Tékozló Homár


Kuponos kalandok a fogászaton

2016.12.05. 10:12 | Homár Hilda | 138 komment

shutterstock_524812786.jpg

Ha valaki megengedheti magának, hogy magánorvos kezelje, jó eséllyel egy fogorvos lesz az első, akit keres, mert valahogy az átlagnál is kiszolgáltatottabb az ember nyitott szájjal fekvés közben. Egyátalán nem elvetélt ötlet tehát, hogy egy fogorvosi klinika kuponos akciókkal keressen új pácienseket magának. De nem úgy kéne csinálni, ahogy Mariann esetében.

Tisztelt Tékozló Homár!

Bp-fogászat V. kerület Kecskeméti utca http://www.fogaszatikupon.hu/

Fenti kuponos oldalon keresztül vásároltam tömés cserére, mivel 10 évesek a töméseim, gondoltam itt az ideje. Hangsúlyozom a fogaim nem fájtak, tökéletesek voltak, csupán tavasszal egy fogkő eltávolítás alkalmával javasolták a cserét (másik fogászaton) Összesen 3 db kupont vásároltam 4.990 Ft/db.

Amikor az első kuponnal megérkeztem azonnal azzal kezdték, hogy bár ez a kuponon nincs feltüntetve, de rá kell még fizetnem 2.000 ft-ot. Majd amikor kiszedte a régi tömést a doktorúr nagy sóhajjal közölte, hogy ez bizony gyökér kezelés lesz, ami 2 x 13.000 Ft. Mivel a lyuk már ott tátongott beleegyeztem a kezelésbe. Utána egy hétig fájdalom csillapítón éltem, és 2 éjszakát aludni sem tudtam, ami 3 gyerek és munka mellett nem igazán volt kellemes.

Olvasson tovább!

Rákos betegért nem ment időben a betegszállító

2016.06.15. 14:16 | Homár Hilda | 88 komment

screenshot_2016-06-15_14_06_54.png

Nehéz és nagy felelőséggel járó munkát végeznek az egészégügyben dolgozók, általában rettenetesen túlterhelve ráadásul, ami csak növeli a hibázás lehetőségét. Az alábbi sztoriban nem is az a megbocsáthatatlan, hogy a betegszállító cég diszpécserközpontja félrekavart valamit, hanem ez a rész: "A túloldalon flegma pasas jelentkezik, kioktatja anyámat. Majd jönnek, most elfoglaltak, dolguk van. Ne aggódjon, asszonyom, a kórházban úgyis ott vannak délutánig."

Édesapám súlyos beteg, áttétes daganatoktól szenved. Folyamatosan különféle kezelésekre kell vinni, ami csak mentőautóval történhet. Számos betegszállító cég kínál ilyen szolgáltatást, sajnos elég borsos áron. A lakástól a kórházba 6000 forintot kérnek, és vissza is annyit. Egy 10 alkalmas sugárterápiánál tehát csak a szállítás 120 ezer forintba kerül. 

Olvasson tovább!

Biztosítjuk, amíg kedvünk van. Most már nincs.

2015.09.14. 14:47 | Homár Hilda | 85 komment

logo_medicover.jpg

Felelős döntésre  - igen, a velük való szerződéskötésre - biztatja jövenedőbeli ügyfeleit a Medicover, cserében teljeskörű gondoskodást ígér. Arról hallgatnak, hogy csak addig, amíg nekik tetszik, pedig a magyarázat igencsak elkelne azon túl is, hogy mert megtehetjük.

T. Homár, 

az alábbiakban mellékeltem a Medicover-rel történt levelezésünket, mert számomra döbbenetes és elfogadhatatlan, ami történt,- mégha jogilag fedhetetlen is a szolgáltató.

2012. szeptembere óta állunk szerződésben magánszemélyként az egészségügyi céggel, férjemmel és fiammal. Családi csomagra szerződtünk, az akkor négyféle ajánlatukból a harmadik legtöbb/-jobb ellátást nyújtóra (ALOE),- ennek megfelelően meglehetősen borsos áron (195ezerFt/félév). Egy hónapja jött egy levél, miszerint indoklás nélkül felbontják a szerződésünket évfordulóval... ez sajnos valóban benne van a szerződésben, de nem volt módom enélkül aláírni.

Olvasson tovább!

Miért akarják lerázni a kismamákat a magán mentőszolgáltatók?

2015.02.02. 14:27 | Homár Hilda | 118 komment

screenshot_2015-01-30_11_00_18.png

"Ha Ön vagy Hozzátartozója moz­gásában valamilyen oknál fogva akadályoztat­va van, de szeretne szakszerű módon, jól képzett szakemberek se­­­­­gítségével eljutni kórházba, rendelő­ intézetbe, ro­­­­ko­­nához, külföldre vagy bármilyen más helyszín­re, akkor hívjon minket bátran, mi a hét minden nap­ján, 0-24 óráig állunk rendelkezésére!" - kivéve, ha terhes, teszik hozzá gondolatban a magánmentők olvasónk szerint. De miért? Megkérdezzük.

Tisztelt Homár Blog!

Egy igen érdekes tapasztalatot szeretnék megosztani önökkel. Terhes vagyok, nincsen autónk, a taxival csak végső esetben akarnék kórházba menni majd,ha itt az ideje. Kerestem a lehetőségeket a kórházi bevonulásra. Megismerkedtem a magánmentő fogalmával.

Hét szolgáltatónak írtam, amiből 5 nem válaszolt, kettő lerázott. Az egyik igen érdekes indokokkal. Ez volt az AMS mentő szolgálat, aminek a teljes honlapja kompetens hozzáértőként, minden orvossal, mentőápolóval, felszeletséggel és engedélyekkel ellátott szolgáltatóként mutatja be őket. Ehhez képest az én várhatóan komplikációmentes (és ugye még a belindult szülés előtti) szállításomat azzal utasították el,hogy nincs szakemberük, megfelelő kocsijuk, és nem veszélyeztethetnek. Levelezés nevek nélkül alant:

Olvasson tovább!

Akkor is két hét lenne a légkamrás ülőpárna szervize, ha nekik kéne anélkül létezni?

2014.09.22. 08:52 | Homár Hilda | 64 komment

Meyra-Logo.jpgAz ember sokszor kerül kiszolgáltatott helyzetbe - hiszen erről szól az egész Homár is-, de az valahogy mindig sokkal durvább, amikor beteg emberrel történik ugyanez. Épp elég hendikep egy ilyen állapot önmagában, nem még az ideg meg a gyomorsav. Kedves Meyra, nem lehetne ezt másképp ?

Kedves Tékozló Homár!

Az anyám tolószékes, amúgy meg megmozdulni-se-tudós és így elég sok speciális dologra van szüksége, ahhoz, hogy ne legyen még több baja. Ilyen egy légkamrás ülőpárna is, ami ugye azért van, hogy ne legyenek felfekvések a hátsóján. A TB rendszeresen ki is jön megnézi, hogy van, hogy vannak az eszközök, mégiscsak "tőlük" kaptuk és nem két filléres dolgok.

Olvasson tovább!

MLM-előadás röntgenért cserébe

2014.02.24. 13:30 | jackyll | 75 komment

Katell váratlanul találkozott a MetLife termékeivel: addig nem kapták meg a fogászati leleteiket, amíg végig nem hallgatták a kihagyhatatlan üzleti ajánlatot.

Sok éve járok Székesfehérvárra fogászati panorámaröntgenre a kórház melletti egyik magáncéghez. Mindig gyors, precíz, pöpec volt a kiszolgálás, se bejelentkezni, sem órákat várni soha nem kellett. Most azonban nagyon furcsa dolog történt velünk. Odaértem az egyik családtagommal, egy hölgy beinvitált mindkettőnket, pedig nekem nem is volt szükségem röntgenre. Már ez is furcsa volt önmagában, de mindegy, bementünk. Az első kérdése az volt, hogy Miben tartjuk a megtakarításainkat?

Olvasson tovább!

Csuklótörés kezelése Budapesten = 4 óra

2014.02.13. 15:14 | jackyll | 166 komment

Naiv csuklótöröttel végigturnéztatták fél Budapestet, mire kiderült, hogy nem is kell műteni:

Fiam (14+) Csepelen tegnap korcsolyázás közben eltőrte csuklónál a kezét, egyik csont kimozdult. Irány a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelő, sebészet. Az orvos közli, ott csak elsősegély van, ne húzzuk az időt menjünk a Merényibe. Ők gipszet sem láttak, másfél éve!

Merényiben csodálkoztak, mit keresünk ott, menjünk a Heim Pálba. Azért rendesek voltak, ne így menjünk, éles, elmozduló csonttal, mert bajt okozhat! Adtak egy rögzítő kötést.

Olvasson tovább!

100 ezer forintos fantomfogászat

2013.11.19. 14:50 | jackyll | 46 komment

Naiv ügyfél szerencsére kikérte egy ismerős fogorvos véleményét, miután 97 ezer forintos ajánlatot kapott a fogaira, mert igazából semmit nem kellett velük csinálni:

Sajnos egy elég súlyos betegség kapcsán édesapámnak teljes kivizsgálás sorozaton kell átesnie tetőtől talpig (ne irigyelje senki, munka mellett kórházról kórházra jár). Ennek részeként el kellett mennie fogászati vizsgálatra is. Van egy nagyon kedves fogorvos ismerősünk, ő hozzá szoktunk járni kisebb dolgokra, de olyan drága géppel, mint fogröntgen sajnos nem rendelkezik. Mivel a kivizsgálások meglehetősen sürgősek, a magyar kórházak várólistái meg az egekbe érnek, így úgy döntöttünk, hogy egy másik magánorvos szolgáltatását vesszük igénybe, kihasználva annak gyorsaságát, és reménykedve, hogy a nem kevés plusz pénzért esetleg minőségibb és emberibb szolgáltatásban lesz részünk. Sajnos nem vagyunk gazdagok, de nyílván az ember az egészségére nem sajnálja a pénzt. Azt tudni kell, hogy az egész család évente jár a fent említett ismerős doktornőhöz fogkőleszedésre, és ilyenkor természetesen a fogainkat is átnézi.

Végül a tőlünk nem messze lévő egyik magánorvosi rendelőt választottuk, ahol egy 30 év körüli "doktor" rendel (Székesfehérvár, egyik legforgalmasabb útja mellett van, pizzázó szomszédságában, szép fehér házacska, így szerintem aki arra ismerős és arra vetemedne, hogy ide menjen, már felismeri). Hamar fogadta is aput, eredmény is gyorsan meglett. A meglepetés ekkor jött.

Olvasson tovább!

Használhatatlan fogsor 160 ezerért

2013.10.28. 14:44 | jackyll | 632 komment

Naiv ügyfél látatlanban rendelt fogsora a várakozásoknak megfelelően az ijesztően rossz kategóriába csúszott. Két korrekció után sem lett jobb a helyzet, a fogorvos viszont csak az ötödét hajlandó visszaadni a valószínűleg nem is neki készített fogsor árának:

A feleségem fogprotézist kívánt készítetni és ez ügyben megkereste az egyik körzeti fogorvosnőt. (Dr. Sz.K) Örömmel fogadta a nejemet és vállalta a fogprotézis elkészítését úgy, hogy a feleségem nem tud eljárni a fogtechnikushoz erősen megromlott egészségi állapota miatt. Néhány még meglévő hibás fogát miután eltávolította, mint egy hónap várakozás után a doktornővel megbeszélték a részleteket. A nejemnek egy kérése volt, hogy nem kért nagy kapafogakat, amit minden további alkalommal, -amikor berendelte mintavételre- ismételten elmondott a fogorvosnőnek..

Ezzel szembe, 2013. szept. 27.-én mikor elkészült a fog, amit a doktornő behelyezett a nejemnek, rögtön kérte a megállapodott összeget 160 000Ft (százhatvanezer forint) a  feleségem vonakodott kifizetni mielőtt tükörbe látta volna magát. A doktornő erősködésére a nejem átadta a pénzt. Ekkor még számlát sem adott a kifizetett összegről. A nejem nagyon kellemetlenül érezte magát, nem tudta mire vélni a dogot. Majd ez után elővette a tükröt és a nejem mikor az új foggal meglátta magát, majdnem elájult az idegességtől, nagy és kapafogakkal bámult vissza a tükörből. A doktornő rögtön rászólt a nejemre, hogy ki ne vegye hétfőig, mikor legközelebb visszajön, ha akkor sem lesz jó majd kijavítom - mondta. A nejem hitt neki.

Olvasson tovább!

Már nem fosat az érsebészet automatája

2013.09.27. 14:03 | jackyll | 952 komment

Aki eddig a 3 hónappal ezelőtti posztunk miatt nem mert volna fogyasztani a SOTE érsebészetének bejárati automatájából, megnyugodhat. Igazából szinte azonnal elmúlt a veszély, kiszabtak valami büntetést is, csak elfelejtettek szólni:

A júliusi "Fosatás az érsebészeten" sztori után pár napon belül értesített két címzett ÁNTSZ is (kerületi és fővárosi), hogy átpasszolták a dolgot az élelmiszerlánc-biztonsági akárminek. Na onnan aztán mély kuss következett, amire a napokban rákérdeztem. Felemás siker az ügyfélkezelésben és a konkrét történetben egyaránt: mint kiderült, már júniusban lepörgött az egész dzsembori, csak elfelejtettek szólni róla. Az alábbi összefoglalót is két email-váltás eredményeképp tudtam kicsikarni a hatóságból, bevetve az "ugyan már gyerekek, ne kelljen ötkilós kalapáccsal ütni a fejeteket, hogy jó hírek jelenjenek meg rólatok" jellegű (persze ennél cizelláltabb) érveket is.

Olvasson tovább!