Tékozló Homár

Bomlasztott az Impulser előadásán

2013.06.25. 11:05 | jackyll | 108 komment

Anti a mentálhigiéniás kockázatokkal dacolva beült az Impulser egyik hőkamerás állapotfelmérős előadására, ahol megfigyelte, hogyan működik a számítógéps "nyereménysorsolás". 4 óra agymosás után sikerült a társaság felét kimenteni az egymilliós matrac szorításából:

Impulserről már többen írtak, de néhány plusz információt talán meg tudok osztani veletek. Rejtett telefonszámról hívtak egyik délelőtt, majd egy kedves hölgy örömmel tájékoztatott, hogy lakóhelyemen egészségnapot szerveznek, és ingyenesen részt vehetek egy 19 ezer forintos állapotfelmérésen (hőkamerás felvétel). Mivel engem nagyon nem érdekelt, a hölgy pedig nagyon akarta, hogy elmenjek, abban maradtunk, hogy másnap visszahív, én pedig addig egy kicsit utánajárok, hogy miről van szó, mint megtudtam az "impulser.com" oldalon. Ezek után nem volt kétség, hogy elmenjek-e, mindenképpen meg akartam menteni pár embert az átveréstől.

Nincs szükség nagy nyomozómunkára, hogy rájöjjön az ember, hogy valóban átverésről van szó. Többek közt segítenek a korábbi Homár cikkek. A lényeg, hogy a résztvevőknek megmérik a vérnyomását, véroxigén szintet mérnek, és készítenek egy hőkamerás felvételt, ami az előadás során bizonyítékul fog szolgálni, hogy szüksége van mindenkinek az Impulser által árult pulzáló mágneses matracra. A hőkamerás diagnosztika (ahogy ők csinálták) és a pulzáló mágneses matrac hatástalanságának bizonyítása nem erre a blogra való, de mindenkinek ajánlott egy kicsit utánaolvasni, akit érdekel a téma. Erre viszont nincs szükség ahhoz, hogy rájöjjön az ember, hogy tényleg átverésről van szó.

- A cég termékeit kizárólag főleg nyugdíjasoknak tartott agymosás után lehet megvásárolni. A weboldalukon nem lehet megvenni.
- Néhány éve még Magyarországon bejegyzett cég sem létezett, annak ellenére Impulser Hungary néven, valamint Inpulsive Energy néven jelentek meg.
- Az előadó az "Impulser megbízásából" volt ott, a már bejegyzett Impulser (két cég is létezik ugyanazon a címen) minden bizonnyal nem tud felelősséget vállalni az előadáson elhangzottakért. Eléggé Zepter stílusú forgalmazásnak tűnik.

Négy órán keresztül megy a süketelés (pl. ..ha fekete fehér nyomógombos tévénk lenne, akkor 4 kilóval lennénk könnyebbek), eközben kettesével mennek a hallgatók a terem végében lévő vizsgálatra). Az előadás második felében a magát fiziológusnak nevező előadó kiértékeli a felvételeket, amelyből kiderül, hogy az emberek kb. 95%-nak érszűkülete van. (szerencsére a matracuk ezen tud segíteni)

Az előadás végén derül ki, hogy a matrac 1.050.000 forintba kerül. De csak most! Aki hajlandó 3 havonta visszajelzéseket küldeni a cégnek a további kutatásokhoz, az kedvezményeket kaphat. Az előadó elmondása szerint "nagyon utálja" ezt a részt, mert sajnos sorsolnia kell. Volt már, hogy meggyanúsították, hogy a szünetben valakivel többet beszélgetett, és biztos ez alapján döntött a fantasztikus lehetőség kiosztásában. Tehát sorsolás. Mindenki kapott egy kaparósorsjegyet, amin egy hatjegyű szám volt. Csak az első számjegy játszott, tehát 0-9-ig kapott gyakorlatilag mindenki egy számot. Körülöttem  mindenkié 2-es volt.

Ezután elővett egy borítékot, amiben 2x200 ezer forintos kupon volt, tehát a szerencsések megvehetik 650 ezer forintért a matracot. Számítógépén elindított egy látszólag saját programot, pörgetett, az eredmény 7. A negyvenből három szerencsés embernek volt hetese. Meg is lepődtem, hogy nem 2-t sorsoltak ki. Na, de jött az újabb lehetőség. Volt még egy boríték, benne 600 ezer forint kedvezmény + egy fényterápiás lámpa. Újabb sorsolás, ki gondolná: 2-es. :) A három 7-es hallgatón kívül mindenki másnak  kettese volt szerintem. Ekkor megkértem az előadót, hogy sorsoljunk újra, csak a kíváncsiság kedvéért, nehogy újra 7-2 legyen. Mondta, hogy persze, nem probléma. Én ragaszkodtam hozzá, hogy zárja be a programot, és indítsa újra. Erre nem volt hajlandó és csak annyi volt a válasz, hogy "Menjünk tovább, jó!?"

Ezután közöltem vele, hogy eleget hallottam, és elhagytam a termet. Annak nagyon örültem, hogy hallgatók kb. fele utánam jött. Talán azokat sikerült megmenteni, akik nem mertek volna ellenkezni, és aláírnak bármit, amit eléjük tesznek.

A legborzasztóbb az egészben, hogy a hatóságok egymásra mutogatnak, senki nem intézkedik. Az orvosszakma nagy része hallgat, kisebb része (köztük egy kiváló genetikus!!!) a nevét adja ehhez, és örömmel szerepel a cég agymosó videóiban, amit sajnos csak azok láthatnak, aki részt vesznek az előadáson.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.25. 11:17:24

Engem az érdekelne, hogy mennyivel és kit fizettek le a fogyasztóvédelmi, a munkaügyi, az adó- és a közegészségügyi hatóságok vezetői közül!

England win The Ashes! 2013.06.25. 11:19:09

Ez igen, kemènyen küzdöttèl, mint dr. Martin Luther King Jr. Màr vehetsz is egy Oslóról szóló útikönyvet decemberre. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.25. 11:19:19

@Panelproli: Ha nyilvános a telefonszámod (lehetőleg a tyúkbeles), előbb-utóbb megtalálnak.

Dr. Kix 2013.06.25. 11:21:52

@Panelproli: Engem mostanában kezdtek el hívogatni. Ezek szerint akkor kezdek meggárgyulni? :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.06.25. 11:22:07

Amúgy meg ki az a "kiváló genetikus"? Csak nem a pénzért és balliberális elvtársaiért mindenre hajlandó médiadoktor?

Atörökk 2013.06.25. 11:23:00

Ne már... Stirlitz is ott volt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.25. 11:23:06

Vissza sem próbáltak tartani? Már ez az agymosóbiznisz sem a régi.

A TV színei és a tulaj súlya között még mindig nem látok párhuzamot, mondjuk nincs is fizikailag TV-m, szóval akkor én hány kilóval vagyok könnyebb?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.25. 11:24:40

ezt most nem értem. Mért kellett volna újra sorsolni? nem mindegy, hogy milyen számot dob ki?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.25. 11:26:36

@ColT: "A TV színei és a tulaj súlya között még mindig nem látok párhuzamot,"

A régi FF tévék nem voltak távirányítósak. (Kezdetben még a színesek sem.) Ha percenként kell a tévéhez ugranod, hogy csatornát válts, erősen csökken a hájas segged térfogata és tömege.

England win The Ashes! 2013.06.25. 11:27:34

@ColT: te túlsúlyos vagy.

Összefüggés: a règi tèvèkhez nem volt tàvirànyító, így fel kellett emelned a segged, ha az egyesrõl a kettesre (vagy az óerefre, csèesztère) akartàl kapcsolni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.25. 11:28:05

@batgirl: Azt akarta bizonyítani, hogy minden előre el van rendezve.

England win The Ashes! 2013.06.25. 11:28:45

@atpijkamo: Kellett nekem ennyit rizsàlnom...

:)

Manyecska 2013.06.25. 11:29:57

@agresszív kismalac: az én pólómon olvashatatlan lenne:DDDD@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a Jobbikot is érdekli:D

chloe queen 2013.06.25. 11:31:22

@ColT: már el is tűntél annyival

@batgirl: gondolom be akarta bizonyítani, hogy mindig a 7-es és a 2-es lesz a nyerő szám, ergo mindenki "nyer".

Panelproli 2013.06.25. 11:31:24

@Dr. Kix: Nem mindig, csupán csak többnyire mennek tutira. :)
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha elhívnak elmegyek és majd írok a Homárra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.25. 11:31:45

@Dr Jozef Vengloš: :)) ColT-ot szeretjük. De mind a kettőben szerepel a "segged". Na, ez kit minősít?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:35:37

Elvből elvetem az MLM-et, a szerencsejátékot, a másik ember agymosását. Én néha alkalmazom, de megbocsátok magamnak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.25. 11:36:50

anti egy hős! egy önfeláldozó, már-már terézanyai magasságokban szárnyaló altruista, aki megmenti az embereket az átveréstől! szerintem adjunk neki homár-kitüntetést és pénzdíjat.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:38:26

@zsiráfffff: Én felajánlom neki a LÉPEM, mint önkéntes donor...

Manyecska 2013.06.25. 11:43:40

: van itt egy bringás srác, időnként hátulrul jön slunggal tíz centire kerül ki mindenkit, na múltkor láttam hogy jön, kipróbáltam a gázspréjt nem-e fagyott be:D..hát szegény nem pont belemegy a felhőbe??

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:43:48

Komolyan, utálom az áltudományos baromságokat, de annál még jobban, akik az emberek gyengeségeit, hiszékenységét, tudatlanságát használják ki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.25. 11:43:54

@atpijkamo: Értettem, miért írja, csak tulajdonképpen ez egy faSSág. (Na meg volt FF távirányítós, és színes távirányító mentes is.)

@chloe queen: Fúvaze! Sürgősen vennem kell egy TV-t? :D

Igényes 2013.06.25. 11:45:09

: Minden erre épül. No meg a lustaságra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.25. 11:45:16

@Dr Jozef Vengloš: Fentebb írtam, értettem, csak annyira baromság az összefüggés, hogy nem lehetett nem szarkasztikusan megközelíteni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.25. 11:46:25

: +1.
(Viszont megélni meg a hülyékből lehet, akik pl. nem mennek utána az egyes dolgok árainak...)

Most gondoljunk bele, mennyivel könnyebbek lennénk, ha nem lenne autónk :D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:46:59

@zsiráfffff: Lehet ilyen vicces dologgal csatlakozni, hogy ki tud minél hamarabb több szervet falajánlani, mint SZEMEM, LÁBAM, KAROM, NEMAKAROM..

Igényes 2013.06.25. 11:48:44

@ColT: Arra gondoltál már, hogy esetleg csak az ideje drágább vagy kevesebb annál, hogy megérje neki árakat keresgélni? Nem véletlenül a kisnyugdíjasok szaladgálnak az akciók után. Ők érnek rá.

Manyecska 2013.06.25. 11:48:53

: a járdán?? Kicsit prüszkölt. Tőle simán infarktust kaphatnának a kismamák meg elvetélnek az ijedtségtől:(

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:49:06

@ColT: Hülyék téma: Mindannyian vagyunk hülyék néha, csak azt nem mi vesszük észre, hanem mások (ÉnLaci Coelho)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:50:18

@Manyecska: Akkor csak egy gyógy hasbarúgást érdemel a piócás embertől.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:52:03

@Igényes: Jé, igényes! Megvannak még a bibéim! Csak nem tudom, hogy azok-e, főleg időszámításunk előtt...

Írtam egy harmadikat a virágos poszthoz :)

Manyecska 2013.06.25. 11:53:46

: én szeretem saját kézbe venni az irányítást, nem várok a sült galambra:D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:54:52

@Manyecska: Nem szeretem, ha a járdán manővereznek a járókelők között. Elég egy rossz mozdulat jobbra vagy balra. Én inkább gyors léptekkel áttolom, mégis könnyebb megállni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 11:56:17

@Manyecska: Á, ez csak egy utalás volt az Indul a bakterház filmre :) (olcsó poén)

Manyecska 2013.06.25. 11:56:23

: Na csak annyit akartam mondani hogy egy ilyen spray-vel egy kisebb termet simán ki lehet üríttetni poszternak, múltkor véletlen párszor én is megnyomtam :D Elegánsan, távozás után:P:PD sok részeg állat rögtön csendben lett:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.25. 11:57:32

@ColT: "mennyivel könnyebbek lennénk, ha nem lenne autónk"

Kb. egy tonnával. Csak nagyon veszélyes lenne százhússzal száguldozni a kaszni védelme nélkül.

Manyecska 2013.06.25. 11:58:05

: ezt mondom! Mi van ha egy kisgyerek kiszalad elé?? Én már az összes felmenőjét felemlegettem neki, hiába.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:01:19

Nálam dél körül van. Ha ebédeltek, akkor jó étvágyat!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:03:12

@Manyecska: Én is pont erre gondoltam az előbb, hogy a gyerekek össze-vissza szaladgálnak, ráadásul van, aki a kutyáját hosszú pórázon sétáltatja. Az pedig keresztbe rohangál...

Manyecska 2013.06.25. 12:05:43

: köszi, neked is. Kutyámat bringa mellett szoktam futtatni hosszú száron a hülyéje néha megáll hirtelen, háát:D.. na ON.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:06:08

@Manyecska: Spray: Pont ezért ajánlják önvédelmi célra. Viszont vigyázz, mert ha valaki nagyon részeg, vagy nagyon be van lőve, akkor percekre felbőszül tőle, és az ellenkező hatást érheted el vele. Igaz, hogy utána nagyon szemvedni fog, de addig tombolhat.

Manyecska 2013.06.25. 12:07:45

: :DD ja, hallottam! de ez tényleg véletlen volt. Lementem szólni hogy halkítsák le /éjjel kettő/ mert a környék zeng de szartak rám /kártyaparti/:D

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:08:24

szemvedni=szenvedni
(de így is jól hangzik:)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:11:42

Egy szint után nem érdemes harcba bocsátkozni, csak ha biztos vagy a túlerődben :)

A "szemvedni"-nek meg nem embi barátunk örülne, mert igazi elgépelés volt, bár nem Index baki :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.25. 12:13:18

@atpijkamo: ehhez bizonyíték kellett? Ugyan már. Akit belehet palizni, azt új sorsolással is belehet.

chloe queen 2013.06.25. 12:14:27

@ColT: nagyon úgy tűnik, csak ne valami csúcskütyüt, mert akkor átesel a ló túloldalára és rögtön 150 kilós leszel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.25. 12:14:29

@Dr Jozef Vengloš: nem teccő:(
hun a régi jóvágású foci edző???????

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:19:59

@batgirl: Igazad van, HUN a régi jóvágású fociedző, nem pedig GER, BRA

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:22:34

@Dr Jozef Vengloš: de lehet a tévé előtt ugrabugrálni is, hogy aszongya: "a farostszékből álljanak most fel"

Panelproli 2013.06.25. 12:25:58

: Vagy a pulzáló mágnesterápia jótékony hatásától megrészegült kisnyugdíjasoknak: "a karosszékből szálljanak most el"

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:27:12

@Panelproli: Igen, minimum félmillióért, részletre is.

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:30:54

Azért azt minden esetre el kell ismerni, hogy a kormány zseniálisan ráérzett arra, hogy a mágneses biorezonancia és il-ferro népét nem az országkockázati felárral, hanem a rezsicsökkentéssel kell megvásárolni.

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:33:21

: kérdés, hogy meg kell-e védeni az embereket a saját ostobaságuktól.
a válasz nyilvánvalóan: nem, mert akkor már 2000 éve nem lenne katolikus egyház.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:35:06

Azt mondtam már, hogy kedvelem az eredeti poszt íróját? Mert hogy a maga módján felvette a harcot, önkéntes alapon.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:42:32

"Számítógépén elindított egy látszólag saját programot, pörgetett, az eredmény 7."

Szerintem a poszt írója nem a "látszólag", hanem a "láthatólag" szóra gondolt, azt akarta írni. Mi a véleményetek?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.06.25. 12:44:24

: Gondolod tudja a különbséget?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:44:46

@Egyéves Önkéntes: Ezt hívják népiesen populizmusnak :) Bevált módszer, szép szakirodalma van.

Manyecska 2013.06.25. 12:47:22

: az a baj ha csak ez a módszer van..:P

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:50:37

Az orvosszakmával kapcsolatban az a véleményem, hogy aki nem nemzetközileg elfogadott, tudományosan alátámasztott alapokon álló programhoz, rendezvényhez stb. adja a nevét, annak kompetenciáját megkérdőjelezném.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:54:25

@Manyecska: Nézd, a népet csak a nagy tömegek nyelvén lehet megragadni. Ezt rendesen ki is használják, ez így volt, és így is lesz. Az egyén a tegtöbbször bölcsebb, mint nagy tömegben. Ezt a történelem alátámasztja. Ha van itt történész ismerősöd, érdekelne a véleménye :)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 12:56:55

@atpijkamo: Szerintem csak tévedett, de így is érthető, mire gondolt. De becsülőm őt így látatlanban is.

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 12:59:31

technikai hiányosságokat, pl. egyes elütési hiábakt

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.06.25. 13:06:57

@Egyéves Önkéntes: Pontosan, az elütési hiba nem zavarja meg az értelmezést, mert nem érthető félre. De ha egy teljesen más értelmű szó kerül a helyébe, akkor félreérthetővé válik a szöveg. Ez pedig kellemetlen lehet, vagy esetleg utólag pontosítani kell, mire is gondolt az illető.

Fáj a hátam.

É2I 2013.06.25. 13:13:59

@atpijkamo: Hát a fekete-fehér korszakban meg még csak egy csatorna volt, nem volt miért váltani :) Itt max még a románt lehetett fogni, na arra meg főleg nem.

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 13:59:16

@Egyéves Önkéntes: ezt a hvg-n olvastam, pont a hibákat szó hibás

Egyéves Önkéntes 2013.06.25. 14:18:43

: megpróbálom úgy felfogni!

lutria 2013.06.25. 15:01:14

Én már régóta kíváncsi lennék rá hogy ezek a rejtett telefonos meghívások hogyhogy elkerülik a nyugdíjas fogyasztóvédőket és hozzátartozójukat,akik akár szakmai kíváncsiságból is elmennének egy ilyen előadásra,majd írnának egy beszámolót a látottakról a volt kollégáiknak akik ez alapján egy kicsit jobban is rászállhatnának a szervezőkre.
Ha az adóellenőrök álcázhatják magukat hogy lebuktassák azokat akik valamilyen szolgáltatásnál nem adnak számlát,akkor a fogyivédők is alkalmazhatnának nyugdíjas felderítőket ilyen célra.

sargalo23 2013.06.25. 15:47:22

Óriási átverés az egész,az általuk árult vacak megvásárolható kínai webshopban kb. 16000-Ft +szállítás.Komoly gépezet dolgozik,hogy a szerencsétleneket kifoszák.Az elképesztő haszonból /adót természetesen nem fizetnek/megveszik a lecsúszott orvost is.Mindenkinek ajánlom,ha bárkit megkeresnek,azonnal küldje el őket melegebb éghajlatra.Aljas bűnöző társaság .

Tormas Torontal 2013.06.25. 16:23:22

Engem soha nem hivnak ilyesmire. MÉÉÉÉÉÉR NEEEEEM?

Igényes 2013.06.25. 16:52:14

@Tormas Torontal: Nem tudom, de engem sem. Pedig úgy elmennék.

: Gratulálok. Bibében gazdag eljövendő sikereket kívánok neked, sose szenvedj hiányt belőle.

helianthus 2013.06.25. 18:50:17

Zep is dead baby, Zep is dead.

helianthus 2013.06.25. 18:52:05

A telesjopban a Csala Zsuzsa árult mágneses matracot akcióban, mágneses karkötővel, fülbevalóval, derékaljjal, cirka 80 ezerért.
Na ez a szomorú.
Hogy egy nyugdíjas színésznek ilyenhez kell adnia a nevét, mert minden bizonnyal megkapja egy-két matrac árát cserébe.

bekbórd! 2013.06.26. 08:50:20

A cím alapján nagyobb balhéra számítottam.

mildi 2013.06.26. 15:37:58

ááá, azt szoktam volt mondani a ilyen telefonokra, hogy tessék mondani, az hogy nem buktam meg se biológiából, se kémiából, fizikából és matekból ill. a kvázi szkeptikus klubtagságom nem kizáró ok a részvételre? ez ált hat.
egyszer aszonta a csaj a túlvégen, nem baj, sőt! elismételtem neki még egyszer lassan, tagolva, és megkérdeztem, biztosan akarják, hogy én elmenjek? mert sztem nem... hallottam, ahogy koppan a kő a lábfején :) nem mentem el.

PannonBoy 2013.06.26. 15:40:37

Ezek ellen a legjobb megoldás, ha nem vásárolna tőlük senki. Akkor hátha továbbállnának és mennének más ország lakóit lerabolni.

bounty112 2013.06.26. 16:16:46

Hmm ezek engem már egy csomószor felhívtak, mindig elzavartam őket, most már legalább tudom, mit akartak valójában.

Charles63 2013.06.26. 17:26:41

@PannonBoy: Nálad a pont!

Ameddig minden bemutatón lesz 1-2-3 birka, akit be tudnak palizni, addig folytatják. Korábban én is írtam, hogy boldogult nagybátyám 220.000-ért vett no ném légtisztítót, amit fél évnyi hirdetés után 20.000-érttudtam eladni. Ugyanez volt a Zepter Bioptron lámpákkal és ózonizátorral. Még OTP áruhitelt is felvetettek vele.

Gyuszk 2013.06.28. 19:47:09

Miért kéne ehhez hatósági fellépés? Lehet hogy manipulativ eszközöket alkalmaznak (ez ellen tudni kell védekezni), de nem sértenek törvényt. Akivel megvetetnek egy értéktelen vackot egy halom pénzért, az megérdemli.

tabuska 2013.06.30. 17:38:34

Az Impulsernél dolgoztam X ideig. Minden héten meg voltak adva a városok a helyszínekkel és az időpontokkal pl.: Kecskemét-Háry Hotel Hétfő 8:30 vagy 4. kerület Csülök Étterem (igenigen..étterembe is kimentek a baromarcúak a sz@ros műszereikkel), és addig kellett hívogatni azt a várost, amíg nem fogytak el az időpontok. Egy dolgozónak 10-15 "részvételi jegyet" kellett kiküldenie egy nap de pl hétfői időpontra 90 embernek kellett kiküldeni CC szinten, tehát pl csak Kecskeméten 450 ember kaphatott "részvételi jegyet" a termékbemutatóra. Szóval aki kap ilyen jellegű telefonhívást, szóljon az összes ott élőnek, hogy ne menjenek el erre, mert időpazarlás és átverés!
Azért is mentem el onnan, mert hányinger az, amit művelnek a nyugdíjasokkal és azokkal is, akik ott dolgoznak. Amikor megjelent a Forró Nyomon-ban a termékbemutatós adás, másnap a call center vezető és a csoportvezetők finomkodtak, hogy a cégnek semmi köze ehhez és hogy valami hiperszuper tanúsítványt is kapott a mágneses matrac és mennyi kórházban is használják ezeket. Aha, semmi köze...mivel nincs tv-m, ezért én is megnéztem neten azt az adást, napersze rögtön felismertem a matracot. Nincs köze...lol.
Szóval ismétlem, aki kap olyan hívást, hogy: "Orvosok által elismert, de az alapellátásban nem férhető hozzá, mivel nagyon drága diagnosztikai eszközökkel történik az analízis" szöveget hallja a "kifogáskezelésnél", kérdezze meg, hogy hol lesz, tegye le a telefont, majd szóljon a város többi lakójának, hogy NE menjenek el erre a termékbemutatóra!

Vígh Zoltan 2013.08.25. 20:31:50

Sziasztok!

Szeretném megmutatni nektek az érem másik oldalát mivel előadó vagyok sok éve már több ezer előadással a hátam mögött,és ugy látom itt mindenki a szegény nyugdíjasokat szidja akiket átvernek:))Azokat a szegény nyugdíjasokat akik minden héten más és más cég reklámbemutatóira ülnek be ha kell minden nap,ha kell naponta többször az egyik előadásról mennek a másikra azokért a filléres ajándékokért amikért képesek végig ülni és végig bólogatni a több órás programot és a végén egymást rábeszélni hogy vegyen valaki csak őt ne zargassa senki.Üzletszerűen cserélgetik egymás között a meghívókat az ajándékok értékében,és a program végén majd megölik egymást és fellökik amikor a kollegák kiosztják nekik a részvételért járó ajándékot mielőtt az előadást látványosan végigalusszák és unatkozzák karba font kézzel és lábbal mivel többet voltak már ilyenen mint amennyit tartott az előadó.Ingyen vacsora ,rántott hús és sültburgonya minden nap ott van az előadáson hogy a vacsi meglegyen,ételhordót hoz magával természetesen.Én ugy gondolom hogy aki egy 200 t-os ajándékért amilyenekkel tele van már a szobája hogy karácsonykor legyen mit adni az unokáknak képes végigülni egy több órás programot az meg is érdemli hogy megmalmozzák,ez egy örök harc lesz a rutinos előadásra járó ajándék és vacsora vadászok és az előadók között.Nem kötelező senkinek részt venni ilyen programon,senki nem behívót kap hanem meghívót,ha nem ajándékvadász rutinnyugger akkor ugysem vásárol ha igen akkor pedig meg fogom büntetni pár százezerrel amit ott rejteget a temetésre a paplan alatt ,csak elmegy a kedve a potya ajándéktol egyszer,amit ugyis kifog fizetni egyszer:))))

Mitzimackó 2013.11.10. 15:10:17

@Kitalátor = másként_gondolkodó: én egy csomó faszkalapot inkább az echo-n látok :-) az balliberális?

Csökkentfényű Púty 2013.11.20. 11:46:09

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Na ez engem érdekelne,mert sikerült náluk lehúznom 3 kemény hetet,mint cc opi.....:(

marionette 2016.03.25. 17:17:41

Érdekes, arról majdnem semmit nem olvastam itt, hogy hatásos-e az a matrac bármire is, avagy sem. Mi is részt vettünk egy ilyen előadáson és bizony azok közé tartoztunk, akik a legolcsóbban jutottunk hozzá pedig nem voltunk beépített emberek, és kaptunk "ajándékokat" is, amiket azóta is folyamatosan használunk. Azt elég nehéz azonban általánosságban lemérni, hogy azért nem vagyunk betegek, mert használjuk, avagy azért nem, mert alapból nem vagyunk azok. De azt tudom, hogy mi győzött meg minket. A férjemnek születésétől fogva van egy nem túl nagy, de akár veszélyessé is válható problémája az egyik végtagjának. Az ominózus hőtérkép ezt a részt teljesen hidegnek mutatta a kezelés előtt, olyannyira, hogy szinte nem is látszott, hogy van, míg a kezelés után rendben volt, látszott, ha nem is pirosan, de narancssárgán. Ezt nem lehetett manipulálni! Minket ez meggyőzött, mert elképzelhető, hogy egy komoly műtéttől vagy éppen egy akár halálos érelzáródástól mentette meg. Az meg, hogy győzködnek meg némiképpen manipulálnak..., bármilyen boltos is manipulál a szép kirakatával, vagy éppen kedves, olykor tolakodó magyarázataival, vagy a manöken, aki mutatja a ruhát, ami sosem fog úgy állni rajtunk. Kereskedők, ez a dolguk, eladni egy árút, ha lehet legtöbbért. Mi, akik a szocializmusban nőttünk fel idegenkedve figyeljük őket, mert azt vettük, ami volt, nem kellett hozzá reklám, de a kereskedői szakma az egyik legősibb foglalkozás. Emlékeztek, hogy fel voltunk háborodva a filmek közti reklámokon? Ma már természetes, de majd ha pisztolyt fognak a fejetekhez, hogy vásároljatok, akkor lehet reklamálni!

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.25. 17:33:55

@marionette: "Érdekes, arról majdnem semmit nem olvastam itt, hogy hatásos-e az a matrac bármire is, avagy sem."

Azért nem olvastál, mert nem érdekes, minden általános iskolát sikeresen végzett ember tudja, hogy a hétköznapi mágnesességnek az emberi szervezet működéséhez semmi köze.

Van az MR képalkotó eljárás, de az több nagyságrenddel nagyobb mágnesességgel operál. Ha egyszer befekszel egy MR gépbe, hangos kattogásokat hallasz majd, akkora áramok folynak a tekercsekben, hogy hallatszik. De még az MR-t se gyógyításra, hanem diagnosztikára használják.

Bármilyen mágnesterápiás eszköz hatása egyenlő a placebo hatásával. Ha férjed meggyógyult, az örömömre szolgál, de ugyanúgy meggyógyult volna egy tízfilléres fehér kis placebó pirulától, ha azt mondod neki, hogy félmillió forintba került.

marionette 2016.03.25. 19:47:39

Na, ha ismernéd az én férjemet, ilyet biztos nem mondanál, tőle még egy Béres vitamint is alig tudnék kikunyerálni! Azt rajta meg rajtam kívül senki nem tudta, hogy a keze milyen állapotban volt, de tényként láttuk, hogy a 10 perces kezelés után visszatért bele a vérkeringés (mert ugye láttuk a képet a kezdeti állapotról is!). És ha az évtizedek óta tartó állandó zsibbadást valami megszüntette, akkor lenne miről beszélnünk. Igaz, mostanában már nem használja a matracot, de nem is látom, hogy folyamatosan dörzsölgetné a kezét, nincs vele semmi problémája. Ha ő rászánta magát a vásárlásra, hidd el, komoly oka lehetett rá. Mondjuk hogy nem szerette volna, ha levágják két ujját. Persze az olcsóbb lett volna...!
Sajnos tavaly kipróbáltam az általad említett gépet, ami végre megállapította az orvosok helyett, hogy egy hetes perforált vakbélgyulladásom volt..., szóval nekem tök jó hogy van, mert lehet elpatkoltam volna, de nem tudom, hogy hogy jön ez ide. Ja, a mágnesesség miatt. Gondolom azon mennyiségű mágnesesség már ártalmas lenne, ennyi meg lehet akár hasznos is! Persze a rákot biztos nem mulasztja, de talán megelőzésre jó lehet.

marionette 2016.03.25. 20:01:25

Amúgy elgondolkoztam azon, hogy végül is nem elképzelhetetlen, hogy megnézték, kiértékelték a képeket, és azokat hozták valamilyen trükkös módszerrel helyzetbe, akiknél láttak valamilyen okot a vásárlásra. Mert valahogy abba a kategóriába tartoztunk, akik 240.000.- ft-ért vehettük meg..., igaz, nem volt ránk írva a nevünk, meg effélék, de ha már összeesküvés elméletet kell gyártani, én benne vagyok... :-)

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.25. 22:40:01

@marionette: "240.000.- ft-ért vehettük meg...,"

Egy martacot hússzoros áron megvenni az nem lehetőség, hanem durva lehúzás.

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.25. 22:41:44

@marionette: "azon mennyiségű mágnesesség már ártalmas lenne, ennyi meg lehet akár hasznos is"

Nem árt, mert nincs rád hatással. A kisebb mágnesesség még annyira se.

marionette 2016.03.26. 07:07:50

Mivel, gondolom én, a kereskedelemben nem árulják, így lehetőségnek tűnt, hiszen a kezdeti ára négyszer annyi volt, és ilyen áron csak néhányan juthattak hozzá. Ez esetben mindegy, mennyit ér.

És arról mi a véleményed, hogy köztudottan vannak olyan helyek a Földön, ahol erősebb a mágnesesség, így emberek áramlanak oda gyógyulni?

Nem tudom mekkora tudós vagy, de az önbizalmaddal biztos nincsenek problémáid. Én viszont meg sem szólalnék, ha nem lenne bizonyítékom a jótékony hatásra! Persze az tény, hogy relatív kevés ember születik olyan testi rendellenességgel, amivel a férjem, amire, sokadszor írom, nincs orvosi megoldás más, mint az amputáció, de lehet ő az egyetlen a világon, akinek ez segít. Ha másként nem, 60 év után valami el tudja vele hitetni, hogy már nem is zsibbad a keze!

Amúgy én elég jó egészségnek örvendek és elég nyughatatlan is vagyok, nem szeretek egy helyben heverészni, úgyhogy én nem használom rendszeresen, de már az is valami, ha az ember napjában 20 percre lenyugszik. De emellett biztosnak érzem a nem túl nagy, de valamekkora hatását legalább a vérkeringésben. Azt nem hiszem, hogy egy rákból kigyógyít, de azt el tudom képzelni, hogy többféle problémában megelőzendő lehet a szerepe. Pl. ilyen téren igenis jó lenne információ áramlás. Csak hát ami nincs, annak létezéséről nem beszélünk, így van ez. Ha egészséges emberek egészségesek maradnak az felér ugyan egy csodával, de nem beszélünk róla. Ám mondjuk ha legalább azt olvasnám, hogy valaki rendszeresen használta, de ilyen, és ilyen gondjai lettek annak ellenére, az már információ lenne!!! Persze az sem tuti, mert lehet, hogy a használat nélkül már feldobta volna a talpát, de mégis valami. Azért elképzelhetetlennek érzem, hogy ha tényleg ennyire hülyeség, akkor miért nem állítják le az arra illetékes szervek. Persze..., maffia.

marionette 2016.03.26. 09:10:18

@atpijkamo106:
Igen, lehet, de nem tudtuk, hogy melyik üzletben árulják :-( Tisztességes volt-e az egész, az más lapra tartozik, azon a részen már régen túl vagyunk, megemésztettük. Akkor megtehettük ezt a luxust, úgy gondoltuk, hogy jó lesz nekünk, és nem csak a magunk megnyugtatására mondjuk, hogy jót is tett. Akkoriban még nem volt olyan széles a látókör, mint most, az internet mindennapos használatával..., valószínűleg most nem vettük volna meg..., legalábbis annyiért semmiképpen.

De most nem az ár érdekel, hanem a hatása. Mert hogy kizárt, hogy ne lenne semmi pozitív hatása, de az emberek többsége csak a negatív élményeit osztja meg az emberekkel.
Valójában engem igazán CSAK az érdekelne, hogy káros hatása van-e, hogy ilyet valaki vélt-e felfedezni. Mert amúgy jó néha megpihenni, és még talán a placebo is jobb, mint a nagy semmi!

hu.wikipedia.org/wiki/Placebo
süti beállítások módosítása