Tékozló Homár


Én vagyok a panaszkönyv kisfiú!

2018.08.09. 14:55 | Homár Hilda | komment

sparta.jpg

Bár a magyaros vendégszeretet legendás, azért a Kis Valentino, Zimmer Feri és az Üvegtigris országában generációk szoktak hozzá, hogy megalázkodva kell a pulthoz járulni az ott dolgozók jóindulatában bízva. A lemosott virsliknek és a hozzájuk tartozó vendéglátós morálnak az elmúlt évtizedekben szerencsére leáldozott, a Balaton parton is egyre inkább a  profi vendáglátós hozzáállás és kézműves burger dívik. Az már csak csavar a dologban, hogy a megújult közegben még elképesztőbb, ha egy vendég a panaszára nem elnézés kérést kap, hanem egy GyereKi!GyereKi!! típusú invitálást. Természetesen megkeressük a bepanaszolt büfét is az ügyben.

Kedves Homár,

Az alábbi történet, két napja történt velem és a családommal. Talán megér egy megosztást.

Balatonlelle, Napfény Strand, Ádám Büfé:

Több fogást rendeltünk, saslikot, görögsalátát, palacsintákat és két Ádám hamburgert, illetve az italpultban üdítőket. A Hamburger hideg és elázott annak ellenére, hogy a hús égett volt. Ezt egy harapás kóstolás után a pultban elmondtam: "Hogy lehet az, hogy annak ellenére, hogy a hús meg van égve egy elázott és hideg hamburgert kaptam?" A válasz az volt, hogy nem lehet. Tovább vittem a gondolatot, ha szeretné nézze, meg, egy perce kaptam meg idehozom. A válasz nem kell, nem fogom megkóstolni. és biztos, hogy friss.

Olvasson tovább!

Zimmer Feri örök

2017.08.11. 14:36 | Homár Hilda | komment

Balatoni szálláshelyeket nézegetve derült ki számomra, hogy az egykori szocialista vállalati és SZOT üdülők üzemeltetőinek egy része - nyilván a pénzhiány szorításából előre menekülve - a berendezést gyakorlatilag változatlanul meghagyva retró felkiáltással szolgáltat díszleteket a 30-50 éves időutazáshoz kedvet érzőknek. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen megvan ennek a korszaknak is a maga szépsége. Az viszont komoly gáz, ha a retró a stílus helyett az ügyeskedő vendéglátás és a szocialista beletojás újjáéledését jelenti.

Zimmer war nicht frei :(((

Úgy 2 hónappal ezelõtt foglaltuk le a szállást két napra (08.04-06.) a booking.com-on keresztül Balatonföldváron, az MTVA retro üdülõjében. Nem vártunk nagyon sokat, hiszen azt gondoltuk, úgyis csak aludni járunk majd oda. Náluk találtunk 5 ágyas (családi) szobát, a hirdetés szerint hûtõvel (amiben hûl majd a reggelink és az italok), wifivel, hajszárítóval, tévével (tökmindegy), kenyérpirítóval (ez egy tök jó extra a reggelihez), terasszal, székekkel, ahol bandázunk a strandolás után. Mindezt 25 000 forintért egy éjszakára. Amirõl mi is pontosan tudjuk, hogy nem sok, de a képek alapján hangulatosnak tûnt, mi meg pont erre vágytunk, egy lazulós, barátnõs hétvégére. Egyébként meg az olcsóság sem jogosít fel senkit arra, hogy ilyen szinten verje át a vendégeket, ahogy minket.

Olvasson tovább!

Nekem a Balaton...

2017.05.02. 14:56 | Homár Hilda | komment

Jön a nyár, és vele a nyaralással összefüggő Homár-posztok időszaka. Repülőjegy, utazás, biztosítás, hotel, étterem, ezerféle módon lehet megszívni a dolgot. Alábbi olvasónknak például azzal, hogy a már januárban gondosan lefoglalt szállását áprilisban visszamondták.

Tisztelt Homár Blog!

Tavaly kora tavasszal és nyáron nagyon jól éreztük magunkat a siófoki Club 218 Apartmanházban, ezért úgy döntöttünk, hogy az idén is igénybe vesszük a szolgáltatásukat.

Január folyamán lefoglaltuk az apartmant, illetve március közepén kértünk hosszabbítást, melyet elfogadtak és visszaigazoltak részünkre. Foglalóként a teljes összeg (582.000 Ft + parkolási díj) 30%-át kérésükre határidőn belül át is utaltuk, mely összeg beérkezését vissza is igazolták március 29-én. Egyúttal tájékoztattak bennünket, hogy profilváltás miatt értékesítették az ingatlanjaikat, de az új tulajdonos a korábbi feltételek alapján természetesen fogad bennünket.

Olvasson tovább!

"Károly egy paraszt, aki rontja a bizniszt"

2016.09.07. 11:02 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-09-07_10_59_16.png

A patinás hely a Léránt pince Badacsonyban, nagy kár, ha tényleg furkósbottal hadonászva kommunikálnak a vendéggel, az "Én nem fogok bocsánatot kérni egy nőtől" megközelítés meg nem bukolikus, hanem egyszerűen pronyó.

Természetesen megkérdezzük Lérántékat is az esetről.

Sziasztok,

Augusztus 27én párommal Badacsonyban töltöttük a napot. (én a pár férfi tagja vagyok) A nap második hosszúlépését a Léránt pince festői panorámájánál fogyasztottuk.

Hangulatunk addig volt csak jó, amíg a párom a mosdóból vissza nem jött, SÍRVA. Kiderült hogy egy látszólag ott dolgozó férfi gyakorlatilag követte őt egészen a WCig, és vállalhatatlan stílusban, ráförmedve utasította a WC ajtó becsukására. Ezt még, fasza csaj lévén, feldolgozta volna, de a mosdóból kifele, ugyanez az ember hasonlóan vállalhatatlan stílusban mint előtte, rámordult teljesen indokolatlanul “ugye a villanyt is képes lekapcsolni?!”

Olvasson tovább!

Duplikált jegyeket árultak a Soundra? FRISSÜLT az IBUSZ levelével/Megkaptuk a Sound válaszát is

2015.07.17. 14:25 | Homár Hilda | komment

vimeo.jpg

30 fokban a bejáratnál szembesülni azzal, hogy a jó drágán vett jegyeddel nem engednek be, mert nem érvényes, az milyen? Még magyarul is elfelejt tőle az ember. Reméljük Eszterék nem hagyják magukat, és utánanéznek a dolognak az IBUSZ-ban. Mi is rákérdezünk, hogy mennyire volt ez általános probléma.

Csalás áldozatává váltunk már a Balaton Soundra való belépés előtt

A történet a következő:

Mindenki full izgatottan várta a Balaton Sound rendezvényt, számos reklám és plakát hívja fel a figyelmet erre a színvonalas eseményre. Azt azonban soha sehol nem említették, hogy már a bejáratnál fenn akadások lesznek. Ott tékozló emberektől megtudván nem először van ilyen, hogy hiba csúszik a talán nem is olyan jól megszervezett rendszerbe. A mi kis haveri körünk, konkrétan öten, péntek reggel szembesült a jegypénztáraknál, hogy hiába a 16 ezer Forintos jegy a táskánkban, ha be akarsz lépni újra meg kell vásárolnod ugyanannyiért. Mert már valaki felhasználta azt.

Olvasson tovább!

A strandon csak ne legyen mindenféle vizezés!

2014.06.27. 14:17 | Homár Hilda | komment

homokozo_1.JPG

Eszter levele nosztalgikus hangulatú leírással indít. Szinte látjuk a bajuszos, szalmakalapos nagypapát, ahogy kockás kigombolt ingben napról-napra lehetővé teszi csöpp unokái számára a homokozóban való létezést. Aztán amikor teljesen elandalodunk, és el is felejtjük, hogy a Homáron vagyunk a huncut trollok közt és nem a nagypapa kertjében, na akkor hirtelen beesik a saller a magyar valóságtól. Hát ezeknek sosem volt kisvödrük gyerekkorukban és sosem építettek homokvárat _igazi_ vizesárokkal? Meg gyártottak ágyúgolyókat vagy sárfagyit a család összes tagjának? Mindig csak szitáltak meg ültek vigyázülésben, vagy mi? A Homár természetesen kiáll a dagonyázás joga mellett, a poszt megy az illetékeseknek.

Gyerekkoromban nagyon szerettem homokozni. Különösen „vizeshomokozni”, tocsogni – pocsogni, iszapozni. Áldozatkész nagypapám literszámra hordta nekünk a vizet, hogy meg tudjuk építeni a vár körül a vizes árkot, folyókat, tavakat, bármit.

Másnap reggelre ettől persze beton kemény lett a homok, ekkor jött megint az áldozatkész nagypapa, aki pár perc alatt felásta nekünk a homokozót, hogy aztán kezdődhessen minden elölről.

Olvasson tovább!

Péntek este új szállást kerestek a Balatonon

2013.07.09. 13:19 | jackyll | komment

Ildikóék előre kifizették a szállásukat, nyilván ezért történhetett meg, hogy a megbeszélt konstrukció helyett a tulajdonos kiadta a másik szobájukat, amíg fürödni voltak délután. A főnök este 7-kor felajánlotta, hogy visszaadja a pénzt és mehetnek máshova, ha nem tetszik a rendszer, amivel később éltek is, amikor kiderült, hogy napi ezer forintba kerül a légkondcionáló bekapcsolása:

Nagyon régóta szoktam keresni az interneten szállást, voltak jó tapasztalataim, és kevésbé jók is. De ilyen méltatlanul még sosem bántak velem mint az egyik hirdetett szállás helyen. A Balatonon szerettünk volna egy kicsit biciklizni, ezért úgy döntött a kis csapatunk június végén, hogy július első hétvégéjén elmegyünk egy hétvégére (péntek-vasárnapig). Elkezdtem nézelődni a neten, és arra az elhatározásra jutottam, hogy Balatonvilágoson foglalok szállást. Ez szerintem a Balcsi egyik legszebb helye látványban. Mivel nagyon rövid volt az idő, ezért nem e-mailezgettem, hanem telefonon érdeklődtem a kinézett szállások után. Mivel 3 külön családról volt szó, ezért szerettünk volna egy apartmant foglalni, ahol elférünk mindannyian kényelmesen, és este le tudunk ülni a teraszon, kertben egy pohár mellé beszélgetni. Több helyet felhívtam, de sajnos vagy nem volt szállás ennyi embernek, vagy már foglalt volt. Nem adtam fel végre sikerült egy helyet találnom, ahol volt 6 fős apartman. Rögtön fel is hívtam tulajdonost. Az úr közölte velem, hogy a 6 fős apartmanja két szoba, nappali étkezőből áll. Mondtam neki, hogy ez nekünk nem jó, mivel három hálót kerestünk. Azt mondta ekkor   a "kedves tulajdonos", hogy nem gond megoldjuk, mert van két személyes apartmanja is. Megbeszéltük, és beírta a naptárjába a foglalást. Azt kérte, hogy utaljam át az egész összeget, mivel csak egy hét van vissza. Azt is kérte, hogy az utalásnál írjam be a megjegyzésbe azt, hogy két apartmant foglaltam 6 főre. Ez meg is történt, átutaltam az összeget.

Olvasson tovább!

Hőgutát kaptak a Balaton-átúszás előtt/után

2012.07.12. 09:38 | jackyll | komment

György épphogy túlélte a Balaton-átúszást. Az úszás még rendben volt, de se előtte, se utána nem tartották fontosnak a szervezők, hogy 5000 forint befizetése után esetleg szponzorált napernyőket vagy naptejet vagy bármit biztosítsanak a hullafáradt embereknek. Akik viszont újabb félórát állhattak az emlékpólóért.

Kitaláltam, megcsinálom a Balaton-átúszást, csak úgy, Barney Stinson is lefutotta a maratont minden tréning nélkül, mit nekem 5,2 km. Úgyis jubileum van, biztos jól rákészülnek. Hát nem készültek rá. Az orvosira háromnegyed órát kellett várni a tűző napon, árnyék, víz és budi nélkül. Kordon semmi, mindenki random ácsorog és támadja a sátrakat. A vizsgálat amúgy annyi, hogy megmérik a vérnyomásodat, ami tuti hogy magas lesz, mert most álltál háromnegyed órát a napon és/vagy felbasztad az agyad a szervezetlenségen. Miután leadod a cuccot amit szeretnél átküldeni Boglárra, egy szál fürdőnadrágban, papucs nélkül gyalogolj még 300 métert a forró betonon a turisták között a kikötőig. Aztán mehetsz a Balatonba.

Olvasson tovább!

Gyorsan változó kedvezmények a balatoni kompnál

2011.08.10. 10:24 | juszka | komment

Bár a Balatoni Hajózási Zrt. egyezséget kötött a MÁV-val, miszerint MÁV-Start kártyával egy sor kedvezményt vehetnek igénybe a Balaton vizén utazni vágyók, erről nem tájékoztatta az összes jegykiadó kisasszonyt. Szandrának is ezért kellett veszekednie nem keveset Tihanynál.

Egy hónappal ezelőtt biciklitúrára indultam Tihanyba (Északi-part) és Szántód-révnél (Déli-part) egy hirdetménybe botlottam, miszerint Máv-Start kártyával ingyenes a személyszállítás. Erre nem számítottam, szuper. (Nem lehet retúrjegyet váltani a kompokra - Tihanyból hazafele is MÁV-Start kártyával vettem jegyet.) Két héttel később újból Tihanyt vettem célba, Szántód-révnél Máv-Start kártya felmutat, jegy megvált. Visszafele jövet a tihanyi jegykiadóban a hölgy kerekperec kijelentette, hogy nem ad nekem jegyet, mert Máv-Start kártyára nem vonatkozik a kedvezmény.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása