Tékozló Homár


Theo Papa kifizettetné a ki sem szállított pizzát is

2014.04.17. 11:53 | jackyll | komment

pizzaghost.jpgNaiv éjszakai kajarendelő két hónappal ezelőtti pizzáját is ki akarta fizettetni Theo Papa, pedig nem ő nem vette át a rendelést, hanem meg sem kapta:

Még februárban rendeltem a Theo Papa éjszakai szolgálatától egy pizzát. Sajnos hiába, mert sosem jött meg. Még három órát dolgoztam, szóval jöhetett volna, de végül éhesen feküdtem le. Köszi. A mai napig sem tudom, mi történhetett, mert annyit sem mondtak, bakfitty. Se telefon, se egy böffentés a Netpincértől, semmi.

Telt-múlt az idő, és elfelejtettem a dolgot. Ma megint úgy alakult, hogy éjjel dolgoztam, és megint a Theo Papától próbáltam rendelni. Igen, tudom, hogy a sekélyes lelkű kommenthuszárok ebből be fogják bizonyítani, mennyire gyenge jellem is vagyok. Megalkuvó, meghunyászkodó, satöbbi. Meg bezzeg ők. Szóval én, mint gyarló, megpróbáltam ismét a Theo Papától rendelni, már csak azért is, mert hosszú évek óta rendelgetek tőlük, és nem pont ez maradt meg bennem, hogy egyszer nem hozták ki.

Rendelésem leadása után úgy tíz perccel egyszer csak megszólalt a telefonom, és a Theo Papától jelentkezett egy hölgy. Kérdezte, én adtam-e le a rendelést, igazoljam vissza.

Olvasson tovább!

Romlott kaja akkor sem egészséges, ha vega

2014.04.16. 11:08 | jackyll | komment

vegalife1.jpg

Naiv ügyfél tegnap kapta ezeket a kajákat, amiket a Vegalife ki sem cserélt, mert szerintük csak rosszul lettek címkézve:

Felháborító dolog történt: Kedves kollégámnak a saját termékeit egészségesnek nevező Vegalife.hu szolgáltató a csatolt képeken látható ételeket szállította ki a mai napon - 2014.04.15-én. A probléma csak annyi, hogy a címke szerint ezen ételek április 3-áig voltak fogyaszthatóak.

Tippünk, hogy az ételek le voltak címkéstül fagyasztva már egy ideje, de még ebben az esetben sem felelnek meg a kiszállított ételek az élelmiszerhigiéniai előírásoknak.

Olvasson tovább!

Félrehallják a címzést a GLS-nél

2014.02.21. 11:33 | jackyll | komment

Zsombor csomagjait már több alkalommal utaztatta véletlenszerű helyekre a GLS, de legalább eddig mindegyik meglett. Mindenesetre érdekes logisztikája lehet a cégnek, ahol félrehallás miatt viszik másik kerületbe az amúgy helyesen címzett csomagot:

Lelkesen olvasom a nem oly régi GLS történetet egy másik panaszostól. Ennek tükrében az én sztorim csupán már csak hab a tortára, sőt már annak is örülök, hogy tulajdonképpen megérkeztek a csomagjaim.
 
Az első csomag: Angliából érkezik Budapestre, bőszen figyelem a csomagkövetést. Beérkezik Magyarországra, naivan gondolom minden oké. Aztán hoppá, a csomag már a debreceni depoban van! Sebaj, visszajön másnap Budapestre, végül kiszállítják. A címzés, irányítószám helyes volt, mégis körbeutaztatták az országon...

Olvasson tovább!

Izrael helyett Írországba vitte a csomagot a GLS

2014.02.17. 12:38 | jackyll | komment

Az eddigi kézbesítési rekordot a GLS tartotta, amikor benézték a Dunakeszi József utcát a fővárosi József körúton keresték, de ez még annál is durvább. Nem elég, hogy a rossz irányba küldték Zsuzsi csomagját többezer kilométerre, utána még el is hagyták. Két hónappal később, a pótcsomag feladása után megérkezett az eredetileg feladott áru, viszont a feleslegesen küldött csomag visszaszerzése 150 euróba kerülne:

2014.01.08. a GLS bejelentette, hogy Izraelbe indított küldeményem elveszett. Persze semmi gond, hiszen mindenki hibázhat, de a panaszkezelés minősége/hiánya miatt sajnos kicsit bepöccentem... A történet már az karácsonyi ünnepek előtt elkezdődött a csomag hibás országba való kézbesítésével, majd folytatódott a késedelmes panaszkezeléssel és egy „csodás” fordulattal ért véget.

Olvasson tovább!

Az egyik legpofátlanabb webshop, amivel életemben találkoztam

2014.01.17. 13:07 | jackyll | komment

Naiv ügyfél 2,5 hónapja várja, hogy a Babakocsifutar.hu leszálltsa a rendelését, de 9 tételből csak hármat sikerült ennyi idő alatt beszerezni, bár ezek ára sem stimmelt, a maradék pénzt se bírják visszautalni:

2013. november 08-án a Babakocsifutar.hu webáruház az internetes vásárlás napja alkalmából 15 % kedvezményt hirdetett minden termékére. Az akció keretében még aznap 9 terméket rendeltem, melyről visszaigazoló emailt kaptam. Ebben nem volt feltüntetve a 15% kedvezmény, írtam nekik a weboldalon megadott email címre egy levelet, hogy valóban él-e a 15 %. Válasz nem érkezett, viszont a honlapon keresztül a megrendelést nyomon lehetett követni, és ott már a kedvezménnyel csökkentett ár szerepelt. Hozzáteszem, mind a 9 termék megrendelhető állapotban volt, mert több olyan cikk is volt az oldalon, ami bár megjelent az oldalon, de nem lehetett megrendelni (nem volt készleten gondolom).

Olvasson tovább!

Csak a bátrak rendeljenek Pick Pack Pontra

2014.01.07. 12:37 | jackyll | komment

Az elmúlt hetekben több naiv ügyfél fennakadt a Pick Pack alternatív csomagátvételi pontjain, mert az alkalmazottak nem érzik át, miért is kellene nekik csomagokkal szenvedniük:

A mai napon elég bosszantó incidensben volt részem. Rendeltem egy csomagot, Pick Pack Ponton történő átvétellel, és átvevőhelynek a lakóhelyem közelében található Inmedio újságost adtam meg (1142, Budapest, Rákosfalva Park 1-3). A bolt hatig volt nyitva, ötkor végeztem is a munkával Buda túlvégén, és rohantam a csomagomért. Hat előtt öt-tíz perccel értem a helyszínre, bosszankodásomra az üzletet zárva találtam. Az eladó még bent motoszkált, gondoltam, várok egy kicsit, hátha kiderül, én tudtam-e rosszul a nyitva tartási időt.

Olvasson tovább!

Utólag fizették a Playstationnek csomagolt téglát

2014.01.03. 11:46 | jackyll | komment

Szinte teljesen hétköznapi jelenség, hogy az interneten akármilyen gyanúsan olcsó valami, úgyis elviszik az összeset. Ilyen esetekben sajnos nem ritka, hogy majdnem 30 ezer forintért csak téglát küldenek Playstation helyett.

A police.hu szerint a feljelentő a hirdetésben megadott mobiltelefonszámon megegyezett az eladóval a kiválasztott játékkonzol vételárában és abban állapodtak meg, hogy postai utánvéttel kapja meg a terméket. A fiatal édesanyja december 30-án átvette és kifizette fia csomagját, azonban annak kibontásakor nem a kifizetett műszaki terméket, hanem egy téglát találtak. Az Egri Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított az ismeretlen személlyel szemben.

Mennyire lett volna egyszerű előbb kibontani a csomagot és csak utáha kifizetni, ha tetszik a tégla színe? Lásd még "utánvét". A csaló amúgy még a régi értékhatárhoz igazította a bűncselekmény összegét, azóta már 50 ezer forintot lehet figyelmeztetésért ellopni alkalmanként.

Elfogyott a hal karácsonykor a PizzaEatalianoban

2013.12.31. 12:07 | jackyll | komment

pizzaeataliano1.jpgKrisztián karácsonyra pizzát rendelt a korábban San Marzano néven ismert egészen jó egységből, ami azóta szóviccre változtatta a nevét. Mellettük szól, hogy december 25.-én is vállaltak rendelést, de hiba csúszott a számításukba:

A Pizza EATaliano nevű "vendéglátó egység" (1011 Budapest - I. Batthyány tér 6.) kapcsán vagyok kénytelen felkeresni önöket. Műszakos beosztású munkámból kifolyólag dec. 25-én is épp a munkámat végeztem. Mivel ugye semmi hagyományos bolt nem tartott nyitva, nagyon megörültem, mikor a netpincer.hu oldalon megláttam, hogy akad olyan pizzázó is, ahol aznap is van kiszállítás. Sajnos elhamarkodott volt az örömöm... 

Fent nevezett egységben házhoz szállításra kínálták az "Akciós - Napoletana vékony tésztás pizza (32cm)  (paradicsomszósz, szardella, kapribogyó, fekete olívabogyó, mozzarella sajt)" nevű terméket 1390 forintért. Rendeltem is egyet, ugyanis a szegényes, karácsonykor is nyitva tartó lehetőségek közül egész csábítónak tűnt...

Olvasson tovább!

Gondok a Gastroyallal

2013.11.04. 13:07 | jackyll | komment

T.-nek elege lett, hogy fotóznia kell a rendeléseit, amikor összecserélik a Gastroyalnál, vagy nem szállítanak, vagy kiszállítják a lemondott kaját is:

Nálatok olvastam. Hát én ügyfél voltam. Folyamatos problémák voltak a kiszállításokkal, ennek ellenére az ügyfélszolgálat bocsánatkérés helyett számonkért, kioktatott - mint ügyfelet!!! Kihozták amit nem kellett, összecserélték, többször nem hozták ki a megrendeltet, telefonálás, vita, végre megoldás. A vége, hogy még a szállító is pökhendi lett - akinek amúgy küldtem a családjának a kertből szőlőt... És én folyamatos napi megrendelő voltam!

Olvasson tovább!

Aki nem szállít kaját mindenhova, az dögöljön éhen

2013.10.02. 14:24 | jackyll | komment

Mindenkinek biztos megvan a kedvenc étterme, amelyik pont az előző utcáig szállít, egy méterrel se tovább, még ha ezer forintot adnánk a futárnak se. Dinyus a Foodpandán talált egy helyet, ami a rendszer és az étterem oldala szerint szállít a XII. kerületbe, de aztán kiderült, hogy csak az Alkotás utcáig:

Ma új helyet akartunk keresni kajarendelésre, mert már untuk a szokásosakat. Találtunk egy Floridita nevű helyet a Foodpandán, ahol az egész rendelési folyamat során semmi nem jelezte, hogy a mi címünkre ne szállítanának (XII. kerület). Miután leadtuk a rendelést, felhívtak a Foodpandától, hogy az étterem nem szállít ide. Jeleztem nekik, hogy sehol sem jelezték ez, az irányítószám és utca beírása után felhozta ezt az éttermet, sőt, az étterem weboldalán büszkén hirdetik hogy: “Szeptember 25.-től már az I., II., XI., XII., kerületekbe is szállítunk!”. Rákérdeztem, hogy ez akkor most mi? Erre az volt a válasz, hogy valóban szállítanak a XII. kerületbe, de csak az Alkotás utcáig, feljebb nem.

Tehát konkrétan hazudnak, félrevezetnek. Gondolom, ezek után a kajájuk is szar, bár azt sose fogjuk megtapasztalni.

süti beállítások módosítása