Tékozló Homár


Nincs pénzváltás a tüdőszűrésen

2013.09.25. 15:31 | jackyll | komment

Naiv TB-gondozott 7 perccel zárás előtt érkezett tüdőszűrésre az Amerikai útra, ahol kiderült, hogy egy forintot nem tudnak visszaadni semmiből. Amire szerzett aprót, kiderült, hogy már lejárt a munkaidejük. Hosszas küzdelem árán rábeszélte őket a vizsgálatra, de hiába váltotta fel az ötezresét, az aprójával a pénz 1710 forintra jött ki, amit szintén nem akartak elfogadni:

Történt ugyanis, hogy a munkahelyi orvos elküldött kötelező tüdőszűrésre. Ehhez én a XIV. ker, Amerikai út 50. sz. alatt található egészségügyi kirendeltséget választottam. Reggel hívom őket, hogy ez hogyan működik (nem dohányzok, nem vagyok gyakori vendég efféle helyeken). A kedves női hang válaszol, hogy reggel 8-tól 12-ig, aztán meg délután 14-tól 18 óráig lehet jönni és 1700 magyar forint lesz az ára, ennyi. Ok. Munkám végeztével fáradságot nem kímélve rohanok az említett címre, ahová 17:53-kor meg is érkeztem. Egy árva lélek nem volt ott a az ott dolgozókon kívül - magyarán éppen ráértek. Odaállok az ablakhoz, ahol egy igen aljas némber fogadja az oda látogatót. Adok neki mindent: személyit, lakcímkártyát, TAJ kártyát és egy valódi fizetőértékkel bíró magyar 5000 forintos bankjegyet. Erre a válasza néma fejrázás, és erős mutogatás az ablaküvegre, ahová ki van írva, hogy "Nem váltanak és nem adnak vissza". (Nagyon büszkék minden oda kiragasztott cuccra egyébként, kivéve talán a nyitva tartási időt.)


Kicsit kérdezgettem, hogy éppenséggel hogy is van ez, hogy az ezresekből és az apróból miért is nem tud visszaadni, mivel máshogy nem lehet 1700 forintot kirakni, többet meg nem fogad el, de erről majd később. Válasz: "Ő nem pénztár és nem válthat" - erre köszönés nélkül eltávozott hátra. Oké, de nem is 5 darab ezrest kértem, hanem egy szolgáltatást és egyébként nem kártyával, nem euróval, de még csak nem is Szép kártyával akartam fizetni és egyébként a telefonban ez például nem hangzott el (bocsánat, hogy nem tudok minden részletre rákérdezni, például, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll-e a kedves asszisztensük). Ő márpedig nem ad vissza, ki is van írva. Oké. Hol lehet itt felváltani egy 5ezrest a környéken. Válasz: "Sehol.". Najó gondoltam, ez azért mégis pofátlan, hát én is az leszek. Ekkor volt 17:56. Kisprinteltem a Amerikai-Thököly sarkára a zöldségeshez, aki készséggel felváltotta az 5ezrest 4 ezresre és 2 ötszázasra. Sprint vissza, idő: 17:58 - zsír!

Olvasson tovább!

Leribancozták a miskolci MÁV rendelőben a kisfia előtt

2013.07.17. 13:53 | jackyll | komment

Igazi jófajta nyári mélytaplósággal szembesült a hét legrosszabbul járt naiv ügyfele, aki egy kullancs miatt ment be a miskolci MÁV rendelőbe 1,5 éves fiával, és sírva menekültek ki onnan, miután valami alkoholista/szekszuálisan frusztrált biztonsági őr leordította a fejüket:

Legnagyobb megdöbbenésünkre a betegirányító hölgy emelt hangon jelezte, hogy itt ilyennel nem foglalkoznak. Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, címét megadni, sem bármilyen információval szolgálni, hogy hová is mehetnénk. Majd idővel megjelent egy biztonsági őr is, aki bekapcsolódott a vitába és válogatott szitkokat vágott a hozzánk. Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA.

Olvasson tovább!

40 ezer forintos alázás a nőgyógyászaton

2013.05.14. 15:30 | jackyll | komment

doctor-cat.jpg

A Dr. Rose Magánkórházban biztosra vették, hogy nem találnak semmi komolyat, ezért az orvos sajátos módon próbálta oldani a feszültséget. A viccből lekövérezés sokkja után viszont naiv ügyfél egyre hülyébbnek nézve érezte magát:

Kedves Internet Népe! Eljött megint az idő, hogy kis szösszenettel gazdagítsalak benneteket a tekintetbe, hogy hová ne menjetek. Kezdhetném úgy, hogy az egyik barátnőmnek valamilyen nőgyógyászati problémája volt, de úgy is tudjátok, kiről van szó. No de nevezzük el a lányt Gizinek. Gizi kb. 1 hete émelyeg egész nap, nincs sok kedve enni se, ráadásul tegnap elkezdett érezni egy tompa fájdalmat a jobb oldali hasi tájékán. Miután a vakbél lehetőségét telefonos segítség, és egy igazán rendkívüli mérnökből lett orvos segédletével kizárta, az telefonos segítség (anyós) tanácsát megfogadva nőgyógyász után kezdett nézni. Minekután sürgető volt a dolog, merthogy akármi is lehet, az első szembejövő magánrendelésre be is jelentkezett. Ez volt a Dr. Rose magánkórház. No, be is regisztrált online hogy máshogy a mai világban. Gizi hites Ura azonban nem bírta nézni ahogy az asszony pánikol és kétségbeesik, így felhítta az magánkórházat rögvest időpont után. Gizi fél négyre (pontban) meg is jelent a hihetetlenül puccos 5 csillagos megjelenésű rendelőben. A szokásos adminisztrációt kitöltvén, pár perc várakozás és persze egy jó nagy adag para kíséretében bement, ahol a Doktor fogadta is. Gizi előadta a problémáját, hogy hát szúró fájdalom itt-ott, mintha egy ceruza tompa vége nyomná (gondolta Gizi jó ha hasonlítja valamihez a fájdalmat). Elmesélte az étvágytalanságot meg a hányingert, meg hogy csak azért eszik mert tudja hogy kell. Erre a Doki beszól, "Nem is értem minek eszik úgyis olyan kövér”.

Olvasson tovább!

Jó zárójelentéshez idő kell

2013.04.30. 18:01 | jackyll | komment

Naiv ügyfél egyáltalán nem érzi át, micsoda különleges bánásmódban részesültek, amikor hétvégén alig 6,5 óra várakozás után kapták meg a zárójelentést:

Hétvégén sikerült az egyik jónevű kardiológiai klinikánkon (Asszem tavaly, vagy tavalyelőtt volt az év kórháza) 6,5 órát várakoznia a betegeknek a zárójelentésre. Ez kb annyit jelent hogy az aznap kiszórásra kerülő betegek + hozzátartozóik (néhányan vidékről jöttek fel, mert ugye egy szívműtét után nem illik rögtön vezetni...) reggel 9-től délután félnégyig kóvályogtak a földszinten. Tudjuk hogy milyen helyzetben van az egészségügy, de ez itt nem pénzkérdés, hanem egyértelműen szervezési hiba (leszarom az egészet) következménye volt.

Szaunába zárja a dohányosokat a Siemens (frissítve)

2012.07.06. 09:47 | jackyll | komment

siemens_szauna.jpg

A Siemensnél szó szerint vették a Homár szlogenjét, ezért a nikotinaddikt alkalmaztottakat berakták üvegkalitkákba, hogy ott füstöljenek. Igen ám, de a kalitkák a szabadban találhatók. Télen még nem volt tetejük, amikor beesett a hó, aztán nyárra lett tető, meg 60 C. Ez a legdurvább drogprevenciós módszer, vagy még tartogatnak valamit a tarsolyukban?

A dohányzási törvény bevezetése óta türhetetlen állapotok uralkodnak a Siemens Zrt csepeli telephelyén. Első körben, télen nem volt oldala és teteje a kalitkának, majd a havazás elmúltával beburkolták...  A dohányos alkalmazottakat egy, a tüző napon felállitott üvegkalitkába "terelik". Fegyelmi eljárással fenyegetik és dijjazzák, aki megpróbál az árnyékban, vagy esetleg a fülkén kivül dohányozni. A telephelyen több ilyen üvegkoporsó is kialakitásra került, de szinte mindegyiket délelőtt 8-9 órától estig veri a nap, ezáltal 50-60 fokos hőmérsékletet előidézve a kalitkában ezeken a szép nyári napokon. Azért, mert valaki dohányzik, még nem feltétlen kéne az ájulás és a hőguta szélére sodorni, kényszeritő eszközöket alkalmazva. Arról nem is beszélve, hogy a kijelölt szüneteknél van olyan fülke, ahova akár harminc ember is jut egyszerre...

UPDATE 07/13: Néhány apróbb kiegészítés naiv ügyféltől:

 a kommenteket olvasgatva két kiegészitést küldenék:
 1. a dohányzási idő nem a munkaidőből megy, mivel le kell dolgozni a szüneteket
 2. egy téli kép...télen nem volt oldala..se hóban, se fagyban...

 A hangsúly itt azon van, hogy 4-5 méterrel odébb árnyék van, lehetett volna oda is rakni.Nem tették.De aki odaáll, az fegyelmit kap...

Beteg(nem)ellátás Székesfehérváron

2011.08.02. 09:21 | juszka | komment

Csaba begyulladt fülét készséggel ellátták volna a székesfehérvári Szent György Kórházban - három héttel később. Érthető módon nem szívesen várt volna ennyit, és azt is meglepve tapasztalta, hogy a beígért soron kívüli vizsgálatról végül anélkül, hogy orvos látta volna, hazaküldik. De nincs baj, lehet menni magándokihoz is, egy egészen picivel több pénzért (amit ki ne akarna befizetni a sok évnyi egészségbiztosítási járadék után).

2011. július 29-én voltam a Székesfehérvári Szent György Kórház rendelőjében. A fülem begyulladt, fájt és nem tudtam kivárni, hogy a hétvégét így töltsem. Mivel a háziorvosom már nem rendelt, az üzemorvosomhoz fordultam, aki megvizsgált és elküldött az említett rendelőbe. Beutalót nem adott, mert ehhez nem szükséges. A rendelőt felhívtam és elmondtam a problémámat. Időpontot kaptam 3 hét múlva. Mondom a hölgynek, hogy nekem most fáj a fülem, nem tudok 3 hetet várni és kértem, hogy segítsen. Telefonba közölte, hogy menjek be a rendelőbe 1/2 2-ig, és két bejelentett vizsgálat között keresnek nekem is egy helyet.

Olvasson tovább!

Rogán Antal rég túl jár férfiakon és nőkön

2010.12.14. 11:51 | szily | komment



Laktam Rogánlandben, az V. kerületben, Budapest Kuwaitjában, jó ott nagyon, olyan sűrű például a szociális háló, mint Kövér házelnök arcszőrzete. Jóska bácsi vette észre a kerület legfrissebb fejlesztését, hogy a nők és féfiak után nem egy, hanem két újabb nem képviselőinek is jár egészségügyi ellátás. Ez igen, erre San Franciscóban is csettintenének!
 

Re: Rosszul szőrtelenítették és hormonzavarosnak nevezték olvasónkat - Legalább egy férfi is szőrös maradt

2010.11.18. 09:49 | szily | komment

F. szerdai szőrdrámája után itt a ráadás: jelentkezett Ádám, akiről szintén nem sikerült örökre leszedni a bozontot, az Aestheticában. Őt is endokrinológushoz küldték és az ő ügye is megrekedt. Várjuk a további bundások jelentkezését, ha vannak, sztori alant:

Olvasson tovább!

Rosszul szőrtelenítették és hormonzavarosnak nevezték olvasónkat

2010.11.17. 00:28 | szily | komment

Még mindig félig szőrös F., aki végleges szőrtelenítésre jelentkezett be az Aestheticánál, és hiába ígérték neki, hogy "addig kezelünk, amíg az összes szőröd el nem tűnik". El sem tudom képzelni, mit tennék ilyen helyzetben. Főleg, ha egy nem orvos azt pedzegetné, hogy hormonproblémám lehet, azért vagyok ilyen bundás. F. nem hátrált meg, elment az endokrinológushoz, a küzdelemnek mégsem lett más eredménye, mint az alant olvasható, kétségbeesett levél, fiatal olvasóink ennél ne olvassnak tovább, mert a felnőtt nők kegyetlenek és csípőből picsáznak. Arról persze fogalmunk sincs, hogy az Aesthetica jól csinálja-e, és hogy F. olyan-e, mint Victor Hugo, akinek a szakállába beletört az acélborotva, de a több éve tartó, eredménytelen szőrtelenítés sztorija igazán megrázó.

Olvasson tovább!

Két embert ütött el és hagyott cserben a Tesco-bolond rokkant nő a rokirobogóval

2010.11.04. 17:41 | szily | komment

Az Év Menekülése, az Év Cserbenhagyása és az Évtized Leghülyébb Szemtanúi címre egyránt pályázik egy friss karambol. Egy középkorú brit mozgássérült nő elütött egy idős házaspárt, majd cserben hagyta a földön fetrengő öregeket, és közben azt mondogatta, hogy "I have to go to Tesco". Az ámokfutó egy négykerekű, akkumulátoros mozgássérült-járművel indult vásárolni a South Yorkshire-i Mexboroughban. A példás márkahűségről tanúságot tevő fogyasztó olyan lendülettel tarolta le a 69 éves Petty házapárt, hogy az asszonynak eltört a medencecsontja és időlegesen tolószékbe kényszerült. A férj azt meséli, hogy a nő olyan svuggal csapta el őket, hogy ő azt hitte, egy autó sodródott a járdára. "Mindketten a földre estünk, a jármű rajtam. Kiabáltam neki, hogy kapcsoljon rükvercbe, de ő csak nézett zavarodottan." A cserbenhagyó végül hajlandó volt belökni a hátramenetet, majd azt mondta a még mindig a földön jajgató áldozatoknak, hogy "A Tescóba kell mennem" és elhajtott. Megfoghatatlan, de annak ellenére, hogy a jelenetnek több szemtanúja is volt, akik oda is szaladtak segíteni a súlyosan sérült nőnek és a zúzódásokat szenvedett férjnek, a konzumőrült villanyrobogós sikeresen eltűnt, és a rendőrségnek azóta sem sikerült elkapnia. Teljes sztori angolul itt, a Daily Mailben.

via markoferko

süti beállítások módosítása