Tékozló Homár

Emlékezetből büntet a rendőr

2007.08.23. 16:46 | jackyll | 254 komment
Péter kicsit meglepődött, amikor az őt igazoltató rendőr azért büntette meg a szélvédő mögött pihenő első rendszáma miatt, mert úgy emlékezett, egyszer már megbüntette hasonló ügyben, ezért visszaeső:
tegnap este belefutottam ismetelten ugyanabba a rendorbe aki kb. 2 honapja megbuntetett az elso rendszamtabla hianya miatt... a figura megismert, mondta is, hogy azert allitott meg, mert emlekszik ram, azonban a rendszam jol lathato helyen, rendesen ki volt tuzve az elso szelvedon belulre, kurvara olvashato volt, stb, azonban kozolte, hogy ez igy nagyon nem szabalyos es szoba sem johet, hogy elengedjen, hiszen milyen notorius bunozo az ilyen.

szoval kedvenc kekruhasom elkuldte a kis csicskajat feljelentest irkalni, es ezalatt elkezdett jopfizni!! kerdezoskodott, hogy mit mennyiert es hol vettem az autora, stb, tisztan latszott rajta, hogy haverkodni akar!! ezt hogyan hozta ossze? miert? kinek? most nekiall jofejkedni bazze? es elvarja, hogy enis ezt tegyem?

ez eddig nem is volna nagy kaland, a dolog erdekes resze ott kezdodik, hogy elkezdett magyarazni, hogy miert nem szereltetem a rendszamot a helyere, amire csipobol tuzeltem, hogy matricat szeretnek, de most nem allok anyagilag a helyzet magaslatan, es idom se sok van a dolog utan szaladgalni...erre nekiallt baszogatni, hogy nehogymar megmagyarazzam, hogy nincsen penzem megcsinaltatni, amikor angel-eyes-es lampara telik, meg duborog a melylada....ize, mi a szar koze van az anyagi helyzetemhez? miert tartozom magyarazattal egy hatalommanias kis csiranak akinek az oviban elvettek a kakaojat, es bosszubol rendornek allt, es most osztja a sajat igazat?

elkezdte megmagyarazni, hogy amerikaban bezzeg ha hasonlo korulmenyek kozott ismetelt szabalysertesen kapnak, rogton felnegyelnek (szoszerint ezt mondta), de valahogy nehezen tudtam ejjel egy orakor parhuzamot vonni a budakalaszi kis torteto cedulaosztogato fakabat, meg egy franko amerikai zsaru kozott, igy nem fogtam bele a vitaba, hogy vajon nalunk miert nincsen tisztelete/tekintelye a kollegainak...

a tortenethez hozzatartozik, hogy mindig udvariasan kiszallok, magazom oket megha fiatalabbak is nalam, egeszen addig amig ugyerzem, hogy o is hasonlokeppen kezel... siman lehet, hogy csak az bokte a szemet, hogy nekem egy szep kis hondam van, neki meg a tetves ceges baszom-boszme-terepjaroban kell feszitenie  :) nemertem miert vesznek fel hatalmi manias figurakat, biztos nincs penz pszihologusra, ill. elegge megcsappana a letszam.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenius 2007.08.24. 14:04:26

Zwei: azert, mert ugy nem lenne olyan jasszolos a vas a haverok meg a garek elott :)

Zsorzs 2007.08.24. 14:32:40

"pszihologusra" - Grétsy László forog a sírjában, pedig még meg sem halt

RAptor 2007.08.24. 14:36:07

Péter,ez se a te napod..

userina80 2007.08.24. 14:58:11

sejtem az intézkedő közeg kilétét...
meg kell jegyezzem, nem a hondára indul...sőt! még csak nem is a négykereküekre bukik ;-) motorozik és csak serifnek hívják Budakalászon.

egyébként hibátlan
korrekt intézkedés jellemzi

kedves Hondásnincspénzemmatricásrendszámra, a hiba a Te készülékedben van ;-)

Professzor A 2007.08.24. 15:16:21

Na az ilyen seggracok miatt van magyarisztán...sok álszent fasz. Itt mindenki olyan okos...hogy nem is értem hogy bírja L mindet a server.
NEM A HONDÁS PÉTER VAGYOK!!!
Rendőr is a amerikára hivat kozott...akkor ilyenkor mi van? itt vagy mindenki rendőr...vagy egyszerűen paraszt.
Mennyi itt az átlag életkor?! 80?! Tipikus magyarok vagytok nem melléálltok a másiknak hanem még egyett tapostok rajta! Gratula! Ennyit az itt commentelőkről.

userina80 2007.08.24. 15:18:45

Hondás, szerintem Budakalászt kerüld el egy időre... :-D

userina80 2007.08.24. 15:22:30

Combi klassz a videó (www.youtube.com/watch?v=zXhwvfuLtFA)
ezt kellene kis hazánkban is alkalmazni!

igencsak megváltozna a morál ;)

userina80 2007.08.24. 15:33:15

Prof,

azt nem mondod, hogy te a
Hondásnak adsz igazat :-D Ember, a Te és a hozzád hasonlók miatt tartunk itt ahol!
Tudod mit, vegyetek Honda helyett lovaskocsit meg egy pacit mellé, arra nem kell rendszám, s a fenttartása is kedvezőbb :D LOL

Professzor A 2007.08.24. 15:43:11

Lmondom nekemis az ablakba van a rendszámom, kartonból kivágva és filcel megrajzolva, mert valami fasz paraszt, lelopta a rendszámot...de csak az elsőt :D na annak is csak annyi esze volt mint neketek...rendőrség meg nem töri magát hogy megoldódjon a problémám...szóval...ennyi...egszer állítotak meg vele,de Lengedtek. ez volt Korrekt rendőri intézkedés.

zenius 2007.08.24. 15:47:26

Honnan tudod mire hivatkozott a rendor? Ott voltal?

Lehet nem mindenki olyan agyigyopar meg beleszarok mindenbe hozzallasu, mint Ti H-sok altalaban vagytok (tisztelet a kivetelnek)

Ez a kep fent a Peter ottojarol keszult?

soleona (törölt) 2007.08.24. 16:02:57

Tetszett Hondatuningparsztpéter írása. Alig várom a hasonló szupi beszámolókat, pár ötlet:
-Az a szemét Tisztiorvosi felügyelet nem bezáratta a balatoni éttermemet? Pedig Párizsban is vannak a konyhában patkányok! Még főznek is, láttam! Ezek meg csak aludtak a sarokban!
-A rohadt Apeh nem feljelentett a bíróságon? Most mi az a 12 millárdos áfa-csalás? Máshol még számlát sem kell adni, ott van például Mongólia! Számlagyár, phű, csak irigyek a fullextrás audia8amra!
-Mi az hogy a Munkaügyi főfelügyelet elkapta a 40 illegális munkásomat? Mi az hogy bírásg? Meg per? MIért, például Csádban sem jelentünk be mindenkit! Anyádat, mert neked nem telik a Seselszigetre, mi?

Ja és Professzor A tessék szépen megvédeni minden nagypofájú büdös bunkót aki szarik arra amit törvénynek hívnak. És remélem naponta fogja a TE utadat keresztezni az összes, csak hogy jól érezd magad, s hogy továbbra is teljes mellszélességgel kiállj mellettük...

zenius 2007.08.24. 16:04:19

Profresszor A, a rendszamlopasrol viszont kapsz jegyzokonyvet, ha bejelented, van nyoma az esetnek, es 1db potrendszamot viszont lehet gyartatni par lepeodert.
Ezt a jegyzokonyv peldanyt intezkedeskor meg elfogadjak szerintem, es nem fognak csesztetni, mint Peterket, aki csak frenkizesbol tette oda, mert latta, hogy az ugy meno, ugy a raj

Persze megint egyszerubb arcolni, hogy nehogyma' csinaltassak, a renderseg talalja meg vhol egy x=93000km^2 teruleten a dzsindzsasban.

Rák Attantam 2007.08.24. 16:15:44

Egy esetben lehet első rendszám nélkül közlekedni Magyarországon: ha külföldi az autó, mégpedig olyan külföldről jött, ahol szabályos az egyrendszámos móka. Persze ez sem az idők végezetéig oké, hanem amíg a tartózkodási engedély le nem jár.

Egy nagyon közeli rokonom egyszer hozatott egy Jeep-et Floridából. Ott pl. nem kell előre rendszám. Nem is volt rajta, csak hátul. Ráadásul egy exportrendszám, amit ugye a helyi forgalomba helyezés után vissza kell adni az ottani kereskedőnek, mert csak.
A lényeg, hogy kb. egy hétig ezzel járt és még tilosban is közlekedett a fate...ööö rokon Szegeden. Természetesen rendőr arrajár, megállít, jónapot. Külföldinek tetszik lenni az úrnak? (Választ meg sem várva:) mert akkor rossz felé tetszik menni, hová szeretne eljutni? (Ide meg ide) Rendben, itt jobbra, ott balra, kicsit egyenesen és már ott is van. (Köszönöm) Kérem, a viszont látásra! Tiszteleg, magát kocsibavágva elporzik.
No bünti, no bosszúság. Ilyen is van. Illetve volt. :)

Rák Attantam 2007.08.24. 16:18:31

Ja, és akkortájt tombolt ez az országimázsizé. Lehet, hogy ennek is volt köszönhető a rendőrök korrumpálás nélküli barátságos viselkedése a "külföldiekkel". :)))

Professzor A 2007.08.24. 16:46:55

Engem nem zavarnak azok akiknek elöl nincs rendszámuk, amerikaiak hülyék...amúgy csak logikával...ha valaki gyors hajt azt úgy is csak hátulról látod...tükörben meg fel írni rendszámot nem könnyű, ha csak nincs segéd. Amúgy ha a paraszt rosszul parkol vagy csinál akármit, kocsi hátulján is meglehet nézni a számokat...szóval első rendszám felesleges plusz, de ha valaki meg mondja mért oylan egetően fontos előre a rendszám, azt érdeklődve hallgatom...vagyis olvasom.

sheriff 2007.08.24. 16:50:34

Üdvözletem mindenkinek. X.Y. r. tzls. vagyok és a fenti eset az én intézkedésemet kritizálja. ( Elnézést kérek, nem az intézkedés miatt, hanem a fönökeim miatt nem vállalom a nevemet )
"Kedves" szabálysértő úr az intézkedés taglalásában az alábbiaktól tér el a valóságtól:
A rendszám felhelyezésének helyét pontosan meghatározza az idevágó jogszabály. Az ablak mögött elhelyeztt frsz. nem felel meg ezen jogszabályi előírásoknak. Főleg nem egy sportautón, ahol a frsz. leszedésenek oka általában a trafipax mérőműszer sikeres használatának megakadályozása.
Tehát észleltem a szabálysrtést és utánafordoltam nevezett személynek. Megállásra intettem ki, melynek eleget tett. Az intézkedés során a forgalmi engedélyben találtam egy a fenti szabálysértésért és biztonsági öv használatának elmulasztásáért kirott 5000 Ft-os bírságot. Ekkor megkérdeztem az úriembert, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Erre közölte, hogy matrica rendszámot szeretne, csak nincs rá pénze.Ekkor még javaslatokat is tettem, hogy hová forduljon az ügyintézés megkönnyitése végett.
Itt megjegyezném, hogy az elöző esetben NEM én büntettem meg, tehát ezen irányú kijelentése TÉVES!
Ekkor közöltem, hogy figylembe véve anyagi helyzetét, a bírságot mindössze 2000 Ft-ban állapitotm meg. Utasítottam a beosztottamat ( NEM CSICSKÁMAT ), hogy az úr részére a bírságot töltse ki. Ezen idő alatt valóban megdicsértem az úr szgk-ját, mivel az valóban szép tunningoláson esett keresztül. Nem óhajtottam haverkodni, de véleményem szerint, nem kell mogorva, szótlan rendőrnek lennem, sőt úgy véltem, hogy az intézkedés alá vont örül, ha a rendőr nem egy tárgyként kezeli, hanem igyekszik felé normális, barátságos stílussal közeledni.
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést.
Megjegyezném még azt, hogy általában a szerint állapitom meg a bírság összegét, hogy egy állampolgár hogy viselkedik az intézkedés alatt. A "tisztelt "?! úriember roppantul simulékony és udvarias volt, ám mint kiderült ez csak a büntetés minimalizálásának érdekében történt.
Tisztelt uram! Nagyon sajnálom, hogy igyekeztem Önnel korrekt lenni, és nem jelentős anyagi terhet róni Önre. Igérem ez többé nem fordul elő!

2007.08.24. 17:00:05

Kedves Törzszászlós Úr! (így kell írni, vagy kötőjellel...?)

Ha végigolvassa a kommenteket, látni fogja, hogy az olvasók 90%-a Önnek ad igazat.

Pár dolgot tennék hozzá:

1. ÍGY TOVÁBB!
2. Legközelebb - visszaesőként - 20000.-re büntesse az ilyet, ne 2-re, mert nem véletlenül nincs rajta rendszám, hanem pontosan az Ön által írottak miatt (trafi elkerülése).
3. Ha valaki anyagi helyzetére hivatkozik, és ezt a bírság kiszabásakor (különösen egy tuningolt sportautó tulajdonosaként) figyelembe veszi mint enyhítő tényezőt, nem annyira szerencsés, ezért mernek az ilyen "úrvezetők" bármit megcsinálni.

Rák Attantam 2007.08.24. 17:05:36

Tzls. úr! Így már árnyaltabb a kép. Köszönjük!
Kétezer forintot fizetett a hondáscsávó a sárjáért és még idetolta magát puffogni? Most csak én háborodtam fel ennyire és ez a normál, a trendi viselkedés? Bexarás... :(

ave 2007.08.24. 17:10:45

Mekkora egy marha vagy, mar bocs, hogy ezt ide bekuldted.

Tok evidens, hogy teljesen szabalytalan vagy, megerdemelted a buntit.

Professzor A 2007.08.24. 17:12:17

Ez korrekt X.Y. tzls úrtól! Amúgy mér nem mérnek hátulról...úgy tudom ezek a ketyerék arra is képesek...vagy nem?...és akkor nem lenne iylenből vita hogy van vagy nincs elöl rendszám...tuning vas úgy néz ki jól ha nincs...
1, Zwei ne nyaljál...te kis eminens!
2, ZWEI NE NYALJÁL BA+.
3, Zwei csak azért nyal hogy elnézőbbek legyenek a rendőrök vele. :P
4 ZWEI MÉRT NYALSZ?!

Professzor A 2007.08.24. 17:16:21

Amúgy 2000 Ftért pattogni ősi román szokás...ezt tudom én is inkább oltom. De ennek elennére én akkor se bántanám az elöl nincs rendszámosokat...amúgy 2000Ft ha még 20000ról lett volna szó megérteném.

Rák Attantam 2007.08.24. 17:20:35

A tuning vas rendszám nélkül menjen kiállításra (utánfutón).

A rendszám nélkül kocsikázástól már csak egy lépés, hogy visszakettőpadlógáz elhúzzon a rendőr mellett, amikor az megállásra szólítja fel.

Ha fosik a trafitól, ne matricarendszámra gyúrjon, hanem radardetektorra meg lézerblokkolóra. (Radarblokkoló tilos!) Vagy trolijegyre, mert azok is nyomják neki rendesen, a sebességélmény meglenne ócsójé.

TaZ 2007.08.24. 17:22:10

Ez a level nekem akkora kamunak tunik, mint ide Lachaza (ami kurva messze van innen), de ne legyen igazam.

A masik dolog meg, hogy miert van joga a rendornek merlegelni a birsag osszeget? Miert van kulonbseg akozott, hogy en nem kotom be magamat/hajtok gyorsan/akarmi vagy a szomszedom? Ugyanolyan szabalysertes... Ebbol a szempontbol igen jo az angol/amerikai rendszer, ahol kapsz egy cedulat, aztan majd a biro eldonti.

Professzor A 2007.08.24. 17:32:32

Hangsúlyozom az amerikaiak, hülyék buták és sorolhatnám. De egykét dolog jobban meg van oldva...ezek a megoldások nem pénzbe kerülnének hanem csak egy elfogadásba. Helyi bírság hülyeség mint a rendszám előre.:D

The Good Boy 2007.08.24. 17:35:53

T TaZ 2007.08.24. 17:22:10

Én úgy gondolom, hogy a rendőr mérlegelési joga nem sokáig marad, figyelemmel, hogy egyre több EU országban már a rendőr részére meg van határozva, hogy mely szabálysértés mennyi €-ba fáj. Tudomásom szerint pl. a cseheknél vagy a szlovákoknál is be vezették, vagy most vezetik ezt be (osztrákéknál már egy ideje igy van tudomásom szerint).
Szerintem meg amúgy legyen joga eldönteni a rendőrnek a helyszinen, hogy pl. egy, trabantban 3 gyerekét a hátsó sorban utaztató édesanya, aki belátja a szabálysértését, megbánó és normálisan viselkedik az intézkedés során, ne kapja ugyanazt a bírságot, mint az a suttyó, aki szarik rá, mit mond a rendőr, veri magát az intézkedés során és látszik rajta, hogy legközelebb is sz*rik majd a szabályokra a papa által kapot bömös kormánya mögött.
A tzls. kommentjéről meg annyit, hogy egy ilyen hozzászólás többet használ a rendőrők pozitiv megitélésén, mint Garamvölgyi "ő"-zése, és hebegése-habogása úgy általában. Szerintem

Józan paraszt (törölt) 2007.08.24. 17:55:46

Petike öccse is útnak indult :)

Első rendszámról nincs info...

inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-144141

zenius 2007.08.24. 18:08:04

Szerintem azert mert az USA 50 allamabol pl 1-ben van vmi huha, es az teccik itt 10000-bol 1-nek, az egy dolog. Pl az USA tobb allamaban is lehet fegyvert tartani.
Ezt is be kene vezetni ennyi erovel nem? Ja meg van halalbunti is villamos szekkel.

Tzsl ur, frankon megaszondta a konkretot. Legkozelebb nyittassa fel a geptetot is, mert ha ez a fenti kep az illeto ottojarol keszult es az ott egy intercooler, akkor mehet is szigoritott KPM-s muszakira, azt ott jopofizhat meg hivatkozhat a rossz anyagi helyzetere, nem hiszem a nem eppen filleres koltsegu turbositast barhol atengedik muszakin, azaz van-e atalakitasi engedelye ra.

Ugy gondolom, akinek ma magyarorszagon valoban rossz az anyagi helyzete annak nem ekkora erteku autoja van, vagy egyatalan nincs is autoja. Meg plane nem pakol be intercoolert csak ugy a semmiert. Egy komplett rendszer amihez az kell, az van vagy 3-400k
Ennyit a rossz anyagi helyzetrol.

Peterke meg jobb, ha eladja ezt az autot vagy atfujatja es rak ra uj rendszamot :)

Gondolom amikor bekuldte ezt ide, mar latta lelki szemei elott a hozzaszolasokat, hogy:
mi!? a kocsogje meg mert buntetni?
a gyokerje, mit kepzel?!
rohadjon kette, rendorallam!
stb...
Aztan most meg visszanyalt a fagyi elege erosen :D

Angéla 2007.08.24. 18:24:17

Tzls. úr, teljesen rendben a dolog, bár a 2000 Ft szerintem is kevés :)
A legtöbb itt hozzászóló - köztük én is - nem lett volna képes ilyen korrektül és higgadtan eljárni és legszivesebben Péter homlokára szegecselte volna a rendszámot.

luvnyaevagy 2007.08.24. 18:31:17

Hülye balfasz, neked áll itt feljebb, ahelyett, hogy kicsit elgondolkodnál magadon!

A tzls-nak üzenem, hogy az ilyet nem 2000 forintra kell büntetni. Le van szarva, hogy nincs pénze, másnál számít? Járjon akkor busszal, vagy tegye fel a rendszámtáblát.

2007.08.24. 18:43:39

Professzor A, te az életben nem mosod le magadról, hogy te vagy "Péter"...

Egyébként meg hihetetlenül tudnak
irritálni a "Péter"-hez (és hozzád) hasonló kis csírák, akik gond nélkül parkolnak le a Körúton a kocsisor _mellett_, "csak beugrottam cigiér', bazzeg, most mit vagytok oda, öt perc az egész", akik kilencvennel előznek a szembeoldalon a Váci úton, szó nélkül beállnak a kanyarodósávból a várakozó kocsisor elé, mer' nekik szabad... Aztán csodálkoznak, ha a tizenötéves agyontuningolt (mármint optikailag...) csodaverda összetörik alattuk, persze azért a karambol során pár embert magukkal visznek.

B+ értsd már meg, hogy ha a jogszabály szerint kell az a kiba rendszám előre, akkor NEM érdemes jártatni a pofádat, hogy de minek az oda, jó az anélkül is, mér' nem mérnek hátulról, mert úgyis te húzod a rövidebbet? És ráadásul jogosan húzod?

Bunkó Béla 2007.08.24. 18:50:11

"sheriff 2007.08.24. 16:50:34
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést."

Véleményem szerint KAPD BE Hondás köcsög Péter, csíra ősromán tajparaszt.

stichus 2007.08.24. 18:51:01

karton rendszám? egyedi azonosítójel meghamisítása? ejj-ejj

Castleon 2007.08.24. 19:52:41

Persze, amikor majd télen felcsavarodik 160-nál egy fára, akkor meg "nincsen pénzem téli gumira és acél felnire wazzzeg"! :D

Rák Attantam 2007.08.24. 20:28:41

Szóval kegyelemdöfésnek itt egy photo...

Péter, szépen írjál a matricarendszám igénylőlapjára, mert különben ez lesz:

server5.pictiger.com/img/1285883/cars-and-motors/fasza---1.php

(Tényleg, tudsz írni? Úgy értem kézzel.) :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.08.24. 20:38:33

csak az elejét olvastam el, de az is pont elég volt...

nem a rendőr a "csíra", hanem te komám!

ha akkora HMCS lennél, akkor fel mernéd tenni a rendszámot! csakhogy fusol a traffipaxoktól és nem mered magad vállalni!

hogy atrica rendszámot akarsz, meg elég szar és lejárt duma...

az a baj, hogy az ilyen "csírák" törik az autót állanóan és veszélyeztetik a többi közlekedő életét

uff beszéltem

soos 2007.08.24. 21:14:11

Köszönöm a megtisztelő csicska jelzőt, de nem érzem magam annak.
De ahogy látom nem csak én érzem így ezt.

Csabesz2000 2007.08.24. 21:22:48

jó ez a kép.
Péter, Péter...

Rák Attantam 2007.08.24. 21:29:37

Mivel előbb volt már kegyelemdöfés részemről, ezért innentől kezdve ez már hullagyalázás. Majd egyszer még megbűnhődöm érte, de addig is:

(Aki nem bírja, ugorgyon!)

-------------------------------

F4sza csávó-e vagyok?

Padlón a gázpedál, döngetek ezerrel
Beint a rendőrbá, jobb kézzel, lezserrel!
Nyomom a féket is, meg kéne már állni
Számolok, ez nekem mennyibe fog fájni?

Tudom, hogy mit sasol, a rendszámot nézi
Ami innen bentről, az ablak mögül néz ki.
Megvan már mit mondok: "Matricára gyűjtök!"
Érzem, hogy beveszi a nyakán a sült tök.

"Figyelj ide öreg, megfázott tán szegény,
Hogy a rendszám bent van s nem itt kint a helyén?"
Vicces a fakabát de nem tetszik a szöveg
Nyomom hát a matricást meg "engedj el, öreg"!

Nem jön be a dumám, levesz kétezerre
Jogtalan az egész, le lettem teperve!
Rendőrállam! Diktatúra! Mi a franc van itten?
Rendszámtalan embernek már semmi joga sincsen?

Beírom az internetre, terjedjen a híre
Hogy alázza az autóst a rend bősz őre!
Megállít, megbüntet s ezt jópofizva teszi?
Ledarálják a Homárba, több se kell majd neki!

Én leszek a f4sza csávó, jön a sok gratula
Hogy lettem én e helyzetnek kétségtelen ura!
Hisz rendszám nélkül döngetek, csakúgy mint a nagyok
S mindeközben nem is sejtem, milyen bunkó vagyok...

---------------------------

Bocs.

The Good Boy 2007.08.24. 21:46:53

T Depoman 2007.08.24. 17:55:46

"inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-144141"

Ha a buzukinak jó a pr csapata, akkor ez a törtszürke szinű autó lesz a leendő reklámkampányuk "arca". Km óra 120 km/h-nál áll, és ekkora ütközés után kiszállt (kiszedték élve) a kiscsávót. Na EuroNCAP, meg a fanyalgók. Még hogy a buzuki nem biztonságos autó. MuHaHa Mondjuk az élettér nem is felnött méretű maradt.
Remélem a gyerköc, ha felépül, akkor apucitól a 17. szülinapra kap egy tuningolt Hondát első rendszám nélkül, letépett ajtóval :-) Az ilyen kamikázéknak ez való.:-(
u.i.: egyébként jobbulást és teljes felépülést neki!

Józan paraszt (törölt) 2007.08.24. 22:19:52

The Good Boy

Köszönöm a figyelmet :)

Nyálkás Compó 2007.08.24. 22:45:51

Mire számítottál Petikém, hogy a zsaru összebassza a bokáját, hogy milyen fasza, bátor gyerek vagy a szép kocsiddal, mert rendszám nélkül bírsz virítani? Netán mozgássérült vagy, és nem bírsz lehajolni a kb 300 Ft-os keretet felszerelni? A rend lojális őre inkább csavarta volna a hátadra a pusztulatodat.
Mellesleg örülnél, ha képen lévő kocsi a tiéd lenne, csak nem ugrassz át az USA-ba fényképezgetni.

nyekk 2007.08.24. 22:46:01

Akik leszerelik az első rendszámot, jellemzően ámokfutó nagyarcú idegbetg kis pöcsök (lásd: Császár Előd) Leszerelném mindnek az első arcát, meg az első tökét.

törvényenkívüli 2007.08.24. 22:50:00

"franko amerikai zsaru" :DDDDDDDD
tíjé húkeren nevelkedtél, mi?

whizzzzkid 2007.08.24. 22:52:48

Peter, itt mindenki csak cseszeget teged. Megmondom mi a helyes megoldas: jarj labbusszal!

Arra nem kell berlet, bar ugyse vennel...

Apucika 2007.08.25. 00:38:47

Üdv. sheriff!

Remélem, ha ismét találkozol a T. intézkedés alá vont szabálysértő személlyel azonnal fel fogod jelenteni! Semmi figyelmeztetés, semmi helyszíni birság. Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy a legkisebb mértékben is elnéző legyen vele az intézkedő rendőr. Udvariasan, de határozottan (semmi bizalmaskodás!) eljárni a törvényben leírtak szerint, megjegyezve a feljelentésben azt a tényt is, hogy már kétszer intézkedtél vele. Lehet ha „kapirgálsz” még egy kicsit más szabálysértés is lett volna a T. állampolgár füle mögött. Remélem, jelzed a kollegáidnak is, hogy figyeljenek már oda az úriemberre nehogy úgy járjanak mint Te, de szerintem mindenképp jól jöttél ki a dologból!

Az, hogy fel merted vállalni (természetesen név nélkül), hogy Te intézkedtél a fickóval, az egy vagány dolog! Csak így tovább!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 04:10:36

ez eleg baj Rak ha igy van, hogy akkor nem kotelezo roton, mert ha a floridai ismerosod mondjuk New Yorkba ment volna akkor mar jo elore kenytelen lett volna megvenni elore is
brezony

Kifordított kacagány 2007.08.25. 09:15:59

az egészben csak az a szomorú, hogy a rend igen tisztelt őre, aki eddig(valószínűleg más esetben is, nem csak itt) példásan és korrektül végezte a munkáját, péterke nem várt és méltatlan viselkedése miatt egész biztosan elkeseredett kissé és a jövőben önkéntelenül is kevésbé lesz elnéző másokkal szemben, akik esetleg jobban megérdemelnék azt. főleg, hogy még néhányan oltogatjuk is, hogy ne legyen elnéző és keményen büntessen. szokás szerint egy idióta hülyeségét mások fogják megfizetni.

The Good Boy: ahogy a képeket elnézem, egy kicsivel nagyobb ember már nem biztos, hogy elkerülte volna a hullazsákot.
azon kívül a motor sem maradt a helyén, miből gondolod, hogy a km óra mutatója igen?:)

Rák Attantam 2007.08.25. 09:54:58

Hú, hagyma, félreértés-hegyek vannak... Megpróbálom odébblapátolni neked:

Szóval, floridai rokonom nincs. Viszont floridai az autókereskedő, akitől a járgány lett véve. A járművön floridai export rendszám volt, mert gondolom saját lábán hajózták be. Mikor megérkezett Európába, így tette meg az utat Hamburgból Magyarországra is. Miközben a "honosítás" zajlott (1 hét), addig a nagyon közeli rokonom járt az egyrendszámtáblás kocsival MAGYARORSZÁGON, legálisan, engedélyek alapján. Ezek szerint New Yorkba már nem jutott volna el vele élve... :)

Az, hogy Amerikában ha kimoccansz pl. Floridából és ezért máris meg kell venned a másik rendszámot, mégha pár napot kirándulsz is egy másik államban, az már csak egy az ott "szokásos" ésszerűtlen és furcsa dolgok között. Ezek miatt mondják egyébként, hogy az amerikaiak "hülyék". Nem hülyék, csak nekünk, így sokezer mérföldre tőlük egyes dolgaik eléggé "érdekesnek" tűnnek.
Persze vannak olyan dolgok is, amiket boldogan és azonnal átvennénk tőlük mi is! :D

userina80 2007.08.25. 10:28:07

Kedves K.Kacagány,

a korábban említett kollega nem tisztje, hogy általánosítson, ezért a továbbiakban a töle elvárt leghumánusabb módon fog eljárni, intézkedni azok ellen akiket igazoltat majd.
Remélhetőleg ;)

egy lányzó 2007.08.25. 10:55:11

Olvastam itt pár előítéletet a tuning autó sofőrökkel szemben... Szerintem nem az számít, ki milyen autóval közlekedik, hanem az, hogy mennyire tartja be a szabályokat. Az pedig gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a nem tuning autósok is tudnak ugyanannyira seggfejek lenni:)

Egy másik esetet mesélnék el. Van egy ismerősöm, elkapták ittas vezetésért. Teljesen JOGOSAN elvették a jogosítványát 2 hónapra, és nem kevés pénzbüntetést is kapott. Az eset után 1 évvel egy 4-es kereszteződésnél a sárgán hajtott át, a rá merőleges úton a pirosnál pedig egy rendőr várakozott. A rendőr utánafordult, leintette, majd meg akarta büntetni, mert átment a piroson. Kérdem én, a rendőr honnan látja oldalról, hogy a jobbról érkező milyen színű lámpán ment át.... nos ismerősöm nem fogadta el a bírságot, mert nem érezte jogosnak (habár így utólag belegondolva jobban tette volna... ő sem makulátlan.. nem is ennek bizonyítása a célom). Feljelentés, bírósági tárgyalás. A lámpa fázisidőtervének és programjai működésének megtudakolásával simán el lehetett volna intézni az esetet.. de erre valahogy nem került sor. Természeseten a büntetést megkapta... de akkor is.. ez milyen már????? Hány ember megy át az éppen sárgára váltó lámpán, csak mert nem akar hatalmasat fékezni? Szerintem ennél nagyobb szabálysértésekkel kellene foglalkoznia a rendőröknek... de szerintem ez az adott rendőr személyétől is erősen függ...
Egyszóval ezzel csak azt szerettem volna elmondani, hogy senki sem makulátlan, és kár ezen az egészen rágódni. Amúgy is, annak van joga bírálni a másikat, aki még soha életében egy szabálysértést sem követett el....

nonok 2007.08.25. 10:57:16

Az ország szégyene és balkáni – bár lassan ez a jelző is alaptalan földicséréssé válik hazánkban – állapotaink reklámja a sok rendszám nélkül rohangáló f@szjancsi.
Ezzel együtt nyilván lehetnek esetek, amikor valakinek tényleg elveszik (ellopják) a rendszámát, (én is jártam már így), de akkor első dolga átmeneti megoldást keresni. Magam például nyomtattam egyet és kiragasztottam az eredeti helyére. Persze itt jön az a gond, hogy a cuclista diktatúra nyomait szemléletében őrző rendőr meg hatósági tekintélyét érzi sértve, ha én „gyártom le” a rendszámomat, akár átmenetileg is. Emlékezzünk csak, micsoda országos kampány kerekedett az Európai uniós jelzés kék gömböcét rendszámára matricázó – egyébként tényleg bunkócska – tulajok ellen. Merthogy „bűncselekmény” követnek el a „hatósági jelzés” megváltoztatásával. Ami lehet, hogy szó szerint igaz, csak éppen megbénul az ország, ha a szabályokat mérlegelés nélkül kérjük számon. (PL.: „hatósági jelzést változtatok meg”, ha sáros úton autózva a hátsó rendszám „C” betűjéből egy sárpacnival „O” betűt „csinálok”. Tehát sáros úton autózni bűncselekmény... Jó lenne elgondolkozni, miért van a rendőrség emblémájában éppen mérleg!)
Az is röhejes persze, amikor azt nyilatkozzák, hogy a rendőrségen gondolkoznak a rendszám nélkül rohangáló járművek problémájának megoldásán. Ez úgy kb. két éve volt. Az a „megoldás”, ami a „Járművet oda szíveskedjék leállítani, és ott is hagyni, amíg nem lesz rendszám rajta!” című mondat formájában az eljáró rendőrtől kellene, hogy elhangozzék, azóta sem merült fel.
Az olyan esetek meg, igazán könnyedén kiszűrhetőek, ahol valóban vétlen a tulaj, csak jó szándék kell hozzá! Itt akár az emlékezet is szóba jöhet, bizony! Egy kisebb településen miért ne lehetne elvárni azt a – rendőr jó szándékára – alapozott menetet, hogy először csak barátilag figyelmeztet, majd egy idő múlva, emlékezve az illető bűnére, büntet, ha valaki visszaél a jó szándékkal. Nagyobb településen, sőt országosan is alkalmazható lenne egy olyan rendszer, amelybe naprakészen bekerülhetnének a figyelmeztetések. A netezésre alkalmas mobilok korában egy gyors rendszerrel megoldható lenne, hogy a rendőr már az előtt, hogy megállítaná az autóst, készen álljon a mondattal: „Önt ezért már figyelmeztették két hete.”

Rák Attantam 2007.08.25. 11:45:53

nonok 2007.08.25. 10:57:16
"...Jó lenne elgondolkozni, miért van a rendőrség emblémájában éppen mérleg!..."

Ez jó! :)
Sokuk tényleg úgy viselkedik, mintha koponya meg lábszárcsontok lennének abban az emblémában.

De azért ez szerencsére nem minden rendőrre igaz, lásd a fent megszólalót.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.25. 13:46:22

sheriff: Egy rendőr ne hagyja magát megvezetni. Nincs pénz matricarendszámra? Kérem szépen, ha előbb veszel rendszámot, utána lámpát, nem büntetnek meg.

Ha az egyéni szórakozást a közúti közlekedés szabályai fölé helyezi egy autós, az nem éppen szerencsés eset, és ez is egy mentalitás része.

Nagyon sokan szeretik a teningolt autókat, ez sok szempontból helyes is. Csak el kell dönteni mi a fontos, mit és hogyan képzelsz el. Közúton is szeretnéd használni, a szabályoknak ilyenkor meg kell felelni, vagy csak pályán, de erősebb, szebb, jobb legyen. Matrica előbb vagy lámpa. Felelősen kell dönteni és vállalni a következményeket.

Megkérdezem, ha bárki nem egy tuningolt géppel megy, nincs pénze tuningra, de nem panaszkodik akkor miért fizessen többet, mint egy hisztis, visszaeső tuningbűvész akinek tuningra van pénze, arra, hogy betartsa a szabályokat egyszerűen nem szánta rá a pénzt, hátul volt a fontossági sorrendben?

iurko 2007.08.25. 14:57:51

Petike vannak bizonyos szabályok, amit a Hondásnak, a Trabantosnak és minden más Hozzád hasonló autósnak kötelessége betartani. Különösen ha már egyszer figyelmeztettek a rendszám helytelen feltűntetésére.

Mivel roppant felnőttnek képzeled magad, akkor ideje lenne felállítanod egy preferencia sorrendet! A rendszám helyes módon történő felszerelését előírja az általad régen elfelejtett KRESZ. Senkit sem érdekel az anyagi helyzeted, de ha erre nem vagy hajlandó áldozni, akkor ne vegyél részt a közúti forgalomban. A Hondádat pedig senki sem irigyli, csak a böszmeségtől azt sem vagy hajlandó belátni, ha egy pitiáner autótolvaj elkötné a verdádat, akkor a rend őre mi alapján adná ki a körözést?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 18:31:25

Rak
nem kellett betaplalnod en ertettem
a felutesem az volt, hogy a kereskedo/ ha mar nem rokon, azt elneztem/ tegyen ra egy elso tablat is
vagis a megrendelo kerje
igen, nekem a egesz storyban az volt a fra, hogy magyarorszagon lehet furikazni 1 rendszammal de ha en innen fel akarok menni mondjuk New Yorka, akkor legeloszor is nem engedelyeket kerk, meg nem kesobb intezkedek, hanem veszek elore is egy tablat
amugy felreertesek elkerulese vegett: emlekeim szerint olyan 20 allamba nem kell elore a tobbiben kell
szoval ertjuk mi egymast, csak en ha magyar hatosag lennek szarnek ra, hozza be 2 rendszammal
a lehetosege megvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 18:40:36

egy leanyzo
lehet latni oldalrol, de onnan is lehet tdni ha nekem mar piros-sarga es zold es akkor rombol at valaki
amugy en nem tudom mennyire volt sargas-piros, de rrol is van amerikas tortenetem
akit nem erdekel az hajtson
baszott nagy forgalom nagy camion elottem, keresztezodes, hat nem nagon lattam a lampat a szekrenyol, gondoltam atcsuszok vele, mikor mar lattam akkor telleg gazos volt/raadasul itt piros-sarga sincs, rogton zold, mert ugye a buta amcsik automataval jarnak/
szoval persze hogy sheriff a jobb oldali lampanal
szirena fel megallok, szokasos procedura, elismerem, elmondom miert
megerti, aztan ad egy 100 dollaros tickettet es aszongya, legkozelebb figyelj jobban mert veletlenul oldalrol neked mennek es a baratod/O ult mellettem/ meghal kapsz 25 evet, az meg itt nem leanyalom
aztan bekeben tavoztunk
dogoljek meg azota telleg inkabb hatrabb csuszok a camiontol lampanal es nem a 100 dollar miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 19:03:49

ja amugy a rendszamra visszaterve itt is elhozhatod a kocsit a kereskedottol, ugy hog nincs rendszamod, ad egy papirrendszamot amit felragasztassza a hatso ablakra, azon rajta van meddig jo, asszem 1 honap/ addig csak az van a kocsin egy papir hatul
de ha a datum lejar, akkor magyarazhatsz, hogy ilyet akarsz meg olyat, a torvenyt be kell tartani
vagy ha nem akkor fizetsz, vagy jail, vagy birosag stb.

Rák Attantam 2007.08.25. 21:28:38

Nos, hogy kerek legyen, a kinti kereskedő is magyar volt (amerikai feleséggel), és volt egy kis dolga itthon. Gondolom még furikázott pár napot kint a kocsival, de közben felkészítette a nagy útra, aztán hajókázás, lábon hazagurulás stb.
M.o.-n akkor kell a helyi feltételeknek átalakítani egy autót, ha honosítják. Ha külföldi (pl. amerikai) tulajdonban van/marad, akkor maradhat egyrendszámos, piros indexlámpás, hangos kipuffogós, motorházból fél méterre kilógó kompresszoros, szimmetrikus fényszórós, helyzetfényként folyamatosan világító első indexlámpás. Már ha az "anyaországban" ez a szabály. Egy magyar rendőr nem fogja kívülről fújni, hogy az USA mely 20 államában lehet egy rendszámmal járni. Ha hallott már ilyesmiről és a kocsin USA rendszám van, akkor nem firtatja. Ha még nem hallott róla, akkor kis rádiózás után megtudja, hogy ilyen is van és akkor is továbbenged (ha csak emiatt állított meg).
Viszont ha magyar rendszámos a kocsi, akkor annak teljes mértékben meg kell felelni a Magyarországon honos műszaki szabályoknak, beleértve a két rendszámos mókát is.

johevi 2007.08.25. 21:32:37

Rossz helyen volt a rendszámtáblád, megbüntetett. Megint. Jól tette. Ez a matricás dolog, hogy szarul állsz, hát kurva laza csávónak képzeled magad. Gondolom a wiwen is az autódról van kép nem a barátnődről. Na menj és vegyél valami extrát, ami azóta jelent meg, mióta ezt leírtad, nehogy ciki legyen a hondád.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2007.08.26. 01:13:02

ez így nagyon béna sztori, miért került ide?

sheriff 2007.08.26. 13:50:50

EZT IRTAM ELSŐRE:
Üdvözletem mindenkinek. X.Y. r. tzls. vagyok és a fenti eset az én intézkedésemet kritizálja. ( Elnézést kérek, nem az intézkedés miatt, hanem a fönökeim miatt nem vállalom a nevemet )
"Kedves" szabálysértő úr az intézkedés taglalásában az alábbiaktól tér el a valóságtól:
A rendszám felhelyezésének helyét pontosan meghatározza az idevágó jogszabály. Az ablak mögött elhelyeztt frsz. nem felel meg ezen jogszabályi előírásoknak. Főleg nem egy sportautón, ahol a frsz. leszedésenek oka általában a trafipax mérőműszer sikeres használatának megakadályozása.
Tehát észleltem a szabálysrtést és utánafordoltam nevezett személynek. Megállásra intettem ki, melynek eleget tett. Az intézkedés során a forgalmi engedélyben találtam egy a fenti szabálysértésért és biztonsági öv használatának elmulasztásáért kirott 5000 Ft-os bírságot. Ekkor megkérdeztem az úriembert, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Erre közölte, hogy matrica rendszámot szeretne, csak nincs rá pénze.Ekkor még javaslatokat is tettem, hogy hová forduljon az ügyintézés megkönnyitése végett.
Itt megjegyezném, hogy az elöző esetben NEM én büntettem meg, tehát ezen irányú kijelentése TÉVES!
Ekkor közöltem, hogy figylembe véve anyagi helyzetét, a bírságot mindössze 2000 Ft-ban állapitotm meg. Utasítottam a beosztottamat ( NEM CSICSKÁMAT ), hogy az úr részére a bírságot töltse ki. Ezen idő alatt valóban megdicsértem az úr szgk-ját, mivel az valóban szép tunningoláson esett keresztül. Nem óhajtottam haverkodni, de véleményem szerint, nem kell mogorva, szótlan rendőrnek lennem, sőt úgy véltem, hogy az intézkedés alá vont örül, ha a rendőr nem egy tárgyként kezeli, hanem igyekszik felé normális, barátságos stílussal közeledni.
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést.
Megjegyezném még azt, hogy általában a szerint állapitom meg a bírság összegét, hogy egy állampolgár hogy viselkedik az intézkedés alatt. A "tisztelt "?! úriember roppantul simulékony és udvarias volt, ám mint kiderült ez csak a büntetés minimalizálásának érdekében történt.
Tisztelt uram! Nagyon sajnálom, hogy igyekeztem Önnel korrekt lenni, és nem jelentős anyagi terhet róni Önre. Igérem ez többé nem fordul elő!

MIVEL EGY-KÉT DOLGOT KIFELEJTETTEM, ILLETVE A KOMMENTEK NYOMÁN VÁLASZOK KELETKEZTEK BENNEM, IME A HOZZÁFÜZNIVALOM:

tetszenek a tunningverdák magánszemmel, de érteni nem igazán értek hozzá. Tehát nem ismerhettem fel a kocsiján található angel izé lámpát. A mélynyomója meg nem dübörgött, hisz akkor hogy tudtam volna vele kommunikálni?!
Irigyelném a hondáját? Majdnem sikeresen eltalálta. Rólam tudni kell, hogy azon szerencsés rendörök közé tartozom, akik nem a pénzért dolgoznak, hálistennek édesapám kellemes összegű fizetésért dolgozik, melynek egy részét támogatás fejáben átvándoroltatja hozzám, én meg persze jól nem tiltakozom érte. ( kösz apu, ilyenkor büszkén vállallak ) Tehát ha Hondát akarnék meglenne. De nekem inkább a motorokért dobog a szívem, és erős a gyanúm, hogy a motorom árából 2 ilyen hondát vehetnék.
És ha már leszóltad azt a "céges baszom-böszme terepjárót" akkor elárulom, hogy:
1, lelkivilágban sokkal közelebb áll hozzám.
2, Ebből a fajtából, max. 3 van az országban.
3, értéke kb 6 millió ft, mindennel felszerelt, és jópárat Hondát vehetne a cég belőle...
A KOMMENTEKHEZ:
1, Nagyon minimális mérlegelési lehetőségem van, ez legfőképpen abban merül ki, hogy mekkora összeget szabok ki az elkövetett szabálysértésért. Hogy azon szabálysértési tényállás felett eljárt-e az idő vagy nem, azt nem mérlegelhetm.
Erre szoktam mondani, nem azért fizetnek, hogy gondolkodjam. Halkan megjegyzem: sajnos...
2, HOgy miért, mennyit szabok ki?! A szabálysértési bírság összegét én úgy választom meg, hogy igyekszem azt az összeget megtalálni, ami még nem terheli túlzottan meg a pénztárcáját az illetőnek, de viszont már olyan összeget jelent, ami visszaszoritja őt a szabálysértések jövőbeni elkövetésétől. Ez egyénenként változó. Pont ezért igyekszem beszélgetni az meberekkel, hogy megtaláljam a helyes mértéket és ne sújtsam adott esetben őket túlzott terhet jelentő összeggel.
Bár sajnos ezzel egyre jobban egyedül maradok a cégnél nem osztják az erről valott nézeteimet a fönökeim. Mivel elkerülném a fenyitésemet, erről többet nem nyilatkoznék...
3, Péter esetében sajnos tévedtem. Én sem vagyok tökéletes, ráaadásul nem képeznek ki emberismeretre. Ez már a 11.évem a cégnél, ennyi idő alatt előfordulnak tévedések.
4, Ez egyik hozzászoló felvetette, hogy ezentúl szigorúbb leszek és mindenki magas bírságot kap a "péterek miatt". Valóban megfordult a fejemben. De nem óhajtom máson levezetni az ilyen emberek miatt keltödött feszültséget.
5, Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, főleg amiben "dicsérnek". Őszintén megmondom, kezdem elvesziteni a hitemet. Mindenki minket bánt, az állampolgárok legtöbbször csak számonkérnek, a fönökeim ugráltatnak, a médiának az a hír ha a rendőr hibázik, jót senkitől sem kapunk. Ezzel szemben elképesztően nagy a felelőség ( a legkissebb hibáért is akár letöltendő szabadságvesztés járhat ), alacsony a bérezés ( a "csicskám" fizetése 60.000 Ft alatt volt legutoljára, úgy hogy 250 km-ről jött ide fel dolgozni. Ez valamennyit emelkedni fog, de a 80-at nem fogja elérni. Az en fizum 9 év járőrparancsnoki munka után nem sokkal lépi át a 100.000ret), a nagytöbbség szállókon él többedmagával ( én is 30 évesen ) ami ellehettetleniti a családalapitást. Panaszkodjak még? Nem akarok, nem azért irtam. Csak pont ezek miatt szeretném megköszöni a biztató hozzászolásokat, most különösen jólestek.
Mindenkinek köszönettel és tisztelettel:
X.Y. r. tzls.

Colett77 (törölt) 2007.08.26. 16:09:36

Sheriff,

Kitartás! Neked van igazad!

ügyes vagy, szép vagy, korrekt vagy! ;)

ui: teniszoktatást is vállalsz???

pusza neked!

thespy

Colett77 (törölt) 2007.08.26. 16:11:41

Sörecet, miért annyira jó kocsi a Honda?????? pfffff

bigmano 2007.08.26. 18:36:05

sheriff - rengeteg bunkó rendőrrel találkozom, ennek oka valszószínűleg az alulfizetettség... azaz a kutya se megy rendőrnek hobbiból, mert még éhen talál halni.. így marad a "többi"...
ha minden rendőr ilyen felfogással dolgozna, nem lenne okom panaszra.
Amúgy ez a honda egy kupac sz@rt sem ér a szememben, és mindig kiakasztanak a felűnni akaró kis férgek, akik képtelenek betartani a szabályokat, míg mások fizetnek mindenért...
Üdv, egy szentendrei motoros.

Andzsin 2007.08.26. 19:14:50

ÉRdekes volt a sheriff válasza. Szerintem tök korrektül járt el. Én sofőrként dolgozom,és sokszor a hajam égnek áll attól amit az ún."TÜCC-TÜCCC-Düccc..."tip. gkvezetök csinálnak. Vagyis a mélynyomóskézkirakóshanyattdőlve vezetős "kollégák". Nem akarok vitatkozni senkivel, hogy a kamionosok és 1éb nagy autót vezetők is agresszívek meg letaposnak mindenkit..meg...meg... Én nem vagyok ilyen,próbálok vigyázni a kisebbre és gyengébbre. Igy tanították!De ma már napok alatt lehet jogsit szerezni! Mi hónapokig jártunk tanfolyamra,nem azért mert hüjjék voltunk meg lassú volt az agyunk,hanem ennek ez a módja.Minket -úgy érzem-megtanítottak vezetni ami nem csak abból áll hogy,trepnire nyomjuk a gázt a volume fullon és MEGYEK!!!Utána meg bunkó a rendőr!Engem eddig( 20év)tán ötször vettek le de mindig igazuk volt.Piti kis dolgokért. Szóval nem kell felháborodni. 1ébként jött egy új szabály. Ha szept. 15-ig leadod a jogsidat visszakapod a libákat!!!

KDoG 2007.08.27. 00:16:12

Te Jordan :D Izé Peti ! :)
Tudod mi a mákod ? Hogy már nincs meg a fekete szigetelöszallag ;) igy legalább a hátsó stimmelt :))))) -emlékszel? :)

Amugy ahogy elnézem egy két igen nagy segg is irt ide kommentet.... Viszont az nagyon igaz hogy tök jogos volt a büntetés. És most igy olvasva a rendör kommentjét, hát 2ezer miatt inkább hálálkodni kelett volna. Nekem van egy 30ezres csekkem olyan dologrol amiröl a rendör se tudta megmondani hogy büntethet e érte. Sikerült késöbb lejebb alkudozni, de nem igen gondoltam arra hogy kapja be. Pedig állitása szerint is elég vitatott volt a dolog.
De egy rendszámhiány jogos. Megjegyzem elsö rendszám miatt engem is kaptak el, bár némileg mázlim volt hogy eltudtam magyarázni, hogy miért. És ha megbuntetett volna 5 helyett 2 ezerre akkor is igen igen fülig ért volna a szám....

Amugy Trebronnak igaza van hogy az vesse rád az elsö követ aki nem csinált még szabálytalankodást.

Megdobbent 2007.08.27. 07:00:11

sheriff: nalad a pont, es kerlek, hogy a lakossag 99,9999% erdekeben az ilyen es ehhez hasonlo tirpak senkiket a leheto legszigorubban fogd es fogjatok, a sajat erdekukben, mert bizony egyszer egy bekes jarokelonek egyszer elfogy a turelme, es az ilyen rendszamsumakolo, dongeto senkit kikapja a volan mogul es a melynyomolyat tenyleg melyre nyomja majd, es ebben tarsa lesz meg kb. 20-50 az utcan tartozkodo mas jarokelo is. Koszi, es igy tovabb!

McWolfy 2007.08.27. 09:24:46

Ez az így járás, megérdemelt tipikus esete. :)
Amúgy fox egy darab drótot és jól felkötöd, ha minden szakadt...

KopaszMercis 2007.08.27. 10:57:46

latom ezt a hondas patkanyt jo sokan kiosztottatok. az ilyen frusztralt hulyegyerekek azok akik ego kodlampaval kozlekednek, mert olyan vakok, hogy csak extra feny segitsegevel tudjak nem osszetorni magukat a balfaszok.
tok korrekt volt a rendor, es szegyen, hogy azokat a rendoroket basztatjak, akik veletlenul tisztessegesek!
Annyi patkany szemet rendor van az orszagban, nem jobb lenne azok kozul piszkalni valakit?

moli 2007.08.27. 12:03:20

"""Szerintem meg amúgy legyen joga eldönteni a rendőrnek a helyszinen, hogy pl. egy, trabantban 3 gyerekét a hátsó sorban utaztató édesanya, aki belátja a szabálysértését, megbánó és normálisan viselkedik az intézkedés során, ne kapja ugyanazt a bírságot, mint az a suttyó, aki szarik rá, mit mond a rendőr, veri magát az intézkedés során és látszik rajta, hogy legközelebb is sz*rik majd a szabályokra a papa által kapot bömös kormánya mögött."""

szerintem meg nem.
hosszutavon ugyis tobb nagysagrenddel tobb alkalommal kapja meg a rosszfiu a konstans birsagot.

Valaki_2 2007.08.27. 12:14:47

Egyetértek a rendőrrel 100% és igenis nagyon korrekt volt hogy jelképes összeget szabott ki hátha megérti és felrakja rendszámot, és igenis mi is dijjazuk ha normálisan viselkednek velünk, tök mind1 hogy büntetnek vagy büntetek a tisztelet mindkét félnek jár.
Viszont a többi sok bunkó nép itt nem egyszerű :(
Azért mert Hondája van nem ejlenti azt hogy minden Hondás bunkó és állandóan 200-al mennek.
Sokkal több MBW, meg AUdi van első rendszám nélkül és sokkal tahobbak!!!
Csak őket a rendőrök nem merik megbüntetni hiába mennek 180al és ütnek el gyalogost nekik lehet sajnos:(
Inkább megbüntetik a 60 éves idős egyszerű embereket azzal nincs gond és gyors bevétel.
Ugyhogy itt senki ne jártassa a száját csinálhatnánk itt felmérést a sok észoszto között milyen kocsija van és mekkora gyökér.........

KopaszMercis 2007.08.27. 12:36:59

moli: VAGY mivel leszarja a 2 rugos birsagot reszegen kivasalja szemelytelenul az ANYADAT, akinek kiskanallal kell lekaparni majd a bmw-rol a maradvanyait, es akkor majd jo hamar megvaltozik a velemenyed arrol, hogy milyen jo lett volna a rendszamtablanal mar ugy megbuntetni, hogy ne legyen kedve a szabalyserteshez.

moli 2007.08.27. 12:39:58

hat sajnalom, de akkor se valtozna meg. a szabaly az szabaly.

KopaszMercis 2007.08.27. 12:58:16

en most szerdaig egy hondaval (es egy toyotaval) jarok, amig vissza nem kapom a szervizbol a verdat =)

chicken.joe 2007.08.27. 13:05:37

Igaza volt, főleg h 1x már elengedett.
Örülj neki, hogy nem rugdostak vissza romániába medvét szopni, maskara.

h0mbr3 2007.08.27. 13:12:50

nem tudom, ki szánalmasabb, a levélíró, vagy a panelprolizó kommentelők :) azért, mert valakinek nincs pénze ötmilliós autóra, vagy/és szereti az egyedi autókat, rögtön tuctucos panelproli. persze, én is ismerem a rezgő rendszámtáblájú, repedt fazék-kipufogójú suzukis/hondás tiniket, akik a hajógyárin lelkesednek péntek esténként... de egy szépen kipofozott civic igenis jó autó (jelzem, nem tudom, Péteré az-e, vagy egy kék ledes, tribal matricás förmedvény). ettől függetlenül monnyon le, meg ősi román szokás és nem sikeres ember :D
a bkalászi rendőrök olyanok, amilyenek, végzik a dolgukat, de nem rohadékok! haveromat is megbüntették 5.000-re, de nem vadásznak rá :)
Péter! az a Ranger vadiúj, és kábé tíz ötödik generációs Civic jönne ki az árából, ami szintén ősi román szokás, monnyon le és nem lehet sikeres ember.
pfhehh, valaki moderáljon már plííííz

Elnok ur 2007.08.27. 14:40:58

A luzer... Szopott, aztan köpköd :-)

KopaszMercis 2007.08.27. 14:44:50

en szerintem az a nevetseges, amikor a kopasz 30 millas autoval a 12 millas panelben tengeti a mindennapjait (persze a 30 millas auto miatt el van zalogositva a lakas, meg az auto maga, es a reszleteket alig birja fizetni). Semmi bajom a panelprolikkal jo magam is sokaig az voltam, csak szerintem az ember elobb legyen igenyes a kozvetlen lako kornyezetere, es utana a jarmuvere.. ne akarjon tobbnek latszani, mint amennyi. Ugysem az :)

h0mbr3 2007.08.27. 15:24:27

KopiMerga: amit te írsz, az az "üdítő" kivétel. az a baj, hogy a legtöbb luxusautós kopaszember zsebből veszi az ilyen autókat, tizede áron, mert lopott "volt"/tartoztak neki/jó az alkuképessége :)

Asakura Hao 2007.08.27. 17:16:41

Drága Hondás Péter!

Történetedről egyenesági felmenőd és egy ősi homáros frázis jut eszembe:

R A V A T A L.

:)

sheriff 2007.08.27. 17:17:38

USERINA80!

Te ismersz engem, de én nem tudom ki vagy. Nem segítenél ezen rejtélyt feloldani?!

lbytesxk 2007.08.27. 17:58:32

Honda az most sportauto, az meg mikor tortent? ha ha ha

lbytesxk 2007.08.27. 18:09:02

Ami Amerikat illeti az sem igaz hogy a front rendszam nem kotelezo, az attol fugg melyik allamban van az auto bejegyezve. Ahol en lakom ott meg kotelezo, es meg is allitottak mert a 3 hete vett Lightning on nem volt elso tabla, mert nem akartam lyukakat furkalni egy $33,000 os truck-ba. De vegul a rendorseg gyozott. Amikor meg a Mustangot vettem akkor mar gondolkodas nelkul tettem fel a tablat es abba is lyukat kellett furni, de a Mustang "csak" $31k be kerult:)

userina80 2007.08.27. 19:16:17

kedves Kollega,

a kiváncsiskodás ősi román szokás ;)
a III.ban Hangyási vezetésével

sheriff 2007.08.27. 19:57:18

Kedves kollegina! ??? hangyási??? további segítséget kérnék. Asszem így nem jutok el a 20 millás kérdéshez. :-)

Gonosztörpe 2007.08.27. 20:15:46

Aranyos sztori..Szóval még a rendőr a bunkó, amiért megbüntet egy nyílvánvaló szabálysértésért.
Többszázezres tuningra van pénz, meg idő, de matricarendszámra nincs..Wehehe..
Amúgy ne is csodálkozz, hogy ennyi negatív hozzászólást kapsz.
Ilyen műmájer kis pöcsöket, akik apuci pénzén tuningolt verdákkal, 2 hónapos jogosítványukkal gizdáskodva a haverok előtt játszák az "agyukat" , senki sem fog a védelelmébe venni.

KDoG 2007.08.27. 21:00:24

figyeljétek még a végén a sheriff becsajozik ;) nah enyit a családalapitásrol ;) :))))))) volt haszna mégis Péter bezsolásának ? :D

SkyWalker a texas-i lotyó 2007.08.27. 21:58:49

@Arogáns Antika 2007.08.24. 10:26:15

ravantal.freeblog.hu/

Lesz még folytatás?

h0mbr3 2007.08.28. 11:34:39

Sheriff én is tudom ki vagy :P Legalábbis a böszme Ranger elég feltűnő jelenség a kamerával a tetején :) Amúgy ki a Hondás Peti? Tényleg Peti? Mert a kalászi hondások közül egy orosz nevű srác jut eszembe, akinek éndzsölájza van a paripán, bár ő nem hiszem, hogy beírna a homárra.
Minket egyszer (pár hónapja) igazoltattál, a MotoRockból jöttünk két autóval és sorsoltatok, melyikünk szondázzon (egyikünk se ivott) :) Aztán megbüntetted a cimbimet mert hátul gyorsultak a Metronál (két kettes Golf) - ez mostanában volt, pár hete.
Emlékezel-e?

muy caliente el negro special · http://bazdmeg.blog.hu 2007.08.28. 12:34:33

ha nagy leszek, franko amerikai zsaru leszek!

Hab999 2007.08.28. 20:39:30

Sztem a rendszám matrica többe kerül mint a verda , iga?

gengula 2007.08.28. 21:51:18

Miféle buzibunkó az, aki azon kesereg, hogy a tuningverdájára drága a matricás rendszám? Muhahahaha! Műmájer kisköcsög! Az ilyet szokás állvahagyni, hogy belepislogjon a bugyijába mielött hazamenne polírozni. Mingyááá hányok.....

userina80 2007.08.30. 17:16:12

Sheriff ;)

minek a husz milla, Te anélkül is klassz vagy! bónusz, nekem van lakásom :)

nilsholgersson 2007.09.03. 14:22:14

Hogy rohadjal meg! Feljovok a homarra rohogni egyet es Teged olvaslak te kocsog! Felbasztam az agyam rajtad. Kivanom, hogy a tuning fosoddal baszodjal bele a budakalaszi hevbe es a melynyomo fosod alljon bele a fejedbe. A felsovezetek is szakadjon rad. Sot, meg az ellenor is basszon meg utana. AAAAAAAAAA!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.09.05. 19:31:56

te hülye barom, nem lenne egyszerűbb szájtépés helyett kitenni a tetves rendszámtábládat rendesen, mint minden halandó?

gilette307 2007.09.18. 13:14:03

Most akkor kötelező az első rendszám, vagy nem kötelező, mert ha nem kötelező én is leveszem. Ha viszont kötelező, akkor igenis komolyan kell büntetni a hiányát.