Tékozló Homár


Tipikus magyarok

2017.06.14. 09:47 | Homár Hilda | 70 komment

107314-mi-magyarok.jpg

A világ legfurcsább szerződésével kezdődött, és 2 személyeskedéstől sem mentes, oda-vissza magyarozós levél egymáshoz baszkódásával végződött egy használt autó biznisz.  A legnagyobb tanulság megint az, hogy a szerződés nem egy kötelező fecni, amin mindegy, hogy mi van, hanem tök fontos irat a megegyezés részleteivel, aminek megléte mindkét fél érdekét szolgálja. Az itt olvasható darabból például sikerült olyan alapdolgokat kihagyni, mint, hogy pontosan mennyiért és mit is vállal a cég. Sajnos a fotó nem elég nagy, de azért ki lehet silabizálni a szöveget. Levélírónk külföldről jelentkezett, ezért leveléből hiányoznak az ékezetek.

 Kedves Homar!

Tortent, hogy a nem olyan nagyerteku automat, de nem is a legolcsobb, aprilisban elszerettem volna adni. Meghirdettem es jelentkezett ket auto kereskedes: egy aki megvette volna, de alacsonyabb arert es egy pedig aki bizomanyos ertekesitest ajanlott. Az utobbi a KocsiGuru Kft volt es oket valasztottam.

A holgy amikor felhivott elmondta, hogy az auto arat sokalja, de meg lehet probalni, hiszen 3 honapig hirdetik es majd mindig egyeztetunk es csokkentjuk ahogy az igenyt latjuk. A telefonban mondtam, hogy az auto arat nagyon sokkal egyenlore nem szeretenem csokkenteni, tehat ha igy nem megfelelo, akkor inkabb nem viszem be. Mondta, hogy nem gond. Amikor ott voltam mar egy jelentosebb osszeggel kevesebbet mondtak, amit nem fogadtam el es jeleztem, hogy akkor inkabb elviszem az autot. Ezek utan megis csak bevettek es hirdetni kezdtek.

Olvasson tovább!

Ezt az autót nem biztos, hogy bárkinek meg kéne vennie

2017.04.05. 15:00 | Homár Hilda | 53 komment

screenshot_2017-04-05_12_48_10.png

Az megvan, amikor kézzel írt fecnin próbálják az évszázad üzletéhez becserkészni a vevőt arra az extra fícsörre alapozva, hogy orvos-jogász házaspár a résztvevő az ügyletben? Szerintem ezek azok az ajánlatok, amik legjobb, ha azonnal a kukában végzik. Mert sose felejtsük el: a becsület nem diplomafüggő (Élettapasztalatok, bölcs mondások a mindennapokra, 253. o.).

Sziasztok!

A linken árult autót még decemberben akartam megvenni. Ez egy 190E 1.8 Avantgarde Rosso lenne eredetileg. A kupec úgy hirdette, hogy sérülésmentes, 200e km, orvos tulajtól. Elmentem megnézni. A Remus dob és a nagy zene, a fóliázás, meg a "tuning" matricák nem orvos tulajról árulkodtak, de ezen nem akadtam meg, láttunk már hazudós kupecet. Illetve az órában sem 200e volt, hanem 245. Egy rövid próbakört mentünk, eléggé lógott az autó alja, de a bódé és a beltér szép állapotú volt, gondoltam jó alap lesz egy projekthez, bár kell bele borítani a pénzt.

Péntek volt, hétfőre kaptam eredetvizsgás időpontot, gondoltam addig megnézetem a műhelyben. A difi cserés, a kardán csattog, a hardy cserés, a futómű full felújítandó, a fékek nullára kopva, három kerékcsapágy búg, a váltókulissza szétkopva, a váltókar lefűrészelve, az ABS kocka halott, ezért kikötötték, az első fényszórók villognak, a kormánykapcsoló cserés, és a motor bár erős, de eszi az olajat. És okosan lefúrták a kaszniról a típus plakettjét is. A talpra állítás kb 450e, ha a motornak csak tömítésbaja van. Így jár, aki laikusként vesz autót. �

Olvasson tovább!

Nemlétező karambolt vízionált a kocsira az AAA

2016.08.05. 09:53 | Homár Hilda | 101 komment

2d5ae8c8-2869-4e90-ba05-9e2efdf60903.jpeg

Az AAA Autó régi barátunk. Eddig főleg lehetetelen hosszú ügyintézéssel, a kecsegtető árajánlat utáni kiábrándítóan alacsony valódi ajánlattal, és a folyamatosan nyomás alatt tartó ügyfélkezeléssel került be hozzánk. Levélírónkkal extrémebb dolog történt.

Tisztelt Homár!

Történetemmel azoknak az autósoknak szeretnék segíteni, akik az AAA autónál próbálnak meg a jövőben autót beszámíttatni illetve vásárolni. 

Feleségemmel elhatároztunk, hogy ha már egyszer bővül a család, akkor a kis Punto-nkat beszámíttatjuk egy az itteni telephelyen eladásra kínált 3 éves Kia Ceed-be, és akkor nem a kocsihoz kell majd vennünk babakocsit, hanem bármilyen babakocsit választunk, az be fog férni a kombi autóba. Előtte nem olvasgattunk neten véleményeket az AAA autóról, adtunk egy esély nekik.

Olvasson tovább!

Használtautó-vásárlási kálvária delux kivitelben

2016.05.10. 15:53 | Homár Hilda | 138 komment

10644583_e24439812b29f11d850174fc0ed6047d_m.jpg

A Totalcar Használtautó-vásárlási kiskátéja nyilván nem egyedülálló anyukáknak készült. Nekik és minden nem műszaki zseninek biztos, hogy nem érdemes spórolnia egy megbízható autószerelőn, aki csekkolja a kiszemelt járművet a fizetés előtt. És még ez sem életbiztosítás, ahogy az alábbi levélből kiderül.

Tisztelt Szerkesztőség!

Már végső elkeseredésemben fordulok Önökhöz, és teszem ezt még néhány további médiával is, bízva abban, valahol, valaki segíteni szándékozik a velem történt mérhetetlen igazságtalanságban és tehetetlenségben. Tudom, hogy rajtam kívül vannak még ebben az országan, akik hasonlóképpen jártak mint én, és elhatároztam, ha egyszer ennek az ügyemnek a végére járok, felveszem a harcot azokkal a szélhámosokkal szemben, akik itt büntetlenül átverhetnek hozzám hasonló jóhiszemű embereket. Egészen konkrétan a rejtett hibás gépjárművek adásvételéről beszélek.

Olvasson tovább!

Igen, használt autót KIZÁRÓLAG szerelővel átnézetve vegyünk/ Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2015.11.05. 15:25 | Homár Hilda | 102 komment

8553941_5db43c8d5ceccf9d99bb4d7c922ec698_m.jpg

Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani, például azt, hogy mielőtt megvennénk egy használt autót, nézessük át egy szakemberrel, akiben megbízunk. Nem egy Nobel-díjas felismerés, de azért köszönjük Lászlónak, hogy reméljük mások helyett újra levonta ezt a tanulságot. (A nagyon tapasztalt és mindig előrelátó kommentelők kicsit forduljanak el, ez a poszt nyilvánvávalóan nem nekik szól.)  

fotó:fortepan

Tisztelt Homár!

Ezúton szeretném megosztani "élményemet", ami a Tuti Duó Car Kft.-től való vásárlásom alkalmával történt. Tudom, a használt autó vásárlás, mint olyan, egy külön sportág, és mint minden rendes sportolónak, nekem is komplett háttércsapattal kellett volna készülnöm, de mint azt látni fogják, erre esélyem sem volt. A történet tehát alant:

Olvasson tovább!

Még nem fizetett, de már felszerelte saját rendszámtábláját az AAA/Frissült az AAA Autó válaszával

2015.10.13. 14:31 | Homár Hilda | 92 komment

obrazek_15_1.jpg

A prágai székhelyű, nemrég Szegeden második magyarországi telephelyét nyitó használtautó-kereskedő cég, az AAA Autó nem először szerepel nálunk. Ami igazán érdekes a róluk szóló posztokban az az, hogy a panaszos levelek egy kaptafára készülve mind kecsegtető ígéretekről és csalódáskeltő ajánlatokról, végeláthatatlan várakozásokról és az eladók szeme elől elvitt autókról szóltak. Az AAA képviselői szerint ezek ritka esetek, melyek a bevizsgálási protokoljuk miatt fordulhatnak elő. Esetleg a panaszok fényében érdemes lenne felülvizsgálni a folyamatot. 

Tisztelt Homár!

Az AAA autókereskedés, fóti  telephelyén kezdődik a kalandom, ezt szeretném megosztani másokkal, hogy ne járjon így senki mint én és a barátom!

Hétfőn bevittük a barátom autóját, hogy kapjunk rá egy árajánlatot, hazudtak egy fél órás várakozási időt ami a valóságban 4 óra volt, majd közölték, hogyha kijavítjuk a 2 kis bagatel hibát az autón akkor a megbeszélt összegért megvásárolják az autót!

Olvasson tovább!

Mennyiért lehet eladni egy 11 éves Skoda Fabia 1.2-t? FRISSÜLT

2014.11.11. 09:21 | Homár Hilda | 69 komment

SKODA-Fabia-1-2-HTP--2002-2004-.jpg

Hát az attól függ, hogy hány órakor kérdezzük - a helyes válasz, mert lehet, hogy 285 ezerért, 10  perc múlva meg 400-ért, ha elég jó ütemben jön egy rivális licitáló. (Nesze neked nap kérdése: élelmes vagy nyerészkedő az AAA? Használt autókkal kereskedő vállalkozás, nyilván haszonra törekszik, persze, hogy nyomják lefelé az árat, amíg lehet. Másik oldalról szemlélve viszont a pofátlanul alacsony árajánlat, a lélektani és minden egyéb helyzetre való rájátszás érthetően vérnyomásnövelő hatású. Az biztos, hogy meg kell tanulnunk beleállni ilyen helyzetekbe lakatosmester nélkül is, ha nem akarjuk a világ lúzereinek érezni magunkat. Vagy tojni az egészre.)

AAA Autó, amikor a fagyi visszanyal

A mi történetünk ott kezdődik, hogy a nejem kiöregedő félben levő autóját, fiatalabbra, komfortosabbra cserélnénk. Főhősünk egy 11 éves Skoda Fabia 1.2 – sajnos légkondi és ABS nélkül – hölgy tulajdonostól, igaz rendszeresen szervizelt, de néha cseréltük, cserélnünk kellett a lökhárítókat. (Csak a teljesség kedvéért: garantált 127e km volt benne.) A kinézett autó márkakereskedése nem foglalkozott használtautó beszámítással, de a helyi nepperüket legalább oda küldte hozzánk, 275e forintot mondtak rá. Nejem makacsul azt mondta, annyiért nem adja oda szeretett autónkat. Feltettem a „nagy” használt autós oldalra este.

Vasárnap reggel már jött is a hívás, a kért 499e forintot az AAA megadná érte, vigyük ki Fótra.

Olvasson tovább!

Autó eladás az AAA Autónál FRISSÍTVE

2014.10.08. 09:37 | Homár Hilda | 102 komment

aaa.jpg

Az AAA Autó az egyik legnagyobb használtautó-kereskedés Közép-Európában, mely láthatóan a Monty Pythontól kapta a nevét,  de Sándor nem ezért nem bizniszel velük többet. Viszont irgalmatlan hosszú levélben fortyogta ki magából a bánatát. Figyelem, 14 bekezdéses betűhalmaz! És ez a húzott verzió.

Autófelvásárlás AAA Autó módra - avagy a pofátlanság és a szemétség vegytiszta egyvelege

A minap eldöntöttem, hogy megválok szeretett kisbuszomtól. Még el sem küldtem a hirdetést, máris jött a megkeresés az AAA Autótól. Pár kérdés után mondta a hölgy, hogy a műszakis kollégával történt egyeztetés eredményeképpen 850.000,- Ft-ot tudnak érte fizetni. Én 880.000,- Ft-ért tettem ki az autót, így eléggé megörültem a dolognak, de azért háromszor is visszakérdeztem, hogy tutira kifizetik-e az általuk kínált összeget, elvégre majd 300 km-t utazom a dolog miatt. A kedves hangú Ügyfélszolgálatos Hölgy biztosított arról, hogy ha a műszaki felülvizsgálat rendben van, akkor igen, készpénzben és azonnal kifizetik az összeget. Belementem, hogy felviszem az autót a fóti telepükre.

Olvasson tovább!