Tékozló Homár

Már az anyakönyvvezető is jattot kér, zsebbe

2007.08.08. 00:10 | szily | 93 komment
Erre varrjanak szociológusbajusz-szálakkal borzasított gombot: kollégánk, B., a hétvégén tanú volt egy esküvőn, ahol a nemzetiszín szalagos néni pikk-pakk levágta a vőlegényt egy számla nélküli ötezresre. Az indoklás volt a legszebb: azt mondták, négyen jönnek, de hat lett belőle, így nagyobb terem kell. Végül is másfélszer annyi ember, muhaha, levél lent. 

Négy emberrel sima procedúra, hattal már szertartás a házasság Ferencvárosban.

Az egyik barátom szombaton kötött házasságot az állam előtt és engem kért meg tanúnak. A puritán szertartás - csak a tanúkat hívták meg - a ferencvárosi házasságkötő teremben, a Bakáts téren zajlott.

Megérkeztünk, de nem négyen, hanem hatan, mert a másik tanú is hozta a párját, akárcsak én. Odaadtuk a személyinket az anyakönyvvezető néninek, aki a tipikus piros-fehér-zöld csíkos, ötvenes hölgy volt. Egy perc után visszatért és azt mondta Á-nak és E-nek, hogy a párral szeretne beszélni. Azt gondoltuk, le akarja őket beszélni. Nem ez történt.

Á visszajött egy perc múlva, idegesen és azt mondta, pénzt akarnak tőlük. Azt hittem, ez természetes, de kiderült, nem az volt. Elvitt egy tízezrest, de fel kellett váltani.

Majd kijöttek és idegesen elmesélték, az történt, hogy az anyakönyvvezető kollégája közölte velük, az ígérttel ellentétben nem négyen jöttek, ezért nagyobb terem kell, fizessenek ötezer forintot. Nem tudtak mit tenni, kifizették, nem akarták ezzel elrontani a napjukat. Számlát, nyugtát természetesen nem kaptak.

Az esküvő kb. öt és fél perc volt. Még pezsgőt sem adtak a végén.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2007.08.08. 00:25:12

heheh. mocskos féreg banda. a papokról kéne írni. akik símán elraknak esküvőnként egy tizest számla nélkül szombatonként forgalomtól függően többet kevesebbet. vasárnap meg a keresztelésekért...

hurka gyurka 2007.08.08. 00:27:36

Le kell szakítani a házasságkötő terem ajtaját.

Angéla 2007.08.08. 00:33:22

Tényleg átmentek nagyobb terembe? :)
Már csak a látszat kedvéért, nehogy szó érje a ház elejét... :D,
merthogy kiváncsi lennék arra a 4 fős házasságkötő teremre ahol nem férnek el 6-an.

lecso1013 2007.08.08. 00:34:11


Nagyobb terem,
több levegő.
Több személy,
több elhasznált levegő.
Világos!!!
Vagy nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.08. 01:04:19

ez mar szinte hihetetlen
monnyuk en kikudtem vona az asszonyt, marmint ha tanu vagyok
varjon batiz papucsban ennyiert kint
sikeres ember nem lehet , aki nem tudja a megoldast

További magyar hang 2007.08.08. 02:10:10

Még szerencse, hogy nem volt felszerelkezve zigóta-detektorral az anykönyvvezető, hogy van-e embrió is a teremben.

Zaklató_Panda 2007.08.08. 03:11:11

Egy vacsorameghívót rá kell kötni egy darab féltéglára és bedobni az ablakukon. Persze előtte a szöveget át kell húzni és ráírni helyette, hogy: ...SOHA.. MÉG SOHA A KURVA ÉLETBEN NEM VOLT VELEM SENKI ENNYIRE UDVARIATLAN!
Vagy csak simán le kell tépni az ajtajukat.

Megdobbent 2007.08.08. 05:24:52

Ertekelem, te erre buszke vagy? Hat ez legyen a legnagyobb oromod.

hulyemagyar 2007.08.08. 06:38:10

Hát, ezt már nem lehet anyázás nélkül lereagálni.
Szóval, a büdös krva anyját!
Bazz, hát milyen egy nyomorult ország ez!?
"Szerencse", hogy a hölgyek közül nem volt senki várandós, mert akkor már biztos, hogy egy 10-esre nyúlták volna le őket. Mer' akkor már 7-en lettek volna, és ahhoz meg konferencia terem kell.
Érik az ajtóleszabós forradalom... :)

., (törölt) 2007.08.08. 07:08:46

Á! Aki házasságot köt, az sikeres ember nem lehet..))

rhiannon 2007.08.08. 07:19:29

Az egyik ismerősöm mesélte, hogy nekik a piros szőnyeg használatát is külön meg kellett fizetni. Amikor pedig rákérdeztek, hogy ha nem kérik a piros szőnyeget akkor felszedik? (le volt szögezve). Erre persze azt mondták: Hát persze, hogy nem!

jesszumpepi (törölt) 2007.08.08. 08:02:00

Velem hasonlót játszottak el a 90-es években egy másik kerületben.Aznap a mi esküvőnk volt az első.Mi időben érkeztünk,bő félórát vártunk,mert "még ki kellett takarítani a termet".A bejelentkezéskor egy üveg pezsgőt beszéltünk meg előre,hogy legyen mivel
koccintani.Amíg a két tanúval egy belső szobában várattak minket - a rokonok az előtérben - udvariasan mondtuk,hogy nem egy,hanem két üveg pezsgőt kérnénk,természetesen kifizetjük. Feszült szóváltás lett belőle,hirtelen eszükbe jutott,,hogy ez nem vendéglátóipari egység,nem is adhatnának alkoholt,mert megbüntethetik őket.Még ma is sírva fakadok,ha rájuk gondolok,annyira sajnálom őket:-((( Aztán persze adtak két üveggel,iszonyat magas áron,számla nélkül.Olyan pezsgőzhetnékünk támadt,hogy a második üveget ki sem bontottuk,elvittük magunkkal.És még csodálkoznak,hogy csökken a házasságkötések száma!

Asadachi 2007.08.08. 08:07:30

Remélem egy nap az ilyen embernek cifrafosása támad a ligetben, és a wc-s néni a plusz adag papírért elkér tőle plusz 5 rongyot. Vagy befosik, vagy kifizeti ...

ducas 2007.08.08. 08:10:17

Név, cím, annya neve/hogy lehessen kurvázni.../, tajszám, adószám, beosztás...
Az egészet egy qrva nagy tacepaóra és kiffüggeszt a Bakáts téren, KORRUPT DISZNÓ felirattal...Mer az ilyen, de a főnökei se olvasnak Homárt, úgyhogy hiába dödögünk itten...
Homár, tacepaókommandót kellene alakítani...

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.08. 08:17:32

Mindenki tudhassa, hogy az állam a legnagyobb lenyúlógép. Ez a sztori egyenes folyamodványa a fenti ténynek. Utálat, ami adóbeszedés cimén folyik mutyilandba.

A zanyakönyvvezetö meg monnyonle.

moderátor 2007.08.08. 08:21:52

Ákos és Eszter... te meg egyszerűen csak B? Ejnye!

2007.08.08. 08:34:11

Barátnéjom mesélte, hogy amikor ők esküdtek (nem Budapesten), felárért a pezsgőn kívül lehetett kérni VERSMONDÓ KISFIÚT és egyébb majomságokat, amikre már nem emlékszem... szerencsére

Anubisz (törölt) 2007.08.08. 08:41:01

Én arra lettem volna kíváncsi, olyankor mi van, ha a vőlegény azt mondja: nem fizetek...:)Akkor nem adja össze őket a nyanya?? Mlyen indokkal? :)
Én anno egy templomi esküvőn tapasztaltam az alábbiakat: a vőlegény más vallású volt, a pap már ettől karmolta magát,méregtől vörös fejjel és sértődötten a ténytől hogy egy eretneket kell kiházasítania, egész idő alatt a házasság árnyoldalairól, és a válásról beszélt, meg mindenféle rémségről, ami a fiatal párra vár, a násznép csak hüldezett, hogy biztos, hogy jól hall, esküvőn vagyunk? Utána szemrebbenés nélkül eltette a 10ezrest, és a tortát amit a tanu férjem tiszte volt átadni neki az ifjú pártól köszönetképpen... Mindezt a 90-es évek elején...

Dr. Trebitsch 2007.08.08. 08:46:13

Amennyire tudom, a házasságkötés két tanúval, ceremónia nélkül, mint adminisztratív aktus, ingyenes: az anyakönyvvezető irodájában. Ha többen vannak, jogosan mondják, hogy ebben az esetben ki kell bérelni a termet. Jó, mondjuk szarrágás, de jogszerű. Az, hogy zsebrevágják a zsét, viszont már nem, ahogy a számla nélküli feláras pezsgő sem az...

HeHe 2007.08.08. 08:46:22

Csakhogy itt nem az állam nyúlta le a pénzt, hanem az alkalmazottja és nem az állam számára, hanem a saját zsebébe.
Anyakönyvvezető nénik figyelem! Tudok óccsóér' pezsgőt, a hasznon osztozhatunk!

HandG 2007.08.08. 08:50:49

Az állam a legnagyobb lenyúlógép!
Gyorsan tanuló alkalmazottakkal.

Vagyonvizsgálatot nekik!:)

rez 2007.08.08. 08:52:49

Anubisz: egy hasonló, bár ott a pap faja volt; ara református, vőlegény zsidó, templom róm.kat.
mondja a pap: - s most itt áll előttünk ez két tiszta keresztény lélek...

Tibee 2007.08.08. 08:54:49

Sziasztok!
Nekem 1 hónapja volt az esküvőm. Házasságkötő teremben rendezvényszervező működött. Ha te viszed a zenét, ha ők adják akkor is 6900Ft.
Versműsor:7100Ft.
Fotózáshoz a segédfényeket csak akkor kapcsolják be, ha ők fotózhatnak, 25 képet 9900Ft-ért.
És mindez 20 percre...

csipikeazóriástörpe 2007.08.08. 09:20:11

A mi esküvőnkön a pezsgőt vihettük, voltak olyan rendesek, hogy pénzért kitöltsék poharakba, a szülőknek adott virágot szintén vihettük, sőt sk át is adhattuk, ők plusz lóvéért belevették a dumába.Ha esetleg a nászinduló helyett más zenét szerettünk volna, vihettünk volna saját lemezt, jó pénzért lejátszották volna.Ja az igénybevett plusz"szolgáltatásért" kifizetett pénzről még egy nyugtát sem kaptunk...Állam...Közigazgatás...

csattanómaszlag 2007.08.08. 09:21:40

a trikoloros ötvenest meg a balcsin magzatsarcolós házinénit összezárni, majd különös kegyetlenséggel szájukat letépni (no meg persze az ajtajukat)!!

bizonytalan  2007.08.08. 09:28:27

aki tugyátokhol tartja az esküvőjét, szóval az tugyátoknemmilyen ember.

Bit Rot 2007.08.08. 09:31:48

Nagy terem
Több levegő
Kevesebb számla
-> Kevesebb adó

Secnir 2007.08.08. 09:36:10

hát nem tudom. nem lehetett volna a trikolórt átkötni hirtelen a néni és a kolléga nyakán? amíg a barát és abarátné húzza kétoldalról, addig nagyon engedékenyek tudnak lenni.

ami a sajátomat illeti: vidéken ezek ismeretlen fogalmak. asszem nekünk csak a csokrot kellett megvenni, a házasságkötő terem, meg a zene stb. ingyé volt. rendes volt az előadó is, előtte két héttel behívatott minket, hogy válasszuk ki a zenét, a díszletet (ha kérünk), nagyjából milyen szöveget mondjon, van-e vmi extra kérésünk, milyen pezsgőt szeretünk stb. Megbeszélte velünk, hogy kiket várunk, ez alapján ki hova üljön. ehhez képest ez az eset több mint vérlázító.
ja, évek múltán találkozunk az abc-ben, zöldségesnél stb, tök kedvesen a nevünkön szólítva megkérdi hogy vagyunk stb. és a kedves érdeklődéséért sem kér pénzt. pedig már huszonvalahány éve ő adja össze az embereket...

BGYCS 2007.08.08. 09:37:42

Várd csak ki amig az esküvő után jön az első gyerek! Akkor megtudod mit jelent jattolni. Rokont kirakták a folyosóra mikor vajúdott, mert momentán nem volt nála egy tizezres...nem számitott rá hogy megindul a szülés...Látta, hogy aki leadja a tizest, azt a korterembe teszik. Körzeti doki rendel, háromszazas vizitdij lecsenget, plusz ezres az asztalra különben pár jó szó után mehetsz haza. Az ezresért már viszgálat is jár.

BiG_ 2007.08.08. 09:39:16

Nagyobb terem, számla nuku? Nem is tudtam, hogy a ződteknőcben van házasságkötés! :-)))

Üdv!

tompus 2007.08.08. 09:39:18

2 éve a 15. kerületben ingyenes volt a házasságkötés, ha semmi "extra" szolgáltatást nem kért az ember. Persze mi kértünk zenét (3500Ft cédéről). És az általunk hozott pezsgőt is felszolgálták +1000Ft-ért. A pezsgő mondjuk érdekes átalakuláson ment át, mert mi édeset vittünk és szárazat kaptunk, ráadásul csak 4 pohárral, az üveget nem is láttuk. Végülis így 1 üveg pezsgőből 2 esküvő is kijön. Mondanom sem kell, hogy számlát természetesen nem kaptunk. Meg elég kellemetlen volt, hogy közvetlenül a ceremónia előtt még pénzzel bajlódjunk, ráadásul olyan stílusban, mint a boráros téri aluljáróban.

irgumburgum 2007.08.08. 09:39:54

Az én esküvőm ('97-ben) szuper jó volt. Csak a két tanu volt jelen, meg anyám, aki a gyerekeket terelte egybe. Simán a nagyteremben voltunk, persze bevonulás, zene, szőnyeghasználat, miegyéb nélkül. Kb. addig tartott, amig megkérdezte a hölgyike, hogy akarjuk-e (ugyebár a gyermekáldás szépségeiről már nem kellett mesélnie), "igen, igen", aláírás, kész. Szóba nem került, hogy fizetnünk kellene a teremhasználatért. Lehet, hogy ez a ritka kivétel? Vagy lehet, hogy nem volt pofája kb. 2 percért pénzt kérni?

vape 2007.08.08. 09:40:38

Gyerekek! Nektek nem tűnt fel, hogy ezt a cikket is B. küldte be? Nem véletlenül ugyanaz a B., aki tegnap még azon volt kiakadva, hogy a badacsonyi házinéni pénzt kért a barátnője pocakjában lévő baba után (miután ő éjjel belógott a panzióba aludni a rokonokhoz a barátnőjével)? Ugyanis ott pont esküvőre siettek haza Olaszból.
Ha a két író ugyanaz a B., akkor a végén a Tékozló Homár átalakul B. bloggá, és az csúnya világ lesz.

PioDVD 2007.08.08. 09:41:38

Ezelőtt bő 10 évvel történt, hogy egyik barátunk templomi esküvőjén a ceremónia előtt az egyik tanút (templomban lehet, hogy nem úgy hívják a kísérőket) félrehívta a pap. Gondoltuk, valami adatot egyeztet. Majd' 5 perc várakozás után visszajöttek és kezdődött a ceremónia.
A végén, a templom előtt mondta a tanú az ifjú párnak, hogy igazán szólhattak volna neki, hogy egy 10 e-st kell fizetni a "műsorért", mert ugye nem mindig jár ennyi pénzzel.
Az ifjú pár meg döbbenten közölte, hogy ők már odaadták a pénzt a papnak korábban...
Szóval és röviden, ha már a papok (a szentek, puritánok, csak a népnek élők, anyagiaktól mentesek, ......) ilyenek, mit csodálkozunk a mezei hivatalnokokon?

BiG_ 2007.08.08. 09:41:39

Sőt, ez egyfajta hálapénz-féle? Akkor jön a Molnárlajoshorváthágnes és jól bevezeti erre is a vizitdíjat... Ugye a szerelem az a betegség, amely egyszerre két embert dönt ágynak. Ami ugye a nagy ágyszámleépítés mellett nem kis koordinációt igényel... :-D

Üdv!

stichus 2007.08.08. 09:41:52

most erre mást nem lehet mondani, csak hogy a durva anyját

bc 2007.08.08. 09:46:15

Nekünk 2 éve 40000-et kellett fizetni Nagykovácsiban - ennyi, ha a 4 szokásos helyszín közül választ az ember.
Ráadásul az anyakönyvvezető a lelkünkre kötötte, hogy a szertartás közben biztassuk, mert nagyon izgul és elrontja. Egyébként is az egy dolog, ha mi jól érezzük magunkat, az a fontos, hogy neki is jó legyen. Azóta is várja, hogy síírva nézegessük együtt végig a fényképeket...

PioDVD 2007.08.08. 09:47:00

Mielőtt félreérthető lennék: nem védeni akarom a büdös ribancot.

rati_viki 2007.08.08. 09:48:55

Nekünk tavaly volt a polgári esküvőnk a III. kerületben. KB 20-an voltunk. Az ingyenes szertartás árai:
5000 a terem (akkor is ki kellett volna fizetni, ha 2-en megyünk)
5000 a zene cd-ről,
6000 a vers (amit végül nem kértünk)
Pezsgőt nekünk kellett vinni, de ingyen öntötték poharakba (megjegyzem kérésünk volt, hogy mivel kevesen vagyunk, pezsgőzzön mindenki, de ez megoldhatatlan volt számukra, csak mi és a tanuk ihattunk. 3 üveg pezsgőt kellett vinni)
A gyertyázást már meg se mertük kérdezni. A szertartás 15 percig tartott, bevonulással, fényképezkedéssel. A termet 1 órára kaptuk elméletileg, de a 15. percben, már kizavartak, mert itt a következő pár.

VIC20 2007.08.08. 09:52:29

Hehe, velem próbálták volna... Ráadásul ilyen átlátszó baromsággal.

Ceterum... de jó, hogy nem Budapesten élek, a barbárok között!

(Szegeden a nagyteremben megcsinálták hatunknak mindennel, ingyen. Ráadásul a környék is kiesebb, mint Fegyencváros...)

instant vízpor 2007.08.08. 09:52:42

Aki Pesten köt házasságot, az nem sikeres ember... :D

A mi esküvőnkön mi vittük a pezsgőt és a virágot, viszont az illetéken kívül nem fizettünk semmit, mégis volt vermondólány, és két anyakönyves (egyik esketett, másik a köszöntőt mondta). A munkadíjuk mindössze egy nagy tálca süti volt. Igaz mindez faluhelyen.

A pap az már más tészta. :) Őt még a vacsorára is illett meghívni, természetesen a nejével együtt.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.08.08. 09:53:17

Nekem 52 nap múlva lesz az esküvőm Pesterzsébeten. Felhívtam, és megérdeklődtem, hogy mennyibe fog kerülni 4.920,- Ft az alapdíj, és egy 50-essel drágább a saját zene. Mármint 50 magyar forinttal. Szülőköszöntés? Benne van az árban. Saját zene? Szintén. Nyugtát kapok róla? Természetesen. Szóval vannak normális anyakönyvvezetők. Ugyanez a kerület az, ahol az okmányirodában soron kívül kezelik a lakcímigazoló kártya intézését, és most figyelj, 20 perc múlva, ingyen és bérmentve a kezemben volt a kártya, egy nagyon udvarias, velem egyidős-szerű vörös hajú hölgytől. 20 perc, aszittem eldobom a maradék szőke agyam :D

tibiapu 2007.08.08. 10:01:24

pénzt kértek a szertartásért? ezen nem kellene csodálkoznotok... a mi világunkban már régen a "pénzváltó törvénye" a zsinórmérték.
Tudok fővárosi kerületről, ahol a legnépszerűbb dátumokban (nyári szombatokon)csak azt esketi össze a házasságkötő asszonyság, aki tőle rendeli meg az esküvője catering és technikai szolgáltatásait. a többieknek marad a péntek, vasárnap... és ezt az arcodba mondja, a szégyen legkisebb jele nélkül. szakítsuk le az ajtaját :-)

kagika 2007.08.08. 10:14:54

Nekem 2005-ben lett volna az esküvőm (elmaradt, kétszer is :D), pontosan nem emlékszem az árakra, annyi tuti, hogy nem volt sokkal több, mint 10ezer ft. Ebben benne volt a teremhasználat -mi sokan lettünk volna-, a pezsgő -azt mi vittük volna, de a felszolgálás...-, a saját nevünkkel ékesített pezsgőspoharak, a versmondó gyerek, a szülőköszöntés, és a fényképezés. Szerintem ez annyira nem volt húzós, én legalábbis nem találtam annak, többre számítottam. Az anyakönyvvezető is normális volt, bár én nem jutottam el a ceremóniáig, ki tudja, hogy ott mi történt volna még... :)

kagika 2007.08.08. 10:16:53

Egyébként meg ha ez a B. az a B., akkor neki szokása mindig, mindenhova egy-két plusz fővel érkezni, bejelentés nélkül. Én már tudom a köv. sztorit. "Lefoglaltunk magunknak két repülőjegyet, megérkeztünk négyen Ferihegyre, ezek a pofátlanok meg ki akarták velünk fizettetni a plusz két jegy árát!" :)))

xombat.com 2007.08.08. 10:27:14

Nekem 52 nap múlva lesz az esküvőm Pesterzsébeten.
...
egy nagyon udvarias, velem egyidős-szerű vörös hajú hölgytől. 20 perc, aszittem eldobom a maradék szőke agyam :D

hogyan fogjunk magunknak ferjet 20 perc alatt

Tibee 2007.08.08. 10:32:24

Na a 13.kerületben sem kell félteni az egyik (3 van) rendezvényszervezőt. Szerinte abban a házasságkötő teremben csak és kizárólag Ő tud fényképezni (hozzáteszem olyan ronda képeket mutatott, majdnem röhögtem), mert csak ő tudja, hogy mikor mit csinál az anyakönyvvezető, csak ő tudja, hogy honnan jönnek a fények, mindezt 25 db papírkép 10.000-ért. Aztán amikor mondtuk neki, hogy nekünk már van fotósunk, akkor meg volt sértődve, de még akkor is lökte a szöveget, hogy utólag meg fogjuk bánni, hogy nem vele készíttettük a képeket. Szerencsére az esküvőkor nem volt ott, különben bittos letéptem volna a haját:)

CLaWz 2007.08.08. 10:52:50

Nálunk az anyakönyvvezető még elég jó fej volt (most nősültem 4.-én) nem kért pénzt csak megadta hogy kivel KELL megcsináltatni a szertartást. :)
Indoklás: a terem hangosítását az a vállalkozó szerezte be, tartja karban.
Vicc: nem működött az anyakönnyvezető mikroportja, magyarul a 80 vendégeből az első 15 ha hallota a szavait. Mikor számonkértem a dolgot, kiderült, hogy nem új a probléma. HA-HA, anyátok!
Mindenesetre azért nem volt drága az "ingyenes szertartás", 11k volt a költsége. Ebben benne volt a művirág asztaldísz (ezt mindenkivel megvetetik - ugyanazt persze, mert ottmarad!) a BB pezsgő és a zene (mi vittük, nem kellett a "ríkatós" szar) meg az anyakönyvvezető vicces hangosítása.
Azé' jól beszélt meg kell hagyni, szal végül is örülök. Szép volt jó volt, fel voltam dobva! ;)

Christie 2007.08.08. 10:53:47

Nem kell flancolni! :) Mi direkt egy kis faluban tartottuk az esküvőt-lakodalmat. Több mint 100an voltunk. A polgári esküvőért nem kellett fizetni, csak vittük a pezsgőt és a szülőknek szánt virágot. Volt versmondó lány és saját összeállított zenénket játszották. Na jó, a pap minket is lehúzott 8000 forinttal, cserébe viszont nagyon szép szertartást kaptunk. A lagzi pedig egy igazi falusi fogadóban volt, fergeteges hangulattal.

potyautas 2007.08.08. 10:59:08

Ez egy kategória azzal amikor temetésen felszámolnak harangozási díjként 800 forintot. De legalább arról van számla.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.08.08. 10:59:33

xombat :) A vőlegényemmel voltam bejelentkezni az ő címére :D A vörös hölggyel nem tudnék házasságra lépni. Nincs kukija, mondhatnám kukinuku. A nemléte nálam kizáró ok, nőstény ivarú lévén :D

isti77 2007.08.08. 11:04:23

"Azt gondoltuk, le akarja őket beszélni. Nem ez történt. "
De ez történt, csak ő nem értette meg a célzást. :)
Majd megérti néhány év múlva...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.08. 11:13:11

Hát ha nekem ilyennel előállt volna, először is jól belerögtem volna képébe, majd megkérdeztem volna mi a kurva anyjáról hadovál, nem egy liftben tartjuk a házasságkötést, szóval köszi, nem kell a nagyobb terem. Persze mindezt ellentmondást nem tűrő stílusban. Mivel 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem tudott volna különösebb indokot felhozni, szépen beálltam volna a párom mellé. Utána már a 6 ember mellett nem hinném , hogy olyant mert volna mondani, hogy nem adlak össze titeket ha nem fiztesz. Akkor saller repült volna neki, nem is akármekkora.

Dócziné a ládából 2007.08.08. 11:24:49

Okos tojások megmondják, hogy kit, hogyan kell ilyenkor elagyalni....
Ha ez valóban így történt megér egy feljelentést!
Mostanában kerülni fogom az indexet mert rosszabul élek mint gondoltam.....

Garp szerint.. · http://garpszerint.hu 2007.08.08. 11:27:27

Ejj, azért ez már bosszantó, ahogy picsogtok! Azt képzelni, hogy az állam bácsi zsebében landol a plusz öt ezer forint, amivel lenyúlták a kedves versenyzőket, képtelenség. De az még nagyobb képtelenség, hogy ezt ott a helyszínen nem reagálták le sehogy, csak odaadták a lét, és magukban morogtak egyet. Figyuszkáljatok! Ha mindenki behúzza a farkát és mordul egyet az ilyen esetekben, ugyan hogyan várhatnánk el, hogy kisebb legyen a korrupció és a mutyizás?? Jól a 3,141592-nájába kellett volna rúgni!!

Бабаяга 2007.08.08. 11:34:06

Az anyakönyvvezetőt ki kell rúgni!

Az esküvőhöz azért ragaszkodnak még ma is néhányan, mert az állam ezáltal jogokat biztosít a számukra és ezért lenyúlni őket?

A termet illetően, ha jól emlékszem kötelező, hogy ünnepélyes keretek között történjen meg azaz ki kell menni a házasságkötő terembe. (Nekünk télen volt az esküvőnk hétköznap, miattunk (5 perc) fűtöttek be a birkahodály méretű terembe és nem kértek semmit. (Mi persze csak négyen voltunk.)

ödi 2007.08.08. 11:35:25

Ja, én már 2000-ben 5000 Ft jattoltam zsebbe, tehát ezt figyelembe véve még olcsón megusztad.
Indok: munkaidőn kívül voltunk házasságot kötni ( szombat).

Nagyvakond 2007.08.08. 11:37:02

Nem is posztra reagálok, hanem a hisztizők, a pénzlenyúlós önkorm. alkalmazottak és papok fikázóira, ill. a polgári esküvő árait kifogásolókra:

1.)
A pap/lelkész ha kétszer kéri el a pénzt (volt ilyen hozzászólás), az nyilván tisztességtelen - szó se róla! De:

2.)
a templomi esketésnek egyrészt valóban van ára, de az (egyelőre) teljesen törvényesen áfamentes! Miért?
Talán azért, mert nem lehet elégszer mondani: az ÁLLAM NEM TÁMOGATJA A GYÜLEKEZETEKET ÉS AZ EGYHÁZAKAT, akárki, akármelyik párt akármit is mond! A költségvetés konkrét programokra, közfeladatot ellátó kiadásokra (kórház, iskola idősotthon stb., és ezek járulékos költségeire + pl. műemlékvédelem okán renoválás) ad zsozsót, DE NEM a gyülekezetet, a templomot, a hitéletet, nem a pap/lelkész rezsiköltségét fedezi - mert azt a hívek támogatják a bedobott (adózott) forintjukkal!

2.) Ugyanúgy, mint bármilyen más "termék" megvásárlása esetén: itt is UTÁNA LEHET JÁRNI, hol olcsóbb, sőt, hol ingyenes a polgári esküvőn élvezni kívánt szolgáltatás. (Nekünk ingyér vót, s azt kaptuk, ahogy akartuk, vagyis 5 perc alatt, munkábamenetel előtt, no pezsgő, no zene, meg szavaló kisfiú - s nem volt semmi zsebbe pénz... XI. kerületi önkorm.)

No.

Kisztihand - ne má hisztizzetek zsigerből - por favor!

Nagyvakond 2007.08.08. 11:39:21

(Ja, de azért volt "rendes" esküvő - csak a polgárit komolytalankodtuk el...
Csak a rend és tisztesség kedvéért teszem hozzá.)

Бабаяга 2007.08.08. 11:40:12

Kedves Imi és mások, akiket lenyúltak a papok!
Nem akarok véled(veletek) kötözködni, de az egyházi esküvő magánügy. Az állami meg közügy.
Mellesleg azoktól, akik tagjai egy templomi közösségnek, azoktól nem szoktak pénzt kérni.
A keresztelő pedig ingyenes. A lelkipásztorok egy része azzal él vissza, hogy naív műkeresztény semmit nem tud, igazából csak a buli/szokás kedvéért ragaszkodik a templomi szertartásokhoz. Igazából az ilyen fazonokat el kéne, hogy kergesse, vagy rávenni, hogy két-három évi előkészület után a lelkiismeretük szerint döntsék el, hogy mit akarnak. Ha ezt tennék a pásztorok a hozzájuk tévedt barikákkal, akkor is felháborodnának a népek.

Nagyvakond 2007.08.08. 11:44:48

Kedves Бабаяга!

"Osztom" véleményed módfelett!

Tavimajom 2007.08.08. 11:47:41

Házasodni ősi román szokás... Aki ezt teszi, sikeres ember nem lehet...
Anyakönyvvezető néni valószínűleg vénkisasszony, kellett neki a pénz a belépőre a Magányosok klubbába. Szegényke...

Apucika 2007.08.08. 11:52:18

Lehet, hogy túl naiv vagyok, de én ezt az egészet nem hiszem el. Annyi hihetetlen történetet ki lehet találni, csak egy kis fantázia kell hozzá és szórakozhatunk rajta, esetleg fél délelőttöt eljátszunk vele.
(Igaz még mindig jobb, mintha Anyáznánk!)

mahabharata 2007.08.08. 11:52:19

Néha, egy -egy vérlázítóbb esetnél olyan érzésem van, hogy nem itt egymásnak kellene szövegelünk, hanem a megfelelő helyekre hivatalosan írni stb. Ezúttal az illetékes Polgármesteri Hivatalba...nade az is elég ha néni munkahelyi e-mail címére belinkelnéd a homárt;)

2007.08.08. 11:58:28

szerintem is fotosopp :)

Nagyvakond 2007.08.08. 12:00:01

Mahabharata! Ezzel is egyetértek- amúgy szoktam is, minden komment nélkül.
Az ukrán-magyar határos, vámos linkre pl. a VPOP-tól annyit reagáltak, hogy vették a panaszt...
Ja, és az ímélemet rendes névvel aláírtam, semmi ilyen buziság hogy "Al Saïd [Al Said]"...

KaPé 2007.08.08. 12:11:23

Nekem 30 fős esküvőm volt, a pezsgőt, zenét mi vittük és ingyen volt minden. Jakérem, a kis falu előnye :-)

pos 2007.08.08. 12:11:44

GyurcsányFerencváros monnyon le!

kerou 2007.08.08. 12:21:57

Én tavaly meg mertem kérdezni ugyan ennek a kerületnek az anyakönyvvezetőjétől, hogy legyen szíves megmondani, a tervezett időpontban melyik kolléga tartja majd a szertartást. Ettől a rendkívül indiszkrét kérdéstől felháborodva becsapta az anyakönyvet és lebaszta az asztalra, majd feltette a mindent vivő kérdést: Honnan tudjam én azt? Nem ott tartottuk az esküvőnket...

Apucika 2007.08.08. 12:36:34

A mi városunkba az Önkormányzat honlapján minden tisztviselő neve, beosztása és E-mail címe szerepel, így könnyen azonosítható a dolgozó.Ha ez nálunk (vidéken)történt volna meg és a jegyző vagy a polgármester tudomást szerezne ilyenről, akkor a kedves öregecske anyakönyvvezető hölgynek már másnap reggel nem kellene bejönni dolgozni.Egy lehetősége lenne, hogy elmegy a háziorvosához és táppénzre íratja magát, majd mehetne leszázalékolásra. Vidéken még nagyobb a civil kurázsi, vagy jobban megbecsülik a munkahelyet? (ne talán tisztességesebbek az emberek?)

jesszumpepi (törölt) 2007.08.08. 12:59:51

vape 2007.08.08. 09:40:38


Ez bizony ugyanaz a B.,mellesleg kollega.Nem sok levelet egészítenek ki utólag "Update"-tel,mint az magzatsarcolós levelét.

jesszumpepi (törölt) 2007.08.08. 13:02:39

Az utolsó lehúzós vidéki már rég meghalt,mumifikálták,és elrettentő példaként mutogatják.

optipista 2007.08.08. 13:05:11

Miert nem hivtatok rendort?
2500-ert elintezte volna, hogy ne kelljen 5000-et fizetni! :-D

optipista 2007.08.08. 13:06:39

Ne legyetek mar ilyen szivtelenek! Es ok akkor mibol fogjak kifizetni amikor oket lehuzzak?

Tana 2007.08.08. 13:15:42

Emberek menjetek falura házasodni!
Ott talán az anyakönyvvezető a szomszédod és az 5ezres helyett valami jó kis gyerekkori történetet fog "elsütni" mindenki derülésére.
És talán a környezet is alkalomhoz illőbb, nem olyan reták, mint a 9keres Tanács!
Ja, hogy ehhez vidéken kéne lakni! Hát igen, ez megold egy-két urbánus pöcsséget.

anomália 2007.08.08. 13:58:39

SzanaszétSzolizott!
Pesterzsébeten a levegőtlen, szellőzetlen, légkondi nélküli házasságkötőben el fogsz ájulni pasiddal és násznépeddel egyetemben! Egyetlen esélyetek, ha aznap elsőztök a szalagos néni előtt, ill. násznép max 10 fő. Sorry!

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2007.08.08. 14:00:28

"a papokról kéne írni. akik símán elraknak esküvőnként egy tizest számla nélkül"

...hát még temetéskor...

Anthony Other 2007.08.08. 14:32:00

Pap nélkül is végeznek temetést.

Rák Attantam 2007.08.08. 14:51:35

Azért én a helyetekben megnézném, hogy tényleg házas vagyok-e?
Mert mi van, ha ti a nemzetiszín szalagban ábrándozó takarítónénit néztétek anyakönyvvezetőnek? Az meg bepróbálkozott egy 5-ös erejéig és sikerált neki?
Aztán, mikor látta, hogy komolyra fordult a dolog, lekapott a polcról egy Révai lexikont és a hátuljába beíratta veletek a neveteket. Ti meg a sok könny és meghatódottság mögül észre sem vettétek a lap alján a "Kiadásért felel: Kovács Béla..." szöveget.

Szóval tessék utánajárni, ne az OTP-nél derüljön ki, hogy nem jár a fiatal házasok lakáshitele...

renugard 2007.08.08. 15:04:15

Annyi eszetek nem volt, hogy ketten kint maradjanak amiatt az 5 és fél percért?

birdlady 2007.08.08. 21:21:52

Romlott Profiterolt nem adtak az esküvőn? :DDD

webshark 2007.08.08. 23:01:45

Nos: én csak dícsérem a sárvári akvi vezető kisasszonyt.
0 Ft -ot kellett a 2 házasulandó (+baby) +2 tanú felálásért fizetni, a pezsgő volt egyedül saját beruházás ca 500 Ft ért.

csokiskeksz (törölt) 2007.08.08. 23:30:30

"Nekem 52 nap múlva lesz az esküvőm Pesterzsébeten.
...
egy nagyon udvarias, velem egyidős-szerű vörös hajú hölgytől. 20 perc, aszittem eldobom a maradék szőke agyam :D"

OFF. Jahajj, ő az egyetlen pozitív élményem az itteni okmányirodában, ezt velem is eljátszotta párszor :-)

Egyébként tavaly feleilyen árat számoltak fel per esküvő, minden napra vidámság.

maccar 2007.08.09. 00:08:29

szerintem a legjobb hely az összeesküvésre az árkád!!!

z 2007.08.09. 00:25:35

na meg vajon mér nem házasodnak a fiatalok?
kifizetik a ruhákat, a pezsgőt, a papot, a lakodalmat, zenekart, fényképészt, tortát, vőfélyt meg a többi szart és már vehettek volna belőle egy kocsit vagy egy lakásnyi bútort, ha csak simán összeköltöznek

VIC20 2007.08.09. 10:42:35

Egy apróság: ez, amiről beszélünk, nem esküvő, hanem házasságkötés. Esküvő a templomban van.

z 2007.08.09. 20:42:25

igaz, de ha már van házasságkötés, általában esküvő is van

b-rita 2011.04.14. 21:51:40

nálunk erzsébetvárosban 12-fős termek vannak azt mondják ha többen vagyunk menjünk máshová! ha fizetek 80 ezret külső helyszínért ő mondja meg hová hajlandó kijönni!
TÁMOGATJUK A CSALÁDOKAT!
azért ennyire nem kellene beleszakadni a nagy igyekezetbe!

Tyto Alba 2016.06.02. 14:28:42

:((( hatan márnem fértek el, ezt a tolongást :((((
süti beállítások módosítása