Tékozló Homár


Befolyik a dzsuva a Teka sütő ajtajába

2012.10.29. 12:01 | jackyll | komment

Etele nem érti, az mitől nem garaciális hiba, ha beszivárognak a gőzök a sütő ajtaján található dupla üveg közé.

Idén márciusban vásároltam egy TEKA HE615 típusú elektromos sütőt. Néhány hete észrevettem, hogy a sütőajtó két üveglapja között a sütés során keletkező gőzök és mindenféle párák fogták magukat, és belülről befolytak a két biztonsági üveglap KÖZÉ, rászáradtak, és ott éktelenkednek, és nem tudom letörölni, bármennyire is próbálom. Megnéztem közelebbről a sütőajtót, hátha egy egyszerű, háziasszonyok által is megoldható problémával állunk szemben, és néhány kallantyú kipattintásával szét lehet szedni az ajtót. Nem, bizony négy szép csavar fogja össze az ajtót (illetve vele együtt az üveglapokat). Paraszti agyammal úgy okoskodtam (és már volt jó pár típusú modern sütőm az évek során), hogy az üveglapoknál a tömítés/szigetelés rendetlenkedik, mert az nem természetes folyamat, hogy csak úgy becsorogjon közéjük mindenféle dzsuva, egyrészt esztétikailag sem éppen szép a vadi új konyhában, másrészt meg ki tudja mikor feszíti szét vagy robbantja be nekem az üveget a közé szivárgó gőz. Abban a boldog tudatban, hogy hurrá éljen még bőven garanciális a cucc, és nem is valami kamu noname sütőről van szó, felhívtam a hivatalos szakszervizt, hogy legyenek szívesek kijönni és rákukkantani.

Olvasson tovább!

A szédolvadt Miele-sütősínt ki kellett volna venni pirolízis előtt

2011.06.20. 13:23 | jackyll | komment

A Miele szervize válaszolt múltheti panaszosunknak, akinek szétolvadt a sütősínje. Levelükből kiderült, hogy a pirolízises tisztára égetés előtt érdemes kivenni minden tartozékot, nehogy elpusztuljanak:

Tisztelt Hölgyem! Ha a reklamálásnak nem ezt a formáját választja, már régen orvosolhattuk volna az ügyét. Természetesen nem azt, amit a nem rendeltetésszerű használat okozott, hiszen úgy a sütő használati utasításának 59 és 67.oldalán szerepel, hogy a pirolízises üzemmód előtt ki kell venni a tartozékokat a sütőből, mint ahogy a gép maga is figyelmeztet a program elindítása előtt erre. Ugyanakkor a használati utasítás nem tesz említést a WD 40 használatának előnyös voltáról a Miele sütőben. A sütősín tönkremenetelét egyértelműen a nem rendeltetésszerű használat okozta. A hangzatos címben szereplő, sütő- szétolvadásról természetesen szó sem volt.

Olvasson tovább!

A szerelő szerint szétolvadt a 600 ezres Miele-sütő (frissítve)

2011.06.16. 11:08 | jackyll | komment

Zseniális szakértelemről tett tanubizonyságot a Miele szervizese. Emailre nem reagálnak, a telefonos rendeléseket elfelejtik, aztán amikor mégis kijön a szerelő, azon kívül, hogy fingja nincs, hogyan működik a sütőjük, olyat bír mondani, hogy a pirolízises öntisztítás hatására szétolvadhat a fém, és még kárt is okoz:

UPDATE 06/20: A Miele-szerviz szerint pirolízis előtt minden tartozékot, így a sütősínt is ki kell venni, különben így jár.

Problémám azzal kezdődött, hogy két éve vettem egy Miele H 5163 BP típusú sütőt. Mielőtt ráguglizna valaki és megállapítaná, hogy nálam nagyobb idióta nincs is, elárulom, a sütő 630.000Ft volt. Imádok sütni, ez a hobbim, meg különben is... :-) Szóval hazahoztam, dédelgettem, összemelegedtünk. 1 évig teljesen rendben volt. Majd ezután a sütősín halkan nyikorogni kezdett. Hát jó, mit csinál egy értelmes, okos nő: befújja WD40-nel. Hangja nincs, viszont eszméletlen büdös az első pár alkalommal. Telik-múlik az idő, újra előjön a probléma. Újra lefújnám, de már kihúzni is szinte lehetetlen. 2 év gari van rá, felhívtam hát a szervizt. Azt a rövid I-s fajtát.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása