt az 1 éves jótállás alatt szó nélkül cserélik a készüléket. Ugyebár Unión belül vásárolt készülékre a második évben szavatossági „garancia” vonatkozik, de tapasztalataim alapján ilyenkor is mindig cserélték a készüléket EDDIG.

Nos a múlt héten elmentünk az Almarium Pro nevű szervizbe, minden dokumentummal, ahol arról tájékoztattak minket, hogy az Apple figyelmenkívül hagyva a jogszabályokat megtagadja a javítást/cserét. Kérdeztük tőlük, hogy ez hogyan lehetséges, de értelmes információt nem sikerült kapnunk a hölgytől és vigyük vissza NÉMETORSZÁGBA, mert ott történt a vásárlás.

Olvasson tovább!

Pattog az ügyfél az Apple-szervizek között

2016.08.09. 14:58 | Homár Hilda | 60 komment

istylehero.png

A MacBookoknak rengeteg jó tulajdonságuk van, de a sokadik levél bizonyítja, hogy ha baj van, akkor a szervizelés ennél a márkánál is hozza ahazai formát. Pedig egy prémiumterméknél arra végképp nem számít a vásárló, hogy küldözgetik egymás közt, mint nyuszikát az erdő-mező népe.

Kedves Homár!

Van egy MacBook Air laptopom (a fúj, az alma túlárazott szar megjegyzéseket most hanyagoljuk, okom van, hogy miért ezt vettem). Mivel akadt otthon régebbi tápegységem, vettem egy magsafe adaptert az iStyle-ban, hogy a gépet tudjam azzal is használni (új táp otthon, régi - adapterrel a munkahelyen, nem kell cipelni tápot magammal)

Olvasson tovább!

Sok pénzért vacak Macbookot

2016.06.16. 09:18 | Homár Hilda | 172 komment

Gábor rém dühös, de ki ne lenne az a helyében? Egy csomó pénzért nem csak szexi, de működő gépet is remél az ember, és bár nem kevés, de bőven nem elég, ha az IStyle munkatársai udvariasan kommunikálnak vele, ha a Macbook megállás nélkül fura tüneteket produkál.

Kedves Homár!

  • Január 15-én vásároltam egy MacBook Retinát az  iStyle-ban 370 000 ft. nettóért. 
  • 2016.03.01. Alaplap csere  
  • 2016.03.04. Kijelző cseréje  
  • 2016.06.10 Alaplap csere

 Alaplap-, kijelző-, majd ismételt alaplap csere után sem látja indokoltnak az iStyle a készülékcsere igényt. Azt a tanácsot kaptam, idézem:

Olvasson tovább!

Stílus a hazai iStyle-ban FRISSÜLT 2x

2015.01.29. 15:09 | Homár Hilda | 167 komment

istylehero.png

Temészetesen minden vevőt és ügyfelet, mindenhol megilletne a normális és szakszerű kiszolgálás, az viszont űber dühítő, ha egy viszonylag drágább termék forgalmazója tojik a fejünkre. iStyle, szedd már össze magad!

Üdv!

Közel két éve történt,  hogy vettem egy akkor nagyon jónak számító MacBook Pro Retinát az iStyleban, hangtechnikusként főleg munkára használtam. Nagy öröm, 669000 forinttal könnyebb pénztárca. Egyszer engedhettem meg magamnak, hát megvettem.

Kb. fél év telhetett el, amikor a tápegység teljesen tökrement és a monitor beégett. Ami elvileg nem fordulhat elő a modellen. Nem nagyon problémáztam rajta, visszavittem, két nap alatt megcsináltak, még ha küzdeni is kellett érte. Már akkor sem tetszett a hozzáállásuk, hosszú percekig el akartak küldeni, 5 percet sem akartak rászánni, hogy egyáltalan ellenőrizzék, hogy van-e vele probléma... Aztan persze kiderült, hogy tényleg van.

Olvasson tovább!

Még alig kapni itthon, de már megjött az első iPhone 6-os levél

2015.01.05. 14:52 | Homár Hilda | 113 komment

5352674_dce182d4d7f9e6dc50bf63f5a697f348_wm.jpg

Attila 3 in 1 levele a panaszon túl egy nyálcsorgatós történetet és egy nyílt levelet is tartalmaz a bedöglött iPhone 6 kapcsán. (Igen, ez az a készülék, amit novemberben kezdtek árulni itthon, ami gyakrolatilag egy várólistára való felkerülést, nem új telót jelentett még hetekig.) Az igazi Apple-hívőket úgysem fogja megingatni, a többiek viszont kiélhetik magukat a kommentekben.

Sziasztok!

Most karácsony előtt sikerült belefutnom életem első Apple garaciális ügyébe: feleségem két hetes iPhone 6-os készüléke adta be a kulcsot, se kép, se hang. Nosza irány Telenor Westend, mivel ott lett vásárolva a készülék, igaz listaáron, kártyfüggetlenül.

A kedves ügyintéző megvizsgálta, majd közölte, hogy ez bizony szervíz. Ha nem kérdezek rá külön, úgy veszi be, hogy két hétig az üzletben lakik a készülék, mivel az Apple készülékeket a hivatalos márkaszervízhez (iStyle) viszik, de oda csak szerdán és pénteken megy szállítmány. Ez december 19., péntek volt, a szervízes már elment, következő szerda 24., munkaszüneti nap, péntek karácsony, következő szerda sziveszter, péntek ismét munkaszüneti nap, azaz a telefon legkorábban január 7.-én került volna szakértő kezekbe.

Olvasson tovább!

Gombhoz a kabátot, töltőhöz a telefont FRISSÍTVE!

Töltőcsere az iPhonoknál

2014.06.25. 15:32 | Homár Hilda | 264 komment

Apple-A1300-adapter.jpgAz Index is megírta, hogy túlmelegedés veszélye miatt visszahívta az Apple az iPhone 3GS, 4 és 4S készülékekhez Európában 2009 októbere és 2012 szeptembere között eladott A1300 típusszámú töltőit. A töltőket le lehet adni a hivatalos szervízekben és a szolgáltatóknál is. Az egész procedúra szép részletesen le van írva itt. Lássuk, Tamás szerint hogy valósul meg mindez a gyakorlatban. Más is járt így? 

T. Tékozló Homár!

Lássunk hazánkban mennyire kell valamit túlbonyolítani... :)

Olvasson tovább!

Fekete péntek az iStyle-nál

2013.12.06. 13:21 | jackyll | 104 komment

Lajos az iStyle-nál futott bele az amerikai Black Friday előkarácsonyi gigaleértékelés magyar változatába, amit a népszerű "keresd az árukészletet" játékkal együtt honosították. Meg lehet ezt csinálni halomba tornyozott termékek nélkül is, így legalább nem tapossák le egymást az emberek:

Sikerült újat tanulnom a készleten szó jelentéséről, hála az istyle.hu webboltjának. Történt, hogy november 29-én rendeltem tőlük egy Apple AirPort Time Capsule Routert. A honlap szerint készeleten volt a termék, a fizetés is gyorsan lezajlott, gondoltam rövidesen érkezik a visszaigazoló levél, benne a szállítás előre várható időpontjával. Levél jöt is, de egy kicsit meglepő tartalommal:

Köszönjük a megrendelést! Amint érkezik az Ön által rendelt termék(ek)ből ismételten értesíteni fogom a szállításról. Megértését és türelmét köszönjük!

Olvasson tovább!