Az IKEA szerint nem felelősek a darabokra hulló napernyőért
2014.04.09. 09:35 | jackyll
ikeakarlso1.jpg ikeakarlso2.jpg

Naiv vásárló nem gondolta volna, hogy széttört napernyőjét nem rendeltetésszerűen állította fel. A minőségügyi szakértő szerint anyaghiba, az IKEA szerint kirakták szélbe:

Vásárolj IKEA Karlsö függő napernyőt és ha szerencséd van nem sodorja le a teraszról a gyerekedet! Remek konstrukció!

Ócska minőségű műanyag alkatrész, ami szélcsendes időben sem tartja az ernyőt. 180 fokban fordult el az egész ernyő és tört darabokra a műanyag tömör fix elem, ami rögzítette a terméket.

Az IKEA-t nem érdekli, hogy náluk szakadt szét a kabátja
2014.03.25. 12:09 | jackyll

Krisztina elszakította a kabátját, mialatt az IKEÁ-ban nézelődött, de ezt csak otthon vette észre. Az IKEA szerint a helyszínen kellett volna dokumentálni az eseményt, jegyzőkönyv nélkül nem tudnak mit kezdeni vele:

Január végén vásároltam az Ikea budaörsi üzletében. A boltban megnéztem egy bútort, ehhez be kellett hajolni egy polc alá, ami kiszakította a kabátomat. Éreztem, hogy történt valami, de nem láttam a vállam mögé. Otthon láttam, hogy a 2 hetes, leárazva 52.000 forintért vásárolt kabátom kiszakadt. Azonnal írtam e-mailt a cégnek, elküldtem a kabátom blokkját, fényképet a szakadásról, illetve pontosan leírtam, az üzlet melyik részén mi történt.

Visszaírták, hogy nem vetettem fel jegyzőkönyvet, így nem tudják elfogadni.

Fulladásveszélyesek az IKEA gyerekbaldachinjai
2014.03.20. 13:32 | jackyll

ikeabaldachin.jpg

Bár szerencsére egyetlen sérülés sem történt, az IKEA biztos, ami tuti alapon visszahívja az összes gyerekbaldachinját, miután arról értesült, hogy volt gyerek, akinek a nyaka köré tekeredett:

Az IKEA arra kér mindenkit, aki rácsos ágyak, illetve gyerekágyak fölé szerelhető baldachint vásárolt az IKEA áruházakban, függessze fel annak használatát, és hozza vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a termék teljes vételárát. A termékvisszahívás az alábbi baldachinokat érinti: LEGENDARISK, MINNEN ágybaldachin készlet, BARNSLIG BOLL, MINNEN BRODYR, HIMMEL, FABLER és TISSLA.

Megvizsgálva a termékeket, az IKEA arra jutott, hogy azok esetleg fulladást okozhatnak. Az IKEA tudomására jutott egy olyan eset, amikor a kisgyerek a hálót az ágyba húzta, ahol az összecsomózódva a gyermek nyaka köré tekeredett. Sérülésről nem értesültünk.

30%-os levonás a selejtes IKEA cekker után
2013.11.22. 11:36 | jackyll

Úgy látszik a nemlétező válság elérte az IKEA-t, mert a másodjára szétesett gurulós cekker cseréje helyett naiv ügyfélnek 30% csokkervám levonása után a maradék összeget is ajándékkártyán adták oda:

Ikeában vettem gurulós "banyatankot" - 6 alkalom után szétesett. Pénzt nem adták vissza, de kicserélték. 8 alkalom után szétesett ugyanúgy, mint a másik. Már másodszor "ugrottam el" kicserélni, ekkor 3 emberes, szánalmas vergődés vette kezdetét.

Felárazás az Ikeában (frissült)
2013.08.23. 17:36 | jackyll

A bútorbolt kezdőlapján találta Roland ezt a jófajta felárazást:

ikeafelaraz.jpg

UPDATE 08/24: Az Ikeában is észrevették a gikszert:

Láttuk a Tékozló Homáron 2013. augusztus 23-án megjelent vásárlói észrevételt, amely a FÄRGRIK 18 db-os étkészlet árváltozására hívja fel a figyelmet.
 
Ezúton is szeretnénk tájékoztatni vásárlóinkat, hogy a bejegyzésben kiemelt FÄRGRIK 18 db-os étkészlet ára a következőképpen alakul: a fekete, fehér vagy sötétlila FÄRGRIK 18 db-os étkészlet ára az eddigi bruttó 6990 forintról bruttó 6490 forintra csökkent.
 
A bejegyzésben ismertetett promóciós anyag tördelési hibájáért elnézést kérünk minden kedves vásárlónktól; javítását haladéktalanul elvégezzük.
 
Üdvözlettel,
PR, IKEA Magyarország

Az Ikea nem cseréli a szétrozsdált étkészletet
2013.07.30. 12:03 | jackyll

ikearozsda.jpgBár az Ikea üzletein kívül nem kaphatók a termékeik, Ákosnak mégsem cserélték az egy hónap alatt elpusztult evőeszközeit, amikor számla nélkül próbálkozott. Áfás számlával más lett volna a helyzet, bár ügyvéd ott is hasznos.

Csatoltam egy képet az egy hónapja (!!) vásárolt IKEA evőeszközről, ami egyébként Data néven kapható. Sokszor vettem evőeszközt már életemben, de nem gondoltam volna, hogy ez is tönkre tud menni. Viszont az IKEA nem ismer lehetetlent. Mikor vissza akartam vinni az evőeszközöket, akkor közölték velem, hogy csak is eredeti blokkot tudnak elfogadni a cseréhez. Annak ellenére, hogy mindegyikre rá van gravírozva a szép nagy IKEA felirat, nehéz elképzelni, hogy hol máshol lehetett volna megvásárolni. De ha számlám nincs, az evőeszközt azért sem cserélik ki, akárhány IKEA logó is legyen rajta.

Az IKEA visszafizeti a forró víztől szétpattanó bögréi árát
2013.06.05. 14:45 | jackyll

RECALL_lydaikea.gifA huszadik baleset után az IKEA visszahívta a rendeltetésszerűen egyáltalán nem használható gigabögréjét:

Az IKEA arra kér mindenkit, hogy amennyiben LYDA óriáscsészét vásárolt, haladéktalanul függessze fel annak használatát, és hozza vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a teljes vételárát. A csésze eltörhet, amikor forró vizet öntenek bele, így égési sérülés veszélye áll fenn. Az IKEA húsz esetről kapott jelentést, melyek során eltörött a csésze, ebből tíz esetben személyi sérülés történt. A hibás csészék árusítására 2012 augusztusa és 2013 áprilisa között került sor. Az IKEA arra kér minden érintett személyt, hogy további információért keressék fel a legközelebbi IKEA áruházat, vagy hívják a Központi információt a 06 1 460 31 60-as telefonszámon. Az IKEA elnézést kér az esetleges kellemetlenségekért.

Mi baja a Karlsö napernyőnek?
2013.05.15. 11:31 | jackyll

karlso.jpgAz Ikeának sikerült teljesen összezavarnia naiv napernyővásárlót. Az oldalukon azt írták és telefonon is megerősítették, hogy kapható a belógós Karlsö napernyő. A helyszínen viszont kiderült, hogy nem adhatják el egyiket sem "minőségi kifogás" miatt. Emailben ezután azt írták, hogy Budaörsön kapható csak, amire a netes raktárkészlet cáfolt rá megint. Reméljük, azért nincs komolyabb baj:

A minap megnéztem az Ikea honlapját Karlső napernyőt keresve. Hurrá van az Őrs Vezér tériben. Telefon az ügyfélszolgálatnak, tényleg mehetek, van? Igen 12 db polcon és még a raktárban is. Autó indulás 60 km megérkezés, eladó miután megmondom mit keresek néz mint aki nem látott még ilyet. Mindjárt nézem a gépben, nincs mondja, mondom van most hívtam az ügyfélszolgálatot. Nincs mert minőségi kifogás miatt nem lehet eladni. Ügyeletes vezető: "elnézést de nem adhatjuk el". Mondom miért nem tudja az ügyfélszolgálat és a honlapon miért nem írják ki? Nincs válasz. Hát az elnézés kevés, autó, vissza 60 km.

Az IKEA nem vonja ki a nem szaros tortákat
2013.03.06. 16:37 | jackyll

chokladkrokant.jpgA tegnapi MTI hírrel ellentétben az IKEA nem vonja ki sehonnan a tavaly decemberben szarközeli baktériumgyanúval Kínában megsemmisített Almondy manulás csokitortáját, bár leállították a további torták szállítását. A gyártó szerint minden oké, hiszen a gyárból kifelé mindent ellenőriznek, de azért rákérdeznek a kínaiaknál:

Minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést. A kínai hatóságok tavaly decemberben foglaltak le és semmisítettek meg egy tortaszállítmányt. A szóvivő szerint az IKEA áruházaiba nem került ezekből a tortákból.

Az IKEA-ban ingyen van a csavar
2012.11.13. 16:28 | jackyll

Gergőt sokkolta az információ, hogy az IKEÁ-ban ellenszolgáltatás nélkül adnak a speciális csavarjaikból, aztán újra meglepődött, amikor postán is ingyen küldtek neki egy teljes szettet:

A történet 2007-ben kezdődött, amikor az első gyerekem születése előtt, a családi költségvetés átnézése után az IKEA legolcsóbb fa kiságyát választottuk emlékeim szerint 7990 ft-ért (masszívnak tünt, amennyire kellett, a nyers fa pedig nekem kimondottan tetszik). Kiszolgálta az első gyereket, aztán gyors váltásban a másodikat is, míg idén januárban a pincébe nem vándorolt a lakó nővekedésének okán. De nem sokáig tartott a pihenője, mivel ismét meglátogatott minket a gólya és újra szükség lett a kiságyra. Rendes apukaként el is kezdtem összeszerelni (sör ki a hütőből, csipsz a kezem mellé), de a csavarokat nem leltem. Feltúrtam a lakást, aztán újra, aztán telefon az asszonynak és újra telefonos íránymutatás mellett is feltúrtam a lakást, de a csavarok sehol (kivételesen az asszony tényleg mondta már a szétszedéskor, hogy kis zacskóba ragasszuk az ágyra, de én sokkal jobb helyet tudtam). Na kész. Mikor minden tipp elfogyott, felhívtam az IKEÁ-t, hogy mi ilyenkor a teendő.

Csináld magad Ikea-gardrób
2012.10.08. 14:45 | jackyll

Aki már egyszer is ikeázott, az tudja, hogy a bútorokat leginkább neki kell majd összelegóznia. Igenám, de mi van akkor, ha a kiszemelt gardróbszekrénynek már csak a vázát árulják? Polcokat és ajtót vágatni kellene hozzá:

Ma délután akadtam az Ikeába egy viszonylag jó gardróbszerkényre. A raktárban hamar kiderült, hogy nem minden arany a mi fénylik, ugyanis minden alkatrésze megvan, kivéve az ajtót, illetve a polcokat, ugyanis azokat már nem gyártják. (!!!!!!) Tehát megveheted magadnak a vázat, haza is viheted még össze is szerelheted, csak éppen polcok és ajtó nélkül.. Érti ezt valaki??

Üdv: Ani

Pozitív ikeás történet: megtalálták a csavart
2012.04.24. 09:26 | jackyll

Epikus küzdelem tanúja lehetett Anikó a szombat esti extázis előtti Ikeában. A csavart először a neve alapján próbálták megtalálni, és kellett vagy egy fél tucat ember, amíg megtalálta az igazit:

Valami olyasmi történt ma este velem, ami miatt billentyűzetet ragadtam, mert talán ellenpélda a sok rossz IKEÁ-s történetre. Cégünk nagyobb irodába költözött, így több asztalra volt szükségünk. Az IKEA Galant sorozatából néztünk ki öt darab asztalt (A-lábakkal), összesen majdnem 300 000 forint értékben. Hétfőn nyitásra mentem az Örs vezér téri áruházba, ahol mindent kiválasztottam, kifizettem, majd kértem házhozszállítást. Itt három-négy dolgozóval kerültem kapcsolatba: mindenki kedves, figyelmes, segítőkész volt. A házhozszállításnál sem volt semmi gubanc, nem kevertek el vagy össze semmit, a dobozokban is benne volt az összes alkatrész, álomszerű . Összeszerelés közben erőskezű kollégám sajnos az egyik asztal lábát olyan erősen húzta meg, hogy a lábat az asztallaphoz erősítő csavar feje elvált a szárától. Semmi gond, az ügyfélszolgálaton ingyen adnak csavart, ha kell, megrendelik, ugyancsak ingyen. A költözés miatt csak ma este tudtam idő keríteni arra, hogy visszamenjek az Örs vezér térre, elég későn értem oda, 18 óra 23-kor húztam parkolójegyet.

Félelem és rettegés az Ikeában
2011.11.25. 11:49 | jackyll

Tibor igazi Hitchcock-filmbe csöppent, ahol mindenki őt üldözte, bárhova ment, bármit csinált, pedig azt sem tudta miről van szó. Megszokott módon hatolt az Ikeába, ahol egy csapat fiatal cirkulált, akik közül egy mindig követte. Háromnegyed óra kergetőzés után végül naiv vásárló szembenézett támadóival, ám az ügyfélszolgálat úgy tájékoztatta, hogy nem tehet ellene semmit:

A mai napon 2011.11.24. 15:30 kor betértem a Budapesten 1148 Örs vezér téren található IKEA áruházban. Teljesen megszokott módon bejöttem a bejáraton és felmentem a mozgólépcsőn. Ahol aztán több körülbelül 50-80 fiatal lányt és fiút láttam. Akiknek kezükben tervrajzok voltak. Számomra nem volt elsőként érthető, hogy mégis mit csinálhatnak. Gondoltam, hogy az IKEA kezdő tervezői és a tér berendezésén dolgoznak. Sajnos amint elindultam éreztem egy tekintetet mindig a hátamon. Ezt több perc után is éreztem. Ezek után észre vettem egy lányt ugyan ilyen tervrajzzal a kezében és rajzolt rajta. Ez elsőként nekem nem volt még észrevehetően kirívó. Természetesen úgy tettem, mintha nem érezném magam feszéjezve. Sajnos ezt kővetően tovább követett bármit csináltam. Ő csak követett. Nem tudtam lerázni vagy bármit kezdeni vele.

25 ezer forintért cseréli a garanciális hűtőt az IKEA
2011.10.11. 14:21 | jackyll

Juli egy hónapja a földbe ásva hűtheti a sört, minthogy a konyhaszekrényébe beépített Whirlpool-hűtő elhunyt, az IKEA pedig nem tud helyette ugyanolyat adni. Választhatja a pénzt, és akkor kereshet passzentos hűtőt vagy kaphat egy újabb modellt, plusz 25 ezer forintért:

2011 januárjában vásároltam IKEA konyhabútort, egyebek mellett egy beépített hűtőszekrénnyel. Akkor az szólt az IKEA mellett, hogy – mint azt a minden postaládába bedobált katalógusaik hirdetik- kompakt megoldásokat kínálnak konyhafronton. Persze nyilván éppen a kompakt jellegből fakadóan a variációs lehetőségek száma jóval kisebb, mintha egy asztalostól, méretre rendelné az ember, de mivel túl voltam egy hosszas, fárasztó lakásfelújításon, úgy gondoltam, hogy akkor a „kész” IKEA konyhát választom. A másik szempont éppen az IKEA jó híre és ügyfélbarát arculata volt, gondoltam, ha bármi gond lenne (persze miért is lenne), korrekt és gyors módon rendezhetem a garanciális (vagy egyéb igényemet). Nos, ezt rosszul gondoltam. Történt ugyanis, hogy a beépített (IKEA márkájú, de Whirpool gyártmányú) hűtő elromlott: konkrétan nem hűtött. Az ételek természetesen megromlottak, úgyhogy egyebek mellett sajtok, sonka, tej, joghurt végezte a szemetesben…nem szeretném ragozni, de elég kellemetlen az élet hűtő nélkül.

Hibás árut akcióznak az IKEÁ-ban
2011.08.30. 11:58 | juszka

Naiv IKEA vásárló azt gondolta, az akciós termék is ugyanúgy összerakható, mint a többi. Nagyot tévedett, a bútor alkatrészei sehogy sem akarnak úgy illeszkedni, ahogy kellene, az áruház minőségellenőre pedig állítja, a hibás termék a jó. 

Nemrég akciósan vásároltunk az örs vezér téri IKEA-ban különféle méretű Hemnes fiókos szekrényeket. A kis szekrény összerakása után, bármilyen precízen is végeztük, kiderült, hogy a fiókok nem csúsznak a helyükre, a fiókok előlapja ütközik a szekrény előlapjával (azaz a kerettel, amibe bele kellene csúszniuk). A lényeg azonban nem ez.

Számlaellenőrzés az Ikeában
2011.07.20. 10:42 | jackyll

Határozott fellépéssel bármit el lehet érni. Miklósnak az Ikeában nem volt hangulata számlát ellenőrizni a biztonsági őrrel:

Tegnap vásároltam az IKEÁban. Teljes megdöbbenésemre a pénztártól való távozás után hozzám lépett egy udvarias biztonsági őr aki kérte hogy mutassam meg neki a blokkomat mert számlaellenőrzést szeretne végezni rajtam. Első meglepetésből felocsúdva közöltem vele hogy az árut kifizettem a pénztárban a blokk az enyém ahhoz neki semmi köze. Megfordultam és ott hagytam a meglepett őrt, aki annyit tudott még mondani hogy:  végül is igy is lehet. viszlát.

Hőségriadó az IKEÁ-ban
2011.07.13. 00:41 | jackyll

Tibi megfigyelése szerint, amióta hőségriadós óvóhely lett a zuglói önkormányzatnál a bútoráruházból, eltüntették az ingyenes vízautomatákat:

A történet ott kezdődik, hogy az Örs vezér téri IKEA áruházban már elég régen beállították több helyre is a szokásos ballonos ivóvíz-automatákat. Az emeleti étteremi részen is volt egy, meg a földszinten legalább kettő. Most hétvégén a hőségriadó ideje alatt leszerelték az összes ivóvíz-automatát és átpakolták őket egy építési területre! A pofátlanságot csak fokozza, hogy az éttermi részen elkezdtek félliteres ásványvizet árulni 190 forintért!

Ehhez mit szólsz? Közben a zuglói önkormányzat a honlapján név szerint említi az IKEA-t, hogy oda lehet menekülni a hőség elől.

IKEA-garancia pótlása számla nélkül
2010.08.09. 15:26 | jackyll

N.A. egy az IKEA által elismerten szériahibás bőr ülőgarnitúrát szeretett volna garanciálisan cserélni, de a számlájáa már nem volt nála. Sebaj, mivel áfás volt, kikérték a másolatuk eredetijét a bútorboltból. Ahol ráírták, hogy hiteles másolat, de garancia érvényesítésére nem érvényes. Érdekes módon ügyvédi megkeresésre azonnal pozitívan reagáltak, bár jófejségük ekkor sem lett határtalan:

Kedves Homár, vásároltunk egy baromi drága bőr  ülőgarnitúrát az IKEA-ban, amiről kiderült, hogy egyik napról a másikra kiszőrösödött. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a bőr felső rétege ragadós formában levált, csomósodott és a rárakott takaróról átszedte a szőrt. Az IKEA elismerte, hogy szériahibás. Igazából vissza kellett volna hívnia a terméket, hiszen az egész széria rossz volt. Ezzel szemben közölték, hogy nem cserélik ki, mert az eredeti számla nincs meg, és náluk a garancia alapja az eredeti számla. Levélben megírtuk, hogy van egy fénymásolat, áfás számlát kértünk, a fénymásolat alapján pontosan ki lehet keresni a náluk lévő másik eredetit. Erre nem voltak hajlandók, még csak nem is válaszoltak a levélre. Jártam az összes jogsegélynél és felügyelőségnél, röhejes válaszokat kaptam, de nem segítséget.

 

Könnyű lopni az IKEA-ból
2010.03.18. 13:21 | jackyll

Brutális biztonsági rést fedezett fel naiv függönyvásárló az IKEA-ban, miután laptopját a bútoráruház értékmegörzőjébe helyezte végső nyugalomra. Mire visszaért, a gépet simán elvitték előle. Kiderült ugyanis, hogy a gyerekmegőrző személyzete mesterkóddal gyakorlatilag bárkinek bármit kinyit, ha stimmel a bemondott név. Misztikus módon a környék nincs bekamerázva, hiszen innen nem az IKEA cuccait lopják szét:

Helyszín az Örs vezér tere, hétköznap este 6 óra. Munka után irány az IKEA, jópár dolog kellett onnan, jellemzően nagy de könnyű javak, mint párna, paplan, függöny, stb. Parkolás a mélygarázsban, majd okulva a múltkori eseten, amikoris a Szugló utcában 2 perc alatt a kocsi csomagtartójából ugrasztották meg a laptopomat, az 3 kilós új notebookot nem hagytam a kocsiban, hanem vittem fel magammal. Azt nagyjából már sejtettem, hogy együtt nem fog menni a saját és vett dolgok cipelése, márcsak azért sem, mert az áruház emeletén nincs bevásárlókocsi. Maradt tehát egy őrült ötlet, amit utólag már biztosan soha nem fogok elkövetni:

ÉRTÉKET TETTEM AZ IKEA ÉRTÉKMEGŐRZŐBE!!!

Szarni ne járjanak az IKEA-ba
2009.10.30. 12:17 | jackyll

Mónika gyorsjelenti shoppingolásból, hogy aki csak amiatt menne be az üzletbe, inkább menjen az Árkádba, mert 10 ezer forint lett a vásárlási limit az ingyenes parkoláshoz:

Szeretném figyelmeztetni a gyanútlanul az Örs Vezér téri IKEA-ba betévedő és netán nézelődni kívánó fogyasztókat, hogy immáron 10 ezer forint alatti vásárlás esetén nem ingyenes a parkolás egy óra elteltével. Azért önökön keresztül, mert az áruház elmulasztotta a látható helyre kifüggesztett figyelmeztetés kihelyezését, így csak a pénztáros közreműködésével döbbentem rá, hogy 7000 forintos vásárlásom ellenére sem vagyok jogosult az ingyenes parkolásra. Az egy perccel történt túllépést 200 forinttal büntették.