Rejtélyes módon kél lába csomagoknak a Nyugati postán
2015.06.19. 13:35 | Homár Hilda

magyar_posta_1_1.JPG

Valami fura dolog zajlik a Nyugati téri (hivatalos nevén 62. sz.) postán. Egy ideje ugyanis tömegesen tűnnek el ott külföldről érkező csomagok, és a tömegesen nem költői túlzás, hanem tényleg: az alább linkelt fórumon van akinek 9, de olyan is, kinek 18 (ti-zen-nyolc!) csomagja veszett el a postára való beérkezés és a kézbesítés között. A Posta által ilyenkor lefolytatott keresési vizsgálatok a beírások alapján rendre egy sajnáljuk nem találjukkal meg a feladó kártalanításával zárulnak. Lassan a kerestetésen túl talán másfajta vizsgálatot is eszközölhetne a Posta házon belül.

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy sajnálatos esetre hívnám fel a figyelmüket és sajnos nem én vagyok az első, ahogy az interneten utánaolvastam.

A napokban eltűnt egy nyomkövetési számmal ellátott kb. 18000 Ft értékű csomagom Japánból, az eddigi nyomozásnak köszönhetően útban a Nyugati (62. sz.) postára. Ez valószínűleg nem lehet véletlen, mivel onnan mostanában tömegesen tűnnek el csomagok, valószínűleg egy erre szakosodott postai belső banda lopja el őket, eddig mindenféle következmény nélkül (az ügyfeleket állatában 30 nap után kárpótolja pl. a paypal). Csatolva lent olvashatják a postának írt panaszomat, illetve az eddig talált információimat:
http://prohardver.hu/tema/kulfoldi_rendelesek_nyomkovetes_stb/hsz_57751-57800.html#msg57782
http://prohardver.hu/tema/kulfoldi_rendelesek_nyomkovetes_stb/keres.php?suser=Xes
http://prohardver.hu/tema/kulfoldi_rendelesek_nyomkovetes_stb/hsz_54493-54493.html
http://prohardver.hu/tema/kulfoldi_rendelesek_nyomkovetes_stb/hsz_54912-54912.html

A posta egyelőre annyit reagált, hogy kérjek hivatalos vizsgálatot, amit meg is tetttem, ennek eredménye (illetve eredménytelensége) 30 nap múlva várható. Véleményem szerint, ha az ügy nyilvánosságot kapna, talán a posta is lépne végre valamit. Ebben vármám segítségüket!

Köszönettel:
Gulyás Gábor

-------- Továbbított üzenet --------
Tárgy: csomagra várva
Dátum: Wed, 10 Jun 2015 22:17:56 +0200
Feladó: ...........@gmail.com>
Címzett: ugyfelszolgalat@posta.hu

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Külföldről várok egy csomagot, a nyomkövetés szerint Japánból Budapestre-re érkezett 2 munkanap alatt, hétfőn délelőtt elhagyta a nemzetközi postakicserélőt Ferihegyen, azóta viszont nem tudom merre
jár, a nyomkövetős oldalak sem látják. Holnap lesz a 3. napja, hogy a városon belül járja a köröket, ennél rövidebb idő alatt ideért Japánból... A csomag száma: RR913265301JP Várom intézkedésüket!
Köszönettel:
Gulyás Gábor

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: kerestetési kérelem
Dátum: Fri, 12 Jun 2015 13:05:55 +0200
Feladó: ............@gmail.com>
Címzett: ugyfelszolgalat@posta.hu

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Ahogy azt korábban is jeleztem, elveszett egy Japánból érkező csomagom, amelynek száma:
RR913265301JP

A csomag adatai:

Feladó
xxxxxxxxxxxx

Címzett
xxxxxxxxxxx

A csomag mérete, súlya, tartalma és értéke
30X24 cm (párnázott boríték)
600g
30db optikai adathordozó
18000 Ft

A telefonos ügyfélszolgálattal beszélve a csomag útban a Nyugati (62. sz.) postára tűnt el valahol. Az interneten utánaolvasva ez valószínűleg Önöknek sem lehet meglepő, hiszen azon a postán az utóbbi időben tömegesen tűnnek el csomagok, ami ellen Önök látszólag semmit sem tesznek. Ez tűrhetetlen és egyben felháborító, ezért véleményem szerint az ügy nagyobb nyilvánosságot igényel. Ennek megfelelően levelemet és az eddig összegyűjtött információimat továbbítom a legnagyobb hazai internetes hírportáloknak, valamint természetesen rendőrségi feljelentést is fogok tenni, ha már Önök hagyják, hogy ilyen balkáni állapotok uralkodjanak a postán.

Üdvözlettel:
Gulyás Gábor

Szűrt kommentelők
Please Mr. Postman!
2015.06.19. 12:15 | Homár Hilda

magyar_posta_1_1.JPG

Balázs szerint ő dolgozik a Posta helyett, ami azért kicsit túlzás, de valószínűleg ennél durvábbakat is gondol a nép, amikor potyára battyog be a Verseny utcai átvevő helyre (hivatalosan BCSKÜ 1. sz bázis!), ami egy kalandtúrás felkészítéssel felérő lehetetlen helyen van a Keleti oldalában/háta mögött: jó messze mindentől, jelöletlenül. Pedig olyan egyszerű lenne némi plusz információval megspórolnia a Postának ezeket az átkokat.

Kedves Homár!

Hadd osszam meg e remek esetet, mely a napokban történt meg velem. A UPC levelet írt, hogy jön egy új modem, ami mindenkinek fantasztikus lesz, a Posta pedig kiszállítja majd... Majd.

Néhány nappal később hívott egy úriember 14h táján, hogy a lakásomnál van, itt a csomag!! Tájékoztattam, hogy most nem vagyok otthon - ám mivel szerencsére rugalmas a munkaidőm, ha meg tudja mondani, holnap hány óra tájt jönne, megpróbálom elintézni, hogy otthon legyek. Erre azt válaszolta, hogy fogalma sincs, "majd valamikor holnap"... Ugyanakkor a Verseny utcában felvehetem majd, ha nem jó nekem a holnapi nap. Ebbe végül beleegyeztem, hiszen nem fogok otthon emiatt szobrozni egész nap.

Szűrt kommentelők
Duplán vámolt kínai telefon FRISSÜLT a Posta válaszával
2015.06.15. 15:10 | Homár Hilda

magyar_posta_1.JPG

Kell-e itthon vámkezelni a csomagot, ha egy holland cégtől rendelünk kínai telefont? Ez alapján nem, de mondjuk pont itt az is kiderül, hogy ezt nem a Posta dönti el. Megkérdezzük, hogy mi a helyzet az alábbi esetben.

Kedves Homár!

Május 15-én nemzetközi internetes oldalról rendeltem egy mobiltelefont. Ott a kereskedő felajánlotta, hogy az eu-n belüli raktárából küldi ki a csomagot, így a behozatalt (vám, stb) ő már elintézte, nekem nem kell majd vámot fizetni. Fel is adta a csomagot a Holland postával  05.29-én.

A csomag rendre el is indult, majd Hollandiából beérkezett a nemzetközi csomagtovábbítóba és ott láthatólag egy hetet állt. A tegnapi napon viszont SMS-t kaptam arról, hogy vámkezelési nyilatkozatot kell kitöltenem, ami szerintem jogellenes, ugyanis a vámolást a kínai Hollandiában már elintézte, ezért visszamenőleg nincs közük a termék eredetéhez. Be is ballagtunk a postára, ahol azt az információt kaptuk, hogy bár a csomag eredete Hollandia, a termék eredete kína, ezért kell vámkezelni. (ez mi?)

Szűrt kommentelők
A Telekom nem bírja követni a Posta újításait? FRISSÜLT
2015.05.12. 14:36 | Homár Hilda

qr_code_without_logo-1.png

Tele volt a net tavaly ősszel azzal, hogy végre a Magyar Posta szintetlép, és több más újítás mellett kötelezővé teszi a QR-kódot a csekkeken. Juhéjj XXI. század, viszlát sorbanállás! Robi is reménnyel telt szívvel várta a január 1-et, hogy aztán jó nagyot koppanjon. Állítása szerint  ugyanis a T egyelőre csak a kód helyét teszi rá a csekkre,. Talán hogy ne legyen olyan sokkoló a változás? Rákérdezünk.

Kedves Homar,

Közérdekű bejelentéssel kérlek, hogy ha időd engedi, kérdezz utána a megfelelő helyen annak, hogy akkor most 2015 eleje óta kötelező-e a QR-kódok nyomtatása a géppel teljesen kitöltött sárga és fehér csekkekre, vagy sem.

Szűrt kommentelők
Reklámtörvény van-e a kéretlenreklám-szemetelők ellen?
2015.04.24. 14:32 | Homár Hilda

stop-spam_1.jpg

Tangakorc szenvedélyes levélben vetett fel egy sokakat érintő témát:

Hilda!

Lyó téma!

Légyszi, vitassuk má'meg hogy a kapualjakba sumák módom beosonó, v. banga vénasszonyok által beeresztett, erőszakos postaládás szórólap terjesztők ellen, akik tele tömik a ládákat, milyen "kéretlen" reklámtörvények vannak!  Mert nem egyet kicseszek a kapu alól, azt a végén majd nekem nem jönnek tettleg is, hogy neki ezt+aszt mondták!! 

Legnagyobb érvem ellenük: MAGÁNTERÜLET!!! KIFELÉ!! Dobja a kint elhelyezett dobozba. Reklám törvény van-e a kéretlen reklám szemetelők ellen? Para-gra-fuss-t! :)

Tangakorc

Rákérdeztünk:

Szűrt kommentelők
Van, aki még mindig vár a karácsonyi ajándékára
2015.03.06. 09:00 | Homár Hilda

csomag_robot_divider.jpg

Csaba drónja nem érkezett meg karácsonyra, sőt, azóta sem, Csaba  meg jól felhergelte magát,  mert a fia szomorú és csalódott az emberiségben, ráadásul ő meg önhibáján kívül leszerepelt, mint apa. Ezt utóbbi azért túlzás, de a kissé teátrális részt leszámítva tök igaza van.

Ezúton szeretném elmesélni Önöknek azt a történetet, ami velem esett meg az elmúlt hónapokban a Magyar Posta szolgáltatásának gyanútlan igénybevételekor, amely utólag könnyelműségnek és balgaságnak bizonyult.

A történet 2014.12.05-én kezdődött, amikor is a Banggood.com oldalról interneten keresztül párommal a fiamnak karácsonyra egy quadrocoptert (drón) vásároltunk, mivel így a 14.157,- ft-os árával sokkal olcsóbb volt, mintha belföldön próbáltam volna ugyanezt a terméket megvenni. A bank párom számlájáról 2014.12.08-án az összeget le is vonta, az áru kifizetése megtörtént.

Szűrt kommentelők
Küldeménye sorsát kimutatni nem tudjuk, ezért elveszettnek tekintjük, problem?
2015.01.30. 13:11 | Homár Hilda
magyar-posta_20131025123945182.jpg
A Magyar Postánál elhagytak egy ajánlott küldeményt, aminek a lényege lenne ugye, hogy nyomonkövethető. Az eset szomorú, de egy zseniális hivatalos levelet köszönhetünk neki. Figyeljük meg, ahogy a várható mentegetőzés esetleg tagadás vagy terelés helyett a kimutatni ige alkalmazásával egyrészt a tudományos kutatás igényességét idézik fel, másrészt azt az érzetet keltik, mintha valami káros vagy veszélyes dolgot kellett volna keresniük, ami kicsit zavaró ugyan, hogy valahol ott kering a rendszerben, de alapjában véve sokkal jobb, hogy nincs meg. Le a kalappal a szerző előtt.
T Homár,
Ha esetleg gyűlnek postai történetek, akkor azok margójára egy 'ajánlott küldemény' történetének részlete...
Egy 2015. január 28-án keltezett Magyar Postától emilen küldött válaszlevélből idéznék:

Szűrt kommentelők
Kedves posta, hol a levél? 好贴,其中信?
2015.01.26. 09:16 | Homár Hilda

china-post-logo.jpgGábor leveléből nem derül ki, hogy mit küldött levélben Kínába, csak az, hogy ezt a küldeményt féléve várja a címzett, miközben a Magyar Posta három hónapos nyomozás alatt arra jutott, hogy szeptember elején kézbesítették. Rejtélykupac, kérdéshalom. 

Kedves Homár!

2014 júliusában küldtem levelet Kínába, amely két ottani nyomkövető és a címzett szerint sem érkezett még meg.

Szeptemberben indítottam tudakozványt, amire azt válaszolták, hogy kézbesítve van. Persze a címzett még mindig nem kapta meg, ezért éltem a panasz lehetőségével.

Holnap adom fel az ajánlott levelet az NMHH-nak, mert így kérték, az email nem volt jó. Ez az email természetesen megy az NMHH elnökének és főigazgatójának is. 

Szűrt kommentelők
8 hónap után vette észre a T, hogy nincs meg a visszaküldött kütyü FRISSÜLT
2015.01.22. 09:15 | Homár Hilda

deutsche-telekom_1_.jpg

Olvasónk tavaly áprilisban szakított a Telekommal. Fogta, és ahogy kell, az összes bigyót feladta szépen postán. Hogy kötött-e új szerződést valamelyik más szolgáltatóval vagy digitális nomád lett, nem tudjuk, mindenesetre telt-múlt az idő, jött a május, ment a nyár, majd a költöző madarak, és már a Mikulás is elmúlt, amikor a T jelentkezett, hogy kütyüket vagy egy csomó pénzt. És ezt így hogy? - gondolná a klasszikus.

Tisztelt Tékozló Homár,

Szétvet az ideg a Telekomtól, ezért is szüntettem meg az együttműködést velük. De búcsúzóul még feltették a koronát saját korpás fejükre.

2014. április 25-én mondtam fel a kábeltévé-internet-telefon szolgáltatásukat. A nálam lévő berendezéseket kérésüknek megfelelően postán feladtam. A postás hölgy már akkor szólt, hogy legyek résen, mert sok a panasz.

Szűrt kommentelők
Nem tudja a posta, hogy ki a feladó?
2014.09.26. 08:50 | Homár Hilda

vaterafutar_v_v.jpg

Gergelynek elég speciális problémája van: tudja, hogy jön neki egy csomag, de azt nem, hogy honnan, ki, mit, miért és hova küldött neki. Erre a helyzetre a posta sincs felkészülve.

Tegnap reggel egy email-t kaptam a postafiókomba EERT_Admin feladóval - ennél sokatmondóbb feladó nevet ki se találhattak volna :) - hogy az ALLEGRO GROUP HU KFT. (VATERAFUTÁR) csomagot adott fel a számomra, ami jelenleg az MPL szállítást jelenti. Árufizetéssel, ami több mint 30ezer forint. 

Miután nem tudok semmiről amit rendeltem volna, a vaterán meg végképp nem, utána akartam járni mi lehet ez a csomag, nehogy átvegye valaki jó szándékkal a nevemben, de azt se akartam ha esetleg valami oknál fogva mégis megrendeltem valamit - erről nem tudok, de hátha mégis valaki a családból - azt visszavigyék. Tisztázni akartam mielőtt idehozzák a csomagot.

Szűrt kommentelők
Két hete nem bírja kiszállítani a Posta a csomagot
2014.09.05. 14:24 | Homár Hilda

Magyar Posta(1).JPGMég szinte meleg volt Szent István kenyere, amikor olvasónk csomagja a messzi Kínából, mindössze 2 nap utazás után Magyarországra ért. Azóta a magyar hivatali útvesztőben bolyongva keresi egymást csomag és gazdája. Kedves olvasó, ne csüggedj, minden nap új remény!

Sziasztok!

A mai napon leírnám nektek egy tablet magyarországi vámkezelését.

Míg a fejlődő országokban 2 napot tölt a csomagom, magyarországon 2 hete képtelenek kiszállítani.

A csomagom útja:
2014-08-19 20:20, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-19 20:25, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-20 10:15, NLAMSA(NETHERLANDS (, Célországba elküldve / Item sent abroad
2014-08-21 01:45, Célországba megérkezett / Arrived in the destination country
2014-08-27 12:27, Vámköteles küldemény NAV regisztráció / Under postal customs procedure
2014-08-29 08:34, Adatbekérés a vámkezeléshez a címzettől / Addressee contacted
2014-09-01 11:32, Megküldött dokumentumok feldolgozása / Processing customs documents

Ahogy a táblából látható, 2 nap alatt a csomag megtett párezer km-t. Amit ez idő alatt én tettem:

Szűrt kommentelők
Biztonsági kamerás felvétel van róla, hogy nem volt a postás
2014.05.08. 13:44 | jackyll

A bedobott értesítő szerint nem tudták kézbesíteni a levelét, de naiv ügyfél egész nap otthon volt, és még biztonsági kamerája is van, úgyhogy visszanézte az egész napot, és egyáltalán nem járt náluk postás. Persze volt, csak a házba nem jutott be.

Szeretném megosztani tapasztalataimat a jó (ki hitte volna) Magyar Postával kapcsolatban. Április 1.-én a Párom vásárolt a Vaterán (Hogy az Isten rohassza rájuk a templomkeresztet), amit ajánlott levélként el is küldött neki az eladó. Ajánlott levél ugye: RL XXX XXX XXX XXX. Várta a Párom a levelet, ami csak nem jött meg. Április 5.-én találtunk egy nyomtatott értesítőt a postaládában, miszerint 4.-én megpróbálták kézbesíteni a levelet. Ezen az értesítőn a kézbesítés kísérlete Április 4.-e volt, de az értesítőn ezt áthúzták és szépen kézzel egy ötös volt ráírva.

Szerencsére itthon dolgozom így, gondoltam, most jól elkapom a töküket, mert van biztonsági kamera az egész emeleten, így aztán nem hazudhatja azt, hogy de ő itt volt és mi nem. Visszanéztem az egész napot és marhára nem látszott rajta egy nyamvadt postás sem. Persze, amikor telefonon ezt elmondtam azonnal jöttek a személyiségi jogokkal, én meg azzal, hogy ha rajtalett volna a naplopó a videó felvételen, akkor sem sérültek volna a személyiségi jogai. Szokásos anyázás és dögöljön meg mindenki.

Szűrt kommentelők
A házszámot sem találta el a kézbesítő (frissült)
2014.05.05. 10:14 | jackyll

Előfordul, hogy rossz emeletre dobják be mások közműszámláit, K. azonban már a szomszéd házból is kapott ilyeneket:

Tegnap hazaérve érdekesség fogadott a postaládámban. Tudniillik, a Kiskorona utca 8-ban élek immáron évek óta. Rendszeres, hogy a postások kézbesítők nem tudják összeilleszteni fejben a házszámokat, neveket, emeleteket, ajtókat. Tegnap viszont egy rakás Főtáv számlát találtam, ami a Kiskorona 10-be szólt. Emelet, ajtó szerint a mienkbe is be volt dobva, csak a házszám nem egyezett (de még csak a név sem a postaládán!). Számomra érthetetlen, milyen postás kézbesítő az, aki egy házszámot nem tud értelmezni?

Szűrt kommentelők
Meg sem próbálták az első kézbesítést
2014.04.29. 11:42 | jackyll

Naiv ügyfél egy napot várt otthon munkaidőben hiába a csomagjára. Másnap szembesítette a kézbesítőt, aki össze-vissza kamuzott, és a központban sem tudtak sok értelmeset mondani.

MediaMarkt korrektül becsomagolt termékét futárral küldte ki kérésemnek megfelelően, villámgyorsan. Sajnos Magyar Postával. 2 napos kézbesítés, második nap után visszaviszik ugye a csomagot, ezért is fontos itthon lenni.

1. nap: Itthon vagyok egész nap, várok egy csomagot, délután megnézem, mi lehet a baj, látom ám, hogy bekerült a nyomkövetésbe, hogy sikertelen kézbesítes 8 óra után .. bejelentest teszek .. azaz tennék, sajnos 17 óra után már nem lehet bejelentést tenni, csak másnap reggel, így elektronikus (email) bejelentés megy.

Szűrt kommentelők
Gyásztávirat Magyar Posta módra (2x frissült)
2014.04.16. 12:16 | jackyll

Szilvia nagyapját az egész rokonság előtt égette porrá a Posta, amikor dísztáviratként az ügyintéző jegyzetét kézbesítette véletlenül:

Tudom, hogy már mindenki unalomig ismeri a Magyar Posta remekbe szabott szolgáltatásainak tárházát és teljesítményét, de egy további szösszenetet még szeretnék elmesélni. Februárban egy sajnálatos haláleset történt a családunkban, a temetésen idős nagypapám nem tudott személyesen részt venni, ezért úgy határozott, dísztávirattal fejezi ki együttérzését a gyászoló családnak. Annak rendje-módja szerint bement a közeli postára, kiválasztotta a megfelelő díszlapot, és az ott ülő hölgynek tollba mondta a szöveget, majd kifizette a kért 3200.- forintot.

A temetés végeztével édesanyám odament az elhunyt közvetlen családjához részvétet nyilvánítani, és mondta, hogy bár Papa nem tudott elmenni, küldött táviratot, reméli megkapták. Igen, persze, meg is mutatja.

Szűrt kommentelők
Sem a címzettnek, sem a feladónak nem szólt a csomagról a Posta (frissült)
2014.04.02. 14:45 | jackyll

Anna feladott csomagját visszaküldték, mert elfelejtették értesíteni a címzettet az eseményről. De a visszaküldésről sem értesítették, csak néhány órával azelőtt, hogy tovább vitték volna az át nem vett csomagok temetőjébe.

A vecsési, 1. sz. postával keveredtem aprócska kis konfliktusba. Történt ugyanis, hogy március 7-én feladtam egy csomagot Sajószentpéterre, 2 napos, postán maradó kézbesítéssel, utánvéttel, a csomag értéke 1800 Ft volt, postaköltség 1480, melyet átvételkor a vevő kifizet, de előre nekem kell. A feladáshoz szükséges űrlapot most már a posta tölti ki. Feladtam a csomagot, de 1 hét alatt nem történt semmi, nem érkezett pénz.

Felhívtam a posta központi számát, utánanéztek, a csomag Sajószentpéteren figyel a postán. Szóltam a címzettnek, elmondta, hogy ő semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, hogy a csomag megérkezett. Másnap bement érte, de addigra a csomagot visszaküldték a feladónak, vagyis nekem. Történt ez március 19-én.

Szűrt kommentelők
Érdemes lenne a postaládáig kézbesíteni az újságokat
2014.02.24. 14:43 | jackyll

Ricsi a postaláda előtt 150 centiméterre találta meg az esőben nagymamája tévéújságját, és rögtön le is filmezte:

Egy Budapest-közeli kisvárosból írok, lényegében teljesen mindegy, hogy honnan, mivel úgy gondolom, hogy nem csak nálunk van probléma a Magyar Postával. Az már rendszeres és sajnos megszokott is, hogy a napilapok délután érkeznek meg, gyakran a szomszédhoz bedobva vagy összecserélve. Először vicces is, hogy a Népszava előfizető Magyar Nemzetet, a Magyar Nemzet előfizető pedig Népszavát kap, de sokadszorra már inkább bosszantó. Az is rendkívül idegesítő, hogy a napilapok szét vannak szakadva itt-ott, de arra legalább már kaptam magyarázatot: összegumizza az újságokat, és ahogy kihúzza, az sajnos szakad. De ne is törődjek vele, általában csak a teteje szakad el, oda meg nincs írva semmi. Testvéremmel egymás közelében lakunk, rendszeresen kapjuk egymás leveleit, számláit.

Szűrt kommentelők
Megvárta a postás a csomagjával, mert rajta volt a telefonszáma
2014.02.14. 12:36 | jackyll

Ilyen is van: Andrást felhívta a postás, hogy merre van, mert a lakása előtt áll a csomagjával. Mivel 5 percen belül áthidalta a távolságot, a kézbesítő megvárta.

Én egy mai történetet szeretnék megosztani Veletek, ami a sok anti-Posta poszt után talán egy kis felüdülés lesz. Rövid, de velős sztori, mert nem kell sok költői kérdést feltenni, és hisztizni sem kell. Történt hogy január 21-én rendeltem csomagot Koreából eBay-en által, ami a nyomkövetés szerint szépen, békésen csordogált Magyarország felé, a váratlan fordulatot ma vette a sorsa.

Előre szeretném leszögezni, hogy nem egy kis faluban lakok, hanem egy dél-alföldi megyeszékhelyen. Napok óta örülök, hisz látom, hogy küldemény vámkezelve, hamarosan jönnie kell. Délelőtt 10 körül csörgött a telefonom, ismeretlen szám hív, felveszem, mondja, Ő a postás. MIVAN?

Szűrt kommentelők
Kötelező extra szolgáltatások a Postán (2x frissült)
2014.02.11. 13:16 | jackyll

Naiv ügyfél szomorúan értesült róla, hogy január 1-től kötelező a külföldre feladott ajánlott csomagot kizárólag elsőbbségi felárral lehet igénybe venni:

Hiába a milliárdos kampány, a mantraként ismételt REZSICSÖKKENTÉS, vannak még bátor ellenállók és antirezsisták. Közérdekű leleplezés következik. Az újévi kijózanodás után nem sokkal sikerült elbotorkálnom a postahivatalba és feladtam egy külföldre szánt küldeményt. Ajánlottan, mert csak így garantált, hogy meg is kapja, akinek szántam. A feladási díj (300 grammos ajánlott levél) a múltévi 2365 forintról 2695 forintra változott, ami 14%-kos emelkedés. Ebben eddig semmi meglepő nincsen, Magyarország nem olajsejlkség, hogy bármi állami olcsó legyen. Akinek nem tetszik, el is lehet innen menni. Apropó: ugyanez a levélküldés Szlovákiában 5,5 EUR (kb. 1700 Ft), vagyis több, mint másfélszer drágább a Magyar Posta.

Ami kiverte a biztosítékot, az a sunyiság, ahogy az áremelést belecsempészték a díjstruktúrába. Ugyanis, az egyes postai szolgáltatások és különszolgáltatások díja csak néhány százalékkal nőtt, azonban január 1-től KÖTELEZŐVÉ TETTÉK az elsőbbségi különszolgáltatás igénybe vételét külföldi ajánlott küldemény feladásakor. A díjtáblázat szerint AJÁNLOTT különszolgáltatást csak ELSŐBBSÉGI különszolgáltatással együtt fogadnak el.

Szűrt kommentelők
Miért nem csenget a postás?
2014.02.10. 10:43 | jackyll

Folytatódik közösségi oknyomozásunk a Posta körüli jelenségek feltárására. Mai megfejtőnk egy volt alkalmazott, aki szerint számos oka lehet annak, ha valahova nem jut el a kézbesítő, de leginkább az, hogy túl vannak terhelve, a felhasználók pedig hülyék:

Régi olvasója vagyok a blognak, ha nem is minden bejegyezést, de a Postával kapcsolatosakat mind olvastam. "Új trükköt talált ki a Posta a lehúzásra?" címen megjelent bejegyzésre kívánok reagálni. A hivatalos iratokat kétszer kell kivinni. Ingyen. Az ismételt kézbesítés elnevezésű szolgáltatás pedig nem egy új dolog, minimum egy éve az ajánlott küldeményekhez használatos értesítőkön is szerepel a "reklámja", de már a legyártásukat megelőzően is létezett. A különböző díjakról a Postai szolgáltatások Általános Szerződési Feltételeiben találhat információt a nagyérdemű. Persze egyszerűbb mocskolódni és összeesküvés elméleteket gyártani.

A "Postás nem csöngetett" frázis napi rendszerességgel hangzik el az ország összes letéti kézbesítéssel foglalkozó hivatalában, nem egyszer, nem is kétszer. Az esetek felében a postás valóban nem kísérelte meg a kézbesítést (Az okokra ki fogok térni), a másik felében:

Szűrt kommentelők