Tékozló Homár

Ne menjenek olcsó Legóért a Tescóba, mert persze átverés

2007.11.26. 09:49 | szily | 83 komment

Természetesen hiába minden, hiába büntették nevetséges 80 millió forintra az akciós kiadványaiban örök idők óta, tudatosan és cinikusan hazudozó Tescót, Auchant és Corát, a helyzet szemernyit sem változott. Most éppen a karácsony előtti Lego-akcióban hazudnak: olyan cikket hidetnek olcsóért, amiből egy darab sincsen egész Budapesten. Tom naiv, szomorú levele alant.

Kedves homár

Megkezdődtek a karácsonyi pszeudó akciók. Jelen esetben a Tesco nagyszabású játék akciójáról van szó, ami november 23.-ától december 24.-éig tart. A vonatkozó akcióban Lego 7094 típusú játékvár kapható 19.900 Ft-ért, vagyis csak az akciós újság szerint. Ma, vagyis november 24.-én reggel 11-órakor jártam a Pólus centerben levő tescoban, majd 12-órakor a váci úti áruházban, természetesen már egy darab sem volt. A
kegyelemdöfés 15 óra körül érkezett, amikor a fogarasi úti egységben - ahol természetesen szintén nem volt - kérdésemre az ügyfélszolgálaton kiderült, hogy már egész budapesten nincs egy darab sem. Már csak egy kérdésem lenne, miközben így magamban "a vásárló megtévesztése" című szlogen jár a fejemben: Hogy behúztak a csőbe, az nyilvánvaló, kérdés, hogy vásárlónak számítok-e, tekintve, hogy nem
vásároltam, csak szerettem volna...

Köszi
Tom



Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tartlev 2007.11.26. 09:57:38

A legót úgyis csak lenyeli a gyerek. Vegyél neki papsajtot.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.11.26. 10:03:11

azért igazán bevághattad volna képként homár hoy melyik játékról van szó hamár ennyire konkrétan leírták a típusszámát (Lego 7094). na én most csakazért sem megyek el a lego weblapjára megnézni. rakd be kérlek :)

ui: mégis elmentem: www.legomarkabolt.hu/images/2007/7094_prod.jpg

K0vasz 2007.11.26. 10:03:15

Sose tanulnak az emberek...

DorKo · http://felsulooktatas.blog.hu/ 2007.11.26. 10:07:50

pedig ez is a tanulásról / tanításról szól: ha a macska megégeti magát, sosem megy a olyan helyre ismét, pl.
de mi, okos, gondolkodó emberek nem.
ehh!

vernarancs 2007.11.26. 10:08:59

Muanyag vacakert 19.000 ft-ot fizetni nem sikeres dolog.

Law enforcer 2007.11.26. 10:09:44

19000 ft? még jó hogy lehet kapni.
vagy hogy nem lehet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.11.26. 10:13:22

a márkaboltban, ahonnan a képet bevágtam 25000 párszáz forint volt.

de múltkor valahol felmerültek a legók, és kikerestem az árlistából a legdrágábbat, ami hetvenvalahányezer volt.

egyébként a lego az egy nagyon jó készségfejlesztő játék. ha már nem nyeli le a gyerek akkor kész főnyeremény, mert le tudja magát kötni vele elég hosszú időre is...

nikii 2007.11.26. 10:17:08

A hírek szerint a LEGO gyártója ismét nyereséges. Nem lehet sikeres ember aki nem nyereséges cégtől vásárol... Akarom mondani aki nyereséges cégtől vásárol... Azaz... Eh, döntsétek el!

nikii 2007.11.26. 10:19:32

Akkora paraszt vagyok! Emlékszem, amikor megkaptam az elsõ LEGO-mat, dsznóólat építettem belõle. A kézügyességem megmaradt, egy traktort még ma is emlékezetbõl össze tudok rakni.

OkoskaTo:rp 2007.11.26. 10:20:38

Hát, azért a címben szereplő "olcsó Lego" erősen túlzás egy 19kFt-os cuccra.

Amúgy meg Fogyasztóvédelem és GVH, azok szépen kiróják a menetrendszerinti pármilliós nevetséges bírságot, amit a Tesco eleve betervezett a reklámkampányra.

BiG_ 2007.11.26. 10:23:56

Örüjjé, a tecsó jóvoltából megmaradt 19 kiló forintod!
Vehetsz rajta tecsó gazdaságos prütymütyöt!

Üdv!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2007.11.26. 10:26:09

Hány éves Tom, hogy még hiszel a mesékben? Egyébként tényleg nem lehetsz sikeres ember, ha még bedőlsz a tuskónak

Sadist 2007.11.26. 10:31:04

Akárki akármit mond, aki LEGO-t vesz a gyerekének, az sikeres ember. Meg a kölyök is sikeres. Meg a LEGO az jó, ráadásul nem is román, hanem dán.

Sadist 2007.11.26. 10:33:46

OkoskaTo:rp 2007.11.26. 10:20:38
"Hát, azért a címben szereplő "olcsó Lego" erősen túlzás egy 19kFt-os cuccra."

Egy ilyen nagy csapóhidas, katapultos, tűzokádósárkányos várért simán megéri.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2007.11.26. 10:39:12

Senkinek sem jutott meg eszebe bojkottalni a budaorsi mocskos bandat egyszer... 1 hetvegere.. most komolyan mindenki kibir egy hetveget a cba-bol vagy marineni sarki kisboltjabol is.. Legalabb megertenek, hogy vasarlok vagyunk nem ketlabon jaro penztarcak szep havi fizetessel. Tokmindegy csak gyere be mi majd megoldjuk a tobbit..

Ja en kibirom gyakran 1honapig is nelkuluk :D Csak a sporolasi szandekaim banjak ha odamegyek ;)

xombat.com 2007.11.26. 10:43:22

Anno en is sokat jatszottam epitokockakkal, a meretuk valahol a lego classic es a duplo kozott volt feluton. Nagyon szerettem, sajnalom hogy azt a meretet nem lehet mar venni. Gondolom tonkrementek vagy felvasarolta oket a nAAAgy multi. Szerintem volna ertelme belevagni egy olcso(bb) klon gyartasaba.

Zalzan Kavol 2007.11.26. 10:49:12

Áhh, az új Legók már semmire sem jó. Legalábbis amiket manapság látok, sehol nincsenek a jó régi, sokdarabos készletekhez képest. Kevés, nagy elem van benne, szinte nem is lehet mást összerakni belőlük, csak amire ki lettek találva. Mindezt csillagászati áron.

Kösz, nem!

Mondjuk nem emlékszem, hogy amikor az első Legómat kaptam (akkor még csak a "dollárboltban" lehetett Mo-n Legót venni) hányad része volt az ára az akkori "minimálbérnek", lehet, hogy már akkor is ilyen bazidrága volt.

xombat.com 2007.11.26. 11:02:04

Tenyleg, miert nem lehet vodorben, omlesztve kapni?

BiG_ 2007.11.26. 11:04:27

Fakocka, oszt jóvan.
Természetbarátabb.
Meg olcsóbb.

Üdv!

marsellus wallas (törölt) 2007.11.26. 11:05:40

jaj gyerekek..
még háynszo r írjam ide (is...),

23-tól, 24-ig (nem kell pont!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)


r gvcare

vernarancs 2007.11.26. 11:07:33

kiskutyuska 2007.11.26. 10:39:12

Szerintem az mar tevhit, hogy olyan nagy sporolas lenne tecsoban vasarolni. Amiota van CBA a kozelunkben en nemis jartam a tecsoban (kb 2 eve). Nagyjabol ugyan azok az arak es nem kell orakig sorban allni. Jo, autogumit nem lehet kapni de azt nem is ott kell megvenni. Jatekot is inkabb olyan helyen kell venni ahol erre szakosodtak. Tankolni sem eri meg naluk mert szepen sunyiba felemeltek mar az arakat.

453 2007.11.26. 11:14:23

En tegnap voltam Toys'R'Us-ban, igaz nem otthon. Ott minden lego 20%-kal olcsobb most ;)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.26. 11:21:00

Szokásos piaci hazugsághalmaz.

453: tegnap voltam én is egyben (Würselenben). Tényleg ki vannak pakolva akcióban és relatív olcsón elvihetőek. Sajnos a kötött robot nem volt leárazva, pedig azért mentem.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.26. 11:23:44

Szerintem ezek a nyelvész zsenik meg fel lesznek lógatva már. Tényleg tökre uncsi, hogy mindenkinek beszólnak szinte minden fórumon. Nincs munka a nyelviskolában? Netalán kicsapott magyar nyelv és irodalom szakosok egész nap itt hibajavítják a netet?

Secnir 2007.11.26. 11:25:49

xombat:
lehet kapni ömlesztve is.

theutat villám 2007.11.26. 11:35:55

Vegyetek Technik Lego-t, az még mindig sok apró részből áll össze, bármit ki lehet rakni belőle. Mellesleg nagyon durva F1 autók és hasonlók az alapépítmények. Mondjuk ezek 30K körül vannak, akcióban 20 ért talán el lehet csípni, de egy ismerősömnek (30 év felett!!!) megvan a bmw F1 legoból, hát az komoly szerkezet. Szintén ennek az embernek van még kb. 2 szatyor "retro lego", amikből döbbenetes dolgokat (többnyire autókat) pakolgat össze, ha épp unatkozik...

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.11.26. 11:52:11

Szily: Legalább te ne helytelenkedj: "hidetnek"

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.11.26. 11:55:01

hehe. kirakta a homár a képet, amit megkerestem :)

nem hiába írogatok ide ezekszerint, illetve a homár is olvassa a sületlen kommenteket.

így sokal kerekebb a post, ugye?

Terveüdekszi 2007.11.26. 11:59:36

Ezt a trükköt a Praktiker is rendszeresen eljátsza. Ők olyan csempéket tesznek az újságjukba, amilyen soha nem is volt náluk. (Az információ egyébként egy eladótól származik, miután a 3. áruházukban próbáltam hozzájutni egy bizonyos színűfalburkolóhoz.) Utálok a fasz ellentétes oldalán állni. :-S

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.11.26. 12:01:55

lego kurvajo dolog. sajnos mar kinottem belole.
tesco meg szopjon le.

ParaSoniC 2007.11.26. 12:05:15

Emberek!!!!

Évek óta átverés megy minden hipermarketben, és minden évben mindenki bedől. Ebből élnek. Le merem fogadni, hogy ha már ott volt, vett valami mást, amin viszont halálra kereste magát a Teccsó.

Egyébként, ha valaki játékot akar venni, ajánlom a játékboltokat, ahol talán még foglalkoznak is a vevővel. Én pl a biatorbágyi outletben levő játékboltban vásárolok, szerintem ott még ez a vár is van.....

2007.11.26. 12:12:14

Csak mondom, hogy régen ugyanilyen bazidárga vót a legó. Kb félhavi átlagfizu. Csak akkor nem "kellett" csillagászati törlesztőrészletet/albit is fizetni.

BéLóg 2007.11.26. 12:13:37

OFF
Marsellus Wallas! Miért írsz hülyeségeket???
Pontot a dátumhoz KÖTELEZŐ tenni, ugyanis az nem TŐSZÁMNÉV hanem SORSZÁMNÉV!
A kiejtés helyesen: HuszonharmaDIKától huszonnegyeDIKéig.
HA ezt rövidítve, számokkal akarod leírni, akkor KI KELL tenned a pontot a sorszámnév jelzéséhez.
Tehát helyesen: 23.-tól 24.-ig.
Dátum jelzéséhez a tőszámnév használata pongyolaság. Azaz a nyelvünk megemészti a "november huszonháromtól december huszonnégyig" szóló szöveget, amelyet számokkal rövidítve pontok nélkül írunk. De hogy valaki a helyes, szép fordulatot hibának írja, az már sok.

Okosabb vagy mint egy ötöDIKes? Azaz 5.-es???
Sajnálatos, hogy mondvacsinált nyelvészek hülyeséggel oktatják ki azokat, akik egyébként jól írnak.
ON

Secnir 2007.11.26. 12:25:45

andrei:
most meg nem mondom hirtelen, valami nagyobb boltban láttam, vödörben meg helyes kis nylonszatyorban árulták. passz.

moli 2007.11.26. 12:33:31

"""egyébként a lego az egy nagyon jó készségfejlesztő játék"""

az eredeti formajaban -amibol barmit lehet epiteni- igen, de a keszre ontott muanyag darabokat osszeilleszteni 20000ft-ert, hallod..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.26. 12:40:40

hu
100 eve egyszer vettem a gyereknek karacsonyra valami polices legot
vazze az egesz karacsonyom arra ment el, mig osszeraktuk
tovabb tartott mint a karacsonyfat befaragni
azota csak kesztermeket veszek neki
igaz azota mar 24 eves lett

Dee- 2007.11.26. 12:52:20

Az ujságban meghirdetett tanuló kutya az egész országban hiánycikk már jópár hete.Szintén hiánycikk a tanulópad. De ők meghirdetik.

Mária 2007.11.26. 12:55:51

Tanulókutya, tanulópad, hangoskönyv...

Apja-anyja nincs a mai gyerekeknek?

vernarancs 2007.11.26. 12:58:23

Mi az a tanulokutya? Nekem van egy kutyam es az is szepen tanul(t).

ParaSoniC 2007.11.26. 13:00:20

Hiánycikk mindenhol minden....

Persze, főleg, ha valaki csak azt tudja, hogy Tesco, meg Cora, meg stb...
Szakboltok is léteznek, ahol még kapható az is, ami a teccsóban nem, sőt, azon kívül még 600 másik fajta (sokszor jobb is).

struc 2007.11.26. 13:01:52

23-tól 24-ig. így írják. megnéztem a tescos újságon:P

maccar 2007.11.26. 13:11:46

és mennyibe kerülnek ezek a bizonyos akciós újságok?

Grege 2007.11.26. 13:27:01

Grétsy óta nincs sikeres nyelvművelő...

A nemsikeres nyelvművelőknek meg egy tanulókutya egye meg a batzpapucsát!

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.11.26. 13:27:49

legomarkabolt.hu szar, megerne egy postot. telefonon azt mondjak van, atmaszok a varoson /koki-deli pu tengely/, es mire odaerek elfogy, mindezt 2-szer. kockabolt inkabb. de a jateksziget uzletei is jok, a poLusba vagY azsia centerbe szinte minden van.

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.11.26. 13:29:25

ja teszkoba nem jartam, miota nincs cocacola. sikeres vagyok-e?

Zalzan Kavol 2007.11.26. 13:32:21

BéLóg 2007.11.26. 12:13:37

Izé, dátumnál nem kell a pont, max egy baccpapucs a szám és a kötőjel közé. De ez már commentkomon is ki lett tárgyalva jól.

BéLóg 2007.11.26. 14:01:44

OFF
Kulabácsi!
Pontatlan vagy. A szabályok szerint a szóbanforgó tól-ig írásában írható és elhagyható a pont.
Ha megnézed, én is pont ezt írtam. A pontos verzió (sorszámos kiejtés) a szebb és irodalmibb, a pontatlan a pontatlan (sic), népiesch vagy pongyola.
Ámátőr nyelvész barátunk azonban kioktató volt, ellenben veled aki pl. inkább vicces.
Ezért ne is vedd ezt a szöveget okoskodásnak.
Baccpapucs 4ever end Kó.

Sadist 2007.11.26. 14:53:57

BiG_ 2007.11.26. 11:04:27
"Fakocka, oszt jóvan.
Természetbarátabb.
Meg olcsóbb."

A LEGO 99%-ban újrahasznosítja a műanyagot, és abból csinálják a darabokat. Vagy szerinted természetbarátabb kivágni sokmillió fát, hogy fakockát gyártsanak?

Dinin 2007.11.26. 12:01:55
"lego kurvajo dolog. sajnos mar kinottem belole."

LEGOból nem lehet kinőni :)


Amúgy érdekesség, hogy a ma gyártott darabok is gond nélkül illeszthetők az 50 évvel ezelőtt gyártott elemekhez. Ennél meg tudták oldani a kompatibilitást.

nobody1 2007.11.26. 15:28:31

OFF
Megjegyzés a keltezéshez:

"296. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak: az 1838-i árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; július 6-ig vagy 6-áig; 12-től vagy 12-étől; stb."

Forrás: A magyar helyesírás szabályai, tizenegyedik kiadás
Kiadta: Magyar Tudományos Akadémia

amúgy a 120. oldalon található az idézett szöveg

Tajparaszt 2007.11.26. 15:29:18

Sose tudom melyik részébe van leírva a hírdetési újságnak, hogy ezt KELL megvenni a gyereknek. Biztos apró-apró betűs.
Amúgy halkan megjegyzem, a fakocka drágább. És egy legóvár árából kijön egy kisebb terrárium gekkókkal:) Igaz azokat nehezebb összerakni:)

Kenton Delacruz 2007.11.26. 15:51:19

Ja...veszünk a gyereknek legót meg lerakjuk a tv elé. Legalább nem kell vele foglalkozni, beszélgetni, mesét olvasni.

BéLóg 2007.11.26. 16:37:23

Marsellus Wallas!
Kula Bácsi!
Nobody1!
Ahogy azt a korrektség megkívánja:
Nem nekem volt igazam.
Sajnálom hogy a kioktatónak érzékelt megjegyzésre hiányos tudással reflektáltam.
Mentségemre csak annyi, hogy a hivatkozott érvényes szabály 297-es pontjából a DE példákat olvastam hibásan, azaz "ponttal", aminek hatására a posztot megírtam.
Nem jó felületesnek lenni!

297. Ha a napok sorszáma után névutó következik, a számok után a pontot (vagy a birtokos
személyragot) ki kell tenni:
1983. december 20. és 31. között;
DE:
1983. december 20-a és 31-e között; vagy:
1983. december 10. óta; de:
1983. december 10-e óta stb.

Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.Telettel.

Gumidomino 2007.11.26. 16:40:37

"anyámasszonykatonája 2007.11.26. 13:29:25
ja teszkoba nem jartam, miota nincs cocacola. sikeres vagyok-e?"

már nem.

miért jó minimálbérnyi összeget fizetni egy játékért, ami nagyjából egyféleképpen rakható össze?
a régi legómból mindig házacskát, kertecskét, grillsütőt építettem, öcsi meg olyan repülő helikopterfélét, és folyton a házam tetejére akart leszállni vele.

volt hogy hiányzott egy-egy jellegzetes darab, de hogy melyikünk ette meg, sose derült ki.

Rosszindulatú Vászka 2007.11.26. 17:38:38

Régebben volt a nyugatinál, asszem a Radnóti utcában egy kis legó bolt, ahol ömlesztve zacsiban lehetett veni a cuccot félkilós meg egykilós, meg kocka, meg figurás meg spéci elemes csomagokat olcsóért. Nemtom megvan-é még a bolt.

labi 2007.11.26. 17:47:17

A képen látható legóban mi a jó? Csupa nagy darab elemből áll, még szopni sem lehet a sok kis alkatrésszel, ami ugye a lényege lenne, vagy mi.

Vedd meg inkább az én 20 éves legóváramat és űrhajómat. Az még sok kis darabból állt. Ráadásul garantált időtöltés, mert valami rokongyerek szétszedte és összeöntötte a kettőt. :)

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.26. 18:24:03

miert nem veszel a gyereknek valami egyszerubb fabol keszult jatekot ami meg a logikajat is fejleszti?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.11.26. 18:31:06

A lego régen sem lehetett olcsó, mert én mindig csak kisdobozosat kaptam. A kezdőkészletet meg a szomszéd csajtól örököltem. Abban csak egyszerű elemek voltak, bármit ki lehetett belőlük rakni.
Hajjaj, régi szép idők...

OFF:

A Praktiker meg beállhat a Nagy Testvér mellé a sorba. Van az aktuális katalógusban egy kombi tűzhely 36 ezerért. A Mester utcai áruházban jártam, de tűzhely

nincs
nem is volt
és nem is lesz.

Esetleg karácsonykor. Esetleg.

De azt legalább sikerült kiderítenem, hogy Simfer.

ON

gazsi 2007.11.26. 20:57:42

érdemes lenne egyszer eljátszani:20 kigyúrt vastagláncos fullosra vart emberkével bemenni a a Tescoba,levenni a 20 legdrágább Legot,odacammogni a pénztárhoz,és az akciós reklámfüzetbe rámutatni a "sohasemvoltra" és azt mondani:mivel önök minket becsaptak,ezért a kölcsönösség elvét szem előtt tartva mi sem érezzük magunkra nézve kötelezőnek,hogy a feltüntetett árat szurkoljuk le.Tehát itt az akciós ár,oszt jónapot.Nem ártana, ha valami pi@aszájú bulvárlap botrányriportere +az egész stábja jelen volna.Kurva kíváncsi lennék,hogy az egykori tudósító- tévés,mára Tesco-szóvivő Hardy Mihály hogy kommentálná másnap a botrányt.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.11.26. 21:25:52

ilyenem volt anno. Eztet azóta gyártják? Asszem megkeresem és felteszem vaterára, horroráron.

civistroll 2007.11.27. 02:18:43

Retro lego várossal le lehet játszani a Vice cityt (gta),bár a pornos jelenethez,kell az űrlegoból is...

liitlelama 2007.11.27. 08:20:15

Te béna! Olvasd a Tesco titok című nagysikerű művet és akkor nem jársz így legközelebb.

mikike 2007.11.27. 09:07:56

wwwpontebaypontcomon az itthoni bolti ár alatt eredeti csomagolásos bontatlan legók (is) kaphatók

Céadaoin (user ID 44540) 2007.11.27. 10:04:21

"A nemsikeres nyelvművelőknek meg egy tanulókutya egye meg a batzpapucsát!"
:-D

egyébként tanulókutya: kicsi, szőrös, nyüszít, mindenhová odapisil és tényleg megrágja a baccpapucsot. Férjemnek olyan volt. Együtt nőttek fel. A kutya most 15 éves, és az előmelegített pléd a feneke alá van téve. (Lehet kiabálni, hogy más családban a gyereknek nem jut ilyen bánásmód, meg hogy Afrikában éheznek...)

"volt hogy hiányzott egy-egy jellegzetes darab, de hogy melyikünk ette meg, sose derült ki."

...igen, ilyen is volt... ó, azok a régi karácsonyok...! :-D

Céadaoin (user ID 44540) 2007.11.27. 10:05:25

Habár ezt a tanulókutyás részt inkább a halas posztba kellett volna...
kérem oda olvasni!

yesser · http://antifa.blog.hu 2007.11.27. 10:49:33

Azért drága a legó, mert nagyon nehéz gyártani...legalább is nehezebb mint ahogyan az látszik, Az illesztési pontosság miatt - ami az egésznek a lelke, és amitől működik tulajdonképpen. Ettől függetlenül, én hiszek a tudatos vásárlásban, de sosem jutna eszembe elautózni egy doboz legoárt a tescóba..vagy mi volt..

Don Poli 2007.11.27. 11:53:07

A Lego jo!
A Fakocka is!
A lényeg,hogy a gyerek olyat kapjon aminek örül és három óra után ne unja meg 1 életre,szülő ne rokkanjon bele az árába!
Nagy kedvenc most láttam a cora-ba:Interaktív Rövidlátó,szemüveges kutya-potom 9000ért-lényege,hogy mindennek nekimegy...foto-email fábry-dizájncenter.
Nekem még nincs gyerekem de nagyon sajnálom a kisgyerekes szülőket igy karácsony előtt!Szinte hihetetlen mennyi sz*r-szemét játékot kinálnak a multik embertelen árakon-amit a gyerek 5 perc után otthagy....
Részvétem a vásárláshoz tisztelt szülők!A tesco titkok-ról meg annyit,hogy az is csak a töredéke annak ami a szinfalak mögött folyik!80millió nem rázza meg őket ezekért a lehuzásokért,mondjuk egy egy hónapos áruház bezárás már lehet elgondolkottatóbb lenne!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2007.11.27. 15:43:58

Kenton Delacruz: Tudod, az úúúúúúúúgy van, hogy nem csak megveszed a játékot a gyereknek, hanem le is ülsz mellé játszani. Legózni is akár. Lesz időd mesét olvasni is, meg beszélgetni is emellett, hidd el. És időnként egy-egy mesét is megnézhet a ded, ha kell, DVD-ről. Ha van gyereked, tudod, érted. Ha nincs: miről is beszélsz?

Kismanó 2007.11.27. 16:16:04

Ma voltam a ceglédi tescoban és rengeteg ilye lego volt.

moli 2007.11.27. 16:46:11

es tenyleg parsolja linknek. nem gondoltam volna.. index-nel nem olvasnak rfc-ket?

destiny13 (törölt) 2007.11.27. 18:17:47

pápán is fullon van ugyan ez a lego,tényleg 20.000ért

Sadist 2007.11.27. 19:03:23

Szal ha triplaw-vel kezded a wwwfospunpat, akkor linket csinál belőle? :|

moli 2007.11.28. 14:13:21

es ha kuk@c van benne, akkor emailcimet.
de mit csinal akkor, ha mindketto? www@bla
es egy szabvanyos http cimre? user@example.com

moli 2007.11.28. 14:14:27

hat gratulalok :D
index szerint nem lehetseges www nevu mail postafiok es kukac nem lehet http cimben :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.29. 00:34:58

jajj csak ezt a fakockat hagynatok
40 eve hallgatom
hat nem ugyanaz
a tv is szines lett
sot a gyerekek nem C 64-el jatszanak
fakockaval mi a murvaannyat lehet csinalni?/ jesszum ezt toled loptam/
Ok felepitessze gyszer 3 perc alatt egy tornyot aztan elvezettel lerombolod
stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.29. 00:40:45

Kiddy
hagyd el
folosleges fozni meg sutni, enni kell az teny de aztan kesz
jigy a Simfer mi arrol elkepzelesm nincs, de majd megkerdezem viciant
elsore egy nagymellu szakacsnore gondolok, mint Sarika neni volt a napkoziben a kertesz uton

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.29. 00:42:39

jigy= ja hogy mi
micsoda osszevonasokat tudok
buszke vagyok magamra

Klónozott egér 2007.12.01. 12:26:01

Mi a párommal My Little Ponyt szerettünk volna vásárolni, ne kérdezzétek miért én is szégyellem de nyomós okunk volt rá.
Akció péntek reggel kezdődik, Teszkós dolgozó ismerőse megkérdezi, 23 db érkezett. Halleluja. Felkelünk fél hatkor, odamegyünk 6:00 egy darab póni nem sok annyi se volt. Kérdezzük a kislányt a játékosztályon, hogy akkor most mi van. A válasz: biztos elment kéz alatt!!!!
No komment.
Álló farok legyek ha beteszem a lábam legközelebb abba a pöcegödörbe.

A&B 2007.12.01. 15:22:56

Ugyan ez megy az akciós notebookkal is. Nagyon olcsó: 99e Ft. A legolcsóbb nagykerára 108e Ft. Tehát jóval beszár alatt adják. Adják a fenét, egy darab sincs belőle...

Az átlagjúzer meg meglátja a katalógust, megörül, megy a tescoba, nem kap notebookot, de vesz azért egy kis paradicsomot meg sört... Már megérte... a tesconak. A kiskereskedők meg dögöljenek meg...

Voltam A.

abc80 2011.02.23. 16:25:34

Tegnap látom, hatalmas felirat a Tesco játékosztály közepén, hogy ITT MINDEN JÁTÉK -50%. Nézem a Duplo-kat, és lám... 9000 Ft-ba kerül az a szett FÉLÁRON, ami a netes játékboltokban is felső hangon 8000. Mindet végignéztem egyesével, és mind 1-2ezerrel drágább volt féláron, mint máshol teljesáron. Ez most mi? Kérdezem, hogy ezek biztosan le vannak már árazva??? Azt mondták: Ööööö....Igen.
süti beállítások módosítása