Tékozló Homár

Hogyan küldje el a centrumos fantomtartozást vásároló behajtócéget?

2007.08.10. 13:10 | jackyll | 82 komment
Kezdőknek és haladóknak egyaránt javasolható módszer, amihez azért nem árt, ha megvan a büntetés befizetésének igazolása. Kedvenc részünk a "Ha a befizetest igazolo szelvenyekre kivancsaik, egy elozetesen egyeztetett idopontban lakhelyemen bemutatom kepviselojuknek." Hajrá László illetve szebb jövőt!
T. Creditexpress,

ezuton jelzem, hogy megkaptam 1. es most 2. formaleveluket is, amelyben mar polgari peres eljaras megkezdeset jelzik, mivel a Centrumtol megvasarolt tartozas behajtasa kapcsan egyre tobb penzzel (7168.-), dijjal, kamattal, költséggel es meg ki tudja miert jaro forintokkal tartozom onoknek egy 2005 evi parkolas miatt. Ezuttal is jeleznem, hogy a fenti szamu ugyben feleslegesen koltottek penzt a tartozas kivasarlasara, postakoltsegre, adatlekerdezesi, ugyvedi, titkarnoi stb. dijakra. Az Onok altal megvett (faktoralt) -es rajtam behajtani probalt- centrumos tartozas ugyanis nem letezik, az egykori buntetes befizeteset igazolo egykori csekkem megvan. A buntetest fel oraval a birsag kiszabasa utan meg a targynapon 2005-ben befizettem...


Az hogy a Centrum kimutatasa nem megbizhato, nem az en hibam, hanem a ceget, a tulajdonosait, haszonelvezoit, know-how-jat, oly sokszor emlegetett tevedhetetlenseget, korrektseget minositi. Tehat jelzem, hogy a "tartozast" onoknek elado ceg sajnos becsapta onoket, mint ahogy probalt engem is ez ev februari hires/hirhedt amokfutasakor. A "tevedesrol" (vagy csalasrol, de mindenkepen furcsa dologrol) meg februarban a Centrum ugyfelszolg-ot is ertesitettem e-mailben, de erdemi valaszra sem meltattak, illetve kuldtek egy hibas tartalmu formalevelet, amelynek alapjan potyara varakoztam csekkjeimmel masfel orat budai kirendeltsegukon (faxot nem fogadnak el..). Ott azonban megtudtam, hogy at kellene mennem a kozpontba a problemammal, mert ok Budan nem tudnak vele mit kezdeni. Problemammal? A Centrum es igy mar az onok problemajaval.
 
Nem mentem at Pestre ujabb orakat varakozni: nem Budapesten elek, tehat az igy kiesett munka oraim/ es berem, benzinkoltsegem, parkolokoltsegem ki fizette volna ki? Most majd onok fogjak a polgari per soran, amelyben eloveszem pici sarga befizetest igazolo bizonylataimat, aduimat 2005-bol.
 
Igen aduimat: ugyanis a Centrum meg ket ilyen jogtalan kovetelest probal majd eladni/adott el mar esetleg onoknek. A helyzet hasonlo: a regen befizetett csekkek megvannak, igy a faktoralt/ando buntetes -kvazi az eladott aru- nincs, tehat onok potyara fizettek erte.

A tovabbi lepeseket termeszetesen onokre bizom. Ha a befizetest igazolo szelvenyekre kivancsaik, egy elozetesen egyeztetett idopontban lakhelyemen bemutatom kepviselojuknek. Nem megyek be onokhoz, nem faxolok, nem telefonalok stb. Nem vagyok hajlando tobb idomet, penzemet, energiamat forditani igazam bizonyitasara, foglalkozni ezzel az elkeserito, korunkat jellemzo, jellegzetesen magyar tortenettel.

Udvozlettel,
Laszlo
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boribonmackó 2007.08.10. 13:13:31

Várjuk a fejleményeket!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.08.10. 13:17:46

remek levél
így kell ezt
civil kontrollt mindenhová!

Secnir 2007.08.10. 13:19:57

KIRÁLY!
udvarias, szívhez(zsebhez)szóló válasz volt.

Apropó: remélem megvannak azok a levelek, amikben kérik az adott napra vonatkozó csekkek bemutatását, mert ha tényleg bíróság elé viszik az ügyet, nehogy hirtelen egy nappal azelőtti dátumút kérjenek rajtad számon!

Tiko 2007.08.10. 13:22:14

Centrum: Ket fizetesi felszolitast kuldtek ki. Egyiket asszony cegenek, a masikat a volt cegauto uj tulajdonosanak. Ca. 400k HUF. (ugynazokkal a buntetesi idopontokkal, datumostul mindenestul)

Megbizhato adatbazis? Muhahaha

Secnir 2007.08.10. 13:22:15

nicsak!
hipp-hopp eltűntek az elsőző meg másodikozó hozzászólások! Manuálisan? automatematikusan programilag?

zuckerfrei 2007.08.10. 13:22:54

túl finom voltál:)
amúgy a levélhez grat

KisLizi 2007.08.10. 13:25:45

Grat és hajrá...
Ügyes,de tényleg
Várjuk a feljeményeket...

csuf (törölt) 2007.08.10. 13:26:33

ezt így kell csinálni! mikor nekünk is már a harmadik fenyegető levelet küldte a házunk közös képviseletét ellátó cég (képzelt közös-költség tartozás tárgyában) , akkor betelefonáltam nekik , hogy keressék meg az előző két levelükre postafordultával visszaküldött csekk másolatot. azt mondták nem találják , küldjem el mégegyszer. én meg mondtam : nem hétvégén itthon vagyok , ha kiváncsiak rá akkor jöjjön el valamejikük és itt az ajtóban a kezemből megnézheti. de fénymásolat kellene róla - mondták , mondtam jó , akkor hozzanak egy fénymásolót is! magasföldszinten lakom , nem nagy meló fölcipelni. aztán csodák-csodája a következő lakógyűlésen azt mondta az ember hogy ne foglalkozzunk ám már a dologgal mert meglett a csekk. nem is foglalkoztam volna vele. sőt örömmel mentem volna a bíróságra arcukra mosolyt fagyasztani!

=Ford Prefect= 2007.08.10. 13:31:43

Kellett volna hagyni őket a bíróságra menni. Ott lett volna nagy arcra esés...
Amúgy meg volt már valami alázós bírósági ügy, nem? Azok után mit akarnak ezek egyátalán???

pleasantry 2007.08.10. 13:34:53

nem ertek a lovakhoz, megiscsak egy no vagyok, de ez is reg elevult mar, nem?
ha nem lennek lusta no, most megkeresnem a tegnapi posztot, es utanaolvasnek.

báró Csekonics 2007.08.10. 13:34:57

Ezt így kell csinálni!
Végre egy konstruktív írás!
(Esetleg lehetne visszatérő rovat 'hogyan kell...' címmel - komplett tudásbázist lehetne építeni kismber vs. multi/hivatal/genya cég know-how alapon)

getinaf 2007.08.10. 13:36:15

Teljes elismerésem mellet:

Figyeld meg kedves László,úgy lesz ez megoldva,hogy beidéznek 1 év múlva, elmész hatszor tárgyalásra,utána kifizetik a költségeidet(legalábbis egy részét).
Ugyanúgy lesz ez megoldva, mint amikor az APEH éveken keresztül küldi a felszólító leveleit a 2 Ft-os tartozásról alkalmanként 200 Ft postaköltséggel.
Aztán a költségeket beépítik az új parkolási díjakba, a parkolási társaságokra rávetülnek az éppen aktuális tűzközeli emberek,átveszik a cégeket, bírságolnak, behajtanak.László gyermekei, unokái felcseperednek, parkolnak, megbírságolják őket, kifizetik...

Átlagarcú 2007.08.10. 13:37:45

Ez gyönyörű! Könnyekig meghatódtam:)
Rögtön ki is kopiztam és feladtam ( a Lászlón kicsit módosítottam, mert az kicsit erős volt).
Ezennel a postot ünnepályesen kinevezem "FORMANYOMTATVÁNY"-nak.

Jack__Bauer 2007.08.10. 13:40:03

A Homár ősi román cég, ami törli az elsőzést...

rhiannon 2007.08.10. 13:40:44

Minden elismerésem csak csinálná mindenki így :D!!!! Grat a levélhez!!!

Rák Attantam 2007.08.10. 13:42:07

Ejjj, de igaza van!
Az Intrum Justitia meg egy kapafogú, festett hajú hülye ribanc! Nemrég láttam az érettségi tablóképét. Na, azóta élek tudatmódosító szereken (dioxinos kajszilekvár és társai), hogy feledni tudjam. :P

Egyébként engem 3 hete piroszacskóztak le Békéscsabán. Befizettem. Most akkor 60 napig őrizgessem a csekket? Vagy inkább 60 évig? Tegyem hátrahagyandó örökségem részévé?

Céadaoin (user ID 44540) 2007.08.10. 13:44:47

Centrum odaszart a tányérra, leöntötte vaníliaszósszal, tett rá kis levélke fodormentát, és elhitette a behajtócéggel, hogy somlói galuska... A levélírónak igaza van, de ezt a Centrum a behajtónak (nyilván) nem fogja elárulni, sem előre, sem utólag...

Pofám... azazhogy ajtóm leszakad.

greggrant 2007.08.10. 13:52:17

Haj-rá Lász-ló! Haj-rá Lász-ló!

szvsz 2007.08.10. 14:07:21

Huááá! Az Intrum Dzsásztisz most bepöccen és feléreli az InKal-t, hogy tépjék le Centrum ajtaját. Akik viszont szétpiroszacskózzák az Intrumosok autóit és mexüntetik az InKal hátszelét. Osszad meg jól és uralkodj magadon :-D

Llew 2007.08.10. 14:11:01

Szép volt. Így kell ezt. Tépkedjék csak egymás ajtaját.

potyautas 2007.08.10. 14:16:38

korrekt. centrumnak meg micsodát a micsodájukba

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2007.08.10. 14:18:02

Nagyon hasonló történet esett meg velemi is, én ugyanezt a Zugügyvéd-nek írtam meg. (remélem kijön) Úgy tűnik, hogy a László-ra száltak rá. Hogy miért??? :-)

Rák Attantam 2007.08.10. 14:26:38

Sz.Lacc 2007.08.10. 14:18:02
"Úgy tűnik, hogy a László-ra száltak rá. Hogy miért??? :-) "

Ha a neved László, számukra ez vörös zászló
Jelzi azt, hogy balek lehetsz, parkolsz aztán jól nem fizetsz
Megorrolnak rád tehát, reá megyen inged-gatyád
Ki nem vigyáz, az elhasal
Bánja már, hogy nem "Antal"

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 14:43:43

Nem tudom mit kell rágódni annyit ezen a parkolási dolgon.
Én már évek óta ingyen parkolok egy kanyit sem fizetve.
Módszer: Megállsz, rendszámot kihúzod a keretből, csomagtartóba be, dolgomat elintézem rendszám vissza megyek tovább.
A törvény csak azt írja elő, hogy a közlekedésben csak érvényes forgalmi rendszámmal vehetsz részt, de amikor várakozok/parkolok arra ez nem vonatkozhat, mert ekkor nem közlekedik az autóm.

Zsolt72 · http://www.budapestdailyphoto.com 2007.08.10. 14:44:05

Nagyon jó ez a levél:) Ez az egyeztetett időpont jó ötlet. Már régen gondolkodom azon, hogy a telefonomra automata menürendszert teszek fel, a különböző szolgáltatókntól meg nem fogadok el levelet, mert azt mondom, hogy a családi szabályzat értelmében kizárólag személyesen vehetünk át dokumentumokat. Nekem ez a stílus a Kétfarkú Kutya (vagy mi is a nevük) pártot idézi:)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2007.08.10. 14:57:30

fotelforradalmárnak:

Rendszám

5§ 5.bekezdés

"A hatósági jelzést a járművön jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni vagy letakarni tilos."

Jacques Ucca (törölt) 2007.08.10. 14:59:48

Fotelforradalmár:
Rendszám nélkül bármikor elvihetik trélerrel mint akármelyik roncsautót..

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:03:17

Nyomasek bobónak:

Mi van ha ellopták a rendszámomat mi van, ha visszaadtam a rendőrségen (szüneteltetem).A parkolótársaság milyen azonosítót fényképez ilyenkor és ez alapján hová küldi a felszólítást?

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:06:39

Enrico:

2 hónap után elvihetik, de addig törvényesen tarthatom közterületen.
Bilincset is akkor tehetnek rá, ha megállni tilos helyen teszem le a gépet.
Volt már többször, hogy ezt a szabályt megszegve lebilincselték a járgányt. A bilincseiket leszedtem, oszt mentem tovább.

Tiko 2007.08.10. 15:07:13

fotelforradalmár 2007.08.10. 15:03:17

Nyílván 2004 május előtti autóról beszélünk ugye?

Tiko 2007.08.10. 15:09:34

fotelforradalmár 2007.08.10. 15:03:17

2004 május előtti a gépjárműved ugye?

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:13:08

Tico: Ennek meg mi a jelentősége? Rendszám meg különös ismertető jel nélkül nincs mi alapján belőni a tulajt.
Ha az eredetvizsg matricára gondolsz azt a vizsgálat után lekaptam.

Tiko 2007.08.10. 15:13:47

fotelforradalmár 2007.08.10. 15:13:08

arra gondoltam.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.08.10. 15:16:35

Ehhez csak gratulálni tudok. Lenyűgöző stílus, provokatív,lenéző és mégis szívhez szóló :D amúgy ismerősnek is küldtek ki csekket, 1 baj volt nincs kocsija :)

barceo 2007.08.10. 15:25:46

nyomasek bobó:
"A hatósági jelzést a járművön jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni vagy letakarni tilos."

Na de nem változtatja meg és nem takarja le, a csomagtartóba kukkantva nagyszerűen olvasható. Mi a gond? :)

Lxxxx 2007.08.10. 15:27:07

fotelforradalmár: forgalomból történő ideiglenes kivonás (1 + 1 félév lehetséges) esetén nem kell leadni a rendszámot (pont ezért)

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:29:02

Tico:
Semmi alapján nem tudják azonosítani a kocsit. Olyan típus és olyan szín amiből nagyon sok fut, se kereskedő jelzés sem felirat, még az üléshuzat is tesco gazdaságos. Egy olyan kocsi amivel sokat futok a városban, ha parkolásra kellene fizetnem akkor oda lenne a fizum. Egy jó nagy adag.... a Kupper klánnak én rajtan nem gazdagszik az biztos. Az amiért ott ezek pénzt szednek azt az én adómból is építették , kétszer nem vagyok hajlandó fizetni. Egy ideig rakták rá a bilincset, de már a típus és szín alapján rájöttek hogy erre nem érdemes mert nem látják viszont. Szerintem az ilyen típusú és színű kocsikra itt pesten nem kockáztatják a bilincsüket.

Netuddki. 2007.08.10. 15:29:03

Piros 100-as Skoda eladó, 12640 Km-el, szervizkönyvvel és az összes 1421 db, 1983-tól a mai napig befizetett parkolási büntetés feladóvevényével együtt.

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:31:58

Lxxxx:
De én leszedtem, nehogy ellopják. :)))

caphun 2007.08.10. 15:35:16

A parkolóőröknek van autójuk? És ha kapnak cetlit, befizetik?

Netuddki. 2007.08.10. 15:35:56

fotelforradalmár:
Azér azt mezsírhatná merre felí szoksz parkúni. Gyú ára van a vazsnak a MÍHbe.

Helló Leó! 2007.08.10. 15:38:12

Fotelforradamár:
Hogyan kell leszedni a bilincset?
Könnyű? Nehéz?
Van nálad felx? Vagy mivel csinálod?

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:46:46

Kovi:
Egész Bp-en amerre a dolgom vezet.
Csak nem képzeled, hogy cipelgetem szedjék össze akik rámtették.

nfr 2007.08.10. 15:51:56

Ez a kerékbilincses téma engem is érdekel. Nem értem, hogy miért csak megállni tilosban tehetnek rád? Pont az volna logikus, hogy ott nem, és csak várakozni tilosban tehetnek.

fotelforradalmár (törölt) 2007.08.10. 15:54:43

Leó:
Rejókulcsal a lakatosat a lakatot leütve széthúzva a karokat, hengerzárasat borítólemeznél bemetszve kalapáccsal ráb. és már lent is van.

vernarancs 2007.08.10. 16:15:03

fotelforradalmar:
Rendszam nelkul fouton pl. nem hagyhatod egyaltalan.
A cikkhez: konnyu ha megvan a csekk. Regebben sosem orizgettem a csekkeket. Befizettem aztan ho vegen kuka. Par eve mar megy a dobozkaba. A legjobb amikor elkudi az ember a korrupt Kuppereknek a befizetesrol szolo igazolast es visszairnak, hogy mivel ok torvenyesen mukodo tarsasag igy nem all modukban a keresemet figyelembe venni. Hahaha, akkor viszlat a birosagon.

cradbox 2007.08.10. 16:57:57

fotelforradalmár:

helyes, itthon mindent lehet. mindenesetre ha legközelebb ilyen autót látunk, a szélvédő épsége...na mindegy :)))

2007.08.10. 17:21:21

Elég annyi is, hogy nem tartozom, kérem ne keressenek.

Bit Rot 2007.08.10. 17:34:11

Figyelem!
Az Intrumtól olyan levelem van, amely szerint a Centrum Parkoló Kft 2002-2006 közötti követelésállományának tulajdonosa az Intrum Justitia! NEM a CreditExpress!!!

Link:
www.johnzero.hu/pictures/intrumeng1.jpg

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2007.08.10. 17:45:52

johnzero:

most nem mindegy, h. egy nemlétező dolgot hányan próbálnak behajtani? :)

De ez egy jó ötletet is ad: ha a creditesek jönnek, azt kell mondani, az intrumnak má befizettük és viszont. oldják meg egymás között.

Bit Rot 2007.08.10. 17:49:18

@nyomasek:
Ha a Creditesek jönnek, el kell nekik küldeni ezt a papírt, amit maga a Centrum írt! A CreditExpressnek a papír szerint SEMMI joga nincs a behajtásra (az Intrumnak viszont van.)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2007.08.10. 18:00:11

Lehet, több szmájlit kellett volna beletennem..

Magam a Laszlo 2007.08.10. 18:09:24

HALIHO - a levelet en irtam (ertsd: magam vagyok a Laszlo). A levelukon az elerhetosegek kozott ez az email cim szerepelt: posta@creditexpress.hu. Ezekutan hogy ki-kivel van, ki mit kovetel es kitol, nem tudom.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.10. 18:45:01

fotelforradalmár:

"Rejókulcsal"

Az mi?

Rák Attantam 2007.08.10. 19:08:45

Az nem a franciakulcs? Az ugyanis mindenRE JÓ... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.10. 19:20:28

na, amerikaban nem lehetnel sikeres ember ha leszedned a rendszamodat, pl. Floridaban az apartmanod parkolojabol elviszik sec-pec alatt
amugy itt van az fekete oszlop oszt bedobalsz 25 centest, megnyomod, hogy left vagy right es max 2 ora, ha atvalt pirosra megbuntetnek
mondjuk az senkinek eszebe nem jutna, hogy meg zold es megbuntet
az elhagyott meg rendszamnelkuli, vagy regebben 1-2 nap tilosban parkolo kocsik meg mennek a turoba
ha szerencsed van akkor meg idoben elered, jo borsos aron kivalthatod, ha nincs, akkor bontoban visszavasarolhatod, ha meg van benne valami

Rák Attantam 2007.08.10. 20:19:36

A Petrocelli nem ilyen parkolóórákra húzgálta rá az "Out of order" zacsikat? :D

grolko 2007.08.10. 20:52:42

JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!

csak ennyi!

letépték az ajtajukat!

hehe

Secnir 2007.08.10. 20:56:29

fotelforradalmár:
rosszul tudod, közterületen műszaki hibás autóval csak 30 napig parkolhatsz nem 60-ig, akár fizető parkolóban is; azonban főúton nem teheted meg. tehát ha a centrum beszól (levelet küld stb), hogy tilosban parkoltál, nincs més teendőd, mint elmész haver autószerelőhöz, aki 500 forintért ad számlát, hogy megjavította azX.Y. utca 468. szám alatt meghibásodott járművedet, amiben kuplungbowdent kellett cserélni 1500 forintért. mivel 60 napos a határidő, ami alatt a Centrumnak be köll nyújtani az igényét, egy rendes autószerelő vállalkozó meg bármikorra tudja datálni, tehát igazolja, hogy a bünti előtti napon robbant ott le az autód és rá két napra javítottta meg Ő személyesen a gépjárművet, tehát igazolva van a dolgo, és a Centrum elhúzhat a Halál Náthás Faszára.

radzeer2 2007.08.10. 21:18:55

Remek level, penge stilus! Sok sikert!

MyBaby 2007.08.10. 21:26:47

Basszus , ennek már sose lesz vége?
Hány évig szopatják még jogszerűen/jogszerűtlenül a jónépet?

Ati78 2007.08.11. 13:38:25

ez k**va jó:-) ilyen finoman és stílusosan elküldeni valakit a szaros picsába:-) gratulálok az úrnak:_)

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.11. 21:45:42

Zsír
Kellően lefitymáló de tisztelettudó! Én mondjuk le sem szarnám őket, küldözgessék a szarjaikat.

MADcat 2007.08.12. 01:29:31

Mit szekáljátok fotelforradalmárt? Nem szőrözni kéne, hanem tapsolni, hogy van egy jó ötlete, ha nem is törvényes, de ezek szerint bevált, ami a lényeg!
Laci majd kap egy Batz papucsot!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.12. 22:42:00

ja azaz, de ez a huzogatas csak a moziban/tv-ben/ megy
kocsival korozgetnek es nezik zold-e vagy piros. es O maga huzhatna ra, marmint ellenor, hogy rossz, tehat azert tudja ha igen
ha piros kiszall, rateszi a buntetest, oszt odebb ha meg masnap is ott van akkor viszik el
de nem maganceg, az utca kozterulet, ezert "allami" ceg csinalja es nem jut eszebe se megcsszni ok nelkul
nem lesz tobb a fizetese, meg egyebkent is
orankent korozget egy pasi/vagy no/ a kocsijaval es nez
mondjuk itt lehet kozlekedni
lehet NY-ban maskeppen van

(f)ordítógép 2007.08.12. 23:49:20

Persze a szélvédőn található matricát sem lehet leszedni, ez igazolja, az autóra kifizették a regisztrációs adót...ha levakarod, simán ugorhat egy ellenőrzésnél a rendszámod - persze ha a rend éber őre figyel rá. Nekem volt olyan ellenőrzés, ahol mindenáron akartak hibát találni, megnézték ezt is...meg EÜ csomag, háromszög, biztosítós csekk. biztosítási kötvény, gumiminta...persze semmit sem találtak :)

beste 2007.08.13. 09:07:21

behajtó nem akar itt kommentálni?

Grautla a stílushoz, én az ELMÜ-t küldtem el a ragyába hasonlóképpen.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2007.08.13. 13:50:57

Az én történetem röviden:
Autómat dec. 06-án vásároltam magán személytől, erről szerződésem is van. Erre először a Centrum, majd a CE kiküld egy fizetési felszólítást dec.05-ről. A CE szerint ez egy polgári szerződés, és ez nekik nem elég annak bizonyítására, hogy abban az időpontban nem az én tul.-ban volt az autó. Mindezt fenyegető, vérlázító stílusban előadva.
Most ott tartok, hogy elküldtem a forgalmi másolatát, azóta nem jelentkeztek. (igaz, nem adtam meg a tel.számom, ha akarnak v.mit van e-mail címem...) Nagyon röviden ennyi.

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.13. 14:35:08

Nem is tudom hogy röhelyes vagy siralmas amit ebben az országban teljesen legálisan meg lehet csinálni manapság. Kezd egy kicsit szürreálissá válni itt a helyzet.
Kerékbilincs ellen jó szolgálatot tehet egy akus flex.

Magam a Laszlo 2007.08.13. 15:36:32

OROMHIR - szombat delutan kertek a telefonszamom emailben a Creditexpressztol. Megadtam. Az iment egy morcos hangu behajto hivott, hogy nincs a Centrumnal targynapi befizetesem (pedig van - hehe). Ok viszont elfogadnak scant, faxot is, kuldjem mar el es levesznek a "halallistajukrol". Meg hezitalok, hogy mi legyen: nemi perkoltseget bukhatnanak legalabb, azt tovabb lokik a Centrumnak. Igy egyszer a nyamvadt eletben nyernek a Centrum ellen (attetelesen persze), alapot adva, eselyt mas nyomoroncok pereihez "centrumosadatkezelesilyesmi" temaban. Mi legyen? Szavazzatok - koszi!

Süsündér 2007.08.13. 18:34:29

ha van elég időd és energiád akkor per

sish 2007.08.13. 21:16:25

laci for president

MADcat 2007.08.13. 23:07:09

Ajtót letépni, Batz papucsban bíróságra menni! :P

moonclown 2007.08.14. 13:05:30

Credit express mintha nekem is kuldott volna, de an az iylenekkel ugy vagyok mitn a spamekkel: kuka.

Se rendes felado (kis haromszog ismeros?), se rendes cimzett, se datum se semmi.

És ugye februar 22-e nagyon regen elmult, akkor jart le a visszamenoleges hataridejuk.Amit addig nem kertek hivatalosan, igazolhatoan, azt el is felejthetik.Na de ha csak minden 10-ik kamubuntit befizetik, mar kaszaltak.

Jo uzlet ez, van a hazunk elot egy 3x12-es placc.Hol lehet parkoloorat venni?:))

Palkovicsné 2007.08.14. 13:21:51

khmmm... esetleg egy igyen laptop-ot Lacinak? CSak 16,5%!
süti beállítások módosítása