Tékozló Homár

A BSA nem válaszol

2007.11.08. 12:31 | jackyll | 141 komment
A Homár még nem jött rá, mivel lehetne megfékezni a BSA fenyegetőző spamjeit, mert ugye az adatvédelmi biztos csak magánszemélyekkel foglalkozik (a cégek adatai nyilvánosan hozzáférhetők), másrészt a levelek nem elektronikusan érkeztek, így a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség sem mondhatja, hogy csúnya spammer. Esetleg egy nagyobb rakomány hideg patkánypörköltet lehetne továbbítani nekik (hova is, Ámerikába?). Akárhogyis, Arrogáns Antal múltkori levelére meglepő módon nem reagáltak, így küldött nekik egy újabbat:
Tisztelt BSA Sportegyesület!

Korábbi elektronikus levelünkre NEM KAPTUNK választ Önöktől, pedig az abban szabott határidő réges-régen lejárt. Mindezek tükrében az alábbiakat szeretnénk közölni Önökkel:

1. Felszólítás
Ezennel felszólítjuk Önöket, hogy társaságunk (eddig is illegálisan tárolt) adatait töröljék valamennyi adatbázisukból. A jövőben semmilyen levelet, elektronikus levelet, faxot ne küldjenek társaságunknak, telefonon és személyesen ne keressenek bennünket. Két (2) kivételként a korábbi levelünkre adandó választ, és a jelen levelünk hatására küldött visszaigazolást - az adataink törléséről - jelöljük meg. Felszólítjuk Önöket, hogy a mai napon 12 óráig válaszoljanak a két levelünkre.

2. Adatvédelem
Felhívjuk az Önök figyelmét, hogy Magyarországon léteznek törvények (ezekről jogi diplomával rendelkező ún. jogászok tudnának az Önök testépítő egyesületének tájékoztatást adni, pl: Dr. Ormos Zoltán ügyvéd, Dr. Novák Tamás ügyvéd - és még sokan mások.). Ezen törvények a leánykereskedelem, vagy éppen a kábítószer-birtoklás (és még sok minden más) mellett az illegális adatgyűjtést és az így szerzett adatok birtoklását, feldolgozását is büntetni rendelik.

3. Furcsaságok
Igencsak furcsának tartjuk, hogy egy olyan kézimunkaszakkör akar a szerzői jogok bajnokának és védelmezőjének szerepében tetszelegni, amelyik maga is nagy ívben **** [mellékes körülményként kezeli] az ilyen jellegű jogokat (http://nol.hu/cikk/82165/). Furcsának tartjuk továbbá, hogy hivatalosnak álcázott kéretlen leveleket küldözgetnek úgy, hogy azon a feladó társaság teljes neve nem szerepel, aláírás (és bélyegző) általi hitelesítés (és felelősségvállalás) nem szerepel rajta, és mindenféle "céges" adatot mellőznek róla.

4. Média
Mivel az Önök táncklubja annyira fontosnak tartja a folyamatos médiajelenlét, ezért ilyen irányú szereplésüket mi is támogatni szeretnénk, a magunk szerény lehetőségeivel. Éppen ezért levelezésünket (az Önök által küldött hulladékpapírt, és az általunk küldött válaszokat is) folyamatosan elküldjük az index.hu internetes portál mellékleteként üzemelő Tékozló Homár nevű fogyasztóvédelmi oldalnak (www.homar.hu), remélve, hogy az Önök korrekt, körültekintő, példásan pedáns munkáját lényegesen több ember ismerheti meg így, mint az Önök által néha-néha tartott - sajtótájékoztatónak nevezett - klubdélutánokat követő sajtómegjelenések alapján.

5. További lépések
További lépéseinkről, melyek az Önök - általunk illegálisnak vélt - tevékenységét hivatottak megakadályozni, a későbbiek folyamán jogi képviselőnk, ill. a jogi képviselőnk által megkeresett hatóságok, és más hivatalos szervek fognak részletes tájékoztatást adni.

Kihívásokkal teli (pl. válaszadás), igényes, korrekt, és precíz további munkájukhoz további sok sikertelenséget kívánva, tisztelettel üdvözlöm a teljes dalárdájukat:

Dr. Arrogáns Antal
a farmaddológia professzora
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fapuma (törölt) 2007.11.08. 14:01:43

még annyi, hogy Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) nem szól arról, hogy az APEH-nak bármilyen feladata lenne a jogellenes szoftverhasználat területén.

Fapuma (törölt) 2007.11.08. 14:05:28

És persze a BSA nem egy igazságügyi szakértő és nem egy APEH szervezeti egység vagy más hatóság, amely az APEH eljárásában részt vehetne.

Mária 2007.11.08. 14:07:58

A negyedik pont király :D

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.08. 14:13:23

gyerekek nem veszitek eszre, hogy Griffi jot tett veletek?
Hiszen azota nincs, es feldobott egy vitat, amihez nem ertett es ezt sokan jol le is utottek.

Griffi koszi szepen, hogy legalabb irtal valamit, igy tobb ember kommentjet olvashatjuk el.
Tetszik ez az ellenreklam

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.11.08. 14:17:20

Ez a Griffi gyerek kurvára elhalkult... Vagy kamuzott, vagy elfogyott a nagy tudása, de szerintem egyszerre mind a kettő eset fennáll. Ráadásként még BSA-s is... node, micsoda dolog ez...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.11.08. 14:22:14

Griffi: agymosás, haver, agymosás?

Jó, hogy nem egyből a BSA-t hívtad fel, hogy pontos infót kapja arról, hogy mire is van jogosítványuk.

Talán ennyire nem kéne lejáratnod Magad, a kurva nagy utánajárásos dumával.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2007.11.08. 14:26:27

Ez a Griffi-páros, ahogy utánanézegettem, naggggggyyyyyyon szereti a parttalan vitákat MINDEN fórumon. Újdonsült net-es szlenggel élve én troll-nak nevezném. Élvezi(k), hogy a bedobott vaskalapos közhelyekre hogy zúdul a nép... A legjobb ellenszer figyelmen kívül hagyni a szövegeit...

Fapuma (törölt) 2007.11.08. 14:28:18

A BSA magyarországi forródrót telefonszáma: +36(80)272-000


w3.bsa.org/hungary/report/

itt lehet árulkodni...

VilMarci 2007.11.08. 14:29:32

Secnir: Ha erre gondolsz: homar.blog.hu/2007/10/26/apeh_hel_fenyeget_a_bsa#c920807
Itt azt írod le, hogy miért _nem_ jogosultak bármire.
De nem hiszem, hogy ők csak úgy élnek és virulnak, meg riogatják a népet évek óta minden jogalap nélkül... Ezért gondoltam, hátha valaki mutat némi támpontot :)

Bástya elvtárs (törölt) 2007.11.08. 14:30:41

Griffi: neked hogyan sikerült felhívnod csak úgy a Microsoftot? Én eddig bárhányszor próbáltam, a telefont felvevő droidoknál midig elakadtam. Ugyebár addig nem tudnak senkit sem adni, ameddig be nem mondod, a microsoft szoftvered regisztrációs számát...
Egyébként nem is olyan régen engem az adobe ügyfélszolgálata akasztott ki: ugyanis azt mondták, hogy ők csak arra a szoftverre adnak szupportot, amit ők forgalmaznak. ja és majdnem dupla árért, mintha az adobe oldalán USD-ban fizetnéd ki...

Micardis 2007.11.08. 14:31:53

Egyszerűen elfogyott nála az internet... Vagy elvitte a BSA... De az is lehet, hogy éppen most fenekeli a szomszéd Pistike nevű kisfiát (természetesen batz papuccsal!), mert nem jogtiszta szoftvert használ a büdös kölyök.... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kiskiváncsi 2007.11.08. 14:38:58

Griffi szerintem már a sarokban ül és zokog. :D

vernarancs 2007.11.08. 14:40:06

Griffi 2007.11.08. 12:38:53

Te nem erzed, hogy ciki idejonnod mint BSA-s dolgozo? Meselj mar milyen joga van a BSA-nak? El vagy te tajolva.

abandi 2007.11.08. 14:45:24

Kérdés:
A BSA jogszerűen kérheti a Rendőrséget egy tárgyi házkutatásra?

molekula 2007.11.08. 14:51:25

J e g y z ő k ö n y v
az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottságának
2002. október 31-én, csütörtökön 9 órakor
a Képviselői Irodaház 520. számú
tárgyalójában megtartott üléséről

Napirend:

A Business Software Alliance (BSA) Magyarország tevékenysége
Egyebek
...


www.parlament.hu/biz/infb/0210311.htm

baum · http://reflektor.blog.hu 2007.11.08. 14:52:02

Griffi: Légyszíves 6 naptári napon belül küldd meg nekem a jégszekrényedben (hűtő) tárolt élelmiszerek listáját, külön felsorolva a fagyasztóban tartott mirelit termékeket és külön listán az egyéb ételeket. Természetesen elvárom, hogy mindegyik árucikkhez csatold a vásárlói számlát is.

Én egy garanciaképző civil mozgalom vagyok, úgyhogy erre jogom van. Amennyiben nem teszel eleget a felszólításomnak, abban az esetben kénytelen leszek az APEH-nél, az ÁNTSZ-nél és az Államvédelmi Hatóságnal feljelenteni.

Amennyiben megérkezik a lista, megígérem e-mailben fogok válaszolni Neked, de ha nem akkor aztán annyi!

***

És miután egy ilyen szintű levélre válaszol, még okos is...

molekula 2007.11.08. 15:00:52

www.parlament.hu/biz/infb/0210311.htm

"SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Egy gyakorlatias kérdést tennék fel. Hallhattunk arról az elmúlt évben, hogy az egyik nagy hazai gyógyszergyárban volt egy szoftverrazzia, rendőrségi megerősítéssel. Az volna a kérdésem, hogy néz ki egy ilyen akció?"

"SEBŐK ERZSÉBET (Business Software Alliance) Hogy hogyan zajlik egy ilyen akció? Ismételten nemmel kell válaszolnom, mert nem tudom. A BSA-Magyarország egy egyesület, ennek megfelelően egyesületi formában működünk, ezért nincs semmiféle hatósági jogkörünk, ezért mi nem megyünk ki a hatóságokkal. A nyomozás, a lefoglalás és az eljárás minden esetben a rendőrség dolga."

...

molekula 2007.11.08. 15:01:57

MÉCS IMRE (SZDSZ):
Hihetetlen ellentmondás feszül a szoftverfelhasználás lényege, az egész számítógépes kultúra lényege és e brutális megjelenítés, fenyegetés között, amit önök használnak. Úgy gondolom, nagyon szelíd és finom válasza erre a társadalomnak, hogy önöket szoftverrendőrségnek nevezi, de nevezhetnék inkvizíciónak vagy más egyébnek is. A szerzői jogi törvény tárgyalása során is elmondtam ezt önöknek, ugyanis az önök képviselője részt vett az önkormányzati bizottság ülésén, és utána az első bilincses szériát vissza is fogták, mert ezzel csak a Linux terjedését segítették elő többek között, ugyanakkor most megint előhozták. Adjon nekem magyarázatot arra, hogy mi ez a konok szembenállás a magyar számítástechnikai szférával, és az abban dolgozó több tízezer vagy százezer ember mentalitásával? Egyértelműen, egyhangúlag elítélték önöket e megjelenítés alkalmazása miatt. Mégis milyen megfontolások vezették önöket, hogy újból előszedték, és újból riogatják óriás plakátokon az embereket, amely óriásplakátok árát a szoftverek extraprofitjából fedezik, vagyis a mi pénzünkből. A mi pénzünkből riogatnak önök minket, ahogy ez szokott lenni. Hogyan gondolják, hogy ezáltal kevesebben lesznek az emberek, a kisdiákok, akik elkezdenek számítógépet használni? Az iskolában megvette az állam több milliárd forintért a jogot, és önök még külön riogatják az embereket? Mi ennek a magyarázata? Adjon értelmes magyarázatot erre, mert nem kell nagy felismerés ahhoz, hogy lássák, hihetetlen mértékben elítélik ezért önöket, és személy szerint én is elítélem ebben a formában ezt a kampányt, és ezzel nem vagyok egyedül a magyar informatikai társadalomban.

molekula 2007.11.08. 15:05:59

MÉCS IMRE (SZDSZ): A műszaki egyetemen engem arra szocializáltak, hogy a definíciókat és az alapadatokat mindig ellenőrizni kell. Sarkalatos alapadat, ami a BSA létében alapvető, hogy nagy az illegális szoftverfelhasználás, tehát úgy gondolom, az önök számára elemi dolog, hogy ezt pontosan tudják, hogy bizonyítsák, amit bármikor ellenőrizni lehet. Most kiderült az, hogy egy nemzetközi anyacégnek, egy másik nemzetközi cégnek a becslése alapján mondják egy kis országra vonatkozóan ezeket a számokat, amit egyáltalán nem tudok megnyugtatónak tartani, sőt inkább nyugtalanítónak tartom. Nyugtalanítónak tartom azt, hogy önök nincsenek ebben felkészülve, és nem tudják rögtön mondani, hogy ezt így és így számoltuk ki, és ennek a becslésnek a pontossága + 5 százalék, + egy vagy fél százalék, mert ez így szokás.

A másik probléma az, hogy hihetetlen egyoldalú az önök működése. Akik használnak szoftvereket, különösen a gyakorlati monopolhelyzetben lévő nagy cégek szoftvereit, azok pontosan tudják, hogy a fogyasztóvédelem, a minőségvédelem, a garancia oldala is teljesen egyoldalú és kiszolgáltatott ezeknek a nagy cégeknek, amelyeknek önök a fegyverhordozói. Ha el tetszik olvasni figyelmesen ezeknek a nagy cégeknek a garanciára vonatkozó kizárásait, láthatja, hogy gyakorlatilag semmire nem adnak garanciát, bármilyen hiba esetén elzárkóznak a kártérítéstől. A nagy cégek forró drótjai és egyéb ígért támogatásai pedig mind olyanok - ezt a gyakorlatból tudjuk -, hogy nemigen segítik elő a dolgokat. Itt egy rendkívül egyoldalú kapcsolat alakult ki, amelyre önök még rátettek ezzel a bilincses plakáttal.

molekula 2007.11.08. 15:08:56

De a vége a legnagyobb LOL:

SEBŐK ERZSÉBET (Business Software Alliance):
Végül engedje meg, elnök úr, hogy a Szoftvernyilvántartó egy példányát átadjam önnek, ami gondolom, hasznára válik az Országgyűlés Hivatalának, és ez alapján, ha esetleg még nem készítették el a szoftvernyilvántartásukat, el fogják tudni készíteni. Köszönöm.

lololololololol

Zsámoly 2007.11.08. 15:13:59

"A cégektől bekért szoftvernyilvántartások alig 0,5 százaléka felel meg a BSA által javasolt és az APEH által véleményezett ajánlásnak illetve a szerzői jogi törvényeknek. "

Ezen el lehetne gondolkodni miért van így.

"Ezért a jogvédő szervezet novembertől újabb kampányba kezd: hirdetésekkel és vállalatok meglátogatásával igyekszik meggyőzni a cégvezetőket a szoftvernyilvántartás szükségességéről és a hiányával járó kockázatokról. (Napi Gazdaság)"

November van tehát akkor vacoghatunk mert elkezdődött a razzia bármelyik nap?

vernarancs 2007.11.08. 15:14:22

molekula 2007.11.08. 15:08:56

Ezt el sem hiszem! Mindezt azutan mondta, hogy Mecs ilyen korrektul a porba gyalazta? Ennel korrekteb beegetest elkepzelni sem lehet. Ez nemcsak a jogi oldalat kerdojelezi meg de nagyon erosen az erkolcsi magatartasukat is. Ez mar emberileg is annyira gaz. Szegyen :) Ha en egyszer ilyen BSA levelet kapok ezt a Mecs idezettel kuldom nekik vissza a PSZAF allasfoglalassal egyutt. Es rajzolok ra egy k. nagy fityiszt is :D

molekula 2007.11.08. 15:24:56

Zsámoly idézte cikkből:

"A BSA-hoz beérkezett bejelentések zömét versenytársak teszik, akik úgy érzik, hogy az illegális szoftverhasználatnak negatív hatása van cégük helyzetére, de korábban elbocsátott alkalmazottak is akadnak a bejelentők között."

Ezzel csak az a nagy baj, persze Magyarországon ez nem számít, hogy a rendőrség csak alapos gyanú alapján indíthatná meg az eljárást, ami nem abból áll, hogy a Józsi azt mondta hogy a Bélának lopott vindóza van tutira.

Feketecsuklya 2007.11.08. 15:25:44

Zsámoly!

Miért kellene megadnom az alkalmazottam nevét, és mail címét a bsanak?
Majd az Apeh ha kiad egy kötelező bevallási nyomtatványt, azt kitöltjük, de nem egy ilyen kamuvári társaságét.

Zsámoly 2007.11.08. 15:26:09

molekula:

Józsi ALAPOSan meg van róla győzödve ez elegendő nem? :))))))

Zsámoly 2007.11.08. 15:27:31

Praet:

Nem te adod meg a címet, hanem ha kirúgod őt esetleg ő fog beköpni vagy a konkurens cég. Legalábbis az idézet cikkben ez áll.

=Ford Prefect= 2007.11.08. 15:32:47

Nálunk a titkárnő naivan elküldte a nyilvántartást. Többször is. Mindannyiszor visszajött kézbesíthetetlenül...

És mielőtt valamelyik okoska megkérdezné:
Igen, jó cimre küldte.

Erről ennyit. Soha többé, semmit nem fogunk nekik küldeni.

ticctelet

Zsámoly 2007.11.08. 15:35:17

Praet:

Bocs, tényleg félreértettelek.
Pedig ez hivatalos nyomtatvány a BSA honlapról, mondjuk azt én sem értem mi közük van ahhoz ki használja éppen...

vernarancs 2007.11.08. 15:36:04

Ha jol latom van 80-as telefonszamuk. Az azert jo, mert ha jo sokan hivogatjak akkor lesz nagy telefonszamlajuk :) FlashMob mozgalomkent mondjuk 18:00 es 19:00 kozott minden szamitogephasznalo hivogassa a szamukat. Ingye van :D

abandi 2007.11.08. 15:36:09

Van hatájos törvény amúgy a privát pc-n tartott anyagok miatti házkutatás elrendelésére Magyarországon, vagy az EU-ban?

Zsámoly 2007.11.08. 15:38:21

Hát rendőrség biztos megteheti, de hogy nekik mihez van joguk az nem tiszta számomra pedig böngészem az oldalt már fél órája. Falom a PDFeket egymás után :)

vernarancs 2007.11.08. 15:47:55

abandi 2007.11.08. 15:36:09

A rendorseg megteheti, ha alapos gyanujuk van. Sot nalunk nem ugy mukodik mint a filmekben, hogy fel kell mutatniuk a hazkutatasi parancsot. Azt raernek utolag is beszerezni ha valoban indokolt az azonnani hazkutatas es pl. a nyomok eltuntetesetol kell tartani.
Viszont a BSA-nak ezzel fenyegetozni nincs joga mert az torvenybeutkozik. Hatosagi befolyassal valo visszaeles vagy hogyan is hijjak.

Secnir 2007.11.08. 15:51:26

BSA=vicc
-nálunk (cégnél) volt többször APEH ellenőrzés (minden negyedévben van), szoftvernyilvántartást sose kérték.
-nálunk (cégnél) volt már rendőrség lefoglalni a teljes cámítógépparkot merthogy "illegális szofvtermásolás bűncselekménye zajlik". voltak kint bsa által kirendelt szakértők is. Megállapodtunk abban, hogy a 4 rendőr nem próbálja meg egyszerre elvinni mind a 800 gépet, sem a szervereket. Csak egy floppyra felmásolják a gépeken található filelistákat. OK, csinálják. Azonban az AS/400-as termináloknál komolyan kivágta náluk a biztosítékot, hogy nincs benne floppy. se usb port. akkor vegyük ki belőle a merevlemezt. Zavartan mondtuk a szakértő uraknak, hogy olyan nincs benne. Akkor elviszünk egyet. összenéztünk, hát vigye. a dolgozó közben jót röhögött, átült egy másik elé, és ott folytatta a munkát, ahol abbahagyta. Szakértő urak pampogtak: hogy vitte át az adatait a másik gépre, mégiscsak van rajta usb port? na jó, otthagytuk őket.
mindez 2002-ben a xxi században.

Zsámoly 2007.11.08. 15:52:22

Arra leszek egyébként kiváncsi a nagy kampányukkal kapcsolatban, hogy lesz-e valami előzetes tájékoztatás, telefon, e-mail vagy ilyesmi vagy tök váratlanul jelennek meg a cégeknél kihasználva a meglepetés előnyét...

molekula 2007.11.08. 15:52:47

149. § (1) A házkutatás a ház, lakás, egyéb helyiség vagy azokhoz tartozó bekerített hely, továbbá az ott elhelyezett jármű átkutatása, illetőleg számítástechnikai rendszer vagy ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó átvizsgálása az eljárás eredményessége érdekében.
(2) Házkutatásnak akkor van helye, ha megalapozottan feltehető, hogy az
a) a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére,
b) a bűncselekmény nyomainak felderítésére,
c) bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálására
vezet.


Tehát, ha már a házkuatatás előtt "megalapozottan feltehető" hogy xy szoftvert illegálisan használ, akkor a bizonyítékok beszerzése miatt elrendelhetik.
Nálunk ez úgy megy, hogy majd csak találunk valamit.

Itt egy kis hk túlélési kézikönyv: :)
gergely.tomka.hu/hktk.html

joszip 2007.11.08. 15:58:48

"Beküldtem a nyilvántartást. E-mailben megköszönték. "

Látod B+ ezért kéne elolvasni előbb azt, amihez hozzáokoskodsz. Akkor feltűnne, hogy most erről szó sincs.

vernarancs 2007.11.08. 16:02:06

Secnir 2007.11.08. 15:51:26

Szerintem a BSA dolgozoit szigoruan max 8 altalanos vegzettseggel rendelkezok kozul toborozzak es fejtagitas keretein bellul okitjak, hogy a szamitogep=Intel PC, Micro$oft Window$, Micro$oft Office. Minden mas ami ennek latszik az elkobzando mert illegalis es masolas celjabol uzemeltetik. AS/400 = AdatSokszorosito/400 Window$ percenkent :D

molekula 2007.11.08. 16:04:32

(7) Az ügyész a bíróság határozata nélkül tarthatja a (6) bekezdés szerinti házkutatást, ha a házkutatás késedelmes foganatosítása a (2) bekezdésben felsorolt célok elérését veszélyezteti.
(8) A (7) bekezdésben szabályozott esetben a bíróság határozatát utólag be kell szerezni. Ha a bíróság az indítványt elutasítja, a házkutatás eredménye bizonyítékként nem használható fel.

1, nem merülhet fel az eltüntetés gyanúja, mivel valószínűleg nem tud az illető a házkutatásról
2, akkor is kell hk parancs, csak nem bírói, hanem ügyészi

Feketecsuklya 2007.11.08. 16:19:16

Zsámoly!
Megjelenés alatt a bsara gondoltál?
Én simán rájuk engedem a kutyákat.
Miután bezárattam a kaput....

Zsámoly 2007.11.08. 16:30:08

Praet:

Rájuk persze.
Mielőtt rájuk engeded legyél szíves igazolni nekik, hogy az ebhez törvényesen jutottál hozzá, fajtiszta, beoltott és megvan róla a SZÁMLA is :DDDDDDDDD

megamenn 2007.11.08. 17:08:31

Ez egy jól átgondolt, szépen megfogalmazott tiltakozás volt! ELUTASÍTVA!!

vernarancs 2007.11.08. 18:24:05

megamen 2007.11.08. 17:08:31

Hol itt a tiltakozas? Ez egy felszolitas.

MADcat 2007.11.08. 20:31:35

Zsámoly 2007.11.08. 15:52:22
Arra leszek egyébként kiváncsi a nagy kampányukkal kapcsolatban, hogy lesz-e valami előzetes tájékoztatás, telefon, e-mail vagy ilyesmi vagy tök váratlanul jelennek meg a cégeknél kihasználva a meglepetés előnyét...

Megjelenik a cégünknél úgy vágom ki őket mint macskát szarni, az Isten legyen rá a tanúm, a kutyákat meg utánnuk!

skaresz 2007.11.08. 20:53:23

Ez a BSA jól bepaliz Mindenkit...Hehehe... VAn még egy gyökér cég: Artisjus

skaresz 2007.11.08. 21:01:22

Év elején az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal együttműködési szerződést írt alá a BSA (Business Software Alliance) nemzetközi jogvédő szervezettel. A paktum megkötése óta jelentősen megnőtt a BSA-forródrótjára érkező bejelentések száma. A cégvezetők egymást jelentik fel...

A BSA célja az együttműködéssel, hogy az illegális szoftverhasználat hazai arányát a következő három-négy évben a jelenlegi negyvenkét százalékról az uniós átlagra (jelenleg 36 százalék) csökkentsék. Az APEH pedig az illegális szoftverhasználattal kapcsolatos adóelkerülő tevékenységek felderítésében bízik.

A két szervezet együttműködése kiterjed az adóellenőrök szoftverlicencekkel kapcsolatos képzésére, a közvélemény széleskörű tájékoztatására, továbbá a BSA által kidolgozott szoftvernyilvántartási ajánlás APEH által történő szakmai véleményezésére. A BSA forródrótjára érkező feljelentések zöme természetesen versenytársaktól érkezik, akik úgy érzik, hogy az illegális szoftverhasználat negatív hatással van (vagy volt) cégük helyzetének, versenyképességének alakulására. Korábban elbocsátott alkalmazottak is szerepelnek a bejelentők között, akik korábbi munkahelyük szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik.

A "szoftverrendőrség" szerint a magyarországi vállalkozások többsége nincs tisztában az illegális szoftverek használatával járó jogi, pénzügyi és biztonsági kockázatokkal, valamint a jogszerűen használt szoftverek - mint eszközök - nyilvántartásának törvényi kötelezettségével. A cégektől bekért szoftvernyilvántartások alig fél százaléka felel meg a BSA által üdvösnek tartott ajánlásnak, illetve a szerzői jogi törvényeknek.

A nemzetközi szoftverjogvédő szervezet novemberben széleskörű tájékoztató kampányba kezd. Ennek során hirdetésekkel és országszerte számos - korábban elutasító magatartást tanúsító – cég "meglátogatásával" igyekeznek meggyőzni a cégvezetőket a szoftvernyilvántartás szükségességéről, annak hiányával járó kockázatokról. Emellett folytatják kampányukat, melynek keretében a szervezet képviselői szoftvergazdálkodási kérdésekben adnak tanácsokat vállalatvezetőknek.

Netuddki. 2007.11.08. 21:31:54

Nem árt ha tudjátok:
A BSA egy műanyag. De mégha igazi is lenne, akkor sem küldözgetünk nekik semmiféle listákat. Világos?

ősirománszokás 2007.11.08. 23:13:53

Szerintem túllihegitek. A BSAnak nincs semmilyen jogositványa, próbálkozhat ahogy akar. Viszont a helyett hogy itt felb@sszáatok magatokat, elkezdhetnénk őket spammelni. Mondjuk összeállitani egy-egy párszázas software listát köröztetni, és akit felkeresnek mindössze annyi dolga van hogy elküldi a 20 variáns egyikét. Nincs az az isten hogy pár ezer darab levél uán ne adnák fel. Ha meg mégsem legalább megdolgoztattátok őket.

Ami viszont engem is bosszant hogy az okokról senki sem beszél. A Microfos és társai kis hazánkban drágán (még a nyugathoz képest is, hát még ha vásárlóerőparitásos árazást néznénk), nulla supporttal árulja a szarjait, miközben az állami szektort jól levámolva (naná hogy ezen is keresett valaki) az adófizetők pénzével is jól jár. És ezek után sirnak hogy kevés a legális szoftver. Szóval a Microsoft egy ősi román cég, a BSA egy ősi román szervezet, és egyébként is elfoglalt embereket jogalap nélkül baromságokkal zaklatni, feltételezve hogy a drága idejében mindenféle gitt egylet világfájdalmával akar foglalkozni, kib@szottul ősi román szokás.

Netuddki. 2007.11.09. 01:20:13

Spammelni? Pfújjj!
Mi jogkövetőek vagyunk, úgyhogy nem spammelünk. Ezért megy a BSA spam oda ahova való. A BSA-ból fröccsöntött fedeles kosárba.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.09. 07:26:40

hajra bsa hajra bsa

ezeket fogom mondani, mikor megerkeznek hozzam.
Hogy miert? mert az osszes papirjukat,igazplas szig,lakcim anyam kinnnnnya mit is el fogok kerni tolluk.
es ha nem tudnak mit mondani erdemlegeset, akkor felszolitom arra hogy tavozzanak....persze egy pici arany csopseg kisereteben.

vauuuuuu

MyNick 2007.11.09. 08:46:05

Néhány adalék az ügyhöz (Griffi /aki nagyon elhallgatott/ figyelmébe):

A BSA az 1999. évi LXXVI. törvény 16.§ (7) bekezdésére hivatkozva fenyegeti a cégeket. A törvény pontos szövege a következő:

"Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet (85-93. §) a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni."

www.okm.gov.hu/letolt/elektronikus_ugyintezes/nkom_szerzoi_jogrol.pdf

Az első dolog ami szembetűnő, hogy a BSA nem szerzője és nem is jogutódja egyik általa képviselt cégnek sem. A törvény tartalmaz még egy "jogkezelő szervezet" megnevezést is, ezt a BSA a levele láblécében idézett törvényből "véletlenül" ki is hagyta.
Magyarországon tudomásom szerint 7 azaz hét darab jogkezelő szervezet van (Mahasz, Artisjus, Filmjus, stb.) és a BSA nem tartozik közéjük. Tehát igy hiába hivatkozik a törvényre, ennek árnyékában semmiféle adatszolgáltatási kötelezettsége sincs senkinek feléjük.

A másik dolgod a felhasználás módja. A fent említett törvény ezt is meghatározza a 17.§-ban.

"17. § A mű felhasználásának minősül különösen:
a) a többszörözés (18-19. §),
b) a terjesztés (23. §),
c) a nyilvános előadás (24-25. §),
d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26-27. §),
e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő
továbbközvetítése (28. §),
f) az átdolgozás (29. §),
g) a kiállítás (69. §)."

A fent felsorolt felhasználási módok többségét a szoftver szerzője/jogutódja/jogkezelője már a licenszfeltételek között megtiltja a végfelhasználók számára. Felmerül a kérdés bennem, hogy akkor most miről is kellene tájékoztatnom? Arról, hogy nem másolom, nem terjesztem, nem mutogatom, nem dolgozom át és nem állítom ki?
A törvény pontos értelmezése szerint csak olyanról vagyok köteles tájékoztatni a szerzőt, amit a BSA által képviselt cégek eleve a licenszben megtiltanak.

Tehát kedves BSA! Hiába hivatkoztok a törvényre, mert pechetekre a törvényalkotók a "felhasználás módját" is írásba fektették és láthatóan nem tartalmazza azt, hogy bárkinek is kötelessége lenne tudatni a szerzővel, hogy mennyi Windowsa van és ki használja őket. A BSA-val meg pláne nem.

Az immateriális javak (többek között a Windows-ok) nyilvántartását pedig a számviteli törvény írja elő. APEH jogköre ellenőrizni. A BSA szoftvernyilvántartása (az a szép pdf) pedig egy saját agyszülemény, ami ráadául adatkezelési aggályokat is felvet.

Végezetül itt egy hivatalos álláspont a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF):
external.pszaf.hu/infohu/uj/kozlemeny/bsa.htm

vernarancs 2007.11.09. 10:10:03

Nagy orommel konstataltam, hogy a BSA oldalan feltuntetett szinte mindegyik partneretol van kaloz szofverem. Meg a CISCO-tol is vannak router ios image-ek amiket elvileg csak partnerkoddal lehet letolteni :) M$ termekert meg akkor sem fizetnek ha kulonben a kezemet vagnak le. Kulonben is lopott termeket arulni az nem orgazdasag? Es lopott termeket venni az nem buncselekmeny? Merthogy a M$ szinte minden termekenek mastol lopott otletek adjak az alapjat.

Netuddki. 2007.11.09. 10:52:05

Nem loppottak azok, mert az M$ már rég megvásárolta(ja) a hozzátartozó szabadalmakat kilóra. Az, hogy miből volt, van rá pénze? Az egy másik történet.

vernarancs 2007.11.09. 10:58:37

A xerox ablakozos techikajat hogyan vasarolta meg? Szerintem az nem elado, lehet, hogy le sem volt vedve. Ezert nyulta le biliboy es tetszelgett, hogy mekkora otlete tamadt. Nem is beszelva arrol amikor az M$ ujraertelmezi a Java, C vagy Basic nyelvet csak azert, hogy nehogy kompatibilis legyen a szabvannyal.

Marhácska 2007.11.09. 11:18:12

Nagyon fura nekem,hogy a fél net tele van a szerverbotrányokkal minden második torrent oldalt lefoglaltak pörögek a blog.hu-s topicok de az senkinek nem tűnik föl, hogy ez az egész balhé egészen véletlenül a BSA kampánnyal egy időben történt. Eddig nem vettem komolyan ezt a fantomcéget meg csak mosolyogtam rajta de azért ez már elég durva.

Ja a másik b*sszameg, ezen nem tudok napirendre térni. Blog.hu keresőbe találtam:
nagyito.blog.hu

Itt fent van a lista a nyugat Mo-i cégekről akikhez a BSA ki fog menni. Ilyenhez hogy lehet egyáltalán hozzájutni?
Ebből nem kis ballhé lesz az tuti!!!

Turbó_cica 2007.11.09. 11:22:30

Ez szerintem tuti nem véletlen egybeesés..

Ez a lista pedig nagyon komoly. Valóban kifognak látogatni ezekhez, vagy csak fenyegetés?
Honnan szerezhette meg a blog szerzője ezt a listát? Nem kevés cég van rajta, kb 60-oldalnyi kis szösszenet..

Feketecsuklya 2007.11.09. 11:32:19

Lementette valaki a listát?
Nem elérhető.
Ha igen , priviben átdobhatná!

Turbó_cica 2007.11.09. 11:35:54

Praet most néztem és elérhető..
Próbáld meg újra!

vernarancs 2007.11.09. 11:37:28

Elerheto a lista pont most neztem meg.
Itt is felteszem a kerdest, mi f@szt csinal a BSA ha kimegy valahova? Mert semmihez nincs joga es ha rendorokkel megy akkor is kell egy alapos gyanu vagy feljelentes. Ok nelkul nem lehet hazkutatast tartani. A BSA nem hatosag, hiaba hivjak magukat software rendorsegnek. Csak egy szervezet mint a gittegylet.

Marhácska 2007.11.09. 11:47:52

Kimennek felveszik a jegyzőkönyvet aztán a következő hullámban már az APEH fog jönni karöltve az Ávósokkal akarom mondani rendőrséggel :D

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.09. 11:55:38

de kerdem en milyen jegyzokonyvet vesz fel?
mert 1. ahoz neki le kellene irni amit lat (en pedig nem fogom megmutatni)
2. ala kellene irni azt, jegyzokonyvet ami keszulne arrol amit nem mutattam meg neki.

Marhácska 2007.11.09. 11:56:52

Muszáj vagy neki megmutatni mert állítólag rendőrt is visznek magukkal.
Az SG-n ezt rebesgetik. Ez milyen?

Baaah 2007.11.09. 12:00:58

"Úgy látom, hogy a BSA tevékenységében a megfélemlítésre irányuló eszközök használata a reklámon, a propagandán belül is jóval nagyobb súllyal van jelen, mint a népszerűsítő, ténymegelőző eszközök használata. "

És azóta is

vernarancs 2007.11.09. 12:13:32

Az APEH nem fog csak ugy kimaszkalni mert a BSA felnyom naluk. De akar johetnek is. Legyen rendben a konyveles es hasznaljon mindenki szabadszoftvert es akkor ezek az ingyenelo trogerek kihalnak. Masreszt johet rendorrel is, de amig nem hoz valami vegzest a rendor addig o is csak a kutyaig jut. Es ha be is jonnek a BSA-s hernyo akkor sem nyulhat a gepemhez mert nem hatosag. Ezt csak a rendor es a rendorsegi szakerto teheti meg. Ok viszont nem adhatjak ki az adataimat a BSA-nak.

Marhácska 2007.11.09. 12:18:29

A BSA addig küzd amig hamarosan hatóság lesz :)

Bugajozsinemszepgyerek 2007.11.09. 12:23:02

Jó ez a cégneves lista.
Quian Xi Fa nevű cégnél azért megnézném az ellenőrzést, ahogy a kis sárga pekinginek meg akarják magyarázni, miért is jöttek.
Muhaha :)))))

Bástya elvtárs (törölt) 2007.11.09. 12:34:10

hát igen, úgylátszik országunkban nem csak besúgók vannak, hanem téglák is, ez a lista ügy nem semmi. Kár, hogy nincs budapesti lista.
viszont privát véleményem az, hogy nem kéne, hogy bárkit is zavarjon, hogy ez a lista kikerült. Legalább azoknak akik rajta vannak a listán, lesz idejük rendbetenni a szoftvernyilvántartásukat.

Marhácska 2007.11.09. 12:36:43

Pont azért van ekkora furgon hogy a sok kis rizsa elférjen benne :DDDD

Hát azért eléggé felháborító, hogy egy magát ekkora cégnek tartó vállalatnál mint BSA előfordulhat, hogy ilyen anyagok kikderülnek!

Szamuráj/Jocky/AntiBKVbérletsztrájkoló 2007.11.09. 12:40:04

Akkor is vigan jönnének, ha nem lennének illegális szoft tulajdonosok.

Netuddki. 2007.11.09. 14:24:58

Muhaha!

A dirink azt mondta telefonba az egyik ilyen kis kancsónak, ha a biztonsági őr be meri engedni őket a kapun az lesz az első dolga, hogy hirúgja.

Ja és naná, hogy rajta van a cég a listán. És naná, hogy minden szoftver meg van véve. Egy ekkora cég amúgy sem engedheti meg magának, hogy ne legyen.
Ja, és naná, hogy akkora a cég, hogy évente többször van APEH ellenőrzés.

Szamuráj/Jocky/AntiBKVbérletsztrájkoló 2007.11.09. 14:42:24

Jól tette, de aztán ne jöjjenek ajtóstúl, hogy erőszakkal fenyegették meg őket.

doszy 2007.11.09. 15:45:11

BSA-nál jártam,
Palkovicsnét láttam,
ajtót akart nyitni,
szabad-e letépni?

Netuddki. 2007.11.09. 16:15:43

Szamuráj, félreértetted.
Nem a BSA-st rúgja ki, hanem a portást, ha beengedi. Kirúgja=megszünteti a munkaviszonyát.

soseleszekelső 2007.11.09. 16:21:16

Mi is kaptunk ilyet.

Idéznek egy tv-t, miszerint a felhasználás módjáról és mértékéről kell tájékoztatnom őket (vagy valakit). Gondolkoztam, hogy megírom:
Felhasználás módja: Rendeltetésszerű
Felhasználás mértéke: Szükség szerint

De mivel sajnos nem ingyen van a bélyeg, inkább nem írok semmit.

Blogpont Huba 2007.11.09. 16:35:42

Skacok, feltenné valaki a listát a rapidshare-re, mert a Yousendit elérte a letöltési határt, és már nem lehet róla leszedni!
Köszi!

molekula 2007.11.09. 18:35:37

Nem számít a lista, egyszerűen kiollózták a cégnyilvántartásból a régióba tartozó cégeket.

Egyszerűen el kell küldeni a BSA-t oda ahonnan jöttek!

A magánvéleményem egyébként az, hogy egy cég, ha m$ szoftvert akar használni, pedig ott vannak az ingyenes alternatívák, akkor vegye meg, nem az fogja a céget csődbe vinni, hogy 2 gépre megveszi a vindózt meg az offiszból a szmól biznisz verziót.

Így egy értelmes cégnek sincs félnivalója a BSA xarkakavása miatt.

doszy 2007.11.09. 20:02:54

Amúgy a BSA menjen inkább a Hotel Pallaszba.

Netuddki. 2007.11.09. 20:54:24

Miskolctapolcára is mennek?

MADcat 2007.11.09. 21:39:30

Hozzánk nem jönnek! Betig már 2 hete nyers hússal etetem a kutyákat, a francba!

MADcat 2007.11.09. 21:42:14

Haveromékat ellenőrizni akarták pár hónapja, bediktálták oprendszernek DOS 6.2-t, azóta nem csörögnek! Nem is rossz nem is rossz! A kutyákat azért megtartjuk...

Takacsi 2007.11.10. 00:53:24

hát kapják be!!!
tavaly amikor elköldtük a nyilvántartást akkor a BSA-tól letöltött nyílvántartó lapot töltöttük ki.....


ja csak közben egy csöppet megváltoztatták...
w3.bsa.org/hungary/upload/Szoftvernyilvantartas_adatlap_minta.pdf

értem már hogy mi a hiányosság.... elmehetnek a p. be!

Feketecsuklya 2007.11.10. 09:15:11

Amire még rá akarnak menni, szerintem az az OEM felhasználás.

Itt egy interjú részlet:
A végfelhasználó legálisan megveheti a bontatlan OEM Windows-változatot hardvereszköz nélkül is, erre a licencszerződés feljogosítja. Ekkor ő maga válik „rendszerépítővé", így saját számítógépére telepítheti az OEM Windowst.
A telepített OEM Windows Vista a számítógép (pontosabban: az alaplap) részévé válik, másik számítógépre később nem telepíthető. Korlátozva van az automatikus internetes aktiválás: figyelik, hogy hányszor aktiválják a terméket, és azt is, hogy milyen időközönként. Természetesen megfelelő indokkal a Windows telefonon keresztül továbbra is aktiválható marad.
Az alaplapcsere után a konfiguráció új számítógépnek számít, minden más hardverelem szabadon cserélhető. Alaplap-meghibásodás esetén a garancia idején belül természetesen az OEM Windows is legális marad, és telefonon keresztül aktiválható.
Az OEM Windowshoz a Microsoft nem biztosít technikai támogatást, ezt minden esetben a rendszerépítő nyújtja. Ha valaki maga építi OEM-termékre alapuló rendszerét, akkor magának kell a problémáit is megoldania!

Garancián túli alaplap meghibásodás esetén új alaplapot kell venned, de a hibáról elvileg jegyzőkönyv kell.

link: www.pcworld.hu/story.php?sid=8365

Olvasson mindenki a sorok közt...

blogozo 2007.11.10. 12:02:59

Megnéztem,az új szoftvernyilvántartó lapot.Kicsit más mint a régi:(
A legjobban az tetszik hogy adjam meg a termékkulcsot.
Amivel bárki ,bármikor nyugodtan aktiválhatja a programokat.Nem tudom hogy ezt most komolyan gondolták e?hogy bárki is elküldi.A biztonság kedvéért én ki fogom tölteni ez alapján de 1000xmeggondolom hogy milyen szervezetnek küldjem el a több százezer forintos termékkulcsokat,csak úgy ,hogy ne jelentsen fel.Az hogy ha jön az Apeh természetes hogy az ember megmutatja ha kérik tőle,de azért így nincs nagy bizodalma az embernek.Főleg az aláiratlan levelek,a minősíthetetlen stílus után

VilMarci 2007.11.10. 13:37:12

Hm... s vajon ha egy idióta tényleg beírja a telepítős termékkódot, mennyi idő múlva találjuk meg valamelyik szériaszámos oldalon?

Takacsi 2007.11.11. 18:30:21

Kedves Homár:

Az index.hu nem tudna egy kicsit rámászni erre a törénetre?

Részben nagyon jó kis cikket lehetne össze hozni :), részben meg barmi jó lenne nekünk érintetteknek ha valaki "hivatalból" tudná megkereseni BSA-t APEH-et, ügyvédet, esetleg néhány érintett gyártót stb.
Szerintem ez megérne egy cikket....

Köszi előre is :))

Sem Mihály 2007.11.12. 16:58:27

"Egy másolt programmal ugyanis vírusokat is letölthet az ember, amelyek miatt tönkremennek a gépek és összeomolhat az egész céges informatikai rendszer." /Sarlós Gábor, a BSA hazai szóvivője.
- Na ezen kész lettem, hogy ekkora baromságot mondani valakinek...

Corry 2007.11.13. 10:20:50

--

triumphator 2007.11.11. 20:04:12
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=184038

he, némá, szoftverrendőrség... ezek teljesen elszálltak.
Sherlock Homeless 2007.11.12. 16:58:27
"Egy másolt programmal ugyanis vírusokat is letölthet az ember, amelyek miatt tönkremennek a gépek és összeomolhat az egész céges informatikai rendszer." /Sarlós Gábor, a BSA hazai szóvivője.
- Na ezen kész lettem, hogy ekkora baromságot mondani valakinek...
--

Triumphator,
tudni kell, hogy a média a közérthetőség jegyében általában keverni szokta a szezont a fazonnal. Nomeg a saját szájaízére formálni a dolgokat és a véleményeket. Ennek egy eklatáns példája volt a BSA=szoftverrendőrség.

Sherlock Homeless:
A cégvezetők nem értenek az IT-hez, ezért egy nem elhanyagolható részük az ilyen dumát simán bekajálja.


Végezetül: van már olyan fórum is, ahol folyik a BSA -para, de egyvalamiről sztem mindenki elfeledkezik:

maga a BSA Magyaroszág is parázik, mert a kampányuk hatékonyságát bizonyára mérik! Kábé ezért ilyen agresszív a szöveg és nyomulnak ezerrel.

Liberté_73 2007.11.13. 18:23:23

Táncsak nem a fentebb említett Ormos Zoltán ügyvédúr volt az a szerencsés, aki anno az ezredforduló környékén könyékig turkált az IKB büdzséjében majd ezen tevékenységét fake elszámolásokkal fedezte (pénzbüntetéssel megústa)? Sík Zoltán (elítélve) kormánybiztos úr hathatós közreműködése mellett ja és a jelenleg -OV kegyeiből- főtisztviselő Dessewffy Anna tanácsosasszony nagy megelégedésére.
Úgy tűnik egy pár magáncég ún. tulajodna Ormos úrnak előrébbvaló, mint a közpénzek megfelelő felhasználása.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2007.11.15. 07:47:19

Az a jó, hogy az ilyen postoknál a BSA hallgat, mint szar a fűben. Pedig nekik is jobbat tenne, ha megírnák, hogy mit miért és hogyan. De ilyenkor sosem vállalják a nyilvánosságot.

Corry 2007.11.15. 14:11:38

Most én nem akarok nagyon kötözködni, de ha ez a nagy barátság nem csak a BSA felől lenne az APEH felé, hanem fordítva is, akkor ebben a linklistában a BSA is benne lenne:

www.apeh.hu/linkcentrum

Továbbá már a HVG-ben is megjelentek:

hvg.hu/hetilap.aspx
a pénzügyek rovatban, én olvastam a cikket is, ebben is azt írják, hogy az APEH nem annyira lelkes a BSA irányába...
Ennek ellenére én azt mondom, hogy üzleti (pénzkeresési) célra tényleg mindenki legyen szíves megvenni a szoftvert.
A BSA meg legyen szíves kidolgozni egy olyan hangnemet és megközelítésmódot, amely használata esetén ne legyen ciki velük felvenni a kapcsolatot az olyan cégeknek, akik minden szoftvert megvettek amit használnak.

Zsenologi/Moramor 2007.11.16. 10:30:06

Corry 2007.11.15. 14:11:38
Bsa nem tehet, semmit. Elindult a kampány aztán durr bele bumm. Ijesztegetni akarnak, de nem érnek vele semmit. Már kezd elég lenni a BSA-ból, meg a mindenféle húzásukból.

Aladár_ 2007.11.16. 11:26:35

Hát lennénk szívesek megvenni a szoftvert ha lennének szívesek nem súlyos tízezrekért adni őket
süti beállítások módosítása