Tékozló Homár


Unortodox és nagyon oldszkúl logisztika az Auchannál

2017.04.19. 11:17 | Homár Hilda | komment

auchan.gif

Ezt nem fogjátok elhinni: az Auchan házhozszállítása a raktár kamerája által rögzített videófelvétel alapján tudja csak megmondani egy kiszállításra váró termékről, hogy a kocsin van-e. Ezek szerint már egy exceltábla is minőségi ugrás lenne nekik. Kinek jó ez? Mert, hogy sem a vásárlónak, sem nekik nem, az biztos.

Kedves Homár Hilda!

Friss történet, még valahogy lezárul majd, de úgy nagyjából már most megismerhető belőle az Auchan kommunikációja.

Vettem egy hűtőt pénteken az Auchan Soroksárban. (Nem Glamour kuponos vásárlás). Kifizettem, és felajánlották, hogy vasárnap kihozzák, 8-14 óra között, az áruház saját raktárkészletéből. Szombat este jött egy sms, hogy a termék vasárnap 8-11 között várhatóan megérkezik.

A hűtő vasárnap 14 óráig nem jött, hívni nem hívtak. Ezért még nem is morognék annyira, de gondoltam utánakérdezek, hogy merre járhat.

Az sms-ben megadtak egy  telefonszámot, amin érdeklődni lehet a kiszállítással kapcsolatban. Felhívtam, hogy megtudjam, mégis mi a helyzet. Elmondták, hogy bár az sms tőlük központilag érkezik, de nem tudnak segíteni, átkapcsolnak soroksári boltjukba ahol vettük a terméket. Ott a házhozszállítós emberke közölte, hogy ők sem tudnak segíteni, mert nem ismerik a futárt, nincsen hozzá elérhetőségük. A központi logisztika látja csak, de ők vasárnap nem dolgoznak.

Olvasson tovább!

Boldog ügyfél, boldog karácsony!

2016.12.24. 10:24 | Homár Hilda | komment

shutterstock_231615982.jpg

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Kedves Hilda!

Annyi negatív sztori jelenik meg a Homáron, hogy érdemes néha pozitívval is szolgálni.

Történt a minap, hogy a kisebbik fiamat vittem iskolába és felszálltunk a 198-as buszra, majd 2 megállóval később leszálltunk. Itt annyira a csatlakozásra figyeltem, hogy későn vettem észre, a fiam a buszon felejtette a kesztyűjét.

Amint lehetett, hívtam a BKK vonalát, ott is a talált tárgyak kezelőségét, ahol a hölgy nagyon készséges volt, felírta a szükséges adatokat. Egy órával később visszahívott és elsorolta azokat az időpontokat, amikor az a busz, ahol a kesztyű maradt, a felénk eső végállomáson tartózkodik. A kesztyű meglett, sikerült a sofőrtől átvennünk.

Mind az ügyintézés menetével, mind az ügyfélszolgálatos segítsőkészségével maximálisan meg vagyok elégedve!

Üdvözlettel:

Gábor

Íme, egy boldog BKK ügyfél!

2016.10.27. 10:15 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-10-27_09_56_11.png

Eleget nyüstöltük már a BKK-t, nem beszélve az automatáiról és a panaszkezeléséről, itt az ideje, hogy hangot adjunk annak is, ha működik valami. Lehet, hogy a kifejezetten visszafogott, udvarias és tárgyszerű panaszlevél a titka?

Sziasztok,

Szeretném megosztani veletek egy pozitív BKK-s sztorimat, csak hogy korrekt legyen a tájékoztatás.

2016. október 4-én két jegyet vettem egy automatából készpénzért, de az automata az 1.000,- Ft-ból nem adott vissza semmit. 300,- Ft végül is nem akkora tétel, de feldühített az ügy, ezért azonnal írtam egy levelet a BKK-nak:

Olvasson tovább!

Még be se kötött a UPC, de a díjfizetési kötelezettség már él

2016.08.10. 14:59 | Homár Hilda | komment

upc-logo-1200x800.jpg

A sok százalékjel gondolom Tamás idegállapotát hivatott jelezni, ami a történtek fényében még egy higgadt megfogalmazása az érzéseinek.

Kedves Homár!

A UPC-vel kapcsolatos friss élményemet szeretném megolsztani: %%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%% 

A történetem lényege, hogy a UPC akkor is sikeresnek ítél  egy TV szolgáltatás bekapcsolást, ha ki sem szállította a médiabox-ot.

Kiinduló helyzet: meglevő, működő internet + telefon mellé kértem TV szolgáltatást, amihez szükséges egy médiabox.

Az első megadott időpontban nem jöttek ki, értesítés nem volt, és miután felhívtam öket elmodták, hogy adminisztrációs hiba történt.

A második megbeszélt időpontban sem jöttek ki, de miután felhívtam őket azt mondták, hogy a szerelő visszaadta az igényemet, mert nem fért be a többi mellé. Engem persze nem értesített.

Ez után jött a meglepetés: kaptam egy e-mailt, amiben az ált, hogy

Tisztelt X.Y!
Tájékoztatjuk, hogy a 2016.07.27-n igényelt Szolgáltatást 2016.08.02. bekapcsoltuk Önnél. 

Korábbi tájékoztatásunknak megfelelően a Szolgáltatás igénybevételével az Előfizetői Szerződés ráutaló magatartással létrejött Ön és a UPC között. Díjfizetési kötelezettsége, valamint a 14 napos elállási idő a Szolgáltatás bekapcsolásának időpontjával, 2016.08.02.. napjával kezdődik.

Tudta? A My UPC <http://www.upc.hu/myupc> -ben bármikor gyorsan és kényelmesen intézheti szolgáltatásaival és UPC alkalmazásaival kapcsolatos ügyeit.

Tisztelettel:

UPC Magyarország Kft.

Jelenleg itt tart a dolog, rá is kérdeztem, hogy mit értenek sikeren, de még nem jött válasz. 

Pillanatnyilag elég feldúlt vagyok: a vevőkiszolgálás színvonala csapnivaló, bár erről talán Ti többet tudtok.

Üdvözlettel

Kis Tamás
UPDATE
A UPC jelentkezett náunk a poszt megjelenése után, és felvették a kapcsolatot Tamással. 
A UPC Magyarország sajnálattal értesült a Tékozló Homár blogon megjelent ügyfélpanaszról, és azonnali lépéseket tett az ügy megoldása és az ügyfél kellemetlenségeinek orvoslása érdekében. A felmerült hibákért elnézést kérünk, a panaszos ügyfél problémáját az illető megelégedésére a tegnapi nap során megoldottuk: az igényelt szolgáltatáshoz szükséges eszközt eljuttattuk részére, és a díjfizetési kondíciókat az új határidővel rögzítettük. A UPC Magyarország a jövőben is azon dolgozik, hogy ügyfelei részére maximálisan kielégítő szolgáltatást és ügyfélélményt biztosítson, és hasonló problémák ne forduljanak elő a jövőben.

Fogak a Balatonban

2016.08.09. 09:57 | Homár Hilda | komment

13324228_10208909343121311_845328043_o.jpg

MInden jó, ha jó a vége. A szétmarcangolt csokipapír és a mellé csatolt fura dolgok fotója már egy ideje postaládánkban lapult, és épp az értetlenkedős, letolós poszt készül róla a Nestlé panaszkezelése miatt, amikor egyszer csak jött olvasónk lelkes levele, hogy mégis csak foglalkoztak az esettel. Így lett végül boldog ügyfél poszt belőle. Néha az is kell.

Üdvözletem,

Ajándékba vittem Balaton szeletet egy angol barátomnak, mint "tipikus magyar" csoki, amilyet wales-ben nem lehet kapni. Ilyet tényleg nem lehet...

A csatolt két képet egy angol barátom felháborodva küldte, miután ráharapott az ajándék Balaton szeletre és szerinte fogdarabok voltak benne, és az övé meg majdnem letört miattunk, és le is nyelt belőlük.

Olvasson tovább!

A Vatera nem sokat lacafacázik az adategyeztetéssel és a deaktiválással

2016.07.13. 16:12 | Homár Hilda | komment

vatera_1.pngNem tudom, hogy működik az adategyeztetés a Vateránál, és azt se nagyon értem, hogy miért annyira baromi titkos ennek a folyamata, hogy szerencsétlen kipöccintett vaterás nem tudhat meg az eljárásról semmit. De hogy én nem küldtem volna el ki tudja hova a személyim mindkét oldala után tök önként az adókártyámat és a jogosítványomat is, az hétszentség. 

Tisztelt Homár!

Az alábbi friss Vaterás sztorit szeretném megosztani veletek és esetleg a segítségeteket is kérni, mert értetlenül állok az eset előtt és nem tudom hova tenni.

Van egy accountom a vaterán, amely felhasználóneve a vezetéknevem teljesen plusz a keresztnevem első betűje. Ez a fiók 2006 óta megvan, nem vagyok poweruser, eladtam néhány megunt mobilt vagy más kütyüt, meg főleg vásároltam. Összesen 25 értékelésem van, 100% mind, így érthető, hogy nem akarom veszni hagyni, meg vigyáztam is arra, hogy mindenki elégedett legyen akár vásárolt tőlem, akár én vettem tőle valamit.

Olvasson tovább!

A Telekom nem osztogatja ám könnyen a netet, meg kell érte küzdeni!

2016.06.01. 10:00 | homar herold | komment
Szerkesztőségünk szerint felháborító, hogy manapság mindenki csak úgy bemondásra kaphat internetet. Igenis tessék megküzdeni érte, bizonyítani, hogy valóban kell, hogy nem csak egyéjszakás kaland, hogy szándékaink komolyak.
A levélíró szerint úgy kell járni a Telekomhoz netért esedezni, mint valami mesebeli királykisasszonyhoz. A sztori majdnem happy end, de csak majdnem, hiszen a Telekom olyan, mint egy jó sorozatíró: a végén csak sikerül bevinnie egy váratlan fordulatot.
Íme a történetem a Telekommal. Én csak wifit szerettem volna a II. kerületi kávézómba, de úgy látszik, hogy ez 2016-ban mégsem olyan egyszerű.
Március 1-én voltam bent a Mammut Telekom üzletében, ahol az ügyintéző hosszas monitorba bambulás után sem tudta megmondani, hogy milyen technológiával tudnánk internethez jutni II. kerületi kávézómban. Abban maradtunk, hogy majd visszahív, ha megvannak a lehetőségek. 3 hét elteltével én mentem be ismét a Mammutba, hogy mi újság, sikerült-e már kideríteni, hogy milyen vonalon fut a házban a net. Az üzletvezető helyettessel felgöngyölítettük a szálakat, beszélt az ügyintézővel, aki ezek után két nap múlva felhívott, hogy mik a lehetőségek.

Olvasson tovább!

Mitől trágár egy levél / Frissült a Café Frei válaszával

2016.04.05. 11:39 | Homár Hilda | komment

cafefrei_logo-2014.png

Egyre több olyan levelet kapunk, amikben elsősorban nem is az események borították ki a levélírót, hanem a cégek részéről tapasztalt panaszkezelés vagy épphogy panasz nem kezelés. Szó mi szó, a céges facebookok gondozása néha olyan, mintha egy bumburnyák viking lenne a social media felelős: a dicsérő kommenteket lájkolják, a nem teljesen pozitív tartalmúakat meg egyszerűen törlik. Ezt sokszor sikerül még azzal is megfejelni, hogy az oldal szép, egységes és harmonikus dicséretáradatába holmi kritikai megjegyzéssel belerondító kommentelőt azzal a lendülettel le is tiltják. Az tiszta sor, hogy ez nem előremutató magatartás. Az alábbi levél azonban ennél árnyaltabb problémát vezet fel. Olvasónkat ugyanis trágár kifejezések miatt tiltották le, ami levelét olvasva nem egészen érthető, bár kétségtelen, hogy szerepel benne a fos és a szar szó. Vagy csak ezektől már be kell, hogy kerüljön az ocsmányságok dobozba? Szavazzon a poszt alatt! 

(Bónusztanulság: hülyeség mások helyesírási hibáit kipellengérezni, mert hamar visszaüt. A jó szándékút tényleg külön írjuk, az ugyanazt viszont egybe.)

Sziasztok,

Szóval ami kiakasztott? :) Szombati eset. A dologhoz hozzátartozik, hogy előtte, kb 3-4 órát aludtam csak így lehet én is kicsit érzékenyebb voltam, na de akkor is. A külső idézőjelekben, hogy mit küldtem el a Café Frei facebook oldalának üzenetben. A belső idézőjelben meg, hogy mit szóltam hozzá ugyan azon oldal egyik posztjához. Lényegében ugyan az a kettő.

Ténylegesen első vásárlóként kritikán aluli süteményt és KV-t kaptam.

Olvasson tovább!

Másnak zártak számlát és fizettek ki pénzt a FHB-ban/Frissült a megoldással

2016.03.23. 11:01 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-04-09_08_03_50.png

Szerencséjükre családon belül maradt az eset, de azért és ennek ellenére ez nagyon nem oké sztori. 

Kedves Hilda!

Jó néhány évvel ezelőtt (kb 7-8 éve) még anno az Allianz banknál nyitottam egy bankszámlát, csak azért, hogy erről fizessem az autóm biztosítását (kaptam kedvezményt ami több volt, mint a bankszámla amúgy sem nagy összegű havi díja). Ezzel kb párhuzamosan az édesapám is megkötötte a saját biztosítását és nyitotta saját bankszámláját ugyanabban a fiókban, nyílván hasonló elgondolásból. Egyikünk sem használta ezt a számlát semmire azon kívül, hogy kb fél évente ránéztünk, hogy megnézzük minden rendben van -e a befizetésekkel (levonásokkal) és hogy utaljunk rá némi összeget. Ahogy teltek az évek, az Allianz bankból lett FHB bank, de ezen kívül minden maradt a régiben.

Olvasson tovább!

Duma volt, csak színház nem/ Frissült a Dumaszínház levelével

2016.03.10. 10:27 | Homár Hilda | komment

img_6429.jpg

Oké-oké, hogy vicces színház meg minden, de ez azért ez: "a jegyvásárlást követően e-mailben lehet jelezni az igényemet, miszerint látni is szeretném a színpadi előadást". Ennyi erővel a cipőboltban jelezhetném, ha hordani is akarom a lábbelit, vagy a könyvesboltban, hogy nem csak a borítót kérem, hanem tervezem lapozgatni vagy ad absurdum olvasni is majd, úgyhogy tegyenek lapokat is bele. Persze fizikai képtelenség egy nézőteret úgy megépíteni, hogy minden néző egyformán rálásson a színpadra, de erre már rég kitalálták a megoldást: a különböző árkategóriás jegyeket. Vagy minimum a tájékoztatást, hogy mondjuk a speciális asztalos elhelyezés miatt előfordulhatnak kényelmetlenségek. Akkor legalább fel tud készülni az ember, sőt dönteni, hogy akarje-e ezt így. Várjuk a Dumaszínház válaszát.

Kedves Hilda!

Küldöm Neked változatlan formában a Dumaszínház üzemeltetőinek elküldött panaszlevelemet. Kérlek tedd ki, hogy mások is láthassák, hogy milyen szolgáltatást kínálnak borsos áron. Köszönöm!

Tisztelt Dumaszínház! Kedves Illetékesek!

2016. március 8-án egy All Stars előadáson vettem részt párommal közösen, ahol olyan mélységű negatív tapasztalatot sikerült bezsebelnem, hogy ismeretségi körömben ezentúl egyáltalán nem ajánlom a Dumaszínházat hazai humoristáink megtekintésére.

2015. december közepén vásároltam 2 db jegyet Önöknél a már említett időpontra. Úgy érzem kellően korán került sor a jegy megvételére, közel 3 hónappal az esedékesség időpontja előtt.

Igaz, hogy bő 2 éve nem jártam a Dumaszínházban, de akkor nagyon kellemes benyomással távoztam.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása