Tékozló Homár


A nap legszomorúbb története

2016.06.21. 14:17 | Homár Hilda | 118 komment

6a00e54fa495f588330120a5efe364970b.jpg

A saját zsebre dolgozó alapítványokról szóló sztorikban mindig különösen elkeserítő az a járulékos kár, amit az alapvető bizalom megtépázásával okoznak az emberek segítőkészségét megcsapolók. Az alábbi levél is emiatt elszomorító. Természetesen megkeressük az ügyben a másik felet.

(A Homárra ritkán kerül ki olyan sztori, ami egy személy szolgáltatását teszi közszemlére, igyekszünk kerülni az ágyúval verébre effektust. Ezúttal azért teszünk kivételt, mert eleve maga a munka is a médiában szereplésnek  köszönhető.)

Festetni és mázoltatni szeretünk volna, mert már nagyon ráfért a lakásunkra. Pár évi spórolás után már nem volt akadálya így több helyről kértem ajánltatott. Volt olyan amit már majdnem el is fogadtam, mikor a Facebookon véletlenül egy hirdetésre bukkantam, amit már nagyon bánok. L.N. a "Hála Festője", akit többen megosztottak célebek és ismerősök avval a cím szóval, hogy adjatok neki munkát.  Tv -ben is láttam. Arra gondoltam, hogy én felhívom, mert segíteni szeretem volna rajta. Meggyőztem a családomat, hogy ő csinálja a munkát.

Olvasson tovább!

Pincében kopasztották meg a nézőket a Dob + Basszus felvételén (updatelve)

2010.06.10. 01:18 | szily | 184 komment

Két dolog jutott eszembe, miután végigolvastam Ildi hosszú, de a maga módján igen szórakoztató levelét. Az egyik az volt, hogy "ügyes", a másik, hogy egész hihetetlen, mit meg lehet csinálni emberekkel. Ildi a Dob+Basszus színházi verziójára vett jegyet a Bárkába. A normál, 6500 forintos belépők mellett 1500-ért is lehetett jegyet kapni, a színház mellett felállított sátorba, ahol kivetítőn lehetett követni a színpadi eseményeket. Legalábbis ezt mondták a jegyirodán, mert a valóság ezzel szemben az volt, hogy az ezerötösöket leterelték egy pincébe, ahol a kivetítőn valami segédkamera képét mutatták, például kábeleket, a közönség hátát, és egy bajszos embert, aki nem szereplő volt. Hősünk meghökkentően hosszú ideig bírta a gyűrődést, aztán elmenekült.

Erről a Dob + Basszus Live előadásról van szó, Kovács Ákossal.

Fantasztikus, egyenesen szürrealista lehúzás és bénázás alant.

Olvasson tovább!

Megoldhatatlan talány a lehúzós típusú tévévetélkedőben

2010.05.21. 00:54 | szily | 149 komment



Klasszikus műfaj a Homáron a lehúzós tévévetélkedők, illetve a megoldhatatlan feladványaik ostorozása.  A legnépszerűbb ilyen poszt a Féllábú ügyfél a lehúzós tévévetélkedőben című volt. Most Té Rolandinho, a Napi Borzasztó Szóvicc blog középpályás sztárja bukott ki. Bár a Naiv Ügyfél nem vette fel az ATV-n adott műsort, és screenshotot sem csinált, én sok hónapja tartó online levelezésünk alapján egészen biztos vagyok benne, hogy korrektül írta le az összeadandó számokat. Kizsebelőgyanús sztori alant.

Olvasson tovább!

Re: Ijesztő idegen lény egy szabolcsi ásványvizes flakonban - Tornyospálca lesz a magyar Roswell

2010.03.09. 10:06 | szily | 47 komment

Alaktalan zselélény volt az elején, békésen ringatózott az ásványvizes palackban, zöldre festette a vizet, majd felvett egy végtagok nélküli Draskovics Tibor formáját, hogy később darabokra essen. A Tornyospálcai Valami napokig izgalomban tartotta Kelet-Magyarországot, főleg, hogy a Szabolcs Online komolyan vette a dolgot, és az ÁNTSZ-szel vizsgáltatta meg a palack tartalmát. Most véget ért a vizsgálódás, de hasonlóan az ismert amerikai ufóboncolásos esethez, cseppet sem lettünk okosabbak. Ezt írja ugyanis a szon.hu:

Telefonos érdeklődésünkre azt mondták, hogy nem tudják meghatározni a valamit, a laborban csupán mikroszkópos vizsgáltot végeztek, további vizsgálatra átadták a Nyírségvíz laborjának a mintát, de ott sem tudták meghatározni mi volt a vízben.

Azt egy gyermek is tudja, hogy az ÁNTSZ és a Nyírségvíz szakemberein egyszerre kizárólag Idegen Technológia segítségével lehetséges kifogni, így indirekt bizonyítékunk mégis van arra, hogy mi lehetett a Zselélény. Feltételezem, hogy a búcsújárás rövid időn belül megindul a községbe.

Tornyospálcán szép református templomot találunk, ezen kívül itt él Pinkova László, a megyeszerte ismert amatőr meteorológus, és nagyon erősek óvodacímerben is:

 

Re: A velo.hu keményen bánik az előfizetőkkel - A naiv ügyfél visszakapta a pénzét

2010.02.26. 13:15 | szily | 216 komment

A napokban ismertük meg Mártát, aki hiába fizetett elő a bringás magazinra, se lapot nem kapott, se választ a pár hónap után feltett kérdéseire. A Homár-póver most is működött, megírtuk, erre ez történt:

Csak hogy a sztori kerek legyen, meg kell írnom az örömhírt: az imént kaptam a következő levelet a velo.hu-tól:

----- Forwarded Message ----
From: "info@velo.hu" <info@velo.hu>
To: Marta xxxx <marta.xxxxx@yahoo.com>
Sent: Thu, February 25, 2010 12:32:18 PM
Subject: Re: Előfizetés

Kedves Márta!

Az előfizetés összegét a xxxxxxxx-xxxxxxxx számú bankszámlára visszautaltuk.

A kellemetlenségekért és lassú ügyintézésért elnézésed kérjük.

Üdv: Velo.hu


S lássatok csodát, a pénzt tényleg visszautalták, meg is érkezett a számlámra. A történet befejezése csodaszép példája a nyilvánosság hatalmának és a nyilvánosságot lehetővé tevő Világháló – s nem utolsó sorban a  Tékozló Homár - hasznosságának!

Köszönöm!

Márti

 

A velo.hu keményen bánik az előfizetőkkel

2010.02.25. 00:36 | szily | 262 komment

Márti biciklis magazinnal akarta meglepni a pasiját. Előfizetett is neki, de a lap csak nem akart megérkezni. Tavaly november óta, egész pontosan. Márti azóta írt egy rakás mailt, de egyszerűen nem válaszolnak neki semmit. A nyomtatott magazinok élethalálharca idején meglepő, hogy a velósok a kádárista kemény kéz politikáját folytatják a saját előfizetőikkel. Részletek, levelezéssel, alant:

Olvasson tovább!

Ajándékcsomag címén spamot rakott a borítékba a Neo FM

2010.01.13. 00:29 | szily | 96 komment


Balázs bizarr lépésre szánta el magát. Winkler kollégát hallgatta a Neo FM-en, és ettől olyan transzállapotba került, hogy SMS-ben küldött be egy megoldást a környezetvédelmi játékra. Jött is a büntetés pár nap múlva, ugyanis kiderült, hogy ajándékot nyert. Még az edzett Homár-olvasók sem fogják kitalálni, micsodát. Nem, nem pólót, nem tollat, nem jegyet, nem lemezt. Öt darab A4-es lapot, amiken a környezetvédelmi tárca energiatakarékossági akcióját népszerűsítik. Balázs megdöbbent, én viszont éljenzek, mert a rádió és a minisztérium így igazán plasztikusan tudják megtanítani a hallgatóknak, hogy az a környezetvédő, aki parádézni akar, az hitvány híradó-greenpeace-es: a természet igaz barátai megvetik az anyagi javakat. Mohó levél alant:

Olvasson tovább!

A nyerő találmány a 85 darabos százas zsebkendő

2009.09.08. 00:37 | szily | 119 komment


Fantasztikus cuccok forognak a szuperolcsó áruk piacán. Balisto például egy normális papírzsebkendő árának negyedéért vett akciós magyar terméket, amelynek gyártója igazi nagyvonalú trükköt vetett be, ami az árat nézve kicsit feleslegesnek tűnik. A trükk az, hogy Top 100-nak hívják, de csak 85 zsebkendő van benne, amit ugyan nem titkolnak az apróbetűs részben, de ki szokta olvasgatni egy gagyizsebkendő csomagolását? Remek csel, gratulálunk a Pergamentnek. Sztori lentebb:

Olvasson tovább!

Kinek a biznisze a fővárosi strandolókat megörjítő Strandrádió?

2009.08.14. 00:02 | szily | 96 komment

Szabolcs szerencsére igazi öntudatos strandoló, aki előtt a Homár nyilvánosan meglengeti médiamunkásbőr süvegét, amiért nem hagyta annyiban, hogy a Dagályon olyan hangosan bömböltetik az elviselhetetlen zenét és reklámokat, hogy a szomszédja szavát sem értette már, nem beszélve az ébren ugráló kisgyerekéről. Fogta magát, és bement a strandirodára, ahol megmutatták neki egy rózsakeresztes összeesküvés bizonyítékait. Arról van szó, hogy az összes budapesti strandon Valakik kötelezővé tették a Strandrádió bömböltetését. Nem véletlenül használtam a bömböltetés szót, ugyanis nem egyszerűen a program lejátszása a kötelező, de szigszalag segítségével a fülsértő hangerő pontos mértékét is kötelezővé tették a Valakik. Hogy miért? Vagy gonoszak, vagy valaki jól jár ezzel, gondolom én. Szabolcs összeesküvés-elmélete szerint Ők akarják megkaparintani a pesti strandokat. Ma még megpróbáljuk kideríteni, kik azok a Valakik, és miért kínozzák a dobhártyákat. Ha többet nem jelentkezne a Homár, akkor annyit üzenek, hogy jó volt együtt ez a pár év.

Olvasson tovább!