Tékozló Homár


200 ezerből akartak visszaadni a Sparban

2014.01.10. 12:33 | jackyll | 132 komment

interspar-blokk-200000.jpg

Hiába bírta röhögés nélkül naiv ügyfél, ahogy a pénztáros megpróbál 20 ezer forintból 194 ezret visszaadni az Intersparban, végül csak nem robbantott bankot:

Nem tudom, hogy belefér a csapatba, de egy elég jó blokkot sikerült begyűjtenem. Tényleg nem pakoltam ki a pénztárba egy halom pénzt, hogy kifizessek 5490Ft-ot. A szép az egészben, hogy el is kezdett a hölgy visszaadni, kb. 30.000Ft-nál leállítottam. Nagyon fogytak a kasszájából az öt ezresek, egy picit már neki is kezdett gyanús lenni. És még meg volt sértődve :)

Nem is könyvelte be a tévedést, hogy aznap, hogy zárták le a kasszát, okosan. Nagy nehezen, mint látható kézzel kivonta a visszajárót. Nem ragozom tovább, élmény volt.

Felkerekítették a SuperShopos vásárlást a Sparban

2014.01.03. 15:02 | jackyll | 164 komment

spar_nyugta.jpgA.T. egy rejtélyes anomáliát fedezett fel a számláján legutóbbi sparos vásárlása után. A végösszeg 1497 forintra jött ki, azaz 1495 forintot kellett volna fizetnie. Igenám, de megjelent egy SSH-kedvezmény tétel +1 forinttal, ami miatt 2000 lett a végösszeg. Sok kicsi sokra megy?

Úgy gondoltam, az alábbi esetet mindenképp megosztom Veletek, talán érdemes közzétenni. A mai vásárlás végeztével otthon, egészen véletlenül lettünk figyelmesek a Spar nyugtán egy tételre: SSH kedvezmény 1Ft. Nem, nem negatív előjellel! Tehát akkor pontosan milyen kedvezmény is? Semmilyen!

Olvasson tovább!

Egy hete lejárt tej a Sparban

2013.10.09. 13:24 | jackyll | 49 komment

tollespar1.jpgA szerencsés megtalálók az áruház előterében megvárhatják a hatását. Némileg árnyalja Attila történetét, hogy az akciós 1,5%-os Tolle tej doboza valójában kék színű, úgyhogy az egy hete lejárt tej igazából teljes áron futott...

Tegnap a SPAR-ban vásárolva készítettem a csatolt képeket. Amit érdemes látni rajtuk: A doboz szerint a tej a tejetén jelzett időpontig fogyasztható. A szavatosság lejárata után 2 nappal (!) akcióssá tették a terméket. Mivel a szumma árukészlet 2 doboz tej volt amikor én arra jártam (okt 7, 6 nappal a szavatosság lejárta után!), és az akció a szavatossági idő lejárta után került ki, kizártnak tartom, hogy véletlenül ott maradt dobozokról legyen szó.

Olvasson tovább!

Hogyan vásároljunk rövidet Sparban?

2013.09.09. 14:59 | jackyll | 536 komment

Péter megalázónak tartja, hogy a kispesti Sparban a biztonsági ember hordja a raktárból a röviditalt, amit aztán a pénztárosnak ad oda közvetlenül, nehogy ellopódjon:

2013.09.07 délelőttjén úgy döntöttem betérek Kispesten a megboldogult Hunyadi mozival szemben lévő SPAR üzletbe. Mivel szerettem volna egy üveg Unicumot vásárolni elballagtam az italos pult felé. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy minden rövid italból egy palack van a polcon az is GYORSKÖTÖZŐ PÁNTAL rögzítve a polchoz. Itt már kezdtem gyanakodni...Megérkezett a biztonsági őr félelmetes magabiztosággal.

- Mit szeretne?
- Egy üveg Unicumot.
- Rendben hozunk  a raktárból.
- Megvárom.
- Ne várja meg álljon be a pénztárhoz a sorba, majd odavisszük.

Olvasson tovább!

Megtévesztő a Spar kuponja

2013.08.16. 10:23 | jackyll | 80 komment

sparakcio.jpgBea szerint a Spar legutóbbi akciója némileg megtévesztő, hiszen az 5000 forintnyi vásárlás után visszajáró kupon csak akkor érvényes, ha minimum 5000-ért vásárolnak legközelebb is:

úgy látszik a Sparnak bejött a fogyasztók megtévesztése (és mivel következmények nélkül megúszták az előző alkalommal is), még egyszer meghirdették az akciót. Néhány hete a Spar "5000 Ft után 500 Ft visszajár!" címmel akciót hirdetett, amelynek a lényege az volt, hogy aki 5000 Ft felett vásárolt, kapott egy 500 Ft-os kupont, amit a következő héten lehetett beváltani. DE! A kuponon szerepelt (természetesen apró betűvel) a következő mondat: "A beváltás során minden elköltött 5000 Ft után egy kupon használható fel." Azaz a kupon beváltásához is el kell költeni 5000 Ft-ot. Így tehát 2x5000 Ft, azaz 10 000 Ft után jár az 500 Ft kedvezmény.

Szerintem az "5000 Ft után 500 Ft visszajár!" cím a fogyasztók megtévesztésére szolgál, de a Spar ennek ellenére teljes nyugalommal erre a hétre is meghirdette az akciót.

Spar alkalmazottak vs külföldia

2013.07.23. 13:21 | jackyll | 170 komment

J. Krisztusnak a Mester utcai Spárban kellett közbeavatkoznia, hogy szerencsétlen turisták ne hulljanak el az út mentén végelgyengülésben:

Olvastam már történeteket eladókról, akik nem tudják mit is jelent a vevő-kereskedő közti kapcsolat, de sokáig olyan városi legendaként kezeltem ezeket. Egészen a mai napig, amikor is fültanúja voltam az emberi butaság egyik példájának. Helyszín Budapest, Mester utca Spar City áruház. Résztvevők: Spar eladó, Spar árufeltöltő, turista, és turistakísérő, nézők (pl.: jómagam). Nézegetem a tejtermékes pultot, mikor alpári párbeszéd üti meg a fülem:

Eladó: Mit akart az? (fejével egy hölgy irányába int)
Árufeltöltő: „Mittomén, nem értek külföldiül! Nem igaz, ha elmegyek egy országba, akkor egy kurva szótárt viszek mán’ magammal, hogy megértsék, mit akarok?  Hogy lehet ennyire idióta valaki, hogy ha külföldiába megy, akkor nem beszéli a nyelvet? Nekem kéne mindent tudni?”
Eladó: Heves bólogatás kíséretében ért egyet az atrocitást ért társával.

Olvasson tovább!

Tilos a Sparban olvasni (frissült)

2013.06.26. 12:37 | jackyll | 344 komment

Naiv ügyfél a Cinken! Szemmel verte a nyugati Sparban naiv ügyfelet a biztonsági őr, amikor a polcra kitett szakácskönyvből nézegette ki a vacsorához valókat:

Sokkot kaptam. Állok egy polc előtt a Sparban (úgy hogy másokat véletlenül se zavarjak), lapozgatom a Goodfoodot, tanakodom, h a kinézett 3 receptközül melyiknek az alapanyagait vegyem meg. Odalép hozzám a biztonsági ő, de csak áll és néz. Ránézek, kicsit furán érzem magam. Nem értem, hogy most mi történik, de lapozgatom tovább az újságot, mikor megszólal: "Itt nem lehet olvasni."

Kikerekedett szemekkel állok, azt hiszem viccel. Körbenézek, két vásárló arrébb húzódik, én ott állok és nem hiszem el amit mond. Kérdezem: "Ne haragudjon de miért nem?."
"Mert ki van írva elöl.... ha nem hiszi el nézze meg."

A lelki terror folytatódik.

UPDATE 06/27: Nem teljesen elhanyagolható szempont, hogy a hölgy a saját újságját olvasta a Sparban, nem a polcon lévőket. Azóta helyszíni terepszemle is történt. Szily Laci megpróbálta agresszív olvasással kidobatni magát az üzletből, de szabadnapos lehetett a biztonsági őr, mert félóráig semmi nem történt, ezért kínjában kifelé menet lefejelte az üvegajtót. A lelkes együttérzők péntekre flashmobot szerveznek a biztonsági őrnek, bár továbbra sem tudni, mikor dolgozik.

Egykilós sajtszelet a Sparban

2013.05.30. 13:38 | jackyll | 73 komment

sparsajt.jpgÚgy látszik nem lehet elégszer megírni, hogy minden feliratot laborelemzéssel érdemes megvizsgálni fizetés előtt, mert így járhatnak, mint Dóri:

Az alábbi képet lőttem ma a SPAR Mester utcai áruházában. A sajt amennyire látszik, mozzarella, nagyjából 20 deka. Éles ellentétben a sajton lévő címkével, amint több, mint 1 kilónyi pannónia sajt van. Így esett, hogy 3 300 Ft-ot fizettem 200 helyett. Sajnos mivel több ilyen sajtszeletet vettem egyéb más dolgokkal is, meg a blokkot sem tartottam meg, nem fogom visszavinni panaszkodni, de azért ha a Mester utcai sparban jártok, jól nézzétek meg, mit ragasztanak a friss árura.

A spáros Szuper Ár fejlődéstörténete

2013.05.27. 14:14 | jackyll | 185 komment

A. tudományos érdeklődéssel követi az egyik Spar akciós polcának életét, de a szupernek kikiáltott ár csak nagyon ritkán olcsóbb, mint normál esetben:

A Spár áruházakban gyakran találkozhatunk a Szuper Ár felirattal. A polc sor végén általában az akciósnak szánt termékek szoktak tornyosulni, és kb. kéthetente/havonta váltogatják ezen kitüntetett polc lakóit. Ugyanitt, ugyanezekre a termékekre hivatkozva jelenik meg a fehér alapon feltűnő (piros-sárga) színű Szuper Ár felirat is. Két fajtája létezik:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása