Zsebre dolgozó kalauzok a lajosmizsei vonalon?
2014.07.09. 09:03 | Homár Hilda
Lajosmizse_vasútállomás.JPG
Olvasónk nem is leplezi azt a benne feszülő irigységgel vegyes gyűlöletet, amit a Lajosmizsétől a Nyugatiig megfigyelt események keltettek benne. Nagyon kiváncsiak lennénk a kalauz és a MÁV verziójára is, de a vasúttársaság sajnos egyenlőre nem reagált egyik levelünkre sem. 

Kedves Tékozló!

Már régóta bosszant a téma, de csak most jutottam el, hogy a panaszomat nyilvánossá tegyem. Ez a korrupt kallerek esete a Lajosmizse-Nyugati vonalon. Nem újkeletű a probléma, régebben többet jártam ezen a vonalon, akkor még diákjeggyel illetve bérlettel, ismerem a viszonyokat.

Tegnap felmentem kis fővárosunkba vonattal, mert pont a Nyugati környékén akadt dolgom. Nem gyorsvonat, igaz, 73 km kettő óra alatt sikerül, de busszal korábban haza kellett volna indulni, így ezt a közlekedési módot választottam.

Újabb jegynyomtatós kaland, ezúttal MÁV-os verzióban FRISSÍTVE!
2014.06.27. 09:24 | Homár Hilda

Nem mindegy, hogy hova utazik az ember: egy világvárosba (Budapest) vagy egy már a nevében is gyanús helyre (Baja) - röhögcsélhetünk olvasónk történetén, aki ezúttal a szárazföldön, a vasparipára szállva futott bele a telefonon mutogatott pdf és a Hol_a_kinyomtatott_ jegy? problematikájába. Egy gyors MÁV-honlap csekk után a kioszkos redndszer meg az otthoni nyomtatás biztos létezik, az IC-n elég a telefon gyakorlatról viszont nincs egy szó sem, de persze jó lenne, ha a papírral vacakolás végleg eltűnne az utazásokból. 

Rendszeresen utazom a MÁV járatain Debrecen-Budapest vonatokozásában. Mint mindenki más én is előnyben részesítem az IC vonatokat. Természetesen interneten keresztül rendelem a vonatjegyet és mobilon keresztül fizetem ki azt. A pdf vonatjegyet nem nyomtatom ki mert elég a telefon vagy a notebook kijelzőjén megmutatni ami egy nagyon szimpatikus dolog a MÁV-tól. Ezzel igazán környezetbaráttá, emberközpontúvá vált a szemeben a cég.

Azért vannak a jó barátok...
2014.06.25. 10:01 | Homár Hilda

deli_pu.JPG

Olvasónk rutinos utazó, hétfő este mégis kifogott rajta a MÁV, és csak majd egy órás a Déliben bemutatott téblábolás után jött rá a megoldásra - na nem az utastájékoztatásnak, hanem a barátainak köszönhetően. Kiváncsian várjuk a MÁV reakcióját.

 

Tegnap esti életkép a Déli pályaudvarról.

 

17:35

Ember tömeg álldogál a 3 táblás kijelző előtt, lesik mikor indul – végre – a vonatuk. A számok szerint a listázott járatok fele késik, a késést jelző rubrikában 20p, 25p, 60p feliratok láthatóak. Szemmel láthatóan, és pár perc alatt realizálhatóan a balatoni, ill. székesfehérvári vonal áll – a helyzetbe kívülről csöppenő új arc a tömegben erre a következtetésre jut. A komáromi  vonalra kiírt, menetrend szerint 17:50-kor induló személyvonat esetében ugyanis nincsen feltüntetve késés – igaz, nincs még kiírva, mely vágányról indul majd, holott a az indulás közeledtét jelző zöld villogó már ég előtte a sor elején.

1000 forint alatt nincs kártérítés a MÁV-nál
2014.05.05. 13:30 | jackyll

Bence elképesztő hülyeséggel találkozott már megint a MÁV-pénztárban. 110 perces késését váltotta volna fillérekre épp, amikor közölték, hogy ilyen alacosny összeget nem fizetnek ki, gyűjteni kell!

Múlt hét hétfőn utaztam IC-vel Budapest- Debrecen viszonylatban, amikor is a vonat 110! percet késett. Be is mondták a vonaton, hogy átalánykártérítést lehet kérni a késés miatt. Amikor az átalánykártérítési igényemet kívántam volna érvényesíteni a pénztáros közölte velem, hogy 1000 forint alatt nincs kártérítés és lévén, hogy diák vagyok, a jegy ára “csak” 2800 Ft körül volt( átalánykártérítés pedig ugye 25%). A hölgy hozzátette, hogy gyűteni!!!! kelll a késéseket, hogy az ezer forint kijöjjön, és akkor már megoldható a kértérítés. Jobb, mint a Smart pontok!

Elmenekült a MÁV kártérítése elől
2014.04.22. 14:21 | jackyll

Nem kell aggódni, tényleg mindenki megőrült az évszaknak megfelelően. Indokolatlanul súlyos harmadfokú ügyfélszívatást szenvedett naiv tömegközlekedő, akinek a Keleti helyett Kelenföldre térítették el a vonatát, és emiatt nem tudta felhasználni a jegyét. Szisztematikus pszichológiai hadviseléssel a kollégák hisztérikus rohamot idéztek elő a páciensben, aki a túl sokadik sorbanállás után jegyét hátrahagyva menekült a kártérítés elől:

Történ vala, hogy hétfőn, azaz április 14-én szerettem volna Rákoskertről a Keleti pályaudvarra utazni a reggel 7:03-as vonattal dolgozni, ahogy azt teszem hosszú ideje szinte minden munkanap. Időben meg is érkeztem az állomásra, ahol jegypénztár nem üzemel, személyzet sincs, csupán egy jegykiadó automata. Itt meg is vásároltam a jegyemet bankkártyával (később még előkerül) gond nélkül Rákoskert-Keleti, majd Keleti-Rákoskert viszonylatban. Erre mindig nagyon ügyelek, mivel már egyszer figyelmeztetett egy kalauz, mikor véletlenül Rákoscsabára vettem jegyet, hogy most ő ezért megbüntethetne, mert ugyan tök mindegy, hogy Csabára vagy Kertre utazik az ember (ugyan annyi km), de az új rendszerben már csak onnan és oda szól a jegy, ami rá van írva! De rendes volt, nem büntetett meg, csak megkért, hogy legközelebb figyeljek oda jobban. Na, én azóta odafigyelek.

Visszatérve az eredeti történethez, megveszem a jegyet, majd a hangosbemondó megszólal a maga sajátosan recsegő és érthetetlen hangján, hogy idézem: “krhrhrh rhrhrhrh a közlekedő krhrhrrhlrhr vonat kkrhkrhkr Kelenföldig khrhrlrh megértésüket köszönkhrhrhr”

Szívatja a macskákat a MÁV
2014.04.17. 14:55 | jackyll

catvstrain.gif

Lehet, hogy érdemesebb lenne klónozni a cicát, mintsem két átszállással 200 km-en optimális esetben 4 óra alatt végighurcolni, mint ahogy azt a MÁV lehetővé teszi. IC-n ugyanis nem vihető:

Tisztelt Nemszolgáltató! Sajnálatos módon kénytelen vagyok a mávot igénybevenni, ha haza akarok jutni Budapestről Kaposvárra. Mivel most úgy terveztem, hogy cicával együtt utazom, és azzal csak pótjegy nélküli járaton lehet, szembesültem azzal, hogy a legrövidebb menetidő 4 óra (hajnali 4-es indulással) illetve a minimum átszállás 2 db.

Önök szerint ez normális a főváros és a megyeszékhely között? 200 km-en? Mert szerintem egyáltalán nem. Az ic-pótjegy is pofátlanság és értem, hogy oda akarják kényszeríteni plusz pénzért az embereket, de nekem kisállattal - hordozóban - tilos oda felszállnom.

Szeretném, ha erre nagyon sürgősen valami nyugat-európai megoldást találnának. 30 napon belül érdemi választ várok.

Miért nincsen internet a Railjeten a Bécs-Budapest járaton? (frissült)
2014.04.11. 12:07 | jackyll

 A mai kínzó kérdés:

Az én történetem csak egy kérdés: miért nincsen internet a Railjeten a Bécs-Budapest járaton? Bécstől a határig gyors és ingyenes net van, a határtól kezdve pedig megjelennek a magyarok kényszerűségből megosztott mobilról üzemeltetett Wifi-jelei, és mindenki vadássza a térképen, mikor jutunk nagyváros mellé, ahol van 3G, és nem megyünk vissza az időben a modemes internet sebesség korszakába.

Ha még nem volt, kérdezzetek már rá a MÁV-nál, hogy ami van a labancoknak, az miért nincsen a kurucoknak?

Kösz,
a

UPDATE 04/15: Egy kedves olvasó, kopaszsop hívta fel rá a figyelmet:

van rá válasz, csak az egyed nem használja rendesen a gúglit...
amúgy meg rá van írva arra a nyamvadt vonatra, hogy "ÖBB wlan", és nem az hogy "ÖBB-MÁV wlan"...

Szétfagyasztotta a MÁV az utasokat
2014.04.10. 11:04 | jackyll

Nyáron ugye szinte soha nem hallani ilyet, most bezzeg csutkán nyomják a légkondit az IC-n:

Röviden: csütörtökön utaztam Debrecenből Bpestre IC-vel. Kinn volt vagy 20 fok, benn pedig ment a légkondi. Halálra fagytunk. 1 óra múlva jött a kalauz, mindannyian elpanaszoltuk a hideget, megígérte, állít a hőmérsékleten. Így is lett. Megírtam.

Hosszan: Mi a fészkes fenének kapcsolják be a légkondit? Megkérdeztem a kalauztól, szerinte hány fok lehet most a kocsiban. fejvakarás után kérdezte: talán 22? Mondom, kint volt 20, itt meg megcsapott a hideg. Erre elhallgatott. És egy órán át kinek lehetett volna jelezni? Imádom, amikor a végén megköszönik, hogy a MÁV-ot választottam, mintha ugyan lenne más lehetőség is...

Az undorító utasokról nem a MÁV tehet
2014.04.07. 11:42 | jackyll

Ha nem lenne olyan drága a DNS-vizsgálat, könnyű lenne beazonosítani ezt a tahót:

Nagy divat szidni a vasutat, hogy régi járművekkel szolgáltat, de ilyen utazóközönségnek új vonatot venni olyan, mint disznók elé gyöngyöt szórni.

A mai délután a Déli pályaudvaron az egyik elővárosi vonat kocsijában szerettem volna helyet foglalni. Nagy szerencsémre nem ültem le azonnal, kinéztem az ablakon, és leülés előtt vettem észre, hogy "valami" van az ülésen, és az nagy valószínűséggel nem tojásfehérje, hanem fehér lekvár.

A MÁV szarik az utasra, ha már kifizette a jegyét
2014.03.18. 11:42 | jackyll

Szabolcs vonatjegyét elhagyta a német posta, ezért arra kérte a MÁV-ot, hogy engedélyezzék a jegye újranyomtatását, vagy QR-kódos online jeggyel tegyék lehetővé az utazását. A MÁV természetesen az összes kommunikációs csatornán elhajtotta, de együttéreznek vele:

Furcsa és merőben kellemetlen szituációba kerültem a MÁV Zrt. ügyfélszolgálatával. Vásároltak számomra egy jegyet, melyet továbbítottak számomra Németországba. A német posta nem igazán szereti a külföldi küldeményeket, és természetesen nem is érkezett meg egyelőre, ezért megkerestem az ügyfélszolgálatot, hogy - jobb félni mint megijedni - szeretném a neten vásárolt jegyemet még egyszer kinyomtatni, vagy ha ezt ők megtennék és elküldenék a számomra a MÁV Zrt. által is használt QR-kódos online jegy segítségével az pedig maga lenne a paradicsom. Mindezt ma hétfőn, az utazásom pedig szombaton történne.

Nagyon udvariasan annyit közöltek előbb telefonon majd email-es megkeresésre, hogy nem áll módjukban segíteni.

Csak pár száz utasnak kellett kétszer fizetnie az osztrák vonatjegyét
2014.03.14. 11:41 | jackyll

Ha hihetnénk a MÁV kommunikációs osztályának, megnyugodhatnánk, hogy mindössze pár száz embert szívattak meg eddig azzal, hogy az otthon nyomtatható vonatjegyüket nem bírják ellenőrizni, és ezért újra megvetették velük a jegyet. Az Indexen megjelent történet tanulsága: ne nyomtassanak otthon vonatjegyet!

A menetjegyeinket az interneten vásároltuk meg az osztrák vasúttársaság, az ÖBB honlapjáról. Abban a hiszemben szálltunk fel Wien Meidling vasútállomáson a vonatra, hogy a jegyeink érvényesek az utazás minden szakaszára. Az osztrák oldalon jegyellenőr nem jött ellenőrizni a jegyeinket. A határ átlépését követően jött a magyar jegyvizsgáló és kérte a menetjegyeinket, amelyeket készségesen meg is mutattunk. Ő közölte, hogy a jegyünk nem érvényes amiatt, hogy az osztrák kalauz nem írta alá azt és emiatt kötelesek vagyunk a helyszínen új menetjegyet vásárolni.  A kalauz úr nem beszélt semmilyen idegen nyelven, ezért a feleségemnek nem tudott felvilágosítást adni, kérése ellenére sem.

Direkt adnak hibás jegyet a MÁV pénztárosai?
2014.02.21. 13:51 | jackyll

Naiv utas szerint a gyorsvonati pótjegy 295 forintjáért sem teljesen életszerű, vagy ha úgy tetszik tisztességtelen 8000 forint bírságot kiszabni. Amit ráadásul a MÁV pénztárosa miatt nyalt be:

A MÁV szegedi jegypénztárnál állok: -Jó napot kívánok, kérek egy első osztályú teljes árú jegyet Kőbánya kispestig. Pénztáros:-Tessék, 3910ft lesz. Fizetek, majd felszállok a vonatra. Az első osztályú fülke kb. 25-30 éves a 6 db ülésből csak kettőre lehet ülni a többi leszakadt, a hulladéktároló dobozt ellopták (valószínűleg, mert aluminium) 2014 van! Ez még nem minden!

Jön a magabiztos buzgómócsing kalauz (mint később kiderült végzős bölcsész) kéri a jegyet, odaadom. Közli, hogy ez nem elég, kell még másik jegy is....a gyorsvonati pótjegy! Nézek bambán, azt mondja, ő arról nem tehet, hogy a pénztáros rossz jegyet adott. Egyébként is felelőtlen vagyok mert nem ellenőriztem(!), hogy mit vettem, sőt feltételezte rólam, hogy direkt nem vettem! BAZDMEEEEG!!!!

A MÁV behajtaná az egyszer már törölt pótdíjat
2013.12.18. 12:38 | jackyll

A MÁV ügyfélszolgálata és behajtási osztálya között akkora a távolság, hogy előbbi hiába szünteti meg a pótdijbírságot, amire átér a híre, már be is hajtották:

Kaffkai történet következik MÁV-Start és Naiv Ügyfél között. Történt még októberben, hogy vonattal utaztam és vettem interneten vonatjegyet. Az internetes jegyeladó felület - Elvirácska - kissé rosszul tudta a dolgokat, így a vonatra, amivel utaztam szerinte nem kellett gyorsvonati pótjegy, a kalauz szerint pedig igen. Így viszonylag gyorsan egy úgynevezett utasleadási lappal távoztam. (aki nem tudná, ez az a papír, amit akkor állítanak ki a vonaton, ha nem akarod a helyszínen készpénzben rendezni a büntetésedet - ezzel kell a pénztárhoz fáradni a számlát rendezni.)

Majdnem meghaltam a vonaton
2013.12.13. 13:12 | jackyll

Naiv ügyfél kis híján kipottyant a szerelvényből, amikor kisétált a mosdóba, de a hátsó vagonok helyén már csak a szél süvített:

Körülbelül 1 éve történt, hogy a Szombathelyre közlekedő intercityn utaztam Sopron felé. Nos azt kell tudni erről a vonatról, hogy győrben ketté szedik, és csak az egyik fele megy tovább. Vaksötét volt. Ki akartam menni a mosdóba, ezért hátrasétáltam, és a két szerelvény közötti harmónikában ösztönösen rátenyereltem az ajtónyitó reteszre.

Elvették a MÁV-bérletét, mert hiányzott belőle fél centi
2013.10.18. 13:07 | jackyll

Bérletrongálás miatt 8370 forintra büntette, és elvette teljesen szabályos, érvényes, kifizetett bérletét naiv vonattal iskolába utazó gyermektől egy kalauz. Most örülni kellene, hogy nem zárta be a tisztítószeres szekrénybe vagy vitette el a rendőrökkel?

Ma is vonattal utazott a gyerek iskolába, mint minden reggel szeptember óta. A különbség csak annyi volt, hogy a vasúti bérlete nem szabványos az ellenőr szerint mert hiányzott az oldalából 0.5 cm azaz 5mm, hogy elférjen a pénztárcájában. Ezért bérletrongálásért a bérletét elvette megbüntette 8370Ft-ra amit természetesen 15 évesen a helyszínen nem tudott kifizetni.

A bérleten a számok, a jelek a dátumok jól láthatóak voltak. Nem hiányzott adat róla, ki volt fizetve. Nem lógott, nem rosszindulatból egyedül csak azért hiányzott az oldalából mert nem fért a pénztárcájába.

Godzillatámadás esetén is fizetnie kell a MÁV-nak, ha késik
2013.10.09. 11:52 | jackyll

godzilla1954c.jpgAz Európai Unió Bírósága szerint tökmindegy mi miatt késnek a vonatok, monszun ide, hóátfúvás oda, a vasúttársaságoknak csengetniük kell az utasaiknak:

A döntés kimondja, hogy nem mentesíti a vasúttársaságokat a menetjegyárra vonatkozó kártérítési kötelezettségük alól, ha a késésre vis maior miatt kerül sor. A rendelet szerint az egy órás vagy azt meghaladó késés esetén az utas kérheti a vasúttársaságtól menetjegye árának részleges visszatérítését. E kártérítés 60-119 perc közötti késés esetén legalább a menetjegyár 25 százaléka, 120 perces vagy azt meghaladó késés esetén annak 50 százaléka.

Lespammolja a netes jegyvásárlókat a MÁV
2013.09.06. 10:30 | jackyll

Izzíthatják a spamfiltereket, mert aki ezentúl interneten vesz vonatjegyet, az a jövőben lemondhatatlanul részesülni fog a MÁV emailes tájékoztatásában:

A máv-start.hu-n az internetes jegyvásárlás feltételei a mai nappal úgy módosultak, hogy csak egy reklám spam levelező listára feliratkozva lehet igénybevenni. Leiratkozni nem lehet, csak törölni a teljes felhasználói fiókot számlák és korábbi vásárlások adataival.. Ilyet még nem láttam az interneten.

 ----- Forwarded Message -----
From: e-Ticket <noreply@mav-start.hu>
Sent: Thursday, January 1, 1970 1:00 AM

Tisztelt e-Ticket Felhasználó, Kedves Utasunk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy az e-Ticket rendszer  Felhasználási feltételei 2013. szeptember 5-től az alábbiak szerint módosulnak:

A Felhasználási feltételek rendszerüzenetek küldéséről szóló passzusa, miszerint a „Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a rendszer működését alapvetően érintő változásokról (például új fejlesztések, haváriakommunikáció stb.) e-mailben tájékoztassa a regisztrált felhasználókat” kiegészül. Amennyiben a MÁV-START Zrt. az e-Ticket rendszer összes felhasználóját érintő nyereményjátékot vagy marketingakciót indít, arról rendszerüzenet formájában tájékoztatja a felhasználókat.

Már csak 10 percet késik egy gyorsvonat
2013.09.03. 11:42 | jackyll

Dorcsi statisztikája szerint a 85 km-es távra kiírt 65 perces menetidőt átlagban 10 perccel lépi túl az emelt színtű szolgáltatást nyújtó MÁV. Korai örülni, télen biztos romlani fog ez az eredmény:

Saját tapasztalatomat szeretném megosztani Veletek, bár ez a jelenség még rajtam kívül szerintem  milliókat érint, aki kénytelen igénybevenni a Magyar Vasút adta "örömöket"... Heti rendszerességgel utazom Kecskemétről Szegedre. Értsd: péntek oda- hétfő vissza. Ez így megy már 2 éve. Sajnos autó híján a vonatot használom. Mehetnék Tisza Volán járattal is, de ott a leggyorsabb is 2 óra alatt ér Szegedre (90 km!). Úgyhogy marad a vasút.

Készítettem egy kis összegzést, hogy mennyi időmmel játszik a MÁV egy hónapban... Az öt perces késés a minimum, azon már az emberek fel sem szisszennek. De egy kis áttekintés az elmúlt pár hétről:  Ja, és a kiíírás, miszerint 5 percet késik, általában csak tájékoztató jellegű, mert legtöbbször óra 20 perckor indul tovább Szegedre Kecskemétről.

Eldugják az ingyenvizet a pályaudvaron
2013.08.09. 16:38 | jackyll

Remélhetőleg idén már nem lesz több hőségriadó, de ha mégis, akkor tudják, hogy biztos nem a peronon osztják pályaudvarokon az ingyenvizet:

Szeretném megosztani veletek ma reggeli tapasztalatomat, amit a miskolci Tiszai pu-n szereztem. Hőségriadó okán a MÁV gondoskodik ingyen palackozott vízről, gondolom mert ők is rájöttek, hogy a vonatra a peronon álló csapot nem tudjuk magunkkal vinni, a vagonban lévő vizet szerintem csak közvetlen a szomjhalál előtt megné bárki megkóstolni (tábla is jelzi, hogy nem volna jó ötlet), a magunkkal otthonról hozott meg egészen gyorsan elfogy, és nekik még mindig oilcsóbb vizet osztani, mint minden második vonatot megállítani a mentő kiérkezéséig, mert valaki megint rosszul lett.

Napi szinten utazok, hosszú távot. Ma fél hétkor elindultam egy palackkal otthonról, de az ebben a hőségben ki is fogyott a vonat indulásáig. Pár napja minden reggel 8 előtt kicsivel bemegyek a panaszirodába, merthogy a vizet nem ám váróban, vagy a peronon osztják, hogy akárki észrevehesse, hanem "eldugták" kicsit, hogy csak a szemfülesebbeknek kelljen adni. Semmilyen felirat nem jelzi sem tájékoztató táblán, sem magán az ajtón, csak az utasok adják át egymásnak az infót.

Miért késik minden nap 60-90 percet a berlini vonat?
2013.08.06. 13:22 | jackyll

Úgysem fogják kitalálni: a mozdonyvezetők vonatot cserélnek, hogy mindenki országon belül dolgozhasson:

Kisfiunk a nagymamával Párkányból (Sturovo) akart hazajönni vonattal Vácra. 2013. augusztus 4-ikén 17:49-re érkezik a vonat Berlin felől Vácra. Kimentünk várni őket. 17:45, tűző nap, 35 fok, pár perc múlva itt lesznek. Ekkor bemondják, hogy a Berlin felől érkező vonat előreláthatólag 60 percet késik.Türelmünket és szíves megértésünket kérik. Jó, majd egy óra múlva visszajövünk.

Megkérdeztük a forgalomirányítót, mennyi az előreláthatólag 60 perc. Hát, az biztos több lesz, mert a megvárja azt a gyorsot (ami Berlin felé megy), ami most indult Vácról, és az legalább 35 percet megy Párkányig, így az akkor indul csak. Aztán elmagyarázta, hogy az érkező vonat már Párkányban van (!), de az a mozdonyvezető hozza vissza, aki a Berlin felé menő vonatot viszi. Magyarul a mozdonyvezetők vonatot cserélnek Párkányban.