Tékozló Homár


A jogalap nélkül ott lakó vígan nézi a HBO-t, ahelyett, hogy kiköltözne végre

2017.04.27. 11:03 | Homár Hilda | 116 komment

shutterstock_350577482.jpg

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor az ember tudja, hogy jog szerint igaza van, mégsem tudja azonnal érvényesíteni az akaratát, mondjuk nem bír az istennek se kipaterolni valakit a frissen vásárolt lakásából. Az meg naná, hogy idegállapotba hozza, ha elképzeli, ahogy a kakukktermészetű egyén lábfelrakva kábeltévézik vidáman, míg ő papírokkal rohangálva próbálja helyrebillenteni a kizökkent világot. A kérdés viszont az, hogy jogszerű-e, hogy a UPC tőle követeli a rengeteg iratot, ahelyett, hogy végetvetne a mókának végre.

Kedves Homár!

Vettem egy ingatlant, amiben egy szívességi lakáshasználó lakik és még az előző tulajdonos "állítólag" megengedte neki, hogy saját nevére kábeltTV szolgáltatást kössön. Úgy volt, hogy a lakáshasználó egy adott időpontig kiköltözik, de ezt nem tette meg. A szívességi lakáshasználatot írásban felmondtam és kértem az UPC-t, hogy szüntessék meg a szolgáltatást az ingatlanomban, mert én arra soha nem adtam engedélyt. Erre a csodálatos szolgáltató arra hivatkozva, hogy a szerződés megkötésekor minden jogilag rendben volt és a lakáshasználó fizeti a számlákat, én igazoljam, hogy már nincs joga ott lakni.

Olvasson tovább!

Mire garancia az ingatlanközvetítő?

2017.04.06. 15:24 | Homár Hilda | 58 komment

34.jpg

Rossz szomszédság török átok, a rossz bérlőre meg nincsenek is szavak, nem beszélve a kirakhatatlan bérlőről, aki minden tulajdonos rémálma. Nem fizet? Lelakja a kecót? Folyamatosan feszkózik a szomszédokkal? Gyanús elemek járnak hozzá? Ezeknek töredéke is elég ahhoz, hogy az ember meg akarjon szabadulni a lakójától. A jelenlegi törvények alapján azonban ez nem is olyan egyszerű, így aztán az a legjobb, ha a szerződéskötés előtt sikerül valahogy kiszűrni a tisztességtelen jelentkezőket. Az ember azt gondolná, ha nem a sarki kisboltba kiragasztott cetlivel keresi az emberét, hanem ingatlanközvetítőn keresztül, akkor az ad erre némi garanciát. Hát nem.

Tisztelt Tékozló Homár!

Talán érdeklődve fogadják az én estemet is amelyben az ingatlan piac egy kényes területe érintett. Nagyon röviden sajnos nem tudtam összefoglalni, mert kicsit összetett a történet, ezért előre is elnézést kérek.

Tehát úgy kezdődik, hogy befektetésnek vásárolt szép, új lakásomat szerettem volna kiadni. Az adás- vételnél az ingatlan közvetítő rögtön ajánlotta is magát, mondván, hogy bérbe adással is foglalkoznak és hogy ezt az ingatlant könnyen és gyorsan ki lehet adni. Mivel nekem nehézkes lett volna az érdeklődőkkel foglalkoznom, éltem az alkalommal. Az ingatlanos irodával, aki az Otthon Centrum budaörsi irodája volt, szabályos szerződést kötöttünk, amely az iroda standard sémáját követte.

Itt rögtön megjegyzem, hogy ebben a sémában valóban nincs utalás arra, hogy garanciát vállalnának a kiközvetíttet ügyfélre (önmagában már ez is elég érdekes, azt jelenti lehet rosszul dolgozni, sőt nagyon rosszul is, nem probléma). Mindenesetre két napon belül, találtak 3 érdeklődőt, ebből egy maradt. Ajánlották, mondták, hogy szimpatikus stb. majd segédkeztek a szerződéskötés körül (csak logisztikát). Mindezért elkértek 420 000 Ft-tot, nem lehetett több az egész, mint 8-12 munkaóra, meg némi infrastruktúra használat.

Olvasson tovább!

Betonfödém helyett csak beton meg födém volt a házon

2015.11.11. 09:44 | Homár Hilda | 78 komment

6560272_4c16ae1b12a38622b1d1e09e63e43b7b_m.jpg

Új otthont találni még akkor is kimerítő, ember- és kapcsolatpróbáló feladat, ha az adás-vételt egy örömteli beköltözés vagy lelkesült felújítás követi. Hát mit szóljon az, akinek egy gigantikus csalódás jut, mert mondjuk nem azt vette, amit akart vagy hitt! A posztban megmondjuk, hogy a szomorkodáson és idegeskedésen túl mikor, mit lehet tenni ilyen helyzetben.

Kedves Homár,

Augusztusban néztünk meg egy ingatlant, melyet a CDC Ingatlantól P. József hirdetett meg. A hirdetés szövegét azóta átírták (annak ellenére hogy inaktív a hirdetés, milyen érdekes), de azért nekem ki van nyomtatva az eredeti szöveggel is. A szűkszavú hirdetésben ki volt emelve hogy betonfödémes (érdekes módon pont ez a szó hiányzik az új szövegből) a ház. Az első bejáráskor nagyon megörültünk és többször ki is emeltük, hogy mennyire fontos a betonfödém, mert később be szeretnénk építeni. Biztosítottak minket hogy ez valóban az, minden rendben.

Olvasson tovább!

Ingatlanpanama ügyvédi és ingatlanközvetítői segédlettel

2015.08.07. 09:39 | Homár Hilda | 34 komment

haz.png

Eleve ronda dolog bárkit is átvágni. Az kölünösen visszataszító, amikor önmagukat megvédeni nem tudó emberek jóhiszeműségével, kiszolgáltatottságával vagy tudatlanságával élnek vissza. Ahhoz pedig egyáltalán nem kell Hulknak lenni, hogy az ember kiakadjon, amikor épp azok művelnek disznóságot idősekkel, akiknek az ő érdekeiket kéne képviselni. Vérlázító történet következik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Remélem, lapjukhoz méltó az alábbi történet.

Ez év június 27-én megtekintettem egy 20,9 millió forintért hirdetett ingatlant, és még aznap 100 ezer forintos – az ingatlanos által óvadéknak nevezett – összeg kifizetése mellett az ingatlanoson keresztül tettem egy 16,5 milliós vételi ajánlatot. Azért erről az összegről szólt az ajánlat, mert az ingatlanos szerint innen még tudunk fölfelé menni (ennek később jelentősége lesz). Én július 4-én ez ügyfélkapun keresztül letöltöttem az ingatlan tulajdoni lapját: tiszta volt.

Olvasson tovább!

Ingatlanosok, kíméljetek!

2015.02.23. 14:23 | Homár Hilda | 203 komment

 

Az ingatlanosok mind gátlástalan, erőszakos hiénák? Biztos, hogy nem, de az ilyen sztorik miatt van ez a kép róluk.

Kedves Homár!

Anyagi kár nem ért az alábbi esetből, de bosszúság igen, gondoltam, megosztom.

Hirdetem a lakásomat, a hirdetések végén kedves kéréssel az ingatlanügynökökhöz, hogy ne keressenek, mert nem szeretném a segítségükkel eladni a lakást. Van pár indokom, de nincs kedvem naponta párszor elmondani ezeket a telefonálóknak. De ha nem lenne ilyen indokom, akkor is dönthetek úgy, nem szeretnék ingatlanosokkal dolgozni. Próbálkozás persze ennek ellenére van, és egy-egy időszakban valahogy mindig hasonlóak a felvezetők: külföldi hölgynek kell befektetési célra, fiatal vidéki pár csak ma jár itt stb.

Olvasson tovább!

Rossz adatok alapján értékbecsült az Unicredit

2014.10.20. 09:14 | Homár Hilda | 84 komment

IMG_0024k1.jpg

A kép csalóka, semmi sincs Barátok közt, főleg, hogy M. szerint kutyából nem lesz szalonna, a bankok meg visszaélnek azzal, hogy a kérelmezőknek kell a lóvé, és genyó módra saját maguk számára előnyös feltételekkel akarnak csak hitelt adni. Hát nem egy nagy nóvum egyik sem. Mondjuk a téves adatok alapján becsült ár az tényleg gáz.

Kedves Homár! :-)

Ezen a fórumon mondom el a történetünket, hogy tudják a lakásvásárlók, mire számíthatnak hitelfelvételkor.

A párom vett egy félkomfortos, de jó állapotban lévő lakást Wekerlén kétlakásos házban, 15 millióért meg tudta kapni. (A lakást a legutolsó értékbecslése fél évvel azelőtt történt, 16.8 millióra értékelték.)

Olvasson tovább!

Utcára kerülhet a kismama, mert a Raiffeisennek nincs végrenemhajtási formanyomtatványa

2014.04.02. 09:29 | jackyll | 91 komment

Kétségbeesett kismama egy kézzel gépelt igazolást szeretne a Magasságos Raiffeisen Banktól, amiben leírják, hogy 30 napon belül nem indítanak végrehajtást a hitelre vásárolt lakásán lévő korábbi hitelek miatt, amiket az ő hiteléből fizetnének ki. Sajnos erre nincs formanyomtatvány, úgyhogy amint megérkezik a helyére az új albérlő, hajléktalan lesz, mert az eladó sem tudott még lelépni:

Teljes kétségbeesésemben szeretném Veletek megosztani a kálváriámat a lakásvásárlással, hátha valakinek tanulságos lesz. Ha a sztorit egy mondatban kéne összefoglalnom, a következő lenne: Raiffeisen Bank: „Nincs rá formanyomtatvány!” – emiatt utcára mehet egy 8 hónapos terhes…(jelen esetben én).
 
A történet ott kezdődik, hogy gyermekáldás révén kinőttük az egyszobás albérletet, ezért a párommal lakásvásárlásba fogtunk. Meg is találtuk a lakást, leszerződtünk az eladóval, és mivel nem vagyunk milliomosok, befigyel némi hitel az Unicredittől. Amivel nem is lenne gond, sikerült a hitelt is megkapni, folyósításra is került a számunkra március 7-én. Annyi volt a feltétel a hitel eladó felé való kifizetéséhez, hogy az eladó lakáson lévő lejárt tartozásos raiffeisenes kölcsönei miatt az Unicredit kért egy igazolást a Raiffeisentől, hogy 30 napon belül nem indítanak végrehajtást a kéglin.  Ennyi, két sor és nem több. Gondoltuk, nem lehet nagy gond….tévedtünk, természetesen!

Olvasson tovább!

Az Allianznál már drágulnak a lakások

2014.02.03. 14:08 | jackyll | 40 komment

Ki sem kell mozdulnia többet a lakásából, máris dől a pénz. Legalábbis az Allianz Biztosító felé, mert szerintük naiv ügyfél lakásának értéke egy év alatt 1,5 millió forinttal drágult. Tiszta szerencse, hogy nincs infláció, a Tescóban is megint csak 20%-okkal emeltek ezt-azt:

A tavalyi és az idei tájékoztatók összehasonlítása során Tudatos Pénzügyi Fogyasztó örömmel értesülhetett arról, hogy a biztosított lakásának értéke több mint másfél millió – igen 1,5 millió – forinttal nőtt. Tudatos Pénzügyi Fogyasztó tehát egy ingatlanguru, egy befektetési zseni, mert míg Magyarországon a lakóingatlanok árai 10-15%-ot veszítettek értékükből, addig Tudatos Pénzügyi Fogyasztó otthon ülve simán hozott 7% nyereséget a saját lakásán. Ismételt köszönet az Allianz Hungária Zrt.-nek, mert jó érzés ám Soros György és Warren Buffet szintjére emelkedni - 7% -os hasznot ilyen biztonságban, fotelben hátradőlve ők is ritkán érnek el - különösen, mert Tudatos Pénzügyi Fogyasztónak ez a kunszt akkor is megy, ha oda sem figyel. Mi lenne, ha foglalkozna is befektetésekkel?

Olvasson tovább!

Miért nem hagyják az ingatlanosok eladni a lakásomat?

2013.12.31. 13:33 | jackyll | 39 komment

Zoltán nem érti, miért mindig ingatlanosok hívják, amikor direkt beleírta a hirdetésbe, hogy „Ingatlanközvetítők ne keressenek!”. És mindegyik megkérdezi, hogy miért? Lehet, hogy érdemes lenne egy külön telefonszámot áldozni a projektre, aztán ráengedni az ingatlanos zombikat egy callcenter-útvesztőre, azzal el lesznek egy darabig.

Nemrégen feleségemmel, és kislányunkkal vidékre költöztünk. Mivel szülői tűzhely közelébe tettük mindezt, a lakhatásunk megoldott. Ha nem is ezt szeretnénk véglegesre, azért nem gond, ha huzamosabb ideig a mostani helyzetben maradunk. Viszont Pesten maradt a saját tulajdonú lakás, amit el szerettünk volna adni, illetve szeretnénk még a mai napig is. Sajnos tudjuk, hogy manapság az ingatlanpiac helyzete siralmas. Nem egyszerű eladni.

Történik ugyanis, hogy folyamatosan hirdetjük a lakást. Nincs sok érdeklődő, viszont a legtöbb hívás (több mint 90 %) ingatlanközvetítő, vagy más olyan, aki nem potenciális vevőként keres. Ezzel még nem is lenne baj. Nem ez az első eset, hogy ingatlant akarok eladni. A korábbi lakásomat is ingatlanközvetítőn keresztül adtam el. Akkor boldog-boldogtalannal kötöttem szerződést, és az egyikük valóban hozta a vevőt. 

Olvasson tovább!

Lekapcsolták az oxigént a panelben

2013.12.10. 15:33 | jackyll | 250 komment

Fuldokló lakó két hónapja nem kap levegőt éjjelente, amióta a panel lakóközössége próbajelleggel kikapcsolta a tetőelszívást takarékosságból. A tesztüzem már lejárt, a társasházmester épp szabadságon van, de állítólag intézkedik, hogy visszakapcsolják:

Csepelen élek, panelpatkány vagyok. A valamikori CSEVAK, manapság már Csepeli Városgazda nevezetű szervezet látja el a közös képviseletünket. Egy olyan lakóközösségbe sikerült belenőnöm az elmúlt 13 évben, ahol mindenkinek vannak jogai, kivéve a lakókat (különösképpen a kis lakásban lakókat, de ez egy másik téma lenne). A lakóközösség 2013. szeptember 24-én x igen, y nem és z tartózkodik hányaddal megszavazta a tetőventilátorok éjszakai üzemszünetét 2013. október 01. naptól  2013. november 30. napig 23:00 - 04:00 időtartamban, PRÓBAJELLEGGEL. A határozat szerint a próbaidőt követően a tulajdonosok írásban szavaznak a tetőventilátorok üzemeltetési idejéről.

Tudom, hogy nekem kb. egy barlang lenne megfelelő lakás, mert megfulladok a panelban, de én tényleg MINDEN éjjel felébredek a leállítás óta arra, hogy egész egyszerűen nem kapok levegőt. Résnyire állandóan nyitva van az ablak, de a távfűtés megöl! (Köszönöm az ötleteket, bármennyire is szeretnék ott élni, nincs pénzem erdőszéli passzívházra!)

Olvasson tovább!