Tékozló Homár


A szerelem nem ismeri a határokat, az Academic Single nem ismeri a leiratkozást

2018.08.16. 10:28 | Homár Hilda | 45 komment

screenshot_2018-08-09_10_39_58.png

Szegény párkeresőket manapság nem csak a társtalanság szomorítja, hanem a kicsit simlis, kicsit nyerészkedő online társkereső oldalak tömkelege is. A Homáron az Elittársnak szép hosszú, immár évekre visszanyúló a bűnlajstroma, amihez képest a Be2  szinte kisiskolásnak tűnt legutóbb. Hozzájuk csaphatjuk most már a piacnak kifejezetten elitista névvel nekifutó Academic Singles-t is, ami úgy tűnik az ÁSZF-re, az apróbetűs részre, a bugosan működő honlapra és persze a szerencsétlen ügyfelekre optimalizálta startégiáját. Vigyázzunk vele.

Sziasztok, 

szeretném megosztani veletek a tapasztalatomat egy remek társkeresővel, az Academic Singles-szel kapcsolatban (nem, nem remek).  

Az egész úgy kezdődött, hogy korábban nagyon sok online társkeresőt kipróbáltam, nem sok sikerrel, majd a Facebook állandóan megjelenítette azt a reklámot, amit biztosan rajtam kívül is láttak sokan: 3 társkereső, ami jobb, mint a Tinder. Az egyiket a háromból még pont nem próbáltam, gondoltam adok ennek is egy esélyt, ez volt az Academic Singles. 
Hosszas regisztráció, személyiségteszt stb. után elérkeztünk a fizetés részhez, ahol egy hónapra fizettem elő (július 3-án), az egy havi előfizetés 3990Ft volt. Mondanom sem kell, hogy nem váltotta be ez az oldal sem a hozzá fűzött reményeimet, így nem is terveztem meghosszabbítani a tagságot. Na itt kezdődtek a problémák, ugyanis az Elittárs-on egyszer már megszívtam, hogy ha nem törlöd/deaktiválod magad, akkor automatikusan levonják a következő havi előfizetési díjat, ha akarod, ha nem. Ez szerencsére időben eszembe jutott, így már július végén megpróbáltam törölni magam, ami egyszerűen lehetetlen volt.

Olvasson tovább!

Tudományos társkeresés komoly szándékú emberekkel és ÁSZF-fel

2018.02.22. 11:13 | Homár Hilda | 63 komment

screenshot_2018-02-22_11_10_10.png

Nem könnyű dolog a párkeresés. A témába vágó korábbi Homár posztok alapján ráadásul nemcsak érzelmileg viseli meg az embert, hanem anyagilag is - és nem csak azért, mert puccos helyeken kell fizetni a vacsorát. Eddig azt gondolhattuk, hogy csak az Elittárs számlázási szokásai okoznak nyomorult perceket a társkeresőknek, most viszont felzárkózott a Be2 hozzá, egy héten belül rögtön két levéllel is. Lehet, hogy valami nagyobb Facebook-kammpányt toltak mostanában? Mindenestre óvatosan velük és a szabályzatukkal.

Tisztelt címzettek!   

Amennyiben érdekli Önöket, Titeket, az alábbiakban szeretnék pár szót szólni egy újabb "lehúzós" társkereső oldalról. Igazán hasznos lenne, ha kapna egy kis media visszhangot, mert elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak. 

A társaság neve be2, weboldaluk www.be2.hu Látszólag egy szokványos társkereső oldal, de kizárólag a tagok pénzügyi lehúzása a céljuk. Rákerestem a neten és nemzetközi szinten is rengeteg panasz van az üzemeltetőkkel szemben.

Az én konkrét esetem a következő:

Olvasson tovább!

Új arculattal, régi módszerekkel dolgozik az Elittárs

2018.01.26. 11:59 | Homár Hilda | 123 komment

screenshot_2018-01-26_11_37_42.png

Az Elittárs.hu-t üzemeltető Affinitas GmbH "2008-as alapítása óta segíti a komoly kapcsolatra vágyó egyedülállók társkeresését." A tavalyelőtt arculatváltáson átesett cég az elmút 10 évben többször szerepelt a Homáron. Volt, aki lakonikus, volt aki vulgáris levélben számolt be a vele történtekről, de a lényeg egy volt:  különös és különösen nagy figyelmet igénylő a tagsági rendszer náluk. Ez még mindig így megy, szóval nem győzzük elégszer mondani: először olvassunk, aztán mérlegeljük, és csak ezek után regisztráljunk. Ja, és ha nem akarjuk az automatikus gatyánkat is ráfizetni a társkeresésre, érdemes jelölni a naptárba a tagsági lejárta előtti 8. napot. 

Sziasztok kedves Szerkesztők!

Jobb híján most már Hozzátok fordulok, mert nem tudom, mitévő legyek. :(

Az egész ott kezdődött, hogy fél évvel ezelőtt egy kedves ismerősömnek segíteni szerettem volna teljesen naivan. Hallott az Elittárs nevű "menő" társkereső oldalról, és egy fél éves tagságot akart befizetni. Ez ilyen "prémium" tagság, hónapra lebontva a legkedvezőbb. 15 ezer Ft-ról volt szó, és mivel csak kp-ja volt, az én kártyámmal "vásároltuk meg" a tagságot.  Ő oda is adta nekem kp-ban, majd én el is feledkeztem az egészről.

Na, ekkor követtem el a hibát. :(

Olvasson tovább!

Elittárs, az igényes behajtó

2014.12.23. 14:26 | Homár Hilda | 168 komment

elittars-logo_01.jpg

Az Elittárs társkeresőről többször volt szó nálunk is, főleg amiatt, hogy lemondhatatlan, elérhetetlen - bár utóbbit átmenetinek nevezte és az indulás utáni hirtelen giganépszerűséggel indokolta a cég -, és behajtással fenyegetőzik. Kata nem egy elittárssal karácsonyozik, de próbálkozott náluk, elkövetve 2 őshibát: a szerződési feltételek nemolvasását és a levelekkel való nemfoglalkozást. 

Sziasztok!

Kata vagyok és hónapokkal ezelőtt előfizettem társkeresés gyanánt az Elittársra, ahol végül nem találtam meg az igazit, bár nem is fűztem hozzá hiú reményeket. Azóta persze már a való életben sikeresen kiirtottam szingli mivoltomat egy kedves fiúval, de az Elittárstól néha még kaptam leveleket, amikkel nem foglalkoztam, hanem töröltem őket.

Olvasson tovább!

Fantomelőfizetés után behajtóval fenyeget az Elittárs

2014.02.12. 14:29 | jackyll | 453 komment

Naiv társkereső 3 hónapig féláron próbálta ki az Elittárs oldalát, utána viszont automatikusan meghosszabbították előfizetését egy fantom megrendeléssel. Lemondani nem lehet, azonnal behajtóval fenyegetőznek:

Pár hónapja regeltem az elittars.hu társkereső oldalra (több másikon is fent vagyok, de nem túl aktívan, havi párszor benézek jó esetben). Októberben volt egy akció, féláron előfizetés. Jó, akkor megnézem, ér-e valamit. Gondoltam, három hónap ideális (ha egy hónapot fizetek elő féláron, akkor a következő már teljes ár és ott vagyok, mintha három hónapra fizetnék elő féláron, vagy még rosszabb). Előfizettem, stb. 10.18-tol élt.

Na, most jön a vicces része. 01.30-an a következő levél érkezett:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása