Elbarmolta a szerelő a mosógépét
2014.05.13. 14:40 | jackyll

Dani mamájának felújították a mosógépe motorját, de összeszerelés után az első mosásnál szikrázva elszállt. A következő szerelő megállapította, hogy az előző egy vezetéket egy csavar alá szorított be, aki azóta természetesen elérhetetlen:

Édesanyám mosógépe meghibásodott, szerelőt hívott hozzá. Az első ember, akit felhívott nem foglalkozott a típussal, de tudott ajánlani valakit, aki igen. Ez a szerelő, a honlapjai alapján Sz. Zoltán, április 26-án délután jött ki. Elmondása szerint a gép motorját fel kellett újítani, így elvitte az egész motort magával, azzal, hogy április 28-án lesz kész, akkor jön visszaszerelni. Az árat is megbeszélték, 20 000 Ft a javítás, 3000 Ft a kiszállási díj.

Édesanyám Budapestről egy irányba másfél órát utazott e miatt, hogy be tudja engedni a szerelőt 28-án. 17 óráig várt, de mivel a szerelő nem jelentkezett felhívta. Erre ő bejelentette, hogy aznap nem tud menni, egyébként is "baromi messze van".

Az enyhén sérült/bemutató darab ipari hulladék mosógép (frissült)
2014.04.25. 09:39 | jackyll

Gyakorlatilag az üzembe helyezés pillanatától hibás mosógéppel lepte meg gazdaságosan karácsonyozó ügyfél feleségét a Háztartási Gép Outletből. Az első instant javítás után három hónapig húzta a cucc, de most hogy végleg elpusztult, a szerelők vissza sem hívják és ki sem mennek:

Óva intek mindenkit, hogy féláron “enyhén sérült”, vagy “áruházi bemutató darab” háztartási eszközt ill. bármit vegyen a XI. Eszék u.3-ban található Háztartási Gép Outletben (Valmart Kft). Jómagam 2013 karácsonyán leptem meg feleségem egy Indesit mosógéppel, mely már az első üzembehelyezés ellen is erősen tiltakozott, de ekkor még 1 hét folyamatos telefonálgatás, adatszolgáltatások (kódok, gyári számok…), újabb és újabb időpont egyeztetések után kijött valaki a cégtől és meghúzott néhány csavart. Ezután a gép 3 hónapon keresztül egyre hangosabban, de végezte a dolgát.

A hét kamuterméke: az elektroszmogszűrő
2014.04.16. 13:24 | jackyll

elektroszmogszuro.jpg

Laci egy újabb csodaszert talált, ami, ha ezt így nem is merték leírni, de tulajdonképpen a rák ellenszere. Amennyiben az elektroszmog rákkeltő, és amennyiben ez a bedrótozott lepedő megóvna az elektromos hullámoktól. Laci nem bízik benne:

Rendszeresem olvasom a blogod, és ma találkoztam egy hasonlóan átverés gyanús termékkel mint a korábban tárgyalt elektromos fogyasztáscsökkentő. Spam levél formájában érkezett az elektroszmogszűrő derékalj név nélkül regisztrált domainen futó reklámja. Kíváncsivá tett, mivel próbálják csőbe húzni legújabban a célközönségüket (többnyire hiszékeny vagy idős embereket).

Először felsorolják a közhelynek számító (tudományosan még nem bizonyított) egészségügyi hatásokat amelyek az elektroszmognak tudhatók be. Kiemeli, hogy az elektromágneses sugárzás rákkeltő, és kimondottan alvás közben a legkárosabb a szervezetre, persze ezektől megóv minket ez a csodás termék (E-PROTECT derékalj)

Az IKEA szerint nem felelősek a darabokra hulló napernyőért
2014.04.09. 09:35 | jackyll
ikeakarlso1.jpg ikeakarlso2.jpg

Naiv vásárló nem gondolta volna, hogy széttört napernyőjét nem rendeltetésszerűen állította fel. A minőségügyi szakértő szerint anyaghiba, az IKEA szerint kirakták szélbe:

Vásárolj IKEA Karlsö függő napernyőt és ha szerencséd van nem sodorja le a teraszról a gyerekedet! Remek konstrukció!

Ócska minőségű műanyag alkatrész, ami szélcsendes időben sem tartja az ernyőt. 180 fokban fordult el az egész ernyő és tört darabokra a műanyag tömör fix elem, ami rögzítette a terméket.

Találós kérdés: hány zsepi van a zacskóban?
2014.01.28. 14:34 | jackyll

wippy.jpgGábor egy logikai feladványt talált a Penny Market saját gyártású zsebkendőjén. Utoljára gyufán volt ilyen talán:

A feladvány: Ha a pézsé csomag tartalma névlegesen 10 darab, ettől azonban 5%-kal eltérhet a darabszám plusz/mínusz irányban, hány darab pézsét találhatunk benne?

  1. kilenc és fél darabot
  2. pontosan tíz darabot
  3. tíz és fél darabot

Hogy néz ki egy fél darab pézsé? 4 rétegű, 21 x 10,5 cm-es? De hát akkor az is egy darab, csak kisebb, mint a többi.

Innováció:

  1. Mennyiség: 10 db +/- 10%
  2. Mennyiség: 10 db +/- 1 db.

Fagor: csere csak kitartóknak
2014.01.21. 13:58 | jackyll

Naiv ügyfél kommunikációs nehézségekbe ütközött, amikor akciós Fagor főzőlapja hibásan érkezett. A márkaszervizt ugyanis átlagosan egy hét alatt lehet elérni: kizárólag az üzenetrögzítőn hagyott számon hívnak vissza egyszercsak. Az instant hibát végül 2 hónap alatt kijavították, de amikor 2 év múlva újra meghibásodott, a teljes csere már nem volt ennyire egyszerű:

Nem egészen 2 évvel ezelőtt vásároltam egy Fagor félindukciós főzőlapot a márkakereskedésben. Ennek pusztán annyi oka volt, hogy így biztosan megkaptam a termékre az akkori 5 év garanciát, illetve akciós volt pont az általam kiválasztott főzőlap. Már a megrendelésnél is voltak kisebb problémák (először nem az akciós árat számolták fel, majd nekem kellett ismételten felhívnom a figyelmüket az 5 év garanciára), de összességében nagyon kedvesek, udvariasak és segítőkészek voltak, nem bántam meg, hogy tőlük vásároltam.

Amikor megérkezett a készülék, éppen ordított a gyerek, így csak átvettem, lerakattam az előszobába, és rohantam a gyerekhez. Így aztán később vettem észre, hogy a csomagolás egyik sarka meglehetősen sérült. Ezt kibontás előtt, biztos, ami biztos több oldalról is lefényképeztük. Jött a villanyszerelő, beszerelte, és kiderült, hogy az a lap, ami a sérült oldalon volt, nem működött.

Víztaszító törülközőt találtak
2013.12.17. 14:42 | jackyll

magicwrap.jpgNaiv ügyfélnek nem jött be a csudálatos Magic Wrap mikroszálas törülköző, ami egyedülálló módon száraz marad a vizes hajon is, de legalább olcsó volt:

A Deal LX nevű internetes-kuponos cégtől szeretnék eltanácsolni mindenkit: nemrég vettem náluk egy mikroszálas hajszárító törüközőt, amely nemhogy a nedvességet nem szívja be, de maga az anyag gyakorlatilag száraz marad, miután az ember áttörölte vele, illetve belecsavarta a haját.

Amerikában visszahívtak sok Angelcare babafigyelőt
2013.11.26. 14:33 | jackyll

Aki babafigyelőt rakott az egészen kicsi gyermeke matraca alá, az jobban teszi, ha inkább átáll valamilyen drótnélküli modellre. Eddig 15 év alatt két csecsemő halálát okozta a túl hosszú kábel ennél a márkánál, bár elég egyszerű megelőzni a tragédiát:

Az amerikai Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint az Angelcare-nél az érzékelőpad kábelével van baj. A padot a gyerekágy matraca alá kell helyezni, ezt egy kábel köti össze a készülékkel, a kábelt viszont a gyerek kihúzhatja és magára tekerheti, miközben mozog. A hatóság közleménye szerint az amerikai szülőknek, akik ilyen típusú készüléket használnak, fel kell venniük a kapcsolatot a gyártóval, aki ezután egy szerelő szettet küld a javításhoz. A csomagban egy merev kábelvédőt, egy ehhez tartozó figyelmeztetőcímkét és javítási útmutatót küldenek.

A magyar szülőknek a hazai forgalmazó azt tanácsolta, tartsák be a használati utasítást, a kábelt a leírtak szerint tekerjék az ágy rácsaira, hogy az ne lógjon feleslegesen a gyerek körül.

A Decathlon padlóvédője miatt cserélhetik a parkettát
2013.07.23. 14:40 | jackyll

Naiv ügyfél visszakapta 12 ezer forintját, miután közölte a Decathlonnal, hogy 600 ezer forintos kárt okozott a parkettájában a padlóvédő gumiszőnyegük. A cég megállapította, hogy nem fog a szőnyeg festéke, így nincs is semmi probléma. Itt már nem annyira naiv ügyfél nem hagyta annyiban, és közölte, hogy a gumilap nem textil, eleve rossz helyen vizsgálták, ezért újabb szakvéleményt kért. Ezután már kifizették volna a parketta negyedét, de a színharmóniára hivatkozva az egészet ki akarja cserélni:

2012 augusztusában vettem egy kondipadot a Decathlonban, ahol mindjárt azt ajánlották, hogy vegyek alá egy padlóvédő burkolatot (DF900 típusut), hogy az esetleg leeső súly megvédje a parkettát. A termékeket hazavittem elhelyeztem majd, néhány napig szoktam, hogy kicsit erős szaga van a padlóvédőnek, de úgy voltam vele majd elmúlik. Ez 3-4 nap után meg is történt. Nyugodtam használtam néhány hónapig a szerzeményt, míg úgy döntöttem december 30-án, hogy jobb ha áttolom az egészet a szoba közepéről a szélére, hogy több hely legyen. Ekkor vettem észre, hogy az új szürke csillogós parkettát elszínezte sárgás matt árnyalatúra a padlóvédő. Ezt még aznap jeleztem is a Decathlon budaörsi üzletében, ahol megnyugtattak, hogy nyugodtan írjam le a vásárlók könyvébe, hogy mi történt és a cégnek van biztosítása, amivel az ilyen eseteket kezelik. A termék árát vissza is adták (12.000Ft), de padlóban keletkezett kárra csak annyit mondtak, hogy kivizsgálják. Majd kérték, hogy adjam meg a kár összegét, ami közel 600.000Ft-os volt, mert a burkolat csak felszedéssel javítható. Aztán a vizsgálat iránt érdeklődtem több hónapon keresztül, míg végül 4.11-én kaptam egy választ (mellékelve) és csatolba hozzá egy érdekes szakvéleményt egy "szuper akkreditált" vizsgáló cégtől (mellékelten).

Instant széteső rolók a Barkácsplázából
2013.07.16. 15:34 | jackyll

Imre nem sikeresen választott rolókat a Barkácsplázában, mert a fele felrakás után esett szét, a másik fele pedig már a csomagolásban elhunyt. Egyelőre nem sok sikerrel panaszkodott, de állítólag küldenek szakvéleményt:

A Barkácsplázától vettem rolókat, amik egyszerűen szétestek: az árnyékoló anyag és a rúd - amire fel kéne tekerednie – közötti ragasztás adta meg magát. Volt amit már fel se tettem, mert már a csomagolásban szétjött, volt amit feltettem és csak azután esett le (egyszerűen elvált a ragasztás). A sztori izgalmas része most következik miután visszaküldtem:

A 30 °C-on zsugorodó Billerbeck pléd (frissült)
2013.04.23. 14:09 | jackyll

Elképzelhető, hogy a Billerbeck feltalálta a kizárólag jégkásás vízben mosható vagy öntisztító plédet, ami azonban szobahőmérsékletű víz hatására 12-15 centiméterrel hullámosodik rövidebbre. A gyártó természetesen nem rendeltetésszerű mosással vádolva elhajtotta naiv ügyfelet, úgyhogy végül a bajai Forma Stúdió cserélte ki saját költségére a darabonként 17 ezer forintos takarókat:

2013.03.21.-én vásároltam Baján a Forma Stúdió üzletben 3db Cotton Pure - Natur plédet. A soron következő hétvégén ki is mostuk az első plédet a háromból, a cimkén megadott utasítás szerint, 30°-on, rendkívül kímélő mosás. A megszáradás után tapasztaltuk hogy a pléd felülete filcesedett, és a hosszából is összement 15cm-t meg a szélességéből is 15cm-t, a felülete pedig hullámos lett. A 150 x 200cm-es plédből lett 135 x 185cm. Sajnos mire észleltük a problémát, már bekerült a mosásba a második is, amit ugyanígy mostunk, érdekes módon az már kicsit kevesebbet ment össze, olyan 12-13cm-t, és nem is lett hullámos, viszont filces lett ugyanúgy a felülete. A harmadik az teljesen újként megvan. A mosógépünk is vadiúj, a Siemens csúcsmodellje. Nem hinném hogy nem felel meg a mosási minősége.

Az azonnal karcosodó kerámiaedény
2013.04.02. 16:29 | jackyll

drycooker.jpgKlárának nem jött be az akciós csomagküldős kerámiaedény, ami az első használat során sérüléseket szenvedett. A Deal LX-nek egy hónap alatt nem sikerült kicserélnie, vagy bármit reagálnia a panaszára:

A szép reményekkel magam és ajándéknak szánva vásárolt Dry Cooker edény kerámia zománca az első használat után megsérült. A tető fogantyúját sem lehetett a fedélre erősíteni, mivel a csavar nem volt a kívánt hosszúságú. Február 28-i a Deal LX Kft csomagküldő cégnél tett személyes reklamációmra az akkori ígéreten kívül, későbbi leveleimre semmilyen választ nem kaptam és érdemi intézkedést sem történt. A termékkel a bizalmam már megrendült, de úgy vélem, hogy a csomagküldő cég hírnevének sem tesz jót az elintézetlenül hagyott reklamáció.

Tesco Ceruzahegyező Platinum Edition
2013.02.22. 15:23 | jackyll

Ha valaki Tescóban jár, megfotózhatná rendesen a 3000 forintos fröccsöntött ceruzahegyezőt, mert most már kiváncsiak vagyunk rá, mit tudhat. Lehet, hogy ilyen:

ceruzahegyezo1.jpgNem ért sem inzultus sem bármilyen megkülönböztetés vagy károsítás (ez mondjuk csak a szerencsén múlott) a Tesco részéről, de azért gondoltam okulásképpen érdemes megosztanom a történetet, hátha más is előkapja gyorsan a "legkisebb is számít" blokkot és még 3 napon belül van... Nejem tegnap késő délután nagybevásárlást eszközölt az egyik pécsi Tesco áruházban. Hazatérvén kellően lelombozódtam a 23ezer Ft-os végösszeg hallatán, de mivel már legalább 1,5 hónapja nem volt ilyen jellegű bevásárlásunk, és 3 termetes táskányi cucc volt érte cserébe, hát szidtam kicsit a gazdaságot, a politikát meg a fizetésünket, de elfogadtam a helyzetet. Feleség többek közt egy aprócska (kb 4x3x2cm) sárga "duplalyukú" ceruzahegyezőt is vett ajándékba (műanyag ház, fém apparát, milliószám találhatunk ilyesmit) ovis lányunknak. Vacsora közben előkerült a blokk és már éppen ki akartam dobni, amikor valamilyen Isteni sugallat hatására mégiscsak belenéztem (csak amúgy férfiszemmel - namiisez). Akciós árak levonva, kedvezmények megadva, de a hegyező soránál leakadtam:

"UNI HEGYEZŐ SÁRGA 2.990 Ft"

Nem cseréli a ripityára tört gőzkabint a Sanotechnik
2013.01.25. 14:09 | jackyll

Juditék nem értik, hogy mitől nem garanciális a két hónap alatt elromlott, majd javított gőzkabinjuk, aminek ezután röviddel széttört az egyik üvegfala. A Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint nekik kellene bizonyítaniuk, hogy nem direkt verték szét kalapáccsal:

Tavaly július végén 2 hónapnyi idegbajos keresgélés után sikerült egy gőzkabint beszereznünk a Sanotechnik Kft-től. Üzembe nem velük helyeztettük, egy hozzáértő ismerősünk kötötte be. Két hónapig kiválóan üzemelt, majd a kezelőpanel megadta magát. Telefon, időpontegyeztetés, kiszállás, csere. Két hét múlva az újonnan beszerelt panel is bekrepált, némi vonakodással ennek a cseréje is megoldódott. Természetesen ilyenkor elrángatják azt a 150 kilót a helyéről, majd viszatuszkolják. Pénteken egy éktelen robajjal a fix  panel biztonsági üvege darabokra hullt úgy, hogy senki nem tartózkodott a fürdőszobában.

Blokk nélkül a paprikafülbevalót sem cserélik
2013.01.21. 15:32 | jackyll

insitu.jpg

Naiv ügyfél bepróbált egy kézműves terméket, amit vélhetőleg illuminált állapotban fejlesztett a feltalálója. A hazavitt szárított paprika fülbevalónak teljességgel használhatatlannak bizonyult, hiszen az előtt szétesett, hogy kijutott volna a szabadba. Mindenesetre még így is vannak, akik 4000 forintokat adnak érte:

Nemrégiben - egészen konkrétan 1 héttel ezelőtt - az Astoria melletti Insitu nevű barátságos boltocskában jártam és vásároltam egy paprika formájú füllbevalót ajándékba. A boltról azt érdemes tudni, hogy egyedi, kézműves termékeket árulnak viszonylag nem olcsón. Olyannyira egyedi, hogy ez a füllbevaló konkrétan paprikából készült és olyannyira nem olcsón, hogy majdnem 4000 Ft volt. A vásárláskor az eladó felhívta a figyelmemet, hogy nagyon törékeny, óvatosan kell szállítani - persze egy papírzacskón kívül nem tudott mit adni (még pénzért sem). Nagy boldogan - töretlenül - hazavittem, majd az ajándékozás után nagyjából 3 perccel a paprika leszakadt. Eddig tartott a dolog. Gondoltam, semmi gond egy ilyen kis bolt, abból él, hogy az emberek vissza-visszajárnak, megkedvelik, nyilván ki fogják nekem cserélni. A hiba a számításba ott csúszott, hogy a blokkot nem őriztem meg. Ez nyilván nem volt okos dolog tőlem, de az igazat megvallva nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá.

Sérült tűzhely az Euronicsból
2013.01.17. 13:29 | jackyll

Tibiéknek meggyűlt a bajuk az Euronicssal, amikor a sértetlen csomagolásból előbújó horpadt gáztűzhelyet 3 napon belül cserélni akarták. Először a kiterjesztett garancia miatt nem volt számla, később, mivel maguk intézték a szállítást, az üzlet erre hivatkozva utasította el a cserét:

Január 5-én, szombaton naivan az Euronicsban vásároltam háztartási gépeket. Mosógép, hűtőszekrény, gáztűzhely és kiterjesztett garancia került a “kosárba” majdnem 150 ezer forint értékben. Utóbbi csak azért, mert az unortodox szakértő, nőnemű szaktanácsadó mindent bevetett, hogy többet költsünk és elcsábultunk. Ebből indult el a probléma-cunami. A garancia kiterjesztés egy jó nagy szerződés pakk, amihez nem lett hozzátűzve a blokk és annak rendje és módja szerint el is keveredett mire az áruátvevőhöz találtunk át a Köki Terminálon, fél kerületen, mert jól el van rejtve az árukiadójuk. Raktáros megnyugtatott, ohne probleme csak tépjek fel a boltba, kérjek másikat, 3 nap. Ok. Kis problémázás után felvették a rendelést, aztán majd telefonálnak, ha megérkezik a blokk. Öröm, ujjongás helyett 3 kanyar és cipekedés 9. emeletre, mert spúr vagyok és nem adtam 3500 forintot a kiszállításért, az autóba egyszerre meg nem fért be. Nem is erőltették különben a házhozszállítást, miután mondtam a varázsszót, hogy emelet. Leszállítottuk a szajrét az üres lakásba, jöttünk haza. Másnap, vasárnap csomagoltuk ki és a sértetlen dobozból egy horpadt, kopott gáztűzhely bukkant elő.

Téves használati útmutató Velux ablakokhoz (frissült)
2013.01.09. 18:18 | jackyll

Naiv ügyfél szomorúan értesült róla, hogy Velux ablakaira azért fagyott rá évekig a pára, mert a vásárláskor ismertetett rendeltetésszerű használat épp az ellenkezője annak, mint amit a cég manapság javasol.

Több éve már, hogy nagyobb felújítást végeztünk a házunkon. A tetősík-ablakok már különösen pocsék állapotban voltak. Velux ablakokra cseréltettük őket, mondván megéri a minőségi megoldásra költeni. A fickó, aki berakta az ablakokat okleveles Velux-beépítési szakember volt, garanciával. Átböngésztük az ablakokhoz mellékelt papírokat is, és nagyon elégedettek voltunk. Ám aztán jött a tél, és az ablakok extrém módon párásodtak, a párkányon minden reggel állt a víz, különösen a párásabb helyiségekben, de lényegében mindegyiken. Nagy hidegekben szabályosan befagytak az ablakok, hajszárítóval olvasztgattuk róluk a jeget. Felhívtam a pasast, ki is jött, és elmagyarázta, hogy bizony sajnos a szokásosnál párásabb helyen lakunk, ráadásul mivel sok gyerekünk van, sokat mosunk, és bizony az a baj, hogy a fűtőtestek nem a tetősíkablakok alatt vannak. A lelkemre kötötte, hogy a résszellőzőket mindig tartsuk nyitva, mondván az némiképp enyhít a problémán. Szóval maradt a napi ablaktörölgetés, olvasztgatás és bosszúság.

Garanciális csere 9 év után
2012.12.07. 15:03 | jackyll

Naiv ügyfél 2003-ban telepített Alföldi vécéjét egy repedés miatt szó nélkül kicserélték, minthogy azokra 10 év garanciát adnak.

Tudom, ez nem igazán az a fórum, mégis talán az esetből más cégeknél is elgondolkoznak azon, hogy másképp is lehet viszonyulni a vásárlóhoz: azután is ügyfélként tekintenek rá, miután már fizetett és gondja lesz a termékkel. 2003-ban építkeztünk, és sok egyéb mellett mosdókagylókat és WC-ket is vásároltunk. Az Alföldi termékeire esett a választásunk. Volt rajtuk egy kék matrica, hogy 10 év garancia. Idén nyáron próbáltam eltüntetni egy hajszálat a WC külső részéről, amiről kiderült, hogy az bizony egy repedés. Nyár végén jutott eszembe a matrica. Húztam-halasztottam a dolgot, majd november közepén próba szerencse alapon gondoltam írok egy e-mailt, megemlítve a matricát.

Whirpool vs. Ikea garancia
2012.06.25. 08:21 | jackyll

Tímea egy Ikea konyhabútorba épített Whirlpool gáztűzhelyet szeretett volna működésre bírni, de a két cég között nem elég olajozott a kommunikáció:

2009-ben vásároltunk egy komplett konyhát háztartási gépekkel az Ikeában, amelyekre 5 év garancia van. Már a beszerelés után felfedeztük, hogy a gáztűzhely legnagyobb rózsáját gyakorlatilag lehetetlen a beépített piezzoval begyújtani. Ez jeleztem az Ikea felé, majd kiderült, hogy a garancialevelemet sem rendesen adták ki, ez miatt pár hétig húzódott a dolog. Végül az egyik vezető megunta a Whirpool szervizzel a huzavonát, mert ugye ők a szakszerviz, és saját hatáskörben kicserélte a tűzhelyet, szállítással, beszereléssel együtt.

Gyulladásig melegedő vasaló
2012.06.15. 08:35 | jackyll

 HoldenZL42.jpg

Pusztító termék kategóriában rég nem volt mozgás, úgyhogy tiszta mázli, hogy Pál ismét szerzett egy emberiségellenes háztartási gépet. A Holden ZL-42 vasaló a végtelenségig és tovább hevíti magát, ami hosszútávon egyet jelent a biztos halállal:

Volt már nekem gondom a régi jól bevált mechanikus dolgok elektronikusra cserélése miatt. Homárpost is lett belőle mikor a kenyérpirítóm robbant fel. Nade most kaptam egy hibás vasalót aminél megnéztem milehet a baj...  Holden ZL-42 márkájú, aminek a különlegessége az hogyha állítva felejted akkor automatikusan kikapcsol. Asszem ez is teszkós.  Hát a gondja pont az hogy akkor sem kapcsol ki mikor már elérte a kívánt hőmérsékletet.