Tékozló Homár


Brilliáns védekezés: ha bruttó összeget írnánk, elvesztenénk az árversenyt

2017.12.12. 12:19 | Homár Hilda | 62 komment

the-movers-logo-1.png

Szegény Gábor nem elég, hogy letolt egy teljes költözést, ennek kapcsán még jól meg is járta a honlapján hiperszuper kalkulátort üzemeltető, de azt nettó árakkal kozmetikázó cég miatt. A Kevin Movers az un. kreatív tájékoztatás minimum nem elegáns fogását alkalmazta: szépen kiírta, hogy "A kalkulátorban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, általános szerződési feltételek itt találhatók!" és csáAz ÁSZF-be  aztán végül elárulják, hogy a kalkulátor nettó, vagyis áfa-nélküli árat mond. Gábor nagyon helyesen nem hagyta ennyiben a dolgot, szaladt a hatósághoz és a békéltetőhöz is. Igazságra érthetetlen módon egyelőre nem lelt.

A Békéltetőt megkérdezzük az ügyről, a tanácsadók válasza pedig már meg is jött azzal kapcsolatban, hogy nekifuthat-e Gábor másodszor is a békéltetésnek, vagy ha nem, akkor hogyan tovább.

Kedves Tékozló Homár!

Szeptemberében megállapodtam a Kevin Movers Kft. -vel, hogy az akkori albérletünkből elköltöztessen minket. Ehhez a weboldalukon található "kalkulátort" használtam, kaptam is egy emailt az árajánlattal. Ebben szerepelt egy sor, egészen pontosan, hogy "az ajánlott végösszeg: 130 998 ezer forint".

Elfogadtam az ajánlatot, le is zajlott a költözés, majd jött a meglepetés, hogy ez az összeg valójában csak nettó és nem bruttó. Persze többször leveleztünk és beszéltünk telefonon, de ezt a tényt valahogy elfelejtették közölni.

Olvasson tovább!

Hosszú út a semmibe

2017.10.05. 12:57 | Homár Hilda | 69 komment

angry-animals-28-5888780d3ae34_605_1.jpg

Szegény Zsolt 4 hónapig hajtotta a beteg tabletjének az ügyét, azért, hogy aztán a Média Marktot, 2 szervizt és a Békéltetőt is megjárva ott álljon a startmezőn megint.

Kedves HomárBlog!

Próbálok objektív maradni és időrend szerint haladni.

2016. 12.17. 
A Media Marktban vásárolok egy ACER tabletet ( 24.990.- ), amit nagyjából havonta egyszer, műszaki végzettséggel rendelkezvén szakszerűen és boldogan használok. 

2017. 05.22.
Észreveszem, hogy némileg lötyög a töltő csatlakozója, ezért befáradok a nyíregyházi Media Markt áruházba és jelzem ezt a problémát, ahol készségesen fogadnak és átveszik a terméket javításra, maximum 15 napot ígérnek, ahogy ez lenni szokott, valamint amennyiben tovább húzódna egy telefonhívást, ahol jelzik a késlekedést.

Olvasson tovább!

A hét kérdése: jobban most egy 170 ezres mosógép, mint egy 50 ezres?

2017.10.02. 16:55 | Homár Hilda | 163 komment

bigstock-basket-with-laundry-and-washin-117815042.jpg

Tamás nyár közepén jelentkezett nálunk azzal, hogy menjünk el egy gyártói tesztmosásra vele, mivel megelégelte, hogy márkás és nem is olcsó mosógépe nem képes maradéktalanul megküzdeni a 3 gyerekes családban keletkező foltokkal. Panaszt tett a bolban, majd a gyártónál, végül a Békéltető Testületig vitte az ügyet. Sőt azon túl is, ennek eredménye a közös tesztmosás a gyártóval. A program remeknek ígérkezett, de végül az időpont nem volt jó. Ja, meg az Electrolux sem szerette volna, ha megyünk. Így aztán abban maradtunk, hogy Tamás végigküzdi magát az eseményen, vadul dokumentál, aztán megosztja velünk is az élményt és az eredményt. Íme.  

Kedves Tékozló Homár,

Több mint fél éve húzódik egy AEG mosógépes ügyem, ami a következő nagy vonalakban leírva:

1. Vásároltam egy AEG mosógépet, mert a Whirlpool mosógépünk 8 év után megadta magát.
2. 3 gyerek van, ezért gondoltam nem filléreskedek, veszek egy nagy töltetű, komoly mosógépet.
3. a környezetemben mindenki az AEG-et javasolta.
4. Kinéztem, megvettem + 4 év kiterjesztett garanciával, Aeg lavamat, 7kg töltősúly és 1300-as centrifuga, 175 000 Ft-ért.
5. Nem mosott fele olyan minőségben sem mint a Whirlpool (ami az Auchanban 65 000 Ft volt...)
6. Azt hittük mi vagyunk hülyék, próbáltuk a különböző programot, mosószereket stb., de az eredmény nem sokat változozott.
7. Jeleztük a boltnak, ahonnan vettük (markabolt.hu), de ők átirányítottak az Elektrolux szervizhez, majd ők kiküldtek egy Rákóczi szerviz nevű céget.
8. A szervizes azt állapította meg, hogy a géppel minden rendben, majd feleségem kapott instrukciókat, hogyan kell mosni…szegény nem tudta hogy kell…:-)
9. Megint használtuk, de 1 hónap múlva, mikor a gyerek lepedőjéből nem hozta ki a 90 fokos 3 órás mosás a hányásfoltokat, elgurult a gyógyszerem.
10. Megint szerviz, (másik ember) aki szintén azt mondta, minden rendben a géppel. Meg még olyan balgaságokat is, hogy a 7 kg az nem szárazon értendő, meg ne pakoljuk tele, meg ilyenek.
11. Elment, használtuk, nem hozta ki a foltokat.
12. Szumma szummárum, a Békéltető tárgyaláson kötöttünk ki múlt hét pénteken.

Olvasson tovább!

F-es porszívót sóztak a hiszékeny vevőre az Euronicsban

2017.09.07. 12:09 | Homár Hilda | 103 komment

porszivo_energiacimke.pngAttiláék egy vagyont hagytak ott az Euronicsban, többek közt egy F energiaosztályú porszívóért, ami nem működik szőnyegen. Nem tűnik nagy fogásnak. Naná, hogy a bolttól a hatóságig mindenhol próbáltak igazságot keresni maguknak. Ebből a hatóság mérsékelten jó ötlet, egyedi esetekkel ugyanis nem foglalkozik, csak a törvényi keretek betartását ellenőrizheti, de abból pl. az, hogy a nem túl szexi F energiaosztályt pont nem sikerült kiírnia az üzletnek, biztosan nyertes menet lenne.  

Sziasztok,

Kis magyar tanmese újfent.

2017. 08. 03-án (csütörtökön) vásároltunk a budaörsi Euronicsban egy Electrolux porszívót. Mi egy másik típust és márkát szerettünk volna vásárolni, de az eladó rábeszélt minket erre a drágább típusra, hogy ez mindenben meg fog felelni az elképzelésünknek. Kérdeztük, hogy miért nincs kinn a porszívó energiatanúsítványa? Azt a választ kaptuk, hogy „nem mindegyik porszívónak van”.

Hazavittük a porszívót, a kicsomagolás után derült ki, hogy a porszívó „F” energiaosztályú. Ha ezt az üzletben előre látjuk, hogy ez egy ennyire energiafaló gép, akkor biztos, hogy nem vesszük meg, de ez a helyszínen nem derült ki.

Ha már megvettük, elkerülendő az oda-visszautat, a papírozást…etc, úgy döntöttünk azért próbáljuk ki, hátha jól működik. 1 percig üzemeltettük a porszívót, egyrészt nagyon hangos, másrészt csak az egész szőnyeggel lehet mozdítani a porszívó fejét, nem lehetett a fejét normálisan vinni a szőnyegen, ahogy az ember ezt elvárja egy porszívótól.

Olvasson tovább!

Kifizettem 1kg rézdrótot, és kaptam 40 dkg

2017.08.30. 10:47 | Homár Hilda | 27 komment

 cf_032_maxpro_gal_lashing_wire_2_7.jpg

Az embereknek két csoportja van: az egyik némi mérgelődés után rálegyint, ha nem egetrengető összegben károsították meg, és a lelki egészsége miatt elengedi a történetet, a másikat viszont a elv érdekli,  és összegtől függetlenül addig megy az igazáért, amíg csak bír. Köszönjük meg nekik ezt.

Kedves Homár!

A tanácsodat szeretném kérni, hogy mit tehetek még???

Súlyra rendeltem drótót egy webáruháztól. Alább részletezem, hogyan jöttem rá, hogy a drót súlyába (1kg) beleszámították a dob (60dkg) súlyát. Kifizettem 1kg rézdrótot, és kaptam 40 dkg. Békéltető Testülethez fordultam, ahol ajánlásként az a döntés született, hogy a webáruháznak ki kell fizetnie a káromat. Ez nem történt meg, és most nem tudom mit tegyek.

Részletezem az esetemet, ahogy a Békéltető Testületnek is elküldtem.

Olvasson tovább!

A panaszkönyvtől a házi cipőtrancsírozásig ívelő esettanulmány

2017.04.03. 10:47 | Homár Hilda | 48 komment

nike04.jpg

Cipős sztori. Mielőtt a törzskommentelők kisközössége sivalkodni kezdenie, hogy kiakadt a vótmáméter, az az érdekes benne, hogy olvasónk nemcsak a Békéltető Testületig jutott el, hanem továbbment a sikertelen tárgyalás után, olyannyira, hogy nemcsak bevizsgáltatta a csukáját, hanem egy ponton szét is szedte, ami szerinte egyértelművé tette, hogy nem igaz, amit a szakértők állítottak. Arra kerestük a választ, hogy ez az akció feszültséglevezetésen és kíváncsiságkielégítésen túl jó volt-e valamire, tehet-e még valamit, illetve, ha nem, akkor mit csinált jól és rosszul az ügymenet során.

Kedves Tékozló Homár!

Egy Nike cipő garanciális ügyintézését szeretném bemutatni. Régóta tervezem megírni ezt a történetemet, hogy esetleg mások is tanuljanak belőle, így talán az elköltött pénzemnek is lesz némi haszna.

Tehát a történet: 2015.09.26.-án gondoltam egy merészet és elindultam a Pólus Centerbe, hogy vegyek magamnak egy sportcipőt. Mindenképpen légtalpas lábbelit szerettem volna, mert akkoriban gyógyultam fel egy bokatörésből és ezért fontos szempont volt, hogy a sarok kiképzése megfelelő védelmet adjon a felütődésektől. Pár kör után a Deichmann üzletében láttam meg azt a Nike Air Max Crusher 2 termékét, amit végül 19990Ft-ért megvásároltam. Ekkor még nem gondoltam, hogy a vételárat most dobtam ki az ablakon, a nem kevés szabadidőmmel és az egyéb, később felmerült költségeimmel együtt.

1-2 hónapig semmi problémám nem adódott a cipővel, viszont mivel ekkor már jöttek a rosszabb, csapadékosabb idők, a cipőt elraktam a szekrénybe, azzal az elképzeléssel, hogy majd jövőre folytatjuk a közös utunkat. Aztán nemsokára a tavasz is beköszöntött, így a cipőt újra használatba vettem (volna). Ez sajnos csak pár napig tarthatott, ugyanis március elején egy esős napon a munkahelyemre menet azt tapasztaltam, hogy a cipőnek valamelyik oldala erősen cuppogó hangot ad. Rosszat sejtettem, mert éreztem, hogy a légtalp körül lehet a probléma, ahogy az a vízzel érintkezett. A munkahelyemen a cipőcserénél észre is vettem, hogy az egyik légbetét be van párásodva, illetve a talp alsó része is egy kis felületen levált a betétről. Mivel úgy gondoltam, hogy egy cipő, aminek leválik a talpa és esetleg még lyukas is (különben mitől lett volna párás), az hibásnak minősül. Ennek megfelelően, 2016.03.12.-én azt visszavittem a vásárlás helyére. Ekkor kezdődött el a 2 hónapig tartó szélmalomharc.

Olvasson tovább!

Mit lehet tenni olyan céggel, aki tesz a Békéltető Testület ajánlására?

2016.12.15. 14:59 | Homár Hilda | 110 komment

8599415_af8466181efb06f24f3ede46b88ac8f7_m.jpg

A Békéltető Testületeket fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére hozták létre. Céljuk az ügyek egyszerűbb, gyorsabb, megegyezésre törekvő rendezése. Ajánlásaik nem kötelező érvényűek, így időről-időre felmerül a kérdés, hogy mi van, ha egy vállakozás max. elolvassa azt, aztán vállat von.

Tisztelt Homár!

Évek óta lelkes olvasója vagyok a blognak, de azt tényleg nem gondoltam volna, hogy egyszer én is írok ide. Bár nem olyan nagy dolog, engem mégis felháborít, hogy vannak üzletek, amik semmibe veszik a vevőt és a Békéltető testület ajánlását is. 

2014 Decemberben a Budaörsi Auchan-ban található Syam Silver üzletben vásároltam lányomnak egy Mark Maddox típusú karórát 19.900.- áron.Tisztában vagyok vele, hogy ilyen áron nem valami csodát vásároltam, de azt, hogy igazából bóvlit az csak később derült ki. 

Olvasson tovább!

Akár a suttogás vagy egy altatódal

2016.11.15. 12:40 | Homár Hilda | 104 komment

shutterstock_439106080.jpg

Nem költői hangulatban vagyok, hanem rákerestem az Ariston Super Silent mosógépének prospektusára, ahol a címbeli andalító hangokhoz hasonlították a gép mosás közbeni zaját. Petra kicsit mást tapasztalt.

8 hónap vajúdás 3 pici gyermekkel....

Szeretném ha mindenki okulna az esetemből, kizárólag tényeket írok nem rágalmazok és nem sértegetek senkit.

2014-ben életemben először kiválaszthattam álmaim mosógépét. Lévén, hogy akkor már két gyermekünk volt, és heti 7 napból hatszor mostam, egy hatalmas 11kg Super Silenc(!)  gépet választottam, egy Hotpoint-Ariston terméket 2+2 év garanciával.

Eltelt egy év, és a mosógép kezdett zajos lenni. Éppen vártuk a harmadik gyermekünket, egyszerűen nem tudtam foglalkozni vele. Idén tavasszal szakítottam rá időt, felhívtam a szakszervizt és egyeztettem velük időpontot. Ki is jött a szervizes, nyitott ajtónál, üresen letesztelte a mosógépet, majd miközben azt közölte, hogy a mosógép nem hangos távozott.

Felhívtam az ügyfélszolgálatot, akik ugyan mondták, hogy kiküldik a szervizest még egyszer, de ha nem talál hibát akkor nekem kell kifizetni a kiszállás díját.(15.000Ft) Mivel előtte már egyszer megpróbálták rám hárítani a kiszállás költségét, igy most ebbe nem mentem bele. Igy tovább irányítottak a panaszkezelésre.

Olvasson tovább!

Miért nem lehet elállni csak úgy?

2016.10.21. 10:47 | Homár Hilda | 58 komment

samsung-galaxy-gear-2-gear-fit-gear-neo.png

A rendszeres Homár olvasók biztosan kívülről fújják már, hogy webshopos vásárlás esetén 14 nap indoklás nélküli elállás jog illeti a vevőt. De vajon ez jár akkor is, ha először valami hiba miatt akarjuk cseréltetni a cuccot?

Szép napot!

Bestmarkt.hu/Hardverker Online Kft. internetes webáruházból 2016.09.28-án vásároltam 2db SAMSUNG Fit Gear2 típusú okos órát.  A küldeményt futárszolgálattal szállították ki 2016.09.30-án. Rendben megkaptuk az órákat, bár a csomagolása mindkét terméknek bontott volt. Két nap használat után észrevettük, hogy az egyik karóra hátoldalán található érzékelő " pulzus mérő részén " van egy hajszálrepedés. Miután 3 napon belül voltunk a vásárlást illetően, azonnal jeleztem ezt e-mail-en keresztül a Bestmarkt/Hadverker Online Kft. felé, akik röviden annyit válaszoltak, juttassuk vissza az órát kivizsgálásra, elbírálásra. 

Olvasson tovább!

Egy teljesen átlagos mozdulattal...

2016.10.14. 15:32 | Homár Hilda | 72 komment

emag_1.png

Nálunk a szerkesztőségben mindenki fejhallgatóval dolgozik, így aztán módomban állt megszámlálhatatlan mennyiségű levételi mozdulatot megfigyelni, de még a leghevesebb sem tűnt különösebben veszélyesnek a fejhallgatókra nézve. Ettől persze Bálint még lehet egy vandál, az eMag viszont ezt nem hozhatja a tudomására egy román nyelvű üzenetben.

Sziasztok!

Nagyon hálás lenne, ha publicitást kapna a velem történt eset. Számomra nagyon sok szomorú tanulsággal szolgált az a hónapok óta tartó, mára kilátástalanná váló vergődés, amelyet egy apró műanyagdarabka letörése okozott a fülhallgatómról. Önmagában a valótlanságokat állító és lekezelően viselkedő viszonteladó is elkeserítő, de az igazán nyomasztó az volt, amikor szembesültem azzal, hogy a fogyasztói jogok érvényesítése lényegében egy adott cég hozzáállásán múlik, amihez a teljesen magatehetetlen állam töketlenül asszisztál.

Barátnőm 2014 szeptemberében rendelt az eMag.hu-tól egy Beats Solo HD fülhallgatót 47900 forintért, amelyet születésnapomra kaptam tőle.

Olvasson tovább!