Tékozló Homár


Kapaszkodik ügyfeleibe a Vodafone

2017.09.08. 11:01 | Homár Hilda | 62 komment

funny-animal-wallpaper-is-cool-wallpapers_1.jpg

Olvasónk talán kicsit túlérzékenykedte a mobilszolgáltatójánál átélt eseményeket, mert végül is nem megverni akarták, hanem egy kedvezőbb ajánlattal megtartani, de ettől még a végkövetkeztetései megfontolásra érdemes felvetések. Arra rákérdezünk, hogy oké-e, hogy 8 napot kell várni a megszüntetésre.

Szürreális szerződésbontás a Vodánál

Nemrég megszüntettem a 4 éve élő előfizetésemet a Vodafone-nál, ám ez nem éppen a megszokott módon zajlott. Sokszor mondtam már fel szerződést különböző szolgáltatóknál, így arra számítottam, hogy személyesen befáradva egy irodájukba pár perc alatt megszüntethetem az előfizetésemet, miután aláírtam 628 papírt ezzel kapcsolatban.

A Vodafone-nál azonban más volt a menetrend.

Bementem egy üzletükbe, ahol az ügyintéző a szándékom közlését követően arról kezdett kérdezgetni, hogy miért szeretném megszüntetni az előfizetésemet. Számítottam arra, hogy ezt megkérdezik – na nem mintha bármi közük volna hozzá –, ami viszont furcsa volt, hogy az ügyintéző mindeközben bőszen nyomogatta a telefonját. Amíg válaszoltam, a készülékét már a füléhez is emelte és elkezdett beszélni.

Olvasson tovább!

Kinek fizessünk, ha senki nem számláz?

2017.02.07. 09:25 | Homár Hilda | 33 komment

shutterstock_344975117.jpg

Mi van, ha egy szolgáltató eladja a szolgáltatási területét az ügyfékörrel együtt? Jó esetben persze semmi, de alakulhat másképp is. Gergely még tavaly év végén írt nekünk. Sajnos a levele és a rá érkezett fogyasztóvédelmi tanács beleveszett a levéltömegbe, így neki már mindegy (szerencsére mindenféle szempontból, mert végül a problémája különösebb faxni nélkül megoldódott), másoknak azért hasznos lehet tudni, mit tegyünk ilyen helyzetben.

Szia Hilda!

No, ilyen sem volt még a blog történetében, ha jól emlékszem! Meg szeretnék írni egy esetet, ami MEG FOG történni. Még nincs panasz, de látom, hogy lesz és nem tudom megakadályozni. Mint az egyszeri nő az utcán: "jaj, ott egy banánhéj, el fogok esni!".

Röviden:
adott volt egy ADSL internet előfizetés a Datanetnél. A Datanet a teljes ADSL ügyfélkörét átadta a nyáron a Telekomnak. Pár héttel később elment az internet. Ekkor vad telefonálgatás után visszaállította azt a Datanet. Itt kerülhetett -szerintem- valami homok a gépezetbe, ugyanis jelenleg sem a Datanet sem a Telekom nem számláz internetet, de az működik amúgy. Nyilván ez nem jó helyzet, főleg nem, hogy a múlt héten küldött a Datanet egy levelet, hogy 2016. dec. 31-el MINDEN szolgáltatását megszünteti.

Olvasson tovább!

Milyen kár, hogy nem Rogán Antal kézbesíti a NatGeot / Frissült a fejleményekkel

2015.12.31. 09:05 | Homár Hilda | 62 komment

natgeo.jpg

Pikírt elégedetlen ügyfél levél, melynek írója egyformán határozottan sújt le Rogán Antallal, a krampusszal és a Mikulással, amiért nem sikerült meglepnie a csaját a decemberi NatGeo házhoz szállított számával. Indulata érthető. Az már kevésbé, hogy a Centrál Média egy egyszerű bocsánatkérés helyett, miért a postaládától a kapucsengőig mindenkit hibáztatás stratégiáját választotta.

Tisztelt Homárék!

Szeretném veletek is megosztani, hogyan lehet egy névnapot elrontani azzal, hogy elő szeretnénk fizetni egy újságra. A levelet elküldtem a terjesztőnek is, íme:

Tisztelt Central Médiacsoport Előfizetési Ügyfélszolgálat!

2015. november 16: Megrendeltem Önöktől a barátnőm részére névnapi ajándékként egy 1 éves National Geographic előfizetést. Az első lapszámot 2015. december 2-ára ígérték.

2015. december 7: Nem kaptuk meg a lapszámot, ezért érdeklődtünk. Azt a választ kaptuk, hogy december 6-ig kézbesítették. Ezután megint jeleztük, hogy továbbra sem érkezett meg. Önöktől erre azt a választ kaptuk, hogy valószínűleg a postaládát nem tudja megközelíteni a kézbesítő, a Magyar Posta Zrt, mivel zárt lépcsőházas társasházban lakunk, vagy pedig nem olvasható a nevünk a postaládán.

Olvasson tovább!

Hűségidő alatt csinálhat egyoldalú szerződésmódosítást a szolgáltató?

2015.02.12. 11:41 | Homár Hilda | 52 komment

t_p_mobil_headline.png

Az elmúlt hetekben több olvasónkat is meghatotta már a Telenor nagyon nehéz sorsa, ami egyoldalú szerződésmódosítás keretén belül megvalósuló díjemelésre kényszeríti a céget. Utánajártunk, hogy mennyire jogos ez, illetve mit lehet tenni, ha valaki nem akarja elfogadni a felkínált lehetőséget.

Sziasztok!

Tudtok arról valamit mondani (gondolom ezer hasonló esettel találkoztatok), hogy hűségidő alatt egyoldalú szerződésmódosítás esetén köteles vagy-e fenntartani a szerződést?

Én nonszensznek érzem, hogy ha aláírsz egy kötbéres hűségidőt, akkor feltett kézzel legyél köteles elfogadni a szolgáltató díjtétel emelését, amihez a legkonkrétabb indoklás a "nehéz gazdasági környezet" (azaz a csak) volt és ne legyen lehetőséged kiszállni a szerződésből, éppen az egyoldalúan megváltoztatott feltételek miatt.

Konkrétabban, a világ egyik legfaszaribb cége, a Telenor emelt "Kiegészítő havidíjat" (260-ról 800 forintra) és "Kapcsolási díjat" (0-ról 3 forintra), a két éves hűségidő pedig még sajnos tart.

A hűségidő nem arról szól, hogy mindkét fél vállalja a változatlan feltételeket, ha pedig szerződésmódosítás lenne, akkor felmondható? Azaz eldöntheted, hogy kívánsz-e a megváltozott feltételekkel is előfizető maradni. Persze benne van a szerződésben, hogy egyoldalúan változtathatnak, de ezen az alapon emelhettek volna kiegészítő díjat mondjuk 4500 forintra, kapcsolási díjat meg 970 forintra és ugyanúgy tűrni kellene, mert a kötbér meg ennek persze többszöröse. Hogy van ez pontosan, nem tudjátok véletlenül?

Válaszotok előre is köszönöm,

üdv:

Tetlák Örs

Megkérdeztük. Ez a Nemzeti fogyasztóvédelmi Hatóság válasza.

„A szolgáltatók kizárólag az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) 132. §-ában meghatározott körben és szabályozott eljárásban módosíthatják egyoldalúan az előfizetői szerződést.
Fontos azonban tudni, hogy – többek között – egyoldalú szerződésmódosítás esetén az előfizetőket az alábbiak szerinti felmondási jog illeti meg. 

Az Eht. 132. § (5) bekezdése szerint,

· ha a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú szerződést. Nem mondhatja fel azonban az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével, azaz hűség vállalásával kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti.

Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.

A lényeg tehát, hogy a határozott időtartamra kötött előfizetői szerződést, ha annak lejárata előtt akarja felmondani az előfizető, akkor a szolgáltató által meghatározott mértékű pénzösszeget (jellemzően kötbér címén) kell megfizetnie. Ez az összeg azonban semmiképp sem lehet több, mint az általa már a felmondási idő lejártáig igénybe vett kedvezmények összege (pl. az elengedett belépési díj, a kifizetett havidíj és a listaár közötti különbözet). A felmondási idő ekkor legfeljebb 8 nap lehet.”

Magyarul a hűségért kapott kedvezményeken nem változtathat a szolgáltató, de minden máson igen. Jelen esetben, ha a kedvezmény a kapcsolási díjra vagy a kiegészítő havidíjra vonatkozott, akkor nem oké a módosítás, és felmondhat simán az ügyfél, ha viszont mondjuk lebeszélhető perceket kapott vagy ingyen sms-t, akkor oké és nem tehet semmit, csak ha vállalja, hogy kifizeti a kötbért. Ez van.

 

Telefonon kötött szerződést, a futár rohant, a köpönyeg meg eső után jött FRISSÜLT

2014.10.27. 15:57 | Homár Hilda | 62 komment

contract.jpg

Én már egy ideje rászoktam arra, hogy a telefonos ajánlatokra kapásból az emailcímemmel reagáljak azzal, hogy küldjék el, majd jól megnézem. Eddig nem bántam meg.

Tisztelt Cím!

Az alábbi esetre szeretném felhívni a figyelmét:

A Telenor előfizetője vagyok nagyon hosszú ideje. 2 éves hűségidőm lejárta után egy online ügyintéző felhívott, hogy ajánljon egy "kedvezőbb csomagot", mint amit használtam. Már akkor is jeleztem, hogy elegem van a Telenorból, szeretném a legkisebb előfizetői csomagot választani, mivel már akkor is magas számlákat kaptam. Természetesen lecsökkentették a minimumra.

Olvasson tovább!

Így ne fizess többet a T-előfizetésedért

2014.06.26. 14:17 | Homár Hilda | 337 komment
Talpraesett olvasónk tanácsa telekomosoknak. Bónuszviccel!
Tisztelt Homár,

 Én is, mint egy kisvállalat tulajdonosa, mint a Telekom (T-Mobile) valószínűleg minden üzleti ügyfele, június közepén kaptam egy "Értesítés díjváltozásról" című levelet.

 A lényege röviden az, hogy a Next Business 150, 300, S, M csomagok havidíjai nettó 300-400 Forinttal emelkednek, KIVÉVE akkor, ha:
 - az előfizető lemond a sárga csekkről
 - az számlát kizárólagosan elektronikusan kéri
 - nincs számlatartozása
 - határidőre befizeti a számlát

 Ha ezek közül bármelyik nem teljesük, akkor abban a hónapban már rögtön ott a bruttó 400-500 Forintos plusz díj. A legrosszabb, hogy hűségidő alatt is emelkednének a díjak.

 Van azonban egy kitétel, mely szerint ez nem egyoldalú emelés, hanem "A fenti módosítások az Üzleti Általános Szerződési Feltételek és az Előfizető vonatkozó szerződése szerinti kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatnak minősülnek."

Olvasson tovább!