Tékozló Homár

Karatemester ellenőr az Alba Volán kötelékében

2007.10.10. 00:06 | szily | komment

A magyar közlekedési vállalatok változatos eszközökkel harcolnak az utasok ellen, de a fizikai megfélemlítés, illetve az utasok vagyontágyainak megsemmisítése, ha nem is ismeretlen, azért aránylag ritka jelenség. Éppen ezért köszöntjük karatés csatakiáltással az Alba Volán vaskezű alkalmazottját, aki nem cicózott, hanem erőszakkal elvette az utas igazolványtartóját, majd kettétörte a diákigazolványát. Mi békés tízlábúak vagyunk, de tuti, hogy az emberi ürülékre meghökkentően hasonlító tengeri uborkát etettünk volna azzal, aki ilyet csinál a tulajdonunkkal. Kampet, a szenvedő alany szerencsére nem ennyire lobbanékony. Dramatizált sztori alant.


Helló!

Az alábbi rövid párbeszédet szeretném megosztani Veletek, az albavolán ellenőre és köztem zajlott le:

- Ellenőr0: Bérletét kérem!
- Én: Tessék!
- Ellenőr0: Ez érvénytelen!
- Én: Miért?
- Ellenőr0: Nincs ráírva a diákigazolvány száma!
- Én: ???
- Ellenőr0: [kikapja a kezemből a bérletet tokostul, mindenestül]
- Ellenőr0: Bevonom!
- Én: Ha akkora probléma, ráírhatnám esetleg most?
- Ellenőr0: Nem, majd csak akkor, ha bejön a telephelyünkre!
- Én: Nemár!
- Ellenőr0: Bevonom!
- Ellenőr0: [RECCS, kép mellékelve]
- Ellenőr0: [visszaadja az igazolványtartómat]
- Ellenőr0: Adok egy elismervényt...
- Én: DUGJA FEL!!!
- Ellenőr0: [továbbáll]

...

[1 perc múlva]

...

- Ellenőr1: Mutassa a bérletét!
- Én: ANYÁD!!!

Tanulság:

1. Sikeres ember ne utazzon albavolánnal!

2. Ha mégis erre kényszerül, ne adjon semmit oda az ellenőrnek, mert vagy elveszi, vagy összetöri!

További szép estét kívánva, üdvözlettel,

kampet
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öltönyös (törölt) 2007.10.10. 09:27:26

Gyerekek gyerekek.

Nekem is volt egy hasonló történetem a 79es trolin, akkor már tudtam, hogy igazolványt ki nem adunk a kezünkből, de ő rutinosan kikapta, mert én csak 2 ujjal fogtam. Kicsit dulakodtunk az igazolványomért, végül csak meghajlott.
Meglepően bátor voltam a 62 kilómmal a tohonya ORK ellen. Legalább 120 kiló.

Tehát tanulságok:

Ellenőrt el nem engedni, és ha nem csenget le ott helyben fájdalomdíjjul egy új diák költségét meg egy sört, akkor követni, megrugdalni. Amig mozog. Ha meg rugdalod, akkor mozog.

Diákot kiadni a kezedből SOHA. Mutiból készült, marokban fogod. NEM adod oda. ha hepciáskodik, kioktatod, illedelmesen. Nem tehet semmit. Az utasok veled vannak.

Azoknak akik azt írják, rá kellett volna írni a számot. Igazuk van. Üssön meg mind, aki még sosem felejtett el semmi ilyesmi apró baromságszabályt. Hogy azt állítod összcsaládi összvonalas bérlet? Hát kérlek, milyen család az, aki egy bérlettel el van? Amig Sanyika az oskolában, addig többiek otthon? Nannee... az ilyen jellegű csalás nagyon ritka, mert általában MINDENKI egyszerre dolgozik/van suliban. Persze igazuk van a kioktatóknak, csak az ilyenekből nagy eséllyel válik ellenőr. vagy adóellenőr. Alacsonyabb IQsoknak Security.

Hogy a lógósok miatt veszteséges a sok tömegközlekedés? Előszöris az összes lógós ha fizetne, az max 5% a bevételből, merthogy ezek a cégek is irdatlan állami szubvenciókkal üzemelnek. A jegypénz mondhatni jelképes. lehetne inkább racionalizálni azon, hogy motivált legyen as sofőr a benyaspórolással (nem légkondin!) vagy ne kapjon aba botond 20 millás bónuszt évvégéken, kevesebb bürokrata, 80 liter gázolajat fogyasztó buszok kuka, 40 litert fogyasztók csatarendbe állít. szebb is jobb is és még meg is térül kb 10 éven belül.
De visza a sok "köcsög" lógósra. Tényleg nem szép amit tesznek, de ilyen az emberi természet. Meg a játékelmélet. Mindenki maximalizálja a saját hasznát. Namost ha a játékos fizet, ha nem, a metró akkoris elindul. (rövidtávon, mert ha túl sok az egyezmény megszegője, akkor nem lesz pénz a metróra) tehát mi neki a jobb? természetesen ha nem fizet. Alapvető közgadaságtan. Tehát a kedves játékost kultúráltan rá kell venni, hogy fizessen. például kapus rendszer. 1. nem kell fizetni az ORKokat, 2, nem inzultálják a kedves utasokat, 3. a kaput már csak az igazán hardcore játékosok játsszák ki.(kevesebb, mint fél%) Tapasztalat Londonból. G*ci nehéz kijátszani. Inkább megveszed a hetijegyet 25 fontért. Pedig igazán próbáltam, de komoly informatikai mágneskártyanyomtató nélkül nehéz csalni. átugrani, átslisszolni valaki után... És ha jól van megcsinálva a kapu, nem lassít, sőt, gyorsabb mint amikor az ellenőr úgy nézegeti, mintha bűnöző lennél.

Uff. na most megmondtam jól.

oltonyosrabszolga.freeblog.hu

szvsz 2007.10.10. 09:28:15

En sosem potyázok, de a bérletre (BKV) nem írom oda az igazolvány számát. Ennyi pénzért írja rá a droid a bérletpénztárban, ha már az érvényességi időt rá tudja vésni.

pizsama 2007.10.10. 09:32:40

A diákigazolvány nem az ember tulajdona, hanem az államé. Állami vagyon elleni rongálás vétségével dutyiba az ellenőrt!!!

stichus 2007.10.10. 09:35:38

na ekkora hülyeséget is rég hallottam, mint amit pizsama kolléga írt

Mária 2007.10.10. 09:35:56

Pillanatragasztó megfogja.

Ideiglenes igazolványt sztem bármikor ad a suli, addig is, amíg nem lesz másik. Igaza van annak, aki szerint felelősségre vonható az ellenőr kispajtás az okirat megrongálásáért.

Mellesleg, ha a papíralapú bérlettel volt gondja, (nem volt rajta az ig. száma), akkor miért a műanyagalapú igazolványon erőlködött???

Minden esetre én egy mail erejéig, amihez a fenti fotót is csatolnám, felnyomnám az emberkét az Alba Volánnál, biztosan van ott is valami személyszállítási üzletág igazgató, vagy ilyesmi.

És jelentést, valamint a jegyzőkönyv egy példányát kérném az incidens kivizsgálásáról. Ellenkező esetben minden létező fórum...

igric 2007.10.10. 09:39:41

Na most az utolsó hozzászólást nem értem ám mer, mi abban a logika, hogy valaki csak úgy fel rak egy ilyen fiktív sztorit, úgymond érdekmentesen. Mert most akkor csak úgy lejáratott egy névtelene arcatalan ellenőrt? Vagy az AlbaVolánt magát? Hát ahhoz ez kevés, mert, ha mondjuk úgy szól a sztori, hogy az ellenőr eltörte az igazolványom, közben buszsofőr a megállónál hátrajött és lenyomott kettőt, és a buszon utazó AV-os takarítónő megforgatta benne a partfis nyelet, az úgy oké, de így?
Amúgy a faszfejjankónak szerencséreje volt, hogy ilyen csákóval akadt össze, aki csak úgy elengedi az embert miután összetörte a diákját.
Asszem szanaszét vertem volna a fickó fejét, még akkor is ha 230 maga, valahogy biztos kiütöttem volna. Legalább lett volna mért feljelentenie.
Hát öreg ez egy három hónapos köröd lesz, amíg kapsz újat. De ott van az ideiglenes, az papír, azt el is lehet tépni.

indapasssucks 2007.10.10. 09:40:17

Érvénytelen igazolvánnyal utaztál, bebuktad.
A diákigazolvány megrongálása
a, szándékos volt: közokirat rongálás.
b, nem volt szándékos: max polgári pert indíthatsz, hogy térítse meg a diákigazolvány pótlásával kapcsolatos károdat. Ekkor neked kell bizonyítanod, hogy ő törte el, és nem volt már eleve repedt/törött.

Szóval csaltál vagy hibáztál, megbüntettek, és valószínűleg megszivtad a törött diákot is. Amúgy elég lett volna felmutatni, nem kell az ellenőr rendelkezésére bocsátanod.

London rulez. A bérlet szerűen használt oyster cardot még a neten is regisztrálhatod, és akár sms-t is küld a rendszer (az ő költségükre) hogy túl kevés rajta a pénzed.
Drága, de szolgáltatnak is érte (kivéve metrostrike ::))

öccá · http://dogsigns.blog.hu 2007.10.10. 09:41:38

A droidnak nem adod oda az igazolványodat, amikor megveszed a bérletet, ergo nem írhatja rá. Meg másnak is veheted azt a bérletet.

Aki lustaságbú' nem írja rá a számát, az szar arc. Tapasztalatból tudom. Én ugyanis 12 évesen a tokra írtam rá a számot alkoholos filccel. Hogy ne kelljen vele szórakozni. Aztán szar arc is lettem, mert elkapott és jól megbüntetett, émmeg hagytam.

Elfelejteni el lehe, hogy ráírd a számot, de akit b*sztak má' meg ezér' a Zellenőrök, az nem felejti el többé. Még akkor sem, ha nincs nála toll. Megszúrja az ujját, és vérrel odakeni a számsort - mindent a bkvért!!

igric 2007.10.10. 09:41:55

Hehe illetve nem az utolsó, mert addig termeltek mások is, szóval azt amelyik az AV érinthetetlenségéről intézet szózatot ide.

gven · http://gvenphoto.blogspot.com/ 2007.10.10. 09:42:38

attol hogy a papir BERLETRE nincs rairva a szam, mi a f"szert kell a muanyag IGAZOLVANYT eltorni? nekem ez magas...

a masik meg:
en is diakkal jarok, haviberlettel (3000-et meg meger a leki bekem), es ha veletlenul otthonhagyom, neadjisten elfelejtek venni 1 napig, persze, hogy engem szurnak ki az eros ellenorbacsik, nenik, nem a budos csovest szallitjak le, vagy a keses ciganyt...

engem inkabb ez zavar...

carppy 2007.10.10. 09:52:27

Es a matrica hogy hogy nem szakadt el?
Olyan mintha azzal lenne osszefogva a ket darab.

sultzoldparadicsom 2007.10.10. 09:54:17

nálunk miskolcon csak a dakotákkal nem szívóznak az ellenőrök, a diákokat a nyugdíjasokat meg is verik

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 09:54:34

"Elfelejteni el lehet, hogy ráírd a számot, de akit b*sztak má' meg ezér' a Zellenőrök, az nem felejti el többé. Még akkor sem, ha nincs nála toll."

Mondjuk ez is olyan dolog, hogy az a diák, aki éppen megy az iskolába vagy jön onnan, és nincs nála toll... hm... szóval az nem sikeres ember - de szívem szerint inkább azt mondanám, hogy kib**ott n*gy f*sz...

vernarancs 2007.10.10. 09:58:01

Szerintem ez photoshop. Szoval en nem nagyon hiszek az ilyesmiben. Rosszabb mint egy lejart in-kal pass.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 09:58:19

"nálunk miskolcon csak a dakotákkal nem szívóznak az ellenőrök, a diákokat a nyugdíjasokat meg is verik"

Ezt mindig beköpi valaki, és bizonyára van is benne igazság - de én olvastam már olyan sztorit valamelyik topikban, hogy NEM dakota, NEM hajléktalan bliccelők,körbevették és egyszerűen megfenyegették az ellenőrt, hogy kinyírják. A többi utas meg csak nézett ki a fejéből...

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 10:08:41

Én azt gondolom, a modoron sok múlik. Lehet, hogy nem agresszióvel kell fogadni az orkot és akkor nem csap le rögtön. Lehet.

Netuddki. 2007.10.10. 10:13:33

Bizony az ilyen esetek megelőzhetőek lennének, amikor a vétel/kiállítás helyén addíg nem adnák ki, amíg a kiadó rá nem írja amit kell. Csak ehhez ész kellene, meg dolgozni a megszervezésével 5 percet, meg a körlevelet megírni 5 percet.
Nehogy már azon a fél percen múljon a kiszolgálás gyorsasága.
Azzal meg most senki ne jöjjön, hogy 10-szer fél perc az 5 perc.

bolhabetu 2007.10.10. 10:15:55

Alighanem a chip lehetett a ludas.
Egzplasytik kártya inkább hajlik, mint törik.

vérnyúl 2007.10.10. 10:17:42

én ezt az egészet ott nem értem, hogy ha a BÉRLETRE nincs ráírva a diák száma, és az nem érvényes, akkor miért a DIÁKOT érvénytelenítené?
ok, minden ellenőr girhes majom, de azért ez történet akkor is büdös...

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 10:22:47

Elég morcos lennék, ha kalitkában ülő hölggyel még több időt kéne töltenem, meg több szavat pazarolnom a stuffra. Sokat tököl a pecéttel is (az külön fles, 2007. európa: pecsételi a hónapot a szelvényre). Meg, ha másnak veszem, ne kelljen már bemagolnom az összes számot. Amúgy meg, ha más utazik a szelvényemmel, akkor én pont nem. Hol itt a gond népgazdasági szempontból? Kicsit elavultnak érzem az ilyesfajta gondolkozást.

Beaujolais 2007.10.10. 10:28:20

Volánon nics is ellenőr, nem? KN kalaúz nélküli. Hogy is avn ez?

vérnyúl 2007.10.10. 10:32:09

ellenőr néha van, azért, h a pilóta nem saját zsebre utaztat-e

szvsz 2007.10.10. 10:36:07

öccá, aki hagyja magaát megbaszni ilyenért, az bezony egy szar arc. Nemráírni a számot elvből nem szar arcság, filctollal a tokra írni merő lustaság, ergo szararcság. A droid meg megkérdezheti, hogy "Ésmilyenigazolványszámotírhatokaszelvényrekérem?" és én készségesen megmondom neki mert nem vagyok szararc. Ennyi.
Amúgy meg nem mind1? Egy bérletet csak egy ember használhat egyidőben, nemtökind1 hogy ki az???

erdomester2 2007.10.10. 10:39:48

Nem látjátok, hogy a nem passzol össze a két rész? Ha az alsót a jobb oldalon felrakod, akkor a bal oldala lejjebb megy...photoshop. Amúgy meg a lenti középső matricának hol is van a felső része? Ekkora gyökeret

moli 2007.10.10. 10:42:31

dehogy ritka, velem szamtalanszor megesett mar, hogy kikaptak, vagy ki akartak kapni a kezembol a berletem.
nagyon gyakori.

pizsama 2007.10.10. 10:46:32

akkor kinek a tulajdona a diákigazolvány?

Nézelődő ember 2007.10.10. 10:49:41

"Nem látjátok, hogy a nem passzol össze a két rész? Ha az alsót a jobb oldalon felrakod, akkor a bal oldala lejjebb megy...photoshop. Amúgy meg a lenti középső matricának hol is van a felső része? Ekkora gyökeret"


A barna matrica tarja egyben a ket reszt. A felso darab ra van csuszva az alsora es arnyekot vet. Az arnyekban nem latszik a matrica felso resze...

Ekkora gyokeret... :-))

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2007.10.10. 10:49:46

erdomester2, te aztan rettenet nagy szakember vagy. a sztori valodisagatol fuggetlen az a diakig. bizony korrektul van eltorve. nem retus.
egyebkent a farzsebben tortent kettetorest es ezekutan a kallerra valo rakenest en is valoszinubbnek tartom, mint egy ilyen sztorit.
Erdekes, hogy en sohase talalkozom ilyen kallerokkal. Legutobb mikor nem volt a berletemre irva a sorszam, akkor adott egy tollat, hogy na akkor most irjam oda. es kesz.

a kertész tömlővel 2007.10.10. 10:52:53

mindenféle utazos bérletre rá kell irni vmi számot?érdekes egy szabály.rossz balkezes logikám nem érti.ha van bérleted megvetted akkor miért csak 1 ember használhatja?2en egyszerre ugy sem tudtok vele menni,tehát mi a külömbség ha egy ember egész nap megy vele vagy megosztva 2 ember 2 napszakra?ezen bukik az üzemeltetö vajon?mer sztem 2 emberböl 1 tuti amugy se venne bérletet.

van hasonlo vonatokon is.külföldi turistának egyész europára jo jegye volt.párizstol majdnem el is jutott bp-ig.komoáromi ellenör:hol az áttlátszo
tok a jegyhez(ami semmi feliratot nem tartalmazott,feleségéét megmutatta üres müanyag)?turista őőőő.akkor ez itt érvénytelen ,leszálni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2007.10.10. 10:55:23

Öltönyös:
Tévedsz, a volánok állami szubvenció nélkül működnek.

A számot pedig bele kell írni utazás előtt, anélkül a szelvény elvileg nem érvényes, ez van, ez a szabály. Más kérdés, hogy Bp-en ennek nem nagyon szereznek érvényt. Vidéki városokban nagyon is... én is futottam már bele ilyenbe, a szelvényem bánta.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 10:55:41

"Egy bérletet csak egy ember használhat egyidőben, nemtökind1 hogy ki az???"

Ez nem butaság, de egészen egyszerű kitolás lehetséges, ha ez így működne:
létezik olyan, hogy 'bérlet utólagos bemutatása' vagyis bizonyítod, hogy van bérleted, csak éppen akkor nincs nálad.
Értelemszerűen ha egy család egyetlen bérletet használ, akkor bizony egyidőben is utazhatnak - legfeljebb bemutatják később azt az egy bérletet...

krazi 2007.10.10. 10:57:37

Na ezér tervezek kocsit venni...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 10:59:31

"Na ezér tervezek kocsit venni..."
Igen, egy kocsival nincs soha semmi baj. És ott ellenőrök sincsenek. Ja, de vannak, csak ott rendőröknek hívják őket, és ők még keményebbek :))

Bob Button 2007.10.10. 11:10:59

Öltönyös hozzászólásához csak annyit tennék hozzá, hogy a kapus rendszer Londonban csak addig hatékony, amíg nem magyarok vannak többségben az országban. Én például számtalan alkalommal haladtam át valakinek a hátára tapadva egy ilyen bombabiztos alkalmatosságon. Még vonattal is így utaztam. A kedves közgazdász bácsinak tessék számbavenni, hogy az épeszű, logikus, mindenhol máshol működő rendszerek Magyarországon nem fognak összejönni. A magyarok átmásznak alatta, átrepülnek fölötte, befonják a testüket a karocskák között, 5-en fognak benyonulni egy travelcard-al.
Ez ugyebár már nem is talpraesettség, hanem az ingyenélés legalja.

májgeriberi 2007.10.10. 11:11:36

Sajna ez van amikor buta ember kezébe adnak egy kis hatalmat.
Szerencsére jóóóó sok van belölük, persze ilyen munkára akinek van egy kis esze nem megy, úgyhogy konzekvencia: szopunk tovább ezektől az ősi- baccpapucsos- idióta- droid- faszfejektől! Vagy be kell állni közéjük így átlépük a sötét oldalra és akkor velünk lesz az erő akkor minket szopnak! De a sikerről mindenképpen le kell mondani! :(

a kertész tömlővel 2007.10.10. 11:11:52

"legfeljebb bemutatják később azt az egy bérletet...

ezt kéne inkább megszüntetni mint lehetöség, azt müködne a van bérlet vagy nincs bérlet.azaz fizettél a szolgáltatásért vagy nem.(moziba sem mehetsz majd megmutatom utána jeggyel.)
nem tudhatom ,soha nem volt bérletem.jegyet vettem általában ha fel kelett szálnom vmi tömeg közlekedöre.

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:20:54

Hosszirányban elég nehezen törik ketté.(Úgy erősebb, ha törik, szvsz. keresztirányban.)
Nem látszanak rajta az eltörés előtti anyagfáradási repedések. (De lehet, hogy nem láthatóak a képen. Nekem a személyim tört el farzsebes okokból, bár pont lejárt volna. Diákigazolvány ridegebb anyagból van?) Ellenőr diákigazolványt nem törhet ketté bérlet miatt, max megbüntethet. Érdekes történet...

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:23:34

Al (2007.10.10. 10:36:07), igazad van, be kellene szüntetni ezt a számráírós dolgot, úgyis csak egy helyen lehet egyszerre a bérlet.

onthelastday 2007.10.10. 11:28:39

sajnos velem is megtörtént hasonló, olvass csak bele a blogomba ha érdekel.

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:30:59

Hoppácska (2007.10.10. 10:55:41)

Mutassa! Ha van rá ideje...

Különben, amíg egy 230 Ft.-os jeggyel egy járművön, egy vonalon utazhatsz, addig ne akarjanak bérletre számot iratni. (Mi köze a kettőnek egymáshoz?...hehe) Ha majd 1,5 óráig bármivel utazhatsz (mondjuk, kivéve BKV+ ), akkor lesz megfelelő az ár/érték aránya a jegynek. Lassan ha taxival mész jobban kijössz, mintha jegyet vásárolsz...

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2007.10.10. 11:33:17

Krazi, sok sikert a parkoloellenorokhoz. Vissza fogod sirni a BKV-sokat.

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:34:00

A megállók a BKV tulajdonai? Mert akkor, ha idejön egy konkurrens cég (ami elég valószinűtlen), fizethet a BKV-nak a járművek megállóban történő megállásának lehetőségéért, nem?

májgeriberi 2007.10.10. 11:35:48

Én nem ingyenélésnek mondanám (írnám) Bob Button, hanem leleményességnek!
Nincs pénzed de élsz = ingyenélő vagy!?
Hát jó sokan vagyunk!
Csak bíztatni tudom a leleményes embereket.
Hajrá magyar leleményes ember! :)

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:38:50

Magyar leleményes ember leszállás közben elcseréli az érvényes, lyukasztott jegyét a felszálló, lyukasztani kívánóval, újra. Azt megy tovább... Hvííííhihihihíííí, láttam egyszer egy ilyet...

PheCho 2007.10.10. 11:39:45

erdomester2:
sztem ez nem photoshop amit a következőkre alapozok:
Akinek van egy kis térérzéke az látja, hogy a felső rész job fele felfelé hajlik az alsó rész pedig domború. A koma biztos csavart rajta kissé törés közben. Emiatt a jobb oldalon látszik, hogy a felső rész az alsóra árnyékot vet, és az árnyék takarja ki a "hiányzó" részt. Azért van elcsavarodva egymáshoz képest mert csak a matrica ragasztós felülete tartja őket össze. Csak azért írom le, mert az én diákom anno tök ugyanígy repedt el "természetes elhasználódás" közben és pont ugyanígy sokáig csak az utolsó bal oldali egy centis szakasz tartotta össze.
Egyébként az egészben csak az a furkóság, hogy a diákot törte a koma és nem a bérletet. Szerintem (még ha túlzás is) inkább a bérletet "illett" volna megsemmisíteni, mivel a diák ha nálad van akkor a a következő félév első 1-2 hónapjában, jelen esetben okt.31-ig érvényes. Ha valaki utolsó féléves attól elvileg a TO bevonja, bár nálunk a TO-s néni aranyosan azt mondta: "hát tulajdonképpen el is veszítheti.' :D lol
A másik, hogy sajnálatos módon igénybe vehettem a félárváknak járó "nyugdíjas" utazó jegyet, amivel 10%-os áron utazhat az ember egy évben valami 8-10 alkalommal. Ilyenkor a sofőr 2 pecséthelyet használ fel. Ha csak egyet pecsétel akkor 50 %. A sofőrök jelentős része vagy csak egyet pecsétel vagy le se pecsételte, hogy ne fogyjon el. Volt olyan hogy az elleőr sem szólt be, sőt van aki direkt meg se nézi csak hogy van e szelvény, de nem nyitja ki. Ezzel a kollégát is szivatná ugye.
Szóval az illető ellenőr véleményem szerint nem emberek között kéne dolgozzon, mer kissé instabil. Még az is korrektebb lett volna ha csak leszállítja a srácot. Azt nem tom milyen bünti jár a tösérést neki, de az egésszel csak bosszantó utánjárást produkált a srácnak, aki amúgy megspórolhatta, volna ha ráírja a számot.
A bérlet és jegyárak meg amúgy kibadrágák!

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 11:40:39

Én Pozsonyban láttam arcot, aki lukasztott egy papírfecnit, majd kikreste a hozzállít jegyet a patent kis bélyegalbumából és bölcs mosojjal orcáján utazott. Persze ez csak a lukasztós készségeken műxik.

freaky (törölt) 2007.10.10. 11:40:51

Meg ott van a metróban, jegykezelőbe két jegyet dugó kis furfangos is. (Nem írta rá az automata, sajnálom, vizsgálják meg az xy helyen lévő jegykezelő gépet.)

májgeriberi 2007.10.10. 11:52:50

freaky 2007.10.10. 11:38:50

ez király :D

Road Runner 2007.10.10. 11:54:43

Mi ebbol a tanulsag? Ra kell irni a szamot maskor a berletre es bacc papucsban kell nekifutasbol letepni a busz ajtajat, foleg ha palkovicsne a buszsofor...

malar 2007.10.10. 11:54:59

Anno a budapesti a metrón is kapus rendszer volt. Nem is tudom miért szüntették meg.

hüjegyerek 2007.10.10. 11:55:13

Kedves Kampet! a FŐ hülye itt te vagy, mert nem volt ráírva a diákig. száma a bérletre...anélkül nem érvényes az egész... tehát aki nem ír számot az sikeres ember nem lehet :DDD

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2007.10.10. 11:56:17

Vászka: ez egy '80-as évekbeli magyar filmben volt... persze tanulhattak belőle.

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 11:56:49

Aki a Homáron rinyál, azt meg szeressük nagyon, mer gyárt okot az észnek való osztására meg a versenyfikázásra, ami a lexebb hun sport :D

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 11:58:12

Kedves Mao, én eztet a 80-as évek elején láttam személyesen, a filmet nem, persze lehet, hogy véletlen.

szkaccsotjeggel 2007.10.10. 12:03:15

sztem hazucc kutya.
és igaz, fentebb irták hogy mér hosszába? keresztbe könnyebb eltörni.

Tunguska 2007.10.10. 12:06:04

Aki bármilyen bérlettel, jeggyel szál fel tömegközlekedni, az meg is érdemli!

szkaccsotjeggel 2007.10.10. 12:08:17

freaky 2007.10.10. 11:38:50
Magyar leleményes ember leszállás közben elcseréli az érvényes, lyukasztott jegyét a felszálló, lyukasztani kívánóval, újra. Azt megy tovább... Hvííííhihihihíííí, láttam egyszer egy ilyet...


ez baromság. kiaz aki elcserélné 1 vadidegennel? honnan tudja az uj felszálló hogy érvényes e a jegyed, hiszen ő aznap nemlátta. hogy hovámegy a Juk a jegyen.

eklar 2007.10.10. 12:10:21

Ne haragudj Homár, de unalmas vagy. Köztudott, hogy a rendőr, postás, vasutas, jegyellenőr, parkolóőr, stb. stb. nem mindig udvarias, még ritkábban belátó vagy elnéző.

Ám eddig még egyetlen olyan történetedet sem olvastam, ahol minden tökéletes rendben lett volna, és ENNEK ELLENÉRE érte inzultus az utast, autóst, ügyfelet, stb.-t.

Persze a tahóságot semmi sem indokolja, még kevésbé menti. (Magam is jelentettem fel verekedő VOLÁN sofőrt. Igaz, az utas kicsit hangos volt, meg kicsit részeg. Kicsit nagyon...)

Üdv Neked Homár.

Muad\\\'Dib 2007.10.10. 12:13:19

Istenem, közületek tanult valaki valaha jogot? Vagy legalább hallott róla?
Nem vonhatja be az ellenőr a bérletedet(sem) azért ,mert nincs rajta szám. Ugyanis nem követsz el csalást, hamisítást csak nem megfelelően használod. Szólhat, hogy jelen formában nem érvényes a bérleted (meg is büntethet, ha nem írod rá), de nem vonhatja be! Akkor vonhat be bérletet, ha csalást, hamisítást (bűncselekményt) követsz el. Az, hogy nem írod rá a számod ,szerencsére még nem bűncselekmény . Átírod a dátumot, hamis stb...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 12:13:56

" Tunguska 2007.10.10. 12:06:04
Aki bármilyen bérlettel, jeggyel szál fel tömegközlekedni, az meg is érdemli!"

Akit elkap az ellenőr és megbünteti (mondjam, hogy akár meg is veri?) az meg is érdemli.

Rosszindulatú Vászka 2007.10.10. 12:16:52

Az tök fles hungarikum, hogy rengeteg sok polgár sportból bliccel és még büszke is rá. Gratula és respekt feleim.

Fitz 2007.10.10. 13:01:34

Muad\\\'Dib,
Nem jártam jogra, de a BKV bérletre rá van írva, hogy "felszólításra át kell adni az ellenőrnek".
Hogy ezt jogosan kérik-e, vagy nem, azt nem tudom, mert én sem adok oda nekik semmit, de a múltkor nem akart leengedni am etróba, amíg oda nem adtam. Megnézett valamit és leengedett.
Normális volt, csak hát a rossz tapasztalat...

Muad\\\'Dib 2007.10.10. 13:08:21

Fitz,
Nem is azt vitatom, hogy oda kell e adni. Csak épp vissza kell adja.Azaz nem vonhatja be azért ,mert nincs rajta a szám. Szép is volna...

LittleIdiot 2007.10.10. 13:43:50

1. Diákigazolvány nem közokirat. (Nem hatóság saját ügykörében kiadott okirat.)
2. A diákigazolvány nem hatósági igazolvány. (Útlevél, szig, és kártya formátumú vez. eng. az.)
3. Busz ajtaját letépni és bacc papucs helyett azzal verni el az ellenőrt.
(Ami már garázdaság.)

Amúgy meg sokan hiszik, hogy a diákigazolvány az használható személyazonosság igazolására. Nem használható.

LittleIdiot 2007.10.10. 13:44:56

"Nem jártam jogra, de a BKV bérletre rá van írva, hogy "felszólításra át kell adni az ellenőrnek""

Át kell adni - ez igaz.
De az átadás, az nem egyenlő azzal, hogy kiveszi a kezemből.

Ezért már kapott bacc papuccsal ellenőr - tőlem.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 13:51:32

"Át kell adni - ez igaz.
De az átadás, az nem egyenlő azzal, hogy kiveszi a kezemből."

:))) Akkor szerinted mit jelent az a kifejezés, hogy "átadás" ? :)))

Fitz 2007.10.10. 13:52:46

Na igen, ha egyszer odaadtad és nem adja vissza, vert helyzet, mert vagy dulakodsz és küzdesz (ami már nehezen védhető), vagy bejelentesz, feljelentesz, szívsz.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2007.10.10. 14:43:08

ezért kellene bevezetni a matricarendszert. éves bérlet esetén tetoválás, rövidebb lejáratú bérlet esetén leszedhetetlen 1*1 centis matrica a homlok bal felső sarkából indulva. aztán akkor nem lenne kecmec meg cécó. meg eltörte meg lekaratéztam. amúgy miért nem irtad rá azt a nyamvadt számot, heeeee?

johevi 2007.10.10. 15:11:22

Jól látom, nincs is rajta 07/08 I félév matrica??? Akkor nem is érvényes...
Ettől függetlenül furkó az ellenőr.

szvsz 2007.10.10. 15:18:56

Hoppácska, igaz, hogy később is be lehet mutatni, csakhogy annak is ára van ám (újabban asszem 4 ezeh' fütü), és az egész családból csak 1 tudja bemutatni 1x, mert ahajt ráírják még a világ végét is.

bumbuska 2007.10.10. 15:35:25

Tudtatok, hogy nincs rajta 07/08-as matrica es igy nem is ervenyes??
Es azt, hogy nem is igy kellett volna eltorni, hanem keresztben?

De jo lenne, hogy aki beir, elotte elolvasna a kommenteket es meg jobb lenne ha nem irnatok baromsagokat, mivel mar az is le lett irva, hogy DE IGEN, ERVENYES AZ ELOZO EVI MATRICAVAL IS OKT 31-IG!!!!!!!!!!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 15:54:05

"...és az egész családból csak 1 tudja bemutatni 1x, mert ahajt ráírják még a világ végét is."

De ha tényleg létezne ilyen, hogy nem kell ráírni semmit, mivel az egész család használja, akkor működne ez a visszaélési lehetőség.

szvsz 2007.10.10. 16:15:16

Ha tényleg létezne ilyen, akkor szerintem nem létezne a bemutatás lehetősége. De egy kicsi olyan a kommented, hogy 'ez persze nem igaz, de a veszély valós ezért úgy kell kűzdenünk ellene, mintha igaz lenne'... :P

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 16:20:51

"Ha tényleg létezne ilyen, akkor szerintem nem létezne a bemutatás lehetősége."

Persze. Éppen erre akartam kilyukadni, hogy az ilyen közös bérletek bevezetésének velejárója lenne, ha rögtön megszüntetnék az utólagos bemutatás lehetőségét.
Ez ugye józan ésszel is látható :) Hogy az ilyen közös bérlet után eléggé lecsökkenne a rendes bérletek vásárlása az is nyilvánvaló, de azt írja be ide egy békávés :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 16:23:48

"ez persze nem igaz, de a veszély valós ezért úgy kell kűzdenünk ellene, mintha igaz lenne'."

Mellesleg, akinek van egy kis tapasztalata ilyen ügyben, akárcsak olyan, hogy írt egy scriptet, amelyet bármelyik juzer használhat, akkor az tudja, hogy nincs olyan "veszély", amelyre ne kéne felkészülni, mert a juzerek ... hogy úgy mondjam, mindenre képesek. Az emberi ügyeskedés határtalan.

Fitz 2007.10.10. 16:24:51

Az utólagos bemutatás lehetősége egyedi, máshol nincs ilyen. Londonban police record lesz belőle, ha sokat bliccelsz, és valami 1000 fontra megbüntethetnek.
Szóval nem éri meg a kockázatot.

A "névre szóló havibérlet" meg egyszerű lehúzás. 1 ember úgyis 1 bérletet használ egyszerre, komoly előrelépés lenne, ha többen használnának egy bérletet.
Persze lehet, hogy ez komoly anyagi hátrány lenne, a cél az, hogy mindenki vegyen bérletet, legalábbis jegyárak alapján.

Valaki említette és igazat adok: a jegynek időkorlátosnak kéne lennie. Nem sajnáltam 1 eurot jegyre Olaszországban (pedig akkor még nálunk nem 230 volt a jegy), mivel korrektül eljutottam vele a célomhoz átszállással.

szvsz 2007.10.10. 16:33:01

Hoppácska, kezded elveszteni a fonalat. Ha egyszerre potyázik az egész család, tud csalni az utólagos bemutatással, de az sem olcsó, 2szeri lebukás = egy bérlet ára. Ha meg nem egyszerre (kvázi közös bérlet) akkor minek bemutatás, csak 1 ember veszi igénybe a szolgáltatást 1 időben, nincs csalás.
Persze, az ember lelményes és mindig megprobálja kijátszani a rendszart, de ez más tá tészta.

szeloka 2007.10.10. 16:35:14

Aki a BMFre jár az sikeres buszozó nem lehet. Az ellenőrt meg megütni és letépni az ajtaját nekie.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 16:36:06

"Hoppácska, kezded elveszteni a fonalat."
Azt mondod? :)))

"Ha egyszerre potyázik az egész család, tud csalni az utólagos bemutatással, de az sem olcsó, 2szeri lebukás = egy bérlet ára."

Azannya!... Télleg! Akkor vajon miért nem vesznek mégse az emberek bérletet? ... :)


Ha meg nem egyszerre (kvázi közös bérlet) akkor minek bemutatás, csak 1 ember veszi igénybe a szolgáltatást 1 időben, nincs csalás.
Persze, az ember lelményes és mindig megprobálja kijátszani a rendszart, de ez más tá tészta."

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 16:37:24

Fitz, akár így is lehetne. Vajon a VEKEben tudják ezt?

Law enforcer 2007.10.10. 16:39:50


Bennem 3 kérdés merül fel:


-a kék színű diák alkalmas egyáltalán utazási kedvezményre? mert mikor nekem volt, azzal nem lehetett utazni.

-Az eltörést sem értem. hosszában ugyanis sokkal nehezebb eltörni mint kereszben, ez az első.

-A BMF KVK tagjai mind ilyen suttyó módon társalognak? Vagy ez országos jelenség? Minél több az iskolád, annál nagyobb a p@fád???

vernarancs 2007.10.10. 16:52:09

En kiprobaltam. A bankkartyam pont igy torik. Mind a ketto. Most mehetek ujat csinaltatni.

speirs 2007.10.10. 16:52:23

1. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet így kettétörni egy diákigazolványt...

2. Mostanában tényleg akkora parasztokat alkalmaznak ellenőrként, hogy az elfogadhatatlan. Régebben nem volt semmi bajom velük, köszöntem, alkalomadtán mosolyogtam, mutattam a cuccot. Mostanában viszont olyan stílust ereszt meg némelyik, hogy a bicska kinyílik a zsebemben.

szvsz 2007.10.10. 17:14:31

Azannya!... Télleg! Akkor vajon miért nem vesznek mégse az emberek bérletet?

Szerintem azért, mert a k. (edves) anyjuk nem baszta öket pofán az első kis lopás/csalásuknál.
Vagy azért amiért adót csalnak, meg azért mert úgy érzik rájuk nem vonatkoznak szabályok, valamilyen sérelem érte őket (fingott valaki a villamoson pl.) és ez feljogosítja őket a lopásra, stb. De nem tom, nem vagyok szociomókus.
Multkor a héven a pixxsa felháborodva: -És a köcsög ellenőr elvette a bérletem, mert asszonta hamis!
-És nem volt az?!
-Háááá deeeee, de nem ott ahol ő mondta!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.10.10. 17:22:04

"Szerintem azért, mert a k. (edves) anyjuk nem baszta öket pofán az első kis lopás/csalásuknál."

:))) Azt mondod? :))) Lehet benne valami...

Бабаяга 2007.10.10. 17:31:31

Köszi az infot, hogy okt végéig érvényes a diák, akkor még egyszer utoljára, (nyugdíjas koromig) megtámogatom a BKV-t egy diák bérletszelvény árával. Ja, és utsó alkalommal, kivételesen ráírom azt a hüle számot!

stichus 2007.10.10. 17:38:49

fmatykó 2007.10.10. 13:43:50

na végre valami értelmes ember. írogatják, hogy álami tulajdon megrongálása, meg okirathamisítás meg ilyenek. idézgethetek én erre törvényszövegeket, de a gondolkozó ember ritka

Átlagarcú 2007.10.10. 17:48:13

Megmondom a frankót, én nem nagyon hiszem el ezt a sztorit. Így, ebben a formában. Valahogy nem életszerű.
Ha egy ember annyira agresszív, hogy csak így összetör egy igazolványt, annak nem lehet azt mondani, hogy "anyád", mert az ilyen erre ámokfutásba kezd és tömeggyilkol. Szal van a sztoriban lélektani rés, valljuk be.

CheQue? (törölt) 2007.10.10. 17:54:54

Azért kell mert nem 6 féléves hanem 8 A BMF KVK kisokos :)

Viszont igaz hogy akkor is max Szeptemberig használhatta volna vagy amíg megkapta a diplomáját idén, hacsak nem hasalt el az utolsó fél évben.
De akkro viszont már rajta kellett volna lennie az idei félév 07/08 1. félév bélyegnek!!!

A kérdés az hogy ez az eset mikor történt? Mert ha a napokban akkor az ábra alapján már nem érvényes a diák minimum Szeptember 11 óta amikor az új félév elkezdődik (hacsak nincs mellékelve hozzá iskolalátogatási).

Valószínű az elelnőr is ezt sérelmezhette és igaza van!!!

Viszont lejárt diákkal sem lehet ilyet tenni mert nem tudhatja hogy csak a halasztott/bukott (ilyenkor nem jár diák) e az illető vagy sem. Meg egyébbként is milyen dolog ez?

Van egy olyan érzésem hogy a beküldő ezt elfeledte közölni veletek kedves Homár, ti meg felültetek neki :)))

Szóval nincs igaza teljesen a beküldőnek. Büntetést kellettt volna fizetnie. A diákot meg nem vonhatat volna be az ellenőr csak felírja a számát és utánna kideríti.

De ez akkor is gááááz! Tetleg és irattal ilyet csinálni még akkor is ha lejárt!!! Nincs joga hozzá!

Én kifizettem volna a büntetést és feljelentem mint a sicc :))

Olganéni 2007.10.10. 20:06:11

Mondta már más is, október 31-ig jók a tavaszi féléves matricák, a másik meg, láttam már diákigazolványt ennél több darabban is, hiperszuper matériából van, a megoldást a to-s néni celluxtekercse jelentette ez esetben. Na mindegy, szóval ez még nem lejárt igazolvány, bár a story kicsit döcögős valóban...

El Condor 2007.10.10. 20:39:35

Szerintem csak ráült és azért törött el, most meg rá akarja kenni az ellenőrre.

bumbuska 2007.10.10. 21:10:59

Grabowsky 2007.10.10. 17:54:54

Hat ez kesz.

Hulye-e vagy? Olvasni tudsz-e?

ready_real 2007.10.10. 23:31:28

Egyrészt nem tudom nappalis vag ylevelezős adiák, de mintha emlékeimben az lenne hogy a nappali 3 év (bsc esetén 3.5) , levelező 4.
Namármsot, ha kredites az illető akkor csúszhat is, még pár félévet, érvényes diákmatricával .
Illetve ott van még a kooperatív képzés is , ami +1 év.
És mindezek mellett a tavaszi matrica, ha lediplomázott valaki, ha nem október 31ig érvényes.
Ahogyan az is igaz, hogy október 31 ig kell megkapni a normál hallgatóknak az új matricát is.

Szóval ezen fennakadni nagyon kistílű.

ready_real 2007.10.10. 23:33:07

Jahm és a TO nem vonja be a diákot. Az említett főiskolán legalábbis tuti nem vonják be. Tapasztalat.

Mivel kredites rendszernél nincs bukás, így kedves grabowsky kicsit el vagy tévedve.

king_one 2007.10.10. 23:53:53

régi diák ez, 4 éves, akkoriban nekem is évente kellett új mert a tavaszi széltől is darabokra tört. volt is egy fordított sztorim, haverom próbálta meg győzni a kalauzt, hogy a vonatfülke asztalán nyolc darabból össze puzzle-özött diák még érvényes :D

viszont tavaly ilyenkor próbáltam kettétörni egy új diákot és nagyon nehezen ment (keresztben), alighanem fejlesztgetik.

Self 2007.10.11. 00:25:25

hogy miért ez jutott a történetről eszembe... An older lady gets pulled over for speeding... *Older Woman*: Is there a problem, Officer? *Officer:* Ma'am, you were speeding *Older Woman*: Oh, I see *Officer:* Can I see your license please? *Older Woman:* I'd give it to you but I don't have one. *Officer:* Don't have one? *Older Woman:* Lost it, 4 years ago for drunk driving. *Officer:* I see...Can I see your vehicle registration papers please. *Older Woman:* I can't do that. *Officer:* Why not? *Older Woman:* I stole this car. *Officer:* Stole it? *Older Woman:* Yes, and I killed and hacked up the owner. *Officer:* You what? *Older Woman:* His body parts are in plastic bags in the trunk if you want to see. The Officer looks at the woman and slowly backs away to his car and calls for back up. Within minutes 5 police cars circle the car. A senior officer slowly approaches the car, clasping his half drawn gun. *Officer 2:* Ma'am, could you step out of your vehicle please! The woman steps out of her vehicle. *Older woman:* Is there a problem sir? *Officer 2:* One of my officers told me that you have stolen this car and murdered the owner. *Older Woman*: Murdered the owner? *Officer 2:* Yes, could you please open the trunk of your car, please. The woman opens the trunk, revealing nothing but an empty trunk. *Officer 2:* Is this your car, ma'am? *Older Woman:* Yes, here are the registration papers. The officer is quite stunned. *Officer 2:* One of my officers claims that you do not have a driving license. The woman digs into her handbag and pulls out a clutch purse and hands it to the officer. The officer examines the license. He looks quite puzzled. *Officer 2:* Thank you ma'am, one of my officers told me you didn't have a license, that you stole this car, and that you murdered and hacked up the owner. *Older Woman:* Bet the liar told you I was speeding, too.

kajakra 2007.10.11. 13:17:41

aki nem tud így eltörni egy műanyag kártyát, az még kicsit gyúrjon vazze

HZCs 2007.10.11. 17:26:53

aki kvk-ra jár, sikeres ember nem lehet :P

Yoda mester 2008.01.28. 12:43:42

fmatykó 2007.10.10. 13:43:50
"1. Diákigazolvány nem közokirat."

Háááát, legalább gugliznál egyet :)
17/2005. (II. 8.) kormányrendelet (a diákigazolványról) 3.§ 3. bekezdése:

"Az állandó közoktatási és felsőoktatási diákigazolvány ID 1 méretű, műanyag kártya, egyedi azonosítóval ellátott közokirat, amely a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik."
süti beállítások módosítása