Tékozló Homár

1 forintos tartozás a nemlétező Raiffeisen-számlán

2007.08.15. 14:00 | jackyll | 69 komment
Saját csokkerizálódását sikerült überelnie a Raiffeisennek. Múltkor egy 188 forintos tartozást adtak el a behajtónak, most sikerült a mindenkori bankközi rekordot felállítaniuk az 1, azaz egy forintos tartozás értékesítésével. A hiba csak annyi, hogy Gábor, a naiv ügyfél számláját 1 éve szüntette meg náluk, amit havonta elfelejtenek, illetve hogy egyik behajtónál sincs ilyen követelés. A Homár gratulál és nevezni fogja a levelet az év legszerencsétlenebb bankja kategóriában, ha eljön a nagy összesítés ideje:

Az alábbi levelet kaptam megboldogult bankomtól. Nem csicsázom túl levelem, én igen jót röhögtem. A banknál nem kevesebb, mint egy éve szüntettem meg a számlát a következő sorrendben:
- személyesen megszüntet. Igazolás, lezárás, stb minden van róla.
- következő hónapi számlakivonat után telefon. Eredmény: természetesen ők hibáztak és sajnálják, bla, bla
- következő hónapi számlakivonat után személyes. Eredmény: „pedig már nem is látom a rendszerünkben” duma. természetesen ők hibáztak és sajnálják, bla, bla
- újabb két hónap múlva telefon. Eredmény: természetesen ők hibáztak és sajnálják, bla, bla
- még egy után fax. Eredmény: no reakció
- még egy után az előző fax hivatalos levélben történő elküldése. Eredmény: erre reagáltak: természetesen ők hibáztak és sajnálják, bla, bla
 
Ma kapom a következőt (ezt kaptátok), a következő ügyintézés történt:
- Felhívom bankot. Eredmény: ők már a rendszerben sem látnak, bizonyára azért, mert kiadták a levélben szereplő hiéna cégnek
- Felhívom hiénacéget. Eredmény: Néni rákérdez: - Rájfájzen? - Mondom ja. Aszongya: - Intrumot híni, náluk van az ügy… a levélben semmi ilyen nincs.
- Hívom Intrumot, ahol van sok jó ismerősöm. Látták a problémát és vádalku keretében töröltek a rendszerből. Nem értették, hogy mit keres ez az ügy náluk.

Néhány kiegészítő információ a levélhez:
- A Madarász K. utcát – nem emlékszem pontosan – legalább 5x kértem módosíttatni. Ezt a parancsot a biodroidok nem képesek kezelni, biztos azért, mert nem szabvány rájfájzen utasításban adtam. Így ez ’K’ utca maradt
- Hogyan ad ki a bank levelet, ha a rendszerükben sem szerepelek, mint ügyfél? Erre ők sem tudták a választ. Erre is csak azt mondták: „természetesen ők hibáztak és sajnálják, bla, bla”

Azt hiszem minden ésszerű lehetőséget kimerítettem, így marad a bankba bemegy, ajtó leszakít változat. Bár ők is azt írták, hogy megszüntették az egy évvel azelőtt megszüntetett számlát, én azért fogadnék arra, hogy nemsokára kapom a következő csodás levelet.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trent 2007.08.15. 14:03:36

Ezért megérte kivágni azt a sok fát :P

pleasantry 2007.08.15. 14:11:39

muhaha.

bar inkabb nem rohogok, mert tegnap 1600km-es tavolsagbol, idonkent idegessegtol el-elcsuklo hangon edesanyamat instrualva mintegy 49 percen at sikerult - legalabbis eddig ugy nez ki - megvaltoztatnom a bankszamlamhoz tartozo magyar levelezesi cimemet egy masik banknal egy kulfoldire.
igen.
inkabb nem rohogok, hanem csondben lapitva varok, hogy vajon a szeptemberi kivonat megerkezik-e vajh valaha.
es ha megerkezik, akkor hova ugye.

Primavera 2007.08.15. 14:16:42

1 Ft?
Ha még 4. lenne. :)

3nt3rth3m4tr1x 2007.08.15. 14:17:09

Ajtót leszakít, adatbáziszervert szétlapít, papucsot ad, és go haza kommentelni... ennyi :D

dr. _mmm_ 2007.08.15. 14:18:54

Minek görcsölni?
Levél mehet a kukába. Majd ha nagyon nembírnak magukkal, és jönnek akkor lehet igazolást lóbálni szem elött. Azt mehetnek a közösképviselőhöz liftkulcsért.

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2007.08.15. 14:19:16

Aki egy forintot követel sikeres ember nem lehet, külömben is a tartozás-behajtás ösi román szokás

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.15. 14:20:55

Nekem is van "jo" tapaszatalatom a R.bankal. 5 eve nyitottam szamlat es ki utaztam az USA-ba. Szamla nyitaskor ajanlottak egy utas biztositast 2000ft ert. Ami maximum 3 honap kint tartozkodasra ervenyes. 1 ev mulva eszrevettem, hogy megint megterheltek a szamlamat 2000ft al. Kertem az ugyfelszolgalattol, hogy szuntessek meg a biztositast mivel kint tartozkodom hosszabb ideig es nincs ertelme, es a jovoben se kerem a szolgaltatast!. "Megszuntettem" mondta az ugyfelszolgaltos. Kerdeztem akkor vissza teszik a dijat? Mert ugyebar ezt 1 hete vontak le. " Hat azt nem tudjuk visszafizetni". Jo mi? A szolgaltatast elore kifizettem egy evre, megszutnethetjuk, de vissza nem fizetunk semmit...
Panasz level utan sikerult visszakapni a piti osszeget.
De a meglepetes a kovetkezo evben ert.. MEGINT megterheltek a biztositasi dijjal!
Szerencsere most mar eleg volt egy telefon es egy hivatkozas a mult evre.. De biztos vagyok benne hogy sok mas ugyfel is boldogan fizetgeti a dijat.

ez az egyik ok amiatt letrjeott a www.ertekelem.hu

2007.08.15. 14:22:53

Én a múltkor a T-Online-tól kaptam levelet, miszerint megszűntették az internetem, mert megszegtem az ÁSZF egyik pontját, amiért felmondtam a telefonom és így ellehetetlenítettem a net szolgáltatást.
A dolog szépsége, hogy a szóbanforgó lakásban SOHA nem volt t-online net...

az ombi 2007.08.15. 14:24:07

Eléggé furán nézett a postáskisasszony, mikor fizettem be a 6, 14 valamint 23 forintos csekkeket.

Secnir 2007.08.15. 14:31:00

azért kíváncsi volnék, hogy az egyforintos tartozásra mennyi kamatot számoltak fel, amiért már behajtócéghez kellett fordulni...

skorzy 2007.08.15. 14:39:21

Menj be és rajzolj a falra

Fanyuvo 2007.08.15. 14:41:16

En 3 honapja szuntettem meg az OTP-s szamlamat. Azota is kapom a havi elszamolast 0 forintrol. Ha megfenyegetnek majd a 0 forint tartozas miatt akkor azzal bekerulok a Top 3-ba? :)

Jah es elsiklottak a tobbiek a kovetkezo felett: "- Hívom Intrumot, ahol van sok jó ismerősöm. " Ott emberek dolgoznak? Egy vilag omlott ossze bennem.

ámbátor 2007.08.15. 14:44:04

Megyek a www.ertekelem.hu-ra.
Hát nem egy baz Raiffeisen reklám vigyorog rám?

stichus 2007.08.15. 14:49:29

én megvártam volna, míg a kamatokkal együtt 2 ft lesz

Professzor A 2007.08.15. 14:53:44

Én a Raffihoz akartam menni bankártyát csináltatni meg számlát nyitni...hát ezek után...
De mesélek egyett: KHBnál volt és még van de nem sokáig kártyám és számlám. 1 hét után kiderül hogy bankocskám nem támogatja az "interentes szerencsejátékot". Na mondom akkor ez nem is kell így...megyek vissza a bankba ahol nagyon rendes volt Bankos kisasszony. Éjszakánként vele álmodok. XD Kezdésnél 20ezret tettem a kártyámrá, 1 hét múlva már csak 13at tudtam leszedni...Király 7ezerbe került az hogy 1 hétig volt ÉNkártyám...de én vagyok ahülye mért nem néztem utánna. +POEN hogy mondta a kiscsaj hogy hagyak a kártyán pénzt kb 450 ennyi lesz a meg szüntetési díj de a kártyán volt 14250FT így levettem 13at hogy maardjon pénz rajta 1250-450 megszüntetési díj =800HUF így a bank fog nekem jönni pénzel. Amit ha vissza kérnék megterhelik 400HUF-al így csak 400 kapnék vissza.
Tanulság ha én nem ugrálok 400HUF ért a bank mit rinyál 1HUF ért? NANANANAAA?
Szerintem bemegyek a retyójukra és össze kenem a falat szarral...és egál! :D

mzs 2007.08.15. 14:55:26

Igazán elmondhatná valaki, hogy működik az ertekelem.hu. Már annyit reklámoztátok itt-ott, hát szerintem egy kalap szart nem ér az egész. Akármire rákeresek, mindenhol azt dobja ki: értékelések száma:0. Szerintem még ingyenreklámnak is jobb, mint lehúzó honlapnak...

nem várt fordulat 2007.08.15. 15:05:01

OFF: Professzor A, ha online szeretnél játszani, akkor Raiffeisen Visa Classic, dombornyomott. Nekem eddig minden teremben kivétel nélkül elfogadták. Állítólag más bankonknál szintén Visa dombornyomottat már visszadobtak. Van erről egy egész nagy topik az ophu -n, nézz utána.

Professzor A 2007.08.15. 15:08:44

OFF: vágom vágom most ezen vagyok én is...csak még kell egy kis pénz hogy megnyithassam, mondjuk az egész. :D...Amúgy vissza térve a raffihoz. Most jött be a munkatársam ismerőse és Raffis papírvolt nálla :D Mondja egy hónapja megszüntette a cuccát...és most kültek papírt 1500 tartozásról...:D

Lfj 2007.08.15. 15:16:21

A felesegemnek a BB-nal van szamlaja.

Soha 1 budos forintot nem ajanlottak, kolcsonre, hitelre, liftkulcsra, de azert, hogy lassak kivel van dolguk a felesegem rajtahagy ~700-750ft-ot a szamlan, hogy a szamlakezelesi dijat levonhassak(lecsorhassak).
Lass csodat a kov. honap elejen -1000ft a szamla egyenlege! Hogy miert? Es hogyan? Magunksemtudjuk, pedig reszletes szamlat kapunk minden honapban, de ekkora osszeg sehogysenemse jon ki.
Minden honapban egyszeri kivet van, nincs internetbank/smsertesito/stb.. Nos, par nap mulva (mikor el tudunk szabadulni a munkahely rabsagabol) bemegyunk es kerdorevonjuk a BBankosokat, hogy ugyan miert kerul egy szamla havi fenntartasa 1700ft-ba?

OkoskaTo:rp 2007.08.15. 15:29:11

Ez a droid hozzállás teljesen általános. A Díjbeszedő Zrt. is gondolkodás nélkül tol át a behajtócégének filléres tartozásokat. Teljesen gyakori, hogy "ügyviteli költség" címén nagyobb összeget számolnak fel, mint az eredeti követelés. És mindezt azért, mert mondjuk valaki egy nappal később fizette be a vízdíjat.

Rák Attantam 2007.08.15. 15:36:33

Naláttyátok! A párnahuzatban milyen frankón ellenne az a pénz ingyen is!
De nektek urizálni kell, bankszámlát nyitni. Tizenezer forintokkal. Még ha tízmilliótok lenne rajta, talán még a fenntartást is fedezné a "kamat", amit kaptok. De így... Most mondjam, hogy ki a nem sikeres? :DD

Llew 2007.08.15. 15:48:51

Nekem egyszer kábeltévé leondása után küldött a UPC csekket, hogy kétszáz akármennyi a tartozásom. Szépen befizettem, erre egy hónap múlva jött a levél, hogy van 2 forint túlfizetésem. Nagylelkűen nem kértem vissza.

Rák Attantam 2007.08.15. 16:07:55

Llew, pedig igazán átpasszolhattad volna az ügyet az Intrumhoz! :)))
A fenti példa szerint van ennél vékonyabb bizniszük is. :DD

ex-dr. vuk 2007.08.15. 16:08:52

Internet lemondasa utan nekem is kuldtek egyszer szamlat, irtam egy emailt, hogy a kovetkezot szandekos csalasnak minositem, es aszerint jarok el. Nem jott tobb :)
Majdnem mint a ravatal...

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2007.08.15. 16:15:37

Lfj

Az nem az éves bankkártyadíj?

avensis (törölt) 2007.08.15. 16:16:19

ezt egyszer velem a CitiBank játszotta el. Aranyosak voltak, mert felszólítottak, hogy 35 napja nem érkezett be pénz a számlára, tehát ez szerződésszegés a részemről és azonnal húzzak el melegebb éghajlatra. Valami 980 forint körüli összeg volt a számlámon. Más tészta, hogy pont ezen dátum plusszmínusz 1 nap utaltam át nemtommennyi összeget, de az már senkit se hatott meg. Amikor bementem személyesen, hogy hát most én miért is kaptam gijotint, akkor tulajdonképpen nem tudtak kézzelfogható indokot mondani, csak annyit, hogy "...rendszerünk nyílvántartása szerint Ön...." és itt jöttek azok a dolgok, hogyén milyen gonosz és megátalkodott vagyok. Aztán felbontották velem a szerződést és Batz papucsot se adtak kárpótlásul.
Érdekesség, hogy azóta hívnak telefonon ezerrel és meg akarnak győzni, hogy nekem eljön a földi Kánaán és a Paradicsom is, ha elmegyek hozzájuk ügyfélnek. Mindenesetre amíg ezt nem teszem meg, sikeres ember nem lehetek...
De eljön a mi időnk is, amikor a forradalom letépi minden ősi román bank ajtaját és az inkallos, batz papucsos biztonsági őrök argentin mezben fogják felpofozni egy laptoppal Palkovicsnét, aki nem fizet liftköltséget....

sz_ 2007.08.15. 16:21:10

hasonló levelet kaptunk az otp-től (számla megszüntetve egy éve, mégis küldözgették a mínuszos kivonatokat) tértivevényes levélben írj egy felszólítást, hogy ha 5 munkanapon belül nem törölnek a nyilvántartásukból, jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentést teszel, oszt jónapot.

Fanyuvo 2007.08.15. 16:29:23

kettosugynok: ha nem ma toltotted volna fel...

flimo13 2007.08.15. 16:33:39

Rák Attantam 2007.08.15. 15:36:33

Ha rábeszéled az eltét hogy ezentúl kp-ban adják az ösztöndíjat, és adsz nekik pénzt ügyintézőre, hogy a szétosztást megoldják 1 perc sorbanállás nélkül, akkor kisdobos becsszó megszüntetem a számlám.

grafitmacska 2007.08.15. 16:33:45

nekem évek óta van számlám a Raiffeisennél, de semmi gondom nem volt vele. Nem dolgozik ott senkim, nem azért védem, de tényleg nem volt semmi ciciri még velük. Sőt, van egy nő, aki a betétlekötésemet szokta meghosszabítani, kifejezetten rendes, normális. Ő még talán anno az OTP-nél kezdte, és tényleg Kedves Ügyfél vagyok, nem pedig egy biodroid foglalkozik velem hót unottan és kioktatóan, ha nem vagyok naprakész az összes konstrukciójukból. Csak hogy legyen ellenpélda is.

grafitmacska 2007.08.15. 16:41:55

hol a kommentem? csak rosszat lehet írni? jót nem?

Dr. Trebitsch 2007.08.15. 16:54:53

Végiggondoltátok?

A behajtó cégnek azért buli megvenni tartozást, mert az adósság összegének csak bizonyos százalékát fizetik ki, a többi, amit behajtanak, a haszon. Az egy forintos tartozásért szerintetek mennyit fizethettek? 50 fillért?

Ami viszont nem vicces: mi van, ha BAR-listára lehet kerülni egy ilyen maflaság miatt???

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.15. 16:57:42

Felreertes ne essek nem azert irtam le a panszomat a biztositasal kapcsolatban mert nem szertem a R.bankot. Csak egyeszruen szerttem volna felhivni erre a figyelmet. Amugy metvagyok elegedve a bankal es az ugyfelszolgalattal. De az amerikai bankokhoz hasonlitva meg van min javitani..Foleg a dijszabasokban..

Rák Attantam 2007.08.15. 17:10:50

Ha ilyen "maflaság" miatt kerülnék BAR-listára, biztos, hogy adnék munkát egy-két ügyvédnek. Aztán a jó hírnevemet, HITELEMET ért nem anyagi kár jelentős lenne, arról gondoskodnának. :) Szóval a bankok azért figyelnek erre.
Vagy a fenti példa alapján mégsem? :/

Dr. Trebitsch 2007.08.15. 17:14:44

Rák, látod, hogy nem figyelnek. A Bar-listára kerülésről pedig nem tájékoztatnak, lehet, hogy évekkel később jössz rá, amikor hitelt szeretnél.

Lehet, hogy csak paranoiás vagyok...

Dr. Trebitsch 2007.08.15. 17:18:35

OK, remélem igazad van. De mi az összeghatár?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.08.15. 17:54:13

Ha a lejárt és meg nem fizetett tartozásod összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennáll, BAR-listára tehetnek...

Borys 2007.08.15. 17:58:16

Update:
A Madarász K. utca Madarász Viktor akar lenni a 13-an. Ezt azt hiszem kizárólag a rájfájzeneseknek kell magyaráznom.

Az 1 forint tartozásom érdekes módon nem kamatozott, így 100 év múlva is 1 forint lett volna, bármennyire is szerettem volna elérni a 2 forintot :)

Ha jól tudom BAR listába bekerülni a fizetésed bizonyos százalékát elérő tartozással lehet. Így ide sem sikerült bekerülnöm :(

Rák Attantam 2007.08.15. 18:24:07

Akit feketén foglalkoztatnak, annak 1 Ft a minimálbére...

struc 2007.08.15. 18:41:04

megjegyzés:
Akit feketén foglalkoztatnak, annak nincs minimálbére:(

rookielamer (törölt) 2007.08.15. 18:49:14

Akit feketén foglalkoztatnak, annak az ősei románok, és nem lehetnek sikeres emberek. (ellentétben az őt feketén foglalkoztatókkal)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.15. 19:47:02

ertekelem
hat az amerikai bankokhoz van mit javitani
mivel a dijszaba tulajdonkeppen zero
nulla a szamlanyitas, a szamlazaras, az ATM ha sajat bankode/ezet jo ha sok kartyad van akkor szine mindenholsz talalsz kozeli atm-et, nulla a kartyaval valo vasrlas
szoval van mit javulni, az teny

danixxl24 2007.08.15. 19:52:35

Én évek óta Raiffeisen-es vagyok. OTP-ről váltottam, havi kb.500-1000 Ft-ot spórolok igy! Tessék utánanézni a számlacsomagjaiknak, sajnálom, hogy most sokan rosszat gondolnak róla. :((

Krisztina (törölt) 2007.08.15. 20:58:52

Ertekelem! A amerikai bankokhoz kepest van mit javitani? Az amerikai bankokhoz kepest, ahol a kisasszony megkerdezte az eurorol (amit elfeledven a repteren a bankban akartam bevaltani, de mint kiderult azt az USA-ban nem lehet!!!!) hogy tessek mondani: ez penz? Ahol nem lehet ket szamla kozott elektronikusan utalni, csak ha mindket szamla a tied? Ahol az amerikai creditkartyakat nem fogadjak el? (bezzeg a Raiffeisen kartyat igen!) Akartok meg sztorikat az amerikai bankokrol, vagy ez most igy eloljaroban eleg volt? Nagyon jo kis bank az a Raiffesen, nekem soha semmi bajom nem volt veluk, kedvesek, pontosak, konnyu naluk ugyintezi.

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2007.08.15. 21:27:49

és most ezért az 1 forintért eltelefonáltál/faxoltál 2000-t :)))

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.08.15. 22:03:31

na akkor nekem is egy bankos sztori...

régi román ABN AMRO banknál volt takrék számlám, mikor megszűnt a bank, akkor átpattintottan a K&Hnak...

a K&H utána magától benyitott nekem egy folyószámlát... 6-7 évig fenyegettek, míg kb 20e mínusz gyűlt össze a számlán a havi díjakból és kamatokból. Minden évben kaptam egy fenyegetést tőlük, de csekket egyszer se küldtek :o)

tavaly írt a behajtó cég, valami építőipari kft(!!!) :DDD felhívtam a nőt és csak azt mondtam neki, mint éveken át a banknak... szeretném megkapni a számlanyitási papírok másolatát és 3 napon belül kp rendezem a tartozást... mivel életemben nem jártam K&H bankban, azóta sem(!) nem is fogok! levelezés átküld emailben, hölgy megígérte beszél a bankkal... úgy is lett! 3 hét múlva kaptam a kft-től egy email, hogy sajnálják és igazam van!

a K&H azóta is lapít, mint xar a fűben, bocsánatkérés sehol, illetve a takarékszámlámról valahogy nem jön az egyenleg :o)

lehet most én fogom őket befenyegetni párezer forint miatt egy batz papuccsal :DD

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.15. 22:16:36

Krisztina..
5 eve vannak szamlaim a kovetkezo bankoknal, Bank of America, Citizens Bank, City Bank, Century Bank. Savings accountok: www.ingdirect.com www.emigrantdirect.com, HSBC.
....
Es eddig 1 dollart nem fizettem se szamlavezetesert, se atutalasert (online bill payment), csekkel annyit fizetek amennyit akarok dijak nekul..
Bank of amerikanal lehet utalni szamlak kozott electorinikusan es INGYENES ha mindket ugyfel B.A. ugyfel.
A credit kartya nem bank fuggo..A RF. bank kartya az Visa es nem azt kerdezik, hogy milyen Bankos Kartyad van hanem, h Visa, AMEX, MCard, Discover stb..

ATM: Tranzakciok ingyenesek a sajat halozatban.
Ugyfelszolgalat hivasa: ingyenes.
Online Szamla: ingyenes.
PIN KOD CSERE: INGYENES!!! egy pin cserenek orulnek a bankok sot egyenesen kerik is az ugyfelektol hogy cserlejek a PIN-t idorol idore.. ugy tudom az RF.nel meg erre is fizetni kell..

Ami itt dragabb az a Wire transfer.. de ezt sok masfele kepen meg lehet oldani..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.15. 23:47:14

azt akartam irni amit ertekelem, es meg anyit hozzafuzok, hogy nem is tuom Krisztina honnan szerzed az infokat, nem tudom hol nem valtanak be eurot
magyarok voltak nalam nyaralni es mar elegge elkoltekeztek es ugy dontotttek bavaltanak 20000 jo magyar forintot, amit hazara tartogattak
a legelso bankban sikerult
igaz, tt azert volt kezelesi, valtasi koltseg, de hogy nem valtjak be, ugyanmar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.15. 23:52:09

ja es kedves Krisztina, lehet konnyu a Te bankodnal ugyintezni, de en az en bankjaimmal mindent interneten,
1-2 dolog van amihez be kell menni, ha jol emlekszem talan a lakcimvaltozas, de az se biztos, meg persze szamlanyitaskor
en pl. meg be nem tettem a labam a BAnk of America epuletebe es minden csekkem szamlam, depositom/jo ott kell az ATM, perszekocsibol ki sem szallva, rendben megy
es ahogy ertekelem irta cent levonasa nelkul
mert Ok tudjak, hogy jo ha naluk a penzem es igy is megeri nekik
ez a nagy titok

Krisztina (törölt) 2007.08.16. 01:00:22

Ezek a sajnalatos sajat tapasztalataim Maryland allam egyik legnagyobb varosaban, ahol tobb mint ket hetig cirkulaltattak az eurot, mire el birtak donteni, hogy penz-e es mit er. Persze lehet, hogy csak pont ezek toketlenek. Nagyon nyogvenyelosen ment az egesz ugyintezes a szamlanyitas korul, ezer kort futtattak velem (NEM illegalis bevandorlo vagyok feketemunkaval)Es mellesleg az sem nyugoz le, hogy a rettenetesen nagy kenyelemnek aldozvan mar attol is meg van kimelve az itt elo, hogy legalabb a parkolobol elsetaljon a bakautomataig.
Attol sem vagyok elgyonyorodve, hogy ha 2000$-nal nagyobb osszeget akarok felvenni keszpenzben, MINIMUM ket nappal elotte kell telefonon bejelentkezni. Ezek a csodalatos Chevy Chase bank szolgaltatasai. Hogy miert nem masik? Mert ez volt a legkozelebb es ennyi szerencsetlenkedes es benazas utan mar nem volt turelmem mashol (is) szamlat nyitni es ujra elmagyarazni, hova utaljak a fizetesemet, stb. De hat mint tudjuk, ahogy a pofonok, ugy az izlesek is...de hat van, akinek bejon az USA tempoja es mentalitasa, es van akinek nem.
Magyarorszagon hazhoz jott a Raifefisen mobil bankarja, ha nem akartam, vagy nem volt idom, be sem kellett mennem a bankba ugyintezni. Ja, es nekem a Raiffeisennel nem kellett fizetni a PIN kod csereert.

Krisztina (törölt) 2007.08.16. 01:03:24

Termeszetesen tudom, hogy a credit kartya nem bank- fuggo, mindketto visa volt, soha 1$ kesedelmes befizetesem nem volt rajtuk, tehat NEM a credit hystorival volt a baj, meg mielott valamelyik okos a szememre hanyna. Egeszen egyszeruen NEM fogadtak el szalloda foglalaskor es kesz. A Raiffeisen jo volt nekik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.16. 01:53:34

hat xar bankot fogtal ki, az tuti
nekem 3 bankkal van szamlam
es mindig minden gordulekeny hosszu evek ota
amugy ATM-et csak depositra hasznalok
casht meg ketszer ha kivettem, kartya mindenhol jo, es ingyenes minek casheljek?
nagyon ritkan an ra szukseg
de ha nem drive thrus az atm akkor nekem sem torik le a derekam
szoval a bankokkal elegedett vagyok itt maximalisan
raadasul jok a hitelkamatok, ahogy nezegetem, bar en meg nem vettem fel sosem
ha kocsit veszek cedit card alapjan barmikor mehet, 10 perc,
hazat meg nem akarok, jo nekem a rent
nekem a fura otthon a sok mindenfele kezelesi koltseg, hat naluk van a penzem, tudjak kamatoztani, akkor ne vonogassanak mar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.16. 01:56:04

ja, lepcsohazi gondolat, nana, hogy vannak kartyak amik semmit nem ernek
a major kartyak mindenhol jok, aztan a tobbi helyfuggo, most volt itt egy texasi haverom es valami discovery karyaja volt es nem volt jo egy vacsorara
jo, elovett egy masikat, az mas kerdes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.16. 01:58:03

ja hogy visa volt
hat szalodaszakmaban dolgozom, el nem tudom kepzelni miert?
itt az mehet
most rogton rendelek eked szobat barhol isa kartyaval
roomservice amnnyit akarsz
Te telleg belekaptal a bankba is a hotelbe is mit ne mondjak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.16. 02:00:08

az elobbi nem igazan ment el, szoval ha visa kartya volt es nem fogadtak el akkor Te tenyleg a homarra valo vagy, belekaptal a bankba is a hotelbe is
szallodas vagyok, ilyet meg nem is hallottam

kérdések órája 2007.08.16. 08:14:07

A Bankban sok mítingelő anglomán dzsuniormenedzser a tímben nem ér rá megreformálni a rendszert,hogy ilyen hülyeségek ne fordulhassanak elő.Miért jó ez egy banknak,hogy így blamálja magát?

Dr Kangörény 2007.08.16. 09:14:02

Baszki, legalább elismerték, hogy ők hibáztak, bla, bla, bla.
Menj az OTP-hez, ők ilyen esetben még le is basznak, hogy milyen hülye vagy.

hallja.menjeninnen · http://mutyiorszag.blogspot.com/ 2007.08.16. 13:52:33

Krisztina és a többiek!
A drive through ügyintézés nem csak a lustaság miatt van ám. Feltételezem, hogy te sem örülnél, ha pénzfelvétel után, pont azon a húsz méteren csapnának fejbe, amíg a kocsidhoz elérsz a parkolóban.
Egyszerűen csak az történt, hogy felismerték, sok rablás történik kocsiba ki-be szálláskor (akár épp a kocsit viszik így el), megoldásképp kitalálták ezeket (természetesen a drive through éttermek mintájára).
A parkoló bekamerázása ugyanis lehet, hogy megkönnyíti az elkövető lesittelését, de a súlyos agykárosodott áldozatot már nem hozza helyre (a hullát meg végképp nem támasztja fel).
Mielőtt ítélkezel egy országról, amely téged - egy idegent - befogadott, nem árt, ha megpróbálod legalább megérteni őket egy picikét.

Palkovicsné 2007.08.16. 14:39:14

Ha valakit feldob, még a jó öreg Palkovicsné is kapja az elszámolást az OT-től a régen lemondott számlája után... ráadásul a régen lemondott sms szolgáltatást is hozzácsapják minuszba...

VAlaki egy laptop-ot?

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.17. 18:05:04

Meg valami ha mar a bankoknal vagyunk es a hiteleknel. Lakast szerttem volna venni felhivtam az ING Directet (az Usaban) Egy par szemelyes adat megadasa utan ..3 perc telt el es ezt mondta az ugyfelszolgalatos: "Gratualaok a 180 ezer dollaros lakasvasarlasi hitel jova van hagyva. Mar csak lakast kell keresni.." Az egesz beszelgetes max 10 perc volt
Ezzel szemben amikor othon jartam es a CIB fiokba mentem be vagy fel ora utan egy csomag tajekoztoto/kondicioval tavoztam es azt se tudtam megmondani hogy most milyen hitel is kell nekem..

Mondanom se kell, inkabb felretettem az othon lakas vasarlast..Es ami meg erdekesebb, hogy arra jutottam a legyszerubben es legolcsobban ugy tudok othon hitelre venni lakast, ha felveszek egy jelzalog hitelt az itteni lakasomra :)

gebines 2007.08.20. 02:11:32

Miután fotóbótos hoax az egész, minek esztergálni a fingot?

Maya101 2007.08.24. 13:59:31

Olyan jó, hogy ennyi okos ember van...
1., Nem hiszek abban, hogy csak "úgy" többszöri felszólítás nélkül (hivatalosan 2 db-nak kell lennie) eladják a tartozást...számlakivonatokat valjuk be őszintén nagyon sokan odébb dobják, vagy simán egy mozdulattal kidobják. Ezek a felszólító levek is így kerülnek postázásra ezért nagyon sokan el sem olvassák mondván, hogy úgyis a számlakivonat van benne...
2., Igazatok van, hogy a BÁR-ra a mindenkoti minimálbér illetve 90 napos tartozás után kerülhetnek fel az ügyfelek, de sajnos a gyakorlatban jórészt ez nincs alkalmazva...nem egy ügyfelet jelnetett már fel a nagy zöld bank 2000.- HUF-ot meghaladó tartozás miatt! (Pár bank úgy értelmezi, hogy vagy-vagy...vagy 90 napos....vagy a minimálbér)
3., TELJESEN JOGOSNAK TARTOM, hogy követelik tőled az összeget!!! Gondoljatok már bele, hogy országos szinen hány ilyen ügyfél van és azokat megszorovza akár csak azzal az egy százassal is elég nagy összeget képezhetnek! Melyik szolgáltató tekint el akár csak "1" HUF-tól is?!?!?
4., Úgy érzem hogy elég rugalmas bankot fricskázol...de ebbe nem akarok belemenni, és azt sem akarom, hogy azt gondoljátok hogy védem a Rafit, de nem egy bankkal volt már tapasztalatom, és ők az első helyen állnak nálam megbízhatóság és rugalmasság szempontjából!

süti beállítások módosítása