Vajon miért nem kompenzál a DIGI?
2014.10.30. 15:31 | Homár Hilda

264.jpg

A kiegyensúlyozottság jegyében ezúttal a DIGI-t ütjük olvasónk bunkójával. Emberileg érthető, hogy kiakad azon, hogy pont neki, hűséges mindentelőfizetőnek jár a konkrét nagy semmi az akciós kosárból, szakmailag viszont mit is udvaroljon neki a cég, ha már  évekkel ezelőtt jól elkapták. A tapasztalatok szerint, ha az ember a hűség lejártával bejelenti, hogy szolgáltatót akar váltani, akkor általában sikerül a kedves ügyfél státuszába visszaverekednie magát. A nemszolgáltatás miatt viszont egész biztosan jár kompenzáció, bővebben erről itt olvashattok. 

Tisztelt Homár és Homár-olvasók!

"Szegény" Telekom itt annyi szidást kapott az utóbbi időben, gondoltam, az esélyegyenlőség jegyében most a DIGIn a sor.

Hosszú évek óta a DIGI előfizetői vagyunk, tulajdonképpen nem is volt velük soha semmi komolyabb probléma, azon kívül, hogy a régi ügyfél nem jó ügyfél, nem kap semmi kedvezményt. Valamikor három hete örömmel fedeztem fel a honlapjukon, hogy most a meglévő ügyfelek is köthetnek új hűségszerződést, elég komoly, kb. 30% kedvezménnyel. Legott telefont is ragadtam, hogy akkor mi erre befizetnénk. A vonal túlsó végén azonban az ügyfélszolgálatos nagyon gyorsan lehűtött, hogy csak akkor jár a kedvezmény, ha új szolgáltatást rendelek meg. Mivel nálunk már van TV, telefon és net, nincs mit megrendelni. Mit tehettünk, belenyugodtunk, hogy nem vagyunk elég jók a DIGInek.

Szűrt kommentelők
Hajni már Nemakaregyilyet FRISSÜLT
2014.10.30. 09:10 | Homár Hilda

logo (4).png

Legutóbb szeptember közepén írtunk az Úgyismegveszel.hu-ról, akik akkor dicséretes gyorsasággal jelentkeztek nálunk egy meakulpázó levéllel. Remélem az azonos kötelékbe tartozó Akarokegyilyet.hu és szegény Hajni esetében is így lesz ez. Ő ugyanis miközben a félresikerült vásárlás miatt veri a fejét a falba, hevesen ostorozza is magát, amiért a baráti körét is beugrasztotta egy nagy közös önszopatásba. Az biztos, hogy nagy tanulság, hogy számla nélkül ne vegyünk át semmit, plusz valaki mondja már meg, hogy mi a 8-at tud egy 8 az 1-ben fejhallgató!

Sziasztok.Véletlenül találtam meg az oldalt, aminek nagyon örülök, mert fogalmam sincs mit tehetnék.

Eddig úgy gondoltam, nagyon körültekintö és megfontolt vásárló vagyok, de valószinű, csak szerencsém volt, hogy eddig még nem kerültem "bajba". Most bedöltem én is a csábitó, jóval bolti ár alatt kinált kuponos akciónak,ráadásul még a baráti társaságot is magammal rántottam.

Szűrt kommentelők
Géza csendben izzik, forralja a levet, Néhány gondolatot a papírra levet.
2014.10.27. 09:22 | Homár Hilda

vers.jpg

Fussunk neki a hétnek egy csudálatos, egyben kissé fájdalmas példával a művészet felszabadító erejéről. Géza ugyanis a bézbólütő helyett népies vers fabrikálásával gyűrte le frusztráltságát, melyet elromlott főzőlapja (és mosógépe és elszívója) generált benne. A naív és a szervíz írásformát a szervizszekció nagylelkűen tudja be a költői szabadságnak, jó?

Terápiás céllal született művemet szeretném megosztani veled. Ahhh, így már mindjárt sokkal jobb. Üdv: Zsolt

Naív

Történetünk hőse Naív Géza volna,
Őszi pásztortűzként képe nem lobog ma.
Nem volt ő nagy ember, csak egy kis fogyasztó,
Helyzete mostanra némileg aggasztó.

Szűrt kommentelők
Reptéren elveszett bőrönd, megrongálódott csomagok? Mit tehet?
2014.10.16. 09:24 | Homár Hilda

"Reptéren elveszett bőrönd, megrongálódott csomagok? Mit tehet? - így kezdődött a Nemzeti Fogyvédő Hatóság múlt pénteki hírlevele, amire csakis isten pajkosan integerő ujjaként tudtam tekinteni, mivel épp akkor csuktam be a beszámolót, ami Noémi durván megalázott és megkínzott bőröndjéről szólt. A vonatkozó okosságok a linken olvashatók.

Tisztelt Homár!

Férjem brazíliai céges útját követően Sao Paoló Guarulhos nemzetközi repteréről a TAM Linhas Areas légitársasággal repült Frankfurtig, onnan Budapestre pedig a Lufthansával. A bőröndje nem érkezett meg vele egy időben (09.16.) Budapestre. 

Szűrt kommentelők
Visszautasíthatatlan ajánlat a Telenornál
2014.10.15. 09:23 | Homár Hilda

tele.jpg

Elég wtf sztori, amiről legyen elég annyi előre, hogy szerepel benne az "én nem kértem, de azt a választ kaptam, hogy ezt akkor is meg kell vennem" mondat. 

Kedves Homár,

az alábbi sztori egy GVH-t vagy egy NFH-t is megérne, de inkább csak veled osztom meg.

Elveszett egy Telenor előfizetéses telefon, le kellett tiltani a SIM kártyát. Megkaptuk az új SIM-et, majd az ügyfélszolgálatos elmondta, hogy új SIM-hez adnak 400 Ft-ért egy 600 Ft lebeszélhetőségű SIM kártyát, 3 hónapig ingyenes 100 MB mobilnettel.

Szűrt kommentelők
Eltűnt az előleggel a nyílászárós szaki
2014.10.14. 13:55 | Homár Hilda

nyilaszaro-1.jpg

Ősszel slágertéma a nyílászáró-csere. Még nem fagy meg az emberben a lélek a gondolatra, hogy kiszedik az ablakait, de már érezhető közelségben van a fűtési szezon, a maga sok nullával járó költségeivel. Nem Gábor az egyetlen, aki bele akart vágni a projektbe, és sajnos valószínűleg nem is az egyetlen, akinek elöregedett ablakai helyett, csak a pénze tűnt el. A sztoriban az külön érdekes, hogy netes források alapján a Winner Therm pár éve még biztosan a hagyományos módon működött a nyílászáró-bizniszben: jött, felmért, beszerelt. De legalább ennyire biztos az is, hogy a honlapjukon szereplő telefonok most már nem élnek, az állítólagos bemutatótermek közül legalább az egyik csak múlt idő a júliusi street view szerint.

Kedves Homár.

Megírnám történetem, hogy másokat ne tudjon átverni a cég.

Mivel a közeljövőben felújításra kerül a panel ház amiben lakom, elgondolkodtam a régi elöregedett nyílászárók cseréjén. Töménytelen mennyiségű szórólap állt rendelkezésre. Aki panelban lakik az tudja, hogy mindig tele a postaláda. Nosza fel is hívtam egy párat és kértem árajánlatot a munka elvégzésére. Pár ezer forint eltéréssel ez mindenhol egyforma árat jelentett.

Szűrt kommentelők
Nem tudja a bank, hova könyvelte a befizetést, és nem ez az egyetlen bénasága
2014.10.13. 09:38 | Homár Hilda

Unicredit-logo.jpeg

Hallottak már olyat, hogy egy bank nem találja a számlaszámot, amire a hitel törlesztőrészleteit kérte? És olyanról, hogy a bankban a pénztár nem tud visszaadni ötezresből? Na, tessék elolvasni ezt a sztorit, és jutalmul lesznek más cifraságok is. 

Unicredit Bank a teljes káosz!

Azt hiszem sikerült Magyarország legbénább bankját kifognom, legalábbis remélem, hogy a többi nem ilyen szerencsétlen.

A történet ott kezdődik, hogy munkanélkülivé váltam 2013-ban, ezért kértem a bankot, hogy hitelkönnyítéssel segítsen az átmeneti nehézségeken. Már ez sem volt egyszerű, mert mint kiderült nem minden munkatárs ért hozzá. A számlavezető fiókban nem is sikerült intéznem semmit, ezért választottam egy másik fiókot, a XVIII. kerületben. 5 vagy 6 lakalommal kellett beadnom a kérvényt, mert mindig elutasították, mondván a mellékelt igazolások 30 nap elteltével érvényüket vesztették. Ennek az az oka, hogy a bank ült a papírokon 30 napot és ezért az igazolások lejártak közben.

Szűrt kommentelők
Csalás vagy tágulási tartály áll az extratankolás mögött?
2014.10.10. 14:51 | Homár Hilda

unnamed (17).jpg

Arnold autója úgy benyelt egy csomó benzint, mint a sicc, gazdája pedig azonnal csalást és NAV-ot kiáltott eléggé  házmesterkedő hangvételű levelében. Én a focihoz természetesen értek, az autókhoz viszont nem, ezért elolvastam az Arnold által is említett korábbi Homár-poszt kommentjeit. Ebből tudom, hogy bizonyos autókon van egy varázspöcök, meg, hogy a kutakon már nem olyan egyszerű csalni, mint 20 éve, ezért azt gondolom, hogy Arnoldnak nem feltétlenül van igaza, de ki tudja. Másnak mik a tapasztalatai a helyen?

Kedves Homár!

A mai napon tankoltam az AVIA kútnál, a Gvadányi út 67. sz. alatt. Csak kezelő töltheti a tankot, ami kicsit fura a mai világban. Az ár viszont jó volt, 400,-Ft/liter, szóval tele kértem a tankot.

Tudtam, hogy a nálam lévő 22 ezer forint bőven elég lesz. Mivel még volt a tankban, kb. 50 literre saccoltam, mire megtelik. 55 liternél szóltam a kutasnak, hogy álljon le, mert az már 22 ezer Forint.
Kifizettem, s mikor eljöttem, láttam, hogy a benzinmutatóm alig több, mint háromnegyedig van. Ismerem a kocsimat, tudom, ha a benzinjelző kigyulladása után még 20 km-t megyek, akkor kb. 50 litert lehet rátankoni. Engem tehát minimum 5 literrel, azaz kétezer forinttal vágtak át. De valószínűleg többel, hiszen még így sem lett tele a tank!!!  

Szűrt kommentelők
Kiskorúval módosított szerződést a Telenor
2014.10.06. 14:34 | Homár Hilda

Telenor_logo.jpg

Amilyen rég volt Telenoros sztorink, olyan durva az alábbi becsapdázás. Előfizető és előfizetői kód nélkül, kiskorúval a vonal végén csomagot módosítani? Ezt vajon hogy gondolta az ügyintéző?

Kedves Homár,

A Telenor mobilszolgáltatónál van az előfizetéses telefonszámom, a saját nevemen. Egy éve a kiskorú fiam feltöltőkártyás előfizetését bevettem a csomagba, így az is havidíjas lett, egyben fizetem a két kártya költségeit.

Szűrt kommentelők
Akkor is két hét lenne a légkamrás ülőpárna szervize, ha nekik kéne anélkül létezni?
2014.09.22. 08:52 | Homár Hilda

Meyra-Logo.jpgAz ember sokszor kerül kiszolgáltatott helyzetbe - hiszen erről szól az egész Homár is-, de az valahogy mindig sokkal durvább, amikor beteg emberrel történik ugyanez. Épp elég hendikep egy ilyen állapot önmagában, nem még az ideg meg a gyomorsav. Kedves Meyra, nem lehetne ezt másképp ?

Kedves Tékozló Homár!

Az anyám tolószékes, amúgy meg megmozdulni-se-tudós és így elég sok speciális dologra van szüksége, ahhoz, hogy ne legyen még több baja. Ilyen egy légkamrás ülőpárna is, ami ugye azért van, hogy ne legyenek felfekvések a hátsóján. A TB rendszeresen ki is jön megnézi, hogy van, hogy vannak az eszközök, mégiscsak "tőlük" kaptuk és nem két filléres dolgok.

Szűrt kommentelők
Figyelem, feltámadt az ACN is!
2014.09.15. 14:14 | Homár Hilda

ACN.png

Facebookon érkezett az alábbi levél a hirhedt MLM-rendszerű ACN Magyarország feltámadásáról. Tudják, ez az cég, amelyre sok panasz érkezett 1-2 éve, mert idősekkel őket megtévesztő módon kötött szerződéseket. Pedig a honlapjuk szerint a Tisztesség az ACN első számú alapértéke, és  a társaság minden döntésének a mozgatórugója. Itt egy régebbi cikk róluk. Addig is figyelmeztessük a nagyit, hogy semmit ne írjon alá, amíg nem csekkolta az unoka.

Ismét feltűnt egy cég, az ACN, Magyarország egén, amely cég az idősek megtévesztésével akart ügyfeleket szerezni. A szomszédomat azzal kereste meg egy férfi, hogy az UPC a 70 év felettieknek olcsóbban adja a szolgáltatást csak alá kell írni a papírokat. Persze nem erről volt szó, hanem egy szerződést írt alá szegény. Jeleztük telefonon az irodának, hogy nem kéri a néni a szolgáltatást, nehogy ne merjék küldeni a szerződést, de azért levélben a szerződéstől való elállást elküldtük. Felhívta a nénit az üzletkötő és telefonon győzködte, hogy ne a szomszédjára hallgasson, meg ilyenek, de a néni mondta hogy nem kér más szolgáltatást. Erre rá csapta a telefont. Még nem hallottam korábban erről a cégről, de olvastam a neten hogy már 2011 óta hasonló megtévesztésekkel próbálkoztak. Szóltunk az UPC-nek hogy nehogy befogadjanak az ACN-től érkező szerződést, mert a néni ezt nem akarja. Remélem a csillaghullás hamarosan bekövetkezik és a Hírközlési felügyelet megteszi a szükséges lépéseket.

Szűrt kommentelők
Figyeljünk, különben nagyot szívunk a mobilparkolással!
2014.09.15. 09:01 | Homár Hilda

24-3-large.jpg

Volt már ilyen történetünk: Tamás az EME számára küldte a parkolást, azok visszaírtak, hogy oké a dolog, a Nemzeti Parkolás Rendszerében meg jól megbüntették, és most Tamás fut a pénze után, pedig egyértelműen az EME a hunyó. Megpróbálunk majd utánajárni a dolognak. UPDATE: A posztban említett zónában ma reggel már nem lehetett parkolást indítani, az "Ezen a hívószmon jelenleg nincs elérhető szolgáltatás, ezért üzenete nem kézbesíthető." választ adja rendszer. Ez mondjuk levélírónkon és sorstársain nem sokat segít.

Kedves Tékozló Homár!

Azt gondolom, hogy nemcsak engem érdeklő kérdésem lenne budapesti parkolás ügyben:

Nagyon régóta regisztrált ügyfele vagyok az EME Zrt-nek. Külföldön voltam, amikor az új parkolási rendelet életbe lépett. Amikor hazaérkeztem felhívtam telefonon az EME ügyfélszolgálatát és megkérdeztem, hogy a munkahelyem környékén lévő VI. kerületi zónákban (a 3063, illetve a 3064-es zónában, ahol sokat megfordulok) működik-e az EME telefonos parkolása. Azt a választ kaptam, hogy igen. Csak a VI. kerület 0601 és 0602 zónákban nem működik az EME telefonszáma.

Szűrt kommentelők
Mi a csuda az a light all inclusive?
2014.09.12. 14:39 | Homár Hilda

unnamed.jpg

Hú, de ügyesen tördelélték a fenti hirdetést! Azt esetleg érdemes tesztelni, hogy az all inclusive szókapcsolatot a Siófok előtt vagy után veszi észre az egyszeri olvasó, de az hétszentség, hogy az első sor végére egy lényegtelen kis hülyeségként odabiggyesztett light elsőre nem éri el az ingerküszöböt. Pedig elég fontos kis szócska. Ez jelenti ugyanis azt, hogy ez esetben nem egész napos korlátlan italfogyasztásról meg sznekekről van szó, hanem valami másról - amit egyébként a csomag tartalmának részletezésénél nem is különösebben titkolnak. Nincs mit tenni emberek, fogyasztani csak olvasva és értelmezve meg guglizva szabad. (Utóbbival egyébként olyan csudálatos cikkekre bukkanhatunk, mint ez az all inclusive-tól varacskos disznóvá váló magyarokról szóló gyöngyszem.)

Tisztelt Homár Szerkesztőség!

Családos emberként próbálom a pihenésünket a legkedvezőbb feltételekkel megvásárolni különböző kuponos-akciós oldalakon és még soha nem csalódtunk, viszont a minap első alkalommal szerettünk volna foglalni a csak1nap.hu oldalon. A mellékelt "all inclusíve light ajánlattal" szembesültünk, mely -az "apróbetűs" rész átolvasása után- nemhogy italfogyasztást, de még rendes ebédet sem tartalmazott. Felháborítónak tartom a csak1nap.hu részéről a vásárlók ilyenforma félrevezetését, becsapását. A részletek elolvasása után természetesen érdeklődtem az ügyfélszolgálatuknál is ahol röviden közölték, hogy bizony náluk ilyen az All inclusíve.

Szűrt kommentelők
A "Kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot" több mint 40 napot jelentett a Hello HD-nél
2014.09.10. 09:48 | Homár Hilda

4f4e7176c08cc.pngTamás meglévő tévés előfizetését szerette volna netes előfizetéssel felturbózni a Hello HD-nél. Ehhez képest egy jólfejlett öntudatosvevő-levél született az esetből, méghozzá példamutatóan higgadt hangnemben. Ami igencsak dícséretes, tekintve a több mint 3 hónapja húzódó ügyet és az olyan apró finomságokat, mint a "közel 45 napig nem hívtak vissza ".

Hello HD
M. Ágnes, vevőkapcsolati igazgató részére

Tisztelt Ágnes,

Közel 6 éve vagyok előfizetője a korábbi Antenna Digital szolgáltatásnak. Idén tavasszal szerettem volna meglévő előfizetésem bővíteni Duo csomagra. A weblapon május 13-án megrendeltem a szolgáltatást, amiről aznap automatikus visszaigazolást is kaptam. A levél egy megrendelés visszaigazolás volt. A benne szereplő módon vártam, hogy megkeresnek, nagyjából egy hónapig; én közben kétszer is kerestem Önöket. Valamikor június közepén hívott végül M. Úr és jelezte, hogy az Invitel nem adja át a helyi hurkot, és ha nincs telefonelőfizetésem, akkor nem tudnak szolgáltatást nyújtani.

Szűrt kommentelők
Tud-e áfás számlát adni a BKV új jegyautomatája?
2014.09.09. 09:06 | Homár Hilda

5594954_fb46ef5cfb6b7c1cfb55ef29a7ba26ee_wm.jpg

Nálunk is felbukkant a sarkon a csodagép, amivel végre a megállóban lehet jegyet vásárolni, nem kell elzarándokolni a metróig vagy a korúti újságosig (ja, az már meg is szűnt). Azt nem néztem ki belőle, hogy bérletet is ad (tudom, rá van írva), az áfás számlát meg pláne, így aztán nekem csak egész kicsi csalódás Laci esete.

Üdv!

Arra gondoltam, hogy megkönnyítem a saját dolgom, és az esedékes havi bérleteimet (pesti meg még egy környéki) megveszem a hozzánk telepített csillivilli tapipados autómatából. Amikor megnéztem, egész jónak tűnt a gépezet, aránylag logikus menüvel, és mivel megtaláltam a "nem természetes személy" opciót, megörültem, hogy tud adni áfás számlát.

Szűrt kommentelők
Kérés nélkül aktivált mobilnet-csomag a T-nél HELYREIGAZÍTÁSSAL FRISSÜLT!
2014.09.08. 13:44 | Homár Hilda

sim-cards-communications-mobile.jpg

Nem tudom, mennyire jogos kívánság, hogy ingyen mentsenek le telefonszámokat a régi SIM-kártyáról az újra, de az biztos, hogy nem kóser, ha kérdés nélkül aktiválnak fieztős szolgáltatásokat. Mondjuk Robi észnél volt mindkét esetben, mégha az első megoldásával egy csomó mindenkinek eszébe sem jutott volna próbálkozni. Pedig nekem is van olyan idősebb nőrokonom, aki mindenhol alkuszik. Ezt úgy kell érteni, hogy MINDENHOL. Nemcsak piacon meg a kínainál, hanem plázás ruhásboltokban meg bútorboltokban is simán rákérdez, hogy esetleg kaphat-e valamilyen kedvezményt. És tudjátok mit?  Általában kaphat!

Sziasztok!

A régi telefonom tönkrement, és szükségem volt egy másikra. Bementem az egy T-pontba, előadtam, mit szeretnék. Új telefon, készpénzért, 2 éves hűséggel. Sima ügy.

Viszont az én díjcsomagom már nem rendelhető, választanom kellett újat. Rendben, hasonló havidíj, hasonló percdíjak. Fontos a mobilnet, eddig kihúztam havi 200 megabájt adatforgalommal, most is elég lesz. Új SIM-kártya szükséges, mert az új telefonba már csak micro-SIM passzol. Ügyfélszolgálatos csaj elintézte ezt is. Kifizettem a telefont, kártya a helyén. Kértem, hogy amíg elugrom reggelizni, töltse fel kicsit, ne merüljön le nap közben. Persze, semmi gond.

Szűrt kommentelők
Hiánycikk a HD-box a Diginél, de szerződést azért kötnek rá okosan
2014.09.03. 13:39 | Homár Hilda

okoscsomagkosaras.png

A minőség legyen magas, a számla alacsony, a megrendelt HD-s csomaghoz meg adják oda a HD-boxot, de azonnal. Ki nem találnák, hogy melyik a legnehezebben teljesíthető feltétel a DigiTV-nél. 

Tisztelt Szerkesztőség!

08.21-én döntöttünk úgy a párommal, hogy megválunk a UPC-től, és két éves hűségnyilatkozattal leszerződünk a DigiTV okos csomagjára. Előtte biztos ami biztos, felhívtam az ügyfélszolgálatukat, hogy a csomag mellé kérhető-e a HD-box 500Ft/hó bérleti díjjal. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy igen, minden további nélkül, a netes megrendelésnél csak válasszam ki, és kész. Így is tettem, azon nyomban megrendeltük a párom nevére a szolgáltatást, és mellé a HD-boxot. Pár nap múlva jött a telefon, hogy 08.31.-én (vasárnap) jönnének bekötni.

Szűrt kommentelők
Mit akartam vásárolni, ha 2975 huf-ot csak 4000-ből lehetett kifizetni?
2014.09.02. 09:19 | Homár Hilda

IMG_5364.PNG

Nem, nem Spar-tejfölt! Hanem a e-matricát. (És nem is én, hanem gborz, de ez részletkérdés.) Pedig milyen jól indul minden. Levélírónk még remekül tolerálja a kényelmi díj kifejezést is, pedig bennem már attól kicsit mindig meghal valami a józan észből és a reményből, de aztán a megcsikordul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer. Pedig milyen jó is az, amikor aprópénz keresgélés, papírfecnik toszogatása meg ragasztgatása és más efféle bűvészkedés nélkül egyszerűen az ember idepötyög, odapötyög dolgokat és hepp! működik az élet. Gborz 1. és 2. pontjához meg csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy MIÉRT??? 

Hello!

Autópálya-matrica vásárlást szerettem volna megvalósítani a Nemzeti Mobilfizetés Rendszerének segítségével (nem vicc, tényleg így hívják). A meglepően használható felületen regisztráltam az autómat és a bankkártyámat, a matrica 2975 Ft, feltöltöttem 3000 Ft-ot, majd megpróbáltam fizetni. Az eredmény olyan szép, hogy inkább képeken mutatom (csatolva).

Szűrt kommentelők
Mikortól jár a királyság a Telenornál? FRISSÜLT!
2014.08.29. 09:33 | Homár Hilda

headline.jpg

Nem mondom, hogy a Telenor kapcsolódó  oldalait átfutva azonnal megértettem, hogy mi is a baja Gábornak, mert első blikkre a linkelt oldalakon annyiszor szerepel a feltöltés szó, hogy más szinte nem is fér rá. Alaposabb átböngészés után azonban olyanokat is találtam, mint a levélben is idézett azonnali királyságokat, meg, hogy "Az új konstrukció további előnye, hogy ha okostelefonnal vásároljuk az új kártyás előfizetést, ahhoz mostantól automatikusan 150 MB adat jár 30 napig.". Amik alapján azért tényleg érezheti bárki a kasszánál vagy legkésőbb a 3 barát beállításánál, hogy 150 megával a zsebében emberkedhet innentől. Rákérdezünk a Telenornál.

Hello,

két nappal ezelőtt vettem egy készülékes csomagot az Auchanban, 10.900Ft-ért, egy kicsit attól is motíváltan, hogy már az alapcsomag is tartalmaz 150Mbyte internetet, ha megadom három telenoros ismerősöm számát, akiket féláron akarok hívni. 

" Azonnali királyságok:
600 Ft kezdőegyenleget kapsz, amit bárkivel lebeszélhetsz.
Állítsd be 3 telenoros barátod számát a 3baráti 20-assal, hogy baráti 20 Ft-os percdíjon cseveghess velük.
Miután beállítottad a 3baráti 20-ast, 150 MB netet is kapsz."

Szűrt kommentelők
Opatija helyett Opric, Gesztenyés Kastély helyett Miko Apartman, de majdnem sikerült! FRISSÜLT! 2x!
2014.08.28. 09:06 | Homár Hilda

Apartmant_to_Beach_1.jpg

Sándor és családja Opatijában próbált nyaralni a Szállás.hu-n keresztül talál szuper apartmanban. A kicsit fellengzős nevű Apartments Chestnut Castle Opatija helyett azonban egy nem ott, nem úgy, nem akkora, nem olyan és egyáltalán típusú szállásba sikerült belefutniuk. Az eset külön érdekessége, hogy nemcsak Sándor, hanem a felesége is elküldte nekünk a sztorit az illetékesekkel folytatott levelezés melléklésével, így aztán csodálatos páros poszt születhetett a női és a férfi megközelítés szemléltetésére. A feleség beszámolójával kezdünk:

Tisztelt Szállás.hu Vezetősége és minden segítőkész Dolgozója!

Hosszas keresgélést követően az Önök oldalán lefoglaltunk egy minden szempontból 4 tagú családunk részére megfelelő felszereltségű, 2 hálószobás, légkondicionálós, tengerre néző csodálatos kilátással rendelkező apartmant Opatija-ban. Neve: Apartments Chestnut Castle Opatija

Szűrt kommentelők