Tékozló Homár


Túl modern személetű gyermek ismeretterjesztő könyv

2017.02.08. 10:00 | Homár Hilda | 73 komment

15967419_1407527562614742_508090821_o_1.jpg

Netről rendelve a kényelem oltárán áldoz az ember, cserébe néha csalódik, ám a könyvvásárlás ilyen szempontból épp elég veszélytelen terepnek tűnik. Sok infó megtalálható a leírásoknál, és általában jó támpontot ad a beltartalomra a szerző vagy a kiadó is.

Pont ezekre alapozva vásárolt Ildikó egy kiskamszoknak szóló felvilágosító könyvet. Aztán miniinfarktust kapott, amikor a megajándékozott lelkes beszámolójából kiderült, hogy ennek köszönhetően már nem csak azt tudja, hogy miért kell rendet tennie a szobájában, hanem azt is, hogy mi az orális szex, a szado mazo meg anális közösülés.

Szülőként duplán necces a dolog, hisz egy füst alatt nyilván egy egész osztálynyi 11 évest sikerült ugyanezzel a tudással felvértezni. De, ha nem épp Ildikó vagy, aki akaratán kívül hozta ebbe a helyzetbe magát és a szülőtársakat, akkor az egész nem tűnik gáznak. Bár nem egy ultrakonzervatív megközelítésű műről van szó, ez a könyv leírásából elég egyértelműen kiderül (vegyük csak példának a Lehet egy hüvely „túl szűk”? kérdést), a csatolt részletek alapján pedig kifejezetten tárgyszerűen, érthetően fogalmazva dolgozzák fel a témákat, szóval inkább hasznos olvasmánynak tűnik az Abszolút fiú.

Poszt azért lett belőle, mert nem hagy nyugodni a kérdés: szerintetek van helye ezeknek a témáknak egy kiskamaszoknak szánt könyvben? Szerintem a tálaláson múlik minden, ez a könyv pedig elég jól nyúl hozzá, és ezerszer inkább itt találkozzon ezekkel először  egy gyerek, mint valamelyik pornóoldalon, de azt is meg tudom érteni, aki szerint ráérnek még megtudni. Szavazzatok!

Kissé túl modern személetű gyermek ismeretterjesztő könyv...

Kedves Hilda!

Egy ismert könyves webáruházból megrendeltem az Abszolút fiú című könyvet. A könyv a gyermek ismeretterjesztő könyvek közé volt besorolva.

A csomag sok más könyvvel együtt pénteken érkezett meg, titokban becsomagoltam az ajándékokat, bevallom, éppen csak belelapoztam a könyvbe, ízléses szerkesztésű műnek tűnt, nem láttam benne kivetnivalót a 11 éves fiam számáára.

Olvasson tovább!

Miért nem lehet palackos vizet koncertre vinni?

2016.06.30. 09:09 | Homár Hilda | 171 komment

concert-768722_960_720.jpgAki már járt telt házas koncerten mondjuk az Arénában, az biztosan állt már teljesen lekornyadva is a büfék előtt kígyózó sorokat látva, és tuti bele tudja képzelni magát szegény James helyébe.  A problémára azonban szerintem nincs megoldás, főleg mert általában nem csak kereskedelmi, hanem biztonsági okokból sem engednek palackokat a nézőtérre. Esetleg a zacskós feles mintájára zacskós víz?

Tisztelt Homár!

Nem egy konkrét rendezvényre szeretnék panaszkodni, hanem egy általános jelenségre.

A legtöbb helyre – legyen az szabadtéri, vagy zárt helyiség – tilos bevinni innivalót. Ezt bizonyos fokig meg tudom érteni, hiszen a helyi árusoknak is meg kell élniük valamiből és az üzemeltető/szervező is komoly jövedelemre tesz szert ebből. Ugyanakkor nem igazán tartom elfogadhatónak, hogy ezt a szabályt a legtöbb helyen, minden mérlegelés és emberi jóérzés nélkül hajtják végre.

Olvasson tovább!

Kevés vagy sok kompenzációként egy 30%-os kupon?

2016.05.04. 12:34 | Homár Hilda | 81 komment

sony01.jpg

Bár a levelezés Zoltán állításával ellentétben épp azt bizonyítja, hogy a Sony nem tojta le ügyfele panaszát, azért levélírónk álláspontja is méltányolható: szeretne egy évekig működő készüléket, és nem akar egy olyan terméket megvenni újra - még, ha 30%-kal olcsóbban is -, amivel nem volt elégedett? Igaza van? Nincs? Ön mit gondol?

Kedves Homár! 

Ajánlom figyelmetekbe a Sony Magyarországgal történt levelezésünket, melyből kiderül milyen magasról sz@rják telibe az ügyfeleiket.  Ez most csak egy kisrádió probléma, de telefonnal, és Hifivel is volt már hasonló problémám.  Ez lenne a híres japán Sony minőség (és balkáni garanciális probléma megoldása, magyar módra?) Érdemes lenne foglalkozni vele, hogy  1 éves garancia lejárat után 1 hónappal kihez, és hova fordulhatok panaszommal?  Bezzeg a sokol rádió esőbe, hóba, fagyba, többször leesve is elnyűhetetlen volt.  Soha többé Sonyt.

Üdvözlettel:

Zoltán

Olvasson tovább!

Csak a pr erejéig működött az Interspar akciója/ Frissült a Spar reakciójával

2016.04.25. 10:32 | Homár Hilda | 36 komment

spar-logo_svg_1.png

Olvasónk azt feltételezi, hogy ami vele történt, az nem egyedi eset. Mi passzolunk ebben a kérdésben, de ha a Spar-, Interspar-vásárálók böknek egyet a minikérdőíven, akkor esetleg lesz némi képünk arról, hogy  levélírónk sokattapasztalt vagy csak szimplán rosszindulatú.

Kedves Hilda!

Veszprémi Interspárban a vasárnapi vevőcsábító akció vasárnap nem működik.

A történet ott kezdődik, hogy április 23.-án szombaton bevásároltunk az Interspárban, a vásárlás végén a pénztárostól kaptunk egy 500 Ft értékű kupont, amelyet április 24.-én vasárnap 1000 Ft feletti bevásárlás felett lehetett beváltani. Gondolom a vasárnapi nyitvatartást reklámozták. Vasárnap reggel kiderült, hogy pár dologra még szükségünk lesz , ezért kapóra jött a kupon, hiszen 1000 Ft körüli vásárlásnál ez 50% körüli kedvezmény.

Olvasson tovább!

Makói fokhagyma-gömböc Kínából

2016.04.12. 16:38 | Homár Hilda | 137 komment

11486989_785d8d298b6e1e4218c3ca4ba230d786_wm.jpg

Az Indexen írtunk nemrég arról a felfedezésről, hogy a Sparban kapható makóinak tűnő fokhagyma Kínából származik. Olvasónk ennek kapcsán kérdést intézett a Sparhoz. A válasszal azt csinálhatja, amit akar. Oké, értjük, hogy itt a Makó megnevezés márkanevet és nem származási helyet jelöl, ez kiderül az import feliratból és a címke hátoldalának bogarászásából, de szerintem első blikkre 100-ból 99 ember megesküdne rá, hogy magyar zöldséget tett a kosarába. Ön szerint nem?

Sziasztok!

Írtam a Sparnak, hogy miért kell megtéveszteni kínai fokhagymával a vásárlókat: http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/08/ime_a_makoi_fokhagyma_egyenesen_kinabol/

Ez a válasz érkezett: 

Ikt.sz.: 39418
Tárgy: SPAR válaszlevél

Tisztelt Levélíró!

Köszönettel fogadtuk elektronikus levelét.

Bejegyzése kapcsán illetékes beszerző kollégánktól azt az információt kaptuk, hogy a „Makói” jelző a cég székhelyére utal (Makó Fok-Ker Kft.). Ez a címkén egyértelműen látszódik és nem a fokhagyma származására utal. A termék megnevezése Fokhagyma Gömböc.

A hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a fogyasztói jogvita rendezése érdekében nem kíván Békéltető Testületi eljárást igénybe venni. Amennyiben a válaszlevelünkben leírtakat nem tartja elfogadhatónak, úgy esetleges további panaszával a mellékletben szereplő hatóságokhoz is fordulhat. Ha Ön kezdeményezi a Békéltető Testület eljárását, természetesen Társaságunk az eljárás során együttműködik. Továbbá tájékoztatjuk, hogy a Békéltető Testületek elérhetősége megtalálható az üzleteinkben kifüggesztve és honlapunkon is az alábbi linken:http://www.spar.hu/hu_HU/kapcsolat.html.

Tisztelettel:

XXXXX
SPAR Vevőszolgálat
Bicske, 2016.04.12.​

(Ennyire nincs magyar fokhagyma, hogy ezt is az agyonvegyszerezett, szmogban felnevelkedett Kína területéről kell beszerezni?
Z.

 

Csak a pr erejéig kutyabarát a Best Byte

2016.04.08. 11:59 | Homár Hilda | 92 komment

Én őszintén szólva kutyatulajdonosként sem tudom igazából eldönteni, hogy jó ötlet-e a négylábú jószágok beengedése egy plázába, még ha olyan szépen elő is készítik a dolgot, mit az Allee. A kutya számára tuti nem ideális környezet egy bevásárlóközpont (a veszélyforrásokat és a projekt nehézségét szépen összefoglalja egy kiképző a fenti videóban), szóval felelős gazda szerintem eleve csak legvégsőbb esetben él a lehetőséggel. De egész biztos vagyok abban is, hogy sokan vannak, akik ilyen-olyan okok miatt, de semmiképp nem szeretnének mondjuk úgy ruhát próbálni, hogy a szomszédban közben Bodri várja, hogy passzol-e a gazdira slim fit farmer.  Viszont, ha már él ez a kezdeményezés, és egy üzlet feltetette magát az állatbarát helyek listájára, akkor nemhogy egy westit, de egy jól szocializált bernáthegyit is be kéne engednie. Ezt a Best Byet vegye magára, a Telekom ugyanis nincs az 55 kutyával is látogatható hely között. 

Tegnap este elmentem az Allee bevásárlóközpontba a kutyámmal. Kutya: westi méretű, nem loncsos komondor. A Best Byte-ba szerettem volna bemenni, de a biztonsági őr nem engedett be, mondván a főnöke megtiltotta. Kértem a főnököt, aki közölte, hogy oda nem lehet bemenni, ahogy a Spar-ba sem. Kérdeztem, hogy mi bajuk lesz a mosógépeknek egy macskaméretű kutyától (ölben sem lehet bevinni), közölte, hogy élelmiszert árulnak (???!!!), szemeskávét. Az a gyanúm, hogy mivel kenyeret mégsem árulhatnak, szemeskávét raktak ki, hogy erre hivatkozva megtilthassák a kutyák bevitelét. Bár gondolom a kávé nem zsákokban, letakaratlanul van az üzletben.

Olvasson tovább!

Mitől trágár egy levél / Frissült a Café Frei válaszával

2016.04.05. 11:39 | Homár Hilda | 90 komment

cafefrei_logo-2014.png

Egyre több olyan levelet kapunk, amikben elsősorban nem is az események borították ki a levélírót, hanem a cégek részéről tapasztalt panaszkezelés vagy épphogy panasz nem kezelés. Szó mi szó, a céges facebookok gondozása néha olyan, mintha egy bumburnyák viking lenne a social media felelős: a dicsérő kommenteket lájkolják, a nem teljesen pozitív tartalmúakat meg egyszerűen törlik. Ezt sokszor sikerül még azzal is megfejelni, hogy az oldal szép, egységes és harmonikus dicséretáradatába holmi kritikai megjegyzéssel belerondító kommentelőt azzal a lendülettel le is tiltják. Az tiszta sor, hogy ez nem előremutató magatartás. Az alábbi levél azonban ennél árnyaltabb problémát vezet fel. Olvasónkat ugyanis trágár kifejezések miatt tiltották le, ami levelét olvasva nem egészen érthető, bár kétségtelen, hogy szerepel benne a fos és a szar szó. Vagy csak ezektől már be kell, hogy kerüljön az ocsmányságok dobozba? Szavazzon a poszt alatt! 

(Bónusztanulság: hülyeség mások helyesírási hibáit kipellengérezni, mert hamar visszaüt. A jó szándékút tényleg külön írjuk, az ugyanazt viszont egybe.)

Sziasztok,

Szóval ami kiakasztott? :) Szombati eset. A dologhoz hozzátartozik, hogy előtte, kb 3-4 órát aludtam csak így lehet én is kicsit érzékenyebb voltam, na de akkor is. A külső idézőjelekben, hogy mit küldtem el a Café Frei facebook oldalának üzenetben. A belső idézőjelben meg, hogy mit szóltam hozzá ugyan azon oldal egyik posztjához. Lényegében ugyan az a kettő.

Ténylegesen első vásárlóként kritikán aluli süteményt és KV-t kaptam.

Olvasson tovább!

Fizetős tudakozó az internet korában? 

2016.03.03. 10:44 | Homár Hilda | 34 komment

10955747_369173_582afdc5029b08c6c1d8ea49189331b4_wm.jpgBár nyilván elképzelhető olyan eset, amikor az ember utcán áll egy butatelefonnal (vagy egy okossal, de net nélkül), és azonnal fel kell hívnia valakit, akinek nem tudja a számát, mégis egészen valószínűtlennek tűnik, hogy van olyan, aki fizet mondjuk egy bank számáért. Ön mikor hívott utoljára tudakozót? 

Kedves Homár,

tapasztalataim szerint a pofátlan telefonos tudakozók nagyon bedurvultak az utóbbi időben:

Az Invitelnek és a Telekomnak is van normál és különleges tudakozója - a különleges a normál díjszabásának 2,5-3-szorosa, ezért érzem különösen aljasnak, hogy a normál gyakorlatilag már egy teljesen egyszerű telefonszámot sem találnak meg - pl.: Citibank és egyéb multik -, viszont rögtön ajánlják a sokkal drágább különleges tudakozót.

Olvasson tovább!

Vallásgyalázó a Spar kampánya?

2016.02.24. 09:45 | Homár Hilda | 236 komment

spar-logo_svg_1.png

Zoltán barátunk erőteljes hangvételű levelében gyalázatot és blaszfémiát kiált, kétszeresen is, de szerintem azért nem kell ennyire szigorúan bánni a Spar farsangi akciójának kitalálóival az elbénázott játék miatt. Egyrészt az átlagmagyar szerintem kb. pont annyira van tisztában a farsangi időszak számításával, mint az áruházlánc marketingesei, neki a farsang egy valamikor év elején megrendezésre kerülő beöltözős bulit jelent, és kész. A tényleg vallásos réteg meg úgyis gyakorolja a megbocsátás erényét, szóval valószínűleg egy kis fejcsóváláson kívül mást nem vált ki belőlük a dolog. Azért persze nem baj, ha jövőre a SPAR január 6. és március 1. közé lövi be a farsangi játékát.

Maczelka Márk
kommunikációs vezető úrnak
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Tisztelt Maczelka Úr!

Szeretném látni, hogy ki volt az ötletgazdája és ki hagyta jóvá az 

Indul a Farsangi jelmezverseny! Játékunk 2016.02.11. csütörtöktől 2016.03.02. szerdáig tart!

marketing-kampányt. Ez így ugyanis kétszeresen is gyalázatos blaszfémia.

Olvasson tovább!

Ki tette tönkre a kütyücskémet?!?

2016.02.15. 14:51 | Homár Hilda | 38 komment

dsc_0033.jpg

Szegény Zoli kütyüje elég csúnya állapotban érkezett meg hozzá. De vajon igaza van, amiért egyértelműen a Magyar Postát kutyázza miatta? Előítéletes vagy tapasztalt? Szavazzon!

T. Homár!

Emlékeztem még egy régi indexes cikkre a postával kapcsolatban... nem homáros cikk volt, de nem tudom hirtelen, hová is írhatnék kínomban.

Nem rendeltem már külföldről egy ideje, mert egyre másra törték a csomagjaimat, persze hiába reklamáltam, rendre kiderítették belső vizsgálattal hogy az én hibámból tört el pl. a CD, mert ha nagyobb lenne a postaládán a bedobónyílás, akkor beférne. Nem is azért, mert addig erőltette a vén alkesz postásunk, amíg félbetörve, de befért valahogy a csomagom, nem.... A könyv pl. csak félig lógott ki az ajtóbedobónkból (mert ilyen is van), a gerince durván le lett darálva, de abban az esetben sem hibázott a posta.

Olvasson tovább!