Tékozló Homár


Késedelmi kamat vagy mi miatt repül ki a pénz az ablakon

2018.02.07. 10:30 | Homár Hilda | 65 komment

shutterstock_65729047.jpg

Nem győzzük elégszer elmondani, hogy a szerződések apróbetűs részét muszáj elolvasni bármilyen idegörlő és időrabló tevékenységnek is tűnik. Kivéve, ha úgy döntünk, hogy a félórás jogi szöveg bogarászás helyett megéri bevállani valami ismeretlen következményt, mert persze ez is lehet egy deal magunkkal. Mondjuk ebben az esetben a határidőket különösen fontos lenne betartani, mert a cégek nyilvántartási rendszerei viszont nem ilyen nagylelkűek, ritkán érv náluk a "dehát csak pár napot késtem".

Kedves Szerkesztőség!

A következő ügyben írom levelem:

Tavaly az egyik műszaki áruház 0% THM akciót hirdetett. Már egy ideje tervbe volt véve egy új monitor, így pont kapóra jött, hogy nem kell kifizetni egyben a teljes összeget. Máskor is vásároltam már így, azok esetében redben le is zajlott minden. Az OTP-től meg is jött a hitelbírálat igen gyorsan, majd 1 hónap múlva a levél, hogy a törlesztőrészlet első esedékessége november 10. A netbankban gyorsan beállítottam, hogy minden hónap 10-én automatikusan utalja el az összeget a megadott számlaszámra. Sajnos valamit elrontottam, és az első utalás nem történt meg. Szupergyorsan kaptam is egy levelet, hogy még nem rendeztem a tartozásom. Késedelmi kamatról egy szó sem volt benne. Ezen annyira nem is lepődtem meg, mert amint észrevettem a tévedésem azonnal átutaltam, így mindössze 4 azaz négy egész napot késtem.

Olvasson tovább!

A Tesco-bevásárlás nem jött meg, az ára viszont zárolva maradt

2018.01.31. 11:52 | Homár Hilda | 109 komment

tesco.jpg

A Tesco házhozszállítás a szerencsés nagyvárosokban forradalmasította a bevásárlást. Nem kellett többé se autóba ülni, se sorok közt bolyongani, se hülyeségeket impulzus megvenni, csak néhány klikk, és a havi nagybevásárlás feljön a harmadikra, és egyszerűen landol a konyhaasztalon. Persze mint minden rendszer, ez is bekrepálhat többféleképpen is. Gáboréknál például az egész halt le. A rendelést törölték, az ára viszont maradt zárolva. Egy átlag magyar családban ez komoly gondot okozhat.

Tisztelt Hölgyem/Uram,

Kérném az alábbi ügyem kivizsgálását és segítségüket.

Tesco online kiszállítást kértem Január 20, Szombati napra reggel 8 és 10 óra közti kiszállítási időintervallummal. A rendelésem száma: 13237-47415. Ezt visszaigazolták, online fizetési opciót választottam.

20-a reggel küldtek egy sms-t, hogy 60-120 perc késés várható. 170 perc késés után telefonáltam, ahova cca 20 perc után be is kapcsoltak egy kezelőhöz. Ő elmondta, hogy a rendelésem automatikusan törölték mint aznap mindenkiét, országos kasszahiba miatt.

Olvasson tovább!

Narniából csetel az OTP online ügyfélszolgálata

2018.01.05. 15:24 | Homár Hilda | 67 komment

otp-bank-logo.jpg

Este 9-es műszakzárás? Hiperszigorú ügyfélszolgálati protokoll? Vagy esetleg tényleg az Idők Atyja beszélgetett Adrival Narniából, amíg belefért neki? Akinek van tapasztalata az OTP netbank csetjável, esetleg segíthetne megfejteni a rejtélyt! 

Sziasztok,

Szeretném veletek megosztani az esetet, ami az imént megtörtént velem.

Online szerettem volna módosítani a levelezési címemet az OTP Internet Bankban, de kétszeri próbálkozásra sem sikerült, mert hibaüzenetet kaptam. Fogtam hát magam, és chat beszélgetést kezdeményeztem. Így esett, hogy G.Zoltánhoz sodort a sors. Komolyan mondom most úgy érzem, hogy chateltem valakivel Narniából,akivel nem beszélünk közös nyelvet, segítséget kértem, értetlenkedett, majd faképnél hagyott....Hát milyen ügyfélélmény ez az ember lányának kérem szépen kedves OTP???

otp1.png

otp2.png

otp3.png

Holnap megpróbálom telefonon, bár a Jóisten tudja mi a frász az a telekód azonosíó...ha ott sem jutok át az IVR előőrsön, akkor marad a személyes ügyintézés, ami drágább a banknak, ami mindkét fél számára a legelőnytelenebb, és ami miatt kitalálták az online ügyfélszolgálatot, és a chat-et ahol nem képesek az olvasás értésre.

Üdvözlettel,

Adri

Hogyan bukta egy család a CSOK-ot a bank miatt, és te hogy kerülheted el ez?

2017.12.04. 12:12 | Homár Hilda | 75 komment

3800878_1.jpg

Írtó nehéz minden szempontból megfelelő lakást találni, így, ha végre megvan a megfelelő otthon, az ember semmit nem akar, mint baromi gyorsan aláírni a szerződést, és letudni a fizetést. Utóbbinál általában az ingatlanbizniszbe keveredőket - legalább is az átlagot - várja egy embert-, házasságot- és idegrendszerpróbáló feladat: a hitelügyintézés. Nem csodálom, ha padlóra visz valakit, ha itt bukik az egész, pláne, ha úgy érzi, nem az ő hibájából.

Kedves Homár!

Történtünket mások okulására jegyzem le, ugyanis szó szerint milliókat bukhat bárki aki ERSTE Bankos ügyfélnek adja el az ingatlanát. Különösen ha ezt a győri ERSTE fiók "hathatós" közreműködésével teszi.

Ez év júniusában eladtuk családi házunkat egy olyan házaspárnak akik az ERSTE Banktól vettek fel lakáskölcsönt. Mivel a vevőink jelezték, hogy az előzetes hitelelbírálat rendben volt, júliusban szerződtünk mi is új otthonunk eladóival. Nagycsaládosok vagyunk, ezért úgy kalkuláltunk, hogy a vételár kiegyenlítéséhez CSOK-ot is veszünk fel. A CSOK feltételeinek megfeleltünk.

Olvasson tovább!

Mese arról, hogy miért rak egy család tüzet az összes OTP-fejléces papírjából

2017.12.01. 11:07 | Homár Hilda | 130 komment

otp-bank-logo.jpg

Érthetetlen, bár a hazai viszonyokat ismerve egyáltalán nem meglepő, ami Gáborékkal történt a lánya Junior bankkártyájának lejártakor. Vajon, ha egyébként minden más kártyát automatikusan postáznak, ezt miért nem? Miért nem hajlandóak elmondani a gondviselőnek, hogy miért hívják a gyerekét telefonon? Nem beszélve arról, hogy mi a ráció abban, hogy amikor aztán a gyerekkel beszélnek, csak annyit mondanank, másnap keresik majd a szüleit? 

sziasztok!

A következő történet remélem mindenkit eltántorít attól, hogy a legnagyobb lakossági bankunkon keresztül ismertesse meg gyermekét a pénzügyekkel.

A lányomnak OTP Junior számlát nyitottunk, erre utaltuk a zsebpénzét és megtanulta használni a bankkártyáját is már évekkel ezelőtt.

Idén nyáron a kártya lejárt, ezért az automata "elnyelte".

Hetekkel később személyesen bementem a helyi OTP fiókba, hogy megkérdezzem, mikor postázzák az újat. Elmondták, hogy a lejárt kártyákat összegyűjtik, és a beérkezéstől függően általában 2 hét után
pótolják. Az új kártyát a számlavezető fiókba szállítják, csak ott lehet átvenni.

Olvasson tovább!

Mint a mákony

2017.10.09. 11:04 | Homár Hilda | 38 komment

otp-bank-logo.jpg

A szolgáltatóváltás hagyományosan nem a legflottabbul zajló ügymenet sehol sem, de olvasónknak az átlagos bosszúságadaghoz képest is alaposan sikerült belehúznia, amikor bankváltásra adta a fejét. A rossz helyre címzett értesítő még hagyján, de az mégis mi akar lenni, hogy egy bankfiókban csak egy ember tud számlazárást intézni, akihez hetekkel későbbi időpontra lehet csak odajárulni? Már amikor nincs például szabadságon.

Kedves Tékozló Homár,

Az idén május környékén döntöttem úgy, hogy megszüntetem az OTP számlámat és átmegyek egy másik bankhoz. Ekkor kezdtem el megszüntetni a számlámat, ami sajnos még a mai napig sem zárult le. Csak hogy mindenki tisztában legyen vele, a Kökiben található fiókról van szó.

Szóval bementem kora délután egy májusi napon, alig van ember a bankban, az ügyintézőnek elmondom a szándékomat, amire a válasz: sajnos nem tudom megszüntetni, mert az a kolléga aki ezzel foglalkozik, szabadságon van és természetesen SENKI nem kompetens egy számla megszüntetésében. Ekkor a lakcímem (május környéke!) átírásra került az OTP rendszerében mert a legutóbbi látogatásom óta ez megváltozott.

Olvasson tovább!

Örök tanulságok: mikortól érvényes egy repülőjegy-foglalás?

2017.10.04. 10:48 | Homár Hilda | 64 komment

wizz_luft.jpg

Zoltán nem az első, aki arra panaszkodik, hogy repülőjegy-vásárlásnál a fizetésig simán eljutott, csak visszaigazolást nem kapott, a szituról viszont utólag kiderült, hogy pont így néz ki egy érvénytelen foglalást. Panaszával futott a Wizz Airhez, majd a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, de sehol sem kapott gyógyírt a problémájára. "A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak miért nincs erre hatásköre?" - kérdezte fájdalmasan felkiáltva szintén nem elsőként. Erre speciel mi is tudjuk a választ: mert a hatóság a törvényi rendelkezések betartását vizsgálja csak, egyedi esetekben nem illetékes. Abban viszont igaza van, hogy a Wizz Air értesíthetné egy emialben az utasát, hogy valami nem stimmel.

Tisztelt Homár!

2017.04.25-én kb. 20:45-kor foglaltam oda-vissza repülőutat Budapest-Brüsszel Carleroi viszonylatra 2017.06.12-i dátumra, reggeli (6:15) indulással és aznap esti (20:50) visszaúttal. Egynapos városlátogatás volt a cél.

A bankkártyámról a repülőjegy ára levonásra került (sms-ben azonnal sikeres kártyás vásárlásról kaptam üzenet bankomtól), azonban visszaigazoló e-mailt nem kaptam a foglalásról a Wizz Air-től, viszont a foglalásom a wizz air-es online profilomban aznap még megjelent. Semmilyen hibaüzenet nem volt a foglaláskor a Wizz Air webes felületén. 

A visszaigazoló e-mailt sem aznap este, sem másnap sem kaptam meg, és másnap reggelre már a wizz air-es profilomból is törlődött a foglalásom. 

Másnap reggel, 2017.04.26-án írtam egy üzenetet a cég webes felületén keresztül, de ennek ellenére sem küldték a visszaigazolást. Az online felületükön mind az e-mail címem, mind a telefonszámom helyesen vannak megadva, kapcsolatba tudtak volna lépni velem. 

Olvasson tovább!

Az Erste ügyfelek kemény élete opus 763.

2017.09.12. 15:22 | Homár Hilda | 25 komment

erste.JPG

Az Erste azt mondja, hogy érti az ügyfeleit és igényeiket. A hozzánk érkező levelek ezt nem annyira támasztják alá. Például miből gondolják, hogy bárki szeretne érvényes bankkártya nélkül maradni hirtelen?

Kedves Tékozló Homár Csapat!

Az augusztus 2-ai Erste Joker hitelkártyás bejegyzés (Létezik, hogy szabadul az Erste a rendben fizető hitelkártyásaitól?) margójára küldöm lenti történetet / panasz levelemet ugyanebben a témában - remélem megér egy posztot, szép sztori. :)

Tisztelt Erste Bank!

Telefonon, személyesen és írásban (bankfiókban) is éltem már panasszal az Erste Joker Hitelkártya konstrukció megszüntetésnek módja (hangsúlyozom MÓDJA) miatt, de mindezidáig nem kaptam érdemi választ.

Ezért azon túl, hogy online és sima e-mail formájában újra panaszt szeretnék tenni, egyúttal megosztom levelemet és a történteket a fogyasztóvédelemmel és talán érdeklődő médiumokkal is – hátha egy kis népszerűség segít Önöket válaszra bírni.

Anélkül, hogy különösebben bőlére ereszteném a kérdést és hosszasan ecsetelném, hogy mennyire jó ügyfél is vagyok és most sajnáljanak nagyon, stb. álljon itt 2 pontban az az elfogadhatatlan és ügyfeleit semmibe vevő magatartása amire továbbra is érdeklődéssel várom válaszukat: (népiesen) és ezt így hogy?

Olvasson tovább!

Mit kezdjünk a felhalmozódott aprópénzzel?

2017.08.25. 13:57 | Homár Hilda | 104 komment

75585-lost-love.jpg

A Citibank árváinak panaszai annyiszor bukkantak fel az elmúlt hónapokban nálunk, hogy kezdem sajnálni, hogy anno nem próbálkoztam a bankkal. Igaz, akkor mára az Ersténél találtam volna magam, ami a panaszok alapján sokszor nem egy leányálom. Akinek van jó tippje, mihez kezdjen az ember a tízezres nagységrendű aprójával, ne tartsa magába!

Elégedett(len) volt Citi-s ügyfél az Erste köreiben...

Az index.hu közel fél éve már megírta a tíz leggyakoribb problémát, amivel a Citibank átvett ügyfelei szembesülnek, most hozzátennék egy 11.-et.

Piciny 2 fős háztartásunkban, időről-időre jelentős mennyiségű aprópénz gyűlik össze, mert napjaink végén egyszerűen csak kiürítjük a zsebünkből és félretesszük (nyaraláskor, karácsonykor jól jön +40,50,60-ezer forint). Nap közbe nem szoktam-, nem is tudok-, s nem is akarok elkölteni ennyi aprót, amennyit a boltok rásóznak az emberre és parkolásért is mobillal fizetek, ha szükséges. Most egy kisebb mennyiség gyűlt össze, Citi-s időkben, volt hogy 50-60e is megvolt.

Olvasson tovább!

Vigyázz, adathalász! Így ismerd fel!

2017.08.08. 16:19 | Homár Hilda | 44 komment

screenshot_2016-10-13_10_31_47.pngAz alábbi levél ma délelőtt landolt a fiókunkban. Ez alapján valószínűleg az OTP az egyik a három nagy magyar bankból, amelyre a Magyar Nemzeti Bank szintén ma délelőtt megjelent sajtóközleménye utal: "A nyár folyamán eddig három jelentős hazai bank – jelenlegi vagy korábbi – ügyfeleit érte  a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján."  UPDATE: Az OTP a saját oldalán is jelezte a bank ügyfelei elleni adathalász kísérletet.

Persze jogosan merül fel a kérdés: honnan tudhatjuk, hogy egy levél nem a bankunktól jött?

Egyrészt - ahogy az MNB is felhívja  rá a figyelmet - a bankok soha nem kérik el ügyfeleik titkos adatait e-mailben, SMS-ben vagy postai úton. De ezen az alapvetésen túl is bőven vannak gyanús jelek például az alábbi levélben is. Szépen be is kereteztük melyek azok szemöldökráncolós pontok, amik láttán automatikusan villogni kéne agyunkban a piros lámpának.

Szia Homár! 

Ezt kaptam. A rendszer kiszűrte, SPAM ként kezelte, ezért csak ma láttam meg. El akartam küldeni az OTP nek, hogy tessék, lássék, azért nézzenek rá. Sajna nem találtam egyetlen nyüves email címet sem a honlapukon, így elküldöm nektek, hátha tudtok valamit kezdeni vele. 

Üdv,

Csaba

Olvasson tovább!