Tékozló Homár


20 perc maradt ki a filmből a vihar miatt, de a Cinema City szerint végignézték, akik bennmaradtak

2015.08.19. 09:38 | Homár Hilda | 164 komment

cinema_city_master_rgb_whitebg.png

A hétfő esti vihar alaposan széttrollkodta Budapest estéjét is. Azt gondolhatnánk, hogy piszok mázlisták azok, akik épp egy moziban húzták ki a világvégét. Hát nem. Ágiék kiakadását tökre meg lehet érteni, a Cinema City érvelését kevésbé. Rég nincs minden teremre gépész, így nyilván csak megsaccolták, hogy honnan folytatódjon a vetítés, várható volt, hogy lesznek az élménnyel elégedetlen nézők. Vajon miért nem alkalmazták az elvileg pont ilyen helyzetekre kitalált emergency jegy (házirend, 21. pont) megoldást a panaszt tevőknél? Pláne, hogy a mozi maga is elismeri, nem tudta minden teremben tájékoztatni a közönséget a helyzetről. 

Szia!

Szeretném megosztani Veled és az olvasóközönségeddel, ami tegnap este történt velem és családommal a Cinema City Aréna mozijában.

19:40-es vetítésre vettünk jegyet. A vihar ekkor már elérte Budapestet, rendesen szétáztunk, de szerencsésen megérkeztünk a moziba. Elfoglaltuk a helyünket. A szokásos negyed óra- húszperces reklám és ajánló közben merültek fel az első gondok: a hang eltűnt, majd a kép is kifagyott. Kb. 5 perce vártunk, amikor bejött a mozi egyik alkalmazottja és kis türelmünket kérte. El is indult az ajánló onnan, ahonnan korábban megszakadt a hang. Tehát vissza tudták tekerni.

Olvasson tovább!

Mért nem lehet diákjegyet venni online a Corvinba?

2015.02.12. 14:41 | Homár Hilda | 70 komment

corvin.JPG

Csabi igazán rendes vendég. Tesztfogyaszt, feltárja az anomáliákat, jelzi a megfelelő helyen és egyben megoldási javaslatokat is küld, mindjárt kettőt. Igazán megérdemelt volna valamiféle eismerést. Mondjuk egy választ.

Kedves Homár!

Elég harcedzett embernek számítok, ha fogyasztói jogokról és azok érvényesítéséről van szó, eddigi "karrierem" során elég jó százalékban sikerült saját kútfőből kierőszakolni az igazságot, de most, egy talán kissé bagatelnek számító ügyben a hibás fél teljes körű elhatárolódása sarkallt e levél megírására.

Előbb tavaly az Alien, majd most nemrég az Aliens filmekre vásároltam jegyeket online a budapesti Corvin Moziba. Mivel nagy kedvenceim a filmek, igyekeztem minél előbb lecsapni a jó helyekre, és mivel a mozi fenntartotta a jogot, hogy nincs foglalás, csak vásárlás, így első körben nem is foglalkoztam azzal, hogy a szokásostól eltérően elmaradt az üzenet, miszerint a kedvezményre jogosító okmányt majd a jegyek átvételekor mutassam fel.

Olvasson tovább!

Nincs gyerekjegy koravén 9 éveseknek

2013.08.16. 15:20 | jackyll | 150 komment

Egyszer ez már kiderült, hogy gyerek nélkül érdemes kedvezményes jegyet venni, mert akkor nem kérik az igazolványt:

2013 08 15-én a 12.30-as Repcsik filmre nem adtak gyerekjegyet szemmel láthatóan 12 éves fiam számára a Cinema City Arénában. Miért?  Mert 8 év felett diákigazolvány bemutatása szükséges. Nyilván azok miatt a 9-nek látszó de már vén 18 évesek miatt, akik tömegesen károsítanák meg a mozit és a filmforgalmazókat. Vagy a rosszul fizetett pénztárosok ellenőrzése miatt, hogy a 9-nem látszó de felnőtt barátaikat ne tudják olcsóbban becsempészni.

Olvasson tovább!

Csak személyesen kell diákigazolvány a moziba

2013.06.12. 11:37 | jackyll | 81 komment

Naiv ügyfél 400 forinttal többet fizethetett gyermeke után a Duna Pláza mozijában, mert nem nélküle, bemondásra vette meg neki a jegyet, ezért kértek tőle diákigazolványt, ami nem volt nála. Az előttük álló vevő 4 gyerekjegyet vett gyerekek nélkül, ő csont nélkül kapott:

Moziba menni élmény a gyerekeknek. A Duna Plázában rémálom volt. Történt egyszer gyermeknapra a 8 és 13 éves gyermekünkkel elmentünk moziba. A jegypénztárnál vettük észre, hogy diákigazolvány nélkül nem adják már ki a kedvezményes jegyet. Ez a tájékoztató egyébként az éppen zárva levő kasszánál volt kiírva. Tény az is, hogy az interneten foglaláskor nem olvastuk végig a kedvezményre vonatkozó összes feltételt. Ott álltunk tehát a kasszánál, és vártuk, hogy az előttünk álló jól megtermett férfi vegye meg a jegyét, 3 felnőtt és 4 gyermek részére. Ezek után nem is nagyon izgatott a diákigazolvány hiánya, mert az előttünk vásárló férfitól nem kérdeztek, és nem kértek semmit, pedig csak a férfi állt ott, gyerek egy sem volt körülötte.

Olvasson tovább!

Szelektív áremelés a Mammut mozijában

2013.02.15. 15:02 | jackyll | 136 komment

Attila hátrányosan megkülönböztetve érzi magát, amiért a Cinema City összes mozija közül egyedül a Mammutban emelte meg a jegyárakat 15%-kal:

Érdekes, egyben felháborító dolgot fedeztem fel, s gondolom nem vagyok egyedül. A Cinema City, amely egyébként csaknem monopol helyzetben van Magyarországon, közel 20%-os jegyáremelést hajtott végre, de kizárólag a Mammutban lévő mozijában. Más egységeivel ellentétben itt 1590 forint helyett 1840 forint egy felnőtt jegy ára. A Cinema City egy vendég kérdésére Facebook oldalán adta meg a választ, hogy miért, lásd a mellékelt képet.

 

mozi.jpg

Olvasson tovább!

Diákigazolvány nélkül nincs diákjegy a Cinema Cityben

2013.01.09. 17:36 | jackyll | 114 komment

Ha 16 éves koráig mindenki tanköteles, miért kell a moziban diákigazolvánnal igazolnia Gyula 11 éves lányának, hogy még diák? Majd ha kénytelenek lesznek éjjelente 3D-pornót vetíteni, hogy életben maradjanak, visszasírják ezeket a tinédzsereket.

Tudom, hogy ezt már a BKV trollok is eljátszották, de ott érthetőbb, mert ott nincs mindig szabad választása valakinek. Most ez a lehúzós mentalitás begyűrűzött a mozikba is, konkrétan a Cinema City Aréna Pláza mozijába. Történt, hogy 11 éves lányunkkal moziba mentünk. Naivan azt hittük, hogy ezt két felnőtt és egy diák jegy megváltása után meg is tehetjük. Na itt lecsapott a vasököl: És 27B-6 nyomtatványunk van-e (Brazil rajongók előnyben)? Mint kiderült, egy belső utasítás szerint diákjegy kiadásához diákigazolvány szükségeltetik. Új szabály, nem tehet kivételt.

Olvasson tovább!

A Cinema Citynek fingja sincs a Hobbitról

2012.12.06. 16:15 | jackyll | 236 komment

Jó hír a Gyűrűk ura rajongóknak, hogy december 13.-án éjfélkor már ultrahányós 3D-ben is megtekinthetik a Hobbit első részét, igaz cserébe szinkronizált lesz. Feliratosan szokás szerint a MOM-parkban megy majd. De hogy ezt miért nem bírják a moziban megmondani, az rejtély:

A honlapjukon hirdetik pár napja, hogy megkezdődött a Hobbitra az elővétel. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, megkérdeztem milyen mozikban lesz eredeti nyelven a vetítés, és hogy akkor szeretnék jegyet foglalni. A srácon hallatszott hogy fogalma sincs róla, hasraütésszerűen felsorolt 4-5 mozit, ilyen stílusban: „Hát, biztos lesz majd az Allee-ban, Mom Park, ööööö, Arena. O.K. nem tudja. A jegyekkel kapcsolatban meg azt mondta h kb 2-3 nappal előtte lehet foglalni, szóval ezt sem tudta. Nem akartam kötni az ebet a karóhoz,elfogadtam hogy nem tudja és nem is érdekli, elköszöntünk egymástól. Az egy dolog hogy online még nem lehet jegyet venni, akkor viszont telefonon lehessen korrekt infót szerezni. Így megvettem a jegyet online Bécsben, ahol minden infó elérhető online, és nem kell tudatlan, nemtörődöm telefonos ügyfélszolgálatot hívni.

Trick

Pixelbe fojtották Meryl Streepet

2012.09.03. 12:02 | jackyll | 63 komment

A Homár maga is hádéfasiszta lévén teljes mértékben egyetért Bálinttal, hogy artmozi ide vagy oda, 2012-ben vizuális szennyezés dvdről vetíteni. Főleg, ha egy bárhol elérhető filmről van szó. Az igazi kérdés persze az, hogy miért akarta megnézni az év egyik legunalmasabb kliséhalmazát moziban?

Ma (2012.08.31) a debreceni Apollo ART moziban a Vaslady vetitesen megdobbenten tapasztaltam, hogy egy DVD-rol vetitik a filmet:
1. elso kep, amelyiken tajekoztatnak, hogy csak hazi vetitesre vannak meg a jogok, borton, furotorony, kozossegi vetitesre stb nem vetitheto.
2. utana az ismert sorozat: Beallitasok, Nyelvvalasztas, Felirat stb.
3. majd kezdodik a film nemhogy HD de meg atlag felbontasban sem, mind a hang mind a kep gyengebb minosegben mint ha otthon egy 3 eves laptopon neznek egy kameraval felvett kalozfilmet.

Olvasson tovább!

Lehúzás a Cinema City mozikban

2012.07.16. 14:21 | jackyll | 221 komment

3d_1952.jpg

A 3D-s filmek fejlődését csak az nem látja, akinek még megvan a régi szemüvege. Persze a technológia látványosabb, de 1952-ben olyan is volt, amikor nem kellett hozzá szemüveg. Naiv ügyfél viszont csak azt nem érti, miért kötelező a jegy mellé megvenni a szemüveget is, amikor neki már van.

A Cinema City mozikban megvetetik a 3D szemüveget, ha kell, ha nem! Még a 2009-es Avatar bemutatóra vásároltam egy RealD márkájú szemüveget. Azóta több alkalommal jártam moziban (több helyen is), nem mulasztom el megkérdezni jegyvásárláskor, hogy használható-e ez a vetítéseken. Eddig valahányszor feltettem ezt a kérdést, mindig azt válaszolták, hogy sajnos nem, csak a masterImage márkájú használható. Nos a filmek ugyanúgy 3D-ben élvezhetőek a másik kukkerral is. Nem a 200 Ft a lényeg, mielőtt kristálytiszta logikával billentyűzetet ragadna néhány troll. (Ja, és csetelj máshol, ez blog!)

Természetesen fel sem merül, hogy a "téves" tájékoztatás a fogyasztók egyfajta szándékos megtévesztése lenne, vagy hogy mivel ez több helyen, többször fordult elő, tisztességtelen piaci magatartás volna. Csak gondolom, ezek olyan bonyolult dolgok, hogy nem érthet hozzá a mozi személyzete.

Johnny Depp fantomizálódott a Cinema City Arénában

2011.07.14. 11:56 | jackyll | 147 komment

Az online mozijegyvásárlásnak könnyűnek és fájdalommentesnek kéne lennie. Csak akkor csúszhat be hiba, ha elfelejtik levenni a rendszerből a felújítás alatt lévő termeket:

Gyermekem rajong Jack Sparrow kapitányért, ezért úgy gondoltam, meglepem egy mozilátogatással.  Ha már mozi, akkor legyen neki Karácsony, nézzük meg a negyedik részt 3D-ben! Mi sem egyszerűbb, fel a Cinema City honlapjára, időpontok, szín, szag, méret kiválasztva, rendelés leadva. Délben, ebédszünetben elmentem a műintézménybe, mutatom pénztáros kislánynak a kinyomtatott visszaigazolást, hogy "Elvinném a jegyeket". Sóhajtott egyet, amiből rögtön tudtam, hogy itt baj van: "Sajnos ezt az előadást törölték..." Mondom ez nagyon érdekes, mivel ma 1/2 9-kor még lehetett foglalni rá jegyet a neten. "Azt nem tudom, hogy miért nem zárták le a neten..."

Olvasson tovább!