Tékozló Homár


Ó, azok a messze földön híres UPC kedvezmények

2017.07.10. 10:33 | Homár Hilda | 45 komment

shutterstock_607384082.jpg

Vagy Mike él folyamatos pechszériában, vagy a UPC-nek tényleg megvan az a szokása, hogy időnként megpróbál a hűségidővel rendelkezők esetében is díjat emelni, eufémisztikusan mondva: módosítani. Mike nem hagyta annyiban a dolgot, és volt is, hogy sikerült valami köztes megoldást találnia. Aztán volt, hogy nem. Utóbbi sztoriból az tök jó rész, amikor az ügyfélszolgálatos azt mondja neki, hogy neki nincs ideje a mellékletekkel együtt több száz oldalból kikeresgetni a vonatkozó részt, de vásárlók könyvét nem ad, mert az nem ilyesmi helyzetekre való. Aha.

Kedves Homár!

Alapvetően kellemes hangulatban telt még valamikor a tavalyi év nyarán a szerződés hosszabbításunk a UPC-nél. Egy kuponos akció keretén kedvezőbb feltételeket sikerült elérnem, ezért alá írtam újabb 2 évet.

Az első bosszantó húzásukra decemberben került sor. Bár élő szerződésünk volt, mégis megpróbáltak árat emelni, mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül. Első körben e-mailben próbáltam rendezni velük az ügyet, ez nem sikerült, az indoklás a következő volt:

A díjváltozás oka a TV2 és az RTL csatornáinak fizetőssé válása... A díjváltozás oka nem általunk kezdeményezett emelés, hanem külső hatás.

Ezt nem tartottam korrekt magyarázatnak, hiszen én sem folytathatok szerződésszegő magatartást külső hatásra hivatkozva. Bementem tehát az Árkádban lévő ügyfélszolgálatra. Ott, egy órás küszködéssel, sikerült kiegyeznünk abban, hogy amennyiben ismét alá írok 2 évet, úgy visszatérnek az emelés előtti havidíj számlázására. Belementem.

Olvasson tovább!

Bárkivel meghosszabítja a szerződést az Invitel, akit elér telón?

2017.06.01. 10:03 | Homár Hilda | 48 komment

istock_000020290804xsmall.jpg

B. első levele megírásakor biztos volt benne, hogy a szolgáltatójánál valami hiba történt, mert hiába állítják, ő bizony isten nem módosított semmilyen szerződést velük. Több körös levelezésünk 2. szakaszában aztán kiderült, hogy mégis csak igent mondott valaki az Invitel ajánlatára, csak épp az nem ő volt, hanem a felesége. De akkor minek az előfizető, ha nélküle is működik egy szerződéskötés?

Kedves Homár,

Invitel: Hé, februárban lejár a hűség, kösd újra!
Én: ...

Invitel: HÉ, JÖVŐ HÓNAPBAN LEJÁR A HŰSÉG, KÖSD ÚJRA.
Én: ... (egészen áprilisig)

Én: Akkor most lemondanék mindent.
Invitel: Oké, a novemberig tartó hűségnek megfelelő kötbér befizetésével semmi akadálya
Én: Na meg a jó k.... .......

Szóval Inviteltől van/volt előfizetve a 3as kombó szolgáltatás csomag (internet, telefon, tv). Sosem voltam tőlük elszállva de nem volt más ezért maradtam (invitel előfizetők mottója). Nemrég a Telekom behúzta a városba az optikai hálózatát így internet és telefon téren lett másik lehetőség a tévéhez pedig ott volt a MindigTV. Telekom IPTV-t inkább kihagytam.

Olvasson tovább!

A UPC megkérdezi, hogy vagy, és már köti is veled szerződést 2 évre

2017.05.30. 10:36 | Homár Hilda | 101 komment

shutterstock_524670103.jpg

Olvasónk azt állítja, hogy a szolgáltató egy egyszerű véleménygyűjtő- elégedettségkutató  hívás örvén valójában a hűségideje lejárta előtt új szerződés kötött vele, anélkül, hogy ő ezt akarta volna vagy világos lett volna neki, hogy mi történik. Ha tényleg így jár ez a UPC, az nagyon gáz. Rákérdeztünk az esetre. Aki tapasztalt esetleg hasonló, kommentelje be!

Szia Homár,

mások okulására szeretném veled megosztani csütörtöki tapasztalataimat.

Az este folyamán érdekes emailt kaptam a UPC-től, miszerint KEZDEMÉNYEZÉSEMRE megszüntették eddigi szerződésünket, és a mai nappal újabb, 2 évre szóló hűségszerződést kötöttem velük. A szerződés azonnal hatályba is lépett, semmiféle visszaigazolást nem várnak tőlem.

Az ügy előzménye, hogy felhívott a UPC , mondván, hogy érdeklődni szeretnének, van-e bármiféle problémánk a szolgáltatásukkal. Mondtam, hogy alapvetően nincs problémánk, mire megkérdezték, hogy akkor minden maradhat-e úgy, mint jelenleg. Azáltal, hogy erre igennel válaszoltam, a UPC szerint megkerestem őket és kezdeményeztem, hogy azonnal szüntessék meg idén szeptemberben lejáró 2 éves szerződésünket és azonos áron kössünk egy újabb 2 éves szerződést a mai nappal. Azaz egyszerű ügyfélelégedettségi hívás látszatát keltve vágják át az embereket. A telefonbeszélgetés folyamán semmilyen formában nem hangzott el, hogy a jelenlegi szerződésem megszűnne, az végképp nem, hogy megint 2 évre szerződök velük.

Olvasson tovább!

Napi érthetetlen jelenség: az előző lakó tartozása miatt nem köt szerződést a DIGI az új tulajjal

2017.05.23. 16:51 | Homár Hilda | 119 komment

264_1.jpg

"Mi a fasz közöm van a Digi kft. és egy harmadik fél közötti követeléshez/szerződéses jogviszonyhoz?" - szakad ki olvasónkból a kendőzetlen wtf, és joggal. Teljesen érthetetlen és valószerűtlen történet következik, meglepő végkifejlettel. 

Hello Hilda!

A posztolót már az elejétől lehet, elsőzni ősi román szokás és vadász vagyok, hétvéginek ez meg még kevés.

Bírósági végrehajtói árverésen liciten nyertünk egy ingatlant. Próbáltunk a Digivel szerződést kötni mert a környéken csak ők vannak meg a Telekom, de ők pedig párszor olajozták a seggem. A kedves ügyintéző közölte az irodában, hogy nem tudnak az adott címre szerződést kötni mert az előző lakó/tulaj tartozást hagyott a címen. Miután 10 percen belül ismét megjelentem a végrehajtási licit jegyzőkönyvével és az új tulajdoni lappal, heves telefonálgatásba kezdtek a jogi osztállyal aminek az lett a vége, hogy nem kívánnak velem szerződést kötni. Hacsak ki nem fizetem az előző tulaj tartozását ami 38.000 HUF mert nem vitték el végrehajtásig az ügyet.

A kérdéseim:

- Mi a fasz közöm van a Digi kft. és egy harmadik fél közötti követeléshez/szerződéses jogviszonyhoz?
- Esetleg az előző tulaj személyiségi jogait nem sérti, hogy kiadja a szolgáltató egy harmadik félnek azt hogy pontosan mennyi a tartozása?
- Írhatják ők egyáltalán az Én lakásom címére más tartozását?
- A Digi elutasíthat engem más tartozása miatt?

Holnap azért bemegyek az irodába üvöltözni és kifaggatni az irodavezetőt hogy kell-e neki körszakáll esetleg faszt rajzolgatok a vásárlók könyvébe.

Köszi!

Nouby

Update

Pont ugyan azt mondták.

Először az Árpád úti irodában voltam, tegnap pedig a Pólusban.

Nagyjából az jött le hogy ők ezt a tartozást saját maguknak jegyzik (kb mintha excelben írnám fel),hiszen az ingatlan tehermentes. A Pólusban azért jobban képben voltak, hiszen már arra is figyeltek, nehogy elmondják mennyivel tartozik a velük szerződésben lévő korábbi tulaj és végsősoron a cím. Ami felvet egy újabb kérdést, bármekkora összeget elkérhetnek? Tehát, ha X tartozik 20.000 forintal és kikapcsolják a következő tulajtól kérhetik a dupláját ha monopol helyzetben vannak? Mivel nem hivatalosan van vezetve a tartozás megtehetik?

Diójban: "Nem kívánnak" velem szerződést kötni amíg "valaki" ki nem egyenlíti azt a tartozást amit a korábbi tulaj felhalmozott és a címen jegyeznek.

Mivel ez egy évnyi net költség inkább a T-Home netet választottam.

Nouby

Ez elég nagy hülyeségnek hangzott, úgyhogy kíváncsian vártuk a választ:

Kedves Homár Olvasó!

Joggal érezheted igazságtalannak, hogy a DIGI Kft. (1134 Budapest, Váci út 35.) elutasította az ajánlatod elfogadását, és nem kötött veled szerződést az ingatlan korábbi tulajdonosának díjtartozása miatt. A vállalkozás hozzáállása abból a szempontból is érdekes, hogy egy korábbi, jogsértő magatartást tanúsító ügyfél miatt elutasít egy új, feltehetően jogkövető ügyfelet.

A vonatkozó jogszabály szerint az elektronikus hírközlési szolgáltató, azaz a DIGI Kft. az előfizetők és a felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából kezelheti többek között az előfizető címét, a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatokat, valamint tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményeit is. Ezek az adatok a keletkezésétől az előfizetői szerződésből -az adattal összefüggésben- eredő igények 1 éves elévüléséig kezelhetők.

A jogszabályi rendelkezés szerint a szolgáltató műszaki és szervezési intézkedésekkel köteles gondoskodni az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői személyes adatok védelméről. A vállalkozás Általános Szerződési Feltételeinek (továbbiakban: ÁSZF, itt: http://digi.hu/sites/defa ult/files/ASZF/aszf_torzs_47. pdf) 2.2.5. pontja szerint a szolgáltató az igénybejelentések, illetve a megkötött egyedi előfizetői sz erződések naprakész nyilvántartására ún. Ügyfélnyilvántartó Rendszert üzemeltet. Az ebben szereplő adatokat a szolgáltató bizalmasan, a szolgáltató által alkalmazott adatvédelmi elveknek megfelelően kezeli, az adatokhoz korlátozott és különböző biztonsági szinteknek megfelelő hozzáférést enged, és a rendszerből adattovábbítás csak a feljogosított szerveknek, illetve személyeknek a jogszabályi keretek között történik.

Az ÁSZF 2.3.1. f. pontjában foglaltak szerint a szolgáltató az igénybejelentést követően egyedi döntése alapján megtagadhatja az ajánlat elfogadását, és az előfizetői szerződés megkötését többek között abban az esetben is, ha olyan létesítési címre vonatkozóan érkezik igénybejelentés, amelyen a korábban létesített hozzáférésre vonatkozóan a szolgáltató az előfizetői szerződést az igénybejelentés időpontjában még fennálló díjtartozás miatt mondta fel.

A fent leírtak alapján feltehetően jogszerűen tagadta meg az előfizetői szerződés megkötését a szolgáltató, amennyiben a korábbi tulajdonosnak a díjtartozása keletkezésétől nem telt el 1 év, és így az arra, valamint az előfizetői szerződés felmondásának eseményeire vonatkozó adatokat még kezelheti a cég.

Amennyiben a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van az általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

Felhasznált jogszabály:

- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről [itt: http://njt. hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=7 5939.330512]

15 év után érte csalódás a Telenor-ügyfelet

2017.02.08. 14:59 | Homár Hilda | 58 komment

telenor_logo_1.png

Sok új dolgot nem tanulunk Kriszti esetéből, csak a régi nagy igazságokat: szó elszáll, írás megmarad, és mindig olvassuk el, mit írunk alá.

Kedves Homár!

December közepén bementünk férjemmel a Telenor Pólus Centerben lévő hivatalos képviseletébe, hogy vegyünk egy készüléket karácsonyra, nekem. Semmi több. Ennyi. Készpénzért. 15 éves üzleti ügyfélként.

Kérdeztük az üzletkötőt, hogy szia van ilyen készüléketek? és mennyiért? Odaadott egy árlistát, megmutatta, hogy a tarifacsomagom szerint melyik sort nézzük. Mondtuk oké, kérjük. Szóltam, hogy van 10.000.- bónuszom, az még lejön. OK.

Új szerződést kell kötni, ő sem érti miért, akkor ezt most végig kell csinálnia, menjünk nyugodtan vásárolni, mert a központból hagyják jóvá, csörög, ha kész. Kérdeztem, hogy oké, de semmi nem fog változni a csomagomban, ugye? Nem.

Vásároltunk, csörgött. Jöttünk.

Olvasson tovább!

Dupla szívás a betegség, ha Desszert.Neked-diák lennél

2017.01.12. 11:18 | Homár Hilda | 73 komment

screenshot_2017-01-11_12_12_51.png

Na, mi van ilyenkor, amikor az ÁSZF 2 pontja ellentmond egymásnak? Nekem mondjuk a "betegen senki ne tegye be a lábát egy konyhába" elv erősebb kutyának tűnik, mint az időkorlátos lemondás, bár azt is értem, hogy a cég igyekszik elkerülni, hogy erre hivatkozva farolhassanak ki az esti programból egyesek az utolsó pillanatban, de a 10 napos limit egyszerűen nem életszerű megoldás. A kérdés az, hogy jogszerű-e, illetve, hogy a Desszert.Nekednek, ami egy jónevű cuki, miért éri meg ez az egész? Miért nem találnak ki más megoldást? Mondjuk csinálhatnának egy utolsó pillanatosok várólistáját.  Lehetne kicsit olcsóbban adni, és tuti olyanok is befizetnének rá, akik egyébként sokallják a 14 ezer forintot egy sütitanfolyamért.

Kedves Tékozló Homár!

Szeretném megosztani veled a történetem. 

Szeretek főzni és sütni, de mivel nincs végzettségem hozzá és nem is a szakmában dolgozom, így időnként részt szoktam venni rövid főző és sütő kurzusokon, melyeket nagyon szeretek. Ezek a kurzusok olyanok, hogy mikor jelentkezel, előre elutalod a pénzt és akkor lép hatályba a jelentkezésed.

A történet egy lányról és arról, hogy ma itthon mennyire használják ki a szolgáltatást vagy terméket vásárlókat. A tanfolyam ára 13 990 Ft volt és jelen esetben a Desszert.Neked cukrászdáról van szó (akik egyébként elég jó nevűek, bár a lent leírtak alapján nem a tulajdonos, hanem a cukrász érdeme ez). Eddig mindegyik tanfolyamra elmentem (az adott cukrászdában is többször volt és eddig semmi baj sem volt), azonban most életemben előfordult, hogy lebetegedtem. Sajnálom, ez szörnyű tragédia, hogy így január közepén beteg mertem lenni, tudom, ez az én hibám. 

Olvasson tovább!

Jogszerű, hogy hűségidő alatt módosítják a csatornalistát/ÁSZF-et?

2017.01.11. 15:08 | Homár Hilda | 50 komment

invitel_2013_header_f3.jpg

"Jogszerű, hogy egy apró módosítás miatt újra indították a 2 éves hűséget? Jogszerű, hogy hűségidő alatt módosítják a csatornalistát/ÁSZF-et, és nekem nincs lehetőségem ezt nem elfogadni, és ha igen, van a módosításoknak határa? Helyesen járnak el, mikor a kitolt hűség ellenére a kötbérbe beleszámítják az eredeti szerződés szerint már lejárt hűségidőre vonatkozó kedvezményeket is? " - kérdi olvasónk. Válaszok a poszt alján.

Tisztelt Tékozló Homár!

Magam sem szoktam azonnal mást untatni a problémámmal, de most gőzöl az agyam/örülnék egy kis iránymutatásnak... Tisztán szeretném látni, egyszerű lakossági előfizetőként van-e ténylegesen bármi jogom egy szolgáltatóval szemben, vagy csak rezzenéstelen arccal fizessem a havidíjat/kötbért és mosolyogjak, bármit is művel.

A történet röviden: az Invitelnél 2014-ben internet/TV/telefon csomagra szerződtem 2 évre. 1 év elteltével kértem egy telefonkészüléket, amire (szerintem inkorrekt módon) újra indították a 2 év hűséget. 2017 Január 1-jétől megváltoztatták a csatornalistát/ÁSZF-et (mindezt szerintem nem teljes körű tájékoztatással), ami nekem nem volt elfogadható. Nekik joguk van változtatni, nekem meg jogom van nem elfogadni. Gondoltam. A szolgáltatástól szerintük most csak kötbér ellenében tudok megválni, azaz a cég üzenete számomra: azt tesznek, amit akarnak; ha szolgáltatással, korrekt ügyfélkezeléssel nem tudnak megtartani, megteszik jogi erőszakkal.

Olvasson tovább!

Pályázati tanácsadás=sok pénzért semmi?

2016.10.20. 10:00 | Homár Hilda | 48 komment

shutterstock_457513792.jpg

Olvasónk mellékelte a szerződést és a panaszleveleit is, azok alapján egy nagyon hatásosan csomagolt, többoldalas, de konkrétumok helyett elég tágan értelmezhető vállalásokat tartalmazó iratot sikerült rájuk tukmálni, majd ezekre hivatkozva az elégedetlenkedést elutasítani azzal, hogy ha nem tetszik, forduljanak a Békéltetőhöz. Ez elég fura, tekintve, hogy a Békéltető Testületek a fogyasztókat várják, itt pedig két 2 közti szerződéskötés történt, így aztán megkérdeztük szakértőinket, hogy hogy is van ez. 

Kedves Homár,

Szeretném megosztani a közösséggel történetünket, hátha tanulságos!

2014 júniusában szerződést kötöttünk egy kft-vel. A tárgya pályázatok figyelése, tanácsadás és bonyolítás volt 2 éves időtartalomra bruttó 410 ezer Ft-ért. Ha sikeres a pályázat akkor még sikerdíj is járt volna :) A hölgy aki személyesen kint volt a cégnél szóban garantálta, hogy egy csomó pályázatot nyerhetünk és most belekerülünk a tutiba :)

Olvasson tovább!

Telenor diktál, az ügyfél meg magasról le van sajnálva

2016.08.03. 09:29 | Homár Hilda | 28 komment

telenor_logo_1.png

Lehet, hogy van valami épeszű magyarázata a Telenornak arra, hogy miért csak akkor lehet lemondást intézni náluk, ha ők hívják az ügyfelet,  de nem könnyű nem kiakadt olvasónk konspirációs olvasatára hajlani. Reméljük megírják, hogy mi az igazi magyarázat!

Telenor - Megtörtént eset. 

Elképesztő, hogy a Telenor mennyire nem ügyfélbarát. Számla megszüntetés személyesen a helyi telenor üzletben lehetetlen. Elindítani és bejegyeztetni a szerződés megszüntetését megtették, de várnom kell 24 órát, amíg majd felhivnak, és valakik a nagy háttér feljebbvaló szintekről engedélyezik a megszüntetést.

Olvasson tovább!

Mikortól él a szerződés: a telefonos megrendeléstől vagy az aláírástól?

2016.05.19. 09:35 | Homár Hilda | 67 komment

telekom-logo.jpg

Olvasónk meggondolta magát a T-home-mal való telefonos megbeszélést követően, és le is mondta az előző nap megrendelt szolgáltatást. A Telekom viszont ezt nem igazán akarja tudomásul benni. Megkérdezzük, mennyire jogos ez.   

Szia!

Leírom a sztorimat mert már nem tudom hová fordúljak vagy mit lépjek remélem tudsz mondani valami bíztatót.

Február végén leadtam egy megrendelést a T-homnak telefonon adsl internetre, Netmánia S csomag, 2 évre önmagában 5400 Ft/hó a weboldal szerint.

Másnap meggondoltam magam, mert lett usb-s internetem, ezért gondoltam azonnal felhívom őket és törlöm a megrendelést és a megkezdett szerződés stb. Felhívtam őket, és azt mondták, hogy törölték, további teendőm nem lesz.

Olvasson tovább!