Tékozló Homár


Panaszt tett, erre a Raiffeisen felmondta a számláját

2018.07.11. 13:28 | Homár Hilda | 83 komment

4450723931.jpg

Egészen a mai napig biztos voltam benne, hogy egy bank csak örül az ügyfelének, hiszen az ügyfél pénzt jelent, és mi mást akarna egy bank, ha nem abból jó sokat, így aztán - hacsak nem szeg folyamatosan szerződést az illető -  nem szüntetnek meg csak úgy számlákat. Erre jött Gabi és egy sztori, ami akár az első fele, a Westend-beli Raiffeisen fióknál kialakult és elég rosszul kezelt káosz kapcsán is kikerülhetne hozzánk, de messze nem ez a fő csapás. Gabi ugyanis elég biztos benne, hogy az ügyfélkezelés kapcsán tett panasza miatt szünteti meg hirtelen a bank 13 év után a számláját, ami azért elég elképesztően hangzik. Megpróbálunk utánajárni a dolognak.

Kedves Homár!

Az alábbi történetet szeretném megosztani a Raiffeisen Bankról, illetve szeretnék segítséget kérni a sorstársak (ha vannak) felkutatására:

2005 óta vagyok a bank ügyfele; az elmúlt 13 évben elégedett voltam a választásommal.

2018. június 29-én délután 4 és 5 között felkeresetem a Westendben található fiókot. A fiók bentről kulcsra volt zárva, az ajtón olvasható tájékoztatás szerint:

A bankfiók ügyfélterében az ügyfelek korlátozott számban tartózkodhatnak, ezért a bejárati ajtó időszakosan bezárhat. Az ajtózáráskor érkező ügyfelek a fiók biztonsági őrétől érkezési sorrend szerint sorszámot kapnak.

Olvasson tovább!

Végtelen ciklusba került olvasónk, pedig csak 2 koncertjegyet akart venni a Ticketpron

2017.06.27. 16:21 | Homár Hilda | 36 komment

kazuaki-horitomo-monmon-cats-1.jpgEgyszerű, és .... egyszerű. Annyira, hogy úgy tűnik, nem is működik túl fényesen a OTP Simple Paye.  Olyan persze van, hogy a technika átmenetileg megmakacsolja magát. Az viszont, hogy az emiatt beragadt pénz visszaszerzéséért mit kell kiállni, eléggé agyvíz fellforralós.

Helló Homár!

Egy sima jegyvásárlással szívok második hete. Múlt kedden próbáltam a Ticketpro-n keresztül 2 koncertjegyet venni. Az oldal az OTP Simple Pay szolgáltatását használja a vásáráláshoz, ezen keresztül próbáltam vásárolni kártyával, de a rendszer visszadobott, hogy a vásárlás sikertelen Ám a jelzett sikertelenség ellenére azonnal kaptam az SMS-t a bankomtól (Raiffeisen), hogy az összeget levonták a kártyámról. Viszont visszaigazoló mail továbbra sem érkezett arról, hogy esetleg mégis sikerült megvenni a 2 jegyet, szóval ott álltam, hogy se jegy, se pénz.

Hívtam a Simple ügyfélszolgálatot, hogy ilyenkor mi van? Mondták, hogy igen, sajnos hiba volt a rendszerben, de ilyenkor a bankom még nem terheli be az összeget a számlámra, csak zárolja azt. De ők már küldtek is egy igazolást a Raiffeisennek, hogy nem tartanak igényt az összegre, mivel a vásárlás nem jött létre, úgyhogy nyugodjak meg, 1-2 napon belül feloldódik a zárolás, és a pénz ott lesz a kártyámon. Közben neten ránéztem, az összeg tényleg csak zárolva lett, megnyugodtam, vártam.

Egy hét múlva (ezen a hétfőn) újból ránézek a netbankon keresztül a számlámra, az összeg már nincs zárolva, ugyanis könyvelve lett, mint sikeres tranzakció.

Olvasson tovább!

Keresünk egy embert a Raiffeisennél, aki meg tudja mondani, mit tartalmaz az éves kártyadíj!

2017.04.10. 12:24 | Homár Hilda | 132 komment

screenshot_2017-04-10_12_22_58.png

Egy ügyfél barátunk nem az az elveszett fajta, sőt, mondhatnánk, a tudatos fogyasztó mintapéldánya. Utánanéz, rákérdez, bemegy, megír, érdeklődik és kérvényez, ami elképesztő sikereket hozott neki eddig a bankjánál. Ezúttal viszont fennakadt a rendszeren egy olyan egyszerű kérdéssel, hogy mit tartalmaz az éves kártyadíj összege, amire legnagyobb döbbenetére a legszofisztikáltabb válasz is az volt: "Senki nem tudja". Szerinte ez nem elfogadható. És szerintünk se.

Kedves Homár!

A következő történetemet osztanám meg veled, illetve veletek a Raiffeisen Bankról:

2011 óta vagyok az ügyfelük és eddig elégedett voltam velük. Minden úgy ment náluk, ahogy elő volt írva, soha semmire sem panaszkodtam. Személyesen is csak pozitív tapasztalataim voltak, mert a bankfiókokban sem kellett többet várni, mint 15 perc, de ez is a maximum volt, ami ráadásul nem volt jellemző. Minden ügyintézés gördülékenyen ment. Egy valami viszont szúrta a szememet, de ennek is csak azután adtam hangot, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy az ismerőseim bankja sokkal ügyfélbarátabb, mint az enyém. S hogy mire gondolok?

Különböző bankoknál több ismerősöm rendelkezik bankszámla szerződéssel, amiért fizet évente vagy/és havonta X díjat (ami nem egy ökör ára), s amikor bizonyos időközönként lejár a bankkártya érvényességének ideje, akkor nem is kell semmit sem csinálnia, a kártya a megszokott metódus szerint a postaládában landol, mindenféle külön/plusz díj felszámolása nélkül. Gondolom, az éves kártyadíjba bele van kalkulálva ez a mutatvány. Véleményem szerint aki hosszú-hosszú évek óta van egy banknál, az felfogható a lojalitás egyik jelként is. Ez nálam is így működött.

Olvasson tovább!

A BAR-lista vajon mi és hogy lehet lekerülni róla?

2015.06.03. 09:59 | Homár Hilda | 118 komment

4450723931.jpg

Én nem tudom mi történt, de az elmúlt hónapokban mintha megszaporodtak volna a dupla-lófejes bankot érintő panaszok. Az alábbi történetben alaposan megkeserítették volt ügyfelük életét, akit sikerült az - általa bájosan bárlistának hívott - rossz adósok BAR- vagy modern nevén KHR-listáját fennfelejteni, naná, hogy aktív státuszban.   

Jöjjön hát egy hosszú, de annál tanulságosabb történet, amiből bárki, akinek valaha is volt (van, lesz) banki hitele tanulhat és okulhat. 

Előzmény:
Svájci frankos lakáshitelem volt, mint sokan mások, én sem tudtam fizetni, a háztól szabadulni akartam, egy ingatlaniroda és egy követeléskezelő kombón keresztül ez össze is jött. A hitelt  visszafizettem, a számlámat a banknál megszüntettem, az ügyintéző még fel is világosított a passzív bárlista mibenlétéről. 

Olvasson tovább!

Raiffeisen, Raiffeisen, nem lesz ez így jó FRISSÜLT

2015.05.18. 14:57 | Homár Hilda | 83 komment

4450723931.jpg

Tejfel Jancsi reakcióideje szerintem nem nagyon segíti az érdekérvényesítést a hétköznapokban - ezt a március végi sztorit 4 napja küldte, így a levél végén feltett kérdése leginkább költői, de azért érdemes lamentálni az egész történeten, különös tekintettel arra a részre, hogy a Raiffeisen-ügyfél fáradjon már át az OTP automatájához, mert az övék éppen nem működik.

Kedves Homár,

Egy szösszenet arról, hogy ingyenes-e az ingyenesnek ígért készpénzfelvét a Raiffeisen banknál. Tanulság nincs, hacsak annyi nem, hogy banknak szavát ne hidd... Amennyiben közlésre érdemesnek találod, tedd ki az oldalra.

Végtörlesztő vagyok, nekem nem járt az ingyenes banki elszámolás. A határidő lejárta előtt egy nappal - sajnos előbb nem volt lehetőségem rá -, március 30.-án reggel első utam az ominózus bank oktogoni fiókjába vezetett, kitöltött nyomtatvánnyal. Röpke órányi várakozás után sorra is kerültem (épp rendszerleállás volt, gondolom a sok hozzám hasonló halogató kérelemdömpingjét nem tudták befogadni) és az ügyintéző úr színe elé járulhattam.

Olvasson tovább!

Új Raiffeisenesek körültekintően a pénzfelvétellel! FRISSÜLT

2014.12.10. 14:10 | Homár Hilda | 24 komment

raiffeisen-bank-international.jpg

Csaba mindenféle indulatot és zsörtölődést mellőzve írta meg levelét, úgyhogy a hőbörgő részeket kénytelenek vagyunk mi pótolni: egy központosított nyilatkozatnyilvántartót biztos nem egyszerű egy élesben működő, ezért folyton változó rendszer mögé kreálni (bár ugye adja magát a kérdés, hogy hogy a francba működött eddig ez az egész enélkül???). Még talán az is oké, hogy ha egyszerre csak egy banknál lehet ilyenje az embernek, akkor jelezze lemondással, ha már máshol akarja ezt érvényesíteni. De egyrészt mért az a megoldás, hogy az átmeneti időszakban egyeseknek nem jár ez a dolog, másrészt és főleg MIT GONDOL AZ, AKI EGY 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES VÁLTOZÁSRÓL SZÓLÓ ÉRTESÍTÉST 2-DIKAI DÁTUMMAL AD POSTÁRA???

 Kedves TH!

A Raiffeisen-nél decemberben nem jár az ingyenes készpénzfelvétel, legalább is azoknak az ügyfeleknek, akik korábban más banknál igényelték ezt, és ezután váltottak a Raiffeisen-re:

Olvasson tovább!

Fizetése felét vitte a Raiffeisen-törlesztő

2014.01.09. 14:49 | jackyll | 84 komment

Naiv ügyfél 8 év után először nem fizette hitelének törlesztőrészletét, amire a Raiffeisen azonnal szó nélkül leinkasszózta a másik számlájáról a fizetése felét:

A problémám szerintem nem egyedi, a banknak joga van hozzá, így ezzel akár véget is érhetne a történet, azonban az eljárást nem tudom elfogadni, ugyanis egyedi elbírálás alapján szívtam meg. A bank pedig nem inkasszónak hívja, amikor saját terhének fedezésére jelentős összeget hív le a főszámlámról felhasználva a havi fizetésem felét. Még a NAV is kedvesebb, az csak 33 százalékot von le maximum. Az alábbi levél ment a panasz@raiffeisen.hu címre.

Ezúton kívánok panaszt tenni a Raiffeisen Bank eljárása ellen, mely egyben a család megélhetését is veszélyezteti. A Raiffeisen Bank felé kollégáik telefonos megkeresését követően több ízben jeleztem - továbbá személyesen is felkerestem a veszprémi bankfiókot -, hogy a szerződés szerinti jelzálog hitel fizetését a jelentősen megváltozott családi és anyagi körülmények miatt egyelőre nem tudom megtenni, azonban nem kívánok teljesen kihátrálni a fizetés alól, az ingatlan értékesítésében látjuk a kiutat, melyre lépéseket is tettünk, addig a lehetőségekhez képest a bank türelmét kérem. A fizetési nehézségeim ellenére a bankkal történ folyamatos kapcsolattartás mellett a jelzáloghitel fizetése 8 éve késedelem nélkül történik, ezért sem értem a bank jelenlegi, a család megélhetését veszélyeztető tettét.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása