Duplán vámolt kínai telefon FRISSÜLT a Posta válaszával
2015.06.15. 15:10 | Homár Hilda

magyar_posta_1.JPG

Kell-e itthon vámkezelni a csomagot, ha egy holland cégtől rendelünk kínai telefont? Ez alapján nem, de mondjuk pont itt az is kiderül, hogy ezt nem a Posta dönti el. Megkérdezzük, hogy mi a helyzet az alábbi esetben.

Kedves Homár!

Május 15-én nemzetközi internetes oldalról rendeltem egy mobiltelefont. Ott a kereskedő felajánlotta, hogy az eu-n belüli raktárából küldi ki a csomagot, így a behozatalt (vám, stb) ő már elintézte, nekem nem kell majd vámot fizetni. Fel is adta a csomagot a Holland postával  05.29-én.

A csomag rendre el is indult, majd Hollandiából beérkezett a nemzetközi csomagtovábbítóba és ott láthatólag egy hetet állt. A tegnapi napon viszont SMS-t kaptam arról, hogy vámkezelési nyilatkozatot kell kitöltenem, ami szerintem jogellenes, ugyanis a vámolást a kínai Hollandiában már elintézte, ezért visszamenőleg nincs közük a termék eredetéhez. Be is ballagtunk a postára, ahol azt az információt kaptuk, hogy bár a csomag eredete Hollandia, a termék eredete kína, ezért kell vámkezelni. (ez mi?)

Szűrt kommentelők
Kimaxolta az utasheccelést az éjszakai sofőrje FRISSÜLT
2015.06.15. 09:55 | Homár Hilda

Az milyen jó érzés lehet, amikor éjjel 2-kor begördül végre a busz, hogy egy ajtólibbentéssel megfricskázza a várakozó orrát, aztán kárörvendve elhúzzon az éjszakába! Gratulálunk, reméljük, legalább a sofőr napját bearanyozta. 

(A fenti videó nem a levélhez tartozik, viszont elképesztően hangulatos utazás Pesterzsébetről Csepelre karácsony este egy éjszakai járattal.)

Tisztelt BKK! 

Szeretnék panaszt tenni, a mai napon (június 13-án) a 956-os éjszakai járat, mely a Nyúl utcai megállónál 2:07-kor kellett volna megálljon, egyrészt öt percet késett (ami a kisebb gond), másrészt kinyitotta az első ajtót, majd azonnal be is csukta és továbbhajtott anélkül, hogy az utasokat hagyta volna felszállni. A megállóban kb 10 utas várakozott a felszállásra, az első ajtónál négyen ott álltunk közvetlenül az ajtó előtt, ebből egy személy már a bérletét tartotta fel, plusz a sofőr a szemembe is nézett, tehát kizárt,  hogy  nem látott minket. A jármű rendszáma BRO-752 vagy BRO-952 volt, pontosabban sajnos nem láttam, az egyik utas által azonnal telefonon is be lett jelentve az eset.

Kérném panaszom kivizsgálását, mert az még talán elfogadható, hogy a busz késve érkezik, az azonban nem, hogy a sofőr lehetőséget sem hagy az utasoknak a felszállásra, illetve milyen tömegközlekedési szolgáltatás az, ahol nem lehet konkrétan utazni, mert a vezető nem hagyja? 

Levelemet másolatban megküldöm mind a Tékozló Homár, mind a BKV figyelő blognak.

MA

UPDATE júni. 17. 15:33

A BKV vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban.

Szűrt kommentelők
Becsúszott a szűrő a Multifilterbe FRISSÜLT
2015.06.05. 09:27 | Homár Hilda

cigaretta.jpg

Más is találkozott ezzel a megoldással? Mi ez a jelenség? Egyszerűen a szegény Lajos közelében működő Nemzeti Trafik kapott egy selejtes szállítmányt? Vagy nyerészkedni próbál a Philip Morris, de elfelejtették lenyesni a hüvely végét, és így jól lebuktak? Esetleg egy váratlan újítás, ami felkészületlenül érte a dohányzó népet? Mi ez?

Tisztelt Homár! 

Nem tudom, hogy cigarettával kapcsolatban egyáltalán közzé lehet-e tenni bármit is, bár az alábbiak senkit sem fognak cigaretta vásárlására ösztönözni. 

Szűrt kommentelők
Mitől kerülne 4x annyiba a görgős táska a CBA akciójában? FRISSÜLT
2015.06.04. 09:40 | Homár Hilda

screenshot_2015-06-03_15_18_15.png

Az aktívan fogyasztó népesség egyik fele él-hal a matrica- és pontgyűjtős hűségakciókért, a maradéknak meg esze ágában sincs a kis biszbaszokkal szerencsétlenkedni. Utóbbiaknak sokszor igaza is van, mert ezek egy része tényleg átvágós-lenyúlós-beetetős fajta, de vannak tényleg működők is, és ha valaki amúgy is minden nap a Mindentinnenből vásárol és _tényleg_ kell neki egy palacsintasütő, miért is ne gyűjtse a kis hülye matricákat rá - feltéve, hogy nem vesz a szent cél érdekében naponta félszatyorni felesleges holmit is persze. Pó pikírt leveléből azért süt, hogy szerinte a CBA táskás akciója nem ez a kategória. De tényleg, mi lehet a funkcióeltérés 2 görgős táska között?

Kedves Homár!

Egy jó hír a fiúknak: a CBA-nál nem a méret a lényeg!

A dolog úgy esett, hogy kissé sokalltam a CBA vásárlói ajándékpontos akciójában szereplő, meglehetősen snassz „Görgős utazótáska” mézesmadzagként belengetett 45.000 Ft-os (ajánlott) fogyasztói árát, azaz ha gyűjtögeted a pöttyöket, egy ilyen értékű cuccot vehetsz magadnak, olcsóbban. Ezért aztán rákerestem, mennyiért is lehet kapni amúgy, nem CBA pontbeváltós akciósan. És nonézdcsak, meg is találtam: ugyanazon gyártótól, 9.900 Ft-ért.

Szűrt kommentelők
Egy üzenet, amiért senki nem vállalja a felelősséget FRISSÜLT/ Megjött a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. válasza is
2015.05.27. 09:19 | Homár Hilda

24041.jpg

Parkolós sztorink jó rég volt. Már azt lehetett hinni, hogy működik a rendszer. Ági sztorija véget vet ennek az idilli állapotnak. A lényeg benne van a levélben, akit a részletek is izgatnak, csekkolja a galériát. Az alapján annyi érdekesség mindenképp van, hogy a Telekom vagy mást mondott a Nemzeti Mobilparkolásnak, mint Áginak, vagy utóbbi hivatalos szerv nem tud olvasni. Mindenestre futunk egy kört az ügyben.

Kedves Homár!

Biztosan rengeteg parkolási büntetéssel kapcsolatos sztori érkezik hozzád, de saját esetem kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy a nemzeti mobilparkolási rendszer startja óta még a résztvevőknek sem sikerült tisztázni, kinek mi a felelőssége az új felállásban. Egy a biztos: a nemzeti pingpong szerencsére itt is működik,és ha nem akarom, hogy pár éves hiábavaló hivatalhoz szaladgálás után behajtsák rajtam a vagyonná duzzadt büntetést, jobb, ha azonnal fizetek. A történet röviden:

Szűrt kommentelők
Kinyírta a UPC a digitális hangot FRISSÜLT
2015.05.22. 09:18 | Homár Hilda

upc_hivatalos.jpg

Gábor ugyan nem írta meg, hogy az ország melyik részében gyászolja médiaboxának digitális hangját, de a sztori alapján nem ismeretlen a jelenség a cég előtt, úgyhogy megkérdezzük tőlük a holmiértmikorramennyit.

Kedves Homár!

Kb. egy hónapja a UPC-nél egy remekbeszabott frissítéssel kinyírták a média boxokon a digitális hangot. Hiba bejelentve, szerelőt küldik. A kihívott szerelő pedig a megadott időpontban amikor jönnie kellett volna, telefonált, hogy nem megy, mert minek, úgysem tud vele mit kezdeni, majd valamikor, egy nap-hét-hónap-év múlva, ha jön egy újabb frissítés amiben javítják, újra lesz digitális hang. Mások is panaszkodtak, de ő nem tud segíteni. Köszivisszhall. Ennyivel elintézve.

Szűrt kommentelők
Raiffeisen, Raiffeisen, nem lesz ez így jó FRISSÜLT
2015.05.18. 14:57 | Homár Hilda

4450723931.jpg

Tejfel Jancsi reakcióideje szerintem nem nagyon segíti az érdekérvényesítést a hétköznapokban - ezt a március végi sztorit 4 napja küldte, így a levél végén feltett kérdése leginkább költői, de azért érdemes lamentálni az egész történeten, különös tekintettel arra a részre, hogy a Raiffeisen-ügyfél fáradjon már át az OTP automatájához, mert az övék éppen nem működik.

Kedves Homár,

Egy szösszenet arról, hogy ingyenes-e az ingyenesnek ígért készpénzfelvét a Raiffeisen banknál. Tanulság nincs, hacsak annyi nem, hogy banknak szavát ne hidd... Amennyiben közlésre érdemesnek találod, tedd ki az oldalra.

Végtörlesztő vagyok, nekem nem járt az ingyenes banki elszámolás. A határidő lejárta előtt egy nappal - sajnos előbb nem volt lehetőségem rá -, március 30.-án reggel első utam az ominózus bank oktogoni fiókjába vezetett, kitöltött nyomtatvánnyal. Röpke órányi várakozás után sorra is kerültem (épp rendszerleállás volt, gondolom a sok hozzám hasonló halogató kérelemdömpingjét nem tudták befogadni) és az ügyintéző úr színe elé járulhattam.

Szűrt kommentelők
Brno ma hiába várja Zsoltot FRISSÜLT 3x
2015.05.07. 10:22 | Homár Hilda

mav1.jpg

Amikor a Homár együtt dobban az Élettel: Kiskunfélegyháza-Kistelek között vonatpótló buszok járnak, emiatt szegény Zsolt épp most kési le a Brnoba menő vonatát. Visszakapja a jegye árát? Az ügyfélszolgálatos szerint nem. Szerintünk meg a jegy típusától függ, hogy mikor és milyen módon, de mindenképp igen. Kérünk hivatalos állásfoglalást is a MÁV-tól.

Sziasztok!

Ti olyan tájékozottak vagytok MÁV ügyben! Mi a teendő a következő esetben?

Párom szeretett volna Szegedről Budapestre, majd onnan Csehországba utazni vonattal. Egészen Kistelekig eljutott, ahol azt mondták nekik, hogy a vonat tönkrement. Több, mint fél óra után most átültetik őket egy buszra. Persze addig ő lekési a Brno-ba tartó vonatot. A jegye vissza nem téríthető. (idézet az ügyfélszolgálatostól)...

Szűrt kommentelők
Alternatív jegykezelési módot javasol a peronőr? Sírás lesz a vége! FRISSÜLT
2015.04.27. 09:51 | Homár Hilda

14028945_a6d95cb52fbce20ed36cd02c38adf4e6_l.jpg

Na, most légy okos Domonkos! Ki a hülye? Az utas, aki bevette, hogy elég egy eltépett jeggyel utaznia (mért is lenne elég? azt bárki, bármikor eltéphette volna, se dátum, se semmi nem bizonyítja, hogy ő hol áldozta fel az utazáshoz) vagy már megint a BKV, mert nem ellenőrzi a jegykezelő automatákat, a dolgozója össze-vissza beszél, és lassan két hete nem bírja visszahívni a panaszost? Arról nem beszélve, hogy érzésem szerint ez esetben igazán gyakorolhatna némi méltányosságot.

Kedves Homár!

Bizonyára 1000+1 BKV-val kapcsolatos levelet kapsz, de a jóból sosem elég, így itt van még egy.

Április 13-án történt, hogy reggel munkába igyekezve otthon hagytam az arckép nélküli bérletem.
Mentségemre szóljon, hogy azon a hétvégén költözött cégünk a Kálvin térre, így kicsit nagy volt a fejetlenség, nekem meg szokatlan az új útvonal.

Szűrt kommentelők
Tchibo 3+1=0 FRISSÜLT/ Újra frissült a Tchibo válaszával/ Frissült: Szerveződnek a károsultak
2015.04.23. 14:45 | Homár Hilda

tchibo_logo.png

Mai Tchibos ügyünk nagyon emlékeztet arra az esetre, amikor a Media Marktnak sikerült 8 órán keresztül 2 forintért árulnia egy 300 ezres tévét, amit aztán nem akaródzott nekik kivinni. Akkor az MM arra hivatkozott, hogy az online rendelésnél nem úgy van, mint ahogy Egyszerű János gondolja (amennyiért ki van téve a cucc a webkirakatba, annyiért vihető), hanem úgy, hogy a fogyasztó a kosárba tevéssel kvázi tesz egy ajánlatot, amit aztán a webshop jól elfogad. Vagy nem, ha elszúrta az árazást.

A lenti esetet az árazási malőr mellett külön cifrázza, hogy itt a rendelést kivitték - ami szerintem elég erősen az ajánlat elfogadására utal -, csak végül nem adták oda, illetve, ami egészen elképesztő, hogy olvasónk haverja pl. megkapta a maga akciós kávéfőzőjét! Az üggyel futunk egy kört a Tchibónál és a Fogyvédelemnél is, de akárhogy is, az biztosan nem oké, hogy a Tchibo egy hete (!) nem bír még csak egy emailt sem küldeni az érintett ügyfélnek.

Kedves Homár!

A tchibo.hu 3+1 akciójáról szeretnék néhány sort megosztani Veletek. Április 16-án rendeltünk az akcióban, egy kollégám figyelemfelhívása után. 3 csomag kávékapszulát rendeltünk, valamint egy kávéfőzőt. Az akció hatályos feltételei szerint a legolcsóbb használati cikket, a kávéfőző árát levonták a rendelés végösszegéből.

Szűrt kommentelők
II. kerület, 1 Mbit/s FRISSÜLT
2015.04.21. 15:09 | Homár Hilda

download_2.png

Azt már legutóbbi UPC-s posztunkból tudjuk, hogy szolgáltatók szabadon dönthetnek, hogy hova, milyen kábelt húznak, ha húznak egyáltalán, de arra szerintem kevesen számítottak, hogy Budán, a város egyik legdrágább részén nemhogy nem hasít a net, de a máshol minimum, itt egyben a maximum sebességet is jelenti. 

Kedves Homár!

Régóta izgat a gondolat, hogy megosszam Veled azt az Internet Kálváriát, amelynek idestova 8 éve a csapdájában vergődünk a csodálatos TÉ jóvoltából.

Szűrt kommentelők
Siemens főzőlapot csak a víz nélküli főzés mestereinek! FRISSÜLT
2015.04.21. 09:19 | Homár Hilda

siemens-eh375ce11e-indukcios-fozolap.jpg

"Az életeddel játszol, ha tésztát főzöl a Siemens főzőlapon" - kezdte levelét András, ami azért valószínűleg kicsit túlzás, egy zárlat valószínűbb, de hogy a Siemens hogy gondolja a folyadékmentes háztartást, azt ne értem.

Kedves Homár!

Egy Siemens indukciós főzőlapunk van, mely „Er2”-es hibaüzenetet villogtatva vált használhatatlanná. Karácsony előtt. 2 nappal. Alig több mint másfél évvel a használatbavétel után. A központi márkaszervizt (BSH Kft.) hívtuk fel, hogy a garancia/jótállás keretein belül hárítsák el a problémát.

Szűrt kommentelők
Mennyit tudna bevállalni a költségekből? - kérdezte a UPC az ügyfelet FRISSÜLT 3x
2015.04.14. 09:02 | Homár Hilda

upc_hivatalos.jpg

Úgy tűnik új üzletpolitikája van a UPC-nek: aki akar tőlük valamit, az szálljon be a költségekbe. Javasoljuk továbbfejlesztésre: lehetne olyan megoldás is, hogy az ember nem fizet, hanem ledolgozza a részét mondjuk gletteléssel vagy takarítással, esetleg ingyen ebédfőzéssel vagy hastánccal a szakiknak. 

Üdv,

Tavaly rendeltem a UPC-tól internet+kábel TV szolgáltatást (Budapest V. kerület). Kijöttek beszerelni és amikor már minden kész volt, kiderült, hogy a kábelen nem jön jel. A ház udvarán a falban elvezetett kábel hibás - ezt mondták akkor. A tisztán látás végett, ez egy kb 10-12m hosszan, és 2,5m magasan futó kábel, amit cserélni kellett volna. Akkor sajnos nem volt időm, hogy megvárjam, hogy ezt megtegyék (egyáltalán megteszik-e) ezért visszamondtam a rendelést, és másik szolgáltatót választottam. 

Idén a másik szolgáltatóval lejárt a szerződésem, ezért úgy gondoltam ismét kihívom a UPC-t. Természetesen ők egy év alatt nem vették a fáradtságot, hogy javítsák a hibás hálózatukat, ismét kijött tőlük a szerelő és ismét megállapította, hogy a kábel rossz. Ekkor felvett róla egy beruházási igényt, és azt mondta rendben lesz, megcsinálják, minden oké. 

A mai napon (április 10.) kaptam egy levelet a UPC-től ami így szól: "Tájékoztatjuk, hogy a kábeltelevízió, internet és telefon szolgáltatásainkat jelenleg sajnos nem tudjuk az Ön számára biztosítani. A UPC Magyarország Kft. az Ön által megadott címen kiépített kábelhálózattal nem rendelkezik."  Ez nyilvánvalóan hazugság, hiszen már be is kötötték hozzánk a hálózatukat kétszer is - sikertelenül. 

Mikor felhívtam őket, még durvább beszélgetésben volt részem. Az ügyintéző hölgy semmilyen konkrét információt sem tudott mondani, kivéve, hogy mivel a falban megy a kábel a közös képviselőtől is kéne engedély (akit soha nem kérdeztek meg). Ezek után bevallotta, hogy drágának találták a beruházást. Tíz méternyi kábel cserélése, (ami kb 5cm mélyen van a falban, beglettelve, le se festették azt a részt) drága ahhoz, hogy egy új ügyfelet szerezzenek... 

Ezek után az ügyintéző hölgy konkrétan ezt a kérdést tette fel nekem:"Mennyit tudna bevállalni a költségekből?" Köpni-nyelni nem tudtam... Mi az hogy mennyit? Mihez képest? Mennyi a teljes költség? "Nem tudja mennyi a költség, és ha tudná se mondhatná meg, De mennyit tudok bevállalni?" Természetesen mondtam nekik, hogy nem szándékozom kifizetni a hálózatuk javítását, ha nekik nem fontos az új belépő, akkor ne csinálják meg. 

Ha lehet tedd ki a sztorit, hátha meggondolják magukat. Kíváncsi vagyok, hogy a nyilvánosság ereje segít-e azon, hogy a UPC ne a leendő ügyfelével újítassa fel a hibás hálózatát, mondván: ha kell fizess azért, hogy utána fizethess.(egyébként a félretájékoztatás miatt amit e-mailben küldtek természetesen panaszt tettem a kolléganő ellen)

Köszönöm,

Bence

UPDATE

Úgy tudjuk, a UPC felvette a kapcsolatot Bencével, ezen kívül nekünk ígértek egy általános választ kié a kábel, kinek kell fektetni ügyben, reméljük, hamarosan megjön az is.

UPDATE 2. ápr. 15. 13:42

Addig is ehol a kiegészítés, amit Bence küldött az előbb a kommenteket látva:

Szia,

A kommentelőknek eléggé nem jött át a történet, szóval pár dolgot leírnék, ha lehet tedd ki update-ben:

1. Drágábbra cserélném a szolgáltatást, nem olcsóbbra. (gyorsabb internet, több csatorna, havi 1000Ft többlet költségért)

2. Nem azért tettem panaszt, mert nem akarják bekötni, hanem mert vizsgálatot nem folytattak, gondolom kényelmi indokból elzavartak egy sablon e-mail-el. (a házban ki van építve a        UPC, van elosztó doboz)

3. A házban elérhető szolgáltatásokkal pontosan tisztában vagyok, a UPC telefonos kollégája mindent elmondott arról, hogy melyik szolgáltatásukból (internet, tv, telefon) melyik csomag elérhető

4. A közös képviselő számát előkészítettem a UPC részére, mert a kint lévő "bekötős" kolléga jelezte, hogy arra ilyen esetekben mindig szükség van. (ha esetleg bontani, vakolni kell) - ezt sosem kérték el.5. A UPC a mai napon (2015.04.15. felvette velem a kapcsolatot az ügyben, hogy felmérést készítsen a bekötés/javítás költségeiről. Ezt nagyon is nagyra értékelem, mert igazából én csak ezt szerettem volna elérni. Valóban vizsgálják meg a helyzetet, mielőtt sablon e-mail-el elutasítanak. Illetve mutassanak egy felmérést a költségekről, ha úgy gondolják a költségek egy részét nekem kell felvállalnom. Úgy el tudom dönteni, hogy szeretném-e, ezt a beruházást, vagy nem.

Mindenkinek további szép napot!

Bence

UPDATE 3. ápr.15. 13:46

Na, mire beszerkesztettük, megjött a UPC válasza is.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Tékozló Homáron 2015. április 14-én „Mennyit tudna bevállalni a költségekből? - kérdezte a UPC az ügyfelet” címmel megjelent olvasói panaszra a UPC Magyarország Kft. az alábbiakban szeretne reagálni.

Az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) értelmében Budapesten a UPC nem kijelölt egyetemes szolgáltató, ezért szerződéskötési kötelezettség sem terheli. A leírtakhoz hasonló esetekben ez azt jelenti, hogy amennyiben a szolgáltatás létesítése indokolatlanul magas költségekkel járna, akkor a szolgáltató üzleti és megtérülési okokra hivatkozva megtagadhatja a hozzáférés kiépítését. Ez nem csak a UPC-re igaz, hanem a többi távközlési szolgáltatóra is – az ő praxisukban is előfordulnak olyan esetek, amikor egyes helyekre egyszerűen nem éri meg kihúzni a kábelt. Lehetőség van azonban arra, hogy az igénylő egyedi megállapodás alapján átvállalja a kivitelezési költség egy részét (akár a költség 50%-át). Ebben az esetben is ezt a lehetőséget kínálta fel az igénylőnek a UPC ügyfélszolgálatának munkatársa, hiszen ez mindkét félnek jobb, mint ha a rossz megtérülés miatt meghiúsulna a szerződéskötés. Társaságunk egyébként időközben már vizsgálja annak lehetőségét, hogy a jelen ügy kapcsán az olvasó problémájára mindkét fél számára elfogadható megoldást találjon.

Üdvözlettel,

UPC Magyarország Kft.

UPDATE 3. május 4.

Eltelt 2 hét, és újabb levél jött Bencétől:

Szia,

Update: Jelentem a sztori "happy end"-el végződött.

Valójában csak egy 1-2 méteres szakaszt kellett "megnyitni" (csak fel kellett mérni a terepet ténylegesen), ezután pedig április 30-án végül ténylegesen is bekötötték a szolgáltatást.

Az ügyintézés ezúttal gyors volt és minden gördülékenyen ment, a szolgáltatás pedig remek.Úgy érzem köszönettel tartozok a UPC-nek amiért, igaz nem elsőre, de egy kis noszogatás után átértékelték a helyzetet és megoldották a problémát.

És köszönet a homar.blog.hu-nak amiért segítettek abban, hogy a probléma megoldódjon.

Üdv,

Bence

Szűrt kommentelők
Amikor Zac Efron nem vigasztalja az eMag ügyfelet FRISSÜLT
2015.03.27. 15:54 | Homár Hilda

emag_1.png

A hét legdurvább sztorija.  

UPDATE: A kommentekből úgy tűnik, hogy nem egyértelmú, szóval: nem, nem kapta vissza a pénzét.

Tablet helyett román dévédét neki

Karácsony előtt pár nappal rendeltem az Emagtól interneten keresztül egy Asus FonePad 7 táblagépet.Sejtettem, hogy nem ér már ide az ünnepekig, de sebaj, majd jön. Jött is a mail, rendelés felvéve. Szuper.

Karácsonyig persze nem ért ide, viszont pár napra rá hozta is a 3 betűs D-vel kezdődő és végződő futárcég embere este fél 6-kor a csomagot. Szokásos eljárás, itt írja alá, addigperszeodanemadom a kezedbemígkinemfizeted. Aláírtam, kifizettem, majd átnyújtotta, s már lépkedett is lefelé a lépcsőn. Itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel, ugyanis eléggé könnyűnek tűnt a cucc. Oké, hogy manapság egy tablet sem 5 kiló, de azért, na, ez gyanús volt...téptem is le a szélét gyorsan, még az ajtóban állva, még a futár sem ért le a lépcsőházból.

Szűrt kommentelők
Végkifejlet: Miza autóülés-huzat webshop
2015.03.11. 17:38 | Homár Hilda

screenshot_2015-03-04_09_29_04.png

Emlékeznek az elfuserált üléshuzat visszajáró árával struccként viselkedő Mizára? Ehol a vége.

Tisztelt Homár!

Nem tudom miért, de nem sikerült válaszolnom a kommentekre, de mindegy nem ez a fontos. Amit ön is megkapott a fogyasztóvédelemtől, azt én is megkaptam, rengeteget leveleztem velük. Felkerestem egy ügyvédet és átbeszéltem vele a dolgokat, majd írtam ismét egy e-mailt a MIZA-nak, ahol leírtam mi jön ezután. Persze nem reagáltak. 3 nap múlva elmentem egy közjegyzőhöz, hogy elindítsam az Európai fizetési meghagyást. 

Szerencsére a közjegyzőnél megállt a dolog néhány napra, mert felhívtak a MIZA-tól, hogy utalják a pénzt, ezért a közjegyző nem kért pénzt.

A mai napon át is vettem, öt hónapnyi szélmalomharc után! DE SIKERÜLT! Hogy kinek köszönhető, nem tudom, de köszönöm mindenkinek a közreműködést. Az európai fogyasztóvédelemnek, az ügyvédnek, a közjegyzőnek, a Homárnak.

Üdvözlettel: Ádám

Szűrt kommentelők
A Homár megírta, az MLSZ bocsánatot kér
2010.09.10. 08:41 | szily

Már megint hatott a Homár Power!

Két posztban, a Brutális szurkolóverés a magyar-moldávon és a Megszólal a válogatott meccsen összevert (egyik) szurkoló címűekben foglalkoztunk a felháborítóan megrendezett magyar-moldáv Eb-selejtezőn történtekkel. És a dolog nem is maradt hatástalan. A meccs után közvetlenül Pajor-Gyulai László, az MLSZ szóvivője kioktató, pökhendi, agresszív modorban és nyilvánvaló hazugságokkal megspékelve (minden kapu nyitva volt a Szusza-stadionban) osztotta ki azokat az elmebajosokat (a Homár maga is ebbe a csoportba tartozik), akik még kijárnak válogatott meccsre. Később viszont összeültek a szövetség vezetői és közleményben kértek bocsánatot a szurkolóktól. A biztonsági cégnél vizsgálatot rendeltek el, aki pedig nem jutott be, az ingyen mehet be a következőú selejtezőre. Arról egyelőre nem volt hír, hogy a lovon fordítva ülő, a szurkolók szemében nevetségessé vált  Pajor-Gyulai marad-e. Az MLSZ bocsánatkérése hajtás után olvasható.

Szűrt kommentelők
Re: A velo.hu keményen bánik az előfizetőkkel - A naiv ügyfél visszakapta a pénzét
2010.02.26. 13:15 | szily

A napokban ismertük meg Mártát, aki hiába fizetett elő a bringás magazinra, se lapot nem kapott, se választ a pár hónap után feltett kérdéseire. A Homár-póver most is működött, megírtuk, erre ez történt:

Csak hogy a sztori kerek legyen, meg kell írnom az örömhírt: az imént kaptam a következő levelet a velo.hu-tól:

----- Forwarded Message ----
From: "info@velo.hu" <info@velo.hu>
To: Marta xxxx <marta.xxxxx@yahoo.com>
Sent: Thu, February 25, 2010 12:32:18 PM
Subject: Re: Előfizetés

Kedves Márta!

Az előfizetés összegét a xxxxxxxx-xxxxxxxx számú bankszámlára visszautaltuk.

A kellemetlenségekért és lassú ügyintézésért elnézésed kérjük.

Üdv: Velo.hu


S lássatok csodát, a pénzt tényleg visszautalták, meg is érkezett a számlámra. A történet befejezése csodaszép példája a nyilvánosság hatalmának és a nyilvánosságot lehetővé tevő Világháló – s nem utolsó sorban a  Tékozló Homár - hasznosságának!

Köszönöm!

Márti

 

Szűrt kommentelők
Re: Nem lehet utólag módosítani az Erste netbankjában? - Ajándékcsomagot ért a Homár-posz
2010.01.08. 11:39 | szily

Egy nappal azután, hogy feltettük Macskabreki kérdését, miszerint más is tapasztalta-e, hogy az Erste netbankjában egy beállított utalást később nem lehet módosítan, Macskabreki újabb levelet írta  Homárnak. Ezúttal örvendezőt, mert a Homár-power megint működött és a bank ajándékkal megfejelve lezárta az ügyet. Részletek lentebb:

Szűrt kommentelők
Re: Furcsa kedvezményt kínál a brands.hu - Köszönik és kárpótolnak
2009.11.09. 13:36 | szily

Kati kiborult azon, hogy a jelentős kedvezménnyel megvehető márkás cuccokat áruló brands.hu-n irtó olcsóként kínáltak egy külső merevlemezt, pedig minimális online kereséssel látható volt, hogy a mélyen leértékelt ár valójában normál piaci. Gyorsan reagált a webshop, alant olvasható a cég ügyvezetőjének válasza, amiből az derül ki, hogy a Brands minden vásárlóját kárpótolja, és hogy az egész ügy oka az volt, ha jól értem, hogy a legjobb árat ígérő beszállító bepalizta a brands.hu-t. A cégvezető meg is köszöni, hogy a Homár felhívta a figyelmet az esetre. Weiler Péter levele alant:

Szűrt kommentelők
Re: 'Vegye tudomásul, hogy ez közterület' - Kivizsgálják, kirúghatják
2009.11.09. 12:19 | szily

Nem kellett sokat várnunk az Eon reakciójára a facsemetgate ügyében: a cég írt a Homárnak és azonnali kivizsgálást ígér, nem kizárva szerződésbontás lehetőségét sem.

Szűrt kommentelők