Tékozló Homár


Prémium meg superior, de csak szavakban

2017.09.22. 16:41 | Homár Hilda | komment

screen_shot_2017-09-22_at_16_15_00.png

Bevallom, a wellness hotelekre és egyéb szállásokra érkező panaszokat fentartásokkal szoktuk kezelni, mert néha még a dokumentáció alapján is nehéz eldönteni, hogy a körülmények vagy a levélíró érzékenysége áll a levél születésének hátterében. Most is ez történt. Még a fotók megnézésénél is szkeptikus voltam, aztán rákerestem a Kőszeg melletti Bükön található Hotel Caramell honlapjára, ami az egészet felülírta. Mert ott kiderült, hogy a hely nemcsak prémium meg resort, hanem superior meg slow és holisztikus is, a galéria alapján pedig tényleg egy igazán pazar, négycsillagos hotelben készülhet az ember feltöltődni éjszakánként szezonban min. 38900 forintról induló szobaárakkal. Ennyiért meg egyértelműen ne legyen már hajszálas az ágy, meg foltos a szalvéta.

update: a posztot még pénteken elküldtük a hotelnek, felkínálva nekik is a megszólalás lehetőségét az ügyben, de nálunk egyelőre nem reagáltak rá.

Kedves Homár!

Egy csodásnak nem mondható wellness élményt mesélnék el!

Aug 24 -27-ig foglaltunk a Büki Hotel Caramell prémium resortba. (Milyen jól is hangzik..) 10 hónapos babával végre 4 nap pihi! 75 000Ft előlegutalással foglaltunk.

Érkezés után egy 60-as éveket idéző szobát kaptunk, ami láthatólan nem volt túltakarítva... hát na... de, hogy a fürdő penészedik, a szoba ajtaján belül 2 nagy zsíros tenyér (nem akarom tudni, hogyan került oda), a gyerek ágyában nagy kanyi fekete hajszál (nem saját)!

Olvasson tovább!

"Nem kell annyit piázni kicsim!"

2017.04.04. 15:50 | Homár Hilda | komment

screenshot_2017-04-04_15_49_05.png

Köntösben didergés, nulla információ, folyamatos letolás, lekezelés, gyanúsítgatás - ha tényleg így működik a Gunaras Resort Spa, akkor nem jósolok nagy jövőt nekik.

2017. Március 18-20-ig (2 éjszaka) volt foglalásunk a Gunaras Resort Spa hotelbe a párommal. 18.-án Szombaton meg is érkeztünk dél körül, 14.00-tól vehettük át az exclusive Deluxe szobánkat (326) melynek szolgáltatásai közé tartozik egy jacuzzi, mely a teraszon foglalt helyet. A „Mézédes Romantika” csomagot foglaltuk le a szálloda honlapján keresztül, melynek tartalma: 

screenshot_2017-04-04_14_52_40.png

Olvasson tovább!

Így néz ki egy medence egy resort spaban? / Frissült a poszt a hotel levelével

2015.11.02. 09:35 | Homár Hilda | komment

20151027_174319.jpg

A fenti képen nem egy jobb napokat látott játszóház kicsit hervasztó csúszdája szerepel, hanem egy medence egy négycsillagos, a nevében a resort és a spa szavakat is büszkén viselő hotelből. Wellness víz nélkül. Jó vicc. A hosszú sztori legjobb része egyébként ez: "nekik van medencéjük (csak nincs benne víz)". 

Hello Homárblog,

lent egy történet, ami a héten esett meg velünk. A foglalásunkat, és a vásárlók könyve bejegyzést a személyes adatok miatt Nektek nem küldöm, de a történet többi részét, ha gondoljátok, hozzátok le. A hivatalos, és egyéb szervek felé (Fogyasztóvédelem, Szállodák, és Éttermek szövetsége, Dombóvár város jegyzője) valódi nevekkel ment a panasz, itt most kivettem Őket, hogy ebből ne legyen probléma.

Olvasson tovább!

Wellness jacuzzi nélkül

2014.11.14. 14:45 | Homár Hilda | komment

rabbit-wellness-gif-879425.gif_500x286

A kehidakustányi Triászban felfedezték az oldszkúl vellneszt. Jacuzzi van, csak nem működik, email nincs, a vacsora viszont másfél kilométer gyaloglással érhető el. Ha a vendég kreatív, feltalálja magát.

Kedves Homár!

Édesapámnak születésnapjára ajándékba adtunk egy wellness pihenést, gondoltuk végre kiélvezik a jacuzzit és a szaunákat. A szállás.hu-n keresztül választottunk egy 3 napos csomagot félpanzióval a kehidakustányi Triász Aparthotelben. Csak reggelivel 4 ezer forintot spóroltunk volna, így fizettünk 22 ezer forintot. Édesapámék nagyon örültek neki, izgatottan várták az utazást.

Olvasson tovább!

Kentaur-wellness

2014.10.03. 14:41 | Homár Hilda | komment

Névtelen-2.jpg

Tegye fel a kezét, akiben a cím olvasása közben nem vizualizálódott egy csapat emberfejű ló, amint épp rózsaszirmokkal teli tálak meg füstölők közt masszíroztatja magát vagy gőzölgő medencében áztatja a patáját hanyagul! Na, ez is valószínűbbnek tűnik elsőre, mint ami itt következik három csillagos elvárásokra hangolva.

Hello Homár!

A történet ott kezdődik hogy páromnak, és húgának is most volt nemrégiben a születésnapja így a szülei úgy gondolták meghívják az egész családot egy kis hétvégi wellnesses pihenésre. Nehéz szervezési feladat előtt álltak, mivel párom húga, és az Ő párja is külföldön dolgoznak, és egy évben csak 2-szer jönnek haza. Ha ez nem lenne elég, mi is más városban élünk már mint párom szülei ( és a még szülőkkel élő öccsei). Volt keményen időpont-egyeztetés, de azért 8 fő még nem egy focicsapat, így megoldottuk hogy mindenkinek jó legyen az időpont. Szülők kerestek a neten, rátaláltak a http://www.wellness-akcio.info oldalon a Balatonboglári Kentaur Üdülőfalu ajánlatára. Egyeztetés a foglalós oldal munkatársával, minden OK-nak tűnik, foglaló átutalva, jön a Voucher. Minden szuper, várjuk a hétvégét.

Olvasson tovább!

Nem sikerült a húsleves a 4 csillagos Hotel Bellevue-ben

2013.02.12. 11:05 | jackyll | komment

Egy éve ugyan már írtunk a sajátosan négycsillagos Hotel Bellevue-ről, de naiv ügyfél azt nem vette észre, vagy csak új esélyt akart adni nekik. Nem egészen erre gondolt. Komoly logisztikai kihívást jelentett a hotel személyzetének már a recepcióban megjelenés becsekkoláskor és később is, a szakács nem tudta, mi az a lisztérzékenység, bár előre egyeztették, hogy speciális menü készül, aztán még egy húslevest sem sikerült összecsapni:

Pihenés helyett kalandokkal teli hétvége Esztergomban, a Hotel Bellevue négy csillagos szállodájában. Pálinka szagú szoba, rossz lefolyó, hiába foglalt masszász időpontok, fantom kiszolgálás a recepción és a koktélbárban, hogy csak néhányat említsünk. Nem tudom, hogy a sorozatos véletlenek egybeesésének vagy egy kandi kamerás videónak eshettünk-e áldozatul, de az elmúlt hétvégén annyi izgalomban volt részünk, hogy ha ezt előre tudjuk, még talán fizettünk is volna érte. Tavaly év végén ikertestvérem még boldogban bontotta ki karácsonyi ajándékát, melyben egy wellness hétvégét ajándékoztam neki az esztergomi Hotel Bellevue Hotelbe. Január végén hívtam is a szállodát, a foglalás teljesen rendben volt, még azt is jelezték, hogy testvérem lisztérzékenységére is készülnek. Vártuk a nagy napot és múlt pénteken útnak is vágtunk a Dunakanyar felé. Út közben biztos, ami biztos hívtam a szállodát telefonon, hogy érkezünk és hogy jelezzem ismét testvérem ételallergiáját. Négyszer hívtam a recepciót, de senki nem vette fel a telefont. Este 7 körül megérkeztünk a szállásra, ahol ha nem is vártuk azt, hogy tárt karokkal fogadjanak minket, de az azért furcsa volt, hogy 15 percet kellett várni a recepció előtt a csomagokkal, hogy végre valaki kiszolgáljon minket.

Olvasson tovább!

Kavitációs lehúzás az Elvira Bio Kozmetikánál (javítva)

2012.07.25. 10:57 | jackyll | komment

Naiv ügyfél nem elég, hogy beleszaladt a már első olvasásra eleve igen kétséges hatásúnak látszó ultrahangos zsíroldásba, de ráadásul sikerült ezt kuponnal tennie. Mint az lenni szokott az Elvira BioKozmetika kicsit túlvállalta magát, ezért csak másfél hónap múlva lett volna időpont, addigra viszont aktualitását vesztette a projekt, így kérték vissza a pénzt. Azóta is:

Az egész ott kezdődött, hogy a feleségem még április elején rátalált a lealkudtuk.hu-n egy akciós, 6 alkalmas kvantációs zsírbontó kezelésre. A hirdető nem volt más, mint a "neves" biokozmetikak.hu. A megrendelés során semmi gond nem is volt, a hölgy az online vásárlás után néhány órával jelentkezett, hogy hova kell átutalni, stb, stb. Mivel valószínűleg kissé túlvállalták magukat - jó néhányan megvették az akciós kezelést - így időpontot a kezelésre csak valamikor május közepére tudtak adni. Igen ám, de közeledvén a megadott dátumhoz kiderült, hogy kedvesem időközben áldott állapotba került. Ennek okán megérdeklődte, hogy vajon így is kaphat-e kezelést, illetve ha nem, akkor mi lesz a már több mint egy hónapja kifizetett kezeléssel. A hölgy válaszlevelében arról tájékoztatta, hogy sajnos terhesen a kezelést nem veheti igénybe, a pénzt pedig természetesen visszautalják. Mint az a Homár köreiben köztudott ilyenkor szoktak kezdődni a problémák. Ez esetben sem történt másképp.

Olvasson tovább!

Fél nappal előtte mondta le a wellness-hétvégét a Saphir Aqua hotel (frissítve)

2011.07.04. 10:29 | jackyll | komment

Enikőt szombat este hívta fel a Saphir Aqua hotel, hogy hiába fizette ki előre és vette meg a vonatjegyeket, mégsem mehetnek wellnesshétvégézni, mert tulajdonosváltás történt. Minthogy nemaradjle.hu-s kuponnal foglaltak, lemondási opciójuk nekik nem volt, csserébe viszont a hotel előlegszámlát állított ki a teljes összegről. Ugye ez nem azt jelenti, hogy be akarják nyelni a pénzt? Mert erről persze semmilyen tájékoztatást nem adtak.
UPDATE 07/07: A Napi Gazdaság kinyomozta, hogy tényleg beborult a szálloda.

Tisztelt Saphir Aqua hotel! A csatolt visszaigazolásom szerint holnap 2011.07.03 -2011.07.05-ig van visszaigazolt szállásom wellness csomaggal Önökhöz egy kétágyas+pótágyas apartmanban 2 fő+ egy 12 éven aluli gyermek részére. A mai napon 2011.07.02-án este fél 7 kor és fél 8 kor kaptam  külsős telefonhívást amely rejtett számon érkezett és szóban, tulajdonosváltás indokkal lemondták a holnapi szállásomat, amit egyrészt abszurdumnak tartok, mivel még a 24 órát sem tartották be, másrészt nem csupán a visszaigazolt szoba ,és a benne található wellness csomag, hanem egyéb felmerült költségeim is károkozással jártak részemre.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása