Tékozló Homár


Diákhitel-végtörlesztés egyetemváltás miatt

2013.10.14. 14:06 | jackyll | komment

Naiv egyetemistát meglepték a diákhitelesek egy végtörlesztési felszólítással, mert szerintük megszűnt a hallgatói jogviszonya, pedig csak egyetemet váltott:

Tisztelt Diákhitel Központ Zrt!

2013. október 8-án, kedden, miután üzenetben értesítettek arról, hogy törlesztési kötelezettségem lépett fel hallgatói jogviszony megszűnése miatt, befáradtam a központi irodájukba, hogy személyesen jelezzem munkatársuknak, ez így nem teljesen igaz, ugyanis jogviszonnyal rendelkezem, csupán június-augusztus időszakban egyetemet váltottam.

Olvasson tovább!

Még mindig nem szeret fizetni a Ring Nyelvstúdió

2013.10.01. 00:01 | jackyll | komment

A Homár ugyan 2009 óta szorgalmasan jegyzi a Ring Nyelvstúdió spúrságát, sosem lesz vége. Naiv ügyfél 4 nappal a kezdete előtt lemondta az angoltanfolyamát, amire a Ring előbb úgy reagált, hogy nincs is érvényes szerződése. Majd aláírattattak vele egy szerződést, és közölték, hogy ők nem szegték meg, írjon kérvényt, a főnök nincs bent, satöbbi, pont mint régen:

Júniusban jelentkeztem a Ring nyelvstúdiónál egy német nyelvtanfolyamra, aminek igazán jó ára volt. Leszerződtünk és elutaltam a nem túl magas tanfolyamdíjat (tényleg igazán kedvező volt, talán ez részegített meg annyira, hogy kivételesen nem néztem utána a cég "jó hírének"). Júliusban indult volna az oktatás, azonban a tervezett időpont előtt semmiféle információt nem kaptam arról, hogy mikor is kezdünk, leszünk -e egyáltalán elegen, így felhívtam őket. A telefonos hölgy barátságosan közölte, hogy sajnos csak ketten vagyunk eddig, így valószínűleg nem indul a tanfolyam. Úgy döntöttem, hogy a biztosan induló angol tanfolyamuk mellett teszem le a voksomat, meg is egyeztünk, hogy majd a tanfolyam első napján aláírom a szerződésmódosítást.

Menet közben fény derült arra, hogy a 22-én induló tanfolyamon nem tudok részt venni, mert munkát kaptam vidéki lakhelyemen (igazán nem számítottam rá, hogy összejön a dolog, mert május óta nem válaszolt a cég a jelentkezésemre). Ezt 18-án jeleztem a nyelviskola irányába, ahol az ügyintéző kisasszony egy panaszbejelentő űrlap kitöltésére sarkallt.

Olvasson tovább!

A Vatera akkor is behajt, ha nem viszik el a leütött árut (frissült)

2013.09.26. 14:40 | jackyll | komment

Péter nem érti, hogyan lehet a Vatera akkora tapló, hogy a meghiúsult vásárlások után kivetett párszáz forintos jutalékot azelőtt kiadja behajtásra, hogy felfogná, hogy nem volt biznisz:

Elég régóta (még bőven az Allegroup idők előtt) regisztrált tagja vagyok a Vaterának, időszakosan használom a felületüket, eladásra és vásárlásra egyaránt. Körültekintően próbálok eljárni, azonban a vásárlókkal egyre nehezebb a kapcsolatfelvétel, gyakran leütnek aukciót, aztán nem jelentkeznek, vagy meggondolják magukat. Ilyenkor semleges minősítést szoktam adni (nem negatívat, mert konkrét átvágás még nem ért). Ilyenkor a Vatera ugyanúgy kiveti a jutalékot. Eddig ez nem is volt probléma, de amikor 40.000 Ft-ért ütöttek le egy ülőgarnitúrát, amit ráadásul 2 héten belül el kellett szállítsunk (eladott lakás), és nem jöttek érte, már kissé kellemetlen volt. Még kellemetlenebb volt a kiszámlázott jutalék, aztán az annak kb. ötszörösére rúgó behajtásról szóló csekk.

Olvasson tovább!

Amikor a warezoldal behajtót küld

2013.09.25. 13:32 | jackyll | komment

Gonosz hekkerek Szilárdék kártyájával is előfizettek a Usenet.nl szolgáltatására, akik szokásukhoz híven levonták a 99 eurós éves díjat, de szerencsére a bank sztornózta a tranzakciót. A San Marino-i székhelyű vállalat azonban komolyan gondolja a pénzbehajtást, úgyhogy előbb egy német céget küldött rájuk, aztán egy horvát cég beiktatásával a Creditexpresst. Most a fizetési meghagyást várják, hogy aztán bíróságon küldjék el őket melegebb éghajlatra. Aki hasonlóan járt, jelentkezzen!

A minap olvastam a „Fantomtartozás az internet sötét bugyraiból” című írásotokat. Velünk is hasonló eset történt, a múlt hét végén hozta a CreditExpress-es levelet a postás. Azonban a mi ügyünk kicsit komplikáltabb az előző posztolóénál. Történt még az év elején, hogy levontak a bankszámlámról 100 euro körüli összeget. Mivel nem tudtuk az esetet mire vélni, ezért felkerestük bankunkat, ahol szerencsére – akkor még úgy gondoltuk – sikerrel zártuk az ügyet, ugyanis a usenet.nl által levont összeget – annak jogtalanságára hivatkozva – a bank visszafizette számlánkra. Természetesen nem ismertük a fenti céget, a szolgáltatásukra nem regisztráltunk sosem. A pénzt visszakaptuk, öröm.

Olvasson tovább!

Fantomtartozás az internet sötét bugyraiból

2013.09.24. 11:33 | jackyll | komment

creditexpress2.jpgZ. biztosan nem iratkozott fel a Usenet.nl hírcsoportolvasóra, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy kiszámlázzanak neki 60 ezer forintot. Esélyes, hogy kártyaklónozás vagy adathalászat történt, bár a cég üzletpolitikája is elég gyanús. Ők alapből azzal szórakoznak, hogy a két hetes ingyenes próbaidő után automatikusan egyéves díjat vonnak le:

Minap kaptam ezt a levelet amiről fogalmam sincs micsoda, hogy keletkezhetett. Nem vettem igénybe semmilyen ilyesmi szolgáltatást, lehet valami adathalászat lehet a háttérben. Na de ezek most pénzt követelnek rajtam. Felhívtam őket enyhén felháborodva hogy mégis mi ez, azt tanácsolták tegyek feljelentést (mégis ki ellen) ismeretlen tettes ellen, meg fogadjak ügyvédet. Azt ugye saját költségre. Vicces. Mit lehet ezzel kezdeni?

Olvasson tovább!

Háromszor veri le a tartozást a NAV

2013.09.12. 14:14 | jackyll | komment

Naiv adózó illetéktartozását véletlenül 3x vezették fel a számlájára, amiből értelemszerűen csak a valódit rendezte. A másik két fantomtartozás azóta 609 ezer forintra hízott:

A 2012-es évről adó visszatérítésre vagyok jogosult, amelyet ugye ebben az évben kellett volna megkapnom. Az SZJA bevallást időben és hibátlanul beadtam, és nyugodtan vártam, hogy az APEH – bocs, NAV – szépen majd elutalja a visszatérítést az egészségpénztáramnak. Ehelyett azonban egy levelet kaptam, hogy sajnos nem áll módukban kifizetni a visszatérítést, mivel 609 ezer Ft tartozásom van (?!). Mivel mindig is alkalmazottként, teljes fizetésre bejelentve dolgoztam, normális cégeknél, ezért arra gyanakodtam, hogy egy korábbi, ingatlanvásárlással kapcsolatos, elengedett illetéket esetleg nem írtak jóvá, habár az összeget még ehhez képest is nagyon magasnak találtam.

Olvasson tovább!

Lemondás után is számláz az Elittárs

2013.09.06. 09:19 | jackyll | komment

Ki gondolta volna, hogy az igen nehezen lemondható nemzetközi társkereső szolgáltatás kilépés után is számláz? Nemsokára megtudjuk, mennyire hatékony a német behajtócégük, akik már fenyegetőztek, hogy átadják a 4 euróról 25-re hízott tartozását egy magyar verőcégnek:

Egy barátom korábban regisztrált az ELITTARS.HU társkeresőre. Az oldalról korábban több cikk is volt az INDEXen, a Facebook oldala folyamatosan tele van reklamációkkal, úgyhogy nem ismeretlen szereplővel van dolgunk. Emlékeztetőül: a cég specialitása, hogy előfizetéskor nem csak a megadott időszakra köt szerződést, hanem egy folyamatosan megújuló előfizetés jön létre, amit aztán nem (vagy csak nagyon nehezen) lehet lemondani.

Namármost a barátom azért nem most mászott le a falvédőről, nem ad meg bankkártya adatokat csak úgy akárkinek, ezért netes vásárláskor legfeljebb csak paypallal, vagy átutalással fizet. Ráadásul rendszeresen átnézi paypalban a rendszeres megbízásokat és gondosan törli is az összeset. Mert hogy ott lehet ilyet, bár természetesen kicsit el van dugva :)

Néhány napja az illető kapott egy emailt egy bizonyos Mediafinanz AG-tól. A levélben "kellemes" hangnemben közli a behajtó cég, hogy a barátom megrendelt egy szolgáltatást, amiért nem fizetett, 4 euróval tartozik. Erre különböző költségek rakódtak (amiket részleteznek több tételben, természetesen mind semmitmondó) így most haladéktalanul fizessen be 25 eurót.

Olvasson tovább!

Betört a DÉMÁSZ az óráért egy 23 éves fantomtartozás miatt

2013.06.24. 08:26 | jackyll | komment

Igazi hétindító vérfrissítés érkezik a DÉMÁSZ munkatársaitól, akik betörtek egy lezárt tanyára, és ellopták külföldön élő naiv ügyfél villanyóráját. Mindenzt tették a hárommal korábbi tulajdonos 80-as években keletkezett tartozásai miatt:

Külföldön dolgozom immár többedik éve, de a magyarországi ingatlanomat, volt és lényegében jelenlegi otthonunkat fenntartom, hiszen a nyári szabadságom idején az egész család hazautazik és élvezi a kellemes tanyasi csendet és nyugalmat. Tehát tanya ingatlanomról van szó. Kedves szomszédasszonyom, aki minden törvényes felhatalmazás birtokában a bejövő leveleket kezeli, riadtan hívott fel, hogy legutóbbi terepszemléje alkalmával (hetente át szokott menni megnézni, hogy minden rendben van-e) észlelte, hogy eltűnt a villanyóra, az áram fogyasztást mérő óra, vki(k) kerítéssel elzárt területre behatolva leszerelte. A mérőóra helyén egy leszerelés dátumát nem jelölő A4-es fecnit talált, amelyben a DÉMÁSZ jelzi, hogy bizonyos XYZ tartozása ki nem egyenlítése miatt eltávolították a mérőórát, amely tartozást itt-és-itt rendezhetek. A szomszédasszonyom tájékoztatása szerint XYZ a tanya ingatlannak az előttem lévő harmadik tulajdonosa, tőle a bank elárverezte az ingatlant (kb 1990-ben), majd az árverés által birtokba jutó tulajdonostól vásároltam meg én lassan már tíz éve.

Olvasson tovább!

16 éves fantomtartozás a T-Mobile-nál

2013.06.20. 12:48 | jackyll | komment

Laci Ténetet, Tételefont és Tétévét szeretett volna kupacban előfizetni, de fennakadt a belső elhárításon, akik szerint 1997-es Westel900-as szerződése után tartozása maradt. Komolyan embereket fizetnek azért egy nemzetközi nagyvállalatban, hogy teljesen nyilvánvalóan hiábavaló hülyeségeket írogassanak, ahelyett hogy farkukat behúzva kérnének elnézést és ajánlanának fel 3 havi ingyenes előfizetést cserébe? Na de tényleg már:

A tartozás nem évül el a T-Mobile-nál sem, sőt rávernek az OTP 2000 óta ketyegtette kamatára egy hosszal. T-Home netet+tévét+telefont rendeltem és nem adtak. Megkérdeztem miért, erre az ügyfélszolgálatos kiscsaj megsúgta, hogy saram van...Hoppá, vagy 15 éve volt egy Westel900 előfizetésem, de az már a múlté! Írtam az ügyfélszolgálatnak, csatoltam az okmányaim másolatát. Másfél hónap múlva jött egy levél, amely tartalmazott egy előfizetői szerződést amelyet kétséget kizáróan én írtam alá, valamint egy levelet amiben a következőt írja a T-Mobile:

Olvasson tovább!

Ennek a cégjegyzéknek behajtója is van

2013.04.18. 11:42 | jackyll | komment

Dávidot betalálta az egyik valamiért még szabadon tevékenykedő telefonkönyves brigád, akik azon a trippen pörögnek, hogy a véletlenszerűen felhívogatott embereknek kellene lemondaniuk az éves "szolgáltatásukat":

Egy ködös novemberi hajnalon felhívott egy női hang, hogy ő a magyar cégjegyzéktől keres és van-e változás a tevékenységi köreimben. Néhány másodperc bootolás után közöltem, hogy nincs. Mert ha bármilyen változás van, akkor aztán most azonnal szóljak. De nincs. Oké, akkor igénylem-e a szolgáltatást, gondolom igen és nem akarom lemondani. Halvány dunsztom se volt, hogy miről van szó, de a név alapján gondoltam, hogy ez valami hivatal lesz, csak szarul hallottam a nevet. Hát akkor nagyon jó, most már aktív is lesz a szolgáltatás, mivel kértem, már el is álltam a lemondási időtől, fizessek be 40 ezret egy évre. HE?

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása