Minden magyar ember tudja, hogy a kéményseprő név a bojtosúszós halhoz vagy a parkolóőrhöz hasonló ősmaradvány. Azok az emberek, akik ezt a nevet viselik, természetesen nemhogy nem szoktak kéményt seperni, de nyilván réges régen akkor is képtelenek lennének ilyesmire, ha nagyon meg kéne csinálni. A kéményseprő ruha és a vasgolyó csak folklorisztikus kiegészítők az "add ide a pár ezer forintos korrupciós pénzt a papírért cserébe" című néptáncban. Ismerkedjenek meg a Maszületett Ügyféllel, akik olyan mulya, hoigy nem vette észre az erőteljes kacsintgatást, ezért szerintünk is megérdemelte, hogy a lakásában kikapcsolják a gázt. Pedig az önkormányzat is próbálta rávezetni a helyes megoldásra!
Magyarországon a kéményseprő díjat adóként fizetik az ingatlan tulajdonosok, ami praktikusan azt jelenti, hogy pl. a FŐKÉTÜSZ (Fővárosi Kéményseperőipari Kft.) szolgáltatás, végzett munka nélkül jut bevételhez, méghozzá 2009-ben kéményenkét 1773 Ft-hoz - ahány budapesti kéménylyuk, annyiszor. Van egy „fontos hatósági feladatuk”: ellenőrzik a kémények szabályosságát. Ezt minden évben, de kik, és milyen felkészültséggel? A kéményseprők fekete ruhában, a nyomtatványtömbbel mint legfontosabb eszközükkel a kezükben kopogtatnak be, de a szakmaiság jegyében egy vasgolyó is van a hónuk alatt.
Történt, hogy a lakóházunk vizsgálatánál 2009-ben a nem találta meg a „szakember” a kéményajtót. Jött 2010-ben, akkor sem látta meg az egyébként 40 éve beépített és szabad szemmel is jól látható ajtót. Elővette a ceruzáját, és komoly szaktudásával felvértezetten megállapította, hogy életveszély van! Sem 40 évig, sem az utolsó egy évben nem volt, de most hirtelen lett. A nyomtatványában bejelölte, hogy nincs koromzsák ajtó, sőt a tetőről sem lehet megközelíteni a kéménylyukat. A „hatóság” által észlelt hibát kijavítandó jött egy kőműves, aki a munka megkezdése előtt megnézte, tényleg hiányzik a kéményajtó? Fél percen belül megtalálta – csak ránézett a falra. A ház az akkori divat szerint lapos tetős, ahova a lépcsőházból kényelmes 5-6 fokos létra visz fel a tetőre, ahol még csak sámlira sem kell állni, hogy belenézzenek a lyukba.
A kéményseprő, mint hatósági ember írt a másik hatósági embernek, a kerületi önkormányzat Építésügyi Irodájának. Ott is hasonlóan komoly szakértelemmel találkozott. Az iroda megkeresésére bejelentettük, hogy meg van az ablak, csak a kéményseprő nem látta meg. Az önkormányzat szerint a „szabály az szabály”. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy előtte van a FŐKÉTÜSZ „szakvéleménye”, akkor ő hatóságilag intézkedik – hogy mi a valóság, az a hatóságot nem érdekli: a fő, hogy mi van a papíron! Hoztak is egy határozatot, melyben megtiltották a gázmelegítő használatát, vagyis lakhatatlanná tették az egyébként kifogástalan lakást. Ezt csinálta az állítólag polgár- és lakosságbarát vezetésű önkormányzat. Ahelyett, hogy figyelmeztették volna a döccenőről FŐKÉTÜSZ valamelyik szintjét, vagy saját maguk ellenőriztek volna a helyszínen (mint lakhatási engedélyt kiadók elvileg tájékozottak a szabályossági kérdésekben), a kerületi lakost súlytották. A FŐKÉTÜSZ akkor jön ki még egyszer, ha fizetnek neki 4053 forintot, az Önkormányzat pedig csak akkor foglalkozik a határozat felülvizsgálatával, ha a fellebbező polgár fizet 30.000 forintot.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:13:41
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 10:13:43
Mr.Brooks 2010.06.23. 10:14:15
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:16:37
Norbi 2010.06.23. 10:18:56
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 10:19:52
Nem fellebezni kell, hanem panaszt tenni az illetékes ügyészségen, hatalommal való visszaélés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Lesz beszarsz!
Amúgy meg hülye a pószter,egy ötszázas, de lehet, hogy egy habos kávé rummal is megjavította volna a leendő hererákos látását.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:20:31
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 10:22:57
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 10:23:25
annyit meg szerintem megér.
mikor kapod ezt meg egy bojtosúszós haltól?
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:27:08
Terézágyú 2010.06.23. 10:27:56
"a kéményseprő azért az 1773 forintért átvállalja tőled, hogy gebasz esetén ő vonul börtönbe."
Ne nevettess, mert felszakadnak a varrataim...
Történt bármi ilyesmi az elmúlt években?
ámbátor 2010.06.23. 10:30:02
Megéri?
Dr Gregory House 2010.06.23. 10:30:03
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 10:30:40
ha nem végezteted el a vizsgálatot, akkor te.
az lehet, hogy tömegesen nem küldik guantanamora a kéményseprőket emiatt, de volt már akit megbüntettek érte.
Terézágyú 2010.06.23. 10:30:46
Josi01 2010.06.23. 10:31:29
Majd megszakérti, hogy akkor még jó volt, de Te utána elrontottad. És még jól meg is büntet.
Joindulat SC 2010.06.23. 10:31:33
Terézágyú 2010.06.23. 10:32:37
"de volt már akit megbüntettek érte. "
na, és mennyire?
snorbi 2010.06.23. 10:33:23
Ott a pont...
Máshogy nem nagyon lehet betenni ezeknek az élősködőknek.
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 10:36:43
De az biztos, hogy a CO-s haláleseteknél előveszik őket.
Fuxika 2010.06.23. 10:37:53
Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra,írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!
1,Sárköziné Ági (Budapest)
2,Sárközi Sándor (Budapest)
3,Sárközi Attila (Budapest)
4.Varjú Frigyes
5.Miki Tímea
6. Jánosi Katalin
7.Siklósi Beatrix
8. Lengyel Károly, Ferencváros
9.Koppándi Barna Tornádó Hírküldő
10 Habedank Marianna
11.Kállainé Oláh Zsuzsa (Lila Zsuzsa)
12.Tóthegyi Lászlóné (Erzsike)
13. Tóthegyi Krisztina
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 10:39:25
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:40:26
de viktort is kérdezzétek meg,lemondja e a koronázást:))
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 10:41:53
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 10:42:29
Fuxika 2010.06.23. 10:43:09
Hozzá Szóló 2010.06.23. 10:43:47
elwood 2010.06.23. 10:43:48
user mit csinált amíg a kéményseprő az eddig mindig megtalált ajtót nem találta ?
kedvesen aláírta a papírt a problémákról ahelyett, hogy beleverte volna a fejét, hogy itt van b.meg
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:44:07
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 10:45:13
yippyupp 2010.06.23. 10:46:11
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 10:46:16
Marr 2010.06.23. 10:46:23
tavaly változott a szabályozás.
a mi utcánkban is ki kellett cserélni az összes ajtót a kéményeken + át kellett építeni egy csomó kéményt, hogy az új szabályozásnak megfeleljen.
valaki kopipésztelje már be az új szabályt.
kötözködő 2010.06.23. 10:46:38
Márpedig nekem is be kell engednem a kéményseprőt, hogy ránézzen a nem használt, elfalazott kéményre.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 10:48:27
Nade van már szuper porszivó, akkor a kéményt nem-e lehetne-e az ajtón át kiszivatni? Vagy akár a káményen át?
Ezek azt is tuggyák 300ezerért
Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2010.06.23. 10:48:49
Mellesleg amíg szénnel, fával tüzelt az ország, addig ennek volt értelme, és tényleg meg is nézték. Egy gázkazánnál annyit csinál, hogy ránéz, kijelenti, hogy gázkazán, aztán kezit csókolom, lehet fizetni. Nincs is tisztítónyílás egy bélelt kéményen. A gáz ugyanis nem kormol, még akkor sem, ha nagyon akarom.
yippyupp 2010.06.23. 10:49:00
Marr 2010.06.23. 10:50:32
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 10:51:00
30,000 illeték??
Poszttoló, olvassd má' el mennyi az illeték!
www.complexcd.hu/illetek.php?what=62
Terézágyú 2010.06.23. 10:51:14
"mittudomén, de nálunk az egyik kéményseprő nagyon sokáig járt bíróságra emiatt. de hogy aztán mi lett, azt nem tudom."
Jaaaa, akkor ezt megbeszéltük :)))))
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 10:51:20
Akkor még nem épült meg a kémény.
Dr Gregory House 2010.06.23. 10:52:58
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 10:53:01
a kéményseprő már régen nem a kéményt söpri (bár szilárd tüzelésnél azt is) hanem ellenőrzi a gázkészülék kéménybe kötését.
és például sok esetben azért halnak meg az emberek a CO-tól, mert elszívójuk van (és fokozott légzárású nyílászárók), és az visszarántja a CO-t a kéményből.
SiKom 2010.06.23. 10:53:31
Mondom neki, tavaly még volt. Csak hümmög. Mutatom, hogy tavaly még OTT volt. Nézi: jé, tényleg. Akkor minden rendben.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 10:54:01
Én is őt!
Amúgy kijaza Krumpli?
A kéményseprőn azért van vasgolyó, mert másodállásban kalapácsvető.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 10:54:17
"Azóta nálam nem csengetett a kéményseprő, "
Még újév reggelén sem?
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 10:55:34
Mi lesz a vuvuzelafás prizniccel?
Kéményből szívó 300k-s porszívóval működni fog?
NoOne 2010.06.23. 10:56:34
Jó-jó tudom. A legrosszabb, hogy eljárási hiba történt, nem is egy, és pl. a közig.hivatal felé lehet jelenteni, ami majd vizsgálja megállapítja és határozatot hoz, ami senki számára nem kötelező, legkevésbé az önkormányzat számára. Köz-röhej, ami itt megy.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 10:56:50
Hoppááá, a bicnic!
Mindjárt...
É2I 2010.06.23. 10:57:57
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 10:58:09
vagy "bola" harcos
hu.ghalla.wikia.com/wiki/Dzsumbujharcos_b%C3%B3la
vagy kismamáknak kedves ajándék
www.babamosoly.hu/index.php?option=com_virtuemart&page=shop.browse&category_id=31&Itemid=42
Bola olyan vasgolyós hajitófegyver,mint a bumeráng, csak ez nem jön vissza
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 11:00:03
A lefalazott kémény ellenőrzése egyértelműen visszautal a kötzelező közszolgáltatásnak genetikailag a vámmal, a dézsmával, a robottal, az adóval, eredetére, a haráccsal, az adóval és a zabrával (stb.) közös eredetére. A kéményadó nem új dolog, valamelyik királyunk vezette be. Ami új, hogy az adószedőket átkeresztelték, és valamiféle szolgáltatást is nyújtanak, elvileg. Főleg újévkor, ha mélyen alszik valahol a részeg férj...
Remélhetőleg a következő 30 (ha megint elkúrnak egyet, akkor újra 29) pontban benne lesz az átalakítása/megszüntetése. Villanyszerelőt sem kell évente + alkalmanként beengednünk, hogy nem veszélyes-e a lakásunk, pedig vannak olyan épületek, ahol nincs földelés, aluvezetéken megy az áram, sőt olyan is, ahol ma is textilszigeteléses, papír Bergman-csöves a rendszer.
salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.23. 11:00:27
Terézágyú 2010.06.23. 11:03:16
"a kéményseprő már régen nem a kéményt söpri (bár szilárd tüzelésnél azt is) hanem ellenőrzi a gázkészülék kéménybe kötését."
de NEM ellenőriz semmit, hanem felveszi a pénzt és kész.
ezt a korábbi posztokon már kitárgyaltuk...
elwood 2010.06.23. 11:03:44
J.G. 2010.06.23. 11:04:04
BéLóg 2010.06.23. 11:04:58
Nálunk is bepróbálkozott a kéményseprő. Kértem egy kis időt. Elolvastam a rendeletet.
Abban az volt, hogy ÚJ ÉPÍTÉSŰ kémények esetében milyen ajtó kell.
Jött később, elhajtottam udvariasan.
Azóta nem okoskodnak.
Szóval ezt beszívtátok!
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 11:05:27
(amúgy nálunk mindig ellenőrzi, mert első alakalommal be se akart jönni a kapuból, csak rákérdeztem, hogy esetleg megerőltetné-e magát és leszállna a bicikliről)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 11:07:36
Rosszindulatú Vászka 2010.06.23. 11:07:40
Fikk a Nick 2010.06.23. 11:08:00
Tessék menni a Fókusz/Aktív/Napló szentháromsághoz.
Rögtön lesz ajtó. Sőt kettő mindjárt.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 11:10:18
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 11:13:47
Akkor sem, úgy megsértődött:-)
"Can't Stop The Signal..." 2010.06.23. 11:16:10
Engem csak a munkaidejük zavar 11:00-15:00-ig, és mikor otthon maradsz, hogy jön, akkor vagy nem ért rá, vagy 15:00 után jön, te meg otthon ülsz és várod mint a messiást
stator 2010.06.23. 11:17:04
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 11:19:04
Ez tényleg előfordulhat. Nekünk a spájzban van a kamillajtó. Eccer érzzük, hogy qrva büdös jön felőle. Kinyitom, benyúlok, semmi. Spájz kirámolása közben a kosárban tárolt burgonya (vidéken krumpli esetleg kolompér) között találtunk egy rohadófélben levő egyedet. Na az volt olyan dögszagú:-)
Terézágyú 2010.06.23. 11:19:52
"világos, de ha aláírja a papírt, akkor övé a felelősség. és baj esetén ez a papír fontossá válik."
Ezt fentebb megbeszéltük, hogy nagyon ritkán van, te is csak épp egy esetről hallottál, a végeredményről meg ott se...
"(amúgy nálunk mindig ellenőrzi, mert első alakalommal be se akart jönni a kapuból, csak rákérdeztem, hogy esetleg megerőltetné-e magát és leszállna a bicikliről)"
Hát éppen erről van szó, hogy véded őket, és kiderült, hogy nálad se akart dolgozni, csak felvenni a pénzt!!!
.lll. 2010.06.23. 11:20:48
J.G. 2010.06.23. 11:23:55
Mivel minden alkalommal, amikor valakit felhívtam telefonon, 5 számjegyű összegek repültek ki a zsebemből, ezért mindenkitől kértem számlát. A kéményseprő kijött másodszor, feltenni az ajtót, meg fényképezni kb 5-öt, (kazán, kéményajtó, kémény teteje, belseje). A munkát elvégezte 10 perc alatt, a számla megírása kicsit tovább tartott, gondolom nem volt nagy gyakorlata benne.
A legdurvább, hogy az egész legális kazáncsere költségének épphogy a fele volt csak a kazán. És elvileg kb 3 hétig nem is használhattuk volna, hiszen nem voltak szakvélemények, és addig nem szabad használni az új készüléket.
eml 2010.06.23. 11:25:11
Másik szomszédnak elmagyarázta milyen veszélyes stb ha nincs tisztítva, az fizetett, de csak azután, hogy a kéményes mind a 2 kéményt kipucerájolta olyan tisztára, hogy enne lehessen belőlük. Azóta a másik szomszédtól nem szedik 6 éve a sarcot. Lehet azért, mert majd két órán keresztül dolgoztatta a mandrót?
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 11:27:09
Ááá, nem akarnak azok dolgozni, a mi utcánkba pl. sem szerszámot nem hoznak sem fekete ruhát. Mezei utcai ruha, kezében számlatömb és slussz.
Persze be sem engedném, megvettem a tisztító kefét: magam szoktam takarítani egy évben legalább 2 alkalommal: szezon előtt és után. Ráadásul vezeték nélküli kamerával végig is szoktam nézni belülről. Ha lenne áramlásmérője esetleg azzal beengedném, de így, hogy szerszámja sincsen minek jöjjön be?
Az egész hivataluk arra jó, hogy tetőjavításkor 300e-ért kibúvót, járdát biztosítsunk, még én sem fogok rajta kimenni sosem, hiszen van a tetőtérben is tisztítónyílás és a pincében is...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 11:27:32
Én már láttam ilyen körbejáró kéményseprőt kéményt seperni. Ha tetszik, megmentette a család életét.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 11:27:46
Jaha svédbe laksz!
Aszondod twenty-second??
Lehet!
Én aszt gondoltam "tventi-tusz"
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 11:28:33
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 11:30:23
Ha szezon után, akkor miért kell elötte?
Hameg elötte, mért kell utánna?
Rád is rádférne egy 300ezres porszivó
:))
Terézágyú 2010.06.23. 11:30:27
"Én már láttam ilyen körbejáró kéményseprőt kéményt seperni"
Azannya...!!!!!! nem mondod...!!!
És milyen az, elmeséled? Aztán majd kiprintelem, elviszem a nagyanyámnak falura, ő ugyanabban a házban lakik 50 éve, de nem emlékszik arra, hogy valaha is pucolták volna a kéményseprők a kéményét. De természetesen a pénzt mindig felveszik.
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.23. 11:30:48
elwood 2010.06.23. 11:31:03
én nagyobbra építettem a kéményt, hogy beleférjek. hetente végigmászom, legolyózom, kiporszívózom és lemosom.
szezon előtt és után kifestem.
Ringlósztár 2010.06.23. 11:31:57
Kúrva nagy díl, te meghaltál, akkor mit vállal át és kitől?
Vagy hallottál már felelősségre vont kéményseprőről?
carlo74 2010.06.23. 11:32:54
most van kéményajtóm és nagyon jól látszik is.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 11:33:39
Nálunk az építész munkautasításba leírta, hogy milyen saválló acélcső kell meg műkő kémény építő elem, rajzolta, méretezte a főkétüsz meg bólintott.
Bár gondolom amikor műszaki átadás lesz lehet ki is jönnek megnézni, de hát mi addig is használjuk. Valami hülyeséget biztosan kitalálnak még addig, hogy lehúzzanak: nekünk eddig "csak" 600e-be fájt a dolog, mondjuk kazánt nem kellett venni
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 11:36:31
AHA! A kéményfalazás meg bontás miatt vettél 300k-ért porszívót.
Így már érthető:-)
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 11:37:24
Aztán huzok növelni a GDP-t
Barátnőm cirkót cseréltetett
Füstcső a falon keresztül a szabadba, mivel kémény nincs a házon, korábban is igy volt
9 lakásos szocreál
Igy van megoldva több helyen, korábban konvektor volt/van más lakásokban.
Az új szabályok szerint ez szabálytalan
Viszont szabadtérbe új konvektort sem lehet szerelni már régen
Akkormost?
Persze ugyanugy lett felszerelve, de ezek szerint max. tüzet rakhatna mint a MakkÁsz
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 11:38:49
"Ha szezon után, akkor miért kell elötte?
Hameg elötte, mért kell utánna?"
Azért mert beleköltözhet a madár, vagy leeshet a szalonna stb. Meg egy ilyen drótkefét végigdugni egy 8m-es kéményen számomra kevesebb elfoglaltsággal jár, mint utána évtizedekig gyászolni a szénmonoxidban elhuny családtagokat - már ha én is túlélem
@elwood:
:))
Amúgy tényleg nagyobbra építettem: de legalább nem volt gond a béleléssel
Hümüzhümümüz 2010.06.23. 11:41:02
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 11:46:33
Egy zárt égésterű cirkónál sztem nem lehet nagy baj, de nem értek egyébkén hozzá. De az biztos, hogy néha rá kell nézni mondjuk az éves pókkergetés alkalmával: szeretnek ezek az égésterek szétégni...
Hasonló helyen lakik a kollégám, ott is ablaktalan konyha, fürdőszoba (elszívó van) pocsékoló konvektor a szobákban.. mondjuk ott elektromosnak kellett lennie a vízmelegítőnek.
Egy légkollektort simán felraktunk kérdezés nélkül, egy napkollektoros vízmelegítőt viszont a tetőre sikerült kikönyörögnie - ez valami 60e Ft engedélyeztetésbe került a társasház és a födém megfúrása miatt.
Szocreál sux :(
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 11:48:04
beleköltözhet a madár"
Igaz, akkor elötte
De miért utánna is?
nyílméregbéka 2010.06.23. 11:51:34
Ha ugyanaz a kerület, akkor az illető mostanra már biztos odasikerítette a haverjait is. Isten irgalmazzon nekünk!
Nyomek 2010.06.23. 11:52:17
Most meg a céghez jöttek ki, sima iroda, külön kazánhelyiséggel, külön szellőzővel. A díj nem 1700, hanem 8700 Ft.:-) Hogy miért? Hát mert vállalkozók rohadt kapitalisták, akik ki tudják azt is fizetni.
Pedig sokkal védettebb, kevesebbet használt, biztonságosabb, könnyebben ellenőrizhető, mint egy eldugott tetőtéri kéménynyílás. Meg nem is alszik este ott az ember, ami a legtöbb ilyen halálesethez vezet.
Ja, a faszi még CO mérőt is elővett és látványosan hadonászott vele, hogy lássa a paraszt, hogy a másfél perces munkája milyen alaposságot igényel. Mivel a helyiség alul felül nyitott szellőzőjű, CO-nak sok esélye nem volt, és jé, ő sem talált. Hurrá.
Nem az fizet a szolgáltatásért, aki igénybe veszi, hanem az, akiből több pénzt lehet kifacsarni.
Hasonló banda a gázzal kapcsolatos hatóságok, félhatóságok köre is.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 11:59:42
Harangszó,hirek :))
Kiru2010 2010.06.23. 11:59:43
upci 2010.06.23. 11:59:47
Régi ház, 3 kéménnyel, keveset használt kályha volt beüzemelve egy helységben.
Egyszer mi is behívtuk a nagytiszteletű szerencshozót seperni, ha már elkéri érte a pénzt... újra kellett festeni a helységet, mert mire le tudtuk volna "dugózni" egy nedves ronggyal a kémény nyílását, már végzett is (képzelhetitek mennyire alapos volt). Azóta saját kezűleg végezzük a vizsgálatot-tisztítást, kevesebbet költünk festékre.
Anyámnál nagyokos kéményseprő megvizsgálta a kéményt, előre közölték, hogy gázzal fűtenek. Nem baj, ő azért megnézi az alagsorban... Régebben vegyestüzelésű kazán volt kötve a kéményre, az lett kibélelve a gázkazánra. Új diagnózist állított fel, tapintás alapján megállapította, hogy a kémény "dupla"!! Fizessenek két kémény után. Elmagyaráztuk neki, hogy az a szellőző, amit annak érez... Majd kedvesen megfogtam a rottweiler nyakörvét, leakasztottam a láncról, hogy akkor ugye végeztünk? :D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 12:00:00
nilsholgersson 2010.06.23. 12:00:03
Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra,írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!
1,Sárköziné Ági (Budapest)
2,Sárközi Sándor (Budapest)
3,Sárközi Attila (Budapest)
4.Varjú Frigyes
5.Miki Tímea
6. Jánosi Katalin
7.Siklósi Beatrix
8. Lengyel Károly, Ferencváros
9.Koppándi Barna Tornádó Hírküldő
10 Habedank Marianna
11.Kállainé Oláh Zsuzsa (Lila Zsuzsa)
12.Tóthegyi Lászlóné (Erzsike)
13. Tóthegyi Krisztina
14. Helmuth Kohl (Oberschwartzerhausen)
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.06.23. 12:00:55
upci 2010.06.23. 12:03:20
dr. mesterséges színezék 2010.06.23. 12:04:35
Overkill. A főv./megyei közig hivatal bőven elég, lényeg, hogy legyen CC-n az önkormányzat. Ilyenkor már elő szoktak kerülni az elvesző levelek, be szoktak ugrani addig elsikkadt szempontok.
Ленина · http://szanalmas.hu 2010.06.23. 12:08:21
sirsteve 2010.06.23. 12:14:25
bakaruhában 2010.06.23. 12:14:36
Gondolom egy kis jattért, el akart tekineteni a hibáktól. Nem jött össze.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 12:15:24
Tankesőn! (vidéken: köcce)
Nem tudom, hányadik, olyan 10+ lehet.
Mióta atomnapórám van, elég sok összejött már.
@Ленина:
Ez be szép vót!
Drakula!
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 12:26:50
Utána meg azért tisztítunk, mert az égéstermékeket egyszerűbb letakarítani, praktikussági szempontokból, illetve a sok szénszármazék, meg levegőnedvesség gondolom szénsavat csinál (lehet hülyeséget írok) és hiába saválló a csöved azért talán hasznos ha nem terheled.
Ráadásul a kéményseprők is szezon után járnak, gondolom van rá okuk.
Ez olyan, mint a szex: legjobb ha használat előtt is és utána is megtakarítod a szerszámod ;-P
@upci:
Azért koszolt, mert dolgoztatod vagy nem előre adtad a jattot esetleg kevesellte. Továbbá egy 60 éves bácsikában akinek se szerszámja se hozzáértése én nem bízok. Nekem legalább vannak szerszámaim :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.23. 12:30:44
Ez itt a lényeg.
Nyilván a kéményseprő nem véltelenül nem látta a az ajtót.
Amúgy azért ne tegyük hirtele feleslegessé a kéményseprőket, tessék csak megnézni, hány eldugult kémény miatt haltak már meg emberek.
És ugye ha egy értelmes ember kéri a kémény vizsgálatát, a kéményseprő megteszi.
Azt a kibaszott bürokratizmust kéne megszüntetni, ami miatt az ilyen esetek létrejönnek! Tehát amikor a közalkalmazottak bértömegcsökkentéséről van szó, akkor az ilyen marhaságok, felesleges hivatalok bezárására gondoljunk!
2010.06.23. 12:34:36
Istenem, te is ősmaradvány vagy, egy fosszília ezzel a mentalitással.
Igenis a kéményseprő korrupciós pénzt jár beszedni, jól írta Szily.
Secnir 2010.06.23. 12:36:49
ja, és fellógatni mindet. azt nem árt ismételgetni. sűrűn.
mármint sűrűn ismételni és sűrűn lógatni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.23. 12:37:17
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 12:40:56
Elinditottam a bicnicünket!
Itt megtekinthető:
sunews.blog.hu/2010/06/23/vuvuzela_fa
A projekthez további ötleteket is elfogadunk!
Terézágyú 2010.06.23. 12:45:08
"És ugye ha egy értelmes ember kéri a kémény vizsgálatát, a kéményseprő megteszi."
Vagy nem.
Közli, hogy most nincs itt a műszer.
Ha meg azt mondod, hogy nem fizetsz, akkor
1. Ráírja a papírra, hogy nem voltál otthon, nem engedted be - te szívod meg.
2. Közli, hogy holnap vagy holnapután jön, maradj akkor is otthon...
upci 2010.06.23. 12:47:28
négykarika 2010.06.23. 12:47:52
Igy megy ez evek ota.
Ausztriaban
upci 2010.06.23. 12:49:51
1. mé, nem dógozni jár munkaidőben? ;)
2. nem adok én annak semmit, míg nem ír számlát :)
3. szerszám azóta beszerezve, család megnyugodva, hogy a munka rendesen elvégezve...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.23. 12:51:59
Mondjuk ezt nem csodálom, hogy meg kéne szüntetni.
Érdekes, nagyon otthon, 80-as évekbeli társasház, ha kijönnek a kéményseprők (kb. évente) akkor kéményt is sepernek. Mondjuk minket már nem érint, de még sok embernek van olyan fűtése, ami kéménybe megy.
A másik, hogy azért ebben az önkormányzat keze is vastagon benne lehet. Nem csodálkoznék.
upci 2010.06.23. 12:52:35
igazi hős 2010.06.23. 13:00:22
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 13:00:43
Pontosssan!
Rosszindulatú Vászka 2010.06.23. 13:02:22
- A koromhoz képest elég jól nézek ki.
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.23. 13:08:05
birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.23. 13:08:52
upci 2010.06.23. 13:18:09
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2010.06.23. 13:18:13
Persze a vegyes tüzelésű kazán ott figyelt ahol nem szabadna lennie (tartalék kémény, ajtó a lakótérbe), meg sem nézték azt, de a tökéletes tetőkibúvók baszták a csőrét, amíg be nem lett tömve némi színes papírral. Ott lettem volna agyonverem (kivitelező rendezte).
Várom az első éves találkozást!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.23. 13:19:23
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:23:04
Kéménybélelők elvégzik a mukát, furánflex koax, 120e kifizet, elmenek. Kéméyseprő mér tömörséget, nem jó. Kéménybélelők vissza, javítanak. Kéményseprő újra, rendben van. Minden egyes forintját megéri. Életben maradni, megfizethetetlen.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:25:23
Te meg nem szólnál neki a világért se. Nem baj, a természetes szelekció elvégzi majd a dolgát. Nem mintha kívánnám.
Tibike15 2010.06.23. 13:25:38
Követelte az isten barma a tisztitó nyílást és amikor megkérdeztem a gázos szakikat, azt mondták, hogy ez hülye, mert ilyen kazánok kémyére direkt nem tesznek semmilyen nyilást, hogy nehogy bejöjjön az égéstermék a lakásba.
Ilyenkor mit lehet csinálni? Vágassak a csőre tisztító nyílást, hogy elégedett legyen a kéményseprő ?
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.23. 13:26:27
Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra,írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!
1,Sárköziné Ági (Budapest)
2,Sárközi Sándor (Budapest)
3,Sárközi Attila (Budapest)
4.Varjú Frigyes
5.Miki Tímea
6. Jánosi Katalin
7.Siklósi Beatrix
8. Lengyel Károly, Ferencváros
9.Koppándi Barna Tornádó Hírküldő
10 Habedank Marianna
11.Kállainé Oláh Zsuzsa (Lila Zsuzsa)
12.Tóthegyi Lászlóné (Erzsike)
13. Tóthegyi Krisztina
14. Helmuth Kohl (Oberschwartzerhausen)
15. Nemcsák Norris (Nevada Állam,3. hegység,5. halálút,3. Mamutcsontozó állomás,5. szintje,és 4. vaskapuja,ami előtt még Hannibál is állt az elefántjaival anno 1956-ban.)
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2010.06.23. 13:29:39
AlulírottFentemlített 2010.06.23. 13:32:37
SEGÍTSÜNK AZONAK IS AKIKET MEGSARCOLNAK A SZOLGÁLTATÓK ÉS ELVESZNEK A BÜROKRÁCIA ÚTVESZTŐJÉBEN !!!
Ezért ne adjunk sohasem jattot a kéményseprőnek, sőt csak akkor adjunk pénzt, ha tényleges munkát végeznek!
A múló élet helyett, a maradandó életre szavazzunk!
Egyetértesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.23. 13:40:02
SEGÍTSÜNK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK !!!
Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra,írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!
1,Sárköziné Ági (Budapest)
2,Sárközi Sándor (Budapest)
3,Sárközi Attila (Budapest)
4,Sárközi Miklós (Párizs)
5,Varjú Frigyes
6,Szarka Károly
7,Aranymálinkó Béla
8,Miki Tímea
9,Miki Egér (Florida)
10,Jánosi Katalin
11,János Vitéz (Óperencia)
12,Siklósi Beatrix
13,Lengyel Károly, Ferencváros
14,Ferenc Károly (Lengyelország)
15,Koppándi Barna Tornádó Hírküldő
16,Hírzárlat Koppács Szélvihar Béla
17,Habedank Marianna
18,Habethankyou Vanessza
19,Kállainé Oláh Zsuzsa (Lila Zsuzsa)
20,Tóthegyi Lászlóné (Erzsike)
21,Tóthegyi Krisztina
22,Gerlachfalvi Koppány (Kopi)
23,Helmuth Kohl (Oberschwartzerhausen)
24,Szekond Erzsébet (London)
25,Nemcsák Norris (Nevada Állam,3. hegység,5. halálút,3. Mamutcsontozó állomás,5. szintje,és 4. vaskapuja,ami előtt még Hannibál is állt az elefántjaival anno 1956-ban.)
26,Oníl Jakab tábornok (Sziklás-hegység, Csillagkapu Központ)
birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.23. 13:41:07
Szervezzünk országos kémenyseprőmaffia-ellenes polgári engedetlenkedási kampányt!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:42:14
Az a jó. ha nem kell pucolni. Begyújtanak alul újságpepírral, ha elviszi a huzat, akkor jó.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 13:43:25
Seggiccsünk!
Vegyél egy vuvuzelát tőlünk, az árával segíthetsz rajtuk!
Itt:
sunews.blog.hu/2010/06/23/vuvuzela_fa
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:46:09
Már írták, de meismétlem. A döglött galambokat, törött téglát, maltert, egyéb szemetet hogyan szeded ki a kéményből ha eldugítja?
Ja, mindkét végén zárt kémény. Úgy értem.
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.23. 13:46:51
FaBRiK 2010.06.23. 13:46:51
1. Nem jó, német-ül van (angolul volt) és csak magyarul lehet
2. Nem jó, nem ÉME-s
Mondom, van egy EU és vannak akreditált tanúsító intézmények, azaz ez jó, de mutassanak ilyet az általuk forgalmazott (!) kéményre. Furán nézett. Mondom, ott lóg egy másik tanúsítvány a falon (ISO), az is németül (:-)), ezek szerint van dokumentáció kezelésük.
Na erre kihoz egy tanúsítványt. Egy kazánét. 10 éves tanúsítványt.
Végül nem fogadták el, mondván nincs EU szabvány, ÉME-t kérnek. Én meg nem mentem tovább
A végén lett Leier-em drágábban. Aztán kb. 1,5 év múlva, amikor át kellett venniük, az EU direktívákra hivatkozva kértek egy tanúsítványt tőlem. Mondtam, hogy ez Leier rendszerkémény. Nekik akkor is kellett. Csak akkor az első verziónál miért mondták, hogy az nem jó?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.23. 14:03:36
a kemenyt?
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 14:30:29
A visszabontás nem elég: ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie. Mifelénk egy kémény seprését akkor is kifizetik ha egyáltalán nincs is kéményed és soha nem is volt egészen addig amíg nem szerzel pl. az elműtől egy elvi nyilatkozatot, hogy ha szükséged lenne tartalék fűtésre akkor azt majd hősugárzóval megoldod. (az elmű meg azt írja, hogy 1db 16A fogyasztású berendezést jogosult vagy használni akár elég ez neked akár nem)
sertésmájkrém 2010.06.23. 14:33:10
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 14:39:03
Ez a házilag pucolás ellenőrzése való, bár kétség kívül jó a hatékonysága.
Azért ha ilyen "neves" cég végezné pl. áramlásmérést várnék műszerrel 20,40,60,80,120 fokon...
De mit várjak amikor utcai ruhában (de kitűzővel, igazolvánnyal) egyetlen tisztító kefe, létra stb. szerszám, műszer nélkül jön? Nyilván csak pénzt behajtani - én meg pucolhatom a magam kéményét (meg a szomszédokét is.. persze garancia nélkül)
Secnir 2010.06.23. 14:39:12
"ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie."
????
ELŐÍRÁS????
????
HOL?
Secnir 2010.06.23. 14:42:37
Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Lőjenek ők! A tűz elpárologtatja a vizet, és száraz lesz a környezetük!
A szikra fertőtlenít!
Kiváló épületstatikai vizsgálatra is, ha már szétmállott, egy durranástól összeomlik a ház!
OFF:
egyetértek a kezdeményezéssel
ON:
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 14:46:01
indapass90210 2010.06.23. 14:48:47
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 14:49:21
Pucoltasd velük, arra vannak.
"egyetlen tisztító kefe, létra stb. szerszám, műszer nélkül jön"
Talán kint vannak a kocsiban. Mifelénk teljes menetfelszereléssel grasszálnak.
Az egyik egyszer felmászott a 4 méteres kéményre. Mint egy cirkuszi akrobata. Csak lestem.
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 14:50:03
Ezzel nem illene viccelni
Képzeljétek a helyükbe magatokat
indapass90210 2010.06.23. 14:51:18
27. Osama Bin Laden (Afghanistan, Nuristan) (a rakétákat elvinném, semlegesíteni)
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 15:01:10
Én is segítek az árvízkárosultakon. De ez nem a hirdetési fórum.
A skót beballag a helyi újság hirdetés felvételi irodájába.
- Gyászjelentést szeretnék feladni.
- Parancsoljon, Uram! - így az ügyfélszolgálatos - Mit írhatok a gyászjelentésbe?
- McIntire meghalt -feleli a skót.
- Csak ennyi, Uram? Öt szóig ingyenes a hirdetés.
- Akkor írja hozzá azt is, hogy:
- Ugyanitt bicikli eladó.
akárki lehetek:-) 2010.06.23. 15:04:22
Tudom, de akkor inkább nem kellene említeni szerencsétleneket.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 15:07:45
Démonmac1 2010.06.23. 15:09:20
#2 Nem értek egyet azzal, hogy elmaradjon a tűzijáték, mivel az idegenforgalom egy része pont annak köszönhető, hogy van az aug 20. ai móka.
Abból meg pénz van. (szobafoglalás, vásárlás, észegetés)
gyengébbek kedvvért: adóbevétel
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 15:12:02
"ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie."
2 helyen is: a kéményseprőknél van valami jogszabály illetve ha házat építesz/átépítesz kell gondoskodni róla. Hál' istennek elég egy elmü nyilatkozat is ami ingyenes és postafordultával jön.
@atpijkamo:
"Pucoltasd velük, arra vannak."
Igen arra vannak, de nem pucolják ki, legalábbis akkor biztosan nem hiszen gyalog jönnek (vagy nem az utcában áll a kocsija).
Szomszédom egyszer kérte akkor azt mondta, hogy felírja az adatokat, egy hét múlva délelőtt 10-kor jönnek. Tényleg jöttek du 4kor, akkor szerszámmal de ekkor 2 nap szabit kellett kivennie egyiket az összeírás napján másikat meg a munkavégzésén.
Így jobban járnak ha kölcsönadom a pucolómat és megcsinálják 7végén.
Viharzóna 2010.06.23. 15:17:42
Nem olvastam el az összes írást, de látom vagyunk elegen. A családom ingatlanja Heves megyében található, ezenkívül még van két érdekelltségünk Nógrád megyében is. A Heves megyei TŰZKÉV minden évben küld egy "újjonnan kiképzett" képényseprőnek kinevezett kéményseprési díjbeszedőt.
( A Nógrád megyeit már évtizedek óta nem láttam.)
Se kotró eszköz, se golyó, se korom vakaró, csak a számlatömb, amin be szeretné szedni a gázüzemű - több mint húsz éve - kéményem után a kéményseprési díjat.
A portára nem tud bejutni. Utánna jönnek a papírok, hogy majd ekkor és ekkor jön újra.
Majd pofátlan módon, a Heves Megyei Tűzkév vezetése kiküldi a közel négy ezer forintos számlát, hogy mint főpalimadár fizessek, mert , ha nem úgy átadják egy behajtó cégnek. Ezt követik sorrendben, az Országosan elhíresült Itrium Justitia fenyegető felszóllításai.
A Nagy hírű cég - Hm-i TŰZKÉV- két évtizede nem tud rájönni, hogy, ha a gázüzemű kazán, vagy vízmelegítő kormolna, akkor már régen nagy baj lenne.
Ilyenkor nem kéményseprőt, hanem gázszerelőt kell kihívni. No további jó elmélkedést. Tőlem a HM-i Tűzkév nem fog ingyen jutalomalap növelő jövedelmet beszedni. Fizetség, csak elvégzett munka után jár. Aki nem dolgozott meg a pénzéért az ne is tartsa a markát.
Mert ezért csak a templomban szoktak pár forintot adni a sekrestyésnek. De ott legalább a pap megdolgozott érte, mert elmondja, hogy melyik az a párt az országban, akire a jó keresztényeknak szavazni kell.
Rák Attantam 2010.06.23. 15:21:54
Úgy látszik, hogy itt még nem a FŐLÓTUSZ vagy mi a főnök...
AlulírottFentemlített 2010.06.23. 15:45:16
Ehhez szerintem ők csatlakozhattak és küdték tovább :-)
1. Ede
2. Bánki Péter
3. Pötyi bá
4. Aeroviva
5. Hagyjad Imre
6. Exit tours
7. Wizz Air
8. Polgár Jenő
9. Szalacsi Sándor
10. Malvin
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 15:47:25
Én ha lángol az újságpapír, ha nem azért kitakarítom évente 2x mert egy kávéskanálnyi piszok is sok :)
Persze szó nélkül fizetem a szerszámok, műszerek nélkül érkező 60-70 éves bácsinak az el nem végzett munkájáért a díjat, de mindig megkérdezem, hogy ugyan a micsodájával akarja a 8 méteres kéményünket pucolni ? :D
Nem az ezrest sajnálom tőlük, hanem azt a sokszázezret amibe a kéményseprő járda, hőszigetelt tetőkibúvó és beépítési kerete, meg a felnyitható létra a padlásra, padlásról a tetőre ill. ezek beszerelése került. Hiszen nem hogy a kéményseprő nem használta, de én sem...
A másik sokszázezres tétel a kéménybélelés, saválló tisztítóablakok, tégla helyett műkő burkolat még azt mondom van értelme, meg előírás stb.
AlulírottFentemlített 2010.06.23. 15:54:30
Pápai valutát elfogadsz?
pjotrkolja 2010.06.23. 16:08:17
A kéményseprő dolga, hogy ellenőrizze az elvezető rendszer megfelelőségét, tömörség szempontjából ... ezért mér ott, mert ha az elvezető oldal tömörtelen lenne akkor égéstermék nyomát érzékelné a égési levegő oldalon ...
A gázszervizesed majd az elvezető oldalon fog mérni, hogy beszabályozza a cuccot maximális hatásfokra.
pjotrkolja 2010.06.23. 16:16:33
Itt:
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
az országos településrendezési és építési követelményekről
"Tartalékfűtés
94. § (1) A tartalékfűtés lehetőségéről gondoskodni kell
a) minden lakás legalább egy lakószobájában,
b) minden olyan helyiségben, ahol folyamatos tartózkodás szükséges (pl. készenléti, ügyeleti helyiségekben).
(2) A tartalékfűtés lehetőségéről szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető tüzelőberendezés céljára alkalmas, gravitációs üzemű kémény vagy egyidejűleg és folyamatosan igénybe vehető többlet villamos energia biztosításával kell gondoskodni."
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 16:33:52
Köszi, ez az!
pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:35:31
pontosan mennyi is az annyi?
otthonmaradni egy felnottnek, 3500 Ft ket kemenyre ez hany evre is van?
es akkor mennyivel is kellett volna megkenni?
tehat evente ez mennyi is?
Tomi1973Wien 2010.06.23. 16:37:15
pjotrkolja 2010.06.23. 16:40:29
Sok helyen olvastam már ezt az acél tisztítóajtós mizériát ...
Nem csak acél lehet, lehet nyugodtan kettős záródású betonajtó is ... pont az ami eddig is volt.
Bélelni is akkor kell, ha a kémény nem füsttömör. Esetleg tüzelőanyagot váltasz vagy más teljesítményű vagy más tüzelési módú berendezést szerelsz be, kéményt újítasz fel, vagy újat építesz.
Kéményseprőnek nem fizetni, amíg munkát nem végzett!!!!
A fodrásznak sem fizetek míg le nem vágja a hajamat (az idő előrehaladtával egyre kevesebbet) ... persze nem árt tisztában lenni azzal sem hogy mit kell csinálnia ... 27/1996 BM rendelet és mellékleteit hőzöngés előtt áttanulmányozhatja a honpolgár. Kérdésre, a kéményseprőnek ezt el is kéne tudni mondania, hiszen (remélem) nem véletlenül kapott szakmunkás bizonyítványt.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 16:48:35
pjotrkolja 2010.06.23. 16:50:49
Ezt a fémajtós dolgot nem értem ...
Lehet az kettős záródású beton is.
Bélelni is csak akkor kell ha nem füsttömör a kémény, vagy ha változás áll be a teljesítmény, tüzelőanyag, vagy a kémény "geometriájának" viszonylatánan (megemelés, átépítés, újjáépítés), illetve ha használaton kívül helyezett kéményt újból használatba helyeznek.
A fenti esetekben mindig az éppen aktuális szabályozást kell alapul venni.
Kéményseprőnek amúgy meg NEM FIZETNI AMÍG MUNKÁT NEM VÉGEZ ...!!!
Nyilván nem árt tudni, mielőtt hőzöng a honpolgár, hogy mi is az amit el kell végeznie a seprőnek.
Ehhez nyújt segítséget a pár oldalas 27/1996 (X.30.) BM rendelet és melléklete.
pjotrkolja 2010.06.23. 16:52:34
No mindegy ... az ismétlés ugye a tudás anyja.
:)
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 16:53:48
Rák Attantam 2010.06.23. 16:55:33
Nyugodj meg, a kéményseprő annyit sem tud mondani, hogy "két felest kérek". Helyette a pultos kérdi: "a szokásosat, Pali bácsi?", az meg "aha". Aztán mi meg ezekre bízzuk az életünket, hóóóógyne!
Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 16:58:14
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 17:05:39
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 17:07:21
Ja, és javítani nem lehet.
Ja, és javítani nem lehet.
Rák Attantam 2010.06.23. 17:07:36
pjotrkolja 2010.06.23. 17:08:14
Ismerve az emberanyagot, nem vigyorogtam ... kéményseprő vagyok, oktattam már szakmunkást és mestert is.
Valóbban szélles a paletta ... de általánosítani nem kell. Vagyis az utolsó bekezdésed nyithatna úgy is, hogy "Ismerek olyan kéményseprőt aki ....."
Nálunk a megyei lap újságírója megkérdezte, hogy írhat-e arról a kéményseprőről aki nála jár, mert meglepődött, hogy ezt a szakmát lehet így is végezni (nem az "aha" típusú seprő).
Vannak ebben a szakmában is nem kiskirályt, meg hatóságot játszó emberek ... csak ha egy ilyen poszt felkerül akkor kollektíve "minden kéményseprő ilyen" lesz a dolog vége.
Rák Attantam 2010.06.23. 17:11:22
europeer12 2010.06.23. 17:19:59
europeer12 2010.06.23. 17:21:20
aTavasz 2010.06.23. 17:35:29
1. Nem vagyok úgy öltözve
2. tériszonyos vagyok...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 17:44:03
az elmű meg azt írja, hogy 1db 16A fogyasztású berendezést jogosult vagy használni akár elég ez neked akár nem)"
Nemá!
Felár nélkül , alapból jár a 32A, azon felül kell sarcot fizetni amperenként
Stiel 2010.06.23. 18:04:58
Nem írja alá, de ettől még nincs semmi. Ha a lakó nem egyezik bele, akkor nincs is életveszély, vagy mi?
A fejbeleverést persze ettől függetlenül meg kellett volna ejteni. Sztem némi üvöltözés hatására lemondóan továbbállt volna.
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.23. 18:15:31
Kopi3.14 2010.06.23. 18:23:58
Megdobbent 2010.06.23. 18:34:02
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:38:32
Igazából samott béléssel is mehet a kéményed: de az teljes bontás, ráadásul olcsóbb a saválló cső.
Természetesen a szabály az, hogy új létesítmény - aktuális előírásoknak megfelelő kell legyen azaz semmi probléma a 40 éves kéménnyel addig amíg a malter vagy a téglák nem potyognak. Aki pucolt vagy nézett végig webkemerával ilyen öreg kéményt láthatja, hogy nem ördögtől való a bélelés, csak hát a számlát esik nehezünkre fizetni.
Nálam azbeszt tömítéses dupla beton ajtós tisztítónyílás volt a pincében - sima ügy, h cserélem
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:46:53
Stimmel 32A jár alapból, de nézzük csak melyik az a csatlakozó (mer' ugye direktbe otomata után nem kötünk) amelyik üzemszerűen 16A-nál nagyobb terhelést tud viselni: Nnna ez a 4 vagy öt pólusú kerek ipari áram csati (van valami neve is, majd egy villanyász kijavít)
Továbba az, hogy bejön 32A az nem azt jelenti, hogy ráakaszthatsz egy 7,6kWh teljesítményű cuccot, mert mondjuk világítani vagy a megfelelő méretű hüttő üzemeléséhez is kell delej.
Továbbá az összes normál (aka: malacorr) konnektor 16A-al terhelhető ráadásul ezt a gyártók is felismerték így a lakossági villamos hősugárzók és fűtőtestek is villásdugóval szereltek.
Eképpen az ELMÜ állásfoglalása azt jelenti, hogy bármit bedughatsz a konnektorodba ami szabványos készülék, csak így van megfogalmazva.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:51:52
@pjotrkolja:
Ja, látom szakmabeli vagy, nna, nem akarom elvenni a kenyeret dilettáns hozzá nem értő vagyok, csak a kontár munkánál még a sajátomat is jobban becsülöm, tisztelet a kivételnek.
Gyorsan hozzáteszem, hogy a zinformatikust sem engedem a gépemhez sem fizikailag, sem távolról csak a munkahelyemen bár azt a szakmát legalább számomra elfogadható mértékben ismerem
Tecumseh 2010.06.23. 19:22:15
Maga a meló, amit a kéményseprőkkel, a vállalati ranglétra legalján tartózkodó melósokkal elvégeztetnek, az igazából a cég szempontjából elhanyagolható, csak és kizárólag a befolyó pénz számít. A fizetés nevetséges, nincs, vagy csak pár helyen van lehetőség, hogy ne a saját zsebükre kelljen parkolni, a fokozott igénybevételnek kitett munkaruhát hosszú.hosszú ideig hordják ( 3 pólót 2 év, stb...). Nincs BKV-bérlet, benzinpénz csak a pár kiemeltnek) Nemes egyszerűséggel előre megfontoltan rá vannak kényszerítve ezek az emberek a simliskedésre, hazugságra, adócsalásra. A kirendeltségvezetők már jobb helyzetben vannak, ha kellően megkenik őket, szívesen segítenek. Magasabb szinten még méginkább csordogál a pénz, ugye. Különben hogy fordulhatna elő olyan, hogy az alig pár éve még albérletben élő emberke most tizmilliós autóval grasszál, és ingatlanokat vásárolgat befektetésként... Szakvélemények 30-40 ezerért,természetesen kp, és zsebbe, stb..ráadásul néha egy-egy szakvélemény sor.számára többet is kiadnak, a fölös sok10e, 100 e. Ft-t meg ugye megy zsebbe. Lsd pl.a B.P.-t, de igazából sok nevet meg lehetne említeni... És ezek még a hagyományos kémények, nem beszéltem a turbós készülékek körüli hercehurcáról, mert a KMSzT-sek ugye külön kaszt, magasabb árfekvés.
De mesélhetnék arról is, hogy hogyan kennek meg egy-egy közös képviselőt, hogy a házra rákényszerítse a bélelést ha szükséges ha nem, természetesen a Fökétüsz által támogatott, sok esetben kamucég által... Hogy ott milyen pénzek vándorolnak a k.képviselők, az engedélyező személy zsebébe... De az is téma lehetne, hogy ha amugy pályázatok utján lehet megnyerni egy-egy kerületben a kéményseprő cégnek a melót, hogy lehet, hogy évtizedek óta mindig a Főkétüsz nyer, mindenhol? Ki, hol, mennyivel lett megkenve? Bár ez most borulni látszik, változott a helyzet, mint tudjuk...
OK, fontos a mundér becsülete, de ha mondjuk kisöpörnénk a csontvázakat, és a maradék alig pár emberrel tisztességesen el lenne végezve az amúgy tényleg kötelező meló, az többet használna a megítélésnek, mint egy-egy fórumon a ködösítés, mellébeszélés, kidumálás.
vega2 2010.06.23. 20:07:08
pjotrkolja 2010.06.23. 20:07:38
Te szegény szerencsétlen ... ha egy kicsit is odanéznél az ilyen irányú oldalakon tett hozzászólásaimhoz akkor számodra is egyértelmű lenne, hogy nemcsak hogy nem a Főkétüsz-nél dolgozom, de még csak nem is szomszédos megyében.
Nálunk évente jár teljes öltözet (nyári-téli nadrág, 2 póló, 1 hosszú ujjú, tavaszi dzseki, sapka, kesztyű (téli), szájkendő, táska, nyári-téli bakancs, pufimellény 2 évente. Respirátor, védőszemüveg, kézfejközépig mártott kesztyű, ezek elhasználódáskor cserélve.
Nálunk egy 24 lakásos társasház tervére kiadott nyilatkozat kerül bruttó 27.000.-be (ilyet a megyében nem építettek 4 éve).
Nincsenek itt nagy csúszópénzek mert nincsenek nagy kivitelezések ... 100.000.- hahaaahhaahahaha
Ráadásul többségi megyei cég vagyunk ... itt nincs adócsalás, nincs megjátszott megbízási szerződéses viszony, ...
Gondolom, mivel ekkora "szemfüles vagy" és sikerült k....ra kiszúrnod, hogy pont ki nem vagyok, de mégis ennyire a téma szakértője vagy, megvesztegetés csúszópénz miegymás akkor TE lehetsz a szerencsétlen aki alvállalkzóként, feketén dolgoztatsz és egy kémény egyszerűségű kivitelezést nem tudsz úgy megcsinálni hogy a fővárosi "kiskirályok" ne találjanak benne kivetnivalót. Vagyis csak kenőpénzzel tudsz érvényesülni.
Esetleg valami kivágott kéményseprő aki látott egyet s mást és most vagdalkozik.
Igen rólam el lehet mondani, hogy a szakmám tisztelete miatt, és mert nem zsebrehuszár vagyok, nem buzdítok senkit, soha, semmilyen szabálytalanságokra, vagy nem jogszerű cselekedetre. Gondolom neked mint adócsaló, fekete foglalkoztató(tatott)nak ez igencsak visszatetsző.
Az, hogy a mi szakmánkban is van korrumpálható ember az tuti, de az hogy ennek nevezz csak mert nem hunyok szemet orbitális baromságok felett, az barátom téged minősít.
pjotrkolja 2010.06.23. 20:14:51
Írtam egy választ neked, de ez a blogmotor nem akarja az igazságot, ha nem jeleink meg akkor holnap újra leírom ...
Tecumseh 2010.06.23. 20:21:44
pjotrkolja 2010.06.23. 20:25:05
Ahammm ezzel most mit kezdjek?
Tecumseh 2010.06.23. 20:29:07
pjotrkolja 2010.06.23. 20:33:38
Mint fentebb olvashatod, lejött a hsz.
És menjen csak a diskurzus ezen a helyen.
Ja a fórumon ... te milyen néven is írsz ... mert ha utána nézel én mindenhol ezen futok, tudod kicsit egyenesebb dolog (mégha név nélkül is) mint mindenhol másik néven ...
:D
Tecumseh 2010.06.23. 20:35:59
pjotrkolja 2010.06.23. 20:39:09
Ja nem személyeskedés, hogy korrupt főkétüszösnek nevezel. Ohhh
Kérlek-kérlek tedd közzé az infókat a jóakaróimtól .... vagy csak küldd el a mailemre forwardolva:
pjotrkolja@yahoo.com
Kis hazug vagy ...
:)
pjotrkolja 2010.06.23. 20:41:10
:)
Tecumseh 2010.06.23. 20:45:38
pjotrkolja 2010.06.23. 20:47:12
:)
Mert szívesen ... komolyan.
Tecumseh 2010.06.23. 20:53:47
pjotrkolja 2010.06.23. 20:56:39
Amúgy sem érdekel .....
Ja én is küldtem mailt, láthatod a stílből, hogy nem vagyok akkora genny mint aminek be akarsz állítani.
:))
Tecumseh 2010.06.23. 21:08:45
A leveledre meg ment válasz , de sem itt, sem privátban nem fogsz tőlem olyan infót kapni, amit nem neked szántak.
Részemről ennyi volt, minden további szájtépés felesleges ,és értelmetlen.
T2006 2010.06.23. 21:16:31
-De hát volt!
-Igen, egy éve lebontottuk, 10 éve nem használtuk.
-De a gázkémény!
-Azt is! Hőszivattyúhoz nem kell!
-OK Viszlát!
Eddig még oké, de két hét múlva egy kedves kolléga újra jött! Nem is értettem, hátha mégis lett addigra kémény?!
Fateroméknál turbó gázkazán van. Nincs gázkémény. A régi vegyes kémény 16 éve be van falazva. A kéményseprő azt mondta csak akkor nem kell fizetni, ha lebontjuk, vagy le van dugózva!
LE VAN! Igen, mássz fel, nézd meg! Nem! Innen is látszik! :)))
pjotrkolja 2010.06.23. 21:23:09
Ahamm, ami nincs azt nehéz is közzé tenni ...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.23. 23:35:12
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 08:52:27
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 09:01:41
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 09:44:54
(A hasonmásverseny győzteseként kihirdették Ha-Son Leet!)
pjotrkolja 2010.06.24. 10:01:55
Az adócsalózós belátom nem volt szép.
:)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:20:26
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:24:14
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 10:25:13
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 10:26:28
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:44:19
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:45:37
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 10:53:13
SÜN 2010.06.24. 12:47:39
SÜN 2010.06.24. 12:48:35
2010.06.24. 17:05:12
Agyalap 2010.06.25. 07:07:44
Lányom volt otthon a kéményellenőrzéskor. Felhívott, hogy a kéményseprő nem tudja kinyitni a tisztítóablakot. Telefonon instruáltam, és a 15 éves lánynak sikerült...
Szerintem minden kéményseprő köpje magát szemen.
Deuce Bigalow 2010.06.25. 14:38:52
2010.06.26. 11:31:19
csillagház 2010.06.27. 21:49:27
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.06.28. 00:35:41
Akkor??
Deviáns 2010.06.28. 10:15:52
pjotrkolja 2010.06.28. 10:32:09
:)
sirsteve 2010.06.30. 10:08:40
sirsteve 2010.06.30. 10:14:20
sirsteve 2010.06.30. 10:30:54
1: Attól, hogy az elveztő rendszer eldugult, az égéslevegő ventilátor vidáman beszívja a kinti levegőt.
2: Az égéslevegő bevezető oldalán ha füstgáz nyomát találom, az arra enged következtetni, hogy az égéslevegő ventilátor működése nem megfelelő, legalábbis szerintem.
3: Ha az elvezető rendszer tömörségével van a gond, akkor az égéstermékek egy része a tömítetlenséget okozó réseken fog távozni.
4: Az viszont igaz, hogy az égőfejet a szervízes állítja be ideális hatásfokra.
Agyalap 2010.06.30. 14:08:30
pjotrkolja 2010.07.01. 11:40:05
1. Ha bármelyik ág eldugul, a kazán vidáman letilt.
2. A legtöbb esetben egyetlen ventiről beszélünk. Koaxiális rendszer égési levegő ágában csak akkor lehet égéstermék, ha az elvezető rész nem tömör.
3. No látod, érted te ezt ... csak ennek tükrében nem értem az első két feltevésed. Hiszen a belső cső tömörtelensége esetén csak az égési levegő ágba áramolhat az égéstermék, ami akkor ugye kimutatható egy gázösszetétel mérővel.
4. Örülök hogy ebben egyetértünk.
pjotrkolja 2010.07.01. 11:46:06
Nálunk Wöhler Econometer E98-asok vannak, azok mérik ... erősen a gyári adatok közeli értéket mérnek.