Tékozló Homár


Bárkiből lehet Tanácstalan Travolta, ha Pécsre utazik

2018.06.12. 10:16 | Homár Hilda | 44 komment

via GIPHY

Bármilyen területről is legyen szó, a karbantartási és felújítási munkák embert próbáló időszakot jelentenek szolgáltatónak és ügyfélnek egyaránt. Ettől persze ezeket megúszni nem lehet, de átgondolt szervezéssel és jó kommunikációval minimalizálni az elkerülhetetlen kényelmetlenségeket igen. Ez utóbbi valamiért elképesztően nehéz a MÁV-nak. Pedig az utastájékoztatás nem tűnik ördöngősségnek, és mivel rendszeresen előfordul különböző szakaszokon, elég lenne egyszer kidolgozni a menetét rendesen. Például az Elvirán egy kis, jelöletlen buszkontúr helyett nagy villogó feliratban kiírni az adott menetrendnél, hogy bizonyos szakaszon pótlóbuszok közlekednek, a pályaudvaron meg minden lehetséges helyen feltűnően, akár az aszfalra fújva jelezni, merre kell menni az átszálláshoz, induláshoz. Mindezt aztán pár alannyal tesztelni, és ahol a tesztszemélyek belekezdenek az Confused Travolta-mozgásba, ott finomítani kell a rendszeren. Bálint beszámolója alapján lenne mit.

Tulajdonképpen semmi különös az egész, mégis olyan jó lenne, ha mégiscsak ez lenne a különös, és nem pedig a hétköznapi. Ha nem lenne olyan ismerősen jellemző az, ahogyan 2018-ban egy teljesen átlagos utas eljuthat Budapestről Pécsre.

Mert teljesen átlagos utas vagyok: évente egyszer utazom Pécsre vonattal, és az utazások között eltelő hónapokban valahogy nem érzek ingert arra, hogy a pécsi vasútközlekedés híreit olvassam, sőt, még azt is naivan adottnak veszem, hogy azért ez nem olyan bonyolult ügylet, és nem olvasok utána indulás előtt sem a Pécsre utazás legfrissebb szakirodalmának, még akkor sem, ha a kommentelők nagy része nyilván azt fogja mondani, én vagyok a hibás, amiért mindezt nem tettem meg, a saját hülyeségemet okolhatom csak mindenért, és különben is, minek mentem oda.

Olvasson tovább!

Megbízható tájékoztatás helyett össze-vissza jelek halmaza az EU-s energiatanúsítvány

2017.11.24. 13:31 | Homár Hilda | 20 komment

mediamarkt-weba_ruha_z.png

Zsolt nem impulzusvásárló és nem is egy Hübele Balázs. Porszívóját nagyon tudatosan, előzetes tájékozódás után, bizonyos szempontok teljesülése mentén választotta ki, hogy aztán a nagy tudatosság után otthon szembesüljön egy gigamaflással, egy egészen más hatásfok-besorolásról szóló cetli képében. A Media MArkt egy dolog az egész ügyben, de hogy lehetséges, hogy ahány hely, annyiféle adathalmaz ékeskedik ugyanazon termék mellett?

Tisztelt Hatóság!

Levelem a MediaMarkt megítélésem szerint helytelen, a vásárlókat megtévesztő üzleti tevékenysége miatt írom, és remélem, ennek fényében hamar megteszik az ekkor szükséges lépéseket.

Ma, 2017. november 2-án a Westendben lévő MediaMarkt üzletben kerestem, és hosszas válogatás után találtam is egy porszívót (Philips FC9330/09). Kifejezetten olyat kerestem, amelyik A kategóriás keménypadló-tisztítási hatékonysággal rendelkezik, valamint nem hangos, keveset fogyaszt és jól szűri a levegőt. A keresés nem volt egyszerű, hiszen több gépről is hiányzik a kategóriákat jelző tájékoztató matrica, és olyan is van, amelyiken az energiaosztály A-C kategóriában ki van tépve. 

Olvasson tovább!

Nem ment a vonat, de szerencsére az utasok buliztak és cuki volt a kalauz

2016.04.15. 09:03 | Homár Hilda | 77 komment

mav_logo_1.jpg

Na ebből a levélből is látszik, hogy itt a tavasz. Szilvinek és utastársainak majdnem 3 óra alatt sikerült megtenniük a Fehérvár- Budapest távot, de a levélben a hangsúly egyáltalán nem ezen, nem is a nulla tájékoztatáson vagy az egyéb kényelmetlenségeken van, hanem a cuki kalauzon meg a sorsközösségben egymással viccelődő utasokon. Mintha egy másik Magyarországon lennénk. Egy "süt a nap és élünk, mi kell még?" mentalitású boldogabb országban.

Sziasztok, 

Tegnap 2016. április 12-én aki próbált Székesfehérvár- Budapest vonalon hazafelé jönni biztosan nem tudott MÁV-val hazautazni. Volt viszont káosz, információ nélküli kalauzok, a peronok között feleslegesen futattot utasok és várakozás várakozás és várakozás, hogy hazajutunk-e valahára. A délután 14 óra óta lévő hibásodást ( Máv tájékoztatása szerint meghibásodott a számitógépes tecknikai rendszer és álltak a vonatok a Budapest - Fehérvár vonalon ) nem sikerült este 7 órára sem megoldani.

Olvasson tovább!

Nagyon fontos információk nem tudni kiknek szánva/Frissült a MÁV válaszával

2016.01.26. 09:44 | Homár Hilda | 30 komment

mav_logo_1.jpg

Olmayan Türkçe konuşan kullanıcılar için önemli bilgiler. - egy ilyen felirat nagyon hasznos lenne a MÁV-honlap készítőinek, ha mondjuk a török vasúttársaság honlapján próbálnának meg tájékozódni?

Vagy teljes töketlenség, vagy az évszázad trollkodása magyarul elhelyezni egy apróbetűs linket a nem magyar anyanyelvű felhasználók tájékoztatására. Amúgy rákattintva elmondja angolul, hogy a nyelvet a jobb felső sarokban lévő gombokkal lehet átváltani.

Olvasson tovább!

Hétfő reggeli kalandjárat a BKV-nál / Frissült a BKV levelével

2016.01.25. 14:21 | Homár Hilda | 86 komment
IMG 20151202 102043


Egy amúgy nehezen induló hétfő reggelt már a troli lerobbanása nagyon fel tud dobni. Az meg egészen különösen álmosságűző pillanat lehet, amikor a kisegítő járat egyszer csak szó nélkül másfelé kanyarodik, és a város egy véletlenszerű pontjára szállítja utasait. Jó reggel Budapest!

Tisztelt Tékozló Homár!

Megírom történetemet ami ma reggel nagyon kiakasztott. 

Az iskolába készültem (XIII.) kisfiammal a 76-os Trolibusz reggeli járatával. A busz reggel az Izabella utcai megállónál állt. Több zöld lámpa váltás ellenére sem indultunk el a megállóból , noha a körülmények lehetővé tették volna. Vártunk és vártunk, de a busz nem indult el. Ezután megkérdeztük a sofőrt, hogy miért áll a busz. Elmondta, hogy áramszünet van és hogy rossz a mikrofon (állítólag ő többször bemondta) arról ő nem tehet.

Olvasson tovább!

TMK-val vágja tönkre a mirelitet az ELMŰ

2015.06.08. 10:38 | Homár Hilda | 119 komment

img_20150604_145743.jpg

Rejtélyes karbantartásra készül az ELMŰ Veresegyházon, Sanyi  meg aggódik a fagyasztott borsóért a nyári melegben - valljuk be, jogosan. Gondolom az ELMŰ nem trollkodásból csinálja, amt csinál, de a tájékoztatás nem az erősségük. Hamár nem írtak semmi bővebb magyarázatot a népnek, segítünk, megpróbáljuk mi megtudni, hogy mi ez a halaszthatatlan, laikus szemmel nézve 3 random napot érintő leállás, hátha az megnyugtatja kicsit Sanyit is. (A borsót meg meg kell enni vagy átvinni a nagymamához.)

Szia Homár!

Veresegyházról írok neked ebben a laza 32 fokos időben (bent itt nálam a tetőtérben, kiraktam a hőmérőt a napra, 36.4-ig ment). A csatolt egyáltalán nem vicces tájékoztatót ma dobta be az ELMÜ (olvasva az jut eszembe, hogy elmügyógy). Frankón három teljes napra 8 folyamatos órára le akarják kapcsolni az áramot (két csütörtök, egy kedd)? Mi lesz a mélyűtőkkel? Nem gondolkoznak, hogy emiatt leolvad minden? Ilyen melegben 2-3 óra még talán túlélhető, de 8 óra, nooooormááááális vagy Margit?

ELMÜ reagálhat rajtad keresztül akár érdemben is.

Üdv,

Sanyi

Akinek nem jött be az Oldtimerek Hétvégéje FRISSÜLT

2015.04.13. 09:58 | Homár Hilda | 88 komment

screenshot_2015-04-13_09_07_33.png

Úgy tűnik a Vasúttörténeti Parknak csak óriásplakátra futotta, normális tájékoztatásra nem.  A honlapról az kiderül ugyan, hogy az Oldtimerek Hétvégéjén az emeleti kiállítások nem látogathatóak, de azt már nem sikerült sem a címlapon, sem az online jegyvásárlásánál egyértelművé tenni, hogy a normál jeggyel a vonatokhoz sem lehetett bejutni. Kár.

Drága Homár!

A Vasúttörténeti Parkban bosszantottak fel, de nagyon.

Arra gondoltam, hogy ezen a hétvégén végre mi is megnézzük e legendás helyet a 3,5 és 1,5 éves gyerekeimmel. Előrelátó szülőként online vettem meg a jegyet. Közeledvén az intézményhez már kissé gyanús volt a feltűnően vurtslijellegű hangulat, és aztán kiderült:

Itt és most Oldtimerek hétvégéje van!

Olvasson tovább!

Ön: Változik az ár? UPC: Áááááááá.

2015.03.02. 09:20 | Homár Hilda | 76 komment

upc_logo_svg.png

Teljesen érthető, hogy Mardel becsapva érzi magát, de szerintem sajnos nincs igaza. Megmondták, hogy visszavonásig érvényes a korábbi ár? Megmondták, hogy a számlalevélen fogják értesíteni a változásról? Oké, arról mélyen hallgattak,  hogy ez egyből a következő hónapban lesz, de ez max. nem elegáns, szándékos megtévesztésnek nem nevezném. És ön?

Kedves Homár,

Van egy remek UPC net előfizetésem, tavaly márciusban kötöttem 1 év hűségszerződéssel. Az előfizetés díja 2590 Ft (volt).

A január 6-án kelt számlalevélen tájékoztattak a hűségidő lejártáról, idézem: "Tisztelt Előfizetőnk! Tájékoztatjuk, hogy az Ön határozott idejű szerződése hamarosan lejár, és előfizetése a következő időpontoktól határozatlan időtartalmú szerződés alapján folytatódik. Szolgáltatását a határozott idő lejártát követően a korábbi kedvezményes havidíjak mellett biztosítjuk, mely kedvezmény visszavonásig
érvényes. A kedvezmény visszavonása esetén a havidíjban történő változásokról a számlalevélen tájékoztatni fogjuk."

Olvasson tovább!

Mért van a hirdetésben tálca, ha valójában külön kell megvenni?

2015.01.13. 14:13 | Homár Hilda | 81 komment

screenshot_2015-01-13_10_11_12.png

T. Jánosnét teljesen feldúlta tálca nélkül érkező fürdőkabinja, a feszítő indulat pedig egy igazi drámai monológot eredményezett. T. Jánosné állapota tök érthető. Ha a Mall.hu egy sablonszöveg helyett olyan szép, egyértelmű infókkal árulná az E129C-t, mint mondjuk a Mozaik vagy a BK szakáruházak, akkor talán nem lenne egy düh és csalódottság által alanyi költővé tett vásárlója és egy Homár posztja. 

Üdvözlöm!

Nem tudom mit tegyek!
Rendeltem egy Sanotechnik E129C WALK-IN Sarokkabint,meg is érkezett,sajnos nem Én vettem át!
Kiderült,hogy nem adtak hozzá tálcát!

Olvasson tovább!

Nem megy a tájékoztatás Pesterzsébeti Uszodának

2014.11.20. 09:27 | Homár Hilda | 56 komment

 pesterzsebeti_uszoda1.jpg

Abszolút el tudom képzelni, hogy Pesterzsébeten az uszodában ki van téve a pályabeosztás, és az ott dolgozóknak egyértelmű az alapján, hogy délután 5-kor nem érdemes gyerekkel odamenni, de könyörgöm, ezek a táblák elsősorban nem nekik vannak kitalálva. Tényleg olyan nehéz lett volna a pénztárban tájékoztatni az apukát a benti helyzetről?

Tisztelt Cím!

Az esetemmel szeretném felhívni mások figyelmét is, hogy hasonló eset nem essen meg velünk. 

Őszi szünetben gondoltam lemegyünk a pesterzsébeti uszodába.  A 7 éves kisfiam nagyon örült ennek, mert hetente jár úszni tanulni és imádja a vizet.  17 órakor mentünk be, mert 3 óra amúgy is elegendő és egy picit olcsóbb a jegy. A pénztárnál kértem egy felnőtt és gyermek jegyet. 2050 Ft volt összesen.

Olvasson tovább!