Tékozló Homár


Az EU legalizálja a banki lopást

2013.04.08. 11:54 | jackyll | 74 komment

Hétvégén kivillantotta a foga fehérjét az európiramisjáték egyik felelőse, hogyaszongya:

Az Európai Unió egy készülő direktívája szerint bankcsőd esetén hozzá lehetne nyúlni a bankban tartott nagybetétekhez is - közölte az YLE finn televízióban szombaton Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöke, ugyanakkor hozzátette: a ciprusi mentőprogram kivételes volt. "Az új direktíva feltételezi, hogy egy bank átszervezése vagy bezárása esetén érvényesítik a befektetők és a betétesek pénzügyi felelősségét. De van egy nagyon egyértelmű hierarchia, először a részvényesek kötelezettségét használják ki, aztán esetleg a nem biztosított befektetésekhez és betétekhez nyúlnak hozzá. Azonban a 100 ezer euró alatti rész érinthetetlen, az ez alatti betétek mindig biztonságban lesznek" - mondta az európai biztos.

Ez magyarul annyit tesz, a gazdagabbak pénzét szó nélkül bármikor államosíthatják, a többiek pedig csak addig örülhetnek, amíg az első halmaz felélhető vagyona el nem fogy. A garantált aranyfogak és csípőprotézisek egyelőre biztonságban vannak.

Egy Cipruson kifosztott orosz nő a héten bepereli az EU-t, bár kérdés, hogy mi értelme, hiszen pl. Argentína több mint 10 éve nem fizet a hitelezőinek, hiába nyerik a pereket ellene New Yorkban.

Eközben Portugáliában felmerült az ötlet, hogy a közalkalmazottak egy havi bérét ne pénzben, hanem állampapírban adják ki, mert a 14. havi nyugdíj és bér eltörlését elkaszálta az Alkotmánybíróságuk. Fokozódik.

100% lerablás Cipruson: mindent visz a bank

2013.03.30. 18:15 | jackyll | 359 komment

cyprus.jpgKét hete egyszeri 9.9%-os illetéket emlegettek a 100 ezer eurónál nagyobb ciprusi számlák esetén, egy hete már 25-40% körül járt az összeg. Ma kiderült, hogy a garantált 100 ezer euró felett gyakorlatilag mindent elbuknak azok a szerencsések, akik a Bank of Cyprusban vagy a Laikiban tartották a pénzüket. Természetesen papíron ez jobban néz ki: nem garantált betétjük 37,5%-ért tulajdonrészt kapnak a bankból, a maradék pénzüket pedig lehet, hogy egyszer visszakapják, majd ha újra jól megy a biznisz. 22,5%-ot mindenképp benyel a bank, a többi 40%-ra kamatot fizet. Kivenni semmit nem fognak, az fix.

Aki ezek után európai bankszámlán tart 100 ezer eurónál nagyobb összeget, az olyan, mintha önként befizetné az egészet csokkeradóként.

Tőkekorlátozás Európában (frissült)

Cipruson már megmondhatják, mennyi pénzt vehetnek fel

2013.03.23. 12:39 | jackyll | 382 komment

laiki.jpg

UPDATE 03/24: A Bank of Cyprus és a Laiki is bevezette a napi 100-120 eurós pénzfelvételi limitet. A központi bank 100 ezer eurónál gazdagabb ügyfelei várhatóan 25-40%-kal lesznek lehúzva, más bankokban lehet, hogy 5% veszteséggel megússzák. A múlt heti koncepció, hogy a kisbetéteseket is fizettessék, állítólag Ciprus ötlete volt, de most hogy Oroszország nem annyira segítőkész, már nem őket akarják kímélni.

* * *

Alig egy hete pörgött fel Cipruson az euró összeomlásának drámája, máris újabb fordulathoz érkezett amikor

Péntek este aztán konkrét intézkedéseket fogadott el a ciprusi parlament az euróövezeti mentőcsomag életbe léptetése érdekében: nagy többséggel hagyták jóvá a tőkemozgások korlátozását, valamint a szolidaritási alap létrehozását, amellyel a bankokat tőkésítenék vissza.

A tőkemozgások korlátozása az egy hét szünet után talán jövő kedden kinyitó ciprusi bankok esetében még nem végleges, de a kerettörvény a következő rendelkezéseket teszi lehetővé:

Olvasson tovább!

Ciprus elismerte a pénzmosást, vége a bankbetéteknek (2x frissült)

2013.03.17. 17:14 | jackyll | 333 komment

ciprus.jpg

Exkluzív vasárnapi kiadásunkban a világ összes Naiv Banki Ügyfelét kell figyelmeztetnünk, ami ugyanis Cipruson történt, az mostantól bárhol megtörténhet. Állítólag március 19.-én csődbe ment volna az ország, ezért inkább "kimentették":

A [pénteki] több mint tízórás tanácskozáson elért megállapodás értelmében Ciprus jelentősen, tíz százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtja. Az egyszeri illeték százezer euró fölött 9,9 százalék, az alatt pedig 6,75 százalék lesz.

Igazából mindegy, hogy ki kapta el kitől az unortodoxiát, a lényeg, hogy az összes ciprusi bankszámlán átívelően zároltak 5,8 milliárd eurónyi illetéket (1770 milliárd forintot). Főleg amiatt, hogy a németek szerint orosz maffiózóknak történő pénzmosásból él az ország, emellett pedig 30 milliárd eurónyi hitelt kaptak orosz tulajdonosú ciprusi cégek. A zárolás hírére a bankbetétesek fele, az egymilliós ciprusi lakosság szombat reggel kétségbeesve rohamozta a bankautomatákat és a pénzintézeteket. Persze hiába, a legtöbb szombaton is nyitva tartó hely zárva volt, az automaták pedig vagy hamar kiürültek, vagy eleve nem működtek. (A képen épp egy markolóval blokkolják az egyik bank bejáratát tiltakozásul.) Így a hétfői nemzeti ünnepük miatt keddig a párnába rejtett tartalékból kell kihúzniuk. Akkor viszont minden jel arra mutat, hogy az utolsó fillérig mindent kivesznek mindenhonnan, úgyhogy ahogy az alienek mondják, game over, man, game over. Ha nem omlik össze az egész, azért, ha összeomlik, akkor azért.

Olvasson tovább!

Jön a pénzbedobós közvilágítás?

2012.07.31. 09:57 | jackyll | 117 komment

darkosbudapest.jpg

A közvilágításon spórolás igazából zsarolási kísérlet, vagy mi? Ha nem kap pénzt a főváros, visszaállnak gyertyára? Vagy ez már a végső csőd előszele? Mert akkor azért durva, hogy még becsúszott ez a hajós projekt. Arra bezzeg van pénz. A kivilágítatlanság a bűnözés melegágya is, de annyira elvetemült senki se lehet, hogy azt gondolja, a turisták pucérra kopasztása lenne a nyomoronc Fővárosi Közgyűlés végcélja. Ha valaki tudja a helyes választ, illetve, hogy honnét lehetne átcsoportosítani 66 millió forintot, írjon!

Hiánycikk az aranytömb?

2012.07.23. 10:32 | jackyll | 180 komment

Naiv ügyfél lemaradt az év eleji aranylázról, és mint kiderült, már nem kapni a tömbös változatot. Szerencsére apokalipszis idején azzal pont semmire nem lehet menni, szemben a törtarany ékszerekkel, úgyhogy igazából már csak a pénzt kell visszaszereznie az Aranyközpont Zrt-től, mert aranyuk az nincs:

No kérem, adva van ugye egy gazdasági helyzet, ami Virág elvtárs szavaival élve "fokozódik". Ezért hát a szorgos és idősödő plebejus, csekély kis vagyonkáját nem meri a bankos bácsikra bízni, mert azok a bácsik nagyon-nagyon rafinériásak ám. Gondol egyet - mert hogy nem olyan buta ő, hogy párnacihába varrja kicsiny pénzecskéjét, s elindul aranyat venni. Talált is egy nagyon-nagyon vonzó aranykalmárt, akit (amit) úgy hívnak, hogy Aranyközpont Zrt. Megnyerő marketing, szolid árak, nosza szalad is plebejusunk a Teréz körút 25-be, betolja kis pénzestalicskáját. Nosza, kap is érte egy-két papírt, meg egy ígéretet, hogy kábé 1 hónap múlva lőn csoda, megkapja aranyát. Talicskáját a homokozóba visszatolva elégedetten dörzsöli markát; helyén volt az esze, jól kitolt a Wall Street és a BÉT ördögeivel, vége neked Soros György! Plebejusunk, ki időközben befektetővé avanzsált, here módon pergetve napjait, várta az ígért értesítést. Várhatta. Egy hónap elteltével már picit nyugtalankodott, hát felhívta a Kalmárt. Az Aranyközpont Zrt. ad magára (az ügyfélre nem annyira), recepciós kisasszonyt foglalkoztat, aki nagyon megértően elmagyarázta, hogy az előző heti szállítmány kimaradt, de a következő szállítmány hét közepére várható. Bár a megrendelésben az adataim között a telefonszámomat is felírták, de biztonság kedvéért ismét elkérte, hogy probléma esetén értesíthessenek.

Olvasson tovább!

Csődbe ment Bács-Kiskun megye?

2012.01.11. 13:28 | jackyll | 317 komment

Az esztergomi szórványos közvilágítás és a BKV fenyegető csődjének híre után újabb szívderítő önkormányzatról kaptunk hírt. Bács-Kiskun megye önkormányzata  fedezethiány miatt nem fizeti a hátrányos helyzetű hallgatók ösztöndíját immár 5 hónapja. Ezt szokták jobb helyeken csődnek nevezni. Pánikra azért semmi ok, amíg áram és ivóvíz van, addig minden van.

A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjak önkormányzati részét a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egész egyszerűen nem hajlandó elutalni a hátrányos helyzetű hallgatóknak szeptember óta. Öt havi pénzzel tartoznak nekünk és sem egy levelet, emailt, sem telefonhívást, semmilyen értesítést nem kaptunk azzal kapcsolatban, hogy hol az ösztöndíjunk? Írtam a Wekerle Sándor Alapkezelő Osztálynak, hogy mégis miért nem utalnak, a következő választ kaptam tőlük:

Olvasson tovább!

Kispórolják a tintát a patronokból

2011.05.19. 14:35 | jackyll | 89 komment

Igazából Bence sem csodálkozik, hogy a tintagyártókat is elérte a válság. Szegényeknek amúgy is elég bajuk van, ha már az alaptörvénykotmányt is iPaden skiccelik, a jelek szerint már arra sincs pénzük, hogy kisebb patronba csomagolják a kevesebb tintát:

Helló, Bence vagyok a Velvetből és töltőtollal írok. Azt figyeltem meg az utóbbi években, hogy a boltokban kapható originál töltőtollpatronok gyakran még félig sincsenek tintával, pedig elég biztosan úgy emlékszem, hogy régen tintával tele árulták a patronokat.

Olvasson tovább!