Tékozló Homár


Kapaszkodik ügyfeleibe a Vodafone

2017.09.08. 11:01 | Homár Hilda | 62 komment

funny-animal-wallpaper-is-cool-wallpapers_1.jpg

Olvasónk talán kicsit túlérzékenykedte a mobilszolgáltatójánál átélt eseményeket, mert végül is nem megverni akarták, hanem egy kedvezőbb ajánlattal megtartani, de ettől még a végkövetkeztetései megfontolásra érdemes felvetések. Arra rákérdezünk, hogy oké-e, hogy 8 napot kell várni a megszüntetésre.

Szürreális szerződésbontás a Vodánál

Nemrég megszüntettem a 4 éve élő előfizetésemet a Vodafone-nál, ám ez nem éppen a megszokott módon zajlott. Sokszor mondtam már fel szerződést különböző szolgáltatóknál, így arra számítottam, hogy személyesen befáradva egy irodájukba pár perc alatt megszüntethetem az előfizetésemet, miután aláírtam 628 papírt ezzel kapcsolatban.

A Vodafone-nál azonban más volt a menetrend.

Bementem egy üzletükbe, ahol az ügyintéző a szándékom közlését követően arról kezdett kérdezgetni, hogy miért szeretném megszüntetni az előfizetésemet. Számítottam arra, hogy ezt megkérdezik – na nem mintha bármi közük volna hozzá –, ami viszont furcsa volt, hogy az ügyintéző mindeközben bőszen nyomogatta a telefonját. Amíg válaszoltam, a készülékét már a füléhez is emelte és elkezdett beszélni.

Olvasson tovább!

A Wizz Airnél az utasnak kell rájönnie, hogy fizetni kell a számlamódosításért

2017.08.29. 15:43 | Homár Hilda | 18 komment

wizz_luft.jpg

Gyakori panasz, hogy a fapados repülőtársaságoktól nem könnyű számlát szerezni a  jegyről - a szoros mezőnyből is kiemelkedő Ryanairtől például gyakorlatilag lehetetelen. De a Wizz Air-nél elvileg létezik erre a form, ami simán működik is, kivéve, ha módosítani kéne azt a számlát valami miatt. Akkor nem árt tudni, hogy ennek díja van, akkor is, ha nem mondják.

A történet márciusra nyúlik vissza, két jegyet vettünk Portugáliába – számla kiállítását is kértem. A számlák azonnal megérkeztek - megnyitottam, ellenőriztem a végösszeget, bezártam. Majd június közepén néztem rá újra és láttam, hogy az egyik számlán a vevő nevéhez egy „C” betű került. Pánik közepette felhívtam őket még az indulás előtt, hogy legyenek kedvesek javítani. Az ügyintéző segítőkészen felül is írta a másik számla mintájára majd jelezte, hogy hamarosan küldik emailban.

Olvasson tovább!

Így reklamálj, ha késik a repülőd!

2017.07.28. 12:09 | Homár Hilda | 32 komment

pp.jpg

Tombol nyár, ilyenkor még olyanok is repülnek, aki év közben a lakóhelyük határát sem hagyják el, nemhogy a talajszintet. Rájuk is gondolva tesszük most ki ezt a régóta a sorát váró posztot. Tippek-trükkök arról, hogyan kérjünk kártérítést a légitársaságoktól, ha valami nem stimmel az utazás során.

Kedves Hilda,

A sok negatív Wizzair-es élményre reagálva szeretném megírni az Easyjettel szerzett nagyon pozitív tapasztalatunkat.

Február végén utaztunk Bázelből Budapestre, és már az utazás reggelén megkaptuk az sms-t az aggasztó hírrel, hogy legalább 2,5 óra késéssel indulunk. A reptéren - ahová mindennek ellenére pontosan kellett érkeznünk - szembesültünk vele, hogy az sms nem volt túl pesszimista, valóban késni fog a gép. A 2,5 órából 3 óra 20 perc késés lett, 9:30-tól 14:45-ig vártunk, ezalatt a - kétórás késés után kötelezően adandó - egy darab croissant-on és fél liter ásványvizen kívül nem nagyon kényeztettek minket.

Olvasson tovább!

"Készségesen visszaírták: szerezzek egy USÁ-s rokont"

2017.06.29. 14:40 | Homár Hilda | 79 komment

samsungfoto.jpg

A helyzet az, hogy a tanulságokat maga Gergő is levonta, ha nem is fogalmazta meg a levelében: a garancia és a szervizelés kérdése nem egy mellékes körülmény, amikor vásárolunk. Ha nincs rá szükség, akkor tényleg megspóroltunk 30 ezret, ha viszont kéne, de nincs, akkor kidobtunk ugyanennyit. Még így is megérheti, lottót is vesz az ember néha. Csak érdemes tudatosan dönteni.

Hello Homár!

Elkövettem azt a hibát, hogy olcsójánoskodtam és a kiszemelt Samsung Gear Fit2 sportkarkötőt nem itthon vettem meg 60+ ezer forintért, hanem az USÁ-ból rendeltem pont a feléért (refurbished darab, 90 napos garival.)

Amikor a 4. hónap használat után az eszköz aksija gyengélkedni kezdett, bementem a frissen nyitott Samsung szerviz pontba (Mammut I.), hogy szeretnék fizetős javítás keretében új aksit venni. 5000 forint helyszíni bírság aka előzetes bevizsgálási díj befizetése után ott is hagytam az eszközt, hogy majd elküldik a központi szervizbe és árajánlattal jelentkeznek vissza.

1 hét elteltével hívnak is, hogy az eszköz a sorozatszám alapján nem EU-s forgalomba helyezésű, így a központi szerviz nem kíván vele foglalkozni, az 5000-et visszakapom.  Erre írok a Samsung amúgy is legendásan béna ügyfélszolgálatának, hogy ugyan már, az usás és a eu-s készülékbe épp ugyanaz az aksi való, javítanák már meg, vagy legalább bontsák fel, diagnosztizálják, mi a probléma, ne pattintsanak helyből le.

Olvasson tovább!

Így préseld ki a pénzedet a Brands.hu-ból! 2.

2017.06.23. 10:12 | Homár Hilda | 15 komment

brands_hulogo_1.jpg

A Brands.hu állandó, na jó, visszatérő vendég nálunk, annyira, hogy  a panaszok mellett már külön "Hogyan szerezd vissza tőlük a pénzedet?" posztunk is volt róluk. Hát most itt a tippek-trükkök rovat következő eleme: mit teszel, ha a facebook-oldalon nyomasztás nem működött? Hát továbblépsz az Idegesítő Ügyfél Skálán! Nem kell hozzá más, csak némi elszántság meg hideg élelem.

Üdvözlöm!

Szeretnék segíteni azoknak, akik hozzám hasonló módon a brands.hu-nak visszaküldött termékük árát nem kapták vissza.

Nem untatnék senkit a történettel, a mai napon visszamentünk az alábbi címre ( ahova egyébként személyesen vittük vissza a terméket ) 

Brands.hu Kft., 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95.   9-22. épület

Közöltük, hogy addig ott maradunk, amíg át nem utalják az összeget. 20 perc várakozás után kaptunk egy utalási igazolást, 3 óra után megérkezett az összeg. 

Kérem, hogy segítsen eljuttatni ezt a lehetséges megoldást azoknak, akik jelezték Önök felé a hasonló problémájukat.

Üdvözlettel:

Kovács Adél

Hiányzó alkatrészek miatt mutogatott egymásra az Ikea és a Whirlpool

Tippek-trükkök ügyintézéshez

2017.06.02. 16:11 | Homár Hilda | 48 komment

pp.jpg

Olvasónknak tök igaza van: a sok félresikerült esetet bemutató és csalódásoktól hemzsegő levél mellé néha nagyon is kell egy-egy pozitív poszt. Különösen szoktunk örülni az első blikkre magukat hagyományos, igazi panaszkodós Homár-posztnak álcázó eseteknek, amikről aztán menet közben kiderül, hogy - általában a levélíró kitartásának és elszántságának köszönhetően - sikersztorikba fordultak. Ezekből a reményen kívül általában egy csomót lehet tanulni a fogyasztói jogokról meg érdekérvényesítési praktikákról, pláne, ha valaki, mint az alábbi levél írója, konkrét kisokost rittyentett a meséje végére.

Kedves Homár!

Szerintem néha kell sikeresen lezárt történet is, persze amiért érdekes lehet, hogy kereskedelmi alkalmazottként mentem az igazamért, így ismerve a buktatókat „könnyebb” dolgom volt.

Építkezünk és a konyhabútort az IKEA-ban néztük ki. Szagelszívónak egy olcsóbb darabot néztünk ki, de akkor szerencsésnek éreztük magunkat, amikor a leértékelt részen ki volt rakva egy 149 900 forintos 89 900 forintért. Elcsábultunk. Jobb volt, szebb volt, nagyobb volt. Egy eladó segítségét kértük, aki elmondta, hogy visszahozott termék, de tökéletesen működik, csak van rajta benyomódás + néhány karc. Meg is mutatta, plusz volt egy szervizes lap mellékelve, amin külön fel is volt tüntetve, hogy minden alkatrészével együtt van. A szokásos öt év helyett azonban csupán egy év garanciát vállalnak. Ezek után mi úgy döntöttünk, hogy tudunk ezekkel a feltételekkel együtt élni, így megvettük.

Olvasson tovább!

Mici pórul járt, azért, hogy neked ne kelljen!

2017.05.25. 10:19 | Homár Hilda | 54 komment

75585-lost-love.jpg

Mici először jó sok pénz ölt egy cipőrendelős projektbe, majd egy csomó energiát az eső utáni köpönyeg beszerzésébe, és aztán volt olyan jó fej, hogy a mérgét és a szégyenét félretéve megosztotta velünk az egész menet tanulságait. Szóval olvass, gondolkodj, tájékozódj, és ne járj úgy, mint Mici!

Szeretném megosztani Önökkel, hogy mi történt velem 5 nappal ezelőtt, megakadályozva ezzel azt, hogy mások is így járjanak.

Rendeltem egy cipőt online, a leírás szerint egy eredeti Hugo Boss márkájút. Eredetiségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 32 000 forintot fizettem érte az oldalon keresztül. Fizetés után rögtön kaptam is egy visszaigazoló e-mailt a sikeres fizetésről.

Azóta várom a további információkat a termékről, például a várható szállítási időt.

Minden lehetséges módon megpróbáltam az eladóval kapcsolatba lépni, de eddig mind hiába. Ez felkeltette a gyanúmat és elkezdtem kicsit nézelődni az oldalról a különboző fórumokon. Nem kellett sokáig keresnem. A visszaigazoló e-mail cím alapján hamar találtam több, mint 60 embert, akit hasonlóan csaptak már be, mint engem. Bár mindannyian különböző oldalakról vásároltak, az e-mail cím ugyanaz volt, és egyik esetben sem kaptak sem választ, sem a terméket. (https://www.scambook.com/company/view/187845/automatic7@onlinescredit.com)

Utólag belegondolva maga az e-mail cím is gyanúsak tünhetett volna, ahogy az is, hogy az oldalon megadott árak Angol Font-ban voltak feltűntetve, de az összeget fizetéskor Kínai jüanban vonták le.

Most miden lehetőséget megragadva szeretném visszaszerezni a pénzemet. Ezzel a rövid össszefoglalóval csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy tűnjön az oldal bármilyen biztonságosnak (100% Secured stb), igazából nem ismerjük azokat, akikkel a szerződést megkötjük, mégis feltétel nélkül bíznunk kell bennünk, megadva például minden személyes adatot is. Ezért könnyen járhatunk hasonlóan, mint most én is. 

Az átverők e-mail címe: automatic7@onlinescredit.com
Az átverők weboldala: http://www.buzzinsports.co.uk

Mici

Van remény Micinek?

Kedves Homár Olvasó!

A jogszabályok egyre több rendelkezést tartalmaznak, amelyek a fogyasztók érdekeit védik a távollévők közötti szerződések megkötésekor, azonban ezzel együtt külföldi weboldalakról történő megrendelések esetén a fogyasztóknak mindig nagyobb körültekintéssel kell lenniük annak érdekében, hogy a leveledben írt esetet el tudják kerülni.

A hivatkozott honlap tartalmát áttekintettük, amelyen cégnév nem található, kapcsolattartásra csak egy e-mail cím van megadva. Ennek megfelelően, ha a megrendelésed valóban nem érkezik meg, korlátozottak a jogi lehetőségeid a vételár visszakövetelésére. A vonatkozó törvények ugyan lehetővé teszik az egész Európai Unión belül akár fizetési meghagyás útján az igényérvényesítést, az Európai Fogyasztói Központ pedig segítséget tud nyújtani a külföldi vállalkozásokkal szembeni fogyasztói panaszok érvényesítésében. Ebben az esetben azonban az sem tisztázott, hogy az igényt melyik vállalkozással szemben lehetne érvényesíteni.

Felmerülhet továbbá a csalás törvényi tényállásának megalapozott gyanúja is, amellyel kapcsolatban ismeretlen tettesek ellen büntető eljárás megindítására irányuló feljelentés is tehető, ha a terméket a cég nem szállítja le, a levelekre nem válaszol és a vételárat sem fizeti vissza. Ezt támaszthatja alá, hogy több fogyasztó is károsult lehet a weboldal működésével kapcsolatban.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a megrendelés leadása előtt a következőket érdemes megtenni:

  • olvassuk át alaposan a honlapon található adatokat, szerződési feltételeket, szállítási információkat. Gyanús lehet, hogy ha a honlapot üzemeltető cég pontos adatai (cégnév, székhelye, képviseletében eljáró személy, adószám stb...) nincsenek feltüntetve.

  • fizetési módok közül érdemes választani az utánvétellel történő teljesítést vagy olyan elektronikus fizetési módot, amely lehetővé teszi a tranzakció visszavonását a felmerülő probléma esetében.

  • a rendelés előtt érdemes rákeresni a honlappal kapcsolatos fogyasztói véleményekre, értékelésekre. Érdemes olyan weboldalt választani, ahol az értékelések nagy többségben pozitívak.

  • külföldi cégek is használhatnak magyar domain névvel ellátott honlapot. Ha tehát az adott weboldal „.hu” végződéssel rendelkezik, még önmagában nem garantálja, hogy a vállalkozás is magyar székhellyel rendelkezik. Ezt is érdemes a vásárlást megelőzően ellenőrizni.

  • érdemes elsőként kisebb értékű termékkel kipróbálni a weboldal működését. Ha azt a cég megfelelően teljesíti akkor valószínű, hogy más áru esetében is kisebb a probléma előfordulásának az esélye.

  • az adott termék ára is feltűnő lehet és visszaélésre is utalhat, ha a weboldal a terméket indokolatlanul és jóval a piaci ár alatt kínálja.

Gondolkozzunk béláim, és segítsünk a fájós derekú nyugdíjasoknak!

2017.05.08. 10:18 | Homár Hilda | 131 komment

screenshot_2017-05-05_21_30_13.png

Na, végre egy igazi, közösségi problémamegoldásra termett feladvány: hogyan lehet feszt hajolgatás nélkül felpakolni a sok cuccot a szalagra a boltban? A példa ugyan a Lidl, de valószínűleg hasonló a szisztéma a többi helyen is, ahol húzgálós kosár van.

Tisztelt Homár Blog!

Valójában nem panaszkodni szeretnék, hanem egy kérdést feltenni a Lidl kosarakkal kapcsoltban, hátha kicsit okosabb leszek :)

A minap a Teleki téri Lidl-ben kiderült, hogy a bevásárló kosarakat nem szabad feltenni a pénztárnál lévő szállítószalagra. Így fogalmam sincs, hogy abból hogyan lehet kényelmesen  kipakolni az árukat.

Írtam a Lidl-nek hogy segítsenek kitalálni azt, hogy derékfájós nyugdíjas hogyan tudja kipakolni a kosarat hajolgatás nélkül. Többszöri kérdésemre a Lidl mindig megkerülte a választ, azt próbálják erőltetni hogy használjak bevásárlókocsit. Azt nem értem, ha kosarat rendszeresítettek - melyek feketék a mocsoktól belül- akkor miért nem tudják megoldani azt, hogy normális magasságra szerelt tartóra helyezhessem azt, hogy abból kényelmesen ki lehessen pakolni. Nincs erre valami szabály ?

Szeretném megkérdezni a nagyérdeműt, hogy ki hogyan szokta kipakolni a Lidl-es kosarat anélkül hogy hajlongania kellene és a kosarat a futószalagra helyezné ? Én: felrakom a szalagra , amikor rám szólnak akkor annyit mondok, a kosár lebegni nem tud, hely nincs, kipakolnom meg ki kell, törölje le utánam a szalagot  Ismerős: megfogom a kosarat, felemelem és a szalagra borítok mindent.

Biztosan van még jó néhány ötlet a kérdés megválaszolására .
Köszönettel
Miklos

Tippek-trükkök rovat: repülőjegyes árgarancia

2017.04.21. 17:51 | Homár Hilda | 58 komment

pp.jpg

Ma nem fortyogunk, hanem segítünk. Köszönjük, István!

Szia Homár,

Egy hasznos infó repülőjegy vásárlásához.

A jövő hónapban utazom és a lehető legkevesebb átszállással és lehetőleg minél olcsóbban szeretnék repülni � A keresés eredménye az lett, hogy a lycafly weboldalon találtam a legolcsóbb opciót. A jegy 40 fonttal volt olcsóbb, mintha közvetlenül a British Airways oldalán vettem volna. A különbség azonban nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy a vegyes értékelésekkel rendelkező, általam ismeretlen weboldalon vegyem meg a jegyet. A BA weboldalán foglaltam tehát le.

Aztán megakadt a szemem az árgarancia feliraton, gondoltam egy próbát megér. A foglalás után elküldtem a BA-nak a lycafly-os linket, és ma írtak, hogy visszaadják a kólönbözetet.

Érdemes megkeresni tehát a legolcsóbb opciót, bármilyen kétes hirű foglalasi oldalon is akár, majd a BA-nál megvenni a jegyet es visszaigényelni a különbözetet.

üdv:

István

Hitelkártyát csak feketeöves akkurátus népeknek. Vagy nekik pont nem!

2017.03.22. 10:19 | Homár Hilda | 86 komment

4450723931.jpg

A hitelkátya nagyon nem mindenkinek való. Sőt, igazából a fix jövedelemmel rendelkező, precíz, pontos, fegyelmezett embereken kívül mindeki másnak egy gigantikus Veszély! Veszély! feliratnak kéne kétségbesett villogással bekapcsolnia az agyában, amint felmerül akár csak a gondolata is, mert rettentő könnyű megcsúszni vele. De ki gondolta volna, hogy a precíz, pontos, fegyelmezett emberek is megjárhatják vele?

Tisztelt Homár Szerkesztőség!

Szeretném megosztani Önökkel egy hónapja tartó izgalmas kálváriámat a Raiffeisen Bank panaszkezelési osztályával és amennyiben érdemesnek tartják egy postra a történetet, kérem osszák meg olvasóikkal, hogy ők is okuljanak a felelős hitelkártya használat következményeiből.

Öt éve vagyok Raiffeisen ügyfél és közel három éve használok One Card hitelkártyát a mindennapi vásárlásaimhoz. Sokáig minden kifogástalanul működött... vásároltam valamit, majd azonnal vissza is töltöttem a kártyára, így lényegében mindig nullás volt az egyenlegem, ugyanakkor negyedéven sikerült kitermelni a kártyával elérhető maximális 10.000 Ft-os visszatérítést. Ez éves szinten 40.000 Ft, amiből levonva a kártya díját (~6000 Ft), még így is 34.000 Ft-ot kaptam lényegében a semmiért. 

Olvasson tovább!