Vízálló a telefon, csak épp nem állja a vizet
2014.07.08. 09:01 | Homár Hilda

Lehet, hogy a Sony Xperia Z2 csak a csapvizet bírja a strandon lévő klóros vizet nem? Vagy azt is csak a reklámban? Elkeseredett fogyasztónk példánya legalábbis úgy tűnik, kipurcant 10 perc medencés fotózkodástól, pedig az Xperia Z2 elvileg "1,5 méter mélyen édesvízben védett 30 percig az IP58 szabványnak megfelelően", legalább is a hivatalos leírás szerint. A Sony szakvélemény a telefonban "ismeretlen eredetű folyadék nyomait" találta, de tesztjük szerint nem szivárog be a készülékbe semmi, így csak külön pénzért javítják. A biztosító (ACE) meg a víztől tönkrement telefonra azért nem fizet, figyelem! mert az hivatalosan vízálló. Briliáns érvelés. Megpróbálunk utánajárni a dolognak az érintett cégeknél, olvasónknak addig is a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget javasoljuk. (a poszt alján lévő Sony-levelezés alulról indul)

Tisztelt Tékozló Homár!

Szeretném leírni a "Vízálló, de valójában mégsem az" esetemet a Sony egyik termékével.

2014. június hónap elején a T-mobile szolgáltatótól vettem egy Sony Xperia Z2 vízállónak reklámozott telefont. Egy héttel a vásárlást követően én magam vittem strandon medencébe a telefont hogy víz alatt készítsek a barátokkal néhány fotót. A tájékoztatóban leírtak szerint körültekintően jártam el, leellenőriztem többször is hogy a két oldalsó fül biztosan zárva legyen. Erre még tanúim is vannak. A vízben tökéletesen működött, max 30 cm mélyen használtam kb 10 percig a készüléket, utána szárazra töröltem és letettem pihenni. Fél óra múlva visszamentem a telefonhoz és már láttam hogy az első és hátsó kamera is be van párásodva, újraindítás után pedig nem működött a képernyő.

Ajándék csomagváltás a Vodafone-tól
2014.05.16. 13:48 | jackyll

A debreceni Vodafone ügyfélszolgálata véletlenszerű funkciókkal kedveskedett késve fizető ügyfelének:

Nem leszek szórakoztató, dühös vagyok! Vodafone ügyfél amióta az eszemet tudom és a vodafone létezik. Mobil internet díjfizetése 5 nap csúszás okán befáradtam a Debrecen Piac u. ügyfélszolgálatra. Kicsi lányka (diák) boldogan beveszi a pénzem, mobil internet kifizetve mondom, ha már kényelmes a szék, akkor egy laza 2000 Ft. feltöltést kérek a feltöltőkártyás számomra.

Miért kell új kijelző a Nokia akkucseréhez?
2014.05.12. 14:41 | jackyll

Diána Nokia Lumia 900-asa akkumulátorát nem akarják kicserélni a szervizben, amíg nem vesz rá 60 ezer forintért egy nem repedt kijelzőt. Az akku ugyan a képernyő eltávolításával szerelhető, de további törés nélkül visszarakható lenne:

2013.07.10-én vásároltam egy Nokia Lumia 900-as készüléket, melynek akkumulátora idén, 2014.04.25-én lemerült és azóta nem tölthető a telefon, értelem szerűen bekapcsolni sem lehet. A problémával felkerestem a Nokia márkaszervizét, ahol a garanciális javítást elutasították, mivel a kijelző bal sarkában repedés található.

A repedés csupán esztétikai problémát okoz, a telefon működését nem befolyásolta, érintésre érzékeny maradt és a pixelek sem égtek ki alatta. A szerviz írásban azt közölte, hogy kizárólag akkor javítják garanciálisan a készülék akkumulátorát, ha előzetesen önköltségen kicseréltetem a kijelzőt, ami megközelítőleg 60 ezer Ft.

Az Újmobilshop nem veszi vissza a hibás telefont
2014.05.07. 10:51 | jackyll

Tamás egy sajátos modorú eladóval találkozott az Újmobilshop üzletében, aki szinte azonnal meghibásodó telefonját azóta sem hajlandó visszavenni, valami nyilvánvaló hazugságra hivatkozva:

Ez év április 23-án online rendeltem egy mobiltelefont. 23-án e-mailben kaptam az értesítőt, hogy a készüléket átvehetem. 24-én személyesen átvettem a készüléket a boltban és készpénzben fizettem. Később sajnos problémák adódtak a készülékkel.

Az újmobilshop ahol a készüléket vettem a honlapján is feltünteti, hogy lehetőség van a törvény adta 8 munkanapos elállási joggal élni. 30-án visszavittem a mobilt a boltba, ahol közölték, hogy felejtsem el, hogy visszaveszik a telefont, maximum esetleg beküldik szervizbe. Az eladó taktikája "az egyből hangunkat felemelve támadunk" fajta volt. Én ekkor még nem képeztem ki magam annyira jogból, hogy tudjam mik is a pontos lehetőségeim. Egy darab papírra felírta, hogy a készüléket átvette és utána utamra bocsátott, közben folyamatosan azt hangoztatta, hogy hülyeségeket beszélek. Többször kérdezte tőlem, hogy hány éve árulok telefonokat, mert ő bizony 8 éve már ezt csinálja és higgyem el ő ezt nagyon is tudja...

Ő arra hivatkozott ugyanis, hogy amennyiben személyesen veszem át a terméket nem vonatkoznak rám az online vásárlási jogok. Itt jegyezném meg, hogy eddig háromszor fordult velem elő, hogy 8 napon belül vissza kelljen vinnem egy online vásárolt terméket, amit előzetesen személyesen vettem át, de ebből soha nem volt semmi probléma.

Instant hibás használt telefonok olcsón
2014.04.29. 14:48 | jackyll
Naiv ügyfél szomorúan értesült, hogy azonnal hibás használt telefonját csak drágább készülékre cserélik:
2 napja Nagykállóban vásároltam egy Samsung Galaxy Y készüléket egy nagykállói használt telefonüzletben. A készülék folyton lefagyott, így másnap visszavittem, ahol az eladó közölte, hogy nem köteles visszavásárolni, max levásárolhatom, de csak drágább készülékre, értékegyeztetéssel. Amíg ott voltam, ketten is vásároltak, egyiküknek sem adott nyugtát... És még neki állt feljebb, amikor a Fogyvédelemmel jöttem. Savanyú szájízzel, de ott hagytam, nem láttam értelmét egy ilyennel vitázni, inkább rábízom a szakemberekre.
Ui.: Ha jól láttam Baccpapucs utánzat volt rajta.
Samsungot vennél? A MédiaMarktól semmiképpen
2014.03.17. 14:38 | jackyll

Péter Galaxy S3 telefonja egy évig sem húzta ki, megrepedt a képernyője, aztán pár hónap múlva kimúlt. Decemberben bevitte a MediaMarktba, ahol egyáltalán nem volt hangulatuk szakvéleményt írni róla, sőt a telefont sem akarták visszaadni. Bemondásra előbb 20, majd 50 ezer forint javítási díjat mondtak, utána pedig bevizsgálási díjat követeltek. A Békéltető Testületig nem jutottak el, viszont helyettük a Samgung ingyen megjavította a telefont:

2013. februárjában vásároltunk egy Samsung Galaxy S3-as mobilkészüléket (149.000 huf) a Média Markt nyíregyházi üzletében. Az árat azért írtam be, mert úgy gondolhatja az ember, hogy ha kiad ennyi pénzt, akkor azért a készülék mellé kap valamilyen szolgáltatást is, ha már garanciát vállal a cég a készülékre. Sajnos ez nincs így!
 
2013. szeptemberében észrevettük, hogy egy hajszálrepedés van az érintőképernyőn. Tudtuk, hogy ezt a garanciális javítás nem fedezi, ezért nem is vittük be a készüléket javításra, plusz ennek ellenére is megfelelően működött a telefon.
 
2013. decemberében az érintőképernyő elromlott, elment a kép, így bevittük garanciális szervízelésre a WestEnd Média Marktba (a Media Markt vállalja, hogy az országban bármelyik üzletébe be lehet vinni a készülékeket hiba esetén). A Média Marktnál a vevőszolgálatos úr már úgy vette fel a jegyzőkönyvet is, hogy van rajta egy hajszálrepedés (kb. 1cm-es). Ez tudtuk mi is, a tény az tény, azt mondták 2 hét múlva szólnak, ha átvizsgálták. Szóltak is telefonon, hogy mehetünk a készülékért. Amikor bementünk akkor se a készülék nem volt a vevőszolgálaton, sem egy jegyzőkönyv arról, hogy mi a baja a készüléknek!

Horror a Telekom webshopja is
2014.03.10. 11:52 | jackyll

Múlt héten derült ki, hogy a Telenor webshopjából rendelt készüléket a reklámszöveg ellenére nem lehet üzletben visszaadni. Ugyanezt a  MOM Park Telekom üzletében is megpróbálták eljátszani Ádám pixelhibás Sony telefonjával, de aztán végül mégis bevették. Közben elkezdték kiszámlázni a részleteket, megszűnt az előfizető csomagja és a készülék is kifutott:

December óta szeretnék egy telefont vásárolni a Telekomtól, de különböző okokból mindeddig ez meghiúsult. Jelen helyzetem úgy áll, hogy áprilisig ne is számítsak rá… De kezdem az elején, a leges legelején, mivel arra is rájöttem, hogy egy reklamáció rögzíttetése nem garancia arra, hogy valóban ki is vizsgálják az esetet, még így is kaphat az ember egy sablon, lekoptató válaszüzenetet. Tehát most mindent leírok, a kezdetek kezdetétől.

Elromlott a telefonom. Még tavaly megkezdet a nézelődést, és egy SONY készülékre esett a választásom, ami jó ideig nem volt kapható, de ezt meg is értem, decemberben nagy a forgalom, nincs ezzel bajom. Január 2-án meg is vettem a webshop segítségével és kedvezményeivel együtt. A készüléket a MOM Park-i üzletükben személyesen át is vettem, de csak otthon kapcsoltam be a telefont, mivel az ügyintéző konkrétan egy nem kívánatos személyként elküldött, mivel én a weben vásároltam. Kértem, hogy nyomtassa ki a papírokat, de közöltem, hogy Ő ezt nem tudja, én csináljam meg otthon. Hirtelen nem erre számítottam, így birkaként távoztam.

Mégsincs 10 napos cseregarancia a Telenornál
2014.03.05. 13:33 | jackyll

Naiv ügyfél még karácsonyra rendelt a Telenor online felületén egy készüléket, amire elvileg 8 napos cseregaranciája mindenképpen lett volna, de a Telenor gálánsan ráakciózott még két napot. Aztán persze kiderült, hogy egyáltalán nem cserélik vissza egyik üzletükben sem:

Telenor előfizető vagyok. Bónusz program keretén belül, online rendeltem egy telefont. Meg is érkezett 2013 12. 18-án. A telefon kezelő felületével nem voltam kibékülve, ezért szerettem volna igénybe venni, a 10 napos csere garanciát, ami az online rendelt telefonokra vonatkozik.

A telenor.hu-n online megrendelt mobiltelefonokra és táblagépekre 10 napos cseregaranciát vállalunk! [...] A 10 napos cseregarancia minden Telenor üzletben érvényesíthető. A 10 napos cseregarancia 2013. november 15-től visszavonásig érvényes, kizárólag online megrendelés esetén.

Elfelejtette átköltöztetni a telefonját a Telekom
2014.02.19. 14:10 | jackyll

Naiv ügyfél internet-tv-telefon kombóját akarta arrébb költöztetni, de ebből csak az első kettő sikerült, a telefon süket maradt másfél hónapig:

Költözés miatt a Telekom jóvoltából másfél hónapra telefon nélkül maradtunk. Ma írtam nekik panaszt, várom a válaszukat.

Tisztelt Magyar Telekom! 2013 decemberében költöztünk. Emiatt 2013. 12. 09-én a Mammut bevásárlóközpontban található üzletükben kértem az internet-, TV- és telefonvonalak áthelyezését az új címre). A szerelő úr 2013. 12. 23-án érkezett és átkötötte az internetet és a TV-t. A telefont sajnos akkor valami miatt nem tudta, de biztosított róla, hogy a telefonunk pár napon belül működni fog.

Azonnal eldobható telefon a Telenortól
2014.02.10. 13:09 | jackyll

telenor2020.jpgNaiv ügyfél úgy gondolta, hogy 4000 forintért vásárol póttelefont a Telenortól.

Vettem egy olcsó mobilt, nem kellett volna! Az a helyzet állt elő, hogy vasárnap délután azonnal venni kellett egy mobilt, mert a régi felmondta a szolgálatot. Így aztán kirohantam az Auchanba, hogy vásároljak egy telefont 1-2 napra. Olcsó, Telenoros Praktikus Ász csomag 2000 HUF, hát azért mégsem veszem meg, mégis csak valami jobbat kellene. Ezért a drágább 4000 forintos Telenor 2020 fémházas cukimukit választottam. Kifizet, jótállási jegy érvényesít, hazamegy. Este telefon bekapcs, működik. Még tetszik is, kis cuki. Reggelre rémálom!

Miért ragaszkodik a Telenor a csekkekhez?
2014.01.15. 13:28 | jackyll

MZ etikailag megkérdőjelezhetőnek tartja azt a gyakorlatot, hogy a Telenor-üzletekben a csekkes fizetés az alapértelmezett, miközben van olyan csomagjuk, ahol ezért büntetést fizettetnek:

Nem szép dolog a Telenortól, illetve az üzletkötőitől. Ha veszel All-In csomagot vagy váltasz All-In csomagra meg kell felelni az e-komfort feltételeinek, ami regisztrációkhoz kötött!

Feltölthető múlt a Vodafone-nál
2014.01.14. 13:38 | jackyll

Aurum egészen elképesztő anomáliát fedezett fel a Vodafone-nál. Egy éve lejárt Vitamax kártyáját sikerült úgy aktiválni és feltölteni, hogy még mindig két hónappal ezelőtt járt le:

Angliában élek egy éve. Annó volt egy magyar Vitamaxos telefonszámom, ami mostanában járt le, mert nem töltöttem fel. Most itthon vagyok egy darabig, jól jönne a magyar szám, ezért bementem egy ügyfélszolgálatra, gondoltam rátöltök pár ezrest és azt használom. Sajnos személyes ügyintézésre nincs mód, de azt látja a kollegina, hogy a kártyát pár napja felfüggesztették; lejárt az utolsó feltöltés óta az egy év. Hívjam a 1270-t és segítenek, személyes ügyintézésre nincs mód.
 
Semmi gond, felhívom. Ügyfélszolgálat felveszi, látja a problémát, visszaaktiválja a kártyát, mert még benne van az egy hónap türelmi időben. Ha már ilyen jól elbeszélgetünk, rákérdezek, most milyen tarfia csomagok vannak. Sajnos, mivel a kártya lejárt, ezért nem tudok választani, ezért annyit tehetek, hogy egy minimális összeggel feltöltöm a kártyát, amitől újraéled, utána már küldhetem a tarifa csomag váltó SMS-t és a következő feltöltéssel már szerezhetek bónusz internetet, ingyen perceket, lesz itt happy end. Szó szerint elhangzik, hogy a minimális csomag 2.000 forint ez elég, utána pedig legalább 3.000 forint kell és máris él a bónusz.
 
Ez jó, úgyis gondoltam, elbeszélgetem azt az ötezret, míg itthon vagyok, legyen így. Kártya visszaaktiválva, belépek az interneten, a kapott infónak megfelelően feltöltöm a két ezrest, erre jön egy SMS, hogy kaptam 2.000 Ft feltöltést, érvényességi idő 2013.11.17. WTF, hiszen 2014. január van, most töltöttem fel, de már lejárt 2 hónapja? Időtörésbe került a magyar Vodafone?

Nanobehajtás a Telenornál, amin mindenki bukik
2014.01.09. 16:43 | jackyll

telenorbehajt.jpgA mindenféle tranzakciós, kifizetési/befizetési és általános létezési adók, járulékok, és védelmi pénzek elég mulatságos helyzetet hoztak létre a postai 1 forintos csekkek esetében, amiket a Telenor rendületlenül küldözget:

Tegnap volt szerencsém belefutni a Telenor teljességgel logikátlan kamatelszámolási folyamatába. A Facebookra már kiposztoltam, de veletek is megosztom:

Késedelmi kamat címén a nevemen lévő 6 db telefonszám mindegyikére kaptam egy-egy önálló borítékot, mindegyikben ez a csekk fogadott. Remélem, hogy ez komoly, mert viccnek kicsit durva lenne.  Tudnátok erre elfogadható magyarázatot adni? Ha együtt viszem be a 6 csekket, akkor 6 Ft-ot lekerekítve 5-öt kell fizetnem, de ha egyesével adom át, akkor egy vasat nem kaptok és csődbe mentek, vagy megvárjátok, hogy az ük-ükunokám idejére annyira megnő a kamat, hogy abból az összegből az egész céget felvásárolhatná? Egyébként mennyibe kerül egy ilyen csekket kiküldeni? 150-200 Ft? Kíváncsi lennék ezzel mennyi veszteség keletkezik a cégnél. És igen, (többedmagammal) várom a választ (aránylag sokan röhögünk most rajtatok), tényleg komolyan érdekel mi vezérel titeket 1 Ft késedelmi kamat felszámolása közben...

Androidos iPhone 5 a Vodafone-nál
2014.01.09. 15:11 | jackyll

specialisiphone5vodefone.jpgA Nokiának már rég ki kellett volna jönnie egy androidos telefonnal, erre a Vodafone összehozott egyet az Apple-nek:

Apple iPhone 5, a Vodafone Flotta Shopban, Android operációs rendszerrel és 3,2 Mpx kamerával? :D

Első osztályú szolgáltatás Samsung Galaxy Note 3 módra
2014.01.02. 15:01 | jackyll

Gábor három hónapja nem tudja kicseréltetni a gyárilag hibás Galaxy Note 3 péklapátját. A csak hosszabb beszélgetéseknél jelentkező hibát 2 hónap után ugyan elismerték, aztán ki is javították, de neki már csak a csere jó:

2008-ban már fél évig rendszeres látogatói voltunk az Samsung márkabolt - TeleMax szerviz - Samsung ügyfélszolgálat szentháromságnak, mire sikerült rendezni egy gyári hibás, a Samsung márkaboltban, akkoriban prémium kategóriába tartozott mobiltelefon problémáját. Az elmúlt negyedév során ismét megtapasztalhattam mit jelent náluk az "Első osztályú termékek, első osztályú szolgáltatások" szlogen, ráadásul a történetnek még nincs vége, sőt válasz sem...
   
2013.09.26-án a készülék hazai premierjének napján a Samsung Mobile Allee üzletében vásároltunk két darab Samsung Galaxy Note 3 típusú mobiltelefont. Az egyik a vásárlástól kezdődően hibásan működött, időszaki hiba miatt telefonbeszélgetés során a hang rendszeresen érthetetlenné vált, panaszkodtak a vonal másik végén, hogy nem lehet érteni amit mondok. Mivel időszakosan jelentkezett a probléma időbe telt, mire sikerült egyértelműen kideríteni, hogy nem beállítások, helyszín stb. okozza a gondot, a két egyforma készüléket megcserélve nálam a hiba nem volt tapasztalható, az én készülékemet használónál viszont jöttek a jelzések, hogy nem stimmel.

Hogyan vegyünk telefont?
2013.12.19. 14:33 | jackyll

Minimális erőfeszítéssel megelőzhető, hogy csak a világ másik felén javítható mobiltelefont vásároljunk. Napalm megoldása teljesen humánus, az eladóknak sem fáj, a vásárlók viszont több havi bosszankodást megspórolhatnak:

Egy mobiltelefon gyártó technikai ügyfélszolgálatán dolgozom, és a megnövekedett panaszokra reagálnék, nem a márkával, hanem a vásárlási szokásokkal kapcsolatban. Az általam támogatott márka nem releváns, amennyiben ezt lehozzátok, bárki aki mobileszközt vásárol, profitálhat belőle.

Amikor a kedves ügyfél úgy dönt, hogy mobiltelefont, tabletet vesz, szétnéz a neten, hol mennyiért lehet kapni a kiválasztott terméket. A hivatalos viszonteladók árai természetesen magasabbak mint amit a vásárlók túlnyomó többsége szeretne kifizetni, ezért úgy döntenek, hogy megoldják "okosba" és megveszik onnan amit az árgép kidob, és örülnek, hogy milyen jó boltot csináltak.

Javíthatatlan Samsung telefon a MediaMarktból
2013.12.18. 15:40 | jackyll

Ordy Samsung Galaxy Ace telefonja minduntalan bontja a hívásokat, de ezt a szervizben 5 alkalommal sem sikerült javítaniuk, bár állítólag szoftvert mindig frissítettek rajta:

2013.január közepén vettem egy Samsung Galaxy Ace DUOS/GT-S6802 „okos” telefont, 1 év garanciával a MédiaMárkban. Külföldi utazás előtt voltam, és azt gondoltam, hogy a repülőtereken, és a kinti helyeken lesz Wifi. Tévedtem. Mikor hazajöttem, 2 hónap múlva elkezdtem használni a telefont. Sajnos a vonal mindig megszakadt, akár én telefonáltam, akár engem hívtak. Volt amikor a fiam 3x hívott vissza emiatt pl.

Elvittem a szervizbe, szoftvert frissítettek, semmi nem változott. Ezt még 4x „eljátszottam”, majd visszavittem ahol vettem. Mondták, hogy elküldik Budaörsre, és ott egy illetékes mérnök megvizsgálja, de e-mailt is írjak egy megadott címre. A telefont elküldték, e-mailben megírtam a problémát. A válasz hamar megérkezett, közölték, hogy menjek a fogyasztóvédelemhez, meg a Békéltető testülethez, ha gondom van. ??????

A legjobb karácsonyi ajándék, ami rögtön bedöglik
2013.12.18. 11:31 | jackyll

Zsoltnak a múltkori laptopos kalandja után eszébe jutott a tavalyi karácsonyi ajándéka, az ütésálló mobiltelefon, ami az első bekapcsolás stresszétől tönkrement:

Érdekes, hogy másodszor futottam bele kiadósabb karácsonyi átbaszásba. Idén a múltkori posztban megénekelt Computer Imperium adott Full HD helyett HD+ laptopot, amit aztán korrekt tróger módon nem akartak viszavenni. Inkább letakarították a honlapjukról azt a típust, amiért eredetileg odamentem és amely elfogyása okán rábeszéltek  egy másikra, amely a dobozán is szemérmesen csak HD-nek hirdeti magát, miközben nem Full HD. Ez azonban semmi ahhoz képest, amit tavaly az ÚJGSM művelt, amely - mint később a szevízben megtudtam - igen hírhedt cég.

A történet tárgya a Caterpillar B25 ütésálló telefon, amellyel meglepett az asszony karácsonyra. A készülék szenteste, az első bekapcsoláskor azonnal nem működött, így az ünnepek után garanciális ügyintézéssel kezdtünk. Ami persze mindjárt nem egészen úgy ment, ahogy ígérték: az ÚJSGM ugyanis azt ígére, probléma esetén ők maguk jönnek a készülékért és intéznek mindent.

2,5 órás sorbanállás a Vodafone-nál
2013.12.17. 15:52 | jackyll

Nem egészen világos, naiv ügyfél miért angolul beszélő párját küldte az ügyfélszolgálat fogalom nélküli harcosához, mert ezzel a művelettel 100 perces hátrányba kerültek. Utána már csak a kárrendezési szakembert kellett lokalizálni, és már ki is derült, hogy a telefonjuk nem javítható, nincs belőle már, de választhattak helyette 4 a boltban éppen kapható másik modell közül:

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek ha valamit Vodafone-nál el kell intéznie, jobban teszi ha lemondja az egész napos programját. Eddig nem volt alkalom, hogy ne kelljen minimum 50-60 perceket várni (és az mindegy hogy reggel, délben vagy délután, este mentem). A tegnapi viszont túl tett mindenen.

Vodafone. Duna Pláza... 18:11kor kitéptem a kis sorszámomat, kárrendezésre, a szervizelt telefont felvenni... Várunk..várunk...várunk...70 perc.. 323-asak voltunk... 322 volt megörültünk, hogy mi jövünk, majd átváltott 324-re.. Hát persze, hogy mentem is, hogy márelnézéstdemivanamiszámunkkal.. Kellemesnek nem mondható fiatal fiúcska, akiről készítettem is képet, hogy amíg nem ült előtte senki, ő a telefonjára érkezett üzeneten vagy bármin elmosolyodott..  Majd amikor párom angolul (mert ő nem magyar) kérdezett valamit, körübelül hahotával nyugtázta, hogy egy kukkot sem ért...

Lehúzzák a mobilon ingyen facebookozókat
2013.12.16. 12:07 | jackyll

Egészen extrém módon a teljesen ingyenes, adatszippantásból élő Facebooknak T-mobilon létezik egy olyan, a mobilnetes adatforgalomban nem mért változata, ami viszont a háttérben mindenféle díjat felszámolhat. A rendszer az utóbbi időben eljutott arra a pontra, amikor alapbeállításokkal már csak fizetős hibaüzeneteket dobál fel:

Facebook üzeneteimet egy igen régi Sony Ericsson w200i telefonon szoktam megnézni a 0.facebook.com címen ingyen a T-mobillal (GPRS netstart díjcsomaggal). Igen ritkán használtam de már pár napja észrevettem hogy nem enged fel a facebook, kiírja hogy hibás az IP címem és hogyha ennek ellenére továbblépek akkor adatforgalmi díjat fognak kiszámlázni. Nem léptem tovább, kiléptem.

Ma észrevettem hogy 1300 Ft eltűnt a kártyámról... úgy hogy semmi fizetőset nem is használtam. Nem telefonáltam, nem neteztem, csak és kizárólag az eddig évekig ingyenes linkkel a 0.facebook.com címmel próbálkoztam de nem jött be a facebook profilom, csak egy hibaüzenet.