Tékozló Homár


A zsivánnyá tett lány

2016.11.16. 10:25 | Homár Hilda | 139 komment

pic_36.jpg

Mai esetünk sem mese, hanem egy elég meghökkentő sztori. Olvasva talán nehezen érthető, hogy Anikó a jegyen kívül miért adott oda bármi mást az ellenőrnek, dehát utólag mindig könnyebb  okosnak lenni. A DKV honlapon ez olvasható: "A menetjegyet felszállás után a jegykezelő készülékkel haladéktalanul érvényesíteni kell és az utazás idejéig meg kell őrizni."  A haladéktalanul nyilván egyből a felszállás utánt jelenti. De mi van, ha a villamos a végállomáson várakozik, és az ember még indulás előtt rájön, hogy elfelejtett lyukasztani? 

Kedves Hilda!

Vallomással tartozom neked. Most nyilvánosan is bevallom, immáron a bűn útját járom. Bár bűnöző mivoltom csak akkor tör ki belőlem, ha éppen a DKV-t kell meglopni.

Noha, már Budapesten lakom több mint egy éve, azért ha lehetőségem akad, hazalátogatok a cívisvárosba (többnyire csak zsiványkodni). Így is történt november elején, amikor úgy döntöttem igénybe veszem a szolgáltatásukat (11.05.-én és 6.- án). Vettem is két jegyet. De még mielőtt ráncolnád a szemöldököd Hilda, tudd, hogy azért „csak”kettőt, mert tisztában voltam vele, hazafele már visznek.

Olvasson tovább!

Megérkezett! Sárga! Kényelmes! Villamos! Vagy nem?

2015.11.12. 10:00 | Homár Hilda | 153 komment

10323771_43c1832efa3d6c4b4311600679c50154_m.jpgAz emberek egy része nem szereti a változásokat az életében. Ők azok, akik eleve gyanakvóan és kritikusan szemlélik az újonnan bevezetett dolgokat, hogy aztán azonnal fennhangon szidják mindenért és bármiért. Lehet, hogy Szabolcs is ilyen, de lehet, hogy tök igaza van, én nem utaztam még Budapest új csodáján, a leghosszabb villamoson. És ön, kedves olvasó?

Tisztelt Homár! 

Tapasztalatot szeretnék megosztani, illetve kérdésem lenne Budapest új CAF típusú villamosaival kapcsolatban. 

Tudvalevő, hogy nemrég kezdték el Budapesten üzembe helyezni a 3-as vonalon az új spanyol villamosokat. Előtte hónapokig vágányfelújítás, megállók építése, káosz, stb..ja, és persze kampány ezerrel ki tudja, hány millióért! (Tudtommal néhány megállót kétszer kellett újjáépíteni, mert mikor elkezdődtek a próbaüzemek kiderült, hogy túl magas vagy épp túl alacsony lett a peron, de ez lehet, hogy csak kacsa).

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása