Tékozló Homár


Nem elég, hogy utalok, még én hívogassam a Wizz Airt, hogy megkapták-e?

2017.08.14. 11:07 | Homár Hilda | 29 komment

istock_000020290804xsmall.jpg

A héten 2 levél is jött, amiben arra panaszkodtak Wizz Air utasok, hogy átutalásos fizetés után nekik kell telefonon csekkolni, hogy beérkezett-e az összeg, különben törlik a foglalásukat. Nem tudom, ezt friss fejelmény-e a Wizznél, vagy csak a nyár miatt többen utaznak, és többen futnak bele, mindenesetre érdekes. Hiszen ahogy Henrik is írja: "A banki tranzakciót le tudom ellenőrizni, tehát én biztos vagyok abban, hogy az utalásom rendben megtörtént, és a Wizzair számlájára átkerült az összeg. Mi alapján tesz engem felelőssé, és kötelez arra, hogy  az én költségemen tisztáztassam, hogy a pénzt valóban megkapták-e."

Kedves Homár,

Amennyiben felmerül valamilyen szolgáltatással kapcsolatos problémám, gyakran nézem meg a TÉKOZLÓ HOMÁRON, hogy másnak volt-e ilyen tapasztalata. Tanulságos történeteket olvastam. Most úgy tűnik az "ügyfélbarát "Wizzair újabb esetére világíthatok rá, habár furcsállnám, ha egyedi esetről lenne szó.

A következő történt.

Foglaltam a Wizzair honlapján 2 főre jegyet Nizzába  ugyanazon a napon pedig hazafelé  Bergamóból (Milánó) 5 főre, miután a lányom és 2 unokám is jönne haza. A foglalásnál kártyás fizetést szerettem volna választani - sokadszor foglalok, van gyakorlatom benne - de a választó gomb látszólag aktív volt de többszöri próbálkozást követően sem indult el a kártyás fizetés forma, így kiválasztottam a banki utalást - gondolva, hogy ez is működik.

Olvasson tovább!

12 órás utazás a nagy semmiért

2017.08.10. 10:56 | Homár Hilda | 21 komment

dude.jpg

Az alábbi egyszerre szomorú és idegesítő sztorival kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy melyik is a legrémesebb eleme. Mert elbukni egy megtervezett utazást, az bizony nem jó. De, ha ráadásul ennek az elbukásnak része 12 óra baromi fárasztó, átszállással és reptéri várakozással felturbózott repülőzés is, az hidegrázósan rossz. Ha meg az embert ezek után semmibe is veszik, és 60 napig váratják egy nyomorult válaszra sem máltatva, az komolyan megfeketíti a lelket.

Ez az eset még 2017 április 28-án történt, és 3 hónapja nem sikerül a wizzairtől semmit sem visszakapni.

A w6 2427 BUD-KEF  járat 2 órás késéssel indult Budapestről, de nem érkezett meg soha Reykjavikba mert landolás előtt visszafordult először Aberdeenbe, majd az ottani 2 órás várakozás után onnan visszarepült Budapestre. Az ok „rendkívüli körülmény és időjárási helyzet” volt. Így az Izlandi utazás meghiúsult. Aznap összesen 12 órát töltöttünk repülőben ülve levegőben vagy betonon.

A budapesti landolást követően a ránk váró Wizzair személyzet arról tájékoztatott, hogy az ügyfélszolgálatot felhívva lehetőségünk lesz más járatra vagy időpontra átfoglalást kérni vagy a repülőjegy árát visszakapni.

Olvasson tovább!

Csak óvatosan a Wizz Air új applikációjával!

2017.07.26. 12:39 | Homár Hilda | 53 komment

wizz_air.png

Július 7-én jelentette be a Wizz Air a vadiúj WIZZ applikációt, amitől idézem: "Egyszerűbbé vált a foglalás folyamata, és az alkalmazásban elkészített beszállókártya internetkapcsolat nélkül is elérhető marad." Aha, mormogta magában valószínűleg már júliusban is a sokatlátástól szkeptikus magyar. Aztán volt, aki ki is próbálta.

Kedves Homár!

Július 16-án Podgoricáról utaztam Budapest-re és a Wizzair új applikációjával becsekkoltam egy nappal az indulás előtt. Az aplikáció valamiért nem töltötte le a beszálló kártyát. Nem igazán értettem, hogy miért, de gondoltam, valószínűleg gondd van az új aplikációval és majd a reptéren fognak tudni majd segíteni.

Segítettek is, 30 euro fejében. Engem is meg még vagy 6 embert megvágtak, akik az aplikációval probáltak beszállni. Szomorú volt látni, hogy egy 4 tagú családot 120 euróra büntettek.

Én felhivtam a Wizzair-t, akik biztositottak róla, hogy a pénzt azt vissza fogom kapni, ha irásban panaszt teszek, hogy az aplikacióval baj volt. A bejelentést meg is tettem. A válasz jött 4 nap múlva, hogy az Ő aplikaciójukkal semmi baj nincs, minden az én hibám, és ne gondoljam, hogy ők fizetni fognak.

Olvasson tovább!

A Wizz Air és saját üzletszabályzatának esete

2017.07.19. 10:12 | Homár Hilda | 24 komment

wizz_luft.jpg

A cégek előszeretettel mutogatnak a szabályzatra panasz esetén, ami egyrészt tök oké, hiszen az a működési biblia. Másrészt ezek a legszűkszavúbb kiadásokban is 30-40 oldalas olvasmányok szinte behozhatatlan előny garantálnak az ügyfelekkel szemben, hisz szinte reménytelen  pontosan tudni, mi van abban a rengeteg betűben. Amit mi sem bizonyít jobban, mint amikor maga a cég sem tudja, mi ír az írás.

Kedves Homár!

Szerencsére eddig nem, most viszont először felmerült az a probléma, hogy módosítanunk kéne a Wizznél lefoglalt utazásunk dátumát és útvonalát. Elolvastuk a Wizz oldalán erről közzétett információkat, valamint az Üzletszabályzatot, elvileg egyiknek sincs semmi akadálya ha kifizetjük a módosítási díjat és a vételár különbözetet. Gyors matek, nekünk így is jobban megéri mint még drágábban töröltetni a foglalást vagy nem megjelenni a reptéren, úgyhogy 3 hete el is kezdtük a procedúrát.

Első akadály: neten nem tudunk módosítani, mert nem aktív a naptár lapozó gomb. Felhívtam a Wizz ügyfélszolgálatot 250 Ft-os percdíjon, igen, tudnak a hibáról, próbáljam újra holnap. Másnap megint semmi, válasz ugyanaz. Pár napnyi szenvedés után tájékoztattak, hogy pár hétbe is beletelik amíg ezt tudják javítani, úgyhogy módosítsam inkább telefonon keresztül. Rendben.

Olvasson tovább!

Otthagyatta, majd elvesztette a bőröndöt a Wizz Air

2017.06.21. 11:37 | Homár Hilda | 59 komment

wizz_air.png

Az addig oké, hogy vannak szabályok a repülőtársaságoknál a csomagfeladásra, de ez a sztori azért több sebből is vérzik, ha túltekintünk az alapproblémán, mármint, hogy nagyobb volt a csomag, nem engedték fel kézipoggyászként gépre.

Kedves Blog!

Tekintettel az oldal témakörére egy negatív tapasztalatot szeretnék megosztani, mely tanulsággal szolgálhat sokak számára.

Április 28-án 6:25-kor induló Wizzair járattal repültünk Eindhovenbe. Az utolsó ellenőrzési ponton testvéremnél található, a mi tulajdonunkat képező bőröndöt elvették, hivatkozva annak nem megfelelő méretére, amely nagynak bizonyult. A kézipoggyász otthagyására kényszerültünk, amely egy szürke, kisméretű Samsonite márkájú, 40.000 Ft értékkel bíró poggyász volt. Az ellenőrző fiatalember felszólított a csomag kipakolása után annak nyitott állapotban való félretételére. Ki kellett venni a holmit belőle és otthagyni nyitott állapotban. Ez volt a felelet arra a kérdésemre h most mit tehetünk. Tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a fennálló probléma orvosolható bizonyos összeg ráfizetésével, nem kaptunk!! A reptér azóta válaszolt és tagadja a dolgokat, a kolléga azt mondta ő mondta nekünk hogy fizethetünk. 

Ez után a bőrönd hollétéről semmi információnk nincs, annak ellenére, hogy azonnal lett érte telefonálva. Az élettársam, a nevemben felvette a kapcsolatot a Wizz Air, illetve a reptér ügyfélszolgálatával, akik a BUDPORT-hoz irányították. Itt közölték vele, hogy ez ügyben semmit nem tehetek, hazugnak titulálták és a végén csak rá csapták a telefont!

Ha kaptunk volna tájékoztatást, kifizettem volna a pótdíjat minden probléma nélkül!

A reptér összes olyan e-mail címére küldtem megkeresést 05.03.-án az üggyel kapcsolatban, egyetlen egy csoportuktól kaptunk választ, az Utasbiztonsági vizsgálatnál elhagyott tárgyak csoportjától, hogy kérésem megvizsgálták, a keresett poggyászt a Biztonsági Ellenőrzés területén senki sem találta meg, adta le szolgálatukhoz. Tehát a bőrönd elvételét követően annak bármiféle adminisztratív rögzítése nem történt meg, ez pedig egyértelmű lopás!

Elküldtem a problémánkat leíró megkeresésem a megyeileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóságnak, csatolva írásos formában történő levelezéseket, megkereséseket, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ügyünkben nem illetékesek, polgári peres úton, saját költségünkön fordulhatunk bírósághoz.

Kétségbeejtő, hogy a Budapesti Repülőtér ezt megteheti, annak ellenére, hogy közösségi oldaluk tele van lopás vonatkozásában panaszokkal, és a mi (utasok) érdekeit gyakorlatilag nincs, aki képviselje. Lophatnak, rágalmazhatnak, nem törődve a problémákkal, mindezért pedig a károsult kell, hogy fizessen.

X

De tényleg, nem kéne a leadatott bőröndöket visszaszolgáltatni?

Kedves Homár Olvasó! 

Wizz Air Hungary Kft. légi személy- és poggyász fuvarozási szabályzata részletesen meghatározza a repülőjáratra feladható, valamint a kézipoggyászra vonatkozó rendelkezéseket is. A légitársaság előírja, hogy milyen méretű, súlyú csomagokat lehet a fedélzetre felvinni és melyek azok a csomagok, amelyeket már köteles az utas feladni a repülőgép rakterében történő fuvarozás érdekében.

A szabályzat arról is rendelkezik, hogy ha a bőrönd mérete vagy súlya nem felel meg a kézipoggyász feltételeinek, akkor azt a légitársaság feladott csomagként fogja fuvarozni. Ebben az esetben az utas a felmerülő díjat köteles megfizetni. Ha ez nem történik meg, akkor a légitársaság a csomag fuvarozását megtagadhatja.

A levélben elmesélthez hasonló esetekben felmerülhet a légitársaság kártérítési felelőssége. Az igény érvényesítőjét terheli a bizonyítási kötelezettség a felmerült kár bekövetkezte, és annak összege tekintetében. Azt is az igény érvényesítőjének kell igazolnia, hogy a légitársaság a poggyász kezelése során a szabályzatának rendelkezéseit megsértette, és ezzel közvetlen összefüggésben következett be a csomag elvesztése.

A fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatását a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban állónak tartjuk, a jelzett jogvitával kapcsolatban - ha a légitársasághoz címzett panasz nem vezetett eredményre – az illetékes békéltető testület eljárásának kezdeményezése javasolható. Az igényt e mellett közvetlenül a bíróságon is lehet érvényesíteni a jelzett bizonyítási kötelezettségek átgondolását követően.

Felhasznált jogszabályok:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Óvakodj a nagyon kedves reptéri úriemberek ajánlataitól!

2017.04.28. 17:26 | Homár Hilda | 106 komment

torpe-8.jpgA Wizz Air régi vendég a Homáron, az Erstének meg mostanában, mintha bérelt helye lenne, ezúttal közös alkotás született.

WizzAir-Erste hitelkártya csapda (gerinctelen reptéri üzletkötővel)

Tisztelt Tékozló Homár szerkesztőség,

A történetem egy születésnapi ajándék római repülőút okán kezdődött, amikor is a Liszt Ferenc repülőtér check-in termináljában várakoztunk arra, hogy becsekkeljünk. Épp azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy még úgy 8-10 percünk van addig, lehet meg kéne inni egy cappuccinot, amikor odalépett hozzám a WizzAir-es üzletkötő, hogy lenne-e pár percünk, max. 5 hogy bemutassa a WizzAir hitelkártyát és elmondaná pár szóban, hogy mi is lehetne az előnye egy ilyen kártyának.

Én mondtam neki, hogy nincs igazából időnk már, de ő persze nyugtatott, hogy nem lesz több mint 5 perc (ebben igazat is mondott). Kérdezte, hogy mennyit szoktunk utazni repülővel, mondtam, hogy nem igazán, ez is egy különleges alkalom most (egyébként amiért azonnal nem ráztam le az csak azért volt, mert épp azon gondolkodtam, hogy egy hitelkártya ami esetleg valamilyen visszatérítéssel/kedvezménnyel kecsegtet még akár jól is jöhetne, mivel a havi kártyás forgalmunk elég sok szokott lenni).

Olvasson tovább!

A Wizz Air elismeri, ha jár a visszatérítés az utasnak, csak nem fizeti ki

2017.03.13. 10:37 | Homár Hilda | 34 komment

wizz_air.png

Vajon mi akadályozza meg a légitársaságot abban, hogy hónapokig való ködösítés helyett elutaljon 13000 azaz tizenháromezer forintot, aminek a visszafizetését, mint opciót ráadásul ő maga ajánlott fel?

Kedves Homár!

Egy Wizzair sztorit szeretnék megosztani a Tisztelt utazóközönséggel, egyúttal kérdezni a hozzáértőket, hogy kinek van igaza.

Tavaly megvásároltam egy baromi olcsó jegyet a wizzairnél (13000Ft oda-vissza). A jegyet az indulási időponthoz képest viszonylag korán, kb. két hónappal előtte foglaltam le. Ez azért fontos, mert a Wizzair közben módosította a járat indulási időpontját, amiről értesítést is küldtek. Az ebben feltüntetett infok szerint 3 opcióm volt:
1. A JÁRAT(OK) ÁTFOGLALÁSA
2. FOGLALÁS TÖRLÉSE, ÉS A VITELDÍJ 120%-OS JÓVÁÍRÁSA WIZZ SZÁMLÁN
3. FOGLALÁS TÖRLÉSE ÉS A TELJES VITELDÍJ VISSZATÉRÍTÉSE

Olvasson tovább!

Néha hozzácsap a Wizz Air egy Discount Club tagságot a jegyhez?

2017.02.23. 10:36 | Homár Hilda | 24 komment

wizzair_ke_p.jpg

Olvasónk szerint igen, ami akár egy kedves gesztus is lehetne a törzsutasoknak, ha nem számolnának fel érte lóvét, amit aztán az istennek se akarnak visszaadni. 

Kedves Homár!

 2017. január 11-én volt szerencsém a Wizzair járatával eljutni Izlandra, azonban a hazajövetelt követő elszámolásnál meglepetésként tapasztaltam, hogy a repülőjegyemhez hozzáadtak egy 7000 Ft-os tételt Group  Wizzair Discount Club címen. Naivan azt feltételeztem, hogy csak technikai probléma miatt fordult elő és jóváírják. Jeleztem azonnal az ügyfélszolgálat felé, hogy gond van és panaszt nyújtottam be (ID: A733396F). Erre a mai napig semmi visszajelzés nem érkezett, pedig már a hivatalos 30 napos válaszadási határidő lejárt. 

Több alkalommal 2017. január 30-án 10:27 és 10:31 órakor próbáltam az emeltdíjas telefonos ügyfélszolgálaton érdeklődni, hogy mi van a beadott kérelmemmel, egyáltalán milyen válaszra számíthatok, mással is előfordult-e már ilyen.

Az ügyintézők készségesen végighallgattak, türelmemet kérték, hogy beszélnek a felettesükkel, majd több perc várakoztatás után se szó, se beszéd bontották a vonalat. Kétszer fordult elő a fenti időpontokban, hogy feleslegesen tartatták velem a vonalat, plusz költségeket okozva ezzel nekem, nem elég a 7000 Ft-os lenyúlás.

Ekkor írtam egy újabb panaszt  (ID: d8143481), hogy ez mégis milyen ügyfélkezelés és kérem a korábban beadott, 7000 Ft-os Group  Wizzair Discount Club kompenzálását továbbra is. Erre szinte pár órán belül érkezett egy üzenet, miszerint ezen automatikus üzeneten kívül más választ nem küldenek. 

Olvasson tovább!

Nesze semmi, fogd meg jól!

2016.11.08. 15:19 | Homár Hilda | 43 komment

wizz_air.png

Trükk vagy technikai zűr? Vajon mitől fut nem létező oldalra a WIZZ ingyenes Discount Standard Club értesítője? (Az éves tagság alapból 29, 99 eur, vagyis kicsit több mint 9000 ft.) Kommentbe írja be legyen szíves, akinek volt valami tapasztalata mostanában az ügyben!

Kedves Homár,

Van hogy Wizzair-el utazom, és elég viccesnek tartom hogy az utóbbi időben már három promóciós email-t is kaptam miszerint:

Örömmel értesítjük, hogy a legutóbbi foglalásával (foglalási kód: ******) jogosulttá vált az INGYENES WIZZ Discount Standard Club-tagságra!

blablabla

Az ingyenes tagság aktiválásához kattintson a lenti gombra, majd jelentkezzen be myWizz-fiókjába:

Olvasson tovább!

Korfun hagyta utasát a Wizz Air

2016.09.14. 11:04 | Homár Hilda | 143 komment

wizz_air.png

Aki már olvasott Wizz Air panaszt nálunk, annak sok újdonság nem lesz ebben a sztoriban, hacsak az nem, hogy az összes klasszik utaskiborító hiba benne van. Tanács hamarosan érkezik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Levelemmel részben a nyilvánossághoz fordulnék tanulságként, másrészt Önökhöz tanácsért! A történetünk a következő: 

Egy nagyszerű nyaralást terveztünk Corfu szigetére. Ennek érdekébe, 2016.07.05.-én vásároltam a WizzAir weboldalán 2 főre repülőjegyet  08.28 Budapest-Corfu;09.07. Corfu-Budapest útirányba. Amint a dátumból látható a visszaúthoz képest, 2 hónappal előre fizettem!!! Nos az internetes utasfelvétel 30 nappal utazás elött lehetséges, én 07.29.-én megcsináltam az utasfelvétel, némi módosítást is kellett kérni az ügyfélszolgálattól, mert a rendszerükben rosszul szerepelt a nevem. Corfu repülőtérre nem lehet internetes utasfelvételt indítani! Itt elvileg repülőtéri utasfelvétel van. 

Olvasson tovább!