Tékozló Homár

Zebrán parkoló rendőrök, intézkedő polgár

2007.08.08. 12:48 | jackyll | komment
Mi történik, ha a rendőrök a várakozni tilos tábla és a zebra közé parkolnak, amíg beugranak a Mekibe kajálni, a túlbuzgó polgár pedig rápörög és "intézkedni" próbál. MG sztorija:
Alább látható a levél, amit a rendőrségnek küldtem egy tegnap éjszakai incidenssel kapcsolatban. A két rendőr oly mértékű flegma felsőbbrendű stílusa miatt, szeretném ha minél nagyobb nyilvánosságot kapna, és ezért kérlek hogy az oldalatokon is legyen kinn. Hozzáteszem, felhívtam a zöldszámos rendőrségi bejelentőt, ahol ezeket be lehet jelenteni, de a történetben csak addig jutottam el, hogy a rendőrautó félig a zebrán, félig a megállni tilosban parkolt. ezután elkérte a rendszámot és az időpontot és elérhetőséget, hogy később majd tájékoztatnak a fejleményekről… Én bízom a munkájukban, de pont a lényegig nem jutottak el, ami bent zajlott a Mekiben:

Tisztelt Rendőrség,

A mai este folyamán látogatást tettem a Móricz Zsigmond körtéri Mc'Donalds'-ba. A zebrát keresztezve sajnálattal láttam, hogy egy Octavia Combi rendőrautó félig belógva a zebrára, félig belőgva a várakozni tilosba parkolt le. Mivel nem először jártam erre ebben az időben, nagyon jól tudtam, hogy a rendőrök a Mc'Donalds'-ban csillapítják éhségüket, feltételezve a szolgálati idejük pihenő részében. Gondoltam egyet, és odaálltam a két körülbelül 23-25 éves rendőr urakhoz (egyikük vállán három csillag, másikuk vállán két csillag volt) és felhívtam figyelmüket, hogy a zebrára lógva állnak. mire azt a választ kaptam a három csillagos úrtól, hogy ÉS???

Ismételten felhívtam a figyelmet hogy szabálytalan a zebrán parkolni, nem kis mellesleg a várakozni tilosba is belelóg a rendőrautó. Erre mondta nem túl megbánóan, hogy "nem volt máshol hely". Mire felvetettem a kérdést, hogy amennyiben más áll így, akkor nem kérdezi senki, hogy miért állt úgy meg az ember. Ami szabálytalan, az szabálytalan. Ekkor a másik rendőr feltette a kérdést, hogy büntettek-e már Ők engem, hogy most elkezdem őket piszkálni. Ezt a kérdést nem nagyon értettem, hiszen engem amikor megállít a rendőr igazoltatásra, büntetésre vagy bármire, akkor nem a személye a lényeg, hanem hogy hivatásos rendőr.

Továbbiakban megjegyeztem, hogy felvételt készítettem az autóról, mire csak annyit feleltek, hogy remélhetőleg jól sikerült a kép. Én magam erre csak annyit feleltem, hogy szomorú, hogy ilyen rendőrök ilyen rangfokozatra eljuthatnak. Ekkor elmentünk feladni a rendelésünket, de nem hagyott nyugodni az a közömbösség, ami a rendőrök felől jött válasz, így hát a barátommal a mögöttük levő asztalhoz ültünk, és szóbahoztuk a mai napi fordulatot, miszerint új vizsgálat indul "Zsanett" ügyében, és hogy lehet hogy valóban a rendőrök "sz*patták le Zsanettet". Erre a fiatalabbik (a kétcsillagos) hátravágta a széket felpattant, és hangosan annyit jegyzet meg, hogy reméli hogy tényleg ők voltak akik lesz*patták. Ekkor a kollégája visszavitte a szemetet a kukához, míg én megjegyeztem ismét, hogy nagyon szomorú hogy ilyen gondolkodású rendőrök vannak a kötelékben, mire ezt a választ kaptam: "ha gondolod, akár le is sz*phatsz" és hogy "menjél még ki és készíts pár képet". Egyik felajánlásnak sem tettem eleget. Ezzel a két biztos úr távozott az étteremből. Az eset 2007.08.06 23:37 és 23:45 között történt. Három fotó készült a parkoló autóról, az egyiken tisztán látható az autó rendszáma: RB-71-20

Az étteremben a történet eseményei jól láthatók a biztonsági kameráról, kettő is rögzítette az incidenst.

A rendőr uraktól elkértem a jelvényszámukat, mire közölték, hogy nem adják ki csak ha hivatalos ügy lenne ellenem. A két rendőr mint korábban írtam 23-25 év körüli volt, egyik három másik két csillaggal. A három csillagos  (feltehetőleg az idősebb) magasabb, izmos testalkatú volt, világosbarna rövid hajjal, a másik rendőr alacsonyabb és szoláriumozott bőre, fekete haja volt.

Kérem intézkedjenek az üggyel kapcsolatban. Az elmúlt hónapokban látható és érezhető volt a rendőrök részéről az igyekezet, hogy megmutassák ami nyílvánosságra került, az nem a rendőrség valós képét mutatja, ebben bízva léptem oda az urakhoz ma este, de sajnos továbbra is látható, hogy vannak rendőrök akik felsőbbrendűnek érzik magukat, és ha nem találnak máshol helyett, akkor oda parkolnak ahova tetszik nekik.

Bónusz link a Zugügyvédre: A törvény ellenére próbálják behajtani az elévült parkolási tartozásokat.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2007.08.08. 12:52:54

Ajtajuk letépve?

}:-)

celecoxib 2007.08.08. 12:53:56

Hát hol álljanak meg?
Magyaroszágon nincsen Dunkin Donuts?

moderátor 2007.08.08. 12:58:26

Ez a poszt számomra valahogy a szőrszál és a hasogatás relációjat veti fel...

Sütemény1975 2007.08.08. 12:59:53

nem értem miért a 2 és 3 csillagot írod, miért nem a rendfokozatot. egyik törzsőrmester volt, a másik meg főtörzs

svr 2007.08.08. 13:00:30

durva elsőre viccnek hinném de nem az :-(

Strex 2007.08.08. 13:00:31

Talán nem kellett volna megjegyzéseket tenni a rendfokozatukra, meg nagyfiúskodni Zsanettel...

homár molla2 2007.08.08. 13:01:08

"Ismételten felhívtam a figyelmet hogy szabálytalan a zebrán parkolni, nem kis mellesleg a várakozni tilosba is belelóg a rendőrautó." eddig teljesen oké, seggfej rendőrök.

"így hát a barátommal a mögöttük levő asztalhoz ültünk, és szóbahoztuk a mai napi fordulatot, miszerint új vizsgálat indul "Zsanett" ügyében, és hogy lehet hogy valóban a rendőrök "sz*patták le Zsanettet"."

innentől viszont már biztos, hogy a beküldő MG egy ordenáré pattogó kötekedő faszkalap, akit jól szájba kéne verni.

Dr. Kix 2007.08.08. 13:03:31

Szerintem ők dugták meg Fata Jánosnét a ravatalon... :)

Egyébként ne várj tőlük sokat: múltkor kijöttek csendháborítás miatt, és minket akartak megbüntetni, mert a szomszédban dajdajozó cigányokhoz nem mertek becsöngetni...

mzs 2007.08.08. 13:04:00

Végre valamiben én is első vagyok... :)

potyautas 2007.08.08. 13:04:18

van rajta sapka nincs rajta sapka

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.08. 13:05:36

"vannak rendőrök akik felsőbbrendűnek érzik magukat"

Kiscsillag, te melyik bolygóról jöttél?

Helyesen: vannak rendörök, akik nem érzik felsöbbrendünek magukat. Ez itt mutyiland, ha még nem esett volna le.

Tiko 2007.08.08. 13:05:46

zebran parkolni osi roman szokas:D

Héttörpe (törölt) 2007.08.08. 13:06:56

mit b.....tod ezeket? Állatok, nem mások...

KisLizi 2007.08.08. 13:08:34

Hogy jön ő civilként ahhoz,hogy ki hol parkol????
És kíváncsi vagyok,hogy milyen jelzőkkel illette még a rendőröket???
És talán hamár leír egy ilyen storyt,legalább járt volna utána, hogy mi is az a "két és a három csillag"...

avensis (törölt) 2007.08.08. 13:09:39

Ez nagyon kötekedésnek hangzott. Olyannyira, hogy le fogják tépni az ajtódat és ha nem lesz szerencséd, a forradalom falhoz fog állítani.
De tényleg nem érdemes velük kötözködnöd, még ha igazad is van. Nagyobb az erőfölényük. Továbbá nem az igazság és demokrácia országában élsz, még ha azt is hiszed.
Amúgy meg zebrán parkolni ősi román szokás.

2007.08.08. 13:10:26

Kicsit sok a felesleges energiája MG-nek, vagy? Kellene neki valami nő, meg életcél a zsarucsesztetésen kívül...

Tiko 2007.08.08. 13:10:39

KisLizi 2007.08.08. 13:08:34
"Hogy jön ő civilként ahhoz,hogy ki hol parkol????"

Ugy van. Civilkent kussolhatsz. Castronal Kubaban.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.08. 13:11:23

Te tényleg ezt a levelet küldted el a rendőrségre? Szó szerint?
Mert akkor gratulálok, azért a mérhetetlen szintű provokatív pattogásért, hogy mögéjük ültél és Zsanetteztetek egy kicsit. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg sok vidám pillanatot okozhattál a "három meg két csillagos" fogalmazással.

Mária 2007.08.08. 13:11:57

Molla, ha rendőr ül mögötted, akkor már nem beszélhetsz arról, amiről akarsz? Mert vigyázni kell, mit mondasz? Nehogy bajod legyen belőle? Mert jön az elfüggönyzött fekete autó???

Annak, hogy "Zsanett" semmiféle jelentősége nem lenne szabad, hogy legyen. Még akkor sem, ha egy rendőr jelenlétében hangzik el.

Ki tehet róla, hogy mégis van másodlagos jelentéstartalma?

celecoxib 2007.08.08. 13:13:57

Azért nem teljesen értem a levélírót. Mégis mit várt? Talán azt, hogy az egyik rendőr bepattan a kocsiba és körözni fog a környéken amig a másik megveszi a hambit?

mzs 2007.08.08. 13:15:14

azaz mégse... :(

Mária 2007.08.08. 13:15:42

Minimum.

Nem hogy még jól le is ül majd kirúgja maga alól a széket és oktatja az állampolgárt.

}:-)

Mikrobi 2007.08.08. 13:17:51

A zsarukra rajar a rud. Törvenytelen, brutalis bosszuhadjarat tömegoszlatas cimen, Zsanett-megeröszakolas, es akkor az allampolgar nem atallja figyelmeztetni a nagypofaju zsernyakokat a szabalytalansagukra, meg rendörökröl beszelni a szomszed asztalnal. Szegeny, szegeny redörök! Mindjart sirva fakadok!

avensis (törölt) 2007.08.08. 13:18:47

Mária:
Ha Neked valaki vagy valakik elkezdenek a hátad mögött pusmogni olyan témáról, ami neked gyenge pontod, akkor mit csinálsz? Tedd a szíved a kezedre: felállsz és kiosztod. Nemde?
Továbbá, ha már ez a valaki innentől fogva unszimpatikussá válik számodra, egy esetleges erőfölénnyel a Te javadra, vajon vissza fogsz-e élni a helyzeteddel vagy nem? Azaz az első alkalommal keresztbe fogsz neki tenni?
Csak azért kérdem, mert ha válaszoltál magadnak és az Igenek száma a fenti kérdésekre 2 vagy annál több, akkor megkapod a választ arra is, hogy miért nem illik ősi román szokás szerint rendőrökkel kötözködni....

KisLizi 2007.08.08. 13:19:19

Miért van közöd hozzá?Tehetsz bejelentést(ezt MG is megtette),de nem vonhatod felelősségre.
Tegyük fel,ha NEM rendőr parkol ott,akkor megvárja a tulajt és elmondja neki,hogy bocsika,rossz helyen állsz és ...
és esetleg civilt egrecíroztathatsz?Igen,végül is,max kapsz egy pofont..
De én se megyek le megbűntetni az utcába vkit,mert lejárt a parkolóórája...

don07 2007.08.08. 13:19:32

moderátor 2007.08.08. 12:58:26
Ez a poszt számomra valahogy a szőrszál és a hasogatás relációjat veti fel...

Akkor is ezt mondod ha épp téged basznak (büntetnek)jól meg a biztosurak?? A szabályok rájuk is vonatkoz(ná)nak!!!! A qrva anyjukat...férgek......

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.08.08. 13:20:01

Szerintem ez szánalmas, már ami az írót illeti, direkt beleköt a rendőrökbe (rendben tilosba álltak, minek mész oda még pofázgatni, annyira levágós, hogy direkt erre mentél ki). Egyszerűen lefényképezted volna, elküldöd a megfelelő helyre és boldogan bratyiztál volna otthon, hogy igen de megcsináltam.Ez szőrszálhasogatás a javából, az a Zsanett-es szöveg meg no comment, provokációból jeles vagy. Utána meg itt pattogsz, egyáltalán a Homár minek közli ezt le? Ahogy az elején leszögeztem ez szánalmas.

getinaf 2007.08.08. 13:20:35

márpedig aki a rendőröket ilyen szinten képes megszólítani,az rendkívül bátor ember kell, hogy legyen.Mint az, aki csótányt talál wellness közben.Igenis az a tanács, hogy a medve faszát rángatni nem érdemes.Könnyen zsanettül jár az ember.Magm részéről nemigen basztatnám a rendőrt, hacsak nem éppen a lábamon áll a zebrán.

marsellus wallas (törölt) 2007.08.08. 13:20:54

minden rendőr faszopó/szopató geci...kb.

sztrelnyikov 2007.08.08. 13:21:20

Ez tényleg kötekedés volt!

Ettől persze nem javult a rendőrség egészének erkölcse. De ebben a szituban a rendőröknek volt igaza és ők álltak magasabb erkölcsi fokon.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 13:22:04

Jo mutatja a hozzaszolok velemenye, azt amit egyeb posztokon is latni, hogy a rendre, es a trovenyre szarik mindeki nagyivben, tobbek kozott a rend ore is. Nem hiszem, hogy ezt akarnank, hozzateszem, a rendornek mindig van merlegelesi joga, de az, hogy tilosba parkol nem merlegelesi kerdes, plane, hogy neki kellene peldat mutatni, hiszen ki ismerheto olyan jol a szabalyokat mint o (elvben persze).

dehiszezénvagyok 2007.08.08. 13:22:18

De egy kekec vagy basszus...a Zsanettes/os beszólás meg...legalább ne írtad volna le,ááááá.Szereztél nekem 1-2 vidám percet, köszönöm.

Meklén és Tamara 2007.08.08. 13:24:28

Szerintem ez nem felesleges csesztetés, még ha kicsit túl is pörgött a levélíró. Pont az a lényeg, hogy a rendőrnek SEMMI, a legapróbb szabálytalanságot sem szabadna elkövetnie. Mutasson példát.ÉS ha erre más akár "civil" figyelmezteti, lagalább kérjen elnézést és amilyen hamar tud húzzon onnan az autóval. Úgy látszik sokaknak pont a fent leírt magatartás természetes a rendőrök részéről, ezért nem is értik a levélírót.

Amúgy a Zsanett témát felhozni bunkóság volt.

Tiko 2007.08.08. 13:24:35

Tudjatok neha az az erzesem, hogy jo Kadari eszmek meg mindig itt kisertenek. ujjujuj-ajjajaj, nehogy beszoljunk mar a hierarchiaban felettunk allonak, mert megutjuk a bokankat..

Persze megegy lapattal nem kellett volna szerintem sem ratenni..

Gumidomino 2007.08.08. 13:27:54

Ügyes. Bele a közepébe. Aztán csodálkozunk...


Miért nem volt annyi eszed, hogy játssz velük?
odamész az asztalukhoz:
elnézést, látom hogy esznek, nem akarok zavarni, csak be akarok jelenteni valamit.
?
pont a zebrán parkol egy nagy fehér autó, nem lehet tőle elférni, csak szeretném, ha utánanéznének, mert nem az első ilyen eset, és a szabály az szabály, hát nem??
naiv nézés, elsomfordálás, szemmel követés, kamera előtt maradás - ez nagyon fontos... :)

rez 2007.08.08. 13:29:43

a rendszám betűi nem a "rohadt buzik" rövidítést takarják?

THX1138 2007.08.08. 13:30:06

Nomac, megelőztél! Nekem is nagyon szúrja a szemem, hogy bár mindenkire vonatkozik a törvények betartása, de vannak kivételek. Én jobbára szabályosan közlekedem, és nagyon tud bosszantani, ha a rendőr megkülönböztető jelzés(ek) használata nélkül a záróvonalnak, villamosnak fittyet hányva megelőz, nem éppen a megengedett sebességgel, majd két nap múlva megbüntet, mert gyorshajtok (mondjuk ezt teljesen jogosan). Hajrá MG, gratula a történtet első feléhez. A Zsanettes megjegyzésekkel nem értek egyet, de nem vagyunk egyformák.
Igenis a rendőrnek szvsz példát kellene mutatni, miszerint a normál közlekedésben nem hajt gyorsan, nem parkol szabálytalanul, uram bocsá még udvarias is, és más törvényeket is betart. De azt hiszem, naiv vagyok.

optipista 2007.08.08. 13:31:39

Aj ne legyetek mar ilyen naivak. Ezzel az aktussal csak el szerettek volna terelni a figyelmet arrol, hogy a Moricz masik oldalan eppen egy fiatal not igazoltatnak a kollegak...

VIC20 2007.08.08. 13:33:32

Tegyél feljelentést a főügyészségen. Ennyi.

spagetti 2007.08.08. 13:36:38

Mária · maria.blog.hu 2007.08.08. 13:11:57
"Molla, ha rendőr ül mögötted, akkor már nem beszélhetsz arról, amiről akarsz? Mert vigyázni kell, mit mondasz? Nehogy bajod legyen belőle? Mert jön az elfüggönyzött fekete autó???"

Te paranoid vagy? Rosszat álmodtál? Lehet beszélni bármit, csak van, amivel egyszerűen kiröhögteted magad. erről van szó. BM nevetségessé és szánalmassá vált mindenki előtt.

2007.08.08. 13:36:52

Aki rendőröket basztat az nem egy sikeres ember.

Majmász Gedeon 2007.08.08. 13:38:26

Sütemény1975:
"nem értem miért a 2 és 3 csillagot írod, miért nem a rendfokozatot. egyik törzsőrmester volt, a másik meg főtörzs"

Továbbá lehetett az egyik tizedes, a másik szakaszvezető, az egyik főhadnagy, a másik százados, ill. az egyik törzszászlós, a másik főtörzszászlós. (A vezérőrnagyot és az altábornagyot nem írom, az ebben a korban kicsit magas lenne...)

Mária 2007.08.08. 13:40:32

Avensis! Ha én, vagy a cégem, vagy a népem sáros valamiben és mások erről beszélnek a hátam mögött, akkor NEM állok fel és NEM osztom ki. Hanem magamba szállok.

Még akkor is, ha a sár nem az én hibámból került oda, ahol található.

Legfeljebb elgondolkodom azon, hogy jó helyen vagyok-e én abban a csoportban, amelyik miatt engem is ér az attrocitás.

blind · http://blog.coramonde.hu 2007.08.08. 13:40:33

Nekem meg az a véleményem, hogy igen, a rendőrök nagyot hibáztak és valóban jó seggbe kéne rúgni az ilyet, mert ha én parkoltam volna úgy, akkor én is úgy járok, mint Zsanett.

A másik viszont, hogy tisztelt író barátunknak meg ha már a törvényességre hívja fel a erndőrök figyelmét, akkor nem kellett volna előttük a Zsanett ügyet felhozni, mert ez gusztustalan provokáció volt.

mics 2007.08.08. 13:40:47

miert kell beszolni a rendornek?
'miert nem lehet csak lefenykepezni, es bejelnteni oket?
miert kell okoskodni?

parasztok, nagypofajuak, es nyeregben erzik magukat!
a leveliro meg odamegy host jatszani?

mit vartal, hogy bocsanatot ker, es bepattan a kocsiban, es keres egy parkolot?

Mária 2007.08.08. 13:42:15

Spagetti!

Hát röhögj!

Végül is ez nem az Index halálozási rovata!

Tibivagyokmeg 2007.08.08. 13:43:03

Te hoot hülye vagy bazmeg.
Ha sima kocsi all szabalytalanul, akkor is lefenykepezed, bemesz a mekdöncibe, azt azonositod az illetöt rendszam alapjan es felelössegre vonod? Komplexusos vagy-e?

DanielGray 2007.08.08. 13:43:34

Valahogy nem tudok ezekre a rendőrökre haragudni.Itt a kötekedő fasz esetére egy ékes példa.23:45-kor azzal baszogatni valakit,hogy rálóg a zebrára,enyhén szólva is űberparaszt dolog.Az meg,hogy kötekedés céljából(mert ez nem másról szólt) oda ülsz valaki mögé(ráadásul kajolás közben cseszegeted),már kimeríti a world of faszfej fogalmát. Megértem a rendőröket(pedig nem a szívem csücskei),én speciel megvártalak volna kinn és a viperával megsimogattalak volna.:)

BiG_ 2007.08.08. 13:44:54

Hümm, kötözködés, de jogos. Ajtót letépni!

De! Most átmegyek humorba.
Szegény rendőrök... Igazából kevésbé lett volna ideges a "kétcsillagos" (a kevésbé jó konyak), ha a beszólás után felhasalsz szépen az asztalra letolt bugyival, "Tessék szorongáscsökkentőül, szolgálják ki magukat!". Szerintem a zsaru ezt várta, mivel nálunk az erősebb kutya kamatyol. De sajnos Abszurdisztán hátránya is érvényesült: felemás a kiszolgálás... :-)))

Üdv!

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2007.08.08. 13:46:30

Uraim, MG-ben legalább volt annyi civil kurázsi, hogy beszólt a rendöröknek, hogy ök sem szabálytalankodhatnak. Minél több ember teszi, annál inkább gáz lesz nekik - remélhetöleg.
A zsanettezés viszont fölösleges provokáció volt, föleg, hogy nem lezárt ügyröl van szó. Ha fairnesst várunk el a zsarutól, akkor legyünk mi is fairek.
Továbbá felhívom MG figyelmét a -ban, -ben és a -ba, -be ragok helyes használatára. Ja, és rendfokozat, nem pedig rangfokozat (az a MÁV-nál van).

homár molla2 2007.08.08. 13:47:54

Mária, kelj fel és járj (az Lázár volt, mindegy). nem az a lényeg hogy valamiért tilos lenne beszélni róla. milyen sunyi tuskó paraszt dolog odaállni/ülni valaki háta mögé, és fennhangon beszélgetni valamiről, hogy jól meghallja, ahelyett hogy a képébe vágom. tök mindegy hogy zsanett vagy olga nevű nőről, esetleg a mákos lecsó receptjéről van szó. tenyérbemászó szokás, halkan megjegyzem, némely nyugdíjasok előszeretettel űzik.
no hát csak ez.

moderátor 2007.08.08. 13:50:43

Amúgy remélem a T. Posztoló lefényképezte az összes autót, ami a várakozni tilos tábla mögött áll, csak úgy a korrektség kedvéért...

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 13:53:15

A kettő meg három csillag jelenthet különböző rendfokozatokat. Ezt csak azoknak írom akik nagyon okosak voltak az elején.
Másrészt az a része hogy mért szólt nekik a szabálytalanságról? Azért mert őt is bántja az a dolog hogy a törvényt a rendőrök egy része magukra NEM vonatkozónak tartják. Ez engem is dühít de mivel nem tudok vele semmit sem kezdeni azért nem foglakozom vele.
Egy rendőrnek szerintem is példát kéne mutatni. Szépen beállni a parkolóba, fizetni érte ha kell majd gyalog elballagni a mekibe ha már azt tartja menőnek enni. Bár akkor senki nem látja a csillogó rendőrkocsit és a belépő is elmarad. Sokkal póriasabb gylog érkezni a mekibe.

tücsökbogár 2007.08.08. 13:56:33

Nem komázom a rendőröket, de ez azért súlyos. "Éjszakai incidens".. :) Jaj. Miért generálják az emberek saját maguknak feleslegesen a problémát?

ibuka 2007.08.08. 13:58:48

Én itt elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy ugye MG minden olyan tilosban parkoló kocsinál megpróbál intézkedni, ami mondjuk legalább ennyire tilosban parkol... vagy nem? Mert nekem eléggé arról szól ez a sztori, hogyan kössünk bele a rendőrbe. De tételezzük fel, hogy pár rétinégernek is ugyanúgy bátran az orra alá dörgölte volna a helyzetet.

Persze a szabály az szabály. Fényképezze le, küldje be. Akkor tuti megbüntetik az illetőt. És kész. De szerintem simán csak piti balhékeresésről szólt a dolog.

Taktikai Reset 2007.08.08. 13:59:09

Én megérteném a rendőröket, ha a hétköznapi halandókkal is ugyanolyan barátságosak/megértők lennének, mint saját magukkal. Hiszen túlterheltek, stresszes a melójuk, tiszta sor.

De akkor legalább ne baszogassanak másokat csipcsup dolgok miatt!

Elszomorító, hogy ha pl. megállítanak közúti ellenőrzéskor, nem tudhatod előre, milyen fazont fogtál ki:

Kedves-barátságosat, aki a papírok ellenőrzése után lazán továbbenged?

Köteketős-kárörvendős-szőrszálhasogatóst, aki _biztosan_ talál valami gikszert aztán röhögve feljelent/jattot vár/agyonver?

Hogy lehet így megbízni bennük? Én legalábbis nagyon szeretnék, hiszen elvileg az ő dolguk megvédeni minket.

Tudom, naív vagyok, magyarisztán stb.

További magyar hang 2007.08.08. 13:59:54

Azért arra ki vagyok váncsi, hogy ha a szabálytalanul parkoló illető történetesen egy ilyen nyolc napon túl gyógyuló szinten kigyúrt, 140 kilós, kopasz, fejtetőre tolt napszemcsis, batzpapucsos izomcsávó másfél négyzetméteres trendi nonfigivel a vállán, S100000-es tuningmergával, akkor is elkezdte volna-e osztani az észt a T. Levélíró.

További magyar hang 2007.08.08. 14:02:09

Azért arra ki vagyok váncsi, hogy ha a szabálytalanul parkoló illető történetesen egy ilyen nyolc napon túl gyógyuló szinten kigyúrt, 140 kilós, kopasz, fejtetőre tolt napszemcsis, batzpapucsos izomcsávó másfél négyzetméteres trendi nonfigivel a vállán, S100000-es tuningmergával, akkor is elkezdte volna-e osztani az észt a T. Levélíró.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.08. 14:03:16

Mária: Itt nem arról van szó, hogy ne lehetne akármiről beszélni, ha rendőr, tűzoltó, mentős, miniszterelnök, vagy mittomén ki ül melletted, mögötted, feletted, alattad. Mert igenis lehet, ez egy szabad(?) ország.

DE itt nem erről volt szó. MG csupán primitívségéről adott tanúbizonyságot, és ezt még le is írja, és büszke is rá! Szándékosan a rendőrök mögé ült, és szándékosan provokálni kezdte őket!

hokaukomuszika 2007.08.08. 14:04:12

ez sz@rrágás bammeg! elszomorít hogy mennyire kib@szottul ráérnek egyesek, hogy még zabálni sem hagyják az ember fakabátját! MG, biztosan sok foganatja lesz a levelednek! HÁHÁHÁ

cradbox 2007.08.08. 14:04:47

Szerintem MG-nek régen volt szexuális élménye, és gondolta ezzel levezeti a feszültséget. Ez tényleg teljesen felesleges kötekedés volt. Én a helyükben kábítószer birtoklásának alapos gyanúja miatt előállítottalak volna a kerületi kapitányságra, ahol testüregvizsgálat keretében néztem volna utána, jól láttuk-e, hogy fehér por van nálad. Az is szánalmas egyébként, hogy az Index már minden szart lehoz, persze ez jól beleillik abba a stratégiába, hogy a T. Olvasó írja tele a portált, addig se kell szerkesztőséget fizetni.

Tiko 2007.08.08. 14:09:09

ibuka,

"Én itt elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy ugye MG minden olyan tilosban parkoló kocsinál megpróbál intézkedni, ami mondjuk legalább ennyire tilosban parkol... vagy nem?"

Miert, kene?! Dolgozzon a kozteruletesek helyett? Azt hogy a rendort lefenykepezi megertem.. Tudod miert? Mert rendorauton meg sosem lattam se bilincset, se buntetest..

gázolajsejk 2007.08.08. 14:10:53

"A két rendőr mint korábban írtam 23-25 év körüli volt, egyik három másik két csillaggal. A három csillagos (feltehetőleg az idősebb) magasabb, izmos testalkatú volt, világosbarna rövid hajjal, a másik rendőr alacsonyabb és szoláriumozott bőre, fekete haja volt."
"...szomorú, hogy ilyen rendőrök ilyen rangfokozatra eljuthatnak"
Muhaha!
Örülj, hogy a két rendőr személyleírása nem két 40-45 körüli harcsabajszú volt. Mert lehet, hogy a történeted más véget ért volna és akkor, jogosan írkálnál a Homárba!

ikerb 2007.08.08. 14:10:54

Teljes mértékben egyet értek Meklén és Tamarával! Egy rendőr mutasson példát!

moderátor 2007.08.08. 14:11:01

Szerintem MG = Szily és B = Jackyll.

AP (törölt) 2007.08.08. 14:11:16

Magyarország.. Itt tartunk!

A rendőrnek mindent szabad! Én tisztelem a hatóságot, de csak akkor, ha kölcsönös a dolog. Ezek a kis szarrágó pitiáner seggfejkék, akik úgy érzik, hogy "hatalmat" kaptak a kezükbe, szánalmasak.. Ha meg megpróbálsz ellentmondani, megbüntet, bevisz, lecsuk, megver, megbasz, leszopat..

Vérmacska 2007.08.08. 14:19:29

A rendőrök vagy mocskok, vagy még nem azok! Zsanettel emberkedni meg nem kellett volna, azon elhiszem hogy felhuzták magukat. ;)

A.C.A.B. -All cops are bastards!

GegeWarrior 2007.08.08. 14:21:40

NA tessék ez van itt nálunk 2007-ben:P A bunkó fakabátok azt tesznek amit akarnak büntetlenű és még nekik áll feljebb:O És azt mondják ne általánosítson az ember, de túl sok ellenpéldával nem találkoztam:O Pedig tudom hogy vannak normális rendőrők egy párat ismerek is, de lassan ott tartunk, hogy ritka mint a fehé holló:O

catof21 2007.08.08. 14:22:04

én mondjuk azért lehugyoztam volna az autójukat. Akarom mondani a Rendőrség által használt részint az én pénzemből vett autót.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.08. 14:22:04

Ha a rendör fönöke nem bir rendet tartani a slepp körül, akkor valakinek csak szóni kell. Mer a parasztja azt hiszi, hogy ö mindent megtehet. És ez nem is fog változni addig, amig nem lesz jópár MG. Addig csak Zsanett ügyek lesznek még durvább kiadásban.

estvanka 2007.08.08. 14:22:56

Na szóval volt itten 1 rossz rendőr, meg egy jó rendőr, mint a filmekben - a 3 csillagos csak jobb mint a kettő! Hát még ha 5csillagos lenne! Ja hogy nem konyak volt? Amúgy meg, bár nem vagyok rendőr, a helyükben jól pofánvágtalak volna!

MUHHAHA 2007.08.08. 14:25:06

Ez az MG egy komplexusokkal teli ugribugri mókus. Jól gondolom, hogy nem éred el a 170cm-t? MUHHAHAHAHA

hogolyo78 2007.08.08. 14:29:30

Tulajdonképpen miért is nem tudtál túllépni ezen a szabálytalan parkoláson? Zavarta a gyalogosok látását/láthatóságát? Nem hagyott elég helyet a zebrán? Lfszt! Csak kötekedni akartál.
A zsanettes akciód meg... A filmekben ilyenkor szokta a seriff lecsatolni a jelvényt meg a piszolytáskát és benyomni egy nagyot. De te pontosan tudtad, hogy ilyen csak a filmekben van és vissza is éltél ezzel a helyzettel. Igen: ebben az esetben az egyenruha kiszolgáltatottságot jelentett, mert nem kaphattad meg azt a két qva nagy pofont, ami emberileg (nem hatóságilag) kijárt volna neked öcsém.

VitézLászló 2007.08.08. 14:30:54

Ez az elszomorító, hogy ilyen mentalitású rendőrök vesznek minket körül. Abszolúte nem volt pofátlanság Zsanettezni - pontosan illett az események vonalába.
De szebb lett volna ha inkább arra sertepertél Harry nyomozó és beviszi az egészet az örsre...

Viziló Vilmos 2007.08.08. 14:32:33

MG egy izgága, túlbuzgó, fontoskodó nyikhaj pöcs, aki a következő Homár posztját azért fogja írni mert nem segítettek neki a rendőrök...

bizonytalan  2007.08.08. 14:32:46

További magyar hang 2007.08.08. 14:02:09

bazz, pont ezt akartam kérdezni én is ettől a kötekedő faszkalaptól, de megelőztél.

amúgy lehet, hogy nem is áll az az autó... most azért, hogy nincs bemozdulva?
fotosóp baszki az egész, szerintem.

és végül egy jó hír: a rendőrtisztek 30% NEM korrupt. jó?

Tiko 2007.08.08. 14:34:21

hogolyo78,

"Igen: ebben az esetben az egyenruha kiszolgáltatottságot jelentett"

Ugy van. Sajat magat szolgaltatta ki magat a cselekedetevel. Megerdemli a visszhangjat.

don07 2007.08.08. 14:34:53

"Ez az elszomorító, hogy ilyen mentalitású rendőrök vesznek minket körül."

Nem, a szomorú az, hogy sokan még védik is őket...

Cardamon 2007.08.08. 14:35:03

Azt hiszem nem lennék a helyedben amikor a rendőröket kihívod a szétdúlt lakásodba és a " 2 csillagos meg a 3 csillagos jönne"
Akkor is előjönnél a Zsanett üggyel?
Te soha nem parkoltál rossz helyen és utána megúsztad mert senki nem járt arra ?
Nem szabályosan álltak és kicsit flegmák voltak de beléjük kötni nem hiszem , hogy jogod volt.

KékLanguszta 2007.08.08. 14:35:04

"Gondoltam egyet, és odaálltam a két körülbelül 23-25 éves rendőr urakhoz (egyikük vállán három csillag, másikuk vállán két csillag volt)"

Csak puszta csillagok voltak? Tudomásom szerint tisztek nem járőröznek (ha járőrözés közben voltak), és nem is ilyen bunkók a pórnéppel.

Mindenesetre, egy nagyon ráérős kis kekeckedő fütyi vagy. Mi közöd van hozzá, hogy ki hova parkol? Akadályozták a te útvonaladat? Nem.

Tiko 2007.08.08. 14:35:50

lol, - magat. sry.

bizonytalan  2007.08.08. 14:38:26

ráadásul rendszám csak az egyik képen van! gyanús, nagyon gyanús!

hattyú 2007.08.08. 14:38:40

szuper, hogy a rendőrség elérte azt a szintet, amikor már csak röhögni lehet az ostobaságaikon :D ezeken semmi nem segít, lám a fresh generation is ilyen...kellene melléjük dadus.

oooyee 2007.08.08. 14:39:04

MG a nem sikeres ember archetípusa, róla lehetne megmintázni a nem sikeres ember örökké érvényes szobrát, ha valaki eddig nem tudta, mit jelent az, hogy nem sikeres ember, neki köszönhetően most már mindent tud a nem sikeres emberről stb.

Cpt. Flint 2007.08.08. 14:39:06

Azér' ez nem ilyen fekete-fehér, mint egyeseknek. Igenis a rendőrnek tessék szólni (esetleg: előbb szólni, mint feljelenteni?), ha szabálytalan. Mert neki példát kell mutatnia. Mint a keresztény politikus: ha félredug, neki beszólnak. A szomszéd autószerelőnek meg nem. A civilekkel szemben a rendőr feladata (többek között) a törvény betartatása, a rendőrőkkel szemben meg a civileké. Ennyi. Ezért nem szólsz be (részben) a kopasznak, kisasszonynak, suhancnak. A rendőrnek meg igen.
A zsanettozás viszont tényleg f@szság volt; a tehetetlen düh megnyilvánulása. A rendőrök rosszul is tűrték; bár én meglepődtem még így is, hogy csak ennyire pöccentek be és nem jobban. Lehetett volna nagyobb üvöltözés is, meg megvárhatták volna a delikvenst és kipakoltathatták volna az egész autóját (már ha azzal volt). Lehet, még jogosan meg is tudták volna büntetni valami hülyeségért.
Nekem egyébként a rendőrök LEGELEJÉN tanúsított hozzáállása még szinte szimpatikus is. Attól eltekintve persze, hogy egyikük simán elálhatott volna a kocsival. Vagy ha beül, 1 métert előre megy és benne marad, már nem is szabálytalan.
Ja, még valami: A képen nem látszik, hogy mi az időkorlátja a várakozni tilosnak (mivel ezzel a kiegészítővel az csak a meghatározott rakodási időre vonatkozik), így az is lehet, hogy csak a zebrán állás volt szabálytalan.

Zorro2007 2007.08.08. 14:44:13


Az a nagyobb problema, hogy anno a 20 fos osztalyunkbol(foiskola) 6an mentek rendornek mert nem akartak munkanelkuliek lenni.
Szerintem 100 rendorbol minimum 90 csak kenyszerbol van ott es ugy is viselkedik...kapnak egy kis hatalmat es mar nagy is a pofajuk...

kagika 2007.08.08. 14:44:27

A három csillag azt jelenti, százados volt, és szoktak tisztek is járőrözni, pont akkor, amilyen időszakban az eset is történt, leginkább éjjel. Ennyit erről. Konkrétan a levélről annyit, hogy miért gondolod azt kedves levélíró, hogy egy rendőrnek bármit, bármilyen következmény nélkül mondhatsz?! Ugyan miért jut eszedbe az, hogy ők nem veszíthetik el a türelmüket, és bármit el kell tűrniük egy ilyen kis túlbuzgó seggfejtől, mint amilyen te is vagy?! És ugyan mi a fasz közöd van ahhoz, hogy ők pihenőidőben ettek-e, vagy sem? (Egyébként van ilyen, hogy pihenőidő?) Miért kellene nekik nálad, vagy akárkinél jobban bírni az éjszakai melót, kaja nélkül? Miért ne kajálhatnának akkor, amikor megéheznek, és ott, ahol megéheznek, még akkor is, ha ott éppen nincs parkolóhely? A meki arról híres, hogy kurva sok idő alatt készül el a kaja, és biztos órákig elfoglalták a zebra felét. Te mekkora gyökér vagy! Felháborító dolgok történtek mostanában a rendőrség körül, de azért még direktbe csesztetni őket, nem gondolod, hogy szarrágás? A zöld számmal meg tudod mire mész? Hadd ne mondjam... :)

Dave_hu (törölt) 2007.08.08. 14:48:10

elmetek ti a picsába. és ha teszem azt a rendőröknek kajálás közbe érkezik vmi riasztás, akkor fussanak 3 utcányit h elérjék a kocsit?
tipikusan "egyetemista" faszfej lehet ez a levélíró, aki a jogaival olyan baromira tisztában van. próbáltad volna meg ezt nyugat európában vagy netalán amerikában megjátszani, h te belekötsz egy rendőrbe. 2 perc múlva csattan a bilnics. az, hogy a két srác csak elküldött és jól kiröhögött az azt szemlélteti, h a magyar rendőröknek igen is marhára van valóságérzetük. és nem keresik a bajt maguknak. megtalálja az őket.

kagika 2007.08.08. 14:50:45

Egyébként nemrégen olvastam Moldova: Bűn az élet c. könyvét. Ha még az átkosban lennénk, ezt nem merted volna megcsinálni, kis pöcs...

Komolyan, nem akarom mindenáron agyonvédeni a rendőröket, és még soha nem írtam egy sort sem a védelmükben, de egyszerűen eldobom az agyam, hogy vannak ilyen parasztok, akik direktbe csesztetik őket! Mert ha odabent a mekiben megjátszották volna magukat, és azért... De így?!

Unio 2007.08.08. 14:52:43

a zsanettos beszólás az szerintem is kemény volt.Meg elég gyerekes ez,hogy leülünk mögéjük és nyomjuk a sódert, ilyet
az ovisok csinálnak.

Gn · http://www.google.co.hu 2007.08.08. 14:54:49

nem értem miért védi mindenkia rendőröket, amikor nyilvánvalóan hibáztak. miért??

Unio 2007.08.08. 14:55:16

kagika:
de egyszerűen eldobom az agyam, hogy vannak ilyen parasztok, akik direktbe csesztetik őket! Mert ha odabent a mekiben megjátszották volna magukat, és azért... De így?!

Egyetértek, ez a parasztság felsőfoka

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.08. 14:55:55

hihi megneznem itt, ha odamennel a seriffhez, hogy hol parkol:)
mer' ha akar akkor keresztben az uton
amugy otthon nincs drive trhu
mer itt azt hasznaljak a rendforok
amugy meg tenyleg tok kotekedes az egesz
jo onkentes rendor lettel volna

VitézLászló 2007.08.08. 14:57:51

Ha egy 120kilós izomagyú állat tette volna mindezt én neki is beszóltam volna: "Kisköcsög nem veszed észre, hogy szar helyen állsz, buzievagy?"
Ha ezek után az orrcsontommal védem ki az öklének támadását, akkor sincs semmi gond hiszen ott vannak a rendőrök a Mekibe és megvédenek.:) Vagy mégsem?:(

Valószínűbb, hogy az izomagyú kisköcsög ugyanazt válaszolta volna mint a fakabátok. Ezzel nincs semmi baj, mert magánszemélyként mindenkinek megadatik vérbunkónak lenni, de rendőrként kötelező lett volna legalább imitálni a kultúrált viselkedést, ahogy azt tanítják Nekik.
Szerintetek tanítják Nekik?

dr. trafik nomac 2007.08.08. 14:59:35

estvanka:
Orulok, hogy nalad a problemamegoldas kimerul abban, ha nincs igazad pofan vagod a masikta. Hal isntennek van meg civil kurazsi, de azt nyilvan nem te kepviseled, mert az ilyennek csak akkor van nagy szaja, ha nem kell epp csinalni semmit. Masreszt, nem igazan van idom, de ha szabalytalan valaki ugyanugy bedudalok a rendornek is, mint a kopasznak, a kopasznak inakbb mert attol nem fosok annyira...
MG hajar ! Igaz ez legyen a legnagyobb bajunk, csak mar a felettunk allok hozzaszoktak, hogy nem abban az orszagban elnek amiben mi, es ugy osztlyak az eszt, tessek csak keresgelni a parkolohelyet, es setalni, es igen en NEM PARKOLOK TILOSBAN, aki igen az legyen Zsanett legkozelebb, ha ugy volt.

nyekk 2007.08.08. 15:02:18

Ha képviselők lettek volna, akkor nem a zebrán, hanem bent a Mekiben parkoltak volna keresztb a pult előtt. És a képviselők a legkisebb kifogásra pisztolyt rántottak volna, és agyon lőtték volna az okvetetlenkedőt. Utána közölték volna, hogy természetesen önvédelem volt, és különben is sunyi politikai támadást sejtenek az egész mögött.

kagika 2007.08.08. 15:02:23

VitézLászló!

" rendőrként kötelező lett volna legalább imitálni a kultúrált viselkedést, ahogy azt tanítják Nekik."

Nem nagy mellénnyel kezdtek el visszadumálni! Elmondták, hogy nem volt parkolóhely. Kvázi megmagyarázták, hogy miért állnak ott. Ha kultúrálatlan barmok lettek volna, akkor azt válaszolják, hogy "közöd vazze???". Ennyi...

Nava 2007.08.08. 15:03:26

Abszolut egyetértek a levélíró felháborodásával, egyedül a zsanettes üggyel kapcsolatban találom úgy, hogy felesleges volt. Őszintén. Odajön az emberhez nyikhaj, iskolapadszagú kölyök, és elkezd piszkálgatni így a szabály, úgy a szabály, ő meg nem tartja be??? Uram bocsá kik ők? Nincs semmi csodálkozni való, hogy a nép köpköd a rendőrségre.
A csilagokkal kapcs: én onnan tudom, mit jelent, mert katonai főiskolába jártam. De amúgy már Nádasék is megmondták: három csillag = jó konyak.

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 15:04:00

Sokan nem veszik a lapot hogy ez egy elvi kérdés. Abban a pozicioban SENKI sem parkolhat. Ha engem megbüntetnek mert tilosban parkolok akkor őket mi jogosítja fel hogy ugyanazt tegyék büntetlenül. Az ilyen akkor lenne igazságos ha az a két srác a pályafutása során soha senkit nem büntetne meg tilosban parkolásért, hiszen ők is gyakran teszik azt és nem tartják olyan főbenjáró bőnnek.
Riasztás esetén szerintem azért még a kaját befejezik indulás előtt.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 15:08:21

kagika:
Ja mert a rendorok annyira sietnek riasztashoz, haha... Amugy meg miert nem parkol akkor mar bent a mekiben mindjart ?? A szabaly az szabaly, vannak rugalmas reszek, de a zebran parkolas pont nem az, hiaba a kommunizmus nem mult el az emberek fejebol.
Hagyma:
Munkam vegett megfordulok a bolygo angolos feleben is, es a tepasztalt az, hogy a lumpelemek szakadnak ki tobbnyire, tisztelet a kis kivetelnek, szal bekaphatod a peldaddal. En jo velemennyel vagyok az amerikai rendorokrol, de az ott egy nagyom mas vilag egyreszt, masreszt ott is van eleg eros civi ellenorzes, de persze nem a hulye magyara bevandoroloknak, ne adj (I)isten fekete munkasoknak, ugy en sem nagyon ugralnek ott.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.08.08. 15:08:28

Hehe, tegnap beszéltem telefonon egy vizirendésszel, aki szegről-végről rendőr (más, nem hatósági dolog miatt hívtam fel ismeretlenül), és tök jó fej volt, egy megjegyzésébe beszúrta, hogy: "nem kell betojni azért, mert nem ismersz, mi csak ötösével vagyunk veszélyesek." Először nem is értettem, aztán leesett, és jól esett, hogy van olyan rendőr, aki nem rögtön magára veszi a Zsanett ügyet, hanem adott esetben még poénkodni is tud rajta. És nem habzó szájjal védi a mundért.
A posztról csak annyit, hogy a kiegészítő táblán csak az van, hogy 10 m, időkorlát nincs.

Nava 2007.08.08. 15:08:39

Kagi!

Ha te állsz meg a tilosban "nincs máshol hely" felkiáltással, akkor mehetsz a bilincset leszedetni a kocsidról, és fizetni a tízezreket.
Nem kifogás a nincs hely....

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.08. 15:09:07

kagika 2007.08.08. 14:44:27
Pontosan az ilyen hozzáállás miatt lát az ember az út közepén parkoló, elakadásjelzős pöcsöket. Mert mindenki csak "pár percig" áll meg szabálytalanul. Meg mindenkinek megvan a kifogása, hogy épp miért szarja le nagy ívben a KRESZ-t. A szabályokat nem véletlenül találták ki, azokat be kel tartani. A rendőr meg mutasson példát!
Egyébként biztos, hogy van pihenőidő, tessék akkor zabálni. Ha Te a munkahelyeden akkor sétálnál el kajálni amikor csak kedved tartja, vagy amikor ÉPPEN megéheztél, mit szólna a főnököd?

dave 2007.08.08. 14:48:10
Az meg megint mi, hogy megbilincselnek amerikában, vagy európában, ha felhívom a rendőr figyelmét arra, hogy szabálytalan. Jól néznénk ki! Ha meg az a nyüg, hogy riasztás jön, akkor az egyik maradjon az autóban.

Secnir 2007.08.08. 15:10:00

baszki emberek melyikőtök volt/nem volt katona/rendőr/határőr?
úgy néz ki senki.
három csillagra (meg kettőre) eddig a következő javaslatok jöttek:
százados-őrmester-törzsőrmester-zászlós.
gratulálok mindenkinek
ha fehér műanyag csillag volt:
-két csillag: tizedes
-három csillag: szakaszvezető
ha nagy arany csillag:
-két csillag: főhadnagy
-három csillag: százados
ha nagy ezüst csillag:
-két csillag: alezredes
-három csillag: ezredes
lehet válogatni, hogy melyikük ülhet kombi skodában éjfélkor gyakorlóban a mekiben. szerintem tizedes-szakszi duó volt. járőrözni főhadnagytól felfelé nem szoktak. lehetett volna még zászlós-törzszászlós duó is, de azokhoz meg fiataloknak tűntek, pláne azok tükrében, hogy a zászlósokat a katonai élet neveli ki előszeretettel, illetve a főiskolával nem rendelkező allomány érheti el - kb 40 éves korára.

hogolyo78 2007.08.08. 15:10:36

Cpt. Flint 2007.08.08. 14:39:06
"Igenis a rendőrnek tessék szólni (esetleg: előbb szólni, mint feljelenteni?), ha szabálytalan. Mert neki példát kell mutatnia."
Ez idáig rendben van. Na de ilyen ügyért? Itt szó sem volt arról, hogy a kocsi akadályozta volna a forgalmat, vagy balesetveszélyt okozott volna. Egyébként meg én is elvárom a rendőrtől, hogy ne büntessen meg minden hülyeségért, hanem engedjen el figyelmeztetéssel. (Pl. ha a parkoló kocsi kicsit átlóg a tilosba.)

(Mellesleg kíváncsi lennék, hogy MG milyen hangnemben szólt először a rendőrökhöz. Azért erre is lehet következtetni a nyilvánvaló kötekedő szándékból és az ügy zsanettezős végkifejletéből. Nyilván a rendőrök is rögtön levették, hogy egy kötekedő f.sszal van dolguk és ehhez mérten is reagáltak.)

eMM2 2007.08.08. 15:11:21

Aki a mekibe tömi a búráját az nem sikeres román ember.Egyébként tömjék csak magukba a röndérék a dioxint attól lesz fényes a hajuk.Bár mind1 mert ők bezzeg kapnak rendes orvosi ellátást nem úgy mint a mezei honpolgár.
A fölényeskedésük meg jellemző, grt MG.-nek hogy fellépett ne is hagyja annyiban.

eMM2 2007.08.08. 15:12:44

NeeMM a háromcsillagos az a biopon.Manapság a konyak a 3 csillagnál kezdődik.

hivatásos naplopó 2007.08.08. 15:13:48

kedves beszologatos kiskocsogok,

ha en felemelem a hangomat egy ugyfelnek, akkor kezdhetem is csomagolni a pakkomat. a rendorok/postasok/osszes hivatalnok ezt miert teheti meg? mert mindenki hagyja es semmifele retorziotol nem kell felnie.

es tenyleg parkoljon mindenki a tilosban es utana kurvaanyazza a kozteruleteseket, hogy miert buntettek meg...

kagika 2007.08.08. 15:14:34

Hány ezer embert láttok naponta tilosban parkolni?! Jó, nem az átlagemberek tartatják be a törvényeket... De nekem ne mondja senki, hogy ez nem volt túlzás! Mert ha azt írja, hogy odamentem hozzájuk, hogy "uraim, legyenek szívesek, álljanak el onnan, mert önökre ugyanúgy vonatkozik a törvény, mint másokra...", és utána még nagy arccal elkezdenek flegmáskodni, akkor oké... De könyörgöm! Rúgjunk beléjük csak azért, mert rendőrök??? És ha ő az a rendőr, aki két nap múlva elkapja azt a seggfejt, aki anyukád pénztárcáját akarta lenyúlni? Vagy olyankor jól jönnek? Nevetséges...
Nomac!
Nem tehetik meg, hogy ne induljanak azonnal riasztáshoz... Honnan veszed ezt? Olyat már hallottam, hogy két hívás közt muszáj volt fontossági sorrendet felállítani, de olyat még nem, hogy bent voltak, és nem indultak rögtön egy riasztáshoz.

VitézLászló 2007.08.08. 15:14:49

kagika!
Akkor, ha én legközelebb ugyanezt teszem, és azzal védekezem, hogy "nem volt parkolóhely" , akkor biztosan azt mondják, hogy "ja, akkor bocsánat, parkoljon csak nyugodtan!"
Azt kellene észrevenni, hogy minden KRESZ szabály vonatkozik a rendőrautókra is, ha nem megkülönböztetett jelzéssel közlekedik.
Az állampolgári észrevételre a kultúrált rendőr eláll onnan az autójával - miért? Mert az állampolgárnak igaza van.
Mivel nem adhatok helyszíni bírságot a rendőrnek, így nagyon helyesen a fenti levélkével intézkedést foganatosítható. Lesz itt rend!:)

Csabesz2000 2007.08.08. 15:16:45

más szemében a szálkát... tipikus esete.
Zsanettezni meg elég övön aluli húzás volt (lol), alig balhékereső szándékkal. Szabad ország.. , kiváncsi vagyok hogy 150+kg tömegű viszonylag rövid hajú nem sok szabad bőrfelületű embernek is megmondaná-e akárki a frankót ?Biztos vagyok benne.

kagika 2007.08.08. 15:17:24

Secnir én a három aranycsillagra gondoltam, és TUDOM, hogy járnak járőrözni...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.08.08. 15:18:20

Sztem meg nem fejezik be a kaját, ha risztják őket, hanem indulnak. Biztos talált volna a két kíber is parkolóhelyet egy kicsit távolabb, ez az ő hibájuk, valóban nem mutattak példát. De a kis csimota majomnak sem így kellett volna. A rendőrök nem voltak bunkók, csak a parkolással. Az az "így hát a barátommal a mögöttük levő asztalhoz ültünk, és szóbahoztuk a mai napi fordulatot, miszerint új vizsgálat indul "Zsanett" ügyében, és hogy lehet hogy valóban a rendőrök "sz*patták le Zsanettet" - megmozduláshoz gratulálok. Kisebbségi komplexusokkal küzdő, kirekesztett iskolások és szintén komplexusos pszichológiai eset felnőttek csinálnak ilyet: hátat fordítok neki, és elkezdek róla sugdolózni/hangosan beszélni, hogy bosszantsam, és attól most nagyon faja gyerek vagyok. Gratulálok, én simán kimentem volna, megkeresem a kocsidat és közúti ellenőrzés címén az utolsó hivatalos hozzávalókig mindent kipakoltatnék a flaszterra, aztán bökném a kalapom és röhögnék rajtad végignézve és refivel rádvilágítva, amíg visszapakolsz, kiskancsó.

Unio 2007.08.08. 15:19:40

Az oké,hogy mindenkire vonatkozi a KRESZ szabály,de az,hogy leülök a rendőrök mögé és elkezdem küldeni az áldást mert én valami űbrefasza srác vagyok a barátomal az azért elég parasztság és butaság is.

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 15:22:27

hogolyo78: Itt nem arról van szó hogy akadályozta e a forgalmat vagy balesetveszélyt okozott e hanem az hogy amit csinált az TILOS. Nem megengedett, szabálytalan.
Ha mész a kocsiddal egy mellékuton 120-al ahol kint van a két éve utépítésnél kinfelejtett 40-es tábla és senki sincs az úton rajtad kívül csak a trafipax, akkor is megbüntetnek ha a beteget viszel a korházba. Senkit nem érdekel hogy mért hágtad át a szabályokat.

eMM2 2007.08.08. 15:22:37

Secnir Te remek rangszakértő!
Röndéréknél már ezer éve nincs őrmester alatti rang max ha lefokozzák talán, de ezt se igen hiszem.
Életkorukból itélve vélhetően főtörzs/törzsőrmester páros volt.(Azt énse hiszem hogy egy mezei járőr százados/főhadnagy páros lenne nem beszélve a magasabb sarzsiról)
Mint ilyennek ezüst csillagjuk volt plusz egy ezüst stráf ami a "legújabb" divatjuk szerint nem keresztben egyenes hanem megtört,"nyíl" alakú.

Nava 2007.08.08. 15:26:30

SzSzSzSz azért, mert rendőr barátod van, símán igaza lehet az írónak, igenis, a Kresz mindenkire vonatkozik.

232323 2007.08.08. 15:26:36

szákk. úgyse lesz semmi.

báró Csekonics 2007.08.08. 15:27:52

Szanaszét szolizott szilikonos szőke 2007.08.08. 15:18:20 : Sztem meg nem fejezik be a kaját, ha risztják őket, hanem indulnak

Tényleg azt hiszed, bekapcsolt rádióval zabálnak a mekiben? Na ne már...

Annyiban igaza van a kedves fényképezősnek, hogy tényleg rájuk (IS) vonatkozik a KRESZ - de elég lett volna beküldeni a képeket, az összes többi felesleges, még akár szólni is: ők tudják a legjobban, hogy szabálytalan, de lesz@rják. Őket egyedül a saját belső felügyeleti emberkéik/feletteseik büntethetik meg, velük meg ritkán futnak össze.
Még ebből az emlegetett Zsanett ügyből is kimosdatták a 'hősszerelmes' zsarukat. Röhej.

holysmoke the one 2007.08.08. 15:29:38

legalább hmorérzékük van a rendőröknek.
muhaha
MG te mekkora kukifej vagy baszod.
De most ugy őszintén,mit te képzelel magadról öcsém?
Én még a szüleimre is gecimérges vagyok,ha evés közben basztatnak bármivel.
Nem hogy egy vadidegen kis genyó ugasson.Meg is ölném azonnal,pláne ha a pihenőidőmről van szó.
Baszki bízz benne hogy nem lesték ki a rendszámodat,mert akkor piszkosul megszopatnak hidd el.
Láttam már ilyet és igazuk van.
Nem vagyok rendőrbuzi,de most ebben nekik adok igazat

2007.08.08. 15:30:48

Sütemény1975 2007.08.08. 12:59:53
"...nem értem miért a 2 és 3 csillagot írod, miért nem a rendfokozatot. egyik törzsőrmester volt, a másik meg főtörzs..."

Lehet az is, hogy egy altábornagy meg egy vezérezredes 8-)

renugard 2007.08.08. 15:30:59

MG! Remélem ez a két rendőr lesz a közelben, amikor egy falka kancigány megkerget az utcán éjféltájt és a kis gatyód tele lesz matériával.

Nava 2007.08.08. 15:33:45

amúgy az exapósom is kerékbilincselték, pedig ő orvos szolgálatban jelzéssel volt ellátva a kocsija. elégg csúnya ügy volt, mert emiatt kénytelen volt csereemberkét kérni.

2007.08.08. 15:36:07

Minimum meg kellett volna a rendőrnek kérdeznie, hogy nem lehetne -e valahogy elintézni, aztán egy ötezrest odacsúsztatni a fiúknak.

2007.08.08. 15:37:33

Minimum meg kellett volna a rendőrnek kérdezni, hogy nem lehetne -e valahogy elintézni, aztán egy ötezrest odacsúsztatni a fiúknak.

VitézLászló 2007.08.08. 15:39:23

Ne fikázzátokmá' szegény MG-t!
Amit tett nem más mint résztvett a napjainkabn divatos "felhasználói élmény fokozása" programban.
És ebbe beletartozik az a falka kancigány szubrutin is amikor a yard 404-es errort produkál.

renugard 2007.08.08. 15:42:36

Az ilyenek gyújtják fel az autókat és dobálják meg a TV székházat

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 15:44:05

renugard: Szerintem nem a rendőrök fognak megvédeni ha egy falka cigány üldöz. Az nem illik a profiljukba. Amúgy meg rég volt az már hogy a cigányok féltek a rendőröktől.

eMM2 2007.08.08. 15:47:00

zsir!
Igazad van, valószínűleg a bene volt meg a gergényi.:)
csak elnézted a csillagokat a genxterváltás óta bevezették a nyugati majmolásos dandártábornoki rangot na az lett az első tábornoki fokozat.
Tehát a vezérőrnagy lett a két csillagos az altábornagy meg a 3.A vez.ezr. meg a 4 és plafon, az átkos cinegére való tekintettel haseregtábornoki rang már nincs is.

speirs 2007.08.08. 15:47:09

Most ugye jobb lenne, ha a rendőr a pihenőideje előtt fél órával nekiállna parkolóhelyet keresni, remélhetőleg 10- 15 perc sétányira a Mekitől??? Mit zavar, ha 5 percre akár szabálytalanul áll is meg, hogy bekaphasson pár falatot? Tipikus fölösleges faszkodás volt, igazodva az új trendhez, h. mindenhol üvöltve kell mocskolni a rendőröket (akik között egyébként tényleg sok a tróger, de hol nem???).

Unio 2007.08.08. 15:47:48

Az a röhej, hogy az emberek többség akkor kemény amikor nem kellen annak lennie.Mert az igaz hogy rendőrök közöt is vannak köcsögök és ugyanúgy vannak jófejek is,de amikor majd megmentik a segged attol,hogy mondjuk a boneheadek vagy a cigányok ne verjenek meg akkor meg majd mondod, hogy ja de jó,hogy erre jártak a bisztosurak. Amúgy meg ne egyetek a mekiben mert nem egészséges:) élő példa: www.youtube.com/watch?v=pEM0T1Ar5Qo

Ifgood 2007.08.08. 15:47:51

Vannak egyenlőbbek

Secnir 2007.08.08. 15:52:35

eMM2:
rendöréknél mi van, mi nincs azt én nem tudhatom, rendőr meg cadakat terelő juhász nem voltam csak katona :-)
de mintha pont itt a zindexen olvastam volna rendőr tizedesekről - vagy csak a memórijám nem jó?

2007.08.08. 15:52:45

eMM2 2007.08.08. 15:47:00

Na jól nézek ki! Akkor lehet, hogy a vörös csillagot is le kéne szednem a sapkámról :-)

lionking 2007.08.08. 15:53:12

Szerintem a legszomorúbb azoknak a hozzáállása, akik a szabálytalankodókat védik meg.
Igenis a rendőr (a rend őre) nem teheti meg, hogy szabálytalankodjon. Legfeljebb, ha a megkülönböztető jelzéseit is használja. Amit amúgy magáncélból nem vehet igénybe
Elég érdekes az itteni hozzászólók többségének a gondolkodása...
Valószinű, hogy ők is szeretnek a zebrán tilosban parkolni?

Dave_hu (törölt) 2007.08.08. 15:53:26

most nem azért, de jártatok már pesten éjszaka így nyáron? a sok túlfizetett juppiköcsög meg dzsippes cigótól már a város fényeit sem lehet látni. tudjátok, a nekik kurvára minden mindegy, beszólnak, leszarják. Akik ugatnak, demszkiznek" aztán fizetik a 4000-t egy mijito-ért.
Rendőrként nem lehet könnyű. És basszus, épp kajálnék, megállok 5 percre a meki előtt, a zebrán félig, erre odajön egy kis buzi okostojás, hogy a kresz így meg úgy. Szerintem ha egy s8 parkolt volna ugyanígy a fentebbi hozzászólásokban már ábrázolt tipusú férfitulajdonosokkal a mekiben, nem pofáztál volna be. A rendőrnek meg simán, mert nem támadhat vissza. Mert ő rendőr.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.08. 15:55:07

speirs 2007.08.08. 15:47:09
Azért zavarja mert SZABÁLYTALAN, még egy másodpercre is.

2007.08.08. 15:57:35

speirs 2007.08.08. 15:47:09
"... ha 5 percre akár szabálytalanul áll is meg, hogy bekaphasson pár falatot? Tipikus fölösleges faszkodás volt,..."

Volt faszakodás is, meg szabálytalan parkolás is. Egyikért sem jár dícséret.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 15:58:10

Na mostmar tenyleg, tegye fel a kezet akinek megvedte mar a segget a rendorseg mikor hivta oket ?
(lehet en egy parhuzamos vilagban elek ?)
Aki meg szabalytalankodik, az egy barom es punk tum, vedjed csak a masikat is ezert, nyugodt lehetsz, hogy en ezert szivatlak ha talakozunk, a rendorok meg ha szivozasbol csinaljak az megint serelmezheto.

Dave_hu (törölt) 2007.08.08. 15:59:36

felteszem. tőlem loptak, azonnal kijöttek, és elkapták a kis cigányfaszt.

Neménvótam 2007.08.08. 16:02:54

Hogy mekkora balfékek vannak ecsém

dr. trafik nomac 2007.08.08. 16:04:21

dave:
Na ez egy tipikus esete annak ha mukodik a rendszer ;) Te egy szerencses ember vagy.

Unio 2007.08.08. 16:04:59

amúgy ez az egész egy összeesküvés elmélet a mcdonald's-nak szarba ér a keze:D és ez az egész csak arra ment ki,hogy a mekit reklámoza :D:D hahahah :D:D.

2007.08.08. 16:06:44

Egyébként nem tudom, van egy-két komment aki mintha a rendőröket erősen védné. Kérdés, hogy ő hányszor védett meg téged. Szerintem a képlet baromi egyszerű: zebrán még az atyaúristen se parkolhat. Kivétel ez alól a 15 milliónál drágább kocsik tulajdonosai.
Csodálkoztok azon hogy a rendőr zebrán parkol? Őt ki bűnteti meg ezért? Vagy ki szól rá?
Ha Te szólsz rá, elhajt a francba, vagy még jól meg is szivat, ha éppen olyanja van.
A zebrán parkoló rendőrőn kívül érdekes jelenség lehet,hogy a luxusautók mindíg a kisközért, a videótéka és a szolárium előtt robbannak le:)

Egyenlőség, testvériség... hihető

eMM2 2007.08.08. 16:07:54

Secnir!
Hát rendőr én se voltam csak katona csillag nélkül még az átkosban.Ott azzal szívatták az újoncokat hogy addig nem mehettek kantinba amíg nem tudták a rangokat.Hát velem aztán sokra mentek én azt már tízéves koromban megtanultam hobbyból.(Találtam papírgyűjtésen egy katonák kézikönyvét)
A nálam egy évvel idősebb szakaszpk.mat még "ki is oktattam" hogy roszul tudja mert a tábornoknak nem aranycsillagja van hanem arany alapon nagy fehér(platina) Nem hitte el nekem.De becsületére legyen mondva utánanézett és beismerte tévedését,nem is szívatott meg érte inkább ejha de jól tudja katona elismerést kaptam.(mer ugye magázódás volt persze)

Rendőr tizedes ügy.Ilyen legutoljára az átkosban volt akkor kezdték a közrendőrök tizedesről a ranglétrát.(Az is akartam lenni hogy megússzam a sereget de osztályellenségnek számítottam és nem vettek be mostmár annyira nem bánom)
Aztán már őrmesterről indulnak.

VitézLászló 2007.08.08. 16:08:50

Dave!
Beszólok én még az s9-nek is - általában nem verekednek (egyből) - először jön a szájtépés.
A rendőrről ahogy foglalkozásának neve jelzi ő a rend őre. Ennek következtében végiggondolta a lehetőségeket:
1. Nincs rend, tehát nincs mit őrizni: megyekakocsmába, unomazegészet
2. Rend van, mit kell ezen őrizni: unomazegészet, megyekakocsmába

Hazamegy szegény és az asszony megkérdezi "Mivoltmadrágám?"
"Semmi különleges, parkoltam tilosban, beszólt egy kisköcsög, holnap kirúgnak. Kár hogy nem én basztam meg a Zsanettet.."

Lelina 2007.08.08. 16:09:31

Most komolyan: Mindenkire rá szólsz, aki rossz helyen parkol? Baromi sok dolgod lehet....
Miért lett menő, meg jópofa dolog minden zsarut piszkálni??? Oké rossz helyen parkoltak. És? Te meg beszóltál nekik. Ami azt illeti Zsanett-ügyet felhozni, meg kimondottan bunkóságnak tartom! Én még mindig azt vallom a zsaruk megérdemlik a tiszteletet, és néhány féreg miatt nem kellene utálni az egész testületet.

eMM2 2007.08.08. 16:10:55

dave!
Nem támadhat vissza mert rendőr.Brühühű na ki volt a szabálytalan? Nekik példát kellene mutatniuk, bizonyám.
Nem támad vissza csak szopat,újabban már nem is csak képletesen.

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 16:11:34

Szerintem a redőr egyen olyan helyen ahol a parkolás nem igényli a szabályok áthágását. Ha már meki akkor mekdrájv.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.08. 16:11:49

nomac
ne szemelyeskedj nem oriztunk egyutt mehet
nana bevandorlo vagyok, kepzeld el az indianokon kivul mindenki az
kozod?
szoktam irni amerikai peldakat mert itt elek, lehet van akit erdekel, lehet van akit nem akkor scroll
a velemenyem meg tovabbra is az, hogy egy felig szabalytalanul megallt rendorautot fenykepezketni, meg bemenni utanuk a mekibe, meg beszolni....
okorseg
itt eszebe sem jutna senkinek
igaz itt sokkal masabb a respektjuk
/egyebkent 30 eve itt elek es allampolgar vagyok/

Secnir 2007.08.08. 16:13:51

eMM2:
mint mondtam, nem voltam sem rendőr sem vadakat terelő... :-)
rendőr ismerősöm ráadásul nincs is, tehát azért nem tudok konkrétumot, legutolsó emlékem az a Kántor volt, ahol a most elhunyt Madaras József játszott rendőr tizedest. vagy az is őrmester volt? már nem emléxem.
De az se most vót.

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.08. 16:14:37

Hogy mért próbálja mindenki baszogatni a rendőröket. Mert szerintem mindenkinek tele van a töke velük. Amikor büntetni kell mindíg ott eszi őket a fene ha szolgálni és védeni akkor meg sehol sincsenek. Mindenki csak a rosszat látja belőlük és rosz tapasztalattal rendelkezik.

Rák Attantam 2007.08.08. 16:15:47

Természetesen igaza van a kedves feljelentőnek. (A Zsanettozás bunkóság volt.)
Mindazonáltal ha az utcán látsz egy szájkosár nélkül sétáltatott pitbullt, akkor elkezded húzgálni a farkát, hogy "mijé" nincs rajta szájkosár? Bátor vagy, ecsém!
Szerintem az ilyenek járnak ügyvéddel szigorlatra...

Én csak símán odamentem volna hozzájuk és azt mondtam volna: "Jóestét az uraknak, jó étvágyat kívánok! Beparkoltam maguk mögé a zebrára, ha nem baj. Majd szóljanak, ha el akarnak menni, átállok a helyükre. Ezekszerint mégiscsak az a szabályosabb, ha már önök is úgy álltak meg..." ;)

VitézLászló 2007.08.08. 16:20:26

Én beszólok a pitbullnak is - vagy csak ráhúzom a fejére a batzpapucsomat.

Unio 2007.08.08. 16:20:43

Rák Attantam:
"Én csak símán odamentem volna hozzájuk és azt mondtam volna: "Jóestét az uraknak, jó étvágyat kívánok! Beparkoltam maguk mögé a zebrára, ha nem baj. Majd szóljanak, ha el akarnak menni, átállok a helyükre."

Ez nagyon nagy szöveg Rák Attantam,és azt képzeld el hogy milyen pofát vágtak volan, szerintem még az áluk és leszakadt volna, meg még a kaja is kieset volna belöle. :D

Céadaoin (user ID 44540) 2007.08.08. 16:21:24

Köztudott, hogy szabad országban szabad ember azt csinál, amit szabad...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.08. 16:24:00

MG, már bocs, de Te egy kötekedő kis fasz vagy... Nem vagyok rendőr, meg nem is védem őket, mert ők is megérik a pénzüket, de ez már felér a kákán való csomókereséssel.
Fogadd el vazze, hogy vannak olyan dolgok, amiket egyeseknek szabad, másoknak pedig nem. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz. A Te kisstílű kötekedésed sem fog rajta változtatni. Én is felteszem a kérdést, mint előttem már egy páran, hogy mit vártál attól, hogy odamész kekeckedni, azt hogy majd felpattannak és sűrű bocsánatkéréséek közepette kihátrálnak a kocsihoz és fülüket-farkukat behúzva keresnek egy parkolóhelyet, hogy aztán Te nagyszájúskodva regélhessed a haveroknak, hogy mennyire bealáztad a csicska rendőröket?
Ha én rendőr lennék és egy ilyen kis pöcs, mint Te, odajönne hozzám kötekedni, főként egy ilyen baromság miatt, kihasználva a helyzet adta előnyömet igazoltatnálak, hogy megtudjam hol laksz és utána a többi rendőr haverommal szarrá veretnélek. Örülj is neki, hogy nem így történt. Mellesleg a nyílt provokációd hatására meg is vagyok lepődve, hogy ilyen enyhén reagáltak a rendőrök, én nem biztos, hogy meg tudtam volna állni anélkül, hogy beleverjem a hülye fejedet a járdaszegélybe.

Szerinted Magyarországon kívül van még olyan hely a világon (sőt, fokozom, rajtad kívűl van-e még egy olyan balfasz a világon), aki egy ilyen baromsággal akar fogást találni a rendőrökön?

Akkor segg vagy, hogy az már fáj, de Homárnak is kijár ez a jelző, amiért ilyen szemetet kipakol ide... A jelenlegi helyzetben ez inkább szenzációhajhász hangulatkeltésnek minősíthető, mint érdekes sztorinak. Emberek, felejtsük már el a "jardokat" egy kicsit, nincsen fontosabb dolog, mint két tilosban parkoló zsandár?????

Apucika 2007.08.08. 16:25:31

Ez egy kisstilű kötekedés. Miért ne állhatnának meg (ha csak ott volt hely) pár percre vacsorázni,hiszen ők is emberek.Milyen jogon kéred Te az azonosító számot? Intézkedtek veled? Te mentél oda pofátlanul kötekedni velük, hogy igy a KRESZ. Ha Te vacsoráznál és én odamennék hozzád,hogy "Kisköcsög meddig zabálsz még?" rögtön rendőrért telefonálnál és akkor már nem számítana, hogy a két hátsó kerék a zebrán áll! Ha van egyáltalán jogositványod Te sohasem követtél el egy kis stiklit? Mégegyszer ez egy nagyon ócska kisstilű kötekedés!Visszaéltél vele, hogy szolgálatban vannak és az állásukat féltve nem vágtak jól pofán! Lesznek ők még szabadnaposak is és féltelek nehogy elkapjanak.

Csumpitáz Alfréd 2007.08.08. 16:26:28

A rendőrök szabálytalanok és bunkók voltak. Ezt elismerem, sőt ellene vagyok, az ilyet ki kellene már gyomlálni a testületből. (Bár mi magyarok általában ilyenek vagyunk, csak egyenruha nélkül.) A levélíró viszont pont az a köcsög, aki miután nem bosszantotta fel eléggé a rendőröket, még odaült "zsanettozni". A kis buzi provokátor. Szóval ő meg egy díszfasz... Most itt adja a lelkiismeretes állampolgárt, de fogadjunk, hogy ősszel meg az utcán randalírozott Lonsdale kapucnisban. És persze azóta vár, hogy a rendőröknek mehessen újra és újra.

Rák Attantam 2007.08.08. 16:26:41

"Céadaoin 2007.08.08. 16:21:24
Köztudott, hogy szabad országban szabad ember azt csinál, amit szabad..."

...amíg szabad.

(mármint az ember)

Céadaoin (user ID 44540) 2007.08.08. 16:29:07

Rák Attantam:

ez esetben szájat befog, egzisztenciát megmarkol és szép csendben elvágódik...

lemezlovas 2007.08.08. 16:29:33

Szerintem egy főhadnagy volt és egy főtörzsőrmester. Csak hogy én is mondjak valamit.

Csimasz 2007.08.08. 16:31:20

En a helyukben kicsit meggumibotoztam volna az arcodat, hatha utana nem kotekszel. Macskajancsi.

Unio 2007.08.08. 16:31:26

galabenisztomasz:
Most itt adja a lelkiismeretes állampolgárt, de fogadjunk, hogy ősszel meg az utcán randalírozott Lonsdale kapucnisban.
Van benne valami.

MUHHAHA 2007.08.08. 16:34:21

"én nem biztos, hogy meg tudtam volna állni anélkül, hogy beleverjem a hülye fejedet a járdaszegélybe" - Óriási :) Andrew Vajna - Magyar história X :)

MG, mondok én neked valamit: légy sikeres ember és akkor nem kell ilyen baromságokkal foglalkoznod, máshogy is építheted az önbecsülésedet.

MADcat 2007.08.08. 16:36:59

Tépjük le a skoda összes ajtaját!

BiG_ 2007.08.08. 16:38:19

Secnir: a két meg három ezüst kis csillagot kihagytad, na azok pont a törzs- és főtörzsőrmesterek. Általában járőrben nem a tisztek mennek...

Üdv!

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.08. 16:39:19

Apucika 2007.08.08. 16:25:31
Ez egy kisstilű kötekedés. Miért ne állhatnának meg (ha csak ott volt hely) pár percre vacsorázni,hiszen ők is emberek.

Neked is: Azért, mert szabálytalan!

VitézLászló 2007.08.08. 16:40:13

Winyetta!
"vannak olyan dolgok, amiket egyeseknek szabad, másoknak pedig nem. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz." Akkor ezek alapján szerinted még rabszolgaságnak kellene lennie. Helytelen gondolkodás, leül - eggyes!

"mit vártál attól, hogy odamész kekeckedni, azt hogy majd felpattannak és sűrű bocsánatkéréséek közepette kihátrálnak a kocsihoz..." Nem! Nem állnak meg ott ahol tilos.

"Ha én rendőr lennék és egy ilyen kis pöcs, mint Te, odajönne hozzám..." Szerencsére nem vagy az. Az egyik probléma a rendőrséggel ma, hogy pontosan ilyen gondolkodásmóddal bíró személyek mennek át a felvételin - ezt még oktatással is nagyon nehezen lehet javítani.

"...sőt, fokozom, rajtad kívűl van-e még egy olyan balfasz a világon..." Igen, pölö ÉN. És ez nagyon fontos, hogy legyen visszajelzés a tevékenységükre vonatkozóan. Ha ez nincs - csak a fejnek a járdaszegélyhez történő pattintgatása - akkor nincs mérce. Minden valamire való piaci szolgáltató vagy gyártó szervezet méri a fogyasztóinak az elégedettségét és teszi mindezt a fogyasztó retorziója nélkül. Ez a másik probláma a mai magyar államilag finanszírozott intézményeknél: a teljesítménymérés és a fogyasztói visszajelzések hiánya illetve figyelmen kívül hagyása.

Snowangel 2007.08.08. 16:45:07

Úgy látszik a Móricz Zsigmond körtér vonza a "kedves" rendőröket.
Pár hete vártam ottan egy barátomat, a Mekinél lévő kis zebra mellett. Már az feltünt, hogy szegény embertömeg szinte élet-halál harcot folytat azért, hogy átjusson a zebra valamelyik oldalára, mert egy autós sem volt hajlandó megállni, miközben onnan 8-10 méterre jó pár rendőr ácsorgot, beszélgetett vihorászott. Ez egy dolgog... sajnos megszoktuk. Aztán tőlem jobbra dudálásra lettem figyelmes, láttam, hogy egy nőci tolatás közben, majdnem nekiment egy másik autónak, amire az illető dudálással próbálta figyelmeztetni. De a hölgy addig-addig szerencsétlenkedett míg csak sikerült nekimenni a másik autó visszapillantótükrének. A férfiú (kinek autója a sérülést elszenvedte) kicsit ügyeskedett, hogy félreálljon és megbeszéljék az ügyet (naívan gondolta a hölgyemény is ezt teszi majd), mikor legnagyobb döbbenetére a középkorú, randalírozó asszonyság egy kis manöver után gázt adott és elhúzott. Mikor a pasi észrevette mire készül /persze még a gázadás előtt :-)/ gyorsan kiszállt a kocsiból és próbált az ámokfutó elé állni, de az rutinosan kikerülte és elszáguldozott. Pasi be a kocsiba és utánna. Kezdődött az üldözés. Eddig nem is lett volna semmi gáz, hiszen ez mindennapos (ugyebár), ami igazán kiakasztott az a rendőrök reakciója volt. Lelkesen figyelemmel kísérték a tőlük kb. 8 méterre zajló eseményeket, mikor az érintettek gázt adva elhúztak, akkor röhögtek egy jót és beszélgettek tovább, mintha mi sem történt volna. Csak én álltam döbbenten... Nem is értem miért. Olyan naív vagyok, hogy azt gondoljam, hogy a "Szolgálunk és védünk" sorokat komolyan kell venni...

dr. trafik nomac 2007.08.08. 16:53:41

Gyengebbek kedveert:

NEM PARKOLOK TILOSBAN SOHA SEM ! Es vagyunk igy egy paran, lehet, hogy ezert, lehet nem, de nem is dobaljuk a szekhazat, ugyanis vannak torvemytisztelo emberek, es itt most nem a torvenyek kifacsarasarol van szo, egyszeruen a zebran tilos megallni, rendornek pedig kulonosen tilos.

Pannon Puma 2007.08.08. 16:55:44

érthetetlen ez az erkölcsi relativizmus. ráadásul akkor, amikor a kedves egyed hansúlyozza, hogy nem rendőr ám. akkor meg miért véded?

az, hogy a rendőr szabálytalan volt, nem vélemény, hanem tény. az hogy a kedves posztoló MG nem helyesen - ésszerűen - járt el, nem tény, hanem vélemény. Ez a rohadt nagy különbség a kettő dolog között.

Tiko 2007.08.08. 16:56:05

Elég gáz hogy a szabálytalankodó rendőröket véditek itt bazze. Főleg azután, hogy az ugyanabba a kötelékbe tartozó extra parasztnak volt pofája feljelentést írnia egy menekülő emberről, aki nem kapcsolta be a biztonsági övét, illetve telefonált a yardnak segítségért (szemétsztori - ugye emlékszünk???).

És ezek után, ne ugasson be senki, mert jaj szegény csak pár percre ugrott be ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.08. 17:00:54

meg is kapta az is
de nem kotelekkent gondolkozunk
amugy meg mehetett volna meg 2 metert es nyugodtan allhatott volna a varakozni tilos alatt ha latja a mekibol a kocsit
de ez mar mas kerdes
tovabbra is azt mondom a rendor ne szabalytalankodjon, de ilyen faszsagert fotozgatni meg utanuk meni az vicc

Fakocka 2007.08.08. 17:08:20

Aki egy ilyen zsanettes provokációnak felül az nem sikeres ember. Akik meg azon hőbörögnek hogy miért kellett zsanettezni, azok sem sikeres emberek...

Barátaim! Most majdnem azt írtam hogy messze vagytok ti még a nyugattól, de inkább az írom, messze vagytok ti még bármilyen civilizációtól...

stichus 2007.08.08. 17:13:06

ismerek rendőröket. mind idegbeteg állat. valahogy nem lepődöm meg a történeten. a sok hülye meg védi itt őket. totál igaza volt a levélírónak. még jó, hogy azt nem mondjátok, hogy örüljön, hogy nem lőtték le, mert felhívta figyelmüket a szabálysértésre

Lúzer Manuel 2007.08.08. 17:17:45

A rendőr azért van, hogy őrizze a rendet. A rendet törvényekkel/rendeletekkel/stb. szabályozzák, ennek része a KRESZ is.
Amennyiben a rendőr megszegi azokat a szabályokat, amelynek védelme a feladata és hivatása (és nem egyszer megteszik, magam is jópárszor láttam), akkor az egyszerű polgár ugyan miért is tartaná be? Ezek után a rendőrnek semmi erkölcsi alapja nincs bárkin számonkérni a közlekedési szabályok megszegését, hisz ő maga, akinek példát kéne mutatni a szabályok betartásával, döbbenetes flegmával és természetese módon szegi meg őket.
És aki kötözködésnek gondolja, hogy a beküldő erre megpróbálta felhívni a figyelmet, az jobb ha tudomásul veszi, hogy az illető természetes igazságérzete jobban működik, mint a rendőrök jogkövetése, és ha mindenki vállvonogatva elmegy az ilyen kirívó és pimasz rendőri magatartás mellett, akkor még inkább vérszemet kapnak, és legközelebb még meg is verik, ha valaki a nyilvánvaló szabálysértésükre emlékezteti őket.
Egy rendőrnek sokkal jobban kéne ügyelni arra, hogy törvényesen járjon el.

eMM2 2007.08.08. 17:23:45

Secnir!
Hát én a Kántort már elég régen láttam de a regényekből úgy rémlik(Szamos Rudolf írt kettőt is a Kántor nyomoz,Meg Kántor a nagyvárosban c.-t viszont a filmsorozat nem analóg a regénnnyel inkább egy kivonat) de azokban Csupati is tizedesként kezdte aztán ahogy lett Kántor meg jöttek a szédületes sikerek alhadnagyként végezte ami kutyás rendőrként példátlan volt akkoriban.És az a vicc hogy akkor úgy ment hogy a kutyának is ugyanolyan volt a rangja mint a "gazdinak".Ma nemtom ez pontosan hogy van de a "gazdi" fiatal képzett ebként kapja meg az kutyit és ha leszolgáltak együtt 10 évet megtarthatja az ebet az az övé lesz.Tavaly nyáron láttam ilyen kutyás bemutatót elég impozáns volt.
Kiwi vok hogy a kutyikat is a mekibe viszik kajálni éberék? Avagy addig leparkolják a zebrán az ebet?

DonCiccio 2007.08.08. 17:24:41

A sztori alapján két mondat:

Nem szeretem a rendőröket.
MG-t sem szeretem.

Pszichológiából tanítják, hogy a tömeg (használható a magyarságra is a gondolat)intelligenciája megegyezik a legkevésbé értelmes egyedével. Ti. oda süllyed.

MG és a rendőrök a tömeg részei. :-)

lbytesxk 2007.08.08. 17:28:43

Ahol a rendörők az urak az egy banánköztársaság. Nektek már csak egy tábornok elnök kell és vége az egésznek.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.08. 17:36:35

VitézLászló:

Büszke lehetsz magadra, ha Te is akkora baromarc vagy, hogy egy ilyen miatt nekiállsz kekeckedni... Menj el a nyugati demokrácia fellegváraiba és mutasd meg, hogy hol kötnek bele a rendőrbe ilyenért. Máshol kiröhögték volna a tisztelt bejelentőt ezért. Az jobb lett volna, ha bekapcsolják a megkülönböztető jelzést és úgy parkolnak le? Akkor meg az lett volna a baj, de igazából szerintem a tisztelt reklamáló akkor is megpróbált volna belekötni a rendőrökbe, ha éppen nem a zebrán parkolnak le...

A rabszolgaság eléggé szar példa volt, barátom, még csak elméleti síkon sincs a kettő egymással összefüggésben, tehát gondolj ki valami jobbat. A világon mindenütt, mindenféle élethelyzetben belebotlik az ember olyan dolgokba, amit nem szabad mindenkinek. Hülyeség ezt tagadni, mert így van. Ha annyira zavar, hogy ők parkolhatnak tilosban, akkor állj be Te is rendőrnek, hogy neked is szabad legyen... Csak hogy egy másik közalkalmazotti példával éljek: barátnőm apja háziorvos és már volt rá példa, hogy úgy írta ki egy-két nap betegszabadságra, hogy nem volt semmi baja sem, egyszerűen csak semmi kedve nem volt menni dolgozni. Ez szabálytalan, el is lehet ítélni az ilyet, de mondd azt, hogy Te, a becsület bajnoka, az igazság ősatyja, nem tennél ilyet, ha abban a helyzetben lennél, hogy van rá lehetőséged. Ugyanígy, kíváncsi vagyok, hogy rendőrként nem parkolnál-e tilosban időnként. Tényleg, civilként Te sohasem parkoltál még tilosban? Nem követtél el soha, semmilyen szabálysértést, ne adj isten jogsértést? Mentél már át pirosban a zebrán gyalog? Ha azt mondod, hogy nem, akkor hazudsz...

Magyarországon ma tudod mi a baj? Nem amit leírtál az állami finanszírozásról, hanem az olyan pöcsök, mint a levélíró, meg amilyen Te is vagy, barátom.
Ennyi erővel, ha megállítanak egy autót az utcán - ami gyakran előfordul - és nem kapcsolják be a megkülönböztető jelzésüket amíg lefolytatják az intézkedést - ami ugyancsak gyakran előfordul - és akadályozzák a forgalmat közben - ez is sűrűn előfordul - akkor ihaj-csuhaj, mindenki írjon róluk panaszlevelet, mert ez hű de micsoda szabálytalan és irgumburgummegazemberijogokésegyenlőségszabaccságtesvériseghej...

Igazad van a teljesítménymérésről. Szerintem a postoló által leírt események után a rendőröknek vissza kellett volna menniük egy kérdőívvel ahhoz a barom MG-hez és lefolytatni egy rögtönzött közvéleménykutatást. Nem tűnt még fel, hogy a magyarok csuklóból azt írják minden állami dologra, hogy szar, még arra is, ami esetleg, valamilyen véletlen folytán mégis jó? Szerinted tényleg életképes lenne a picsarészeg Bandi bácsitól megkérdezni, miután bevitték a detoxba, hogy meg volt-e elégedve a szolgáltatás (lásd: letartóztatás, kényszerbeszállítás) minőségével??? Ennyire nem lehetsz sügér, ember.

Szerinted miért mennek ilyen gondolkodásmódú emberek rendőrnek? Várj, inkább kezdjük ott, hogy szerinted milyen gondolkodásmódú emberek mennek ma Magyarországon rendőrnek? Havi 90-110 ezerért? Na? Szerintem is hagyjuk inkább a kérdést, azthiszem hamvában halott volt már. Magyarország még nem jutott el arra a szintre, mint pl az USA, ahol tisztelik, becsülik a rendőröket, mert komolyan fel kell hogy készüljenek a hivatásuk teljesítésére, nem csak szellemileg, hanem fizikailag is... Tisztelet a kivételnek itthon... Még egy kérdés: ha Téged lenéz valaki akkor Te megbecsülöd cserébe azt a valakit? Nem feltétlenül csak a rendőrök hibája az, hogy ez a hivatás általánosságban le van nézve Magyarországon (hacsak nem vagy menő tábornok, vagy ilyesmi), inkább a magyarok általános ellenszenvét kéne leküzdeni mindennel szemben, ami a rend védelméhez, bírságoláshoz, stb, köthető...

Nade elég volt ennyi, se időm, se kedvem nincs már többet írni. Egy dologban azonban reménykedek, hogy előbb vagy utóbb ki fog halni az az állatfaj, amit MG és – saját bevallásod szerint - Te képviseltek.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 17:48:11

winyetta:
A a nagy baj, hogy te tenyleg azt hiszed, hogy mindeneki akkora szuttyo paraszt mit te, fogjad mar fol, hogy van itt sok becsuletes ember, ha nem lenne, mar reg ehenhaltal vola te is a sok lehuto toljva idiotaval egyutt !

Tiko 2007.08.08. 17:50:19

winyetta,

"Nem követtél el soha, semmilyen szabálysértést, ne adj isten jogsértést? Mentél már át pirosban a zebrán gyalog? Ha azt mondod, hogy nem, akkor hazudsz..."

Olyat láttál már hogy ilyenért rendőrt büntettek volna meg? És hogy egy klasszikust idézzek: Ha azt mondod hogy IGEN, akkor hazudsz..

"Nem tűnt még fel, hogy a magyarok csuklóból azt írják minden állami dologra, hogy szar, még arra is, ami esetleg, valamilyen véletlen folytán mégis jó?"

Csak nem a rendőrségről prédikálsz?

"Magyarország még nem jutott el arra a szintre, mint pl az USA, ahol tisztelik, becsülik a rendőröket, mert komolyan fel kell hogy készüljenek a hivatásuk teljesítésére, nem csak szellemileg, hanem fizikailag is... "

Nem Mo. nem jutott el ideáig, hanem a rendőrség. Majd ha a rendőr példát mutat, tisztelni fogják. Ha mégsem, akkor szorri, de mégiscsak nekik kéne kezdeni a példamutatást nem?

"Még egy kérdés: ha Téged lenéz valaki akkor Te megbecsülöd cserébe azt a valakit?"

Fogas kérdés. De én nem Szolgálok (sic!) és Védek.

"inkább a magyarok általános ellenszenvét kéne leküzdeni mindennel szemben, ami a rend védelméhez, bírságoláshoz, stb, köthető..."

Hogy szeretnéd úgy leküzdeni, hogy mindenki látja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a rendőr maga szarik bele az egészbe?

MG2 2007.08.08. 17:54:07

Köszönöm a sok megjegyzést, észrevételt, tanácsot és a sok poént. a kedvenc a "world of faszfej" volt, és a medve faszának rángatása, de komolyan, még sose hallott még ezeket a kifejezéseket.
Sokakkal egyet értek, akik azt mondják nem kellett volna odaülni másodjára mögéjük és provokálni. HIBÁZTAM és ha kinn megvárnak és egy haverjukkal orrbakúrnak, azt mondom igaza van, nem kell a medve faszát rángatni :) Így harmad nap már én is másképp látom és ha nem olyan stílusban válaszolnak, valószínűleg nem is tettem volna ilyet.
Többen írták hogy legalább ne írtam volna le a második felét. pedig szerintem a történet egy szerves része, és nem akartam elhallgatni mert később visszaüthet hogyha ezt nem mondom, akkor mást is elhallgathattam...
csilalgosoknak üzenem: nem, sose voltam katona, és mint kiderült mindenki összevissza naygon jól informált hogy mi micsoda. ezért nem is úgy írtam hogy százados és ezredes, ahogy én gondoltam, mert nem tudom hogy arrafelé ez mit jelent. Aki viszont olvassa a rendőröknél pontosan tudja. Amúgy nem figyeltem hogy müanyag-e a csillag, arany, ezüst vagy akármyilen...
A helyesírás sose volt az erősségem, ezért utólag is elnézést kérek mindenkitől akit ez zavart, próbálok erősíteni rajta.
Hogy mit is vártam volna a rendőröktöl miután odamentem?
1, rendes hangnemet (én azzal kezdtem)
2, egy akár mondva csinált indokot, amit itt többen is írtak, hogy legalább közel volt az autó. de még erre se voltak képesek
3, mondják azt hogy mindjárt megyünk, csak beugrottunk fél percre kajálni
ezek közül legalább az egyik lett volna, azt mondom hogy nem görcsölök és azonnal kitörlöm a képet.
Kérdezték azt is hogy miért mentem oda, miért nem csak fotó aztán jelentés, pofázás nélkül. nos pont azért mert lehet van olyan indok amivel meg tud győzni hogy a társadalomnak jobb az hogy ő itt parkol és nem 4 sarokkal feljebb. de erre nem tellett neki.
Többen is megfogalmazták a képet amit elképzeltek rólam. nem, nem vagyok már egyetemista, egy icipicti magasabbra nőttem mint 170 :) és a vézna a legutolsó kifejezés amit mondanának rám.
Nem hiszem hogy én ezzel most faszagyerek lettem, azzal meg leszek elégedve ha legközelebb egy szabályos helyen parkol.
Amúgy az ügy megtette a hatását, másnap kora reggel 8 után nem sokkal hívtak a XI. kerületi kapitányságról, elkérték a fotókat, majd miután mondták hogy egyértelmű a bizonyíték (nem volt kérdés hogy ugyan hol van az időkorlát a rakodási területes tábla alatt mint ahogy azt itt valaki nagyon hiányolta...), fegyelmi eljárást indítanak, és becsületsértésért beperelhetem, mert hiába én mondtam amit mondtam, ő azt munkaideje alatt szolgálatban nem mondhatja ki hogy "ha nem tetszik, szopjon le!". Lehet sok itt a közigazgatásban dolgozó személy, de a versenyszférában ha valaki az ügyféllel ugat, azt kirúgják. Ha pl a MM-ban nézel egy TV-t és azt mondod az eladónak hogy szar a képe, és ő erre azt mondja ha nem tetszik, el lehet menni, akkor bizony ő lesz az, aki el fog menni az üzletből. De újra leírom, HIBÁSNAK tartom azt hogy provokáltam, és ezt a szembesítés során vele is közlöm majd!

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.08. 17:55:15

megvan akkor akkor nyert ugy.. meg jo hogy a centrum nem vontatta el ..

MG2 2007.08.08. 17:58:28

Köszönöm a sok megjegyzést, észrevételt, tanácsot és a sok poént. a kedvenc a "world of faszfej" volt, és a medve faszának rángatása, de komolyan, még sose hallott még ezeket a kifejezéseket.
Sokakkal egyet értek, akik azt mondják nem kellett volna odaülni másodjára mögéjük és provokálni. HIBÁZTAM és ha kinn megvárnak és egy haverjukkal orrbakúrnak, azt mondom igaza van, nem kell a medve faszát rángatni :) Így harmad nap már én is másképp látom és ha nem olyan stílusban válaszolnak, valószínűleg nem is tettem volna ilyet.
Többen írták hogy legalább ne írtam volna le a második felét. pedig szerintem a történet egy szerves része, és nem akartam elhallgatni mert később visszaüthet hogyha ezt nem mondom, akkor mást is elhallgathattam...
csilalgosoknak üzenem: nem, sose voltam katona, és mint kiderült mindenki összevissza naygon jól informált hogy mi micsoda. ezért nem is úgy írtam hogy százados és ezredes, ahogy én gondoltam, mert nem tudom hogy arrafelé ez mit jelent. Aki viszont olvassa a rendőröknél pontosan tudja. Amúgy nem figyeltem hogy müanyag-e a csillag, arany, ezüst vagy akármyilen...
A helyesírás sose volt az erősségem, ezért utólag is elnézést kérek mindenkitől akit ez zavart, próbálok erősíteni rajta.
Hogy mit is vártam volna a rendőröktöl miután odamentem?
1, rendes hangnemet (én azzal kezdtem)
2, egy akár mondva csinált indokot, amit itt többen is írtak, hogy legalább közel volt az autó. de még erre se voltak képesek
3, mondják azt hogy mindjárt megyünk, csak beugrottunk fél percre kajálni
ezek közül legalább az egyik lett volna, azt mondom hogy nem görcsölök és azonnal kitörlöm a képet.
Kérdezték azt is hogy miért mentem oda, miért nem csak fotó aztán jelentés, pofázás nélkül. nos pont azért mert lehet van olyan indok amivel meg tud győzni hogy a társadalomnak jobb az hogy ő itt parkol és nem 4 sarokkal feljebb. de erre nem tellett neki.
Többen is megfogalmazták a képet amit elképzeltek rólam. nem, nem vagyok már egyetemista, egy icipicti magasabbra nőttem mint 170 :) és a vézna a legutolsó kifejezés amit mondanának rám.
Nem hiszem hogy én ezzel most faszagyerek lettem, azzal meg leszek elégedve ha legközelebb egy szabályos helyen parkol.
Amúgy az ügy megtette a hatását, másnap kora reggel 8 után nem sokkal hívtak a XI. kerületi kapitányságról, elkérték a fotókat, majd miután mondták hogy egyértelmű a bizonyíték (nem volt kérdés hogy ugyan hol van az időkorlát a rakodási területes tábla alatt mint ahogy azt itt valaki nagyon hiányolta...), fegyelmi eljárást indítanak, és becsületsértésért beperelhetem, mert hiába én mondtam amit mondtam, ő azt munkaideje alatt szolgálatban nem mondhatja ki hogy "ha nem tetszik, szopjon le!". Lehet sok itt a közigazgatásban dolgozó személy, de a versenyszférában ha valaki az ügyféllel ugat, azt kirúgják. Ha pl a MM-ban nézel egy TV-t és azt mondod az eladónak hogy szar a képe, és ő erre azt mondja ha nem tetszik, el lehet menni, akkor bizony ő lesz az, aki el fog menni az üzletből. De újra leírom, HIBÁSNAK tartom azt hogy provokáltam, és ezt a szembesítés során vele is közlöm majd!

megjegyzés: ha egy S8-as állt volna ott civilekkel, nem mentem volna oda, mert tőle nem várom el hogy PÉLDÁTMUTASSON, ahogy a rendőrnek kell. miért várja el akkro a rendőr hogy én ne álljak meg csak öt percre a zebrán azért mert éhes vagyok a munkaidőmben???

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2007.08.08. 17:58:54

Ki tudja, lehet, hogy emiatt a béna, kekec illető miatt ezek a rendőrök máskor nem fognak a tilosban parkolni. Mert valahol azért nekik is ciki lehetett.

Nagy a kísértés, hogy itt a posztolót (is) szidjuk, én sem tudok neki mindig ellenállni. De attól még nem ő itt a főszereplő.

Der Zebulon aus Tirol 2007.08.08. 17:59:17

Egyszerű a megoldás ...
Egy BigMakk dobozra rá kellet volna írni, hogy "Ez nem volt szép dolog" és odaadni a mindig becsületes , nem korrupt, törvénytisztelő ,embereket nem megszivató ,megverő ,leszopató biztosuraknak....és távozni..

(nem írtam volna ezt ,ha nem szivattak volna már meg egy párszor a nagy semmiért, és ha nem vertek volna össze 14 éves koromba a nagy semmiért ezek a kedves kékruhás emberkék)

fospunpa 2007.08.08. 17:59:34

Összefoglalva: MG egy ugribugri, pattogó, kötekedő, intézkedő, szerencsétlen, frusztrált, nem sikeres, különösen sikertelen, balfasz, faszkalap. Én a rendőrök helyében jól szájbakentem volna.

Basztatta őket kajálás közben. Ez mennyire elmebeteg már? Zsanettezni kezd a hátuk mögött. Tiszta dedó...

MG egy tipikus mintaproli, esténként az utcákat járja, bűn után szimatol. Többnyire nem talál semmit. DE MOST TALÁLT egy égbekiáltó arcátlanságot!

Különösen sokat szabálytalankodom az utakon, így sokszor vagyok a rendőrök jóindulatára bízva. Ha jó napja van a rend őrének, hajlamos, hogy veled szemben is jófej legyen.

Viszont gyűlölöm az ilyen MG féle szánalmas férgeket, akik ok nélkül felbasszák még a normálisabb fajta türelmes rendőrök agyát is.

Lehet, hogy pont ez a 2 rendőr volt, aki utána 2 sarokkal később egy 50ezres csekkel jól megszopatott. Anyád, emgé!

szelídezvazze 2007.08.08. 17:59:40

Milyen zseniális !
Merthogy:a két rendőr tilosban parkol, ERGO tuti, hogy másik öt rendőr megszopatta a Zsanett nevű hölgyet.Egyértelmű, nem?Mint ahogyan az is, hogy minden rendőr hülye, meg bunkó, meg csak szemétkedik,stb.
Ez a nekiállunk Zsanettezni nekm olyan, mint amikor az ovisok elkezdik cikizni egymást a homokozóban.
Igen, tilosban parkoltak a rendőrök, igen, megszegték a szabályokat,ha úgy tetszik, a törvényeket. Téged ez nem hagyott nyugodni, elkezdtél valami rájuk totál nem vonatkozó dolgot odamondogatni, majd utána zokon vetted, hogy beszóltak. Mintha nem éppen azért kezdted volna el...muhaha.

szelídezvazze 2007.08.08. 18:01:40

Még valami, MG:szellemi párbajba ne kezdj fegyvertelen emberrel. Ha látod, hogy olyanok, amilyenek és beléjük kötsz, csak te húzhatod a rövidebbet.A saját terepükön a büdös életbe nem győzöd (meg) le őket.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.08. 18:01:59

nomac: Hát, ha már így személyeskedsz, akkor csak annyit, hogy nem tartom valószínűnek, hogy függnék a sok "becsületes" embertől, Tőled főképp nem. Még csak a magyar gazdaságtól sem függök, de az egy másik téma. Harmadszor, én is becsületes ember vagyok, legalább annyira, mint amennyire Te képzeled magad annak. Fogadok, hogy TB-t is többet fizetek, mint Te, az adóról nem is beszélve. Sőt, biztos vagyok benne. De várj csak, nem lehet, hogy pont Te halnál éhen a magamfajta "léhűtők" nélkül, akik a munkát adják másnak? Lehet, hogy "szuttyo paraszt" vagyok, habár nem tudom ezen minősítésed mire alapozod, ugyanígy azt sem tudom, honnan veszed, hogy tolvaj vagyok, viszont: Veled és a többi kekeckedő fasszal ellentétben fel tudom fogni, hogy mennyire nincsen súlya ennek az egész sztorinak. Fel tudom fogni, hogy mennyire csak arról szól az egész, hogy egy kis pöcs elszájhősködhesse a haveroknak, hogy mennyire fasza csávó volt, hogy jól beszólt a rendőröknek és hogy most jól megmutatta. Ennyiről szól ez az egész... Te meg amilyen hülye vagy, követed a csordát.

mikimaus (törölt) 2007.08.08. 18:09:26

Háát...! Az első lépés korrekt volt - a második (a mögéük ülünk és kvázi beszólogatunk nekik!) már hülyeség volt: egész egyszerűen ki kellett volna hívni a központi ügyeleten keresztül a parancsonokukat (elöljárójukat) azzal, hogy ha nem jönnek ki intézkedni, akkor sajtós ügy lesz belőle.

Egyébként AZ nem igaz, hogy a rendőr nem igazoltatható, de úg ykellett volna kezdenie az ifjú (jogkövető) titánnak, hogy először sk igazolja magát (!) és utána kéri a rendőrök jelvényszámait! Nem mellesleg pedig azzal a felszólítással mindezt, hogy ismeretlen tetets ellen jogtalan területfoglalás és hivatalos személy által elkövetett szabálysértés miatt szeretnének NÁLUK (!) feljelentést tenni - ugyanis ehhez már jegyzőkönyv társult volna és azt hiszem, kissé megbánóbbak lettek volna az rendnek az ő őrei.

Másik (nem túl óvatos, de trükkös) megoldás lett volna melléjük és mögéjüj úgy beparkolni, hogy ne tudjanak kiállni - ekkor persz enekik kellene feljelenteni a többi 2-3 tilosban parkolót (+elvontatás?), azaz megint csak hivatalossá vált volna az ügy!

SAJNOS a fotó így nem ér semmit, mert mindent tagadni fognak és nem hiteles az időbélyegző (ha van is) a fotón.. nem (feltétlenül) bizonyíték tehát. (Vö. ha hivatalos ügyben voltak arra, amit nem nehéz utólag kreálni, akár "csak" kifelé is, már nem az "állampolgárnak" lesz igaza...).

Üdv!
Maus Róbert

mikimaus (törölt) 2007.08.08. 18:10:30

Háát...! Az első lépés korrekt volt - a második (a mögéük ülünk és kvázi beszólogatunk nekik!) már hülyeség volt: egész egyszerűen ki kellett volna hívni a központi ügyeleten keresztül a parancsonokukat (elöljárójukat) azzal, hogy ha nem jönnek ki intézkedni, akkor sajtós ügy lesz belőle.

Egyébként AZ nem igaz, hogy a rendőr nem igazoltatható, de úg ykellett volna kezdenie az ifjú (jogkövető) titánnak, hogy először sk igazolja magát (!) és utána kéri a rendőrök jelvényszámait! Nem mellesleg pedig azzal a felszólítással mindezt, hogy ismeretlen tetets ellen jogtalan területfoglalás és hivatalos személy által elkövetett szabálysértés miatt szeretnének NÁLUK (!) feljelentést tenni - ugyanis ehhez már jegyzőkönyv társult volna és azt hiszem, kissé megbánóbbak lettek volna az rendnek az ő őrei.

Másik (nem túl óvatos, de trükkös) megoldás lett volna melléjük és mögéjüj úgy beparkolni, hogy ne tudjanak kiállni - ekkor persz enekik kellene feljelenteni a többi 2-3 tilosban parkolót (+elvontatás?), azaz megint csak hivatalossá vált volna az ügy!

SAJNOS a fotó így nem ér semmit, mert mindent tagadni fognak és nem hiteles az időbélyegző (ha van is) a fotón.. nem (feltétlenül) bizonyíték tehát. (Vö. ha hivatalos ügyben voltak arra, amit nem nehéz utólag kreálni, akár \"csak\" kifelé is, már nem az \"állampolgárnak\" lesz igaza...).

Üdv!
Maus Róbert

fospunpa 2007.08.08. 18:11:09

SALYNOS te is idióta vagy...

mikimaus (törölt) 2007.08.08. 18:12:24

Háát...! Az első lépés korrekt volt - a második (a mögéük ülünk és kvázi beszólogatunk nekik!) már hülyeség volt: egész egyszerűen ki kellett volna hívni a központi ügyeleten keresztül a parancsonokukat (elöljárójukat) azzal, hogy ha nem jönnek ki intézkedni, akkor sajtós ügy lesz belőle.

Egyébként AZ nem igaz, hogy a rendőr nem igazoltatható, de úg ykellett volna kezdenie az ifjú (jogkövető) titánnak, hogy először sk igazolja magát (!) és utána kéri a rendőrök jelvényszámait! Nem mellesleg pedig azzal a felszólítással mindezt, hogy ismeretlen tetets ellen jogtalan területfoglalás és hivatalos személy által elkövetett szabálysértés miatt szeretnének NÁLUK (!) feljelentést tenni - ugyanis ehhez már jegyzőkönyv társult volna és azt hiszem, kissé megbánóbbak lettek volna az rendnek az ő őrei.

Másik (nem túl óvatos, de trükkös) megoldás lett volna melléjük és mögéjüj úgy beparkolni, hogy ne tudjanak kiállni - ekkor persz enekik kellene feljelenteni a többi 2-3 tilosban parkolót (+elvontatás?), azaz megint csak hivatalossá vált volna az ügy!

SAJNOS a fotó így nem ér semmit, mert mindent tagadni fognak és nem hiteles az időbélyegző (ha van is) a fotón.. nem (feltétlenül) bizonyíték tehát. (Vö. ha hivatalos ügyben voltak arra, amit nem nehéz utólag kreálni, akár \"csak\" kifelé is, már nem az \"állampolgárnak\" lesz igaza...).

Üdv!
Maus Róbert

fospunpa 2007.08.08. 18:13:24

Hányszor küldöd még el? Annyira azért nem jó.

mikimaus (törölt) 2007.08.08. 18:13:42

Bocs - a modera megjegyzést nem láttam: amúgy a VODAFONE-os ügynél nincs, itt van? Ennyire félünk a rendőröktől? Ez azért komoly, nem? Robi

Tiko 2007.08.08. 18:14:43

winyetta,

"Veled és a többi kekeckedő fasszal ellentétben fel tudom fogni, hogy mennyire nincsen súlya ennek az egész sztorinak."

Nagyon is súlya van. Pontosan azért mert az olyanok mint te, súlytalannak ítélik, elbagatelizálják. Önmagát a cselekményt valóban lehet súlytalannak nevezni, de abban a pillanatban hogy megszokott eseményről/eseményekről beszélünk - már nem.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.08.08. 18:15:12

Amit a levélíró tett, az valóban szőrszálhasogatás, és provokáció. Az a véleményem, hogy ebben az országban minél több ilyesmire lenne szükség. A hatalom képviselői úgy gondolják, hogy rájuk a saját szabályaik nem vonatkoznak. Még az ilyen alacsony szintű képviselői is. Ezt azért tehetik, mert mi, átlagpolgárok is így gondolkodunk, hogy úgysem tudunk mit tenni...

dr. trafik nomac 2007.08.08. 18:24:54

MG masodik lepese hulyeseg volt, de aki mar egy kicsit is volt hasonlo helyzetben az tudja, hogy a tehetetlen duh miatt az ember jobbhijan beszol, azt meg lehet. Persze itt mindenki vagja a frankot, de latszik, hogy meg hasonlo helyzetbe sem voltak, mikor neked van igazad, de szarnak ra, mindegy akit erdekel ez egy kicsit, az tudja mirol van szo, es ezzel MG nem is sertett meg semmilyen torvenyt, egyszeruen emberkent viselkedett.

winyetta: nem tudom melyikunk fizet tobb adod, ez most valami verseny ?, fizetek epp eleget elhiheted, abbol kijon neked a betegszabi egesz evre, addig en meg csak dolgozok tovabb. Es olyannyira, hogy meg a magyar gazdasagbol is meg tudok elni, nem kell kulfodre rohanjak munkaert...

Netuddki. 2007.08.08. 18:27:21

Nem olvastam teljesen végig, de jellemző kis hazánkra a hozzáállás.
Mi lenne ha nem a levélírót csesztetnétek.

Szabálytalanul parkoltak a rendőrök vagy nem ? Vonatkozik rájuk a KRESZ vagy nem ? Ez itt a kérdés. A morális oldala a dolognak meg az, hogy ezekután hogyan akarják betartatni a törvényt.
Ja és igen, én is láttam 120-al menni rendőrautót a megkülönböztető jelzések használata nélkül. Vasúti átjárón is.

Minden elismerésem Levélírónak, hogy szólt miatta. Ha mindenki öntudatosan viselkedne lehet nem itt tartanánk (még mindíg).

MG2 2007.08.08. 18:29:28

fospunpa:
köszönöm a leírást, különösen a "nem sikeres, különösen sikertelen, balfasz, faszkalap" jelzők tetszettek. Én és a környezetem a legkevésbé sem tart sikertelennek, de most nem ezt akartam írni, hanem hogyha téged pont ez a rendőr büntetett meg 50 rugóra mert olyan szabálysértést csináltál amiért 50 rugó kiszabható, akkor ez teljesen jogos hogy megbüntettek, mert SZABÁLYTALAN vagy. amikor az autópályán a kameránál elmentem 122-vel, és villant a vaku, és küldték a csekket nem azt mondtam hogy a kurva anyját a rendőrségnek, hiszen baszki ÉN voltam a szabálytalan. nehogy már ÉN legyek itt aki a fasz lesz hogy a szabálytalan rendőrnek felhívja a figyelmét evés közben. téged nem zavartak még meg evés/TV-zés/alvás/szex közben? komolyan mondom, akkor irigyellek, de nagyon...

szelídezvazze 2007.08.08. 18:34:01

MG", azt azért belátod, hogy Mekiben enni nem éppen sikervárományos tett?:))))

Tiko 2007.08.08. 18:35:49

kovi1970 2007.08.08. 18:27:21

"Szabálytalanul parkoltak a rendőrök vagy nem ? Vonatkozik rájuk a KRESZ vagy nem ? Ez itt a kérdés."

A IV. kerületben tilosból fényképeztek. Aznap a kerületi polgármestert is sikerült lekapni, aki visszament hozzájuk és megkérdezte: Ugye az uraknak van területfoglalási engedélyük az önkormányzattól? Of course, nem volt. Levél ment Demszky-nek. Nah azóta a balfaszok nem fényképeznek az Erzsébet-hídon sem, se egyéb tilos helyről. Nem is láttam azóta balesetet arrafelé (híd).

Szintén a 11. kerületben, szoktam PONTOSAN úgyanígy parkoló járőrautót látni, igaz nem a meki előtt, hanem arrafelé ahol lakom... Majd postolom, ha megvan.

Mindezt csak azért, hogy nehogy már a rét kőrözzön a sas alatt, a mi adónkból.

MG2 2007.08.08. 18:38:47

mikimaus: mint írtam, a kapitányságról felhívtak hoyg "frankók" a képek és a "két csillag, három csillag" alapján egyértelműen be tudják azonosítani őket.
tehát nem kérdés hogy a rendőrök SZABÁLYTALANOK voltak, még ha az étvágyukat is csillapították...
amúgy a Mekis felvételen is lehetett látni mindezt, ami szintén megtörtént, így tehát a két rendőr 100%-osan azonosítható volt

nomac: teljesen igazad van, kb így is érzem mint korábban írtam. felment bennem a pumpa, és ha egyeseknek úgy tetszik, dedós módon odaültem mögé és provokáltam... azoknak akik nem értik: ezt úgy hívják önérzet!

MG2 2007.08.08. 18:40:59

szelidezvazze: egy fagyit ettem csak :) superMcFreez-t, úgy ahogy a képen mutatják (fellül csoki, allul epres). 11 után elcsábultam és így éjfél tájban nagyon más nem jutott eszembe. előtte meg a szomszédos Vikinger burgeresbe ettem. na, az egy másik story lenne... de nagyon jó a hambijuk, mindenkinek ajánlom!

azég36 2007.08.08. 18:42:09

Miért nem a szabálytalanul várakozó taxisokkal nagyzoltál,akik láthatóan szabadjelzéssel a rendőrautó elött állnak a rakodóhelyen?Ezt meg csak taxidroszton tehetnék.Féltél ,hogy megpofoznak?Persze könnyebb egy egyenruhásnak beszólni Ő mégse üthet le.Egyébként ha tudnád milyen egy éjszakai szolgálat valószinűleg nem irnál ilyen cikkecskéket,mert miközben Te csak a bulizásból ismered az éjszakát addig Ők dolgoznak.

szelídezvazze 2007.08.08. 18:50:40

MG2,nem is tudom. Talán ez egy kicsit tompítja a dolgot.

ekkerjoz 2007.08.08. 18:51:39

Hamburgerevő, kekeckedő, éjjelfagyizó, Zsanettemlegető, rendfokozatokat nemismerő, csapatbanerős, telefonnalfotózós, tornából és katonai szolgálatból felmentett barátom, nem lehetsz sikeres ember.
Sikeres ember nem rúg divatból rendőrbe, ha átesik rajta, akkor sem.

Szevasz

Tiko 2007.08.08. 18:55:44

ekkerjoz,

"Sikeres ember nem rúg divatból rendőrbe, ha átesik rajta, akkor sem."

Sikeres, potens rendőr, szintén nem rugdal földre került embert. Még ha átesik rajta akkor sem.

ekkerjoz 2007.08.08. 18:58:09

Tiko uramtól idézek:

"Sikeres, potens rendőr, szintén nem rugdal földre került embert. Még ha átesik rajta akkor sem."

Dehogynem, még elő is léptetik, viszont nem ír a Homárba!

Tiko 2007.08.08. 18:59:10

ekkerjoz 2007.08.08. 18:58:09

meggyőztél:)

Jelcin 2007.08.08. 19:02:11

A magyar rendőrséggel az a baj, hogy nagyon kevés joguk van. A rendőr nem intézkedhet a "józan paraszti ész" és társadalmi elvárások szerint, hiszen bármilyen mondvacsinált személyiségi jogok, kisebbségi jogok mögé bújva a gyanúsítottak könnyen a média védő szárnya alá kerülnek. Ezt használják ki sokan (pl a rendőrökkel kötekedő emberkénk)Több jogot a rendőröknek.

Tiko 2007.08.08. 19:08:31

Jelcin 2007.08.08. 19:02:11

Valóban. Több jogot nekik. Több viperát,több azonosítószámot, több működőképes vízágyút, több Zsanettet, több biztonsági övet, több kamerázatlan helyiséget, ahol szarrá verhetnek bárkit, több zebrát, több kenőpénzt, több kusst mondjuk az Amnesty Internationalnak, több paraszti eszet.

Cserébe: kevesebb munkát, több fizetést.

Der Zebulon aus Tirol 2007.08.08. 19:11:29

Ez az !!! Több jogot a rendőröknek !!!
Rendőrállamot !!!
Méghogy öntudatos emberek , szabad vélemény ...pfff... majd ŐK megmondják mit hogy szabad ,és hogy nem...
rendszeresíteni kell a rendőröknél az összecsavart telefonkönyvet ,"ez nem volt
szép dolog" felirattal...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.08. 19:13:13

Én úgy láttam a filmeken, hogy ilyenkor még fizetni se szoknak a kajáért a rendőrök...
Az igazi poén az lett volna, ha valaki, kevésbé törvénytisztelő ember, lelopja a kerekeket a rendőrkocsiról. Oszt' magyarázzák meg, hogy mér pont ott...

MG2 2007.08.08. 19:18:54

azég36, azért mert ott pont hogy a taxisoknak ott dedikált helyük van, pontosan azért nem. illetve mert nem a taxisnak kell példát mutatni. ezt fogja már fel mindenki aki mégegyszer meg akarja kérdezni, hogy miért nem ugatok be az S500-asnak... azért mert én a rendőrtől várom el a példát, hogy pont az átlagember és az S500-as lásson vlamit. de ha a rendőr odaáll, akkor hogy mondhatnám a taxisnak/mercisnek akárkinek hogy hé figyuzz már, rossz helyen állsz, igaz a rend őre is... a rendőr mutasson példát!
többen hozzák fel hogy Amerikában nem ugatnak a rendőrökre, és megvan a tisztelet. igen, mert kivívták maguknak. ott ha megállítanak igazoltatni akkor a kezed kidugod az ablakon hogy lássa nincs fegyvered! ezután amikor felszólít, akkor nyúlsz be a zsebedbe a tárcádért. De ez azért van mert ott kivívják a tiszteletet. sokkal kevésbé korruptálhatók, nem pitiánerek, akik kétezer forintért elnéznek egy olyan szabálysértést amiért 10 rongy lenne a minimum büntetés. persze, jobban is vannak fizetve. de ez már egy hosszabb lélegzetvételű story lenne... szóval a rendőr mutasson példát, utána kap megbecsülést és tiszteletet is. alapvetően megvolt ez nekik, de már eljátszották az elődeik is.

jah, és dolgoztam éjszakában, dolgoztam tizenkétórában, dolgoztam már hétvégén is. de jó hogy itt mindenki nagyon ismer engem egy A4-es nyomtatott szöveg után.
azég és a többi nagyokos: ha ilyen jól felmértetek, azt mondjátok már meg hogy van-e mód a javulásomra, vagy mindig is ilyen kifejezetten sikertelen faszszopó geci köcsög leszek? ha már ilyen jól ismertek...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.08. 19:26:35

MG2! "ha ilyen jól felmértetek, azt mondjátok már meg hogy van-e mód a javulásomra, vagy mindig is ilyen kifejezetten sikertelen faszszopó geci köcsög leszek? ha már ilyen jól ismertek..."
Há', sikeres (...) még leHecc! ;—$D}

guszti 2007.08.08. 19:31:27

gratula, kedves mg, fikázzanak csak a nagyokos fikagépek, sztem király, ha néha felbukkan a jogos önérzet, büszkeség, és társul hozzá bátorság is, különösen, ha ami ellen mész az valóban vérlázító. És azzal én is egyetértek, hogy nem számíthattál más reakcióra, most viszont hogy van sajtóvisszhang, szorul a 2 tahó legalább 1 picit. Legközelebb az arcukat is fotózd le légyszi, vagy indítsd el a diktafont a telódon.

Aki meg úgy érzi, önérzetes barátunk eltúlzott valamit, kívánom, hogy menjen rajta végig a komplett kerepesi úti laktanya, váltáskor...

ja, és szívesen látnék 1 próbapert, hogy ha civilektől matricákat kapnak a rend rendbontó őrei, vajon hogy ítéli azt meg a szockóban szocializálódott igazságszolgáltatás. Csak viszonyításképpen, svájcban bíróság mondta ki, hogy a matricázás még abban az esetben is jogos civil tiltakozási forma, ha azt környezettudatos polgárok alkalmazzák kevésbé környezettudatos polgártársaik házméretű luxusterepjáróival szemben...

Jelcin 2007.08.08. 19:34:01

A rendőrállam ahogy nevében van az állam, azaz a politika érdekeit képviseli. A rendet tisztelő emberek védelme nem azonos a politikai érdekek védelemével. 20 éve a rendőrállam idején mindenesetre nyugodtabban lehetett az utcákon sétálni.

Bérgyilkos Bohóc 2007.08.08. 19:41:59

A főnököd is lebaszod a munkahelyén ha valamit nem jól csinál, vagy látványosan beégeted ha jobban tudsz valamit?Gratulálok.Itt most nem arról van szó, hogy igazuk volt a rendőröknek, de úgy gondolod ez volt a helyes megoldás?Mégis mi a francot vártál?De komolyan.Úgy gondoltad, hogy miután jól beégetted őket, majd lehajtott fejjel és bűnbánó ábrázattal elsunnyognak?A levél stílusából simán látszik, hogy nő vagy(meg abból, hogy viszonylag finoman szóltak vissza), de nő létedre lehetne egy kicsit több empatikus készséged, akkor legközelebb nem ilyen hülyén próbálnád megoldani a hasonló szituációkat.

csarlee 2007.08.08. 19:57:50

Itt 2 dolgot külön kell venni:
1. A rendőrök szabálytalanul parkoltak és ezt MG szóvátette. Igaza van, és örülök neki, hogy lett foganatja és megkapták/ják a fegyelmijüket.
2. Zsanettes szívózás. Na, pont az önérzet az amiért ezt nem csináltam volna és oltári nagy baromságnak tartom. Gondoljunk csak bele, bemegy két rendőr mondjuk a Mekibe. Mit fognak róluk gondolni az ott lévők? Na, ezek is megéheztek egy jó szopatás/dugás után, vagy az is lehet most mennek majd. Mert ugye, ennek a csodálatos médiának hála senki sem tudja mi az igazság a Zsanett-ügyben!!! Talán csak a résztvevők... Lehet, hogy csak kamu az egész a fakabátok lejáratására vagy a köznép figyelmének elvonására. Tehát ezért sem szabadott volna felhozni ezt mert szerencsétleneknek így is a béka segge alatt van a renoméjük... Nem akarom én a jardokat védeni de ez erősen övön aluli szvsz.

babajaga 2007.08.08. 20:04:08

szerintem ez egy erőszakos, cezaromániás kötekedő kishülye kommentje. mért fájt neki, hogy két, valószínűleg fáradt rendőr 8 percen keresztül a vacsoráját fogyasztotta, valószínűleg a pihenőidejében? ezek után hogy várjuk el, hgoy a rendőr is legyen rugalmas, és barátságos az állampolgárokkal, ha még a pihenőidejében is ...sztatják őket mindenféle önhitt kiscsávók? megérteném, ha a rendőrők bárkit is zavartak volna, vagy valakinek az életét veszélyeztetik. de az a rész gyakorlatilag senkinek nem fájhatott, bárki elférhetett mellette, a táblán is csak a rakodók számára kell a helyet szabadonhagyni, 23,30 után meg már senkinek nem fonots, hgoy pakoljon. ismerem a helyet, tudom. nem értem, hogy egy hülye kisliba vagy néhány biztonsági őr miatt mi a bánatnak kell csesztetni a normális rendőröket is?
ja, persze!-jegyzed meg. biztos rendőr vagy! én, mármint az aláíró, nem vagyok rendőr, közöm nincs a bagázshoz. de van egy pont, ahol már meg kéne állni, és békénhagyni őket, ők is emberek.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 20:05:03

Bérgyilkos Bohóc:
Egy baj van csak, a rendor epp, hogy nem a fonokod, hanem meg ha attetelesen is, te vagy az o fonoke, faramuci helyzet, de ez van.
Meg vannak azok az emberek, ha a fonok torvenysertest kovet el, vagy ker ra, akkor nem teljesiti, ellenall, stb., de ez mar a becsulet kategoria, nem ez a poszt a legjobb taptalaj erre amint latom.

MG2 2007.08.08. 20:05:25

Bérgyilkos:
a főnökös hasonlat nem volt jó, mert míg őt ismerem, a rendőröket nem. Van olyan helyzet a munkatársaim között, hogy ha valamit másképp gondolok akkor azt megbeszéljük
csarlee: nem, nem vagyok nő :)
amúgy aki még most is felhordja hogy nem volt szép dologg a Zsani ügy, az mind olvasta az első hozzászólásomat a blogba???

MG2 2007.08.08. 20:13:25

babajaga: miért mondanám hogy rendőr vagy? Te vagy az aki tovább gondolja az eseményeket. NEM vagyok liba, sőt, férfi vagyok, mielőtt valaki nem értené meg a dolgot. és nekem nem fájt hogy a pihenőidejükbe esznek. ezt ki írta és hol? mutasd már meg kérlek!!!!!
ha meg nem, akkor meg ne beszélj baromságokat. itt a rendőr szabálytalansága a probléma ami nem kérdés, hanem tény!

Bérgyilkos Bohóc 2007.08.08. 20:32:29

Tökmindegy a hasonlat.A reakció a rendőrök esetében is hasonló lehet.Szerinted mit érsz el egy ilyen viselkedéssel?
1.A rendőr elnézést kér, megköszönni, hogy szóltál neki és ezek után fokozottan oda fog vigyelni, nehogy szabálysértést kövessen el.
VAGY
2.A rendőr megalázva érzi magát, sérti az önérzetét az okoskodásod, ezért védekezni kényszerül, végül elküld a picsába.
Ha úgy gondoltad, hogy az 1-es esemény fog bekövetkezni akkor nagyon naív vagy, de én inkább arra gondolok, hogy észrevetted a szabálysértést és valamiféle kicsinyes bosszúvágytól vezérelve kárörvendően lecsaptál rá.

MG2 2007.08.08. 20:40:02

bérgyilkos: a 17:54-es postomat ajánlom figyelmedbe, ott leírtam hoyg mit vártam tőlük

malacful 2007.08.08. 20:43:25

MG2 amit te csinaltal, azt nem onerzetnek hivjak, hanem tahosagnak. Inkorrekt viselkedest az inkorrekt provokacio sajnos felmenti, ugyhogy az amiben igazad volt (parkolas) nem tudod ervenyesiteni, mert meg nagyobb tahosaggal reagaltal. Tobbet artottal az ugynek, mint hasznaltal.

malacful 2007.08.08. 20:46:38

ja mar te is leirtad, bocs MG2 :(

babsz 2007.08.08. 20:47:24

Nemtom igy en is meg szoktam allni, es meg maradt hely a babakocsinak meg a kerekesszeknek is es nem is csesztetnek a rendorok. En is tartok a rendoroktol, illetve kerulom oket, de szerintem az a 40 centi amit a 2.5 meteres zebrabol elfoglaltak, az belefer. Az kene meg csak, hogy ok is elkezdjenek minden izzot leszamoltatni meg potszemuveget elokerni igazolaskor, mert nem csinaljak. Azert legyen mar egy hatar az epelmeju szabalybetartas meg az allampolgarok megeroszakolasa kozott vagy mi.

Bérgyilkos Bohóc 2007.08.08. 20:54:34

"a 17:54-es postomat ajánlom figyelmedbe, ott leírtam hoyg mit vártam tőlük"

Magyarul az általam írt reakciók közül az 1-est.Vagyis naív voltál...Nem vetted figyelembe azt a nyílvánvaló dolgot, hogy az emberek többnyire a 2-es szerint működnek.

csarlee 2007.08.08. 21:05:31

Fortocská!

Fasza! Kösz a linket!
Ezt kellene a sok, rangjelzéseken okoskodó komának is megnézni!!!
Amúgy meg F o S P u N p A

MG2 2007.08.08. 21:09:42

pafff:
csak hogy a rendőrök nem negyven centit voltak szabálytalanok hanem 5 méter 40 centinyit! mert a zebra előtt után 5 méterrel tilos parkolni. arról nem is beszélve hoyg a zebra előtt 5 méterrel kb van egy kereszteződés...

engem büntettek már emg két ünnep között mert az autóm belógott 15 centinyit a tábla mögé!

Jelcin 2007.08.08. 21:21:02

Ha 4 sarokkal távolabb állnak meg szabályosan, akkor meg családtagod bajba kerülésekor a lassú kiérkezés lenne a gond. nemde???

eMM2 2007.08.08. 21:24:50

MG2!
Tisztában vagy vele hogy azzal a fagyival mennyi guargumit nyaltál be?
Még az is lehet hogy dioxinos volt.
És akkor még a röndéreknek is beszólsz látom szeretsz veszélyesen élni!:)

Egyébként meg rá se ránts a némiképp tahó kommentekre amiből van szép számmal.A homáron ez a hagyomány hogy porig próbálják alázni a post íróját mert hogy az milyen jó poén.

eMM2 2007.08.08. 21:30:40

csarlee!
Megnéztem a linket és azt látom hogy marhára igazam volt rangjelzésileg.

Bérgyilkos Bohóc 2007.08.08. 21:32:57

"engem büntettek már emg két ünnep között mert az autóm belógott 15 centinyit a tábla mögé!"

mondom én hogy a kárörömmel vegyített bosszúvágy volt az igazi indokod és nem a jóhiszemű nevelési szándék:P

Apucika 2007.08.08. 21:35:31

Durchzugabwicklungskommandant!

Légy szíves mondd már meg nekem:
mi a bizonyitja,hogy a rendőrök nem hivatalos intézkedés miatt álltak ott meg? Lehet,hogy valamilyen más intézkedés miatt (lehet éppen szabálytalan parkolás!)álltak meg ott és milyen nagy kunc elővenni a mobilt és lefényképezni a rendőrautót és egy kis fantáziával kitalálni hozzá egy kis mekis mesét.Ha látnám a fényképen, hogy a mekibe szórakoznak, netalán esznek (nekik is jár pihenőidő étkezésre és ők is emberek) és a fényképen hitelt érdemlően kiderülne az időpont akkor se csinálnék belőle ekkora "cirkuszt", mert ha már megéheztek szerencsétlenek nem állhatnak meg 200 m-re a gépkocsitól, mert mi van ha rádión utasítják őket egy intézkedésre!

Más:
Kb. egy hónapja Kelet Mo.-ból Budapestre kellett mennem (Öcsém balesetet szenvedett és kórházban feküdt).Mivel nincs Bp.-i helyismeretem térképről "bemagoltam" az útvonalat, csak arra nem számoltam, fél Bp.fel van túrva.Ekkor megálltam nem éppen a KRESZ szabályainak megfelelően, elővettem a térképet, hogy keressek valami más útvonalat. Ekkor megállt az autóm mögött egy rendőrautó. Na mondom magamba végem van, ezért még taxival is odautazhattam volna ami büntetést fogok kapni.Ekkor odajött a két fiatal rendőr (egy zászlós és egy főtörm.)kérdezték van valami probléma? Elmondtam, hogy hova akarok menni és elkeveredtem az elterelt forgalomba.Ekkor a két rendőr azt mondta csukjam össze a térképet és menjek utánuk.Elvezettek egészen Öcsém lakásáig, még azt is megmutatták, hogy hol tudok parkolni a lakótelepen. Még meg sem tudtam nekik köszönni, mert mosolyogva intettek és elhajtottak!
Ezúton is köszönöm nekik!

Secnir 2007.08.08. 21:40:17

eMM2:
akkor jól emléxem :-) Csupati tizedes, és aztán lett a végén őrmester...
sajna a könyvek (költözködés miatt) be vannak csomagolva, nem tudok utánanézni.

BIG:
a törzs- és fötőrzseket szántszándékkal hagytam ki, plusz a zászlósokat és a tábornoki csillagokat, tudniillik ott vannak csíkocskák is a csillag mellett (a tábornokoknak meg aranyszínű az alap, ők nem szoktak járőrözni; ha valaki mégis látna egy altábornagyot egyedül gyakorlóban a mekiben SÜRGŐSEN fényképezze le. köszönöm)

Többeknek:
rendőrt cukkolni, rendőrrel kötözködni sosem egészséges dolog.

Cikkírónak:
akkor lettél volna gerinces, ha az első beszólás/elutasítás után nem leülsz zsanettozni, hanem felhívod a katonai ügyészséget, hogy rendőri jogsértést tapasztaltál. ők online vannak, és ugranak az ilyenre. VAGY felhívod helyi közterületeseket, és elmondod, hogy itten a tilosban parkol egy autó. VAGY felhívod a 107-et és benyögöd, hogy egy kolléga a tilosban parkol, most akkor te be/fel jelentést szeretnél tenni.
a következményekért persze vállalod a felelősséget. mint most is.

eMM2 2007.08.08. 21:45:30

Na Apucika ehhez csak gratulálni tudok mert kifogtad a fehér hollót! Sőt mindjárt kettőt is.
Mert én meg jártam már úgy hogy rendőrtől kérdeztem hogy merre kellene mennem mert nem találom az utcát erre az épületes válasz.......
Képembe bődül az eggyik hogy miszerint
-mééé nincs térképe?

eMM2 2007.08.08. 21:47:20

Secnir!
Csupati a végén alhadnagy lett mint írtam.Legalábbis a könyvben.

japanautos 2007.08.08. 21:48:56

Na szóval én a levél íróját (sztem egyébként egy nő lehet) küldeném el az anyukája hatalmas hátsó fertájába. Ekkora egy barom legyen vki.
Ilyen bottrányt mié kell csinyálni? mit fájt neki hogy a zsernyákok ott parkoltak vagy negyed óráig? Erre csinált egy heti cirkuszt és lejáratta magát.
szánalmas.... és mellesleg nem szeretem a rendőröket mer megbüntetnek gyorshajtásér de most ez a levél kiboritó!!!

Secnir 2007.08.08. 21:52:19

eMM2:
akkor már én is találkoztam a fehér hollók népes csapatával:
üllői útról mentem át az ötös felé. közben telefon. félreálltam, csak ott várakozni-megállni-létezni tilos tábla van folyamatosan egészen az ötös felvezetőig. ott beszélgetek, mikor megáll mellettem egy rendőrautó, benéznek, hogy mit csinálok a tilosban. mutatom telefon. összenéztek (akkor vezették be a telefonnal-a-kézben-nem-szabad szabályt) egyszerre bólintottak az egyik intett búcsúzóul és elhajtottak.
na akkor most mi van?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.08. 21:53:52

en meg ugy tanultam , de jo regen, es lehet rosszul emlekszm, hogy a zebran es a zebra elott 5 meterrel tilos megallni, vagyis hat parkolni, szoval fel meter az a 5, 5 meter

shaft 2007.08.08. 21:57:43

AZ ÖSSZES RENDŐR TROKHÁR!!!!!!!!!!!!!!!!!!

estvanka 2007.08.08. 22:12:36

MG, Nomac ahogy olvaslak benneteket, már csak a 2-3 csillagos rendőrök főbelövését fogadnátok el. Így lesz MO-n egy semmi dologból kib@szott nagy hír. Hogy ti mekkora bunkók vagytok!

koygaviknes 2007.08.08. 22:18:00

BAKKER... Sajátom az összes problémád :) Éjfél körül bemész abba a sz@rba tápot vételezni a naon okos barátaiddal, és ráérsz azon lovagolni hogy a rendőrbácsi hová parkolt? Hm.. Tényleg irigyellek.

dr. trafik nomac 2007.08.08. 22:36:00

estvanka:
Senki nem akar senki fobeloni, de pont az a cel, hogy csupa megelegedett ugyfel legyen, akinek pl. segitenek a terkepen, koraban is irtam, a rendorenek van merlegelesi joga szabalysertes ugyileg, de az, hogy a mekibe kajalok valoszinu minden esetben keves, arrol nem is beszelve, hogy ok rendorok, jarjanak elo jo peldaval minden korulmenyek kozott. Nem erted ezek szerint, hogy nem a rendorseg alazasarol van szo, hanem arrol, hogy lehetne, es kellene is jobban csinalni, mert csupa olyan idiota lepi el az orszagot mint aki ide irogat, hogy szabalytalankodni normalis, lasd a tegnapi pias vezetes cikket a totalcaron, es akkor meg ot is leugattak...

dr. trafik nomac 2007.08.08. 22:41:17

estvanka:
Meg egy pelda a civil kurazsira, en pl. tendenciozusan szenne dudalok minden veszvillogos nyomit, ha esetleg mellette allok meg, be is szolok, plane a markatarsaknak a renome vegett. Egyszer sajnos cserben hagyott a verdam, veszvillogo ki, telefon, es vartam a vontatasra. Markatars begurul mellem, ablak le, es rekerdezett, hogy illek ezt, kicsit talan erejesen is, de hat marhara igaza is lehetett volna, en mondom neki, hogy sajna ez van, biccentett, es ennyi. Ilynkor erzi az ember, hogy nem az oskorban van, de az index homart olvasva, sajnos mar kevesse erzem ezt...

The Good Boy 2007.08.08. 22:51:04

Tisztelt MG!

Picit hiányosak a jogi (KRESZ) ismereteid...
Szóval, a gyalogos-átkelőhelyen, illetve az elött személygépkocsival 5 méterrel, tehergépkocsival 15 méterrel tilos megállni. Szó nincs a KRESZ-ben olyanról, hogy a gyalogos-átkelőhely után is 5 méterre nem lehet megállni. (gondolhatod, akkor nem tettek volna a zebra után 2 méterre egy várakozni tilos táblát, csak 5 méterrel arrébb...).
Amúgy a témáról annyit mondanék én is, hogy a rendőrnek a jó példa mutatása miatt minimális kötelessége minden szabály betartása, hogy aztán erkölcsileg (és jogilag is) helyesen ő is betartathassa. Az hogy szóvá tette, az az Ő magánügye, de azért belegondolhatott volna abba, hogy ebben a szituációban a rendőrök esetében nem igen volt jó válasz (ha fejet lehajtva megszégyenülve kikullog, akkor a mások által is leirt, fasza csávó vagyok lesz*p*ttam a rendőrt esete van, ha meg igy reagálnak, ahogy ebben az esetben, akkor meg jön a következő provokáció). Szóval valószinüleg a rendőrők részéről az lett volna a helyes, ha közlik, hogy pl. két küldés között szerencsés esetben van 10 percük és már du. 6 óta meg sem álltak, és a közelben sehol nem volt szabályos parkolóhely, de köszönik szépen legközelebb körültekintöbbek lesznek.
A zsanettes részhez pedig no comment, primitiv emberi cselekedett volt!

Bunkó Béla 2007.08.08. 22:55:12

Naa bazee!
Felraktam öket a saját szakszerv. honlapjukra. Hátha a lelkiismeretük megszólal és megkeresik a két csírát majd kirúgják hogy a lábuk se éri a földet!
Itt a link www.tmrsz.hu/index.php?p=vendegkonyv

eMM2 2007.08.08. 22:56:30

Secnir!
Biztos elfogyott a sárga csekkjük.:)

eMM2 2007.08.08. 23:03:10

Hogy Te milyen Bunkó vagy Te Béla!.)

Bunkó Béla 2007.08.08. 23:08:39

eMM2 miért szerinted mit kellet volna csinálnom? Szakítsam le az ajtajukat inkalos kitűzőben és kérjek pénzt a terhes feleségükben lévő babáért?
:)

The Good Boy 2007.08.08. 23:16:59

Ja, van egy harmadik lehetőség is az elöző szösszenetemhez (22:51:04) :

A harmadik variáció az lehetett volna, ha az egyik rendőr feláll, elkéri a gépkocsivezető kollégája jogsiját, személyiét, valamint az autó forgalmiját, majd a társának kitölt egy helyszini birság csekket, plusz ad hozzá némi büntetőpontot, mivel a zebrán parkolásért az is jár... Szóval értem Mg Úrat! Ő ezt a variációt várta!!!
De lehet fokozni: kimegy a kollága, Ő is lefotozza az autót, a szélvédőre kirak egy "nyalókát" majd távollétében feljelenti a kollégáját. A soförnek meg ha esze van, akkor a nyiltkozaton kijelenti, hogy az autót közeli hozzátartozója vezette, akit nem kiván megnevezni. És az ügy már megy is a levesbe (vagyis az irattárba, vagy minek hivják)!

MUHHAHA 2007.08.08. 23:17:39

"csak hogy a rendőrök nem negyven centit voltak szabálytalanok hanem 5 méter 40 centinyit"

Bazmeg ennél még centi is volt, na ez már überszánalom!

Kedves MG, szívből kívánom, hogy ez legyen a legkisebb problémád egész életedben!

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2007.08.08. 23:21:57

Hiszitek vagy nem, de a rendőrség emberei is ugyanolyan hús-vér emberek, mint a tüntetők, a tahók, a parasztok, a stricik vagy a kurvák, gengszterek - egyszóval magyarok ők is, ahogy itt, Magyarországon mi mindannyian magyarok vagyunk! Boldog vagyok, hogy a kommunista diktatúra bilincseit ledobva a magyarság úgy összességében, ahogy van, kimutathatja a foga fehérjét, hát mi ez, ha nem szabadság, a megnyomorított mutáns tapló életbe is?...

Mike36 2007.08.08. 23:57:18

MG egy faszparaszt
ugyanakkor a rendőrök is jó lenne, ha nem hinnék, hogy ők tojták a napot, és a törvényen felül állnak, és nekik mindent lehet
ezzel együtt a rendőrök visszafogták magukat, mert hát le is tartóztathatták volna MG-t akár, vmi mondvacsinált okokkal
egyébként meg nem a 23-25 éveseket kell basztatni, mert fejétől bűzlik a hal, ők csak átveszik a mentalitást

szal MG is egy seggfej, a rendőrségnek meg bizony még van hová fejlődnie, hogy tényleg szolgáljanak is (ne csak az legyen a szempont miért lehet valakit jól megbüntetni)

VitézLászló 2007.08.08. 23:57:29

winyetta!
Menj haza és gondold át az életed! Micsoda fellengzős duma, értelmetlenül, hogy nyugati demokráci fellegvárai estébé...leszarom, hogy milyen az általad példaképként idézett bármely ország ha az az én demokratikus igényeimnek nem felel meg. Ezt mindig jogom van hangoztatni, ettől demokratikus az intézményrendszer, nem attól, hogy milyen mindez máshol.

És igenis bármit megtehetek! Akár feljelenthetem a rendőröket is ha nem teccik. És azok Főnökeit is feljelenthetem, mindaddig amíg el nem jutok Jóístenhez aki, majd igazságot szolgáltat és elküld a pokolba, de más ok miatt...Ha csak a KRESZ lenne a szentírás, akkor már sok embert kellet volna le-fel mozgatni

Ami teljesen megbotránkoztat, amit Te Magad írsz és analóg módon alkalmazható a Mo közéletre: " barátnőm apja háziorvos és már volt rá példa, hogy úgy írta ki egy-két nap betegszabadságra, hogy nem volt semmi baja sem, egyszerűen csak semmi kedve nem volt menni dolgozni"
AFFASZKIVAN! MIÉRT??!
Vannak szabályok amiket be kell tartani.
A legnagyobb probléma pontosan az általad vázold helyzet és annak elfogadása, hogy így van jól...

Ezúton bejelentem, hogy én magam vagyok a megtestesült jóhiszemű, jogkövető állampolgár, nem parkolok, tilosban, nem megyek át a zebrán, ha piros a lámpa (Sőt ha már villog a zöld akkor sem - autósként pedig hamár a sárgára vált szintúgy nem) Hiszem, hogy minden polgártársam ekként viselkedik és azokat a renitens rendőröket példásan meg kell büntetni akik nem így tesznek, amit csak az MG levele alapján lehet megtenni - egyébként mindenki kussol és lapít, ami Te szeretnél - Támadás123!

A további olvasatra már nem kívánok reagálni - olyan sötétséget írsz, hogy csak remélni tudom, hogy valahol Közép-Ázsiában élsz...
Onnan is van kiút!

maccar 2007.08.09. 00:06:11

így kell bánni ezekkel, pontosabban csak úgy, ahogyan ők szoktak velük viselkedni. kutyául!

VitézLászló 2007.08.09. 00:32:05

Tiko!
Te naonjó barátom vagy!
A Winyetta meg visszamehet rendőrnek, de csak ha fél kézzel le bír szakítani egy ajtót batzpapucsban.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.09. 01:11:34

Apucika: Akkor talán mondhatták volna, hogy őket bizony maga az atyaúristendandártábornok utasította arra, hogy ott azonnal álljanak meg és intézkedjenek, és nem azt kellet volna mondani "nem volt máshol hely".

És ha nekem kedvem szottyan zabálni a háromtestvérben a nagykörúton, én is megállhatok az út közepén elakadásjelzöbel, hogy gyors' bedobjak egy giroszt?

Untitled 2007.08.09. 01:13:31

Üdvözlet! Élethelyzetek értékelése és tolerancia? Dögöljön meg a szomszéd tehene...???

fospunpa 2007.08.09. 01:26:51

Csak hogy el ne vesszen a süllyesztőben a lényeg, ittvan babajaga hozzászólása:

babajaga 2007.08.08. 20:04:08

szerintem ez egy erőszakos, cezaromániás kötekedő kishülye kommentje. mért fájt neki, hogy két, valószínűleg fáradt rendőr 8 percen keresztül a vacsoráját fogyasztotta, valószínűleg a pihenőidejében? ezek után hogy várjuk el, hgoy a rendőr is legyen rugalmas, és barátságos az állampolgárokkal, ha még a pihenőidejében is ...sztatják őket mindenféle önhitt kiscsávók? megérteném, ha a rendőrők bárkit is zavartak volna, vagy valakinek az életét veszélyeztetik. de az a rész gyakorlatilag senkinek nem fájhatott, bárki elférhetett mellette, a táblán is csak a rakodók számára kell a helyet szabadonhagyni, 23,30 után meg már senkinek nem fonots, hgoy pakoljon. ismerem a helyet, tudom. nem értem, hogy egy hülye kisliba vagy néhány biztonsági őr miatt mi a bánatnak kell csesztetni a normális rendőröket is?

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.09. 01:30:54

Erre is csak azt tudom mondani, hogy az volt a gond, hogy a rendőrök SZABÁLYTALANUL parkoltak. A szabályokat BE KELL TARTANI! Azért vannak. Ha zabálsz ha nem, ha pihenőidőd van ha nem, ha zavarnak valakit, ha nem, ha veszélyeztetik valaki életét, ha nem.

J.Hard 2007.08.09. 01:34:26

Igen A szabalyokat bee kell tartani a kötekedö kecsegeket meg szajba kell vagdosni

Untitled 2007.08.09. 01:41:42

Ismét Üdvözlet!
A kivétel erősíti a szabályt...

Arnoux 2007.08.09. 01:42:43

Szerintem jól tette a férfi, hogy figyelmeztette a rendőröket a szabálytalanságra. Ha nekünk nem szabad akkor nekik miért lenne az?

s_marky 2007.08.09. 04:52:32

Az ilyen okoskodó seggfejek miatt nem működik SEMMI RUGALMASAN ebben a SZÁNALMAS ORSZÁGBAN! Remélem legközelebb valaki jól feltúráztatja az agyadat a napod egyetlen ebédszünetében,hogy minél szarabbul essen az ételé...Szánalmas ilyet egyáltalán kitenni

borovi 2007.08.09. 06:27:39

Nekem a legjobban az a sok szánalmas tetszik, aki még félórával a post megjelenése után is bőszen elsőzik.

hulyemagyar 2007.08.09. 06:35:06

A Zsanettet felhozni tényleg gusztustalan húzás volt. Nagyon nem kellett volna.
Sőt, az is lehet, hogy kötekedésnek hathat a parkolásra vonatkozó megjegyzése. De!
Ezek a rendőrök, amikor ok nélkül megállítanak, szarakodnak, keménykednek velem, akkor az mi? Akinek volt már legalább 1 olyan esete, amikor indokolatlanul kötözködik, (hamis)felsőbbrendűségét hirdeti a rendőr, annak igenis bassza a csőrét, ha ilyet lát. Engem le lehet venni mindenféle indokkal a rendőrnek 30-40 ezer forintra, mert éppen nem szimpi a pofám, vagy rossz a kedve és olyan napja van. Meg fel lehet kapcsolnia a szirénát a kereszteződésben, mert nagy a forgalom, és igy tud csak gyorsan kihajtani. Természetesen utána sziréna kikapcs.
Van pár rendőr ismerősöm, ami alapján arra jutottam, hogy: a mai rendőrök többsége kurvára nem hivatástudatból megy erre a pályára. Másra (esetleg fizikai vagy szellemi) munkára alkalmatlanok, középsuli után még nem tudja, hogy mihez kezdjen az életével. Aztán jönnek a toborzók, és rendőr lesz. Én ezt látom a saját környezetemben. És ez meg is látszik a munkájukon, a hozzáállásukon. És nagy tisztelet a kivételnek.
Én anyáztam már le rendőrt. És ez után is fogok, ha bántja az igazságérzetemet az, amit csinál. És szarok rá, hogy rendőr.

s_marky:
Rugalmasan kezelni? Kinek, mit?
A rendőr rugalmasan kezeli szerinted, ha te parkolsz igy? A te esetedben a rugalmasság azt jelenti, hogy nem merek szólni neki, mert rendőr?

hulyemagyar 2007.08.09. 06:48:09

Te elvárod a politikustól, hogy az általa hozott pl. adózási törvényeknek megfelelően éljen, és mélységesen felháborít, ha nem ennek megfelelően él. Ugye? Mert téged megbasz az apeh, ha nem igy cselekszel. Ő meg ügyeskedik, aztán nem lesz következménye. Ha az bassza a csőrödet, akkor ez miért nem? Pont annak kellene elnézni és rugalmasan kezelni a szabálytalanságát, aki arra hivatott, hogy ezeket betartassa? Ez baromság.
És, ugye ez a rendőr, ha majd éppen civilben lesz, akkor is meg volt ott állni, ahol téged megbüntetne a rendőr. Őt majd akkor sem, mert bevillantja az igazolványát, aztán el van sikálva. Mint ahogyan a segg részegen való vezetés is. Megtörtént.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 07:40:55

VitézLászló: volt haszna a rendszernek is anno, az olyan barmokat, mint Te, kivégezték. Nem csoda. :-)

kagika 2007.08.09. 07:44:45

De sok önérzetes ember lett itt hirtelen... B.sztat a rendőr? "Keménykedik"? Igen? Azért, mert mondjuk megállít, és tele a töke azzal, hogy minden második nyomorultnak ő hívja fel a figyelmét arra, hogy "ha nem kötöd be magad, meghalsz egy ütközésnél vazze!"?! Vagy azért, hogy ugyan, legyél már olyan kedves, és ne száguldozz? Lehet, hogy láttatok már olyat, hogy egy rendőr nem kapcsolta be pl. a bizt.övét, de ez is a ritkábbik eset! Komolyan szánalmas, hogy mindenki ugyanazt fújja. Ha rendőr, akkor csak köcsög lehet... A pihenőidőről. Ha van ilyen... Amikor péntek esténként 16 éves, söröskorsódobáló suttyókkal van tele a város, és emiatt intézkedni kell, nehogy BÁRMELYIKŐTÖKET fejbetaláljanak, akkor a rendőr nem mondhatja azt, hogy hoppá, pihenőidő van, sehova a jó helyről! Tehát nyilván akkor fog vacsorázni, amikor ideje van rá, és nektek ez nehogy fájjon már! Szánalmas...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 07:50:19

Ahogy egy klasszikus filmben elhangott - ezt átültetve MG-re -: Vagy komoly magánéleti problémái vannak, vagy nincs ki a négy kereke. Addig teljesen korrekt volt, hogy fénykép, panasz a'la BRFK (vagy ORFK), de minek bemenni szívózni a yarddal. Kíváncsi lennék, akkor is kemény legény lett volna, ha "ányócca ájudi" áll félig a zebrán, és bent 2 egybenyakú életcsászára tömi az arcába a bigmekket? Továbbá, ha a kedves levélíró állna meg így eccer szabálytalanul, és valaki odamenne hozzá ezt szóvátenni. Minimum ajtóletépés, és falhoz állítás.
Kagika: a rendőröknek van egy jól bevált mondatuk az övre: "Lehet, hogy a biztonsági öv akadályozza, de még mindig nem annyira, mint egy tolószék..."

Manyizga (törölt) 2007.08.09. 07:51:10

( A rend- (és nem RANG! Rangja egy rendezvénynek vagy bornak van :) )-fokozatos elmélkedéseken én is jót mosolyogtam. Tizedes és szakszi nem lehetett, mert a rendőrségnél a legalacsonyabb rendfokozat az őrmester. )

Amúgy: a KRESZ a rendőrre is vonatkozik, mutassanak példát!

Mégamúgyabb: a sima fényképes-telefonos zöldszámos feljelentés elég lett volna, ez így kekeckedés IS. Azt nem kellett volna.

kagika 2007.08.09. 07:55:35

ÉS milyen igazuk van Seduxen!
Egyébként pont valamelyik nap mesélte a barátnőm, hogy ment a gyerekkel, és nem volt bekapcsolva az öve, mikor megállította egy rendőr. Kérdezte, hogy mennyi pénz van nála. Barátnő mondja: Kb. 5000ft. Rendőr: Jó, akkor menjen, és vegyen valamit a gyereknek 5000-ért, mert ezt most akár el is vehetném, és legyen szíves kösse be az övet. Ennyi... Nem kell feltétlenül bunkónak lennie egy rendőrnek. És nem is az...

p.i.g 2007.08.09. 08:02:25

Hát én aztán nem szeretem a főszereplőket, és gyűlölöm amikor föényeskednek, de szerintem a cikk írója egyszerűen belekötött a rendőrökbe. Most tényleg nem a dugó közepén tartották fel a forgalmat. Nem zavarta a zebrán áthaladó 2-3 embert. A panaszos szó szerint belekötött a rendőrökbe.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 08:09:51

Mostanában ez kezd lenni a divat - talán a "független" média hírcsinálása is hozzáteszi a magáét -, hogy kössünk bele a rendőrökbe. Előre elnézést kérve a felsorolásért, de akkor ugyanígy el lehetne kezdeni b*sztatni a mentőst, a tűzoltót, a vpop-st, a buszsofőrt, meg a sarki fűszerest. Egy pár hónapja az általánosítás lett a bevett gyakorlat a rendőrök minősítésével kapcsolatban. Távol álljon tőlem, hogy védeni akarjam őket, mert egyrészt nem szorulnak rá, másrészt nincs se ismerősöm, se rokonom a testületben, hogy "védenem kelljen a mundér becsületét". Ca 1 évtizede rendszeresen autózok, kismilliószor igazoltattak. Érdekes módon soha semmilyen inzultus nem ért. De még csak bunkóságot, flegmaságot sem tapasztaltam. Lehet, hogy azért, mert korrektül igyekeztem én hozzáállni az igazoltatáshoz. A hozzászólok általánosítását sem értem, mert az igaz, hogy van "férgese" a testületnek, de azért ne gondoljuk már, hogy mindegyik rendőr az... Remélem azért legalább jó napot szerzett magának a levélíró. Ennyi haszna legyen a történetnek, mert más úgysem lesz...

Tűzvillám (törölt) 2007.08.09. 08:30:14

Szerintem ez a blog arról szól, hogy ne hagyjunk semmi disznóságot szó nélkül. Meg vagyok lepve, hogy mennyi rendőrseggnyaló gyűlt itt össze. Miért ne lehetne beszólni a rendőröknek, hogyha szabálytalankodnak? Rájuk miért nem vonatkozik a törvény?
Annak lett volna értelme, ha a levélíró látja a zebrán parkoló rendőrautót, magában morog egyet és kész? Akkor ne csináljunk soha semmit, semmit ne tegyünk szóvá, és fulladjunk bele a szarba, ami körülöttünk van.

borivoje · http://egyebek.freeblog.hu 2007.08.09. 08:30:43

A rendőrök valószínűleg tisztában vannak a közlekedési táblák és a zebra jelentésével, az ezekre vonatkozó szabályokkal. Nekik van jogosultságuk "betartatni" azokat az állampolgárokkal. Ha ők nem tartják be, és erre valaki felhívja a figyelmüket, úgy gondolom, nem nekik kell magas lóról beszélni.
Korábbi hozzászólásra: úgy tudom, a KRESZ-ben nincs leírva, hogy csak 23:45-ig kell betartani a szabályokat. A szabálytalanság az szabálytalanság reggel hétkor, délben, de még éjfélkor is, ha én követem el, ha te, ha ők. Csak éppen egyedül ők büntethetnek.

Hajobert 2007.08.09. 08:31:08

Én azért meghallgatnám a rendőrök verzióját is...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 08:41:11

Tűzvillám: ha egy ilyen "local hero" 23.45-kor odamegy Hozzád, miközben Te éppen a vacsorádat (vagy késői ebéd?) fogyasztod, és elkezd kioktatni a KRESZ alapvető finomságairól, Te mit csinálsz?
Előbb küldöd el az anyjába, és csak utána rugdosod félholtra, vagy fordítva?
Egyetértek azzal, hogy itt nem volt jó megoldás, amivel a rendőrök élhettek volna. Mert ha nekiáll szabadkozni, meg mea culpázni, akkor azzal adott volna a testület amúgy sem égbeszökö tisszteletének.
Nem kellett volna szabálysérteni, az lett volna az egy megoldás. De miután emberből vannak ők is, ez még belefér. Szerintem. Ami ez után jött, az már nem, mégha ilyen egyértelmű és kicsinyes módon provokálták is őket. Ez az egész szerintem arra vezethető vissza - ezt már más topikban kifejtettem -, hogy koncepciótlan a rendőri pálya, és ezért aki jelentkezik - némi túlzással - azt felveszik. Még ha alkalmatlan is a hivatására.

Lúzer Manuel 2007.08.09. 08:42:33

Fospunpa hozzászólása (és még sok másé) tipikus példája a vérönző magyar tahónak...
Kurvára nem érdeklik a szabályok, és cinkosan összemutyizik a rendőrökkel, hogy megússza a rendszeres szabálytalkodásait, mert ahhoz már nem elég gerincesek, hogy a felelősséget is vállalják érte, és persze a rendőrök boldogan segédkeznek ebben, hisz maguk se jobbak.
Persze, nincs olyan ember, aki ne szabálytalankodott volna, de:
1. Nem mindegy, hogy néha figyelmetlenségből, vagy akár tudatosan is történik a szabályszegés, viszont alapvetően próbál úgy viselkedni, hogy se szabálysértés ne kövessen el, se másokat ne zavarjon/akadályozzon/veszélyeztessen, szemben azzal, akinél a szabályszegés alapvető magatartásforma és ráadásul még büszke is rá.
2. Nem mindegy, hogy utána azt mondja, ha rajtakapják, igen, ez van, sáros vagyok, vállalom érte a felelősséget, vagy minden lehetőséget megragad, hogy patány módra elsikálhassa a dolgot.
3. Nem mindegy, hogy a szabálysértést olyan követi el, akinek a dolga épp az lenne, hogy vigyázzon rá, hogy mások betartsák, ráadásul nem is fogja fel ezt, vagy felfogja, de csak röhög rajta...
Ilyen emberek miatt van a béka segge alatt az ország.

Hózentróger 2007.08.09. 08:44:58

Az az érdekes, hogy engem már jópárszor állítottak meg szabálytalanságok miatt (stoptábla, kötelező haladási irány, stb), de egyszer sem büntettek meg a minimális, 2000Ft-nál nagyobb összegre, és jópárszor el is engedtek bünti nélkül. Tudjátok, mi a titka? Hogy nézd embernek őket.
1, kocsiból kiszállás, nem lentről ablakon kiugatás
2, hihetetlen udvarias, de nem megalázkodó hangnem
3, bűnbánó arc és társai
4, ha meg akar büntetni nagyon, akkor meg fog, de azért így csökkented ennek az esélyeit
5, amúgy nem szeretem őket, mert mindig sunyiból mérnek....

Lúzer Manuel 2007.08.09. 08:48:12

Seduxen,
A követendő magatartás az, hogy ha tényleg elkövetett valamit, tök mindegy, ki hívja fel rá a figyelmet és mikor, akkor azt mondja, elnézést, igazad van, hibáztam, én is ember vagyok.
Mert igaza van.
Ez ilyen egyszerű.
Normális ember szemében ezzel nem veszít a tekintélyéből a rendőrség, mert az már a szabálysértés tényével megtörténik, de ha utána korrektül kezelik a dolgot, még vissza is nyerhetik.

sityesz 2007.08.09. 08:49:25

Először is GRAT mindenkinek, aki a rendfokozatokat próbálta fejtegetni, az első volt a legközelebb az igazsághoz aaaaaaaaaaaaaaa8nem árulom el, miért). Ami a műanyag fehér csillagokat illeti (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) nem nyert, hivatásos rendőrök között tiszteseket nem találsz, ilyen nincs.
Másodszor pedig annak volt igaza, aki azt írta: hogy mivel eleve kötözködni akart a tisztelt áááállampolgááár, még jól járt, mert, ha civilbe mert volna belekötni, az még le is építette volna a nagy pofáját. Kötözködjön legközelebb cigányokkal vagy nagydarab kigyúrt majmokkal, ha ilyen nagy legény. JA és ne felejtse el megírni a történetet! (ha még megtudja írni...)

Mics Bjukenen hadnagy 2007.08.09. 08:54:33

Nos az első része rendben van a dolognak, viszont kár volt provokálni őket! De ettől még emberek nyissátok már ki a szemeteket, nekiálltok itt minősíteni, csesztetni a postolót, ellenben mindenkinek azt kéne sérelmezni, hogy a rendőr aki szolgálatban volt és a közerkölcsöt is védenie kell milyen megnyilvánulást tett! Nincs joga így beszélni valakivel! Vagy csendben el kellett volna húznia ha nem közvetlenül hozzá irányult a Zsanett dolog, vagy kultúráltan reagálni rá! Amúgy meg hajrá, én örültem, hogy valaki foglalkozik ezzel, a rendőröknek kell először betartani a törvényeket, mert anélkül hogyan tudnák betartattni és mivel (majdnem) mindenki leszarja és csak pofázik és panaszkodik a vakvilágba, igenis örülni kell, hogy valaki tesz ez ellen valamit, azzal, hogy legalább publicitást kap a dolog a feljebbvalók részére is! Mi van amúgy itt mindenki fakabát, hogy még a postolót akarják szájbaverni, meg lehordani mindenfélének???

borivoje · http://egyebek.freeblog.hu 2007.08.09. 08:56:27

Sokan úgy látom nem értik (esetleg nem akarják érteni), hogy a beküldőt nem az bosszantotta fel, hogy VALAKI zebrára állt ráadásul egy várakozni tilos táblánál, hanem hogy ezt RENDŐR tette, akinek a feladata, hogy ha ilyet lát, azt megbüntesse. Nyilván nem megy be két vadcigányhoz, ahogy két egyetemistához sem, de azok nem is büntethetik meg őt ilyenért és nem is feladatuk, hogy betartassák a KRESZ szabályait.

Pannon Puma 2007.08.09. 09:17:50

sityesz 2007.08.09. 08:49:25

nem értem. igaza volt, de örüljön, hogy nem verték pofán? ez ekkicsit magas. hogy a szarba jönnek ide a kigyúrt kopaszok meg a cigányok (albánok, angolok, akárkik)? itt volt egy CIVIL, egy ÁLLAMPOLGÁR, aki ismeri a szabályokat (és vagy betartja, vagy nem, vagy részben), meg volt a RENDŐR, a SZERV, aki ismeri a szabályokat, és vagy betartja, vagy nem, jelen eetben nem. ez az egész a CIVIL KONTROLL donkihótei formája. és az egész nagyon szomorú, mert MINDENKI tudja, hogy nem lesz következménye, mert nincs IGAZI civil kontroll. mellesleg nem vagyok tutibiztos benne, de én az ügyészségnek is elküldtem volna. ha megbüntetik ezeket az urakat tízezerre egy ilyen ÁLLAMPOLGÁRI bejelentés alapján, akkor mondanám azt, hogy kezdünk kilábalni a SZARBÓL.

Bíbor Nyúl 2007.08.09. 09:20:04

Barátom(a cikk beküldője), ritka nagy büdös bunkó vagy.Nem hinném hogy annál a két rendőrnél jobb vagy.Ha szabálytalanul parkolnak, csinálj felvételt, jelentsd be és örül annak amit tettél.De, hogy büdös alpári paraszt módjára így folytattad a dolgot, az külön dícséretet érdemel.
Egyébként ha ellopják valamidet, vagy kirabolnak, merem remélni nem lesz pofád elmenni a rendőrségre.

pete_r 2007.08.09. 09:23:18

winyetta 2007.08.09. 07:40:55
Gratulálok a hozzászóláshoz...:-(

Akárhogy is csavargatjuk, a rendőr szabálytalan volt.
Ez alól egy esetben kaphatott volna felmentést, ha épp intézkedik. Nem azt tette (a post írója szerint semmiképp).
És igen, a rendőr mutasson példát.
További indok, mentség, kibúvó nincs.

Pannon Puma 2007.08.09. 09:31:20

"Egyébként ha ellopják valamidet, vagy kirabolnak, merem remélni nem lesz pofád elmenni a rendőrségre."

ostobaság. ostobaság. ostobaság.

a rendőr feladatai, kötelességei a teljesség igénye nélkül: betartatni a szabályokat, _betartani_ a szabályokat, segítséget nyújtani az állampolgároknak (akkor is ha Teri néni elesik az utcán, akkor is ha megtámadnak, akkor is ha sipol a hozzájuk bekötött riasztó).

bonyolult?

Fakocka 2007.08.09. 09:32:34

Még hogy semmi nem működik rugalmasan ebben az országban?

Az a baj, hogy minden rugalmasan működik. Rugalmasak a szabályaink, rugalmasak a tisztségviselőink, sógor/koma/jóbarát vagy pénz alapon bármit el lehet intézni. Jaaaa? Hogy a szabályok a rendőrökre is vonatkoznak? Nekik is be kell(ene) tartani őket! De ezt nem olyan felfogással élem meg, hogy először nekik kell betartani, aztán majd nekem, mert így folyamatos az egymásra mutogatás (jó volt az ovis példa). Mindíg mindenkinek be kellene tartani a szabályokat. ENNYI!
A provokációnak meg nem kellett volna felülni, mert így csak magukról állítottak ki bizonyítványt....

arvisura · turoczi.blog.hu 2007.08.09. 09:33:40

szeptemberben, októberben már láttuk mire képes a rendőrség. közben volt rablás, tuszejtés, zsanett kaland, kirugott és kitüntetett rendőrvezérkar, mint a magyar politikában itt is fejetlenség. NADE! AZÉRT TISZTELET A KIVÉTELNEK !
Engem jobban érdekelne a korrupt rendőr esete, mint egy "hol parkol a zsaru?" téma. Ez is kutya szabálytalan, de azért innen elhajt (legkésőbb a szolgálat végén)

MysterDen(cod2 too) 2007.08.09. 09:38:01

Sok paraszt itt a végén,:winyetta,Bíbor nyúl... Figyúzzoljon kicsit,
Sztem nagyon rendben tett mindent, a fényképek, a bejelentés..stb!
Az hogy odaült mögéjük és szopatta őket, egyrészt elégtétel lehetett, ami kellett, másrészt, így is látszott hogy mekkora barom volt a két rendőr,(ez ki is derült, a velük folytatott beszélgetés során, meg mikor állítása szerint felállt és "elb*szta" a széket!!) aki szart a szabályokra csak mert nekik enni kelett!
ennyi!
Kedves Bíbor nyúl: szarnak az elopott cuccaidra, de ne is figyelj rám, hiszen te boldogan, egy nagy adag fánkal mész a rendőrségre, ha ellopják vmidet!!

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 09:38:12

Manuel: Te hallottál már rendőrt bocsánatot kérni?? Ez elég naiv feltételezés, ne is haragudj :-))
Szerintem a legtöbben él egy olyan kényszerképzet, hogy ő mindenek, és mindenki felett áll. Ezt egyik napról a másikra nem lehet kinevelni. De ez a legtöbb civiltől sem áll olyan távol. Persze most lehet azzal jönni, hogy rá többszörösen "érvényes" kell, hogy legyen minden jogszabály, ezzel megint csak lehetne vitatkozni. Ez szerintem akkor is egy szerencsétlen történet, amiben mindkét félnek megvan a maga sara. Azt a magasztos erkölcsi felhatalmazást mem értem, ha már a kezdet kezdetétől bunkó volt vele a kruplivirágos rendőr, akkor az a megoldás, hogy az ő stílusában kezdek el én is válaszolgatni? Tényleg ez lenne a megoldás? Lehet. Biztos én vagyok "alulszocializálódott", de én nem így gondolom... Vagy írhattam volna azt is - Pelikán elvtárs után szabadon -: Én ehhez ideológiailag nem vagyok elég képzett.

gentry 2007.08.09. 09:47:03

Basszus MG, te aztán nagyon ráérsz.... Tipikusan az a bosszantó arc vagy, aki imád mások dolgával foglalkozni. Én sem szeretem a rendőröket (nem is tartom normálisnak azt aki önként felvesz egy egyenruhát), de eszembe nem jutna pattogni velük. Főleg éjszaka, amikor senkit nem zavar, hogy ott állnak.
Az ilyen MG féle emberek miatt vagyunk a feljelentők országa.

HandG 2007.08.09. 09:55:20

Az amcsi filmekben sokkal durvábban is parkolnak!:)))
nem evtted észre, hogy a halálos fegyver 23 és 1/2 forgatásába csöppentél bele?:)

szgyula 2007.08.09. 09:56:58

Naiv allampolgar kerdez: Ugyeszsegi feljelentesbol (meg utana potmaganvadbol) mi lenne? Mire hivatkozva utasitanak el? Elvegre lenyegeben bizonyitott a szabalysertes...

Pannon Puma 2007.08.09. 10:02:03

"Főleg éjszaka, amikor senkit nem zavar, hogy ott állnak."

te tényleg nem érted, hogy ezzel a mondattal mi a probléma? tényleg nem érted, hogy ha te álltál volna ott (és hogy fokozzuk, ő már délután kiszemelte magának, hogy majd ott milyen jót parkol), akkor úgy begsarcolt volna téged, hogy a füled kettéáll? és ez téged tényleg nem zavart volna?

Azok, akik így állnak a dologhoz, tulajdonképpen azt állítják, hogy akinek nincs kedve betartani a szabályokat, az menjen rendőrnek, és ott áll meg és azt csinál amit akar. az a baj, hogy a rendőrök egy része szerintem éppen ezért megy rendőrnek. talán pszichológiailag szűrni kellene a jelentkezőket, csak akkor a fele kapásból kiesne, a negyede meg fizikai alkalmatlanság miatt. micsoda gárda...

(a faluban a körzeti megbízottunk tök jó fej. tehát ilyen is van, meg olyan is. )

báró Csekonics 2007.08.09. 10:03:50

párolt zsiráffül 2007.08.09. 08:44:58

Azért az milyen érdekes már, hogy mifelénk az az udvarias, jogkövető stb. autós, aki kiszáll és úgy beszél a rendőrrel, a nagy vizen túl meg éppen hogy maradj a kocsiban, különben kapkodnak a stukker után. Mondjuk ott azért (kicsivel) nagyobb is a megbecsülésük.
Pedig biztos ott is van férges alma a kosárban csak a kedves állampolgárok felfogták, hogy végül is az ő érdekükben van egyáltalán rendőrség.
Ennek ellenére persze pont a rendőrnek nem kellene zebrára parkolni/gyorshajtani/tilosban megfordulni stb. mert akkor beindul a bezzegezés. (Vagy a bazzegezés?)

gentry 2007.08.09. 10:15:30

ctc,
értem mire gondolsz, de egy normális rendőr ilyen esetben nem bírságolna, csak azok az idióta fontoskodók (van belőlük bőven), mint például a levél írója. Nem is értem, hogy ilyen felfogással a levélíró miért nem megy el rendőrnek, akkor nyugodtan b....tathatná a többieket és beleszólhatna mások életébe.

Alapvetően engem az egészben az zavar, hogy miért foglalkozik valaki mások dolgával. Őt (a levélírót) semmiféle sérelem nem érte, akkor meg minek fontoskodik.

Hózentróger 2007.08.09. 10:17:09

Jaja, igazad van, ez egy érdekes felvetés. Mindenesetre, aztán lehet, hogy nem így van, de szerintem a magyar ember (pl. én) azért így járok el, mert nem akarom, hogy a kocsimon hiányosságokat keressen, és belekössön valami hülyeségbe. Úgy gondolom, így olcsóbban, és gyorsabban úszom meg az igazoltatást.

Amúgy nemrég dumáltam egy rendőr sráccal, aki azt mondta, hogy ha parasztkodnak vele, akkor akár a lejárt szavidejű eü. dobozba is beleköt.

Szerintem egyszerű a képlet, nem érdemes parasztkodni. Ami a poszt íróját illetti, igaza volt, hogy felháborodott, de kissé túlspilázta a dolgokat. Meg hát azért valljuk be, hogy esélyünk sincs úgy igazából megszopatni egy ilyen majom rendőrt, bármennyire is jól esne...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 10:25:09

ctc,

Szóval a faluban a körzeti megbízott tök jó fej. Ha tilosban parkolna az út szélén, akkor feljelentenéd/fényképeznéd/bloggolnád és odaülnél mögé, mondjuk a helyi kocsmában, Zsanettezni? Ugye hogy nem... Akkor már biztosan Ő sem lenne tök jó fej...

..::Froschlama::.. (törölt) 2007.08.09. 10:30:04

Szerintem teljesen helyes, hogy ezt a levelet beküldted. Kicsit provokáltad őket, de hát ők is provokáltak minket már eleget nem? Ennyit a rendőrségről. Szánalmas Batz-papucsos banda...

Pannon Puma 2007.08.09. 10:37:17

winyetta 2007.08.09. 10:25:09

valahogy egy faluban egy tök jó fej rendőrrel nem igazán életszerű ez a szituáció. a tökjófejségbe beletartozik, hogy vizet prédikál és vizet iszik. egyébként, szorgos, intelligens ember. a történetben szereplőkről (a leírtak alapján) nem ez jött le.

nem mellesleg faluban tilosban parkolni nehéz, mert nemigen van olyan tábla, vagy ha valahol van, és ott állsz meg, akkor erősen akadályozod a forgalmat.

káosz 2007.08.09. 10:53:40

A rendőrök már csak ilyenek, de hogy a levelet küldő sem oké, az tuti.

Meklén és Tamara 2007.08.09. 10:55:29

azért szögezzünk már le bizonyos dolgokat. A rendőrök nem "jófejségből " dolgoznak, hanem a mi pénzünkből. A Ti és az én pénzemből amit havonta, negyedévente... kinek hogy levonnak a fizudból, befizetsz ...stb. Tehát nem nagyon hatódok meg ha a rendőr volt szíves és útbaigazít és segít, mert többek között ez a dolga.Vagy vakarjákle a kocsikjukról a "szolgálunk és védünk" feliratot. Megköszönöm neki szépen udvariasan, mint ahogy nekem is megköszönik, ha valamit jól csinálok de nehogy már ettől essek hasra. Ha meg pont nem azt csinálja ami a feladata lenne, betartatni a szabályokat(őrizni a rendet)kivágni mindet.
Különben néha (tényleg néha)én is ritkamód paraszt szoktam lenni a közlekedésben. Simán így parkolok a zebrán ha éppen csak kiugrom a kocsiból. De én nem vagyok rendőr.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.08.09. 11:07:54

MG2: pontosan zebra után közvetlenül meg lehet állni. Ezt most buktad, és 40 centiért rinyáltál. Nézz utána, nagyokos. Adok oktatói elérhetőséget is, ha kell. Már rég megváltozott a KRESZ. A Zsanett ügyről meg csak annyit, hogy amíg nincs vége, nem kéne pro és kontra ítélkezni. Mert azokról a pasikról el udom képzelni a dolgot úgy ránézésre, és fura ez a médiaajnátozás is az együtt tartandó esküvőről, de a Zsanett sem egy apáca, ahogy hírlik. És van ellene is, és mellette is tanúvallomás. Meg a rendőrök ellen is és melletük is bizonyíték.

-.-.-.-.- 2007.08.09. 11:08:18

az ilyen MG félékből lesznek a besúgók...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.09. 11:12:32

Minden hozzászóló aki a levélírót ugatja le amiatt, hogy minek köt bele a rendőrbe meg minek Zsanettezik a háta mögött egy képmutató irigy senkiházi! Ti is legszívesebben beszólnátok a paraszt rendőrnek, meg Zsanetteznétek az orra előtt, jól beolvasnátok a korrupt pofájukba! Most volt aki meg merte tenni, ti meg irigykedtek!
Virtuális kézrázás a levélírónak.

ps. azt is miért kéne tudni mi a rák két meg a három csillag? Rendőr tudja mi az a Casagrande-készülék? Mert az az én munkámhoz kell, csillagok meg az övéhez.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 11:16:24

Majd mindenkit jól falhoz állít a batz-papucsos taxis-rendőr forradalom, meglátjátok...
A taxisoké legalább is: eléggé zokon vették a kb. 2 hete felkerült "A hét legpofátlanabb parkolása" c. posztot. Meg lehet nézni! Az irigy beszólogatós kutyákat még egy "kávéházi dzsemborira" is várják...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.09. 11:16:42

Lúzer Manuel 2007.08.09. 08:48:12

Nagyon igaz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.09. 11:16:58

Hogy mennyi rendőr internetezik!
A tutit mégse meritek ideírni: Azé' parkolt a zebrán - megkülönböztető jelzés nélkül, mert úgy ott áll meg, ahol akar - mer' foglalt volt a rokkant-parkoló.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.09. 11:19:29

Apucika!
"Légy szíves mondd már meg nekem:
mi a bizonyitja,hogy a rendőrök nem hivatalos intézkedés miatt álltak ott meg? Lehet,hogy valamilyen más intézkedés miatt (lehet éppen szabálytalan parkolás!)álltak meg ott"
Na ja, de akkor azt a diszkóvilágítást a kocsi tetején be kell kapcsolnia.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.09. 11:22:20

Tisztesi rendfokozatot (őrvezető, tizedes, szakaszvezető), sőt krumplivirág nélküli vállapot (rendőr rendőr?) pár éve még a rendőr-szakközépiskolás tanulók viseltek, nem tudom, van-e még olyan.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 11:22:58

Kitalátor: lenne egy áthidaló ötletem. "Áruszállítás" cetlit az összes rendőrautóba, és meg van oldva minden probléma. Persze csak a "roki-kártya" mellé :-))

dr. trafik nomac 2007.08.09. 11:27:43

_ + SZSZSZSZ:
Mennyire gyavak vagytok, szanalmas.

ottikaa 2007.08.09. 11:29:11

Egy példa: Mo-on ha nem kötöd be magad 5 ezer(jogos), Angliában a bobi finoman szól,hogy biztosan véletlen de elfelejtetted bekapcsolni az övedet. Na ha a magyar rendeőrség eljut ennek a 10%-ig már megérte élni, de félek ezt nem egyhamar monhatjuk el

Tiko 2007.08.09. 11:32:14

Megneztem a szabalyt. Valoban csak a zebra elotti 5 ill. 15 meterrol szol.
Szal az az 5m40cm az tenyleg csak 40cm.

Ettol meg, a zebran parkolni osi roman szokas:)

web.b-m.hu/belugy/bmjog.nsf/cda8258f45faba0cc12569480042e930/125c50facf928234c1256b760041f70c?OpenDocument

40-es paragrafus 5.e.

VitézLászló 2007.08.09. 11:37:01

Winyetta!
Igen kivégezték: Pölö az egyikük féltérdre ereszkedett és még a lövés előtt azt mondta, hogy "Éljen a haza!"

Tiko 2007.08.09. 11:54:18

Sztem a pro-rendor kommentelok kozul, sokan nem ertik, hogy itt igazabol senki sem akar porba hullo fejeket latni.

A cikk iroja lehet, de igazabol azt sem hiszem.

Ez csak egy jelzes akar lenni: Hibat kovettek el. Legkozelebb figyeljenek oda erre, de ne csak a ket rendor, hanem az osszes. Az elet egyeb teruletein eloket megdugja a fonokuk ha hibazik, mig az allami apparatusoknal a mi adonkbol dolgozokat meg nem. Ez okoz nemi frusztraciot a tarsadalomban. Olyan nehez ezt megerteni? Nyilvanvaloan igazabol senkinek sem csipi komolyan a szemet az a 40cm.. Inkabb az tudat, hogy egy legyintessel majd elintezik. Volt itt olyan kommentelo, aki batran meg is jegyezte, hogy ugye tudod mit er a zold szam? Halkan celzott arra, hogy szart sem..

Csak egy pelda, ami velem tortent kb egy eve. Dunafoldvar kozeleben allt a sor a 6-oson, mar vagy egy oraja. Felhivtam a yardot hogy mi a fax van mar. Sztetek bemutatkozott? Atadta a kiskunlachazi kollegaja (merthogy oda kapcsolatak) a dunafoldvarinak. Sztetek o bemutatkozott? Es hogy mindez miert erdekes? Ugye felelosseg eseten nev ohne, a felvetel meg majd elveszik valahol. Nulla felelosseg - nulla kovetkezmeny. Bosszanto ugye?

Az igazi problemat nem az jelenti, hogy ilyenek "megesnek", mert megeshet barkivel, hanem az hogy ez egy altalanos jelenseg - sajnos.

Nektek rendoroknek kell valtoztatni ezen a megitelesen, es nem pedig gogosen tiszteletet elvarni.

Tisztelet a kivetelnek, amirol a rendorokrol negativan nyilatkozok is tudjak hogy van.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 11:55:47

ctc,

A kérdés nem az volt, hogy lehetséges-e és hogy mit iszik a körzeti megbízott, hanem hogy megtennéd-e...

VitézLászló: rád már nem is figyelek, barátom, akkora segg vagy, úgyhogy ne erőlködj, kár koptatni a klaviatúrádat :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 12:00:40

A Zsanett-ügyben az - állítólagos - erőszaktevő rendőrök milyen autóval voltak, nem tudja valaki?

Malla 2007.08.09. 12:08:59

Az a szerencsejuk a zsernyakoknak, hogy legalabb a szunyogokat nem irtottak kozben. Pedig meg igy is igazi kozlekedesi kaoszt okozhattak, a 23.45-os gyalogos csucsforgalomban.

kagika 2007.08.09. 12:33:27

Tiko!

"Az elet egyeb teruletein eloket megdugja a fonokuk ha hibazik, mig az allami apparatusoknal a mi adonkbol dolgozokat meg nem. Ez okoz nemi frusztraciot a tarsadalomban. Olyan nehez ezt megerteni? Nyilvanvaloan igazabol senkinek sem csipi komolyan a szemet az a 40cm.. Inkabb az tudat, hogy egy legyintessel majd elintezik. Volt itt olyan kommentelo, aki batran meg is jegyezte, hogy ugye tudod mit er a zold szam? Halkan celzott arra, hogy szart sem.."

Én jegyeztem meg, hogy a zöld számmal nem megy sokra.
Sérelmezed, hogy őket nem büntetik meg... Abba belegondol valaki, hogy ha agyba-főbe lennének büntetve, és ezzel foglalkoznának, akkor a fontosabb dolgokra nem jutna idő? Hallgatnád a híradóban, hogy most jött el az idő, amikor a rendőröket előveszik minden apró dologgal (egyébként ide tartozik az is, mikor a vidéki kapitányságra utazik valami "fejes", és a járőrön pl. nincs sapka!!!). Valóban ezekkel kell csesztetni őket? Örül a kis szívetek olyankor? Aki olyan bűncselekményt követ el, ami nagyon durva, azt úgyis előveszik, és le is csukják! Továbbmegyek... Az olyat a rendőrök is kiközösítik, elhatárolódnak tőle.
Többen írták, hogy fordított helyzetben a rendőr simán megbüntette volna a levélírót. Szerintetek foglalkozik egy járőr éjjel negyed 12-kor, hogy a zsúfolt parkolóban nincs hely, és te odaparkolsz? Van szerintetek akkora marha, hogy ilyen pitiáner ügyből munkát csináljon magának? Elárulom, nincs akkora barom! Múlt hétvégén egy zsúfolt szórakozóhely előtt voltunk, tele volt autóval, de eszükbe nem jutott belekötni a szabálytalanul parkolókba! Abba annál inkább, hogy a részeg suttyó az út közepén kezdett el pisálni... A rendőr se olyan hülye, hogy minden ilyen kis szarság miatt felesleges papírmunkát csináljon magának... Az más kérdés, ha fényes nappal állsz a zebrára, ahol akadályozod a gyalogosforgalmat. Igen, a rendőrnek be kell tartatniuk/tartaniuk a szabályokat. De minden szívfájdalom nélkül oda fog állni a kocsival, ha nincs hely, addig, amíg a szaros kajáját megveszi! Mint ahogy te is odaállnál kedves levélíró, de ezt a világ minden kincséért se valld be...

kagika 2007.08.09. 12:37:19

Mellesleg, ha minden ilyen szarságból kifolyólag megbüntetnék őket, akkor a te adódból származó fizetéséből fizetne büntetést, a szintén a te adódból fenntartott rendőrségnek... Nem mindegy? Ha pedig nem fizetné ki a bírságot már csak azért sem, akkor bevonulna pár napra, ahol szintén a te adódból kapna teljes ellátást...

don77 2007.08.09. 12:38:56

Azért nem ír törzs- meg főtörzs őrmestert mert lehet nem ismeri a rendfokozatokat, de ez lényegtelen a sztori szempontjából. szerintem meg nem szőrszáll hasogatás! talán pont nekik kéne példát mutatni!? nekem is volt rendőr ismerősöm aki olyan sztorikat mesélt, hogy állam leesett. nem csoda, hogy az a vélemény róluk ami!

Pannon Puma 2007.08.09. 12:40:11

winyetta 2007.08.09. 11:55:47

az igazság az, hogy ha én arra megyek a feleségemmel, akkor azt mondtam volna neki: ezek a köcsög rendőrök csak úgy megállnak itt minden ok nélkül, hogy b*ssza meg őket a vörösseggű ördög. majd továbbmentünk volna, vagy esetleg le sem lassítottam volna, hanem menet közben fejtettem volna ki e veretes véleményemet.

az igazság az (ne értsen senki félre, nem akarok ebből vitát), hogy hat év pest után egy megyeszékhelyen (illetve mostmár annak közelében) élek, és _egy kezemen_ meg tudnám számolni, hogy hényszor hallottam autót dudálni, vagy hányszor volnak türelmetlenek egymássak autósok, biciklisek, gyalogosok, és hány tetü rendőrrel találkoztam. ha néha fölmegyek pestre, mindezen tényezők miatt kifordul a gyomrom. nem írok velem megtörtént rendőrössztorikat, meg semmi, pedig tudnék.

mellesleg nálunk a faluban ha jól emlékszem egy zebra sincs, de megállni és várakozni tilos táblára sem emlékszem, és nem tudom mit tennék, ha a kevés jófej rendőrök általam ismert egyike keresztbeállna a zebrán. talán csak finomabban fogalmaznék, mint fenn.

és ez nem azt jelenti, hogy a levélírónak nem lehette igaza, hogy így reagált. a fentiekben megfogalmazott csak a véleményem és az attitűdöm szubjektív kifejezése. véleményem szerint értelme nem sok volt, és ezt előre lehet(ett) látni...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 12:48:44

fospunpa: köszi a megfejtést :-)

Pannon Puma 2007.08.09. 12:52:41

kagika 2007.08.09. 12:37:19

ha megbüntetik a rendőrt ötezerre, mert tilosban parkol, azt nem az adófizetők pénzéből fizeti, hanem a havi kézhezkapott nettójából. neki is olyan van, meg nekem is. az a különbség, hogy öt nem büntetik meg, engem meg igen. akkor most ő a köcsög, vagy én? vagy az aki őt nem bünteti meg? de legalább kiderült, hogy Te is rendőr vagy, tudtam én... lehet hogy te nem érted a problémát, és lehet hogy ezért tartunk itt, ahol. a mentős meg a rendőr hasonszőrű szakmák, és a mentősöket nemigen utálja senki. akkor ez szerinted miért van? gondolkozz egy kicsit. persze attól te még lehetnél jó fej, de bebizonyítottad, hogy nem vagy az. aki az utca közepén hugyozik, azt meg helyre kell tenni, legalább. ne büntesd meg, mer Mo-on nincs nyilvános wc. ez a rugalmasság.

kagika 2007.08.09. 13:00:13

Ctc tévedsz, nem vagyok rendőr. Az, hogy számodra bebizonyítottam, hogy nem vagyok jó fej, engem egy cseppet sem érdekel, elhiheted. :) A fizuját kitől kapja egy rendőr szerinted?

kagika 2007.08.09. 13:02:45

Ja, a mentősöket ne hasonlítsd a rendőrökhöz, mert van egy óriási különbség köztük. Az, hogy a mentős nem büntethet meg téged, ha baromságot csinálsz, a rendőr pedig igen, és ez neked baromira rosszul esik, és ezért ő egy köcsög... Mellesleg, azt is írtam, hogy szerintem éjjel negyed 12-kor téged se fog megbüntetni hasonló szitu miatt, de látom szelektív a látásod...

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:05:41

kagika:
Mar 3x leirtam, es nem vagyok egyedul. NEM, NEM PARKOLNEK ODA. Az meg, hogy te igen, eleg szomoru.
Ha mar enyire megvannak az ok okozatok itten', akkor vegyuk mar alapul, hogy jozsi pofan vag valakit a diszkoban, de papirmunka, es kulonben is megesik, nem ugy, fel evre ra leszurja az asszonyt. Es ez igy van mindennel, de persze nem ugy, szanalom...

Tiko 2007.08.09. 13:09:25

kagika,

"Én jegyeztem meg, hogy a zöld számmal nem megy sokra.
Sérelmezed, hogy őket nem büntetik meg... Abba belegondol valaki, hogy ha agyba-főbe lennének büntetve, és ezzel foglalkoznának, akkor a fontosabb dolgokra nem jutna idő?"

Nana hogy serelmezem. Minden normalis ember serelmezi, csak azok nem akik szerint az szuksegtelen, merthogy minek az ugye? Hangnemvaltas utan, szeretnem halkan a figyelmedet rairanyitani arra az apro tenyre, hogy nem csak kibaszott zebran elkovetett szabaly illetve torvenysertes letezik. Nem ertem, miert nem hunyunk szemet a tobbi felett? Mondjuk egy jo emberrablas, korrupcio meg egyebek utan IGAZ? Ezt szeretned? A hozzad hasonlo toleranciabajnokoknak, mindig maga fele hajlik a keze, mert ugye itt mindeki pitianerkedik, csak te nem.

"Mellesleg, ha minden ilyen szarságból kifolyólag megbüntetnék őket, akkor a te adódból származó fizetéséből fizetne büntetést, a szintén a te adódból fenntartott rendőrségnek... Nem mindegy?"

Erre szoktak azt mondani hogy nokomment ugye? Ne irjal mar ekkora badarsagokat bazz.

kagika 2007.08.09. 13:10:53

Én se parkolok oda, mivel én nem nagyon szoktam autóval járni, csak hosszú útra, de persze most mindenki feddhetetlen, mégis mindig tele a média a mozgássérült parkolót illetéktelenül használókkal. De biztos nem ti vagytok azok, ti rendes állampolgárok vagytok, akik soha, semmit nem csinálnak, ami szabálytalan...
Az összefüggésbe hozatal a két ügy között, miszerint valaki az út közepén pisál, holott bemehetne a kb. öt méterre levő kocsmába, meg aközött, hogy a diszkóban pofánvágnak valakit, nevetséges... Mindenáron csesztetni akarjátok őket. Aztán ha ugyanúgy viszonyulnak hozzátok, akkor az gáz mi? Nekem az a tapasztalatom, hogy ha te nem cseszteted őket, akkor ők se fognak téged. De én egy nem jó fej ember vagyok, biztos tévedek. :)

kagika 2007.08.09. 13:12:41

"Mondjuk egy jo emberrablas, korrupcio meg egyebek utan IGAZ? Ezt szeretned?"

Hány ember követte ezt el? Akkor az összes többi is köcsög?

Tiko 2007.08.09. 13:14:21

kagika 2007.08.09. 13:12:41

Magat a cselekmenyt nezd te igen idiota. Azok felett is elsuhanhatunk mint TU-154 Sziberia felett..

kagika 2007.08.09. 13:14:39

""Mellesleg, ha minden ilyen szarságból kifolyólag megbüntetnék őket, akkor a te adódból származó fizetéséből fizetne büntetést, a szintén a te adódból fenntartott rendőrségnek... Nem mindegy?"

Erre szoktak azt mondani hogy nokomment ugye? Ne irjal mar ekkora badarsagokat bazz."

Azt akartam írni, hogy a büntetés miatt befizetett pénz ugyanoda megy vissza... Magas?

kagika 2007.08.09. 13:15:43

Én nem idiótáztalak le... Akkor kettőnk közül ki a parasztabb?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:16:06

Annyira bírom itt ezt a sok idiótát, amelyik King Kongként döngeti a mellét, hogy Ő mennyire becsületes, sőt, a legbecsületesebb ember a világon. Hagyjuk már emberek ezt a rongyrázást. Akárhogy is bizonygatjátok, soha a büdös életben nem fogja elhinni nektek senki sem, hogy olyan báránykák vagytok, akik életükben egyszer sem sértettek meg még a legkisebb mértékben sem egy szabályt sem, tök mindegy, hogy akarva, vagy akaratlanul... Ezt még egy buddhista szerzetes sem mondhatja el magáról vazze, pedig ha valaki, akkor ők aztán tényleg jámbor lelkek...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:18:15

ctc 2007.08.09. 12:40:11

Az első, valamire való, értelmes válasz az ellentáborból. Gratulálok ctc, komolyan, elismerésem!

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:18:36

kagika:
Hogy mar a nagy konyvbol idezzek: Csak biztos alapra lehet epiteni.
Vagy egy filmidezet: A rendor megallit igazoltat, majd megjegyzi (ferfi mindeki a storyban): "Milyen csinos a kepen, de en mondhatom, mert biztos vagyok a ferfiassagomban" ;)
Na ha a szabalyok betartasaban is biztos lesz, akkor velemenyezhet, addig meg csak magat.

kagika 2007.08.09. 13:22:55

Még jó, hogy nincs több időm... Én csak annyit szerettem volna mondani tulajdonképpen, hogy ilyen pitiáner dologgal nem kellene ennyire elővenni őket. Mi lenne, ha a te 52km/h-s sebességtúllépésedet eltúloznák, és mondjuk 80km/h-ért vennének elő? Szabálysértés történt, de nem mindegy, milyen súlyú... Ennyi a történet, le lehetne szállni róluk, mert a legtöbb rendőr igenis tisztességes!
szevasztok!

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:23:14

kagika: A szabalyok betartasa, ne adj isten az igazsag, nem a penzrol kellene szoljon, errol ennyit is.

winyetta:
Ki mondta, hogy meg soha nem kovetem el szabalysertes, nyilvan akartlanul, de megesik, de most nem rolam van szo, sot egy RENDORROL, akit ugye nem kontrollalnak kulon, mitobb peldaval kellene eloljarjon, pont mert o az aki kontrollal, es nem ot kontrollaljak, arrol nem is beszelve, hogy ezert fizeted.
Aki meg a szorakozohely elott parkol szabalytalaunl szinten bekaphatja, de utalom ez a kommunista mutyizos mentalitast, mikor lesz ennek vege ?

fospunpa 2007.08.09. 13:29:19

A legnagyobb kommunista mutyizós mentalitást a postoló MG képviseli. Úgy hívják: vamzer.

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:29:24

kagika:
En elhizem, hogy sok rendor tisztesseges, es megegyszer, nem akarjuk falhoz allitani oket, mi tobb a helyes magatartas betartatasat igen is elvarom, nezz csak szet Budapesten, szerinted ez igy normalis ? Ugye nem, de elosszor a rendoroknek kellene odafigyelni ilyenre, amugy meg vannak orszagok ahol az 52-ert is elovesznek 50 heleyett, itt is ez kellene legyen a cel, de sosem a megtorlas a lenyeg, hanem a dologk helyes mederbe terelese.
Persze, hogy mindenki hibazik, ugyanugy ahogy ki is lehet javitani a hibakat, de az, hogy elnezzuk semmi jora nem vezet.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.09. 13:30:53

Nomac: SOHA. Ez ittend Mutyilandia-Abszurdisztán. Itt mindig is lesznek (leszünk?) akik megkerülik a szabályokat, és használják a "kapukat" (valakik a "kicsiket", valakik meg a "nagyobbakat".)
Szerintem sosem lesz olyan, hogy ne találj monnyuk megkenhető rendőrt, de jobbat mondok: SOHA nem fogsz találni olyan autóst pl. aki nem akarja megkenni a rendőrt, mert sakál részegen vezetett, és megfogták...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:31:00

fospunpa:
Magam sem mondhattam volna szebben

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:32:15

fospumpa:
Egy egy populista baromsag amit te mondasz, nezz magadba kicsit, csak fent ne akadj egy sarlon, vagy kalapacson kozben... Mit gondol, mitol volt olyan szar az a rendszer, a magadfajtaktol pontosan, te voltal a rendszer alakove.

kagika 2007.08.09. 13:33:28

Nomac!

Belegondoltam...És igazából a stílus miatt gurultam be. Mert nincs kétségem affelől, hogy a levélíró a magas lóról indított. Ennyi. De most már tényleg megyek. Legyen szép napotok akkor is! :)
Még annak is, aki csak úgy leidiótázott... Hmm... :)

Pápá

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:33:47

nomac: szerintem ez pont fordítva van, a sarló és a kalapács szavak mellett lefogadom, hogy a Te arcképed szerepel a szótárban. :-)

VitézLászló 2007.08.09. 13:34:14

Winyetta eljutott - az általa elérhető - szellemi magaslatok csúcsára: már idegen szavakat is tud használni.

Szerintem Te egy ilyen rendőrbuzi vagy csak még oda sem vettek fel mert negatív lett az IQ teszted.

Fakocka 2007.08.09. 13:36:19

- Skoda Octavia Combi 4572mm hosszú
- a képek alapján a hátsó ajtó kilincse még a zebra felett lehetett, így a zebrából kb. 1418mm foglaltak el. (becsült adatok)

:D:D:D:D:D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:38:04

Hát ha már választani lehet, akkor inkább rendőrbuzi, mint a kommunizmus csöcséből kiszívott tejen nevelkedett besúgó köcsög, mint amilyen Te is vagy, kedves VitézLászló. Akkora fasz vagy, hogy eltakarod a Napot, vazze. :-)

Tiko 2007.08.09. 13:39:38

kagika,

"Még annak is, aki csak úgy leidiótázott... Hmm... :)"

Kossz, es bocs, hibat kovettem el.

Be kell valljam, nem volt nehez kimondanom:)

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:39:56

winyetta:
Ezt megbeszeltuk :) Amugy meg ez fospunpanak ugyanugy szolt.

Gábor 2007.08.09. 13:40:08

nomac, ésatöbbiek:

Én pl. simán belelógok éjjel a kv-zó előtti zebrába pár centit a váci úton néha... Sőt néha csak azért, hogy bentről rálássak az autómra. Néha be is jön 2 járőr 1 kávéra, de eszükbe sem jutott még egyszer sem, hogy baszogassanak!

Forma 1 előtti estén az omega koncert után a hungaroring főbejáratánál össze-vissza álltak az autók, holott volt elkerített ingyenes parkoló egész közel.

Én is tilosban álltam természetesen, mint a többi hülye. Egy rendőr robogóval járta a parkoló autókat, és KERESTE a tulajokat, hogy FIGYELMEZTESSE őket, álljanak el, mivel a 2 kollégája már elkezdte a büntetéseket az egyik végéről. Megköszöntük, továbbálltunk. Ilyet még nem láttam azelőtt...

Hogy számíthatna az ember emberséges rendőri RUGALMASSÁGRA, ha az ilyen frusztrált pattogó gumilabdák, mint MG baszogatják a vacsorázó közeget?

Gábor 2007.08.09. 13:43:56

nomac, ésatöbbiek:

Én pl. simán belelógok éjjel a kv-zó előtti zebrába pár centit a váci úton néha... Sőt néha csak azért, hogy bentről rálássak az autómra. Néha be is jön 2 járőr 1 kávéra, de eszükbe sem jutott még egyszer sem, hogy baszogassanak!

Forma 1 előtti estén az omega koncert után a hungaroring főbejáratánál össze-vissza álltak az autók, holott volt elkerített ingyenes parkoló egész közel.

Én is tilosban álltam természetesen, mint a többi hülye. Egy rendőr robogóval járta a parkoló autókat, és KERESTE a tulajokat, hogy FIGYELMEZTESSE őket, álljanak el, mivel a 2 kollégája már elkezdte a büntetéseket az egyik végéről. Megköszöntük, továbbálltunk. Ilyet még nem láttam azelőtt...

Hogy számíthatna az ember emberséges rendőri RUGALMASSÁGRA, ha az ilyen frusztrált pattogó gumilabdák, mint MG baszogatják a vacsorázó közeget?

Pannon Puma 2007.08.09. 13:44:03

asszem ezt a témát alaposan kibeszéltük...

fospunpa 2007.08.09. 13:48:18

- Szily nemdolgozik, 1 napja nincs semmi új.
- Gábornak igaza van.
- MG egy fasz.

dr. trafik nomac 2007.08.09. 13:52:18

Gabor:
"Én is tilosban álltam természetesen,.. "
En meg nem, es azert fizetem a rendoroket, hogy elhatsajank onnan messzire, ha mag nagyon pofatlan vagy, buntessen is meg.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.08.09. 13:54:03

fospunpa:
A listára vedd fel VitézLacikát is, nem hiányozhat :-)

NeeKoL 2007.08.09. 14:06:24

sztem kurvára igaza volt a levél írójának!mármint attól, hogy rendőr bármit megtehet?ugyan olya (najó nem) ember mint bárki más, csak azért mert kijárta a rendőr középsulit már istennek képzeli magát (az utcai járörök csak középiskolai végzettséggel rendelkeznek) amúgy meg, pont nekik kéne példát mutatni..mármint ha odajönne hozzám ez a rndszámú rendőrauto, h rossz helye parkolok, szét röhögném a fejté...

Emiceha 2007.08.09. 14:13:49

szőrszálhasogató, kellemetlenkedő, tudálékos, álszent, szűklátókörű. Ezek a jelzők jutnának eszembe, ha egy olyan emberrel találkoznék, akinek ilyenekre van érkezése.

Gratulálok.

Baszogassuk mán még őket egy kicsit, mondjuk első körben kezeljük az összeset nemi erőszakolósként! Az tutijó lesz.

Ember, belőled teljes mértékben hiányzik valami a szociális nagyvárosi együttéléshez.

De nem minősítelek.

VitézLászló 2007.08.09. 14:17:26

Winyetta összekeverte a dolgokat. Azt hiszi én takarom el a Napot és ezért van sötét, holott csak szegény még nem jött ki a barlangból.
Egyébként nem lehet választani: rendőrbuzievagy és kész!

2007.08.09. 14:39:12

mit lehet erről még ennyit gittetrágni ???

Apucika 2007.08.09. 14:53:34

Durchzugabwicklungskommandant!

„Akkor talán mondhatták volna, hogy őket bizony maga az atyaúristendandártábornok utasította arra, hogy ott azonnal álljanak meg és intézkedjenek, és nem azt kellet(t!) volna mondani "nem volt máshol hely".” Te ott voltál és hallottad, hogy mondták "nem volt máshol hely"? Én nem voltam ott és az írás szerint más tanú sem volt ott, aki hallotta, hogy mit mondott a két rendőr, leírni meg mindent lehet, de azt bizonyítani is kell! Menjen be a kerületi kapitányságra és tegyen panaszt az írás beküldője, az illetékes Pk. ki fogja vizsgálni, hogy történt –e fegyelemsértés. Arra már előre felhívom a figyelmét a cikkírónak, ha hitelt érdemlően nem tudja bizonyítani állítását, akkor számíthat arra, hogy az illetékes parancsnoknak kötelessége feljelentést tenni hamis tanúzás ill. hatóság félrevezetése miatt. Ha ez a hercehurca megéri a T. Panasztevőnek, hááát szíve joga. Én a helyébe biztos nem tenném! Az, hogy Te hol állsz meg az út közepén és mit, hol eszel az a Te dolgod, azért Te vállalod a felelősséget.

Kitalátor feljegyzet!

"Légy szíves mondd már meg nekem:
mi a bizonyítja, hogy a rendőrök nem hivatalos intézkedés miatt álltak ott meg? Lehet, hogy valamilyen más intézkedés miatt (lehet éppen szabálytalan parkolás!) álltak meg ott"
Na ja, de akkor azt a diszkóvilágítást a kocsi tetején be kell kapcsolnia.”

A „diszkóvilágítást” azaz a megkülönböztető jelzésre gondolsz, annak szigorú szabályai vannak. Nem feltétlen fontos bekapcsolni egy sima szabálytalan parkolás miatt, de gondolj bele mi lenne ha az autópálya belső sávjában történő baleset helyszínén intézkednének és nem kapcsolnák be a „diszkóvilágítást”. Tehát nekem továbbra is az a véleményem, hogy állt egy rendőrautó ismeretlen időben és ismeretlen okból, feltehetőleg amíg intézkedtek lefényképezték a Skodát és találtak ki hozzá egy kis Mekis történetet és mi már két napja csemegézünk rajta (szerencsére szabadságon vagyok és az eső miatt ráérek).

„Tisztesi rendfokozatot (őrvezető, tizedes, szakaszvezető), sőt krumplivirág nélküli vállapot (rendőr rendőr?) pár éve még a rendőr-szakközépiskolás tanulók viseltek, nem tudom, van-e még olyan.”

Ma már nincs krumplivirág (tisztesi rendfokozat), mert ma már a rendőrségre és más rendészeti szervekhez kizárólag érettségizett fiatalokat vesznek fel, ami automatikusan őrmesteri (tiszthelyettesi) rendfokozatra jogosít. A rendészeti szakközépiskolások (rendőr, határőr, vám –és pénzügyőr, büntetés-végrehajtási hallgatók) a tanulmányi idő alatt nem viselnek rendfokozatot, hanem az évfolyamnak megfelelő egy vagy két ezüst csíkot viselnek a gyakorló (harcászati) ruhán.

bratan 2007.08.09. 14:53:37

az ilyen MG-féle embereket még a mentőben is ütném...

de az is biztos, hogy a rendőr helyében gumibottal suhintottalak volna addig, míg magadtól nem futsz a 4-es metró árkába tölteléknek.

Te félkegyelmű...

dr. trafik nomac 2007.08.09. 14:59:34

Apucika:
Te vagy tenyleg nem ismered a szabalyokat, vagy sziman hazudsz. Miert lenne hamis tanuzas, ha nem tudod bizonyitani az igazad ? Ettol meg persze feljelenthet, sok ertelme lesz. Latom te is konstruktivan allsz az ugyhoz, sajnos ezert nehez elorebb lepni. Az meg mar milyen, hogy a rendor vizsgalja a rendort, na persze ez van.
Bratan:
Azaz ussunk mindenkit, mert az elhozza az igazsagot midenekinek.

dildo 2007.08.09. 15:01:07

nem todom megalni hogy beszaljak a posztoloversenybe hehe
hulye pocs a posztolo a szorszal hasogatas nem kifejezes ilyen faszsagra. mg monnyon le es vegyen batzpapucsot a tescoban a yodafon ügyfelszolgalat kozvetitesevel ugy hogy grobys torzsvasarloi kedvezmenyben is reszesul kozben.

winyettaval nem ertek sok mindenben eggyet de abba n biztos hogy vitezlaszlo tenyleg eltakarja a napot. muhaha
a kivegzosdi viszont kifejezetten faszsag volt. habar vitezlaszlo tenyleg megerdemelne akkora vadember, apuci biztos szocpolbol eldegelo egykori kisz-fotitkar akinek az a legnyagyobb baaj hogy mar nem szolitjak elvtarsnak a befenyitett szomszedok
nomac: te kire szavaztal legutobb? csak kivancsisagbol kerdem am ugyis nevtelen vagy itt mond mar el

dr. trafik nomac 2007.08.09. 15:17:05

dildo:
Ha megnezed a hozzaszolasaim nem csak itt, ki fog derulni, mert leirtam, de nem hiszem, hogy ez politika kellene legyen, sajnos sokan ugy fogjak fel.

ottikaa 2007.08.09. 15:23:09

Apucika nagyon rendőrösen gondolkodol, ha meg nem vagy rendőr azért biggyezd odaa ,hogy akár ez atörténet igaz is lehet mert nem ez lenne az első, hogy a rendőrök úgy gondolják minden szabad nekik.

VitézLászló 2007.08.09. 15:31:47

Kedves Dildo!
Te még csak nem is fasz vagy mint - winyetta szerint - én, hanem csak egy seggkotorász kínai utánzat, mint a nicked mutatja.
Azt nem tom, hogy miből következtettél a fater életkürölményeire és egzisztenciájára, de rossz nyomon jársz: A fater sikeres ősi román batzpapucsférj és letépettajtójavító mester

Apucika 2007.08.09. 15:40:08

nomac!

"Te vagy tenyleg nem ismered a szabalyokat, vagy sziman hazudsz. Miert lenne hamis tanuzas, ha nem tudod bizonyitani az igazad ? Ettol meg persze feljelenthet, sok ertelme lesz. Latom te is konstruktivan allsz az ugyhoz, sajnos ezert nehez elorebb lepni. Az meg mar milyen, hogy a rendor vizsgalja a rendort, na persze ez van."

nomac!
1,Megnyugodhatsz: ismerem a szabályokat!
2,Nem szokásom hazudni, nincs miért, főleg nem Neked,EZT KIKÉREM MAGAMNAK!
3,Próbáld ki, menjél be a rendőrségre és tegyél feljelentést. Ott azonnal közlik veled szóban is és ha nem álltál el a feljelentéstől, akkor írásban is (amit aláírásoddal kell hitelesíteni), hogy a hamis tanuzást vagy a hatóság félrevezetéséért a BTK §-a szerint milyen büntetésre számíthatsz.
4,Hivd fel a 107 vagy a 112-őt.Ott azzal kezdi egy gépi hang amit az előbb leírtam.
5,Ha egy rendőr fegyelemsértést követ el (NEM BÜNCSELEKMÉNYT),akkor legelőször az illetékes PK.végzi el először a vizsgálatot. Ha büncselekményre utaló (egy 40 cm-re a zebrán parkolás nem büncselekmény és nem jár érte "akasztás" sőt még ezért megnyugtatásul közlöm le sem fogják szereltetni a rendőrt!)jel felmerül, akkor az illetékes PK-nak kötelessége feljelentést tenni a nyomozó főügyészségnek (régi nevén katonai ügyészség) és az köztudott, hogy ott nem a rendőrt védik!
Kérlek fogadd el a másik véleményét is, mert lehet esetleg más is tisztában van a dolgokkal és nem bíztos, hogy valaki kitalál egy jópofa (csak egy kis fantázia kell hozzá)sztorit és azt nekem feltétlen el kell hinnem!
Üdv.

dr. trafik nomac 2007.08.09. 15:50:54

Apucika:
Mar leirtuk, senki nem akar akasztast, csak a stiklik el nem nezeset szeretnenk.
Amit most irsz az ok, de elosszor ezt irtad:
"Arra már előre felhívom a figyelmét a cikkírónak, ha hitelt érdemlően nem tudja bizonyítani állítását, akkor számíthat arra, hogy az illetékes parancsnoknak kötelessége feljelentést tenni hamis tanúzás ill. hatóság félrevezetése miatt." Ez igy nem allja meg a helyet, ezek szerint ugyanis minden feljelentesnel viszont kellene perelni a feljelentot, ha nem tudjak igazolni a szabalysertest, vagy buncselekmenyet, javits ki, de nem igy van. Arrol nem is beszelve, hogy most szamitHAT ra, van feljelentest fognak tenni? Masreszt, ha ezzel a fenykeppel bemegy abban aztan nem lehet semmi hamis tanuzas, vagy felrevezetes, felteve, hogy nem o festette a kocsi ala a zebrat.
Szal ne kezdjuk mar ugy az ugy kivizsgalasat, hogy megfenyegetjuk a feljelentot milyen mar ez, olyan 1970 kornyeke... (es nem az alairt papirokrol beszelek)

Apucika 2007.08.09. 15:52:11

T.ottikaa!

Egyetértek Veled! Egy 35 ezer főből álló testületnél elengedhetetlen, hogy ne legyenek nem oda valók és az is igaz, hogy valaki felkerül Sándortanyáról Bp.-re és felveszi a rendőrruhát, akkor azt hiszi neki mindent szabad. Hidd el az ilyen alkalmatlan kolegát előbb-utóbb kiszürik és javasolják neki, hogy menjen el biztonsági őrnek, mert ha ők küldik el akkor még oda sem veszik fel!
Üdv.

Apucika 2007.08.09. 16:01:05

Ok nomac!

Igazad van! Abban hunyó vagyok az irásom átolvasásakor, hogy "Ha büncselekményre utaló jel felmerül, akkor az illetékes PK-nak kötelessége feljelentést tenni a nyomozó főügyészségnek (régi nevén katonai ügyészség) és az köztudott, hogy ott nem a rendőrt védik!" -az első irásomban ilyen részletességgel nem fejtettem ki (a sietség miatt, de minek sietek?).
Üdv.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.09. 16:07:01

Apucika: De most érted, nem tudhatjuk, hogy igazat írt-e a levélíró. Hát nagyon jó! Akkor akár alátámaszthatom az igazamat avval is, hogy (ugyan nem írta le) de azok a geci rendőrök utána jól elverték, és eltörték mind a tíz ujját, tehát megérdemelte a jard, hogy jól beszólt nekik. Mert ezis megtörténhetett volna. Vagy az, hogy felálltak és ráhugyoztak a cipőjére. Vagy az, hogy eltorzult hanggal, arámiul kezdtek üvöltözni, és a padlón fetrengve rángatóztak.

Te kikéred magadnak, hogy hazugnak nevezzenek, másokról viszont simán kijelented, hogy hazudik!

mbond 2007.08.09. 16:09:18

Az általános iskolában mindig az ilyen kis fontoskodó, spicliskedő, kötekvő hülyék töltötték be a boxzsák szerepét. Lefogadom, hogy MG volt a suliban is, aki az óra elején beköpte azokat, akik nem csináltak leckét, vagy a szünetben rohant panaszkodni, hogy valaki csúnyán beszélt, esetleg puskázott a dolgozatnál. Kb. hasonló kaliberű ez a mostani eset is. Tanító néééni, éjfélkor rálóg a rendőrautó segge a zebráraaaa!
Egyébként meg a zebra egy ősi román állat állt.

Apucika 2007.08.09. 16:52:35

Durchzugabwicklungskommandant!

"másokról viszont simán kijelented, hogy hazudik!"

Légy szives keresd már meg, hogy hol írtam én le, hogy bárki is hazudik!

Azt, hogy én nem hiszem el a történetet azt meg engedd meg, hogy legyen az én dolgom.
Hivatásomnál fogva én már csak ilyen vagyok, hogy nem kell bevennem minden dumát, mert elég sokszor kiderült, hogy bezony nem minden úgy történt ahogy előadták!

"Htb 2007.08.09. 08:31:08
Én azért meghallgatnám a rendőrök verzióját is..."

Én ezzel a véleménnyel értek egyet, mert az ártatlanság vélelme azt a két szabálytalanul 40cm-re a zebrán parkoló szolgálatban megéhező rendőrt is megilleti!!! Az vesse rám az első követ aki gk.-val közlekedik és nem csinált még soha semmi közlekedési szabálysértést!

Részemről elmondtam a véleményemet, Te is és ezzel én lezártnak tekintem a dolgot!

(Csak mellesleg jegyzem meg, hogy vidéken nem hogy feljelentik a rendőrt, mert megállt enni valamit és a szolgálati autót nem hagyta több száz m-re a büfétől,mert ha menni kell akkor abbahagyja az evést és ugrik be a kocsiba, bekapcsolja a kék lámpát és megy üres hassal intézkedni.Tehát a lényeg az, hogy a vidéki tanyán élő Mariska néni örül ha meglátja a rendőrt és ebéddel és kávéval is megkinálja, Pesten meg a saját pénzén vett vacsoráját se hagyja megenni nyugodtan egy Nyikhaly!Ennyi különbség van a néhány elemi iskolát végzett vidéki ember és a NAGY "tanult" az én adómból is vett sulinetes kötekedő szarjankók között!!!)

Durchzugabwicklungskommandant 2007.08.09. 16:58:12

Apucika: Ha mondasz nekem valamit, és én azt válaszolom neked, hogy márpedig én nem hiszem el amit állítasz, akkor avval nem azt sugalmazom, hogy márpedig valótlant állítasz, tehát hazudsz?

partizán 2007.08.09. 17:00:50

Valamikor smasszer voltam fél évig,egy két ilyen bunkót befogadtam,hatásköri túllépés miatt.A fele nem ilyen fasz,de atöbbire ráillik ez a viselkedés.Kiváncsi lennék rá hogy a parancsnoka hogyan intézte el az ügyet?!

partizán 2007.08.09. 17:02:45

Ja és a GETINAF HOZZÁSZÓLÁSÁVAL EGYETÉRTEK.

teisfiambluetooth 2007.08.09. 17:13:42

Túlbuzgó MG, te mekkora gyökér vagy!

Tipikus példája vagy annak a faszfejnek, aki puszta létével mindent megtesz azért, hogy minél jobban klikkesedjen a társadalom és lehetőleg mindenki utáljon mindenkit.
Te vagy az a köcsög, aki panaszkönyvezik -a McDöncis kiszolgálóra, mert elbaszta és jegett tett a kóládba pedig nem is kérted,
-a BKV ellenőrre mert nem kérte elég szépen a jegyed,
-a fénymásolós gyerekre mert meggyűrte a jegyzeted sarkát másolás közben,
-a benzinkutas fickóra aki először a bomba nőhöz sietett segíteni pedig te értél oda előbb,
-a parkolóőrre aki nem fogadta el, hogy előbb aprót kellett váltanod a közeli fagyizóban,
-a pénztárosra, aki nem tudott nyitás után 1 perccel 20E-ből visszaadni mikor vettél egy doboz gyufát
-stb

Persze tök igaz, mindegyik hibázott, de mindenki hibázik. Ki kicsit, ki nagyot. Csak éppen nem robotok, hanem emberek vagyunk. Az a kutas ezek után juszt sem fog odamenni a hozzád hasonló négyszemű köcsögökhöz, a pénztáros lehet pár ilyen eset után akkor is elküld vkit ha tudna váltani, a fénymásolós gyerek úgy vágja a vevőhöz a lapokat, hogy csak porzik a mekis srác meg még köp is egyet a hambiba ha rád emlékezteti a köv. vevő...
Ez a két rendőr meg (akik eddig lehet mindent megtettek, hogy védjék a törvényt és a hozzád hasonló pöcsöket) lehet ezután ha azt látják, hogy valami kis faszt ruház 2 kancigány, akkor csak annyit mondanak:
-Odamenjünk?
-Ezekért...?

Igaz történet:
Nénike feljelentette a kórházat, mert csupa református közé fektették a kórteremben.

Polgári öntudat, mi? Anarchia inkább.

partizán 2007.08.09. 17:14:10

Apucika.Apesti rendőr is rendőr ,és ha én is követtem el szabálytalanságot,nem jártattam a pofámat,hanem fizettem,és örültem hogy ilyen kevéssel megúsztam. Az a szarházi meg visszaélt ahelyzetével.Fasza gyerek.Egyébként a munkahelyemen én se tudom mindíg megenni a reggelit.

kócos cápalány 2007.08.09. 17:29:00

Azon túl, hogy szabályt szegett a két rendőr, azért érzek a kedves levélíró részéről némi provokációt.

Bunkó Béla 2007.08.09. 17:33:13

Érdekes, sok rendőr védi itt az olyan parasztokat akik a postban szerepelnek. Miért? Mert Ők is ilyenek! Ennyi.
MG jól tette amit tett, aztán ezért meg lehet engem bunkózni hisz nem az a véleményem mint a rendőrvédő rendőrőknek. Tudom senkik vagyunk Ti meg a hatalom és nektek mindent szabad, olyanok vagytok mint a politikusok csak kicsiben.

Apucika 2007.08.09. 17:37:18

T. Partizán!

Ajánlom figyelmedbe egy tegnap esti hozzászólásom részletét! Ebből kiderül „Apesti rendőr is rendőr”, tehát senki nem vonta kétségbe. A többi OK.


„Apucika 2007.08.08. 21:35:31

Kb. egy hónapja Kelet Mo.-ból Budapestre kellett mennem (Öcsém balesetet szenvedett és kórházban feküdt). Mivel nincs Bp.-i helyismeretem térképről "bemagoltam" az útvonalat, csak arra nem számoltam, fél Bp.fel van túrva. Ekkor megálltam nem éppen a KRESZ szabályainak megfelelően, elővettem a térképet, hogy keressek valami más útvonalat. Ekkor megállt az autóm mögött egy rendőrautó. Na mondom magamba végem van, ezért még taxival is odautazhattam volna ami büntetést fogok kapni. Ekkor odajött a két fiatal rendőr (egy zászlós és egy főtörm.)kérdezték van valami probléma? Elmondtam, hogy hova akarok menni és elkeveredtem az elterelt forgalomba. Ekkor a két rendőr azt mondta, csukjam össze a térképet és menjek utánuk. Elvezettek egészen Öcsém lakásáig, még azt is megmutatták, hogy hol tudok parkolni a lakótelepen. Még meg sem tudtam nekik köszönni, mert mosolyogva intettek és elhajtottak!
Ezúton is köszönöm nekik!”

Bunkó Béla 2007.08.09. 17:44:58

Kócos cápalány azt írd meg egy másik postban, ez most nem a levélíroról szól bármennyire is hihetetlen hanem a két rendőrről. Miért kell másról beszélni mindig? Az nem védekezés lopásnál ha azt mondom a Géza is lopott. Ki a faszt érdekel most engem kaptak el! Ha a Gézát fogják akkor majd azzal foglalkoznak!

teisfiambluetooth te mekkora egy gyökér vagy! Mert MG hibázott és egyből legyökerezed! Te vagy az aki
-legyökerezel egy embert mert nem a Te szájized szerint járt el és ezzel hibázzott
-...........
-........
-........
Visszanyal a fagyi, deszar.
Ha van véleményed a rendőrökkel kapcsolatban, mármint az itt leírt rendőrőkkel akkor írd meg. Ez a post nem MG-ről szól.
Gondolom most én leszek a gyökér, persze az vagyok meg bunkó is mert "visszaütöttem".

dr. trafik nomac 2007.08.09. 17:46:49

Apucika:
Ertsed meg, attol hogy jol vegzed a munkad, se teged sem mast nem jogosit fel szabalysertesre, barmilyen kicsi is legyen az. Foleg ha mar rendor vagy. Es ne kezdjuk el, hogy ki mennyit keres, hol eszik, stb. miert a tobbi embert szerinted egesz nap bikinis lanyok legyezik ? Ja es az az alap, hogy jol vegezd a munkad, nalunk is, pedig nincs legkondi sem, aztan megis nyomni kell :(
Ha mar ketelkedsz a sztoryban, ami ok, artatlansag mindket oldalt megilletei, nem is kerdes, de azt azert aruld mar el ha lehet, hogy mire alapozod a ketkedest, mert a kep szvsz elegge egyertelmu, diszkofeny meg nincs rajta.

Tiko 2007.08.09. 19:38:48

nem is értem.. itt egy rendőr sincs? jól értem? mindenki csak hobbiból védi őket ugye?

nomac: századjára írod le itt egy-két iq zérónak ugyanazt, miszerint: senki sem követeli a fejeket. szted ér valamit? nem hát. ismerjük ugye az ősi román születési szabályt, miszerint mindenki rendőrnek születik, de a többség továbbtanul. Nos náluk, vmiféle mongoloid kórság vehetett erőt, a fel nem fogható adás következtében...

szal no para. itt senki sem rendőr..

Valérka 2007.08.09. 20:26:40

OFF
eMM2 2007.08.08. 17:23:45
"...de azokban Csupati is tizedesként kezdte..."

Azért volt Csupati a beceneve, mert csupa (pontosabban három) "ti" volt a nevében és a rangjában: Tóti Tibor tizedes.

ON
Rendőrként, mk. jelzések nélkül zebrán parkolni, városban nyolcvannal rongyolni, sort nem kivárni, hanem a buszsávban előremenni, záróvonalon megfordulni, zöldséges előtt ellankadásjelzővel vásárolni k...va nagy gyökérség és nagyon rossz példát mutat az amúgy is a béka seggét alulról verdeső morálú többi közlekedőnek.
A rendőr mögé ülni a mekiben és beszólogatni neki meg faszság.

MediaSlave 2007.08.09. 21:02:56

Ember! Te normális vagy? Honnan ez a beidegződés? Vázolom!
1/3. Zavart téged az rb 71-20 frsz. rendőrautó a kijelölt gyalogátkelőn való közlekedés alkalmával? Netán este 23:30-kor árut szállítottál McDonaldsba? Szerintem mindkét dolog tök esélytelen volt.
2/3. Ezért, és az ilyen homo hungaro sapiensek miatt nem működik a civil ellenőrzés nyugaton kifinomult módszere. Unatkozó, kicsinyes, szánalmas, figyelemközpontos emberek feljelentgetése miatt! Legalább annyit tettél volna meg, hogy nem konyakként csacsogsz a két szervről, mint két csillagos, vagy háromcsillagos!
3/3. Körülbelül erre emlékeztet a viselkedésed, de ahogy felénk mondják, mindenki jön valahonnan.

kétcsillag 2007.08.09. 21:22:23

A két rendőrnek elegendő elolvasni a hozzászólásokat és simán megúszhatják a fegyelmit egy ejnye-bejnyével. Én a helyükben azt mondanám, hogy csak megvették a kaját, egy-két percet töltöttek mindössze a Mekiben, siettek, ezért álltak meg a zebrán.

Eredetileg "csillag-ügyben"akartam hozzászólni, de már elmondták mások, hogy a kezdő rendőr első rendfokozata őrmester, tisztesek (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) már nincsenek.

Még egy megjegyzés: Valaki írta, hogy a katonai ügyészségen állandó ügyelet van. Ez valószínűleg igaz, de biztos, hogy szabálysértési ügyekre nem ugranak.

Luzso 2007.08.09. 21:51:39

Én a rendőrök helyében közöltem volna, hogy igen tudjuk, rossz helyen álltunk meg, de sajnos műszaki probléma miatt nem tudunk továbbmenni. Látjuk magán hogy szabálytisztelő lévén a maga szemét IS szúrja a megállásunk, ezért kérem segítsen eltolni az első lehetőségig.
Onnantól pedig biztos hogy 400 m-t enyhén behúzott kézifékkel tologathatta volna.

Apucika 2007.08.09. 22:13:42

nomac!

A fényképen látszik egy Skoda típusú rendőrautó. Ismeretlen időpontban és ismeretlen okból. Ez tény!!! Van hozzá egy igaz vagy kis fantáziával kitalált történet, hogy két rendőr a Mekiben kajázik és egy Mitugrász kis faszi odamegy hozzájuk és kötekedik velük, hogy így a parkolás meg úgy a parkolás, ráadásul még előhozza pofátlanul a Zsanett témát is. Én csak azt mondom, hogy örüljön a kis faszkalap, hogy nem egy olyan vérmérsékletű fickóval találkozott, mint én mert ha velem ezt csinálta volna úgy beleasztam volna a Meki pultjába, hogy csodálkozott volna hü rossz napot fogtam ki! Ha kapok érte 30 nap fogdát, akkor sem bántam volna.

„Ha mar ketelkedsz a sztoryban, ami ok, artatlansag mindket oldalt megilletei, nem is kerdes, de azt azert aruld mar el ha lehet, hogy mire alapozod a ketkedest, mert a kep szvsz elegge egyertelmu, diszkofeny meg nincs rajta.”

Mire alapozom a kétkedést? Hát arra Kedves nomac, hogy ha egy rendőrjárőr szolgálati útvonalán található különböző vendéglátó-ipari egységek, akkor oda szépen be kell menni, és szét kell neki nézni, egyrészt megelőzés, másrészt pl. egy kocsmában véletlenül nem –e borozgat egy körözött veszélyes bűnöző! Ilyenkor a diszkófényt nem kötelező és nem is praktikus bekapcsolni.
Másrészt, ahogy a fényképet nézem, úgy látom ott akár lakások is lehetnek és netalántán egy családi perpatvarhoz hívták ki Őket és amíg intézkedtek volt idő elővenni a mobilt és lehetett fényképezkedni. Tehát számtalan oka lehet a „szabálysértésnek”.

Valaki írta, hogy fél évig börtönőr volt (nem Te voltál?). A mi városunkba a bíróság előtt 200 m-re ki van téve a megállni tilos tábla. Ha visznek egy őrizetbe vett fickót meghallgatásra az előzetes letartóztatás bírósági elrendeléséhez, vagy a bv.-ek visznek tárgyalásra előzetest, akkor nem gondolod komolyan, hogy 200 m-ről viszik láncon az utcán az illetőt, már csak biztonsági okokból sem. Kiegészítő tábla nincs, és senkinek nem jutna eszébe, hogy odamenjen a rendőrökhöz vagy a bv.-sekhez kötekedni, hogy Uraim tilosban parkolnak!

Fakocka 2007.08.09. 22:30:43

Apucika!

Akkor mi (lenne) a normális megoldás?

Megcsináltatom a táblázást úgy hogy meg lehessen állni a rabszállítónak, vagy parkolok továbbra is a tilosban?

Ez a két dolog sokkal messzebbre vezet mint elsőre látszana.

Műszaki emberként tele van a hócipőm a félmegoldásokkal. "persze, megoldjuk okosba, szólunk józsinak, haver mondta hogy ért hozzá, majd ő megcsinálja") Szabványokban gondolkozom, és ha valaki ettől eltér, és a rá bízott munkát nem úgí végzi, mint szeretném, megdorgálom, rosszabb esetben kirúgom. Rabszállító esetében jelezném a problémát. Ha nem is történik semmi, de legalább jeleztem. Rendőrök a mekiben esetben, pedig ha már hibáztam, legalább nem ülök fel a provokációnak, és nem csinálok még nagyobb cirkuszt(magamból meg hülyét)(rendőr ne beszéljen így..) A rendőr igenismutasson példát akár éjfélkor is, és kaja közben se essen nehezére. Nem tetszik neki? Akkor menjel el kapálni.

Megjegyzem ezzel nem akarom MG-t védeni. provokálni sem szép dolog...

Bunkó Béla 2007.08.09. 22:53:03

Apucika magyarázod itt az elégtelen bizonyítványotokat. Kit akarsz meggyőzni? Magatokat? Mert minket nem fogsz az biztos. Tudod mit ereszd ki a gőzt, mutasd meg hogy Te mekkora májer zsaru vagy. Ugorj be egy mekibe és baszd bele mindenki arcát a pultba!
Ebben profik vagytok, persze tekintélyetek meg nincs és nem és értjük mi civilek hogy vajon miért van ez, sőt Ti sem értitek és erősen sérelmezitek. Magatokat égetitek folyton az ilyen viselkedéssel. Hajrá ettől mélyebbre már úgysem tudtok csúszni. Na most lehet bunkó Bélázni!

teisfiambluetooth 2007.08.09. 23:22:28

Re: Bunkó Béla 2007.08.09. 17:44:58

Ez MG-ről ÉS a rendőrökről szól. Azért mert MG írta meg a sztorit az ő szemszögéből még gondolhatom azt, hogy nincs igaza, nem? (vérmérséklettől függően meg talán azt is, hogy egy gyökér)

Mondjuk ez fordítva is megtörténhetett volna. Jelentkezik egy rendőr és elmeséli a Homáron, hogy micsoda okostojás kis faszkalapok vannak...

Arról nem is beszélve, hogy megnézném azt amikor MG mint az igazság bajnoka sorra kutatja fel a szabálytalanul parkoló >civil< autók gazdáit és állampolgári kötelességének érezvén rendreutasítja őket. Velük talán elnézőbb lenne, hiszen ők is csak próbálnak elevickélni ebben a városban ők is csak áldozatok.

Én inkább úgy érzem jött a flash, hogy "na már megint a bunkó köcsög erőszakoskodó emberrabló népverő rendőrök..." + a "benneleszek a TV-ben" örömmámor, megspékelve egy kis "elhoztam közétek Európát" messiás utánérzéssel.

Apucika 2007.08.09. 23:24:37

T.Fakocka!

Nyitott ajtókat döngetsz! Korábban már jeleztem az önkormányzat felé, akkor kihelyeztek egy kiegészítő táblát (kivétel a Rendőrség és a BV.gk.-i), de néhány hónap után eltünt és ezt mi megszoktuk, ha rabot visznek a tárgyalás végéig ott áll a rabszállitó és az égvilágon nem megy senki Strasszburgba a Nemzetközi Biróságra, mert megállt egy rendőr vagy bv.gk.

Bunkó Béla! NO COMMENT! (Kár lenne érted a billentyüt koptatni!)

The Good Boy 2007.08.10. 00:13:50

Többen irták, hogy úgysem lesz belöle semmi, meg, hogy rendőr vizsgálja a rendőrt. Ennek ellenkezőjéről lenne néhány gondolatom:
1. az a rendőr aki vizsgálja az ilyen eseteket, az picit nagyobb beosztásban van, több, minőségibb csillaggal. Ergó nem a kis rendőrők pártján van (általában), ráadásul félti annyira a semmittevő munkáját, és a hozzátartózó nem rossz fizetését, hogy még véletlenül sem kockáztat meg simlizni, hogy egy belső ellenőrzésen a mutyizás gyanújába kerüljön (mert a belső ellenőrnek is meg kell ám mutatnia, hogy szükség van az ő szakszerű és sok pénzt eredményező szakértő munkájára), ezért nagyobb árfolyamon méri meg, mint amennyit egy átlagember ugyanazért kapna! (ha van kisrendőr - vidéki - ismerőse valakinek, nyugottan megkérdezheti tőle, hogy tényleg igy van-e!!!)
2. hallottam olyan megyéről, ahol pár éve, amikor a "civil kontroll" számon kérte a rendőri vezetőktől, hogy a rendőrautókban miért nem használják az övet, közölték a vezetők az összes rendőrrel, hogy használják ezentúl az övet, mert szankciónálni fogják. Ezek után, kifejezetten a rendőrőket ellenőrizték (videózták az övet pl. rendőrségi épület közelében és trafizták öket a rendőrséghez vezető útszakaszokon!!!)és a szabálysértőket szankciónálták. Nem csak bírságot kaptak, hanem fegyelmi eljárást is. Azóta ebben a megyében nem igen lehet látni szabályszegő rendőrőket. Persze az értelmesebbeket ez nem érintette, a többi meg hozzászokott a rendhez! Ha a megyét leírnám, akkor ha onnan van olvasó rendőr, az ezt megerősitené, de nem teszem (egyenlőre, mert parttalan, szinvonal nélküli anyázás megy itt néhány ember részéről). Ezt csak azért irtam, hogy látható legyen, hogy a rendőrőknek sem minden (és mindenhol) rózsaszin.
3. a rendőrőket elmondásuk alapján gyakrabban szondázzák, mint az autósokat... gondolom nem azért,hogy úgyse lesz belöle semmi!

OFF: ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy a (kis)rendőr munka közben gondol egyet, hogy ő most g*ci lesz, kiáll az út szélére és beleköt minden autósba (kivétel korrupt egyedek...). Nekik is vannak fönökeik és az ő erőltetett akció terveiket hajtják végre amikor látszólag ok nélkül b*szogatját a közlekedőket és próbálnak a statisztika szemléletnek eleget tenni. Na ilyenkor jön elő a primitiv része az ok nélküli basztatással, az értelmesebbje meg megvárja amig találkozik egy tapló autóssal (aki kötözködik, beszól, zsanettozik) és azzal behozza a teljes statisztikai elvárást.

Apucika 2007.08.10. 00:51:47

T.The Good Boy!

Te irtad le a frankót! Ez szószerint így van, ahogy írod. Én már két napja próbálom nem kis erőfeszítéssel megvilágítani a sötétséget, de akinek rendőrfóbiája van azt úgy sem sikerül.
Üdv.

Tiko 2007.08.10. 07:48:35

The Good Boy 2007.08.10. 00:13:50

Tippelhetek?: Tolna?

gebines 2007.08.10. 08:19:23

Vaklárma.Vakláma.Vaklámpa.

The Good Boy 2007.08.10. 10:15:20

T. Tiko!

Az én általam hallott történet nem Tolna megyei,de közel voltál hozzá... :-) Dunántúl stimmel, de határmenti megye... :-D
De akkor a rend úgy látom nem csak az általam emlitett megyére vonatkozik (szerencsére).

el.lobo.malo 2007.08.10. 10:52:35

Csak a rendfokozatokról: a wikin Rendfokozat címszó alatt pont ott vannak, szalagokkal, "háromnegyed arany alapon"-nal, (így tanították katonáéknál), meg egésszel, különböző méretű és színű csillagokkal.

digitally_yours 2007.08.10. 12:34:38

Ez azért érdekes történet, mert – ha jól érzékelem – a kommentekben azt feszegetjük, hogy a KRESZ-en kívül tulajdonképpen milyen más közlekedési szabályaink vannak. Mintha lennének formális, illetve informális szabályok, mintha egy közlekedési helyzetre két forgatókönyvünk lenne. Ahogy persze, lehet is.

Esendő vagyok, megvallom, én általában 10 km/h-val túl szoktam lépni a megengedett legnagyobb sebességet. Mivel előzgetés nélkül is viszonylag elég jól együtt mozgok lakott területen belül (értsd: Budapesten) a többi autóval a magam hatvanas tempójával, ezért arra a felszínes következtetésre jutottam, hogy ezzel mások is így lehetnek.

Na most, vegyük azt az esetet, amikor ebbe a közlekedési idillbe egy csepp foszforeszkáló kékkel kevert fehér is vegyül. Autómban ilyenkor szolid káromkodás hallatszik, miközben a fékpedál finoman a padló felé mozdul. Ha nem így lenne, valószínűleg az előttem lévőbe rohannék bele, lévén ő is fékez, amiből arra a felszínes következtetésre jutottam, hogy ezzel mások is így lehetnek.

Ami, tulajdonképpen, álszent dolog. Miért nem a szokott tempóban haladunk tovább, ha egy rendőrcirkáló valahonnan mégis előkerül? Miattuk eljátsszuk – eljátszom – a törvénytisztelő állampolgár szerepét, egészen addig a kereszteződésig, ahol az ominózus jármű elkanyarodik. Aztán a színjátéknak vége, mehet minden tovább az eredeti forgatókönyv szerint.

Egyszer aztán egy éjszakai közúti ellenőrzés során kellőképpen ideges is lettem, mert nem váltottam időben forgatókönyvet: nem vettem észre a rendőrautót, sem a feketéllő büntetőpontok baljós potenciálját. Azt hittem, a sebességtúllépés miatt állítottak le. Tévedtem, szóba se hozták azt.

Tudtam, vaj van a fülem mögött. Valószínűleg, tudták ezt ők is. Ahogy a két forgatókönyvről is tudhatnak. Nem feszegették a másikat.

De ebben a helyzetben én se feszegettem, hogy az egyik irányjelzőjük kiégett.

farman 2007.08.10. 13:24:03

most mi van? nem lehet szólni a rendőrnek, h tilosban parkol? vagy különben bele.asszák az arcodat a pultba? bazz! én ezt nem értem! vagy az egy külön probléma, h a szemét civil kontroll miatt be kell kapcsolniuk a biztonsági övet? de azért ő büntethet, sőt KI IS OKÍTHAT, nem? hagyjuk már ezeket! szerencsére rég volt, h a rendőrtől félni kelljen (szigorúan normál, törvényt követő áll.polgárokra gondolok!)! személy szerint nagyon vágyódom már egy erős, normális, magabiztos rendőrségre - de abba apucikák nem hiszem, h beférnének...


ui.: zsanettes történet előbányászása szerintem is tapló dolog volt - ha mindez valóban így történt. de azért a rendőr visszaszólása se semmi!

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2007.08.10. 14:58:38

irigylem a problémáidat...
örülj hogy nem törték el a gerincedet mikor paraszt modon a Zs ügyröl kezdtél el beszélgetni...

Apucika 2007.08.10. 15:41:21

pu yi!

"ui.: zsanettes történet előbányászása szerintem is tapló dolog volt - ha mindez valóban így történt. de azért a rendőr visszaszólása se semmi!"

Na látod pu yi-kám kimondtad a lényeget:"ha mindez valóban így történt"! Ezzel van nekem gondom!

Csak mellesleg: még szerencse, hogy a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elvégzése után nem Te döntöd el, hogy ki hol és milyen beosztásba teljesit szolgálatot! (Te kijártad már a nyolcadikat?)

NoMojito 2007.08.10. 17:43:24

Már ugyan lecsengett de nem bírom ki………
Nagy tapló vagy te GM! Olyan igazi múzeumi darab.
Lássa csak a világ, itt egy példány kihez képest a gyökér is varázspálca!
Aztán még büszke is rá, kiteszi ide, mércét állítva a többinek.
Igaz egy pillanatra meginog, az állampolgár öntudata, mert majd mondasz ezt-azt a szembesítéskor.
De nem érdemes törni magad. Ha ott tapló voltál, ha hívtad a feljelentő számot és még ide is beküldte a tündér kis sztoridat, legalább állj mellé emelt fejjel. Én bizony ilyen vagyok.
Tippem sincs milyen rendőrrel kezdtem ki, lehet hogy nem is korrupt, lehet hogy lelkiismeretesen végzi a dolgát, de nekem azért sikerült arcába rúgnom a sarat. Fel tudtam bőszíteni, úgy hogy aztán jól megszívja.
Remélem szánalmas életed csúcspontja ért el azon az estén. Vadászhatnál esetleg mentősökre is, az lenne aztán a másik hatalmas móka.

Bunkó Béla 2007.08.10. 20:07:22

Apucika jogod van no commentezni de emberek fejét pultba baszni nem igazán, még ha a köcsög rendőr fajtából való vagy akkor sem.
Hozzád hasonló csírák miatt nem lesz soha tekintélyetek, mert mindig eröszakkal akarjátok kivívni vagy esetleg azzal hogy ha nincs igazam akkor is igazam van mert én vagyok a hatalom Te meg a bunkó álampolgár.
Ez vagy enyit értél el életedben.
Lehet továbbra is ugázni, anyázni, csontot törni, szemeket kilőni, magas lóról beszélni de ezt a postot most olvastam utoljára ugyanis nem tartalak értelmes embernek. Olyannak akivel érdemes vitázgatni még akkor is ha más a véleményünk ugyanarról a dologról mert más oldalakon állunk. Pedig lehetne emberek pofáját pultokba baszása nélkül akár barátian is.

Misskolcs1 2007.08.10. 20:14:08

Azért megnéztem volna, hogy mennyire pattogtál volna a szabálytalan parkolás miatt, amikor kimennek hozzád pl. egy betörés, vagy az eltűnt gyereked, ellopott autód miatt...

Apucika 2007.08.10. 21:29:00

Hééé Bunkó Béla!

Már egyszer kóstolgattál! Leírtam: NO COMMENT!

Én hozzád nem "szóltam"!!! Tudod nem jó dolog az amikor a kocsmában a csapos közbeszól! Értjük egymást Bunkó Béla?!

F(r)osch & tsa. 2007.08.11. 02:03:26

Üdv!
Az, hogy a rendőrök rossz helyre parkoltak, nem volt szabályos, ez tény. Olyan hozzászólásokat, hogy körözzön az egyik rendőr míg a másik bemegy kajálni? Nehogy már összeszarjam magam. Én se állok meg a zebrán azért mert hú de éhes vagyok. Törvények ugyanúgy vonatkoznak rájuk is, csak mint tudjunk, ők megtehetik. Azon rágódni, hogy mire ment ki a játék MG részéről, rohadtul mindegy. Nem ő parkolt rossz helyre. A rendőrök mögött azt beszél amit akar, úgy beszél velük, ahogy akar (természetesen nem etikus, és mindenki eldöntheti, mennyire szimpatikus neki MG stílusa, és vagánysága) Nyilván magasról szarik mindenki arra, ha 2 "értelmiségi" az utca kellős közepén ordenáré módon fantasztikus eszmeváltást folytat. A rendőr sem felsőbbrendű, csak max többet tanult ( vagy nem..) A lényeg, (provokáció ide vagy oda), hogy a mondanivalója lejön az egész eseménysornak. Már aki egy kicsit is bele akar látni a dologba. Igen is látszik, hogy a elfajultak a rendőrséggel kapcsolatban is a dolgok (bár nem vagyok benne biztos hogy most lett ez ilyen, csak mostanra kerítettek nagy feneket az egésznek, mert a jelenlegi politikai helyzet tök jó ok mindenkinek arra, hogy hibákat keressen.) Az emberek azt hiszik, ha ők (bármilyen szakterületen) emberekkel foglalkoznak, bíráskodnak, akármi (rendőrség, parkólóőrök, biztonsági őrök) akik tényleg szerezhetnek egy rossz napot a másiknak (nem csak lelkileg, hanem anyagilag is :D ) akkor ők bármit megtehetnek. Ez mindig így volt , van, és lesz is.
Viszont leszögezem, én sem pártolom az ilyesféle "provokációt" mint amit MG vitt véghez, de ez rohadtul mindennapos, és mint említettem, a rendőr sem felsőbbrendű, csak emiatt az egész ügy felfújódik. Ennyi igazából amit akartam írni, és tuti zavaros mert késő van :))

Sir Zet 2007.08.11. 08:03:03

Csak a tizedesezőknek akaorm megjegyezni, hogy rendőröknél a zőrmester a legalacsonyabb rang...

farman 2007.08.11. 09:02:20

:D apucika! :D ez a stílus!!.... :D eszem elhagyom... :D

a lényeg mégiscsak az, hogy mindenhol vannak bunkók - így a rendőrségnél is. csak ők játszhatnak hatalmat, mert sokan még mindig félnek, h a pultba .aszódik a fejük. ezek a "jómunkásrendőrök" csesznek ki a valóban korrekt, hivatásukat rendesen ellátó rendőrökkel. vagyis: hibázó rendőrnek szólni kell, hogy azért mi is figyelünk, nem csak ők (plusz: tényleg van némi példamutatás is, vagy mi a fene). és: a másik bunkósága nem menti a saját bunkóságunkat...

Apucika 2007.08.11. 15:09:25

Olyan élvezettel olvasom az ide író nagyszájú rendőrfóbiába szenvedő (Tisztelet a kivételnek!), az ismeretlenség homálya mögé megbúvó rendőrgyűlölőket. Ezután még nagyobb élvezettel fogok mosolyogni, amikor a mostani „jólmegmontam neki” típusú faszik bejönnek hozzám siránkozni mikor lemeszelik őket (50 helyett 70 -el hasítanak) és könyörögnek Drága parancsnok Úr, Drága ales úr stb. csak most az egyszer ne büntessenek meg, csak most az egyszer ne vegyék el a jogosítványomat, mert ha nincs jogsim éhenhalok, ezzel keresem a kenyerem, a gyermekemet vittem kórházba (még nem nős és nincs családja), az anyósom infarktust kapott (már örülne ha a libák legelésznének a sírján) és nagyon gyorsan orvoshoz kellett vinni (mire van az orvosi ügyelet és a mentők), még soha nem vétettem a törvény ellen (a nyilvántartásból kiderül az utóbbi két évben 1 hónapja lejárt műszaki miatt, intézkedtek vele, ja meg volt egy 1,4 %° -es ittas vezetése és egy hónapja kapta vissza a jogsit), stb. Ha nyugdíjas leszek könyvet írok a siránkozó kifogásokból. Addig is elgondolkodom, hogy érdemes –e ezután emberségesnek lenni és csak kizárólag a jogszabályok szigorú betartásával, zéró tolerancia elvét alkalmazva végrehajtani a törvényben leírtakat!

freaky (törölt) 2007.08.11. 16:38:08

Ekkor elmentünk feladni a rendelésünket, de nem hagyott nyugodni az a közömbösség, ami a rendőrök felől jött válasz, így hát a barátommal a mögöttük levő asztalhoz ültünk, és szóbahoztuk a mai napi fordulatot, miszerint új vizsgálat indul "Zsanett" ügyében, és hogy lehet hogy valóban a rendőrök "sz*patták le Zsanettet". Erre a fiatalabbik (a kétcsillagos) hátravágta a széket felpattant, és hangosan annyit jegyzet meg, hogy reméli hogy tényleg ők voltak akik lesz*patták. Ekkor a kollégája visszavitte a szemetet a kukához, míg én megjegyeztem ismét, hogy nagyon szomorú hogy ilyen gondolkodású rendőrök vannak a kötelékben, mire ezt a választ kaptam: "ha gondolod, akár le is sz*phatsz" és hogy "menjél még ki és készíts pár képet".

Nem akarom azt írni, hogy gyenge jellemű emberek, lehet csak rossz napjuk volt, de az egyetlen, aki helyesen cselekedett az a rendőrkolléga volt aki elvitte a szemetet kidobni.

freaky (törölt) 2007.08.11. 16:55:14

16:38:08 + 2 vessző.

Beleolvastam itt-ott, dave-nek néha igaza van.

Az emberek meg lassan már a Homárra gyúrnak, létezhet egy réteg, akiknek ez minden vágya. Bármi áron a Homárra kerülni. Talán küldjön egy képet magáról is.

nyekk 2007.08.11. 18:24:51

freaky!Pontosan így van, ahogy írod. Szerintem a rendőrök is csak azért parkoltak a zebrán, hogy bekerülhessenek a Homárba.

Bálintka:) 2007.08.12. 07:23:41

Azért egy dolgot vegyünk figyelembe!

Mindenki kihasználja a munkája adta előnyöket:

Orvosnak nincs vizit díj
Telefon szolgáltatók alkalmazottai ingyen telefonálhatnak
Danone dolgozók ingyen kefirt ihatnak
BKV-sok, MÁV-osok, Volánbuszosok stb ingyen utazhatnak
Elműs ingyen, vagy olcsóbb áramot kap
Munkám okán hozzám ingyen vagy baráti áron jön ki a rovarírtó, a vízszerelő, az ablakjavító, a villyanszerelő és a burkoló.
A rendőr meg olyan szabálytalanságot csinálhat következmények nélkül, amilyet csak akar. Én is láttam már rendőrautót villogó nélkül pirosban áthajtani, de ilyen apró dolgokkal nem kell foglalkozni.

Artie 2007.08.12. 20:50:01

Legújabb gusztustalan szokásuk az autópályán leállósávban kocsikázás. Éjjel az elég húzós, amikor lehajtósávokon, gyorsítósávokon kocognak 100-110-zel. Magukat nem büntetik meg?

buzadara 2007.08.13. 01:18:04

"Továbbiakban megjegyeztem, hogy felvételt készítettem az autóról, mire csak annyit feleltek, hogy remélhetőleg jól sikerült a kép."

muahahahahaha
rendorok humorerzekkel, kiraly. ez a post egy kicsit eroltetett.

mzoty 2007.08.13. 02:12:49

tudjátok ebben az országban az átlagenmbert csak korlátozzák mindenféle francos jogszabállyal és az a baj hogy túl sok van belőlük... és pont azok szegik meg, kerülik ki ezeket a szabályokat akik hozzák és betartatják ezeket.
a zebrán parkolás csak egy dolog a sok közül. de a rendőr se álljon a zebrán akár éhes akár nem. MG ről annyit hogy valszeg kötekedős fajta de az hogy eljuott erre a szintre az egy folyamat aminek oka van.
pl a sok hazugság meg cenzúra amit a médiának és a megmondó embereknek köszönhetünk.

tehenke 2007.08.13. 10:28:37

Mivel jogsértést tapasztalt (a KRESZ jogszabály!) kötelessége jelenteni a hatóság felé, ellenkező esetben bűnpártolást követ el...

tehenke 2007.08.13. 10:30:59

Ja. Én elnézném a rendőrüknek, hogy ha tudnám, hogy valszeg épp egy randalírozót fékeznek meg, azért állnak meg így, csak nem villognak, mert nem akarják, hogy összeszaladjon a tömeg. DE tegye már fel a kezét, aki az utóbbi időben látott olyan rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van...

Apucika 2007.08.13. 14:00:54

Én felteszem!

A Horvát tengerparton szolgáló rendőrök nem értünk vannak? Aki nem hiszi menjen egy jót nyaralni és találkozhat velük.

Apucika 2007.08.13. 14:49:59

"DE tegye már fel a kezét, aki az utóbbi időben látott olyan rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van..."

Tudtommal a melegfelvonuláson is volt rendőri biztosítás. Nem láttad Őket? (pedig a TV-be is benne volt!)

Tiko 2007.08.13. 15:18:24

Apucika 2007.08.13. 14:49:59
""DE tegye már fel a kezét, aki az utóbbi időben látott olyan rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van..."

Tudtommal a melegfelvonuláson is volt rendőri biztosítás. Nem láttad Őket? (pedig a TV-be is benne volt!)""

Az max erted volt, meg a kis homo haverjaidert:D

Apucika 2007.08.13. 15:45:03

Bocsánat Tiko-ka. Én nem tehetek róla, hogy magadra ismertél. Tényleg volt egy pár, az egyik valami "kisköcsög" becenevü, akit a bőrfejüek elvertek és utána siránkoztak, hogy nem mentek időbe a rendőrök. Máskor nem szabad csókolózva végigmenni az utcán, mert a gyerekek megkérdezik Apucitól: mit csinál az a két bácsi!

Ja én szerencsére nem vagyok Bp.-i!(és homo sem!!!)

Tiko 2007.08.13. 17:49:45

Apucika,

1. "rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van..."

erre te:

2. "Tudtommal a melegfelvonuláson is volt rendőri biztosítás."

IQ zéróhoz van szerencsém ugye?:DDDD

és még én ismerek magamra.. muhahahaha

Tiko 2007.08.13. 17:51:47

Apucika,

"Csak mellesleg: még szerencse, hogy a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elvégzése után nem Te döntöd el, hogy ki hol és milyen beosztásba teljesit szolgálatot!"

Te tényleg sikeresen elvégezted? Ennyi aggyal?:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Látod-látod, ezért szar a magyar hadsereg, felmosni azt tudtok, másra nem is vagytok jók..

farman 2007.08.13. 17:57:01

apucika: "...és könyörögnek Drága parancsnok Úr, Drága ales úr stb. csak most az egyszer ne büntessenek meg, csak most az egyszer ne vegyék el a jogosítványomat, mert ha nincs jogsim éhenhalok, ezzel keresem a kenyerem, a gyermekemet vittem kórházba (még nem nős és nincs családja), az anyósom infarktust kapott (már örülne ha a libák legelésznének a sírján) és nagyon gyorsan orvoshoz kellett vinni (mire van az orvosi ügyelet és a mentők), még soha nem vétettem a törvény ellen (a nyilvántartásból kiderül az utóbbi két évben 1 hónapja lejárt műszaki miatt, intézkedtek vele, ja meg volt egy 1,4 %° -es ittas vezetése és egy hónapja kapta vissza a jogsit), stb. Ha nyugdíjas leszek könyvet írok a siránkozó kifogásokból..."

de hát ti ezt élvezitek! mikor könyörögnek, bazz! ezt vegyék el tőletek a polgárok, ales? hehhh : )

és őszintén remélem, h könyvet írsz, mert imádom a rendőri nyelvezetet: kicsit körülményes, kicsit hibás, kissé elvész a mondanivaló - de csak imádni lehet!
(csak arra kérlek, még most kezdd el írni, mert a szokásos egyujjas pötyögéssel sokáig fog tartani, félek nem érem már meg mire kijön...)

ui.: vannak rendőrök a baráti körömben - de azok is csak röhögnek rajtatok...

Apucika 2007.08.13. 20:03:47

Tiko-ka!

"Látod-látod, ezért szar a magyar hadsereg, felmosni azt tudtok, másra nem is vagytok jók.."

Az előző mondandódba még a rendőröket csesztetted, most már a hadsereggel van bajod? Ja meg van már!!! A "Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem" kavart be. Na idefigyelj kiskomám: tanulni még most sem késő! A fegyveres testület és rendvédelmi szervezet tisztjei c s a k akkor léptethetők elő főtisztté (őrnagy,alezredes) ha sikeresen elvégezték a ZMNE-et.

pu yi!

"vannak rendőrök a baráti körömben - de azok is csak röhögnek rajtatok..."

Már leírtam,de mégegyszer: egy 35 ezer főből álló testületben elkerülhetetlen, hogy vannak oda nem való emberek. A Te baráti körödben tartozók is valószinü ebbe a csoportba tartoznak!

"(csak arra kérlek, még most kezdd el írni, mert a szokásos egyujjas pötyögéssel sokáig fog tartani, félek nem érem már meg mire kijön...)"

Ráérek egy ujjal is pötyögni majd, nem zavar engem senki (még Te sem!). Apropó: az ipariba nem hallottad még azt a szót, hogy ECDL ja meg a tízujjas gépírás? Majd kérdezdd meg a tanító nénidet, majd Ő megmondja mi az.

Tiko 2007.08.13. 20:16:16

Apucika 2007.08.13. 20:03:47

Nem reagáltál a felvetésemre, miszerint:

"Apucika,

1. "rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van..."

erre te:

2. "Tudtommal a melegfelvonuláson is volt rendőri biztosítás."

IQ zéróhoz van szerencsém ugye?:DDDD

és még én ismerek magamra.. muhahahaha"

Először erre válaszolj..

Utána:

"A fegyveres testület és rendvédelmi szervezet tisztjei c s a k akkor léptethetők elő főtisztté (őrnagy,alezredes) ha sikeresen elvégezték a ZMNE-et."

Csak nem azt akarod mondani, hogy olyan főtisztek vezetik a hadsereget, mint te?

Majd:

"Az előző mondandódba még a rendőröket csesztetted, most már a hadsereggel van bajod?"

Hát.. Ha olyan iq zérók vezetik mint te, akkor bizony velük is bajom van..

Apucika 2007.08.13. 21:13:38

"Ha olyan iq zérók vezetik mint te, akkor bizony velük is bajom van.."

Figyu Te IQ Bajnok!

"A fegyveres testület és rendvédelmi szervezet tisztjei c s a k akkor léptethetők elő főtisztté (őrnagy,alezredes) ha sikeresen elvégezték a ZMNE-et."

Már előre "szólok" ma már nincs több ingyen óra, mára elég volt a tanításból.
A fegyveres testület jelenleg a Magyar Honvédség.(régebben ide tartozott a Határőrség és a Munkásőrség).
A rendvédelmi szervezethez tartozik a Rendőrség,Határőrség (jan.01-től beolvad a rendőrségbe),a Vám és Pénzügyőrség,a Büntetésvégrehajtás.
Tehát ha a rendvédelmi szervezet hivatásos állományú tisztjei csak akkor léptethetők elő főtisztté, ha sikeresen elvégezték a ZMNE-et.(többször nem írom le!), ebből levezetve (ha eddig nem elég világos) a rendőrségnél szolgálatot teljesítő főtisztek (őrnagy,alezredes,ezredes) is a ZMNE-et végezték el! Mégegyszer: tehát nemcsak a honvédfőtisztek végeznek ZMNE-et!

Na Fiam ennyit ma estére az okításból!

"akkor bizony velük is bajom van.."

Arról én nem tehetek, hogy neked mindenkivel bajod van. Ezt a betegséget ma már elég jól kezelik, korszerü gyógyszerek állnak rendelkezés(ed)re.

A többi hülyeségeidre meg NO COMMENT!

Tiko 2007.08.13. 22:02:47

Apucika,

Csak nem azt akarod most mondani, a hasztalan ingyenórád után, hogy mindenki ilyen gyógy mint te, az általad fenntebb említett szervezeteknél? (költői a kérdés, nem kell megválaszolnod:D)

Ami pedig az én "betegségemet" illeti, mint írod kezelhető, ellentétben a te paraszti egyszerűségeddel..

Mert gondolom te is tudod, hogy a felfogásbeli hiányosságok mára már kinőtték magukat nálad:D Az egy mondatra adott válaszod mindezt bizonyítja. A feletteseid tudnak róla?! Minek is kérdem, hisz már definiáltuk a "szervezetben működő kórságot":D

Azért teszek még egy próbát:

"Apucika,

1. "rendőri intézkedést, ami tényleg értünk van..."

erre te:

2. "Tudtommal a melegfelvonuláson is volt rendőri biztosítás."

IQ zéróhoz van szerencsém ugye?:DDDD

és még én ismerek magamra.. muhahahaha"

Először erre válaszolj.."

No Comment ugye? Jól mondod..

hahahaha

Apucika 2007.08.13. 23:32:45

Látod, látod Te IQ bajnok Fiam!

Azért pazarolok rád annyi energiámat, hogy ragadjon rád valami és falra hányt borsó...Egy klasszikust, Hoffi Gézát még idézek neked: "A statisztika szerint Mo.-on az egy főre eső bunkók száma két fő!"

Az, hogy engem folyamatosan kóstolgatsz az engem egyáltalán nem zavar, sőt kifejezetten élvezem, az amit írsz téged minősít.Én megpróbáltalak okítani, de olyan IQ-val rendelkezel, hogy mérni sem lehet,pedig én mindent megtettem!

A folyamatosan feltett hülyeségeidre meg engedd meg, hogy van egy határ, amely alá még a Te kedvedért sem sülyedhetek. Csak annyit javaslok amit egy másik klasszikustól idézek: Tanulni,tanulni,tanulni!

Der Zebulon aus Tirol 2007.08.16. 00:48:36

Apucika !!
Csak így röviden : szánalmas vagy...

Apucika 2007.08.17. 02:09:00

Der Zebulon aus Tirol!

"(nem írtam volna ezt ,ha nem szivattak volna már meg egy párszor a nagy semmiért, és ha nem vertek volna össze 14 éves koromba a nagy semmiért ezek a kedves kékruhás emberkék)"

"Apucika !!
Csak így röviden : szánalmas vagy..."

Menjél már magadnak Te szerencsétlen sorsüldözött!
Mi a francnak mensz oda ahol balhé van. Azt hiszed Te vagy a fasza gyerek és mindig kikapol, utána sirsz, hogy elvernek.

Szánalomra sem vagy érdemes, ki osztott neked lapot?

dr. trafik nomac 2007.08.17. 11:05:35

Apuci hozod a szintet. Azt azert kapisgalod, hogy nem ert veled mindenki egyet, igy eleg soka fog tartani mig mindenkinek egyesevel belevered a fejet a pultba.
"Mi a francnak mesz oda ahol balhé van." Gyonyoru mondat a postkommunista rendorok szajabol...
A rabszallitas kozbeni tilosban parkolas, max diszkofennyel, amugy meg kezdesz atcsuszni a bunozo, es rendor vekony mezsgyejen, megha csak egy piti ugynek is tunik szamodra. Nem erted te ezt az osszefuggosdit.
Ja es a szenny media miatt van ez az egesz perszze ;) Meg mernek szolalni a pocsok, mert nem vertek meg rendesen oket, hat igy van ez.

Tiko 2007.08.17. 13:14:26

Hagyjatok:) Tul sokat guritott kockat a srac:D Meg szerencse hogy 19. szazadban felismertek az agyatlan viselkedest, es kivettek a cezaroman idiotak kezebol a hatalmat. Bar sztem ezt nem mondtak neki a ZMNE-n:D

reszemrol off, mar igy is kapott eleget:)

Apucika 2007.08.18. 13:58:21

nomac!

Igazad van! Győztééééél!!!(mi jár annak akinek igaza van: a .....)

Tiko!

Idefigyelj Te kisk....g!

Általános iskola 2.osztályba van olyan, hogy fogalmazás és külalak.Te hiányoztál? Előbb tanulnál meg egy valamire való értelmes mondatot leírni! A történelmi tudásod meg egyenesen undorító! Tudod t(T)e egyáltalán, hogy hanyadik században élünk most? A "srácról" meg annyit, hogy a legkisebbik fiam kiröhögött, hogy egy ilyen idiótával "szóba" állok.

"reszemrol off, mar igy is kapott eleget:)"

Ki vagy t(T)e,minek gondolod magad? (A választ tudom, de méltánytalannak érezném magamat arra, hogy ide azt leírjam!)

Felőlem azt írsz amit akarsz, engem kifejezetten szórakoztat. Röhögök egy jót és kész! (addig se csesztetitek a rendőröket amig engem kóstolgattok, már ezért megérte felvenni a kesztyüt...)

dr. trafik nomac 2007.08.18. 14:49:31

Apuci:
Ez nem haboru egyreszt, masreszt meg fogalam sincs mi jar annak aki gyoz, 2. osztalyban en is hianyzotam lehet.

Tiko 2007.08.18. 15:07:12

Apucika,

Úgy látom, téged a sötét oldal már átcsábított:D

"Általános iskola 2.osztályba van olyan, hogy fogalmazás és külalak."

osztályBA? És még én tanuljak fogalmazni, meg külalakra figyelni?

Még mindig nem érzed, hogy szánalmas vagy? Segítek:

"A történelmi tudásod meg egyenesen undorító! Tudod t(T)e egyáltalán, hogy hanyadik században élünk most?"

Tudom. És te? A múltról beszéltem, te igen IQ..

"Röhögök egy jót és kész!"

Gondolom milyen jót röhögsz, amikor a kommented így kezdődik:

"Idefigyelj Te kisk....g!"

Mr.Szánalom..

Muhahahaha

Tiko 2007.08.18. 15:19:08

részemről tényleg off, elég büntetés vagy te magadnak:D

black_man 2007.08.19. 09:26:57

Lerágott csont, de nem tudtam megállni,hogy ne szóljak hozzá.
Ez az MG gyerek egy lúzer v@kbuzi, aki kiszabadult a kocka fejével a számítógép elől, lehet, hogy épp egy rendőrgázolós-autós-gengszteres játék után, és úgy érezte, hogy most ő lesz a helyi vagány, és beszól a rendőröknek. Micsoda igazságérzet. Remélem, hogy ha legközelebb arra jár, akkor kigyúrt kopasz magyar/orosz/ukrán/stb honfitársaink
üljenek a mekiben, félig a zebrán parkolva, úgy, hogy drága MGnk arca nem fér át a zebrán. És szóljon nekik is. Kíváncsi lennék, hogy mi lenne a sztori vége..valszeg sportszelet a gatyiban, fület farkat behúz, és átmegy a burgerkingba. Gyűlölöm az ilyen kis kötekedő buzikat. Merek fogadni, hogy az elmúlt x hétben nőt 20 cm-ről csak monitoron keresztül látott...Legközelebb inkább menjen a Soroksárira, ott még láthat nőket is - élőben.
A Zsanettes beszólás meg tipikusan a megalúzer módszer. Megérdemelte volna, ha az arcában landol a bigmac..bár kár lett volna rá pazarolni a drága, egészséges mekis hambit.
Na ennyi.-

partizán 2007.08.23. 17:46:31

APUCIKA.Te aztán kapsz hideget-meleget a hozzászólóktól.Bele olvasva a szövegekbe azIsten barmaitól a normálisan gonndolkodókig sok féle a vélemény.Elolvastam amire felhívtad a figyelmemet.Ez az eset a rendőrök másik feléhez -normálisok-tartozik.provokatív vagy de jól teszed.Továbbra is olvasom ezt az oldalt,de már kicsit lefutott,és kezd gumicsont lenni.Meddig fut egy ilyen hozzászólás?Tudod én még kezdő netező vagyok Tarts ki apucika!!!!

Apucika 2007.08.24. 00:51:38

Ok partizán!
Nem az a fajta fickó vagyok aki megijed az árnyékától!
Üdv.
(A hozzászólások elvileg addig birják mig a szerver bírja szusszal,vagyis memóriával,csak ha ujabb postok (beírások,témák)jönnek akkor mindig tolódik hátrább.)

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 19:33:23

Kedves Apuci!

A ZMNE-n kívül - tudtommal - a Rendőrtiszti Főiskola után is tisztesek lesznek a rendőrö, MAJD mivel a rendvédelmi diploméjuk megvan, ezután általában jogi diplomát (a heklyszínelők pedig műszaki szakmait) szereznek - ezután lehetnek üzembiztosan főtisztek. Meg ha kihal a "felettes öregek kara" ;-)

Egyébként pedig jó szívvel javaslom, hogy ne KIOKTASS, hanem nevelj - a kettő között jelentős elvi és gyakorlati különbség van: kezdve a két személy egyenrangúbb viszonyával. Ti. egy demokráciában a (feltételezett..) tudás alapján sem lehet senkinek a másiknál ab ovo magasabb "rangja" egy vitában, ahhoz ugyanis tisztességel lkellene indokolni. Az, hogy állítólagis tudást megosztasz mással, miközben mérhetetlen pimasz, udvariatlan, szemtelen és sértő hangnemben beszélsz velük-róluk, az sem nem kioktatás, sem nem okítás, de még csak nem is nevelés. Ez egyszerűen öntelt "bunkóhasznáklat", amire sem a ZMNE-n, sem a Rendőrtiszto Főiskolán, de pláne a jogi karon nem oktatnak :-(

És még egyetlenegy: a BV nem rendvédelmi szerv, az ugyanis a harmadik alapitézménybe (igazságszolgáltatás) tartozik, amihez sem a hadászatnak, sem a rendészetnek még véletlenül sem lehet köze (volt: az 50-es években, Te is tudod, mi lett belőle!).

Üdvözöl:
Maus Róbert

police 2007.12.20. 22:00:00

Öreg az autó ugye hatosági kocsi??? amin jol látható hogy rendőrség??? Ezek az autok ott álnak meg ahol akkarnak és a ott jelen lévö rendőrök helyében igazoltatalak volna! Aztán meg adtam volna neked nyilvánoságaott anyit hogy megemlegetheted volna még öreg korodban is!

police 2007.12.20. 22:01:18

ja és legközelebb meg abba kös bele hogy a mentő a tilosban áll! jó te Fasz

FTP 2008.07.01. 11:40:03

Minden ember rendőrnek születik, de egyesek tovább tanúlnak.
süti beállítások módosítása