Hasbatérdelés és paprikaspray a Peaches and Creamnél
2014.05.16. 11:43 | jackyll

Dávid megkérdezte a Nagymezői utcai szórakozóhely egyik biztonsági őrét, hogy miért nem engedik be őket, amíg még ingyenes a bejutás éjfélig, amire előbb hasbatérdelés, második kérdésre paprikaspray volt a válasz:

Gondolom sok olyan levelet kapsz, ami egy szórakozóhely biztonsági őreivel kapcsolatos. Az ami velem és a barátaimmal történt tegnap, talán azért lehet tanulságos, mert most már egyáltalán nem divat a kérdezés, csak az erő (térdel, fúj).

Tegnap (2014. május 14-én) a Peaches and Cream nevű, Nagymező utcai szórakozó helyre akartam bemenni négy barátommal. 23:45-kor érkeztünk a klubhoz, remélve, hogy éjfélig bejutunk - még ingyen. A sor jól is haladt, azonban épp mikor mi következtünk volna, 23:52 körül a biztonsági őr - mivel a fülére mondták - közölte, hogy innen már fizetős lesz. Kérdeztük, hogy ez most komoly-e, hogy 8 perccel éjfél előtt nem fognak beengedni minket? Természetesen nem a beugró összegéről van szó elsősorban, hanem elvekről. Csak kifele jöttek emberek, akik elmentek, így még inkább nem értettük, hogy miért nem akarnak beengedni.

Hogyan akartak megverni az Aldiban
2014.05.12. 11:02 | jackyll

Tamás nem mutatta meg a táskáját kifele menet, úgyhogy perpatvar lett belőle:

A mai napon a kispesti, üllői úti aldiba mentem vásárolni. Az egész boltban voltunk vagy 3-an vásárlók. Kifelé menet a pénztár után odajött az őr, hogy legyek szíves megmutatni a táskámat. Mivel nem volt alapos indok, nem említett felvételt, így úgy döntöttem, hogy nem mutatom meg a táskámat. Nem kekeckedésből, hanem mert semmi köze hozzá, hogy mi van benne.

Az őr erre közölte, hogy márpedig nekem meg kell mutatnom, mert valami apróbetűs táblácska van eldugva a bejárat mellett (szó szerint apró betűs táblát mondott) és odahívta a kollégáját is. Felszólított, hogy menjek velük hátra. Mondtam, hogy nem megyek. Mondta, hogy de. Erre mondtam, hogy akkor vigyen hátra. Akkor azt mégse, de én addig nem mehetek míg nem mutatom meg a táskám. Kértem, hogy akkor hívjon rendőrt és tisztázzuk az ügyet szakszerűen, vegyünk fel jegyzőkönyvet, stb. Ezt valamiért nem szerette volna a szakértő személyzet, hogy miért az nem tudom.

Hostess alázás az Auchanban
2013.12.21. 10:15 | jackyll

Ezek lesznek a napok, amiket visszasírunk majd, amikor már jegyre fogják adni az ételjegyet is. Naiv hostesst kitiltották a munkahelyéről, miután kiszúrták, hogy nyílt terepen kávézik:

Egyszer volt-hol nem volt-, volt egy szép Auchan áruház, szép karácsonyi díszítéssel, nagy karácsonyi promóciókkal. Volt az áruházban jó pár karácsonyi hostess is, akiket azok a cégek fogadtak fel, akiknek a termékeit ez a szép áruház forgalmazza. És ezek az igencsak alulfizetett szép karácsonyi hostessek ott álltak a huzatos áruházban 7 -9 órát naponta, járkálnak a sorok között, megszólítják és informálják a vásárlókat, segítenek a választásban, átveszik a szintén alaposan leterhelt Auchanos eladóktól a terhet, és a műszaki – szépségápolási és egyéb háztartási gépeket szakszerűen bemutatják az érdeklődőknek. Egyszóval segítenek az értékesítésben, ezzel jócskán megnövelve az áruházak karácsonyi forgalmát. És mindez az áruháznak egy árva garasába sem kerül, hiszen a promótert tudvalevőleg nem ők fizetik, A hostessek elvégzik ezt a munkát, jól-és kevésbé jól, lelkesen vagy kissé fáradtan, és 10-15 nap után talán csöppet fásultan is.

Ám munkájukat közben a Nagy testvérek figyelik őket árgus szemekkel, kicsi kuckójukban üldögélve, és ha az ádáz hostess egy-egy kevésbé forgalmas időszakban csak úgy „néz ki a fejéből” vagy netalán iszik egy kortyot, akkor azonnal lecsapnak rá! Feljelentik az osztályvezetőnél, sőt mi több, az alábbiakban részletezett esetben a biztonsági őrök helyiségébe rendelik fel a bűnösöket.

"Ne csapkodd az ajtót, mert odabaszom a faszszopó fejedet!”
2013.11.12. 14:13 | jackyll

Naiv fröccsöző lányokat kilökdöste a biztonsági őr a Kertész Sörözőből, miután másodszorra próbáltak meg kijutni a teraszra itallal. Ez még nem tántorította el őket attól, hogy a panaszkönyvet keressék, ám a kolléga kiszúrta, hogy visszaszivárogtak és kiöntötte az italaikat, egyikük táskáját az utcára dobta, aztán kilökdöste őket. A kiérkező rendőrök nem csináltak semmit, mert szerint nem kellett volna visszamenniük:

2013. október 7-én éjjel egy óra körül ketten, két huszonéves lány betértünk a Kertész utca 24-28. szám alatt található Kertész Sörözőbe. Kikértünk két fröccsöt, majd szerettünk volna kiülni a helyiséghez tartozó, az előtt lévő asztalokhoz. A biztonsági őr, aki a hely előtt az ajtóban állt, ránk szólt, hogy itallal nem ülhetünk ki, mert azt a helyiségből nem vihetjük ki. Természetesen visszamentünk. Kb. húsz perc elteltével kimentünk dohányozni, és őszintén szólva elfelejtettük a biztonsági őr kérését, ezért vittük magunkkal az italunkat is, hiszen nem akartuk a dohányzás idejére azt bent hagyni. A biztonsági őr ezt meglátva utánunk jött, kivette a kezünkből az italokat, és a következőket mondta:

„Mondtam már, hogy nem hozzátok ki bazdmeg az italokat, és különben se csapkodd az ajtót, mert odabaszom a fasszopó fejedet”.

Cukorkalopással vádolták az Intersparban
2013.09.05. 11:02 | jackyll

Naiv vásárlóval kifizettették a máshol vásárolt 2 doboz cukorkáját, mert becsipogott rajtuk a mágnescsík az Intersparban. A Homár cukorkán még nem látott mágnescsíkot, de ezek szerint már itt tartunk:

Furcsa "élményben" volt részem az Eurocenter Interspar áruházában a múlt szombaton. Gyakran vásárolok ott,  ezúttal dél körül - már Lidl-Aldi bevásárlókőrutam után-  érkeztem hiánypótlásra. Szombati tömeg volt, a zajt tetézte, hogy egy lopásjelző kapu szinte állandóan vijjogott. Csak néhány dolgot vettem (kb.3300 Ft értékben), hamar a pénztárhoz kerültem a kosárral. Fizetés után távozáskor az a kapu is vijjogni kezdett, amin én akartam távozni, a  biztonsági őr ott termett, és megkért kísérjem el-megnézi mi vijjogott. Vele mentem nyugodtan-én is kíváncsi voltam:mi lehet a probléma ennél a kapunál is.  Megkérdezte az őr van-e nálam rágógumi vagy cukorka. Mindig van-feleltem és elővettem a retikülömből 2 doboz Orbit-drops cukorkát, amit valamikor a héten vásároltam, de már nem tudom megmondani, hogy Aldiban, Intersparban vagy Tescoban,mert ezek mindegyikében jártam. (Az Aldira gyanakodtam,mert ott voltam utoljára-és semmilyen vijjogás nem volt egyik üzletben sem eddig). A cukorkákon ugyanis rajtahagyták a mágnesjelzőt. A biztonsági őr kiderítette, hogy biztosan tőlük származik a cukorka-mert megegyezik a szavatossági ideje az áruházban levővel-és kikiáltottak tolvajnak.

Intelligens kidobó a Belvárosban
2013.09.04. 14:40 | jackyll

Pufi talált egy jóságos kidobót Nagymező utcában, aki kulturáltan kérte meg az utca másik oldalán dohányzókat, hogy még ott se tegyék:

Szeretnék egy pozitív csalódásról beszámolni. A Peaches and Cream "diszkaóba" mentünk haverommal a Nagymező utcában, és ingyen be is tudtunk menni asszem 23 óra előtt, és a kapott karszalaggal ki is tudtunk menni a szemközti Csirkefogóba. Épp a Csirkefogó előtt álldogálunk, és mustráltuk a kidobókat a szemközt lévő kijáratnál, és feltűnt egy kopasz, böszme nagy ember, aki csak ott támaszkodott és csekkolta a népet. Gondoltuk is, hogy ha valakinek, akkor az Ő lábára biztos nem lenne jó véletlenül rálépni részegen. Közben jött néhány paré dohányos a csirkefogóból és a bejárat előtt ahol álltunk szépen rágyútottak. Mivel most van a parlagfű szezon, így van elég bajom a cigifüst nélkül is, ezért már kezdtem épp bosszankodni a tulkokon, és ekkor csoda történt.

Brutális biztonsági őrök a Black Magic diszkóban (frissült)
2013.08.28. 12:40 | jackyll

Zolinak kirúgták a fogait, haverját 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel dobták ki a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóból, miután egyikük bunkón flörtölt egy pultoslánnyal:

Az alábbi eset egy hete történt velünk a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóban. Egy néhány fős baráti társasággal szórakozni mentünk éjfél tájban, néhány óráig kellemesen is éreztük magunkat. Aztán a többiek inkább az éjszakai fürdőzést választották buli helyett, végül nekik lett igazuk. Hárman ugyanis ott maradtunk még koktélozni és beszélgetni, miközben egyik társunk kicsit beivott és kicsit bunkón kezdett jópofáskodni az egyébként csinos pultoslánnyal. Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein, egyszer csak a hölgy odasétált a biztonságiakhoz, akik közül 3 izomagy gorilla oda is jött hozzánk és a sráccal közölték, hogy azonnal tűnjünk el a picsába. Odaléptem, mondtam a kőagyúnak, hogy velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk. Erre az emberi kommunikációra képtelen egysejtű annyit tudott kinyögni, hogy "Te ki a faszom vagy és mit ugatsz bele?" a következő pillanatban nagy csattanást éreztem a bal halántékomnál és elment a kép.

Leribancozták a miskolci MÁV rendelőben a kisfia előtt
2013.07.17. 13:53 | jackyll

Igazi jófajta nyári mélytaplósággal szembesült a hét legrosszabbul járt naiv ügyfele, aki egy kullancs miatt ment be a miskolci MÁV rendelőbe 1,5 éves fiával, és sírva menekültek ki onnan, miután valami alkoholista/szekszuálisan frusztrált biztonsági őr leordította a fejüket:

Legnagyobb megdöbbenésünkre a betegirányító hölgy emelt hangon jelezte, hogy itt ilyennel nem foglalkoznak. Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, címét megadni, sem bármilyen információval szolgálni, hogy hová is mehetnénk. Majd idővel megjelent egy biztonsági őr is, aki bekapcsolódott a vitába és válogatott szitkokat vágott a hozzánk. Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA.

Árpádsáv az Aldiban
2013.04.11. 13:41 | jackyll

A jelek szernit már nem kötelező céges egyenruhában feszíteni egész nap a biztonsági őröknek az Aldiban, úgyhogy mindenki abban dolgozik, amit reggel találomra kivesz a szekrényből. Például árpádsávos kapucniban:

A mai napon az Aldiban vásároltam, és fizetéskor vettem észre, hogy egy srác, aki nagymagyarországos és elől-hátul árpádsávos kapucnis felsőt visel, szorgalmasan pakolgatja a kosarakat. Kiderült, hogy az illető itt dolgozik. Megkérdeztem az üzletvezetőt, hogy nem furcsa-e számára, hogy az egyik alkalmazott törtenelmi jelképeket visel magán munkaidőben, jelezve extrém-vagy-kevésbé-extrém történelmi és politikai állásfoglalását, mire az volt a felelet, hogy ő egy biztonsági őr, aki civilben dolgozik.

Hol születnek a biztonsági orkok?
2012.12.14. 14:44 | jackyll

Ha kicsit megkésve is, de megdöbbentő beszámolót kaptunk egy biztonságiőr-képző tanfolyamról:

Rendszeres olvasója vagyok a blognak, és nem egyszer futottam már bele a biztonsági orkokat szidalmazó bejegyzésekbe és kommentekbe. Úgy gondolom, talán itt az ideje, hogy elmondjam, hogyan is zajlik/zajlott a személy- és vagyonőr képzés az ország keleti részének bizonyos részein – ez talán megválaszolja bizonyos orkok viselkedése mögött álló okokat (már ugye a butaságon és a „kihaénnem” fel(nem)fogáson túl). 2009-ben játszódik – ekkor végeztem el a képzést, mivel hosszas sikertelen munkakeresés után ajánlatot kaptam a család egyik ismerősétől, hogy ha vagyonőri vizsgát teszek, akkor alkalmazásba vesz. Rögvest jelentkeztem is egy meghirdetett képzésre, az ár sem volt annyira horribilis, és a képzést tartó úr is nagyon szívélyesnek és normálisnak tűnt a telefonban. Mindent lefixáltunk, elmondta, hogy hol, mikor, mennyiért lesz a képzés (akkor 3 hónap volt, minden szombati napon 2 órás oktatással), mikor kell fizetni, hol és mennyiért lesz a vizsga.

Körbesétáltatta a biztonsági őr a 8 hónapos terhes kismamával a Kikát
2012.10.02. 15:44 | jackyll

Most hogy a nyerőgépezést terrorveszélyre hivatkozva betiltották, talán ideje lenne a tahóságot is belefogalmazni az új Btk.-ba. A Kika biztonsági őre egyelőre nem kap első fokon háromnapos facebookos alázást az empátia teljes hiánya miatt bekövetkezett 8 napon belül gyógyuló lelki sérülés miatt, de ami késik, nem múlik.

A tegnapi napon ismét megtapasztalhattam, hogy a mi európai országunkban az emberek hozzáállása, empátiája, viselkedése, tisztelete vagy akár csak a kötelessége - hogy a munkahelye versenypozícióját javítsa - sehol sincs bármely más tőlünk nyugatabbra lévő országhoz képest. Az eset az Önök Lehel úti áruházuk személyzetével esett meg először és utoljára, tekintve hogy többé a lábunkat sem tesszük be KIKA feliratú objektumba. Zárás előtt fél órával érkeztünk az áruházba 8 hónapos terhes feleségemmel karöltve, hogy kiságyat és bababútort nézzünk. Voltaképpen már megvehettük volna máshol is, hiszen elég nagy a választék a bútor- és bababoltok kínálatában, de szeretünk jól körbenézni és amúgy is jó érzés az ilyesmit tervezgetni, nézelődni. Mivel a hátsó parkolóban álltunk meg, az épület Lehel út felé eső bejáratánál mentünk be, majd záráskor arra is akartunk kimenni, hiszen így nem kell körbemenni az épület körül. Tehát becéloztuk hassal előre a kijáratot, majd mikor odaértünk, a biztonsági őr kicsivel érkezésünk előtt kulcsra zárta az ajtót, majd közölte, hogy menjünk át a másik oldalra, mert itt már zárva az ajtó.

Benézett a biztonsági őr a próbafülkébe a Westend Bershkában
2012.10.01. 16:03 | jackyll

Elképesztő állapotok uralkodhatnak a bevásárlókomplexumokban, ha már a bekamerázás sem segít. Na nem mintha a próbafülkékben lenne kamera, így aztán oda a biztonságiaknak kell benézniük:

Panaszom a személyiségi jogokhoz kapcsolódik, Most szombaton a westendbe vásároltam amikor próba közben csak spontán betekintett a bizti a fülképbe, hát mondanom sem kell hogy meglepődtem mi köze ahhoz hogy én hogy próbálok, nincs joga kukkolni! Nem gondoltam volna soha hogy idáig jutunk a bolti áruvédelembe. Nem elég hogy az ember nem tud nyugodtan vásárolni semmit mindig nézik, követik az őrök a boltba, s lelkiismeret furdalása támad hogy lopós embernek nézik nem is beszélve hogy nem tud nyugodtan, rendesen vásárolni.

Nőverés a Westendben
2012.09.26. 15:35 | jackyll

Kicsit darabos levelet kaptunk N.G. G.-től, aki egy súlyos verés helyi kezelésének lehetett tanúja Westendben:

Westendben esett meg, hogy egy elkövető ismerőse volt a westend őreivel és súlyos testi sértést követett el egy hölgy sérelmére. A westend biztonsági szolgálata persze jegyzőkönyvet vett fel az esetről, ahol a hölgyet tüntették fel rossz színben. A hölgy feje ököllel szét lett ütve, valamint lábát többször kirúgták. Szájából ömlött a vér, arca feldagadt, karja eltört.

Tahó őrök a Budapest Parkban (frissítve)
2012.08.23. 14:41 | jackyll

Egy dobozos sör miatt rontott az egyik biztonsági őr a 13 fős lánybandára, amikor befelé haladtak a Soroksári úti Budapest Parkba. A jelenet hamar teljesen indokolatlan ordibálásba fajult, úgyhogy otthagyták a helyet:

UPDATE 08/24 09:40: Hamar meg is jött a Budapest Park válasza, akik szerint naiv vendég viselkedett civilizálatlanul, leköpte az őröket, és bekínálta a dobozos sört a többieknek, amikor nem bírta meginni. Az eredeti levél után olvasható lejjebb:

Szeretném megosztani Veletek egy igencsak negatív tapasztalatomat, amelyeket már lassan 1 hónapja a Budapest Park szórakozóhelyen szereztem. Egy pénteken lánybúcsú ünneplése alkalmából jöttünk volna szórakozni erre a helyre, a kb.13 fős társaság meg is váltotta a jegyét,  ám a bemenetkor a táskámban maradt egy bontatlan dobozos (sör)ital, így a beengedő személyzet figyelmeztetett, hogy tegyem le a kuka mellé, talán meglesz, majd hozzátette, hogy  "Szolgálat alatt mi úgy se ihatunk csak töményet. "Avagy álljak arrébb és igyam meg. Eddig a megjegyzést leszámítva jogos. Így oldalra álltam,  míg a lánybúcsú többi tagja a kordon másik oldalán állt, (vártak engem) beszélgettünk. Ekkor üvöltött rám először az említett úr,  hogy túl közel állok a kordonhoz,  majd  a bent álló egyik ismerős lányt kitessékelte a szórakozóhelyről,  miszerint ő úgy látta, hogy hozzáért (!) a sörhöz. Megalázó módon kirántotta a kordont, hogy a legrövidebb úton távozzon,  s hozzáfűzte (szintén üvöltve, amire egyáltalán nem szolgáltunk rá), hogy a jegye mivel már érvényesítve volt, így nem jöhet már be. Így úgy döntöttünk, hogy veszünk még egy érvényes, kezeletlen jegyet ismételten a kasszában, s végre bemegyünk a többiekhez.

Ellopták a táskáját a Tescóban, kiröhögték a biztonságiak
2012.08.03. 12:08 | jackyll

Naiv ügyfél táskáját kiemelték a bevásárlókocsijából a siófoki Tescóban, de a biztonsági őrök csak kiröhögték, hogy a kamerák a termékeket védik, rajta nem fognak segíteni.

2012.07.28.-át írunk. Bemegyek a siófoki TESCO-ba. Az irattáskámat egy percre letettem a bevásárlókocsiba, és elnyúltam egy sajtért. Ezalatt egy profi tolvaj ellopta a táskát mindenestől, és hogy mennyire profi volt a munka, csak jelzem, hogy 25 percre a dolog után már pénzt akartak levenni a hitelkártyámról egy, a Balaton túloldalán lévő, kb. 40 kilométerre lévő városban.

Hiperinfláció és rángatás a Hungaroringen
2012.07.31. 12:06 | jackyll

Igazi apokaliptikus mélyparasztsággal találkozhattak a Hungaroringen a nemzetközi motorvisításrajongók, amikor naponta emelkedtek az árak a büfékben, az olcsóbb magyar termékek pedig gyanúsan hamar eltűntek. Szilviéket azonban visszafelé menet még a biztonsági őr is megrángatta, mert szerinte állójeggyel nem lehet visszamenni a bentfelejtett cuccokért:

Kedves Homár, azért kezdtem levélirásba, mert sikeresen a Hungaroringen tölthettem el. A barátnőm vidékről jött fel és úgy gondoltam, hogy vele tartok ezzel az akciós 9900 ft-os jeggyel. Szerencsére a vonata jött sokan sem voltak, és végre a Keleti pályaudvar - Deák - Árpád hid vonalban megközelitettük a buszos verziót. Itt sem volt semmi gond. Megérkeztünk séta ez is korrekt volt, a kapun főkapunk is beengedtek minket. A lehuzás rész természetesen bent kezdődőtt. Előszőr is az igért 600 ft-os sör hát az 900-1800 ft árban mozgott, és ezt úgy játszották ki a leleményes étkezdések, hogy a magyar sörök pl Arany ászok és társai ugye az olcsobb beigért kategoria a külföldi sörök pedig a drágább, és meglepő de olcsobb sör nem volt.

Rendőrt hívtak az OBI-ban az otthonról hozott 349 forintos szőnyegvágó miatt
2012.04.17. 12:41 | jackyll

Egészen elképesztő gyakorlatra derült fény a soproni OBI-ban. Éva férjét rajtakapták a zsebében maradt, otthonról hozott 349 forint értékű szőnyegvágóval, amin egyértelműen látszott, hogy használt. Ennek ellenére a biztonsági őr rendőrt hívott, és feljelentette a vásárlójukat, hiszen csak így kaphatta meg az 5000 forintos nyomravezetői jutalmat.

Az alábbi eset vasárnap történt velünk a soproni OBI áruházban: Férjem 2012. március 3-án vásárolt egy ún. univerzális kést (szike a köznyelvben) a soproni OBI-ban, több más dolog mellett. Tegnap ismét elmentünk az OBI-ba mivel parketta szegélylécet ill. hungarocell dekorcsíkot kellett vásárolnunk. Előtte otthon férjem levágott egy darabot a dekorból, mintának. A szikét automatikusan zsebre vágta. Bevásároltunk, mentünk fizetni. A biztonsági kapu becsipogott. Férjemet az őr egyből hátrakísérte, megnézni, hogy mit tulajdonított el. Időközben férjem rájött, hogy nála van a kés, amit az őr egy "Na, egyből tudja hol van, ugye?!" felkiáltással nyugtázott és kérte a blokkot. Férjem mondta, hogy ezt már régebben vette itt, megjegyzem a késen látszott, hogy már használt volt. Én elrohantam haza, blokkot keresni, az őr meg kihívta a rendőröket. Férjemet fel is jelentették, lopás miatt, bár a rendőr is mondta, hogy ez nevetséges, egyrészt a kés ára miatt, másrészt, mert látszott rajta a használat.

Saját reklámjuktól félnek a teszkós biztonsági őrök
2012.02.27. 14:01 | jackyll

MI megdöbbenve észlelt egy QR-kódot a Fogarasi Tescóban, ami természetesen nem valamilyen termék információit osztotta meg vele, mint Dél-Koreában, hanem csak az áruház Facebook-oldalára vitte. A biztonsági őrök azonban jó szokás szerint minden telefonemelésre ugranak, nehogy megint felkerüljenek a Homárra valami béna szöveggel. Minden hiába.

Elfoglalt és eléggé elszánt vásárlóként egy hétköznap este 9-kor mentünk bevásárolni a fogarasi úti Tescoba. Nincs nagy tömeg, hajnalig rengeteg időd van ....stb előnyök. A műszaki részlegnél figyeltem fel egy nagy  - legalább félméteres- táblára amin a faceboo......../tesco név szerepelt. Mellette egy méretes QR kód. Itt az alkalom, hogy a nem okostelefonon futó Kaya readert kipróbáljam. Ez egy java alapú QR reader program régebbi telókra. Csinált egy képet, értelmezte majd megjelenítette a facebook..../tesco... címet. Sajnos nem a termék adatlapja szerepelt benne. Kb 1 perc múlva megjelent egy biztonsági őr aki végig korrekt, udvarias volt (miért kellett ezt kiemelnem???) és megkért, hogy a fényképet amit csináltam a termékről töröljem ki a telefonomról.

Az egész Rossmannal megküzdött egy szempillaspirál miatt
2011.12.13. 11:51 | jackyll

Kis híja, hogy nem történt vérontás, miután naiv vásárló véletlenül kipróbált egy nem teszter szempillaspirált az Árkád Rossmannban, de a teljes személyzet így is felvonult. A kiskereskedelmi áron 1200 forintért árult spirál akár 5-600 forintra is visszavághatta volna az idei, gondolom alapból nem túl vidám forgalmat, ugrott volna a karácsonyi bónusz az egész cégvezetésnek. A végtelennek tűnő rendőrséggel fenyegetésnek végül meg lett az eredménye, naiv ügyfél végül kifizette.

A tegnapi napon áldozata lettem egy unatkozó, rossz indulatú, paranoiás biztonsági őr fontoskádásának, aki hónapok óta börtönőr stílusban beszél az illatszer üzletben termékeket kipróbáló vevőkkel. Mivel gyakran járok az Árkád Rossmann üzletébe, többször tanúja voltam az őr marketing romboló viselkedésének, de most engem is megzsarolt, pedig az egyetlen bűnöm az volt, hogy kipróbáltam egy szempillaspirált, amiről azt hittem hogy teszter. A cég ügyfélszolgálatára írt levelem, melyre még nem kaptam választ, bemásolom a levél aljára.

Számlaellenőrzés az Ikeában
2011.07.20. 10:42 | jackyll

Határozott fellépéssel bármit el lehet érni. Miklósnak az Ikeában nem volt hangulata számlát ellenőrizni a biztonsági őrrel:

Tegnap vásároltam az IKEÁban. Teljes megdöbbenésemre a pénztártól való távozás után hozzám lépett egy udvarias biztonsági őr aki kérte hogy mutassam meg neki a blokkomat mert számlaellenőrzést szeretne végezni rajtam. Első meglepetésből felocsúdva közöltem vele hogy az árut kifizettem a pénztárban a blokk az enyém ahhoz neki semmi köze. Megfordultam és ott hagytam a meglepett őrt, aki annyit tudott még mondani hogy:  végül is igy is lehet. viszlát.