Az ember, aki nem tudja, mit kapott ajándékba
2008.12.30. 13:46 | szily

Gabbró nem sikeres karácsonyozó: fingja sincs mi az, amit egy fehér dobozban kapott, ráadásul majdnem megvezették egy zacskó leértékelt gumimacival. Igazi mikrotörténetek nanotanulságokkal. Az ismeretlen ajándék pedig nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc "Klára és én" című kisplasztikája, rendeltetése pedig az, hogy segítségével egy perc alatt megfékezhetjük a család szelidített Dessewffy Tiborját, ha nekiugrana a simogató kéznek. Vagy ha nem, hát sótartó.

Hiperinfláció a spirálozóiparban
2008.12.29. 10:02 | ge

Gábort meggyőzte a Másolófutár honlapján olvasott 130 Ft-os ár, végül mégis 750 Ft-ot fizetett a karácsonyi ajándéknak szánt naptár bespirálozásáért. Az ár növekedését az akasztóval, az elő- és hátlappal, valamint az 50 %-os ÁFA rászámolásával magyarázták.

Saját készítésű, 2009-es naptárat akartam adni karácsonyra egy ismerősömnek, ezért elhatároztam, hogy összeállítom, kinyomtatom és bespiráloztatom. A munka harmadik fázisához érve (spirálozás) próbáltam minél kevésbé elszállt árakkal dolgozó céget keresni, aki ezt a hatalmas feladatot kivitelezi. A konkurenciához képest igen megnyerő, 130 Ft-os ára alapján választottam a Másolófutár nevű céget. A honlapukon megadott mobil számot felhívva ugyan gyorsan kiderült, hogy a naptár-spirálozás az komolyabb munka (elvégre a lapok tetejének közepéből egy 2ft-osnyit ki kell vágni, plusz kell egy akasztó is), ezért azt 350-ért vállalják. Ez még mindig csak 60-70%-a volt a többi spirálozást vállaló cég árainak, így ellátogattam hozzájuk a Soroksári 48-ba.

Bőrdzseki helyett idegbaj a Zarától
2008.12.22. 09:25 | ge

A Homár leveles ládája már most duzzad a karácsonyi fogyasztóvédelmi sztoriktól, és ez csak egyre súlyosabb lesz. L. is megpróbált ajándékot venni a fiának, és ha nem könyörgi ki a gyerek, hogy fölvehesse még szenteste előtt, ez is egy januári sztori lehetett volna. Széteső cipzár, széteső szabó és káosz a Zarában. (Itt pedig egy macska bőrdzsekiben.)

A leggagyibb karácsonyi ajándék és a leglúzerebb személyzet igaz történek naplóját olvashatjátok, íme. 2008. dec. 2.: a frissen nyílt debreceni Fórumban a Zara üzlet felkeresése, fiúgyereknek bőrdzseki vásárlása 33 000-ért. Kb. 2 nap múlva kölök könyörgésére felvétel megengedve, cipzár szétmegy. 2008. dec. 15.: üzletbe dzseki vissza, ígéret, hogy a cipzárt kicseréltetik ("kedden jön a szabó, pénteken lehet érte jönni.")

A szezon Mikulásfotója a Camponából
2008.12.08. 10:36 | szily

Róberté a kép és a Homár süveglengetése, ez egyszerűen pompás fotó, még lelkesebben folyatjuk a karácsony előtti konzumrohamot.

Poszt-karácsonyi plakátdisztroj
2008.01.03. 12:25 | jackyll
Fura, hogy az emberek elenyésző hányadának jut csak eszébe, hogy óriásplakátokon üzengessen vissza a hirdetőnek vagy embertársainak vagy az előtte üzengetőnek. F azért talált néhány felmatricázott citylight-reklámot a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Nyugdíjasnyomorral utoljára a Fidesz kampányolt, úgyhogy egyetértünk levélírónkkal, aki szerint ezek a "rongálók" bizony nem a kétfarkúak voltak. Valaki nem kapott népszavazást karácsonyra.
Növénykínzás: művirágot nyársalnak a katuszra a Bauhausban
2008.01.02. 00:19 | szily

A "növényápolás és a kerttechnika szakértője" - újszerű, látványos, bár kissé szadista kerttechnikát mutatott be a karácsonyi közönségnek. Az árucikk - olcsó tömegkaktusz - talán meglepő módon intermédiás műalkotásként értelmezhető: a szerves/szervetlen ellentétpár drasztikusan naturális értelmezésén keresztül megvilágítja a XXI. század emberének szorongását a kiborgok elkerülhetetlen térhódításától, végső soron a mesterséges értelem, illetve a bionikus pénisz eljövetelétől. Az összetett problémahalmazt zseniális művészhez illően a legegyszerűbb eszközökkel teszi metaforává a Bauhaus által futtatott, egyelőre ismeretlen Alkotó: fog egy élő kaktuszt, egy kihegyezett pálcára ragasztópisztollyal száraz szalmavirágot erősít, majd a bikaviadalok banderilláihoz hasonló összeállítást beledöfi a kaktuszba, amit virágos növényként piacra dob. Ha nem hiszik, olvassák el Balázs levelét alant, és nézegessék a képeket. Ja és persze boldog új évet, az a megérzésünk, hogy 2008-ban minden eddiginél jobb lesz konzumálni Pumaföldön.

Üres dvdtokok az Auchanból karácsonyra
2007.12.28. 14:59 | jackyll
Sajnos ez már annyira alap, minden hipermarket pénztáránál ki van írva: nyissák ki dvdtokokat, mielőtt fizetnek, hogy benne legyen a lemez. Mondjuk azt nem teljesen értjük, ha ilyen serényen lopják ezeket, miért nem alapfunkciója a pénztárosoknak az ellenőrzés. Akárhogyis, Mónika karácsony után nézett be egy Auchanba, ahol háromból három üres tokot sikerült vásárolnia, az ügyfélszolgálat pedig a lehető legváltozatosabb módszerekkel igyekezett őt elhajtani:
Karácsony után 27.-én elmentünk a soroksári Auchanba, hogy egy mesefilm folytatását megvegyük a gyerekeimnek. Karácsonyra kaptak a dédszülőktől 2-2 ezer forintot, megjegyzem nekik ez mennyire megterhelő volt. Az üzletbe meg is vettük a "A tizedik királyság 3,4,5. részeit" A termékek bontatlannak tűntek még keresztbe műanyag szalaggal át is volt kötve. Eszembe nem jutott volna kibontogatni egy origin csomagolású dvd-t. Fizettünk majd még egy darabig a komplexumba, tartózkodtunk. A gyerek amilyen, kíváncsi és megfűzött, hogy hagy bontsa ki legalább az egyiket. Ekkor még az épületben voltunk. Megdöbbenésünkre a dvd tokban nem vot benne a lemez. Sorba kinyitottuk mind a három dvd-t és egyikben sem volt lemez.
Karácsonyi felárazás a Zaránál
2007.12.28. 11:37 | jackyll
Fura, de ezt a felárazós trükköt karácsony előtt hetekkel szokták végrehajtani. heAdsho úgy tapasztalta, hogy a Zarában csak az utolsó hetet nyomták meg:
Karácsony előtt kb. egy héttel igyekeztem ajándékot venni a Zara divatlánc egyik boltjában, és megláttam egy narancssárga pulcsit 4 ezerért. Na mondom ez pont jó lesz, de előtte azért még körül nézek. 1,5 óra mulva mikor visszamentem, hogy megvegyem már nem 4 ezer volt, hanem 6, a cipzáros változat pedig 6 helyett 9. Manapság hogy csökken a forint értéke...Természetesen nem vettem meg a pulcsit.
Széthulló játékvidámpark
2007.12.27. 15:40 | jackyll
Dániel kicsit kiakadt, hogy karácsony este gyermeke kezei között hullott apró darabokra a 15 ezer forintos vidámparkos játék. Így a távolból nem igazán lehet megállapítani, hogy mi okozhatta az anomáliát, az mindenesetre vicces, hogy legközelebb majd inkább a Tescóban vesz egy masszívabb játékot (biztos ez?):
Tisztelt Modell & Hobby Kft! Engedjek meg, hogy olyan "kellemes" uj evet kivanjak Onoknek, mint amilyen karacsonyt okoztak Onok nekem! Tortent ugyanis, hogy 3+ eves fiamnak potom 15.000 penzert karacsonyra megvettuk az Onok altal forgalmazott "Percy vidámparkja készletet", gondoltuk milyen jo pofa, zenel, van benne ket (!, milyen vicces, hogy mar ennek is tud orulni az ember) mozdony es a gyermek ugyis Thomas manias. Na karacsony estere gyermekem megbetegedett, gondoltuk naivan felesegemmel ez majd legalabb jobb kedvre deriti, hat meg ahogy mi azt elkepzeltuk! Ilyen otvar konstrukciot meg nem lattam! Egesz egyszeruen 5 percig nem lehet folyamatosan jatszani vele, mert esik szet, ingatag. Probalhattuk szonyegen, padlon mindenen, de ugy sz*r ahogy van.
Nem tojt a fa alá fényképezőt a T-Online
2007.12.26. 11:30 | jackyll
Megelőlegezzük, hogy a karácsonyi rinyaszezon legkiválóbb példányát olvashatják alant Alajos billentyűzetéből. Naiv ügyfél sérelmezte, hogy a T-Online nem adott neki fényképezőgépet karácsonyra, mint ahogy azt megígérte, mert az december 23-án sajnálatos módon elfogyott. A tréfa kedvéért eredeti, javítatlan formájában igyekeztünk megőrizni a szöveget, úgyhogyha valami furcsaságot látnak, nem a böngészőjük trippelt rá egy addonra:
Ezt az E-mailt küdtem a T-Online -nek !.

2007 12 09 -én rendeltem az : ADSL prémium csomaggal , mint új internetelőfizetö . T-Online-nál. Ekkor érdeklödésmre közölték,hogy bíztosan megkapom a fényképezögépet (bízalmatlan voltam!!) Mivel a mai napig nem történt semmi ez ügyben, igy telefonon megkerestem a leendő szolgáltatómat, ahól közölték ,hogy majd értesítenek, de  AJÁNDÉK MÁR ELFOGYOTT !! (2007 12 23-án)
A sokáig nézelődőket kidobják a DM-ből
2007.12.25. 13:22 | jackyll
Az ember (Homár) azt hinné, aranyvasárnap a boltosok még a csavarokat is meglazítják a polcokon, hátha azokat is elviszik. Ehhez képest Wilsont azért dobta ki a biztonsági őr egy DM-ből, mert túl sokáig nézelődött és neki nem volt kedve utána járkálni:
A tegnap estém nem alakult túl jól. Kezdődött azzal, hogy koccantam a kocsimmal. Miután elrendeztük az ügyet, barátommal bementünk az Eleven Center DM-jébe. Neki voltak konkrét elképzelései, hogy mit vegyen, én csak mászkáltam céltalanul, utolsó kiegészítő ajándékokat keresgélve randomban a sorok között, miközben egy ismerősömnek meséltem telefonon  a velem történteket. Az ott dolgozó hölgyeken, a biztonsági őrön és rajtunk kívül más már nem volt a boltban. Az őr szorgosan végezte is munkáját, szemmel tartott minket, ami engem egyébként sosem zavart, ez a munkájuk. Egyszer azonban meglepetésemre elém állt és közölte velem, nem foglalkozva azzal, hogy beszélek telefonon, hogy azonnal hagyjam el az üzletet. Először azt hittem zárnak, de az őr ingerülten közölte, hogy ne telefonáljak a boltban és egyébként is, ha nem veszek semmit, menjek ki.
Szentlélek a CBA-ban
2007.12.24. 11:40 | jackyll
Az atya és a fiú mellett kispadra szorult szentlélek időről-időre azért megmutatja magát, hátha valaki belezúg. Legutóbb egy CBA-ban látták, ahol a személyzet megvadult zombiként támadt a kekszét naivan vállalati bankkártyával fizető Zsoltra:
A karácsonyi bevásárlás utolsó, lecsengő mozzanatát végeztem, két elfelejtett apróságért mentem az István út és Dózsa György út sarkánt lévő CBA-ba. Az üzlettel kapcsolatban az udvariasság, előzékenység, üzleti szellem kifejezéseket talán soha senki nem vette szájára. Egy közismerten ingerült rossz hangulatú bolt. Ha hiányzik mondjuk egy liter tej, vagy sütőpor, arra jó, de csak jó hangulatban, különben megviselthet egy kósza, meggondolatlan vásárlás. Slendriánságomban beugrottam egy liter tejért, és egy zacskó Korpovit kekszért. A sikátorszerű, nyomasztó helysiégben kivártam szépen a soromat, és a pénztárnál a bankkártyámat nyújtottam. A pénztáros ingerülten elvette, majd elém csapta a terminált. Éppen be akartam ütni a kódot, amikor elkapta előlem, és oldalt, maga mellett egy csengőszerű gombot (amolyan vészjelzőt, riasztót) kezdett vadul nyomkodni. Kérdeztem, mi van, mire gyanakvóan (és még ingerültebben) közölte, hogy ez nem az én kártyám.
Az igazi, őseredeti, primitív Schokobananen
2007.12.12. 12:31 | szily

Ausztriáról egy csomó rosszat el lehet mondani, de utcán árult téli csemegékben vitathatatlanul nagymesterek. Eszter régi szerelmünket, a csokibanánt találta meg Augsburgban, a mesekönyvből szalajtott nevű Christkindles Markt-on, a maga naturális formájában, miszerint banánt (nem fura ízű, purhab állagú habot, hanem a névadó gyümölcsöt) olvasztott csokoládéba mártanak. El is határoztuk, hogy a Homár-purdékkal tartunk egy mártogatós délutánt, aztán amit nem zabáltunk föl, fellógatjuk a fára. Ha valakinek van jó csokibevonat-receptje, legyen olyan jó, és lője el a postaládánkba!

Gazdaságos Rossmann-mécses
2007.11.23. 15:03 | jackyll
Szata úgy tapasztalta, hogy nem csak hipermarketben lehet venni gazdaságos termékeket, hanem pl a Rossmannban is. Bizonyára az erős illatok megfékezésére raktak ezekre a mécsesekre kevesebb anyagot:
Nagyon dühös lettem ezért billentyűzetet ragadtam. Kb. 2 hete vettem a Rossmannban egy 6db-os illatmécsest. Nagyon megörültem neki, mert nagyon jó illata van, és az ára is tűrhető (240 Ft). Meggyújtottam egyet és fura volt hogy nem volt annyira intenzív illata, még annyira sem, mint meggyújtás előtt és hogy nem volt egynemű az olvadt viasz. Ma meggyújtottam volna még egyet, de előtte valamiért kivettem az alu tokjából. Ezt láttam. Fél cm illatos viasz alatt natúr büdös teamécses van. Szemétség!
Tomboljunk együtt az Index címlapján!
2007.11.19. 17:00 | szily

Alant egy karácsonyi felhívást olvashatnak, mindenki figyelmébe ajánlom, aki Homárt olvas és van blogja a blog.hu-n, meg azokéba is, akik mostanában indítanának.

Drága blogtulajdonos!

A blog.hu és az Index közös karácsonyi közvetítésének része lesz egy gyűjtőblog, Helló Karácsony… XD néven. Ebbe szeretnénk meghívni téged is, tomboljunk együtt bebejglizve az Index címoldalán! A következőről van szó.