A BSA eljátszotta a Microsoft és az Autodesk becsületét
2007.12.06. 11:00 | jackyll
Jó elképzelésnek tűnhetett, hogy amíg a BSA keménykedik, fenyeget és hazudik a vásárlóknak, addig a mögé bújó Microsoft és Autodesk meg számolgatja a licencekből befolyó zsét és szimpatikus maradhat. Sajnos mára olyannyira lejáratta magát a fent nevezett egység, hogy vannak, akik már kenyéradó gazdáikat is utálják, mint ahogy azt Gábor megírta nekik és inkább mástól fognak szoftvereket vásárolni ezentúl:
Hivatkozva a 2007. október 20-i keltezésű, 2007. október 31-én érkezett, 11778 hivatkozási számú, aláírás és cím nélküli, tehát névtelen levelükre, az alábbiakat adom elő (a hivatkozott levelük csatolva).

Adatvédelmi biztos vs BSA
2007.12.04. 14:22 | jackyll
Arrogáns Antal teljesen ráfixálódott, hogy valaha is válaszadásra bírhatja a BSA-t, így az APEH elbocsátó szép üzenete után most az adatvédelmi biztos állásfoglalását olvashatjuk közbenjárásával. Érdekes megjegyezni a második bekezdést, miszerint "a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni."
Csak a BSA Leányegylet bunkósága (és nem a szerzői jogok) elleni keresztes hadjárat egy aprócska mérföldkövéről szeretnék beszámolni. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megvizsgálta beadványomat, és hivatalos válaszában ő is azokat mondta el, melyeket Te is szoktál hangoztatni. De talán másokat is megnyugtat, hogy az APEH után egy másik hivatalos szerv is megcsavarja a Rendkívül Etikus Jogászklub (röviden BSA) fitos kis nóziját.
A BSA parkol
2007.11.22. 09:47 | jackyll
Sajnos Kornél képileg nem rögzítette, amint a BSA mozgássérült helyen parkol, így be kell érnünk a szöveggel. A fenti kép csak illusztráció.
Hétfőn mint mindig, munkatársaimmal együtt, ebédelni indultunk, a cégünk melletti bevásárló központba. Most is nagy tülekedés volt, mivel nálunk beléptetőrendszer van, és nem lehet akárhogy kijutni az épületből, csakis a parkolón keresztül. Ekkor lettünk, többed magammal figyelmesek egy mikrobuszra, amin nagy piros matricán ez állt: BSA. Mivel több cég is van nálunk, nem is fordult meg a fejünkben, hogy hozzánk jöttek volna, ami meglepő volt viszont, hogy a mikrobusz a mozgássérülteknek fenntartott parkoló részen állt. Amit még tudni kell, hogy ez nem céges parkoló, és pont emiatt van végig táblázva a kijelölt rész, nehogy valami surmó azt gondolja, hogy odaparkolhat. Ez persze a tisztelt urakat/hölgyeket nem zavarta, vígan odaálltak. Rövidre fogva, azt hinné az ember, hogy egy ilyen szervezet, nem vesz fel olyan taplókat, akik nem képesek egy kicsit jobban figyelni embertársaikra.
A BSA szerint nem szerencsés a hazugsággal fenyegetőzés, de működik és nekik ez elég
2007.11.19. 16:52 | jackyll
Három hét posztolás után a techrovat is kiszúrta a témát (via MTI), és a proaktív újságírásnak hála, a BSA szóvivőjének reakcióját is olvashatják az adóhatósággal fenyegető leveleikkel kapcsolatban:
"Sarlós Gábor, a BSA sajtószóvivője lapunknak elismerte, hogy nem volt túl szerencsés a megfogalmazás a levélben, amely háromezer ötszáz vállalathoz eljutott. A szóvivő elmondta, hogy ezer cég már válaszolt a BSA megkeresésére, és kilencven százalékuk a szoftvernyilvántartást postázta, csupán tíz százalék kifogásolta a BSA módszerét."
A BSA budapesti céglistája
2007.11.16. 14:05 | jackyll
A budapesti céglista "kiszivárogtatásával" tetőzik a BSA karácsonyi terrorkampánya. A forrása ugyanaz a blog, mint múlt héten, ő pedig az "Internet"-et jelölte meg tartótisztjeként. Akárhogyis, az 59 oldalas listán szerepel lapkiadó-multi, világvezető reklámügynökség és tömegközlekedési óriás leányvállalata csakúgy, mint sokezer kisebb bt és kft, ahová "majd jól kimikrobuszozik a besúgószervezet". Ezzel egyidőben saját kommentjeink között megtaláltuk a BSA egy a BSA korábbi levelére hivatkozó harmadik típusú fenyegetőlevelet
Folytatódik a BSA-terror
2007.11.12. 13:20 | jackyll
Aki hétvégén nem csípte el, az most pótolhatja a BSA állítólagosan internetre szivárgott céglistáját, talán innen még lekapható. A fájl több mint 1700, főleg nyugat-magyarországi cég adatait tartalmazza, mellettük a tervezett látogatásoknak is van üres rubrikájuk. A Homár kicsit szkeptikus a dokumentum hitelességét illetően, de persze az is lehetséges, hogy szándékos szivárogtatással paráztatják az embereket. Ezt a gyanút erősíti, hogy a Homáron is dokumentált adatgyűjtős és az ezt követő hiánypótlós körlevelük mellett a nyomtatott sajtóban az alábbi hirdetést futtatják:
A BSA nem válaszol
2007.11.08. 12:31 | jackyll
A Homár még nem jött rá, mivel lehetne megfékezni a BSA fenyegetőző spamjeit, mert ugye az adatvédelmi biztos csak magánszemélyekkel foglalkozik (a cégek adatai nyilvánosan hozzáférhetők), másrészt a levelek nem elektronikusan érkeztek, így a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség sem mondhatja, hogy csúnya spammer. Esetleg egy nagyobb rakomány hideg patkánypörköltet lehetne továbbítani nekik (hova is, Ámerikába?). Akárhogyis, Arrogáns Antal múltkori levelére meglepő módon nem reagáltak, így küldött nekik egy újabbat:
Tisztelt BSA Sportegyesület!

Korábbi elektronikus levelünkre NEM KAPTUNK választ Önöktől, pedig az abban szabott határidő réges-régen lejárt. Mindezek tükrében az alábbiakat szeretnénk közölni Önökkel:
Semmi nem elég - a BSA válaszol
2007.10.30. 11:46 | jackyll
Mielőtt tovább burjánoznak az ilyen és hasonló levelek, szögezzük le, hogy a BSA Magyarország egy egyesület, ami semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkezik semmilyen adat kikérésére, feldolgozására vagy továbbadására. Arogáns Antika ennek ellenére úgy gondolta, tenger szabadidejében válaszol a BSA-nak, legyenek boldogok az adatokkal, és hagyják őtet békén. Kiderült, hogy minden hiába, nekik semmi se jó:
Gondolom már Te is unod a BSA levelezéseit, de az én cégemnek egy picit más levelet küldött a BSA, mint a legutóbbi általad közölt, Mi ugyanis eminens jófiúk módjára (mit fáj az nekünk) elküldtük annak idején az általuk kért listát (cégünk jellegéből adódóan nincsenek lopott szoftvereink). Mi ezzel úgy gondoltuk, hogy nincs is több teendők, majd ők jól megnyugodnak, hogy na ez egy rendes kisvállalkozás. Nem így lett.
APEH-hel fenyeget a BSA
2007.10.26. 00:02 | jackyll
Ismét nagyot alkotott a magát szoftverrendőrségnek képzelő jogvédő szervezet, a BSA. Amióta márciusban kiadtak egy közös nyilatkozatot az adóhatósággal új levéllel terrorizálják a kisvállalatokat. Azt írják, ha ismételt felszólításukra sem küldik el nekik szoftvereik nyilvántartását, "gyakorolni fogjuk az APEH és a BSA között fennálló együttműködési szerződésben fennálló jogainkat." Tyű.
A mellékletben szereplő levelet egy ismerősöm kapta, aki egy olyan kis cégnek tulajdonosa, amelyik nem is rendelkezik számítógéppel. Illetve van egy PDA-juk (Windows Mobile 5.0 fut rajta, gyárilag telepítve), de ez valószínűleg nem fogja érdekelni a nagyhatalmú BSA-t. Kérem tedd ki, és várom a tanácsokat, mivel ugye november 15-ig válaszolni kellene rá. Egyúttal, ha nem haragszol meg érte, megküldöm a Zugügyvédnek is ezt.
Hagyományőrző megfélemlítő spam a BSA-tól
2007.06.08. 10:46 | jackyll
Hihetetlen, de még mindig vannak, akik szerint trendi az 50-es évek fenyegetőpropagandája. Bizonyára ők azok, akik hétvégenként elváltoztatott hangon "lakosságilag" körbefeljelentgetik szomszédaikat. Az Adobe nevében a Creative Suite 3 megjelenését koronázta meg a BSA ezzel a pazar DM-levéllel, amiben egyebek közt azzal érvelnek forradalmi új programcsomagjuk mellett, hogy "megkímélheti magát a szoftverkalózkodással kapcsolatos peres ügyek költségeitől és az egyéb szankcióktól" illetve "nem kell tartania az irigykedő versenytársak és az elbocsátott alkalmazottak feljelentéseitől". (Más esetben atomra perelnék a hasonló tevékenységet, de ha multik nevében spammol és fenyeget egy egyesület, nem kereskedelmileg, dehogy, akkor az rendbevan. Azért megnéznénk egy próbapert.) Gábor levele hajtás után:
Re: BSA, az örök mókamester
2007.01.19. 10:47 | jackyll

KA elmeséli, hogyan áll át cége nyílt forráskódú szoftverekre, miután a Microsoft vérebe feleslegesen zaklatta öket. Ha valamire, akkor erre lehet jó a BSA, hiszen amúgy kevesen veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, egy iroda túlélése tényleg megoldható ingyenes szoftverekkel:

 

A BSA cikk gondolatokat ébresztett bennem. Cégünket is megkereste tavalyelõtt ez a szánalmas pénzbehajtó banda, elõször levélben. Aztán "véletlenszerûen" még egyben, mivel két cég található egy telephelyen. Nemsokára fel is hívott telefonon egy SBKG-s ügyvéd, aki behajtóemberek egyszerûségével egyeztetett egy idõpontot a személyes tanácsadásra, ahol korántsem kitörõ örömmel beszélgettünk egymással a BSA által képviselt filozófiáról. Említette is, mintha kissé ellenséges volnék vele, bár visszafogtam magam, nem szeretem, ha kopasz gengszterrel kell tárgyalnom önmagam ártatlanságáról.

 

BSA, az örök mókamester
2007.01.17. 15:13 | jackyll
Régi kedvenc, még Homár elõtti idõkbõl a szoftverrendõrség néven elhíresült képzõdmény. Az érdekvédelmi lobbi szoftvergyártó tagjai nevében börtönnel fenyegette a felhasználókat (lsd. bilincses plakát) és hatóságként igyekszik mutatni magát a mai napig, mint az Pistika levelébõl kiderül (a dokumentum hajtás után olvasható):
Nemrég kedves levelet kaptunk a BSA-tól (csatoltam). Felhívtam õket, hogy mikor is lettek civil szervezetõl hatóság. Hát még nem lettek, csak furcsán fogalmaznak. Az aláíró ügyvéd hölgyet sajnos nem sikerült elérnem... (Bár – a természetesen nyomtatott – aláírása kifejezetten megkapó, engem Fridi kék szalagjára emlékeztet.) Megkérdeztem: nem rendõrséggel jönnek - mondtam, hogy akkor ne is jöjjenek, csak ha hívjuk õket.