Tékozló Homár


Gyorstalpaló mindenkinek: fogyasztói jogok hibás termék esetén

2018.03.06. 11:45 | Homár Hilda | 56 komment

763_42_file_-600x400_1.jpg

Az alábbi ügy a csigát üldöző nyugdíjas bácsi tempójában ugyan, de megoldódott már. Amiért mégis kikerül (úgy is, hogy tavaly év végén történt az események nagy része) az azért van, mert a megoldási sebességén túl is számos klasszikus vevőkiakasztó elemmel dicsekedhet, és így un. fogyasztóvédelmi ló. A szerteágazó problémahalomnak köszönhetően pedig egy igazán kimerítő összefoglalót tehetünk közzé, a hibás teljesítés, a szóbeli panasz, telefonos ügyfélszolgálat és a hivatali eljárásindítás témakörében. 

Kedves Homár!

Kérlek, posztoljátok az alábbit, hogy mások is okulhassanak a történtekből, és még véletlenül se jusson eszükbe bármelyik KIKA áruházban vásárolni valamit.

Próbálnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, ha létezne... Január 1-től a járási hivatalok illetékesek a fogyasztóvédelmi ügyekben, ettől így sokat nem várhatunk. A Békéltető Testület honlapján is szerepel a KIKA a feketelistán, mint együtt NEM működő szervezet. Ezek után nem tudom, kinek írhatnék még erről a nevetségesen egyszerűnek tűnő ügyről, amit valószinűleg egy jobb kombinatorikai készséggel rendelkező csimpánz is meg tudna oldani, a KIKA dolgozóinak eddig sajnos ez nem jött össze.

Íme a történet:

2016. márciusában vásároltunk a KIKA Lehel úti áruházában egy ágykeretet, 2 ágyrácsot, komódot, 2 éjjeli szekrényt, valamint egy komplett nappali bútort. Minden rendben is volt egészen november elejéig, amikor is az ágykeret sajnos feladta a harcot, az egyik lába hosszában kettérepedt, valamint ebből
adódóan egy másik helyen is meghasadt. Bejelentettem a KIKA ügyfélszolgálaton, képekkel dokumentáltam is. Mivel láthatóan anyaghibáról van szó, azt mondták, kicserélik a rossz darabokat.

Szerettem volna azonnali megoldást a dologra, tekintve, hogy egy napi használatban levő ágyról van szó, de persze megértem az üzleti érdeket is. Sajnos a bútorhoz külföldről kell megrendelni a cseredarabokat, ezért biztos lesz 2-3 hetes átfutási ideje. Oké, lenyeltük a békát, ez van.

A 3 hét eltelt, sehol semmi. A KIKA ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 1 azaz egy darab ügyfélszolgálatos kollégájuk van az egész országra, ezért ha ő éppen szabadságon van, akkor nem lehet őket elérni sem e-mailben sem telefonon. Néhány perc csörgés után a központjuk automatikusan random
bútorosztályra kapcsol, de mivel minden alkalmazottat "Tessék KIKA"-nak hívnak (bár van Tessék Kisbútor is) ezért sosem tudni, hogy valójában kivel beszélsz: a kisbútorok tudományának doktorával, esetleg egy eladóval aki éppen arra járt és megszánta a folyton csörgő telefont.

Nagy nehezen sikerült elérni valakit (3 nap próbálkozás és több e-mail után, amit utólag elismertek, hogy megkaptak - csak hát nem hívtak vissza és nem is válaszoltak). Elmondtam, hogy mi is a konkrét problémám az ügyintézés menetét leszámítva: a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog.

Megnéztem a Ptk. vonatkozó részeit, és a szolgáltatónak nincs időbeli kötelezettsége a csere végrehajtására. Tehát lehet akár 3 hónap is. Viszont a törvény azt is kimondja, hogy az olyan cikkek cseréjét aminek hiánya a garanciális időszak alatt kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a fogyasztót, reális időn belül kell elvégezni. Én a 2-3 hetet simán reálisnak tartottam volna. A Ptk. szerint "törekedni kell" a 2 hét alatt lezajló cserére, de ezt túl tágan lehet értelmezni, ezért sajnos így, több mint 1 hónap elteltével is a földön alszom, a feleségem a kanapén.

A KIKA erre a hétre tett ígéretet, hogy leszállítják és be is szerelik a hibás darabokat.  Felhívtam őket ismét, újabban (néhány napja) már csak kb. 1 percig csörög az ügyfélszolgálat, utána elnémul a vonal, de nem szakad meg. Ez is egy mód az ügyfélszolgálat terhelésének csökkentésére... Nos, nagy nehezen sikerült Tessék KIKA-val beszélni, aki tájékoztatott, hogy a "rekla-kolléga" nagyon elfoglalt és nem tud a telefonhoz jönni, de visszahív még ma ha elfogytak a hívásai. Mivel sosem veszik fel a telefont, nem tudom milyen hívások lehetnek és honnan jönnek. 

Az ügyfélszolgálatos hölgy egyébként megértő volt, továbbította a kérésem az üzletvezető felé, aki viszont azt mondta, hogy mit képzelünk, akkor is vársz hülyegyerek, ez van. Elmondtam azt is, hogy a szakadék szélén táncolunk, egyszer elfogy a birkatürelmem, illetve ha a babának vagy a feleségemnek ebből adódóan bármi problémája lesz, akkor onnantól az nem csak a mi problémánk lesz hanem a KIKA baja is. Gondolom, halálra rémültek.

A dühítő a dologban az, hogy a Fogyasztóvédelem megszűnésével (és így, hogy a KIKA nem működik együtt a Békéltető Testülettel sem), esélyem sincs arra, hogy érvényesítsem a jogaimat, a KIKA meg nyilván tesz rá nagy ívben. Némi vásárlócentrikus magatartással nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy
ha adnak egy új ágykeretet, esetleg az ágykeret árát beszámítják egy másikba, akkor talán megmaradok vevőnek, aki azért ráadásul nem 10-20 ezer forintot hagyott már ott náluk.

Ezúton is köszönöm a KIKA-nak az emberséges hozzáállást és a mérhetetlen erőfeszítést amit beletettek ebbe a dologba.

ps.: az ágy lábának kicserélésétől ezúton eltekintek és ennek tetemes költségét felajánlom a Steinhoff International-nek, hátha ez megmenti őket a csődtől. (De nyugodtan dugják fel maguknak, ha úgy jobb.)

Üdvözlettel,

G.

UPDATE

Valamit megérezhettek a dologból, a leveled után néhány perccel felhívtak, és dec. 29-re
ígérték a szállítást/beszerelést. Egyelőre maradjunk ennyiben, ha ez bekövetkezik akkor ne tegyétek ki
a posztot, bár bosszantó és tanulságos ettől még... de inkább gyorsan elfelejtem az egészet a KIKA koordinátáival együtt. Ha valami miatt mégis meghiúsul a csere, akkor mindenképp jelentkezem... :)

Egyébként fogyasztóvédelmi szempontból érdekes témát feszeget a dolog, továbbra is kérdéses pl. számomra, hogy ilyen esetekkel a Fogyasztóvédelem megszűnése után kihez és hogyan lehet fordulni, erről esetleg akár ti is kitehetnétek valami infót, gondolom nem vagyok egyedül a kérdéssel.

UPDATE 2.

Szia,

Érdekes dolog történt, ha valamire, akkor erre nem számítottam... :)

Tehát:

A megbeszélt napon megjelent a KIKA embere a cserealkatrészekkel. Szemrevételezte az ágyat, hümmögött kicsit, látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kicsivel később ki is bökte:

Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok.

Természetesen de, próbáltuk. Az első beszélgetésnél anno elhangzott, hogy elsősorban cserekötelezettségük van, nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul. Emiatt tovább nem is erőltettem anno, értek a szóból általában.

Azt is elmondtam, hogy nem lett volna bajom a javítással, ha nem ~2 hónap alatt realizáljuk, továbbá ők is megtarthattak volna egy egész jó ügyfelet, de lassan nagyon messzire gurul a gyógyszerem és egyre nehezebb lesz utolérni. (Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)

Ekkor jött a fordulat, a szerelő megkérdezte, kivel beszéltem, majd felhívta a központot, és 2 perc után azt mondta: elviszem az egészet, innentől akár most is mehettek levásárolni, visszavettük...

Ennek nagyon örültem, azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek.

A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit.

És akkor lássuk, mi mindenben nem felelt meg a szabályoknak a Kika panaszkezelése a fenti sztoriban:

Kedves Gábor!

Valóban bosszúságra adhat okot, ha a vállalkozás nem tartja be a kicserélésre saját maga vállalt határidőt, és még csak nem is ad tájékoztatást annak elhúzódásáról, valamint az azt okozó körülményekről. 

  • A vonatkozó jogszabály szerint hibás teljesítés esetén a kijavítást vagy kicserélést (a dolog tulajdonságaira és az általad elvárható rendeltetésére figyelemmel) megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
  • A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
  • Abban az esetben, ha több hét, akár hónap is eredménytelenül telik el, célszerű írásban, bizonyítható módon (pl. szóban jegyzőkönyvbe foglalva, írásban belföldi tértivevénnyel ellátott levélben vagy faxhívás útján) rövid határidőt tűznöd a kicserélés teljesítésére.
  • A teljesítés ismételt elmaradása esetén joggal kérheted a csere helyett az árleszállítást, vagy végső esetben érdekmúlásra hivatkozással akár el is állhatsz a szerződéstől, amely esetben a teljes vételár visszafizetését kérheted. Ezt célszerű már a végső határidő közlésével egyidejűleg kilátásba helyezni a vállalkozás részére.

  • A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
  • Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 30 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

  • A telefonos ügyfélszolgálatra érkező panaszról a vállalkozás köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. A fogyasztó kérésére a vállalkozás köteles a hangfelvétel fogyasztó általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles a fogyasztó kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A fogyasztó részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
  • Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.
  • A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a vállalkozásnak a szóbeli panaszoddal és kicserélés iránti igényeddel kapcsolatos, határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, valamint a számodra elfogadhatatlan ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a vállalkozás részére. Javasolt továbbá a kicserélésre végső határidőt tűzni.
  • Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a vállalkozás részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben. Ha a korábbi panaszodra a vállalkozás részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.
  • Abban az esetben, ha a vállalkozás elutasítja a panaszt, akkor dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/ ) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület ingyenes eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. Az igényérvényesítés, illetve a bírósági eljárás során ingyenes jogi képviselet érdekében (bővebben itt: http://igazsagugyihivatal .gov.hu/jogi-segitsegnyujtas) lehetőség van a kormányhivatal jogi segítségnyújtó osztályához fordulni.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [17/A.§, 17/B.§, 47.§ (9a) bek.
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

A postai utalványok ördögi köre

2018.02.09. 09:45 | Homár Hilda | 82 komment

1.png

A postai meghatalmazás nem egyszerű eset, ezzel valószínűleg már mindenki szembesült, aki egyszer az életben utazás vagy mondjuk egy idősebb rokon megsegítése kapcsán próbált más nevében eljárni náluk. A legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy egy akármilyen meghatalmazás bizony pont a sajtpapír kategória számukra. Laciék esete pedig bizonyítja, hogy ez még nem is minden, hiába az ászf. Kekeckedés helyett ebben - ha nehéz is - lássuk a minket védő szabályozást inkább, és olvassunk, érdeklődjünk a kitöltés előtt. 

Elnézést tudom már szinte 'divat' a Magyar Postát ócsárolni, és én nem is szeretném, de muszáj a publikumhoz fordulnom, mert én sem értem ami történt, kérlek segítsetek. 

A nővérem kapott az ELMŰ-től egy postai utalványt túlfizetés miatt 5300Ft-ról.  Mivel 4 hónapos terhes így írt egy meghatalmazást nekem, hogy vegyem át. (na nem akármilyen meghatalmazást! A Magyar Posta honlapján erre a célra letölthető formanyomtatványt. A nővérem alapos, ennyi. Nem kell bántani miatta.:D)

Olvasson tovább!

Lábas volt a fedőneve, avagy a lelkes Tefal-hívők esete a TESCO-val

2018.01.15. 09:48 | Homár Hilda | 138 komment

screenshot_2018-01-15_09_38_35.png"Sajnos átmeneti készlethiány előfordulhat a termékekből, de folyamatosan érkeznek az új termékek áruházainkba." - írta a Tesco ügyfélszolgálatosa a cég facebookján többször is az augusztus 31-én kezdődött Tefal akció kapcsán érdeklődőknek. Ez ráerősíti az ügyben hozzánk szokatlanul nagy mennyiségben érkező panaszlevekben foglaltakra, vagyis, hogy már novemberben sem találtak az edénykészlethez passzoló nyelet vagy fedőt, amik nélkül a főzés gyakorlatilag lehetetlen. Lehet, hogy a kínzó nyél- és fedőhiánnyal függ össze, hogy az akció időtartama 2x is rövidült?

Akárhogy is, olvasóink eléggé kiakadtak a dolgon. Volt aki csak végtelenül csalódott és szomorú lett az esettől:

Kedves Homár!

Bár a saját facebook profilomon és a Tesco Magyarország facebookján is közzé tettem ezt az írást, egy ismerősöm javaslatára elküldöm nektek is...

Szeretném, ha minél többen tudnának róla, hogyan rontotta el a Tesco a karácsonyomat, szabotálta a karácsonyi ajádékomat.

Évek óta kerestem a tökéletes edény készletet, hogy az innen-onnan arany áron összevásárolt jó és kevésbé jó edényeim helyett végre egy összeillő, praktikus, minőségi szettben főzhessek. Amikor az összel megpillantottam a Tesco pontgyűjtő akcióját éreztem, hogy eljött az én időm. Amikor a kezembe fogtam az Ingenio Force edényeket tudtam, hogy megtaláltam az igazit!

Serényen gyűjtöttem a pontokat, minden nagybevásárlás után büszkén és boldogan ragasztgattam  a füzetkékbe. A drága nagymamák (anyukám és az én fantasztikus anyósom) felajánlották, hogy ők megszponzorálják karácsonyi ajándék gyanánt az edény beszerzést. Hogy le ne maradjunk a vágyott készletről december elején megvettük az edényeket. Gyönyörűen illeszkedtek egymásba, leleki szemeim előtt lebegett, ahogy ünnepélyesen kipenderítem a konyhaszekrényből a meglévőket és ezeket a csodás lábasokat fogom megpillantni, akárhányszor neki kezdek a főzésnek.

Olvasson tovább!

Mindenki maradjon Séma Mária!

2017.10.31. 14:50 | Homár Hilda | 43 komment

shutterstock_560132017.jpg

Manapság már szinte senki sem veszi fel a Minta Jánosné nevet csak azért, mert beházasodik a Minta családba, és a Mintáné Séma Mária verzió is visszaszorulóban van, ami már csak praktikus okokból is nagyon helyes az alábbi okmányirodai és  postai közös bénázással összehozott sztori alapján.

Kedves Tékozló Homár,

szeretném megosztani a történetem, remélem lehet belőle tanulni. A nevem legyen csak Lné.

Idén augusztus 1-jén férjhez mentem egy vas megyei településen, csak kis, polgári esküvő volt. Még aznap bementem az ottani okmányirodába (Celldömölk), hogy új iratokat csináltassak az új, férjes nevemmel. Az csak egy dolog, hogy milyen arrogáns, nemtörődöm módon kezeltek az ügyintézők (tisztelet a kivételnek, aki a lakcímigazolómat csinálta, pikk-pakk, teljesen normális volt, előtte ő is végighallgatta miket csinált velem a másik két kolléganője).

Külföldön dolgozunk a párommal, és még aznap visszaindultunk, igazából csak az esküvő miatt ugrottunk haza pár napra. Így a személyi leadása, és az új megvárása (8 nap), nem volt opció számunkra. Maguktól nem ajánlották fel azt a lehetőséget, hogy csináltassak útlevelet (így addig nálam maradhat a személyi, és elutazhatok az országból), nekünk jutott eszünkbe. Nagy nehezen felvették az adatokat, csináltak egy díjnyertes fotót, amit meg sem mutattak. Kézbesítési címnek az egyik barátnőm (aki az egyik tanú volt) címét adtam meg (Veresegyház), nála hagytam postai meghatalmazást (Ez is egy külön kis történet: A postán 3-an néztek a meghatalmazásra, mint borjú az új kapura. Ugyanis az útlevél már az új, férjes nevemre jön, viszont így a meghatalmazáson még nem tudok feltüntetni személyi okmány számot, mert a személyim még a régi, leánykori nevemre szól, az útlevél meg az új nevemmel meg majd abban a levélben lesz, amire szól a meghatalmazás. Végül nagy nehezen leigazolták a személyemet, amivel érvényessé vált a meghatalmazás. Legalábbis remélem!) Azt hittem ezzel vége a nehezének.

Olvasson tovább!

Íme, működés közben a koncentrált és professzionális közigazgatás templomai

2017.10.11. 12:38 | Homár Hilda | 70 komment

korm.jpg

"Az állampolgároknak az államról alkotott képét, véleményét alapvetően meghatározza az, amikor ügyeik intézése során kapcsolatba kerülnek az állammal, és ezáltal képet alkotnak annak működéséről, társadalmi kapcsolatairól." - így kezdődik a kormányablak credoja, amire egy örömteli Minden szavaddal, tesó! felkiáltáson kívül épeszű ember mást nem mond. A feketeöves negatívjánosok meg a sokat látott kelet-európaiak azért magukban szkeptikusan hozzádünnyögik az örök bölcsességet: elmélet és a gyakorlat között nincs különbség - legalább is elméletben. És milyen igazuk van. Íme egy XXI. századi ügyfél elképesztő kalandjai az "egységes, világos koncentrált és professzionális közigazgatás" templomaiban.   

Kedves Homárosok!

Sokszor olvasni, hogy a hivatalok packáznak a gyanútlan ügyféllel, ez már szinte megszokott és meg sem botránkozunk talán, már ha ilyet hallunk, addig, amíg saját bőrünkön is nem tapasztaljuk, hogy hogy is megy ez. Az én esetem sem kirívó talán, apróság, de nagyon bosszantó.

Szerettem volna bejegyeztetni ideiglenes lakcímet – tartózkodási helyet – iskolába járok, és ez kell a diákigazolványhoz.

Kálváriám ott kezdődött, hogy hiába mentem a kormányablakokba, okmányirodákba sehol sem tudtak nyomtatványt adni ehhez, azt mondták próbálkozzak több helyen, valahol csak lesz. Állítólag hiánycikk. Én egy kisvárosban élek, szerencsére több helyen is próbálkozhattam, de végül Budapesten sikerült egyre szert tenni. Kitöltöttem és elbumliztam aláíratni a majdani szállásadómmal. Azt gondoltam végre minden sínen van. De nem.

Olvasson tovább!

"Nehéz lesz megállnom, hogy ne verjek bele egy baltát valamibe"

2017.09.08. 15:20 | Homár Hilda | 59 komment

angry-animals-28-5888780d3ae34_605_1.jpg

Greyhound kálváriája kihozta belőle az állatot, levelét mintha Al Swearengen fortyantotta volna fel magából egy különösen rossz napján, így aztán irományát - bár teljesen érthetőnek minősítettük a benne feszülő indulatot - csak néhol kisípolva tudjuk a nagyvilág elé tárni. Ez ugyan némi stílusvesztést jelent, de cserébe nem kell egy kis sarokba eldugnunk a valóban elképesztő sztorit. Akit érdekel az eredeti, úgyis megtalálja.

Sziasztok! "Naiv ügyfél vs bürokrácia" témában egy kis szösszenet egy több, mint fél éve húzódó ingatlan-adásvételről, még nincs vége...

Kurvára nem érdekel, hány ember veszti el a “munkáját” (azaz az érdemi munkavégzés nélkül szerzett jövedelmét) de a papíralapú bürokráciát el kell pusztítani a [...] a [...] postával együtt. 

2017. január: adnánk el egy lakást. Eddig ki volt adva, a bérlő veszi meg, sima ügy mindenféle bonyodalmak nélkül - gondoljuk mindannyian. Naivitás lvl végtelen…

2017. február: kiderül, hogy sok évvel ezelőtti közösköltség-tartozás (120 000 Ft) miatt végrehajtási jogot jegyeztek be rá. Ez a mi sarunk volt, de már rég kifizettük, csak a végrehajtó valamiért [...] elintézni az adminisztrációt, és ez most derült ki. 

Telefon a végrehajtónak: hopp, tényleg, de ez nem az ő hibájuk, mert a végrehajtást kérő (a közös képviselet) nem szólt nekik, hogy kifizettük, érdeklődjünk nála.

Olvasson tovább!

Az egyik autózik, a másiknak megy a felszólítás

2016.06.21. 09:02 | Homár Hilda | 62 komment

screenshot_2016-06-21_08_14_30.png

Van olyan, hogy az állami egyik keze nem tudja, hogy mit csinál a másik. Ha több hivatal is érintett egy ügyben, akkor meg pláne sok a kéz. Szegény állampolgár meg bolyong a néha 22-es csapdájának öltöztetett rendszerben. A lényeg ilyenkor a kitartás. És a sok szabadnap.

Tisztelt Szerkesztőség!

Azért írok Önöknek, mert már nem tudom, hogy mit tegyek, falakba ütközöm a különböző hivataloknál.

Volt egy 21 éves autóm, egy 3-as Golf, én voltam a tulajdonos, édesanyám az üzembentartó.

2015. október 5-én este 19 órakor eladtam az autót (egy cégnek, ha érdeklik az adatai, elküldöm). 2015. október 13-án beballagtam a területileg illetékes, III. kerületi okmányirodába, ahol bemutattam az adásvételi szerződést, azt lepecsételték, plusz kiadtak egy átvételi elismervényt arról, hogy átvették, tudomásul vették. Ezzel én le is tudtam magam részéről a tennivalókat.

Olvasson tovább!

Vajon miért nem jó a kéttanús meghatalmazás egy ügyintézéshez?

2016.04.29. 11:43 | Homár Hilda | 74 komment

9029757_227949_afe707c3b0ffbd38294d3bc969cfd868_wm.jpg

Vannak, akik már a hivatali ügyintézés gondolatától is pánikrohamot kapnak, és őszintén szólva, meg is értem őket, általában annyi átláthatatlan szabály, bikfanyelven megfogalmazott tájékoztató és kiszámíthatatlansági faktor szegélyezi a feladatok kipipálásához vezető utat. De ma már legalább a neten utána lehet nézni a dolgoknak. Ez a legtöbb - egyben a minimum is - amit magunkért megtehetünk, meghatalmazás ügyben pl. itt. 

Tisztelt Nemzeti Agrárgazdasági Kamara / Földművelésügyi Minisztérium!

Panasszal kívánok élni területalapú támogatás beadványommal kapcsolatban, kérem mielőbbi intézkedésüket:

Az Önök, százmillió forintokért létrehozott csodálatos informatikai rendszere, a rendszeres  túlterheltség miatt több esetben nem üzemel, lefagy, a nyomtatványokat emiatt nem lehet kitöltetni, ráadásul az egész menürendszer katasztrofális és átláthatatlan, így az ember arra kényszerül, hogy bemenjen az Önök fióktelepére ügyintézni. Jó pár órát sorban állva remélhetőleg el tudja intézni az amúgy 10 perces feladatot, igazán Euórpai szintű hozzáállás.

Olvasson tovább!

A sóhivatalok csimborasszója, a Diákhitel Központ

2016.02.02. 09:44 | Homár Hilda | 100 komment

diakhitel2.jpgA "ki emlékszik a jelszavára!" kiszólások kicsit gyengítik Gábor mondanivalóját, de a túlbonyolított bürokrácia tényleg rémes. A NAV-értesítésről szóló NAV értesítés megvan? A diákhitelesek legalább tudnak arra gondolni minden egyes belépéskor, hogy a jövőt most írják.

Kedves Homár!

Csodálom, hogy még senki nem tette itt szóvá a "minden ügyintézőnk foglalt" sóhivatalok csimborasszóját a Diákhitel központ sajátosságait.

A Diákhitel központból mindenkinek csak két adat kell, hogy mennyi a tartozása és mennyi az aktuális törlesztőrészlete. Ezek persze érdektelen adatok másoknak, ha bárki megtudja, semmilyen módon nem tud visszaélni vele. Akire viszont tartozik, annak egy egyesített CIA/NASA/KGB többszintű beléptetési rendszeren kell átesnie. 

Olvasson tovább!

Biztos szívatás: okmányiroda!

2010.06.25. 11:45 | ge | 257 komment

Levélírónkat és családját kétszer zavarták el az okmányirodából azzal, hogy nem tudják megcsinálni a gyerekek útlevelét, pedig mind a kétszer megtehették volna. De az ügyintézők kényük-kedvük szerint értelmezik a tövényeket és szabályozásokat. Létezik az okmányirodáknál durvább szívatóhely ebben az országban?

Tortenetunk szinhelye ezuttal a XI. keruleti Okmanyiroda, ahol kiserletet tettunk kulfoldon szuletett es ott is elo gyerekeink magyar utleveleinek meghosszabbitasara. Mindeddig ezt a lakohely szerinti orszag magyar nagykovetsege intezte, de amiota az utlevelek biometrikus adatokat is tartalmaznak, azota kovetsegen keresztul csak egy evre adnak utlevelet, egyebkent csak itthon lehet a szokasos ot eves idotartamra kerni, termeszetesen kizarolag szemelyesen.

Olvasson tovább!