Tékozló Homár

Egy egész házat fenyegetnek a kéményseprők a Belvárosban

2007.12.12. 09:35 | szily | komment

Méltatlanul keveset foglalkozunk a kéményseprőkkel, akik elképesztő tízezrekre veszik le az embert azért, hogy 2 perc alatt végigjárassák a tekintetüket egy kis aknanyíláson, amire csak kéményseprőszemmel látható vegytintával nyilván olyasmit írtak, hogy "Na, ezt a nyomorultat is jól levettük". Tevékenységük ezen kívül kimerül a fűtés kikapcsolásában. Istvánnal például lépcsőházba kiragasztgatott backdoor üzenetekkel próbáltak kommunikálni, aztán küldtek neki egy levelet 12 órával az akció előtt, amiben kérték, hogy engedje be őket. A Főkétüsznél senki sem hallott arról, hogy más embereknek úgynevezett munkahelyük szokott lenni, így annyira meglepődtek István másnapi távollétén, hogy az egész belvárosi bérházban ki akarják kapcsolni a fűtést. Hajtás után olvasható István barokkosan áradó panaszos levele.

Tisztelt Főkétüsz Kft,

A jelen levelem témája, a 3/711/2007. számu ügyirat, melynek tartalmi lényege, hogy Önök szerint mi,akik a lakásban lakunk elmulasztottuk kötelezetségeinket azáltal, hogy az Önök kéményseprőinek lakásba jutását nem tettük lehetővé, melynek következtében Önök eleget tesznek azon kötelezetségüknek, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsoltatják a gáz szolgáltatását a teljes lakóházban.

Ezzel kapcsolatban adnék hangot néhány észrevételemnek.

1. Semmilyen jellegű hivatalosnak tekinthető megkeresés, figyelmeztetés vagy akár tájékoztatásom NEM történt meg. Mint ennek a napokban utána jártam, Önök az erre való figyelmeztetést a lépcsőházak ajtajain helyezik el. Nos nálunk ilyen vagy nem volt, vagy egyszerűen elkerülte a figyelmem.Tudtommal nem kötelességem ezeket figyelni, sőt, ha már erről van szó, biztosan az Önök lépcsőházában is több hasonló (egyébként) kéretlen reklám is egészen biztosan magtalálható, amiből nyilván következtethetünk arra, hogy ezeket a hozzá nem értő és jogosan NEM HIVATALOSnak tekintő emberek onnan eltávolíthatják még azelött, hogy jómagam a vak szerencséből adódoan azt olvashatnám.

2. Mindezek után, Önök értesítettek minket arról, hogy lesznek olyan kedvesek még egy alkalommal meglátogatni minket. A látogatás időpontján 2007.11.30. -ra tűzték ki, mindezt úgy, hogy a levelet 11.26.-an adtak fel. Ha azt vesszük figyelembe, miszerint a NEM elsőbbségiként feladott levelek kézbesítését a posta 3 nap alatt teljesíti, nyilván nem kell segítenem Önöknek abban, hogy arra következtessünk, miszerint 29.-én olvasom el a felszólítást. Mint abban bizonyára Önök is tájékozottak, az emberek munkából élnek az esetek túlnyomó többségében és ha pusztán statisztikai alapokra helyezve mérlegeljük a szituációt, arra gondolhatnak Önök is, hogy én is ebbe a többségbe tartozom. Ebből ismét az következik, hogy a munkahelyemet értesíteni aznap már nem tudtam, így másnap a munkakezdés alkalmával kell távoznom, ha ez egyáltalán módomban áll majd. Csakhogy ezen állításom is kicsit megerősítsem elmondanám, hogy a munkaadóimmal illetve a főnökeimmel kevésbé megnyerő viszonyban állok, mint a barátaimmal általában, tehát felelős vagyok az ilyen helyzetek elkerüléséért. Ezen felül csak személyes problémám, hogy a cég számára fontos üzemeltetési teendőket látok el. Hozzáfűzném az ezen pontban említett problémám hosszas kibontásához, hogy mint az emberek túlnyomó többsége, én magam is az esti/késő délutáni órákban jutok el a postaládáig.

3. A fenti pontok és annak tekintetében, minszerint önöknek mindössze kettő alkalommal kötelességük megkísérelni a bejutást és ennek sikertelenségéből adódoan a gázszolgáltatás kikapcsolását fogják inditványozni, szeretném megkérni önöket, hogy már előre emailben legyenek kedvesek bizonyítani nekem illetve a címlistában szereplő többi címzetnek is a bejutási kisérlettel kapcsolatos figyelmeztetéseket valamint szóbeni indoklásukat amiben arról tájékoztatnak, hogy Önök szerint mekkora eséllyel jutott el hozzám azon figyelmeztetés, amit az ajtóra felragasztanak. Utóbbit már csak azért, hogy alátámaszthassam azon állításom, miszerint a lépcsőház ajtóra történő kiragasztás finoman szólva sem nevezhető hivatalosnak.
Kérem önöket továbbá arra, hogy saját munkatársaik adataiből mutassanak nekem precedenst, fontos üzemeltetői pozícióban lévő munkatársuk munkavégzés aloli felmetésére, amely esetben a munkavállaló indoklása valamely ehhez hasonló eset volt, ezzel a részemre alátámasztva azt, hogy saját mulasztásom következtében nem tudtam megoldani az önök kollégáinak lakóházba való bejutását.

4. Szeretném felhívni az Önök figyelmét arra, hogy a saját megitélésem szerint nem helyesen, de legalábbis semmifélekép sem tolerálható módon jártak el a fent említett esetben és ha ennek következtében nem lesz a lakásban fűtés illetve gáz, egészen biztosan befogom perelni az Önök cégét erőfeszítést és költséget nem kímélve mindaddig, amig az ez idő alatt felmerült anyagi vagy akár az egészségemben esett károk és az ezáltal munkavégzésre alkalmatlan állapotomból adódó további károkat az Önök cége meg nem téríti nekem.Ugyanis véleményem szerint, nem vagyok köteles sem a lépcsőház ajtót figyelni, sem kizárólagosan a munkaidőmet 12 órával az ellenőrzés elötti időpontban történő értesítésre átalakítani.

Csak remélni tudom, hogy csodálatos kormányaink nem írtak alá olyan alvállalkozói szerződést, amelyben ennyire kiszolgáltatottá teszik az állampolgárokat az alvállalkozóknak.

Továbbá szeretném elmondani ezen levélben, hogy eggyetlen pillanat erejéig sem állt szándékomban akadályozni vagy hátráltatni az ellenőrzés elvégzését, sőt ezzel ellentétesen elmondanám, hogy teljes elvi támogatásom élvezi ezen eljárás amelynek szabályai szerint minden bizonnyal Önök is eljártak, mivel nem örülnék, ha a szomszédom használatra alkalmatlan kéménye tenné lakhatatlanná a lakást és sodorná veszélybe az életünket. Megjegyezném, hogy alaposnak nevezhessem a levelet, hogy a lakásban a fűtes teljes korszerüsítése zajlott nem egészen 11 hónappal ezelött, melynek alkalmával a lakásra eső kémény is teljesen át lett építve.

Szintén itt jegyezném meg, hogy a lakásban albérlőként vagyunk jelen és ez csak a második és utolsó figyelmeztetéssel kapcsolatban érdekes, ugyanis ha azt is figyelembe vesszük, hogy a levelet én magam nem bonthatom fel (ezt remélem nem kell kifejtenem), akkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy akaratom ellenére sem állhatott módomban a leírtakat teljesíteni.

Amennyiben hajlandóak bármilyen jellegű kompromisszumos megoldásra amiben esetleg megeggyezhetünk egy mindekettőnk számára megfelelő időpontról, természetesen örömmel teszek annak eleget, ellenkező esetben mint egyébként békés és türelmes lakó kérném Önöket készüljenek fel az ezzel kapcsolatos következményekre.

Tisztelettel,
P. István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hottentotta 2007.12.12. 09:48:18

István több szempontból sem sikeres ember. egyrészt parasztoknak ír olyan levelet, aminek értelmezésébe még KAzinczy is lehet belebukna.

másrészt parasztoknak ír levelet, amit azok el sem olvasnak.

harmadrészt az egész barokkosan cizellált stílus - legalábbis számomra - szart sem ér, ha valaki a megegyezést két g y-nal írja "megeggyezés".

Maradtam tisztelettel

Dervenkál Egon 2007.12.12. 09:55:16

Aki tényleg szeretné tudni, annak itt van ez: www.kemenysepro.hu/kemenyseprokepzes/index.html

Amúgy párszor már meg lettek kérdezve a cégek, és mindannyiszor azt mondták, hogy nekik aztán nincs idejük azzal foglalkozni, hogy ki mikor ér rá. A kémény sok, a kéményipari szakmunkás meg kevés.

Amúgy szerintem kormos baccpapucsot nekik karácsonyra. De szakadtat!

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.12. 09:57:26

Ez a levél elviszi a zügyintézö napi munkaidejének a felét minyimum.

hottentotta 2007.12.12. 09:59:31

jut eszembe, tavaly szóltak a kéményseprők, hogy jönnének ekkor meg ekkor ( papír ki volt ragasztva a lépcsőházajtóra ) persze mi is beleesünk a szórásba, de mivel én 1 hónappal ezelőtt szereltettem fel 1 új konvektort, és akkor meg lett nézve a kémény, kiirtam egy papírra, h a kémény ellenőrízve lett, meg kiírta ma mobilomat is. nem hívtak, nem ugattak.

másik évben már otthon voltam, mikor jöttek, parasztkám bemászott cipővel a fürdőszobai kilépőmre, szóltam neki h anyád picsája, akkor leszállt róla, és az egész ellenőrzés abból állt, h kcisit CB-ztek, kéményt meg se nyitották, majd elmentek.

brávó...

elwood 2007.12.12. 10:02:57

Zrt ->
Régen volt az Rt = részvénytársaság.

Szerették volna megkülönböztetni a nyitott (mondjuk tőzsdei, tehát nagy és neves, bárki beleléphet) Rt.-t a zárt, vagyis jogilag Rt. de azt csinál amit akar gittegylettől.

Egy géniusz kitalálta, hogy ne csak egy új nevet vezessünk be mondjuk Nyrt. annak a pár tucat tőzsdei cégnek, hanem a többi pár ezer legyen Zrt. (Új alapítóokirat, aláírópéldányok, pecsétek ...) Néhány tízezer forint költség, néhány ezer cégnek, ki az ablakon, igazán nem nagy ár ha egy géniusz önmegvalósíthat ...

Szil-Ka 2007.12.12. 10:06:17

Nos igen, lehetett volna ezt rövidebben és lényegretörőbben is fogalmazni. Nem biztos hogy azok ott felfogják teljes egészében ezt a levelet.
(úgy előttem van az, hogy "Te Mari! Mijazistent akarez, nézzedmá' meg?!")

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.12.12. 10:17:47

hottentotta a szívemből szólt. Aki nem tud helyesen írni és érthetően fogalmazni, az ne írjon ilyen fellengzős, szellemeskedő és fölényes hangvételű levelet. Egy ilyet akkor is nehéz komolyan venni, ha nem hemzseg a hibáktól...

A ház többi lakója is ennyire felháborodott? Vagy csak te nem vetted észre a kiragasztott tájékoztatót? Amelynek amúgy van létjogosultsága, hiszen ugyanúgy el tudja olvasni a nyolcvanéves Marinéni, aki életében nem látott még internetet, és Fontosjózsi, aki fontos munkahelyéből csak este érkezik haza. Csak Fontosjózsi esetleg túl fontosnak érzi magát ahhoz, hogy ilyesmiket nézegessen...

nudlee 2007.12.12. 10:32:45

Rékuc, azért ha neked is kikaccsolnák a gázodat, lehet, hogy begorombulnál és egyszerűen csak kiadnád egy levélben.

Azért nem lehet semmi, Rékuc egy kiragasztott-tájékoztató fan, talán az egyetlen, itt, a huszonegyedik században.

Remélem jól írtam életem.

Kyrae 2007.12.12. 10:35:17

úgy bírom, hogy mindig jön valaki, aki halálos komolysággal válaszol a zrt-s kérdésre :D

Kyrae 2007.12.12. 10:37:04

amúgy én öt év alatt egyszer engedtem be őket. akkor betrappoltak a lakásba, körülnéztek és kimentek. utána már csak kiírtam az ajtóra, hogy nem használjuk a kéményt.

hottentotta 2007.12.12. 10:39:03

kisagyszony 2007.12.12. 10:32:45, ha nekem kikapcsolnák a gázomat, akkor nem leveleket írnék, hanem bemennék a szolgáltatóhoz, leparkolnék az ajtó elé úgy, h se ki se be, és addig el nem mozdulnék, míg a kezembe nem adnának 1 szerelőt, aki jönne szépen és visszakapcsolná :) apjuk faszát. amúgy nem megy az a kikapcsolás ilyen könnyen, főleg nem télvíz idején...

miért, mi az a Zrt? : D

nudlee 2007.12.12. 10:53:30

Grr hát nem azt mondtam, hogy a levélírás a megoldás, te!
Nyilván, ha engem megfenyegetnének ilyennel, máris szembetalálkoznának velem az ügyfélszolgálaton a gázműveknél-kéményseprőknél, ahogy verem a tamtamot.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.12.12. 10:57:23

Most akkor miért füstölgünk?

hottentotta 2007.12.12. 11:02:31

egyébként, a gázműveknek a kéményseprő céghez köze sincs, fingjuk sincs egymásról, kommunikáció nuku, csakúgy mint a kibaszott postának a posta csomagjait kézbesítő céghez... mindkettőhöz volt már sajnos szerencsém

Nyerj! - Egészséget (törölt) · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.12.12. 11:24:25

Akkor most tényleg mi az a Zrt?

Bit Rot 2007.12.12. 11:27:32

Nem lett volna egyszerűbb felhívni a kéményseprő céget, és felajánlani egy kisebb (mondjuk 5 ezer Forint) összeget a fáradtságukért, hogy jöjjenek ki kora reggel vagy este?

Ha egyáltalán lehet ilyet.

Baaah 2007.12.12. 11:44:21

Vernéd a tamtamot? Mikor munkaidoben?

Vrungel kapitány 2007.12.12. 11:44:26

szerintem ezt a levelet olvasás nélkül iktatták a kukábaa zrt-nél...

wine2 2007.12.12. 11:57:38

Fökétüsz egy csodálatosan szervezett cég.
Nekem is hasonló volt a szitu. Első felszólitást nem is láttam a második pedig a kéményfelújitás közepét jelölte ki időpontnak. Tehát aznap a lakásba kémény ledugózva, és a munkás urak éppen egy jó nagy fúróva lfúrták a kéményt.
Jószándéktól vezérelve felhívtam a Fökétüszt, hogy talán egyeztessünk egy másik időpontot. Mire a hölgy közölte, hogy sajnos ez lehetetlen mert már be van ütemezve a munka. he?
Nem bírtam meggyőzni, hogy tök feleslegesen rabolnánk egymás idejét, mert kémény nincs és 3-4 napig még nem is lesz. Mondta, hogy ők jönnek akkor is és legyek otthon. Természetesen ezért nem voltam hajlandó fél napra elkérni magam a munkahelyemről. A holgy erre elkezdett fenyegetőzni, hogy továbbitja hogy nem voltam otthon az önkormányzat felé.
Csókoltatom óket a rugalmas ügyintézésük miatt.
Ja, és tényleg jöttek. Hagytak egy kb 3x3 centis fökétüsz matricát a csengő. Rövidúton ment a kukába.

alibi borz árny (törölt) 2007.12.12. 12:31:29

Nálunk az első sikertelen látogatás után hagytak egy cetlit, hogy 2 hét múlva megint jönnek.

Col.Maybourne 2007.12.12. 12:50:47

Ez a helyzet Magyarorszagon 2007-ben...
Itt felenk a kovetkezo esett meg velunk:
Elutaztunk mult honapban egy hetre Amerikaba, s hat persze, hogy akkor jott a kemenysepro. Kuldott ertesitest, hogy mikor jon, de akkor mar nem voltunk otthon. Majd kuldott arrol is, hogy mikor jon legkozelebb. Akkor meg meg nem voltunk otthon. Amikor hazaertunk telefon nekik, tenyallas elmond. Erre ok megkerdezik, hogy akkor NEKUNK mikor lenne alkalmas. Idopont egyeztet, szaki megjelenik a megbeszelt idoben. Frre of charge...
Hat ez a kulonbseg...

rockstopper 2007.12.12. 13:30:25

Miért kell fikázni a helyesírást?
Így írt és kész, az miért jobb ha valamilyen programmal kijavítja a hibákat.

Valamibe bele kell kötni ugye?

birdito 2007.12.12. 13:35:03

1. Jóvan, azé mindig van aki megmagyarázza a Zrt-t

2. Mé van az, hogy pl. Pécsett a Vízmű, igaz, hogy lépcsőházi backdoort használ, de azt A/1 méretben, és 1 héttel előre, és mindig csak 17 után jön vízórát leolvasni. (Így a többség aki 4-kor teszi le a lantot, még van ideje hazaérni)
Lehet, hogy rájuk ragadt valami, hogy a kevesebb (értesítés) az több (haszonnal jár), meg nem kell magukból gyalogkakukkot csinálni. 1 lépcsőház 1 alkalom, azt jóccakát.

theutat villám 2007.12.12. 13:41:01

Befogom(!) perelni az összes zéertézőst

theutat villám 2007.12.12. 13:45:05

ha nem készülszföl jön a főkétüsz

Mi az a Főkétüsz btw? Fővárosi kéményseprők tüsszentése vagy mi?

swine3 2007.12.12. 13:45:24

Esküszöm nem értem. Ezek két műszakról nem hallottak? A többség egy műszakban dolgozik, reggeltől estig. Nehogy már a nagyságrendekkel nagyobb lélekszámú lakosság idomuljon egy (meg a többi) céghez!
Amit a cég ellevelezget, "kétszer kimennek és nincs otthon", annyiból megfizethetnék a műszakpótlékot.

Nálunk egyszer szólta el magát a kéményseprő, hogy már negyedjére jön vissza, szépen elmagyaráztuk neki, hogy nem a társadalmon elősködünk hanem dolgozunk, azóta 18 óra után jön, persze nem is Budapesten lakunk...

Sőt, a közigazgatásban is bevezetném: legalább heti 1X esti ügyfélfogadás az önkormányzatoknál, okmányirodákban, stb. Nem pedig egy 10 perces aláfirkáért kivenni egy nap szabit...

Salgo2 2007.12.12. 13:49:03

Ahol "lakásra eső kémény" van, ott bizony indokolt a felülvizsgálat!!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.12.12. 13:59:48

én is jártam érdekes módon a kéményseprőkkel már... figyeld milyen a szakma kiváló dolgozója, az alábi párbeszéd alapján:

zárt égésterű és egyben a legmodernebb kazánt üzemeltetjük.

jön a feketemuki, megnézi. látja, hogy nem fér oda a kéményhez, kérdez:

- hogy hol lehet megbontani.

- mit? minek?

- hát, hogy a kéménybe jutó károsanyagot meg tudjam mérni.

- sehol, zárt égésterű a kazán, nem lehet megbontani.

- akkor kéne fúrni egy lyukat a füstelvezető csőbe.

- lyukaa-at...?

- igen, hogy meg tudjam mérni.

- mondom, hogy zárt égésterű a kazán, nem lehet bele a csőbe lyukat fúrni, meg aztán a lyukkal utána mit csináljunk, hogy ne jöjjöb a lakásba be a véletlenül keletkező léghalmazállapzú égéstermék?

- ragasszák le celluxal.

- na, takarodjál kifelé a lakásból!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.12.12. 14:00:36

a kéményseprőkben az a brutál, hogy semmit az égvilégon nem ellenőriznek.
becsönget, ránéz vagy 6 méterről a kéményre és részéről rendben van a dolog. mi a tökért kell ezért otthon maradni bárkinek?

Girhes Joe 2007.12.12. 14:04:24

Na nekem Érden szebb volt, ott is volt kétszerotthonnemtalálás, aztán hagyott cetlit hogy milyen számon hívjam fel, de a megbeszélt időpontban nem jött. Azóta nem hallottam róluk, pedig az eset nyár közepén történt. Igaz, nekem is zárt tűzterű kazánom van, és ezt meg is mondtam az illetékesnek telefonon.

tofu 2007.12.12. 14:13:38

Ha nem tetszik a rendszer akkor meg is lehet halni. Kötelező a kéményvizsgálat és tudtommal időpontot is lehet egyeztetni velük.
Új kémény vizsgálata esetében 5400+áfa a tarifa. Régi kémény vizsgálata ingyen van és kötelező. Mert ha nem meghalhatsz !!!

fülesbagoly 2007.12.12. 14:20:27

Holex: ezen besz*rtam a röhögéstől :)Én is fogadtam már hülyét, de azért ez erős volt. Ő csak a három fogát kivillantva közölte, hogy bontsuk el a szekrényt, mert ott a kémény. Majd mikor tudatosult benne, hogy fali konvektor van (kb 20 perc után), távozott.

ddd.dino 2007.12.12. 14:23:59

A kéményseprő egy elektromos készülékkel gázszivárgást keres. Ezannyit tesz, hogy bemegy, bekapcsolja a készüléket, majd elköszönés elmegy. Perszeha megkéred, akkor biztosan hajlandó kalapáccsal szétverni valamit, csak, hogy hallani lehessen a jelenlétét.
Ha pedig egyszereldugul a kéményed és az egész családod meghal szénmonixid mérgezésben, vajon akkor is ilyen jópofa-cinikus leveleket írogatnál a kéményseprőknek, hogy nem értél rá velük foglalkozni?
Nekem spéci kifejezetten jó érzés évente egyszer kapni egy papírt a cirkó mellé, mondván gázszivárgás nem tapasztalható, a kémény pedig jól szelel (különösen, amikor időről időre szénmonoxidban megfulladt családokról ír a sajtó)

System failure. :) 2007.12.12. 14:39:28

Ingyen van a régi kémény vizsgálata?
Húú wazze. Akkor minket évek óta lehúznak!
A "régi" fogalom milyen idő intervallumot takar?

Zorro2007 2007.12.12. 14:48:23


ddd.dino:
Gondolom akkor be lehet perelni a kemenyseproket ha kijonnek, nem csinalnak semmit sem csak felveszik a penzt es ra x honapra meghal a csalad?
A valasz a kerdesre egyertelmu nem, akkor meg mirol is beszelunk...

Amugy a sogoreknal se jobb a helyzet, kemenysepro kijon ( 6 eves a haz sima gazkazan ) tukorrel benez alulrol a kemenybe es ennyi, 5 perc munka 40EUR...amikor rakerdeztem, hogy nem sok az osszeg erte (a csavokamnak akkora Breitlingje volt mint a kemeny) pofavagassal szonelkul elhuzott...

toekmaas 2007.12.12. 14:53:09

Egy hasonló plakátos kommunikáció során elfelejtettem megemlíteni, a házat évente ellenörző cég képviselőjének, hogy parapetes konvektorok vannak csak a lakásban, kéményre semmi nincs rákötve.
Ettől függetelnül megfenyegettek a gáz elzárásával. Mikor sikerült a randevút összehozni a kéményseprővel, lecseszett, hogy miért nem szóltam, hiszen nincs is kémény, nincs mit ellenőriznie.

arnew 2007.12.12. 14:59:24

Pár éve egy 50 nm-es ház építését próbáltam engedélyeztetni. A víz, gáz, elektromos szolgáltatók a hozzájárulást gyorsan térítésmentesen végzik. Nem úgy e zrt. A hozzájárulásukat kérve várok. A velem szemben ülő pasas nézegeti a terveket, majd lassan, nyájasan majdnem fintorogva:
(pasas) - maga a tervező?
(én)- nem, a tulajdonos.
(pasas) - akkor küldje be (a tervezőt)!
(én)- messze lakik kb 50 km-re és elfoglalt, nem hiszem, hogy bejön, mondja el mi a probléma, és én elintézem vele.
(pasas) - nincs tetőkibúvó nyílás.
(én) - rendben. Egyéb?
(pasas) - más minden rendben.

Felhívtam a tervezőt, aki rajzolt egy négyzetet a tetőre a kémény mellé, és elküldte megint 20 példányban a tervet postán.

Az az ügyintéző pasas simán berángatta volna a tervezőt is.

arnew 2007.12.12. 15:05:33

ja és a kémény nélküli gázcirkókat szerintem még mindig nem engedélyezik, mert nincs hozzá kémény, pedig biztonságosabbak, mint a kéményesek.
Amik a németeknél már régen működnek. (amelyek azon az elven működnek mint a gázkovnektor, hogy az égéstér bent van, de egy csövön át jön a levegő hozzá, és megy ki az égéstermék)

arnew 2007.12.12. 15:06:45

az égéstér benn van a lakásban de zárt

abandi 2007.12.12. 15:24:46

Szerencsére családiban lakom. Tehát:
Kéményseprőt látok,
Rögtön odébb állok...
Ha bé akar jönni:
Fasszal szájba bökni!!!

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2007.12.12. 15:29:40

armew, nekünk 3 éve ilyen gázcirkónk van, engedéllyel, de már előtte is ilyesmi volt a házban. Sztem, nyugodtan engedélyezik.

LaNdo 2007.12.12. 15:39:21

A stílusból én csajszit éreztem.

abandi 2007.12.12. 15:48:56

Ja, juteszembe: Az lesz ám a szivola, amikor nyomáspróba címén megrittyentik a ház belső vezetékét...mondjuk dec.22-én...
Na, az lesz ám a költséges jézuska...

Girhes Joe 2007.12.12. 16:25:17

Armew, Tarika: nekem is ilyenem van. Szerintem engedélyezik, de lehet hogy csak családi házban, ezt nem tudom. Viszont van pár előírás, hogy mennyi szabad térnek kell lennie a be/kivezető cső körül.

* Der Zebulon aus Tirol * 2007.12.12. 16:55:46

A szén-monoxidtól megfulladni sikeres dolog-e ???

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2007.12.12. 17:01:15

Ja, és valaki világosítson fel, legyen szíves, hogy 6000-ért (mert tavaly ennyit pengettünk nekik) kéményt is pucolnak valóban, vagy az még többe kerül? Szorult anyagi helyzetű nem sikeres emberek akkor választhatnak az éhenhalás avagy a CO2 mérgezés közül?

Girhes Joe 2007.12.12. 17:05:18

ELVILEG szerintem úgy működik hogy ha megállapítják hogy szükség van rá akkor pucolnak kéményt, Szüleimnél legalábbis pucoltak a múltkor. Más kérdés, hogy előfordul hogy bele se néznek a kéménybe, pedig bele kellene. De ez nem azt jelenti, hogy minden lakásban belenéznek, hanem csak lentről meg föntről. Minden lakásban tudtommal csak a szivárgásmentességet ellenőrzik.

Cseber Lajos 2007.12.12. 17:06:58

Nálunk kibontották a kéménylyukat rendesen, aztán megtalálták benne a brigádvezetőt, aki még tavaly esett bele, azóta jobban is szelel a kazány.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2007.12.12. 17:09:35

ejnye-ejnye, kéménybe esni cseber helyett... :)

Cseber Lajos 2007.12.12. 17:11:53

Ja igen, a sonkák is oda voltak fellógatva, de azokat elvitték.

nikii 2007.12.12. 19:06:00

A kéményseprők a kéményeken ugrálnak, a háztetőkön elrohadt deszkákon egyensúlyoznak, koszos kéményekben turkálnak, emberek életét mentik meg. Végigengednek egy golyót a kéményen, alul egy vödör vakolatot, port szednek össze, ami könnyen eldugíthatná a kéményt,és megfullad a lakó. Szénmonoxid szintet mérnek. Mindezért az önkormányzat fizeti őket, legfeljebb borravalót fogadbak el, mert nincsenek túlfizetve a veszélyes és koszos munkáért. Többször elmennek egy-egy házba, mert a lakók nem adják le egymásnak a lakáskulcsot, hogy bemehessenek. Végső eszközként fenyegetik meg a lakókat a gáz elzárásával, mert másra nem mozdulnak, inkább megdöglenek.

Éljenek a kéményseprők! Meg a malacok és a négylevelű lóherék! BUÉK!

public 2007.12.12. 19:08:50

Szabadbattyánban (Szfvártól 4 km-re) a következő tájékoztatást kaptam ugyanerre a gázos problémára:
Nem a kéményseprő cég dolga értesíteni, hogy mikor jönnek. Ez az önkormányzat feladata.
Az önki válasza ugyane kérdésre:
Ja kérem, tessék figyelni a villanyoszlopokon a kiragasztott papírkákat.

Aha.. ja..

nikii 2007.12.12. 19:11:01

arnew
(pasas) - nincs tetőkibúvó nyílás.
Felhívtam a tervezőt, aki rajzolt egy négyzetet a tetőre a kémény mellé,

Lépcsőt tervezett az emeletre?

TGV 2007.12.12. 21:52:05

amikor kis lakasomat vettem, akkor a konyhaban volt egy kemenyes konvektor, szemmagassagban ment be a cso a falba. Kijott a kemenysepro, megallapitotta, hogy nincs kemenyajto, tehat nincs is kemenyem, hanem a szomszednak van es abba van becsatlakoztatva a kemenycso. Aztan lehuzta a csovet, odatartotta az ongyujtojat es a lang kifele hajolt el. Ezek utan kozolte, hogy uj gazkeszulekre biztos, hogy nem kapok engedelyt es szerinte felejtsem el a regit is, ha nem akarok meghalni. Aztan atmentem a szomszedhoz es lattam, hogy az o konvektora magasabban csatlakozik ugyanabba a kemenybe... Nem akarta odaadni a kemenyet, ugyhogy sajat koltsegen befalaztatta az en nyilasomat. Elegedett vagyok, mert nalam kompetens szakember jart.

kalinka 2007.12.12. 22:00:42

Cirko van nálam is. Nyáron jön ellenőrizni a kéményseprő, hogy távozik-e káros anyag a kéményből. Könyörgöm, mégis mit mér, amikor ugye éppen nem fűtök (nyáron nem szokásom) és valószínűsíthetően éppen nem a zuhany alatt állok és nem mosogatok, ha beengedtem???

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2007.12.12. 23:55:40

Szűkagyúak, értsétek meg a ti tyúkszaros életeteket próbálják meg védeni a kéményseprők. Minden évben elhullik CO mérgezés következtében néhány Darwin díj jelölt. Nyugodtan lehet baszogatni a kéményseprőket, de tudjátok mit? Ebben is kezdeményezzetek népszavazást. El lehetne dönteni, hogy mikor menjen a füstfaragó. De tulajdonképpen ha meg akarjátok tisztítani a magyarség génállományát, akkor le a kéményseprőkkel (is).

abandi 2007.12.13. 01:24:48

Hehehe...Előttem egy gyenge elméjű, utánam meg a CO özön...hehehe...

galicius 2007.12.13. 02:26:00

Kéményseprők?Külön állatfajta,egyébként meg Újévkor szerencsét hoz.(ki a fasz találta ezt ki)Na klrem,nálunk ez úgy működik,hogy van egy zárt égésterü kazán,meg burzsuj lévén egy másik házban,de ugyanazon a telken lévő másik lakban egy normál kazán.Na most jön nyáron az egyik,aki vizsgálja a zárt égésterüt én hülye meg kérdezem,hogy megvizsgálja-e a normál kazános kéményt.Közölte,hogy nem,mert a zárt égésterü kazán vizsgálati díja 5k és ebbe nem fér bele,különben is ők a központból jöttek, a régi kéményhez meg majd jön a helyi csávó.Mondom neki,hogy ez 2 nap szabi,erre közölte,hogy minek van két házam.Én meg mondtam neki,hogy én sikeres ember vagyok,ő meg nem.A vizsgálat abból állt,hogy megnézte a kazánt.Hát men tudom,én megnéztem volna 2k-ért is.Szóval ez az egész egy jó nagy lenyúlás.Asszem a Bubla Gyula a főnök,ha valaki még emlékszik rá.Aztán meg ez a szénmonoxid kérdés is egy hülyeség.Először is nyáron nem megy a kazán,fűtési idényig meg sok minden történhet.Aztán meg,ha vakai nagyon fosik a CO-tól lehet már jó régóta kapni érzékelőt,ami még a halottakat is felébreszti,ha tényleg gáz van.

Dr.Abál 2007.12.13. 05:03:08

Zrt és Kivehető ajtó iránt érdeklődők nem lehetnek sikeresek.
Letéphető ajtajukkal együtt húzzanak a repedés felé

doszy 2007.12.13. 09:34:42

Lonewolf, azt a "tyúkszaros életem védelmét" én is el tudom végezni úgy, hogy a kazántól 5 cm-re meggyújtok egy öngyújtót, és ha ég, akkor oké. Ezt csinálták ugyanis nálunk azok a "szakemberek", akik utána néhány ezerre lehúztak.

Kifordított kacagány 2007.12.13. 10:39:54

galicius 2007.12.13. 02:26:00
ja, szerencsét....ha nem találkozol velük:)
dolgozni mindenesetre nem szeretnek.

az egyébként tök jó, hogy ezek a szedettvedett szolgáltatók egyöntetűen úgy képzelik, hogy attól, hogy a népeket fenyegetik, rögtön hivatalosnak és komolynak tűnnek. hülyék.
nekem az e-on küldözget hasonló tartalmú leveleket.
ott kezdték, hogy nem küldtek csekket(vagy a postás elszórta, tökmindegy). mivel egyébként is túlfizetésben voltunk(küldtek egy végszámlát, hogy 16e ft visszajár), nem is nagyon foglalkoztunk a dologgal. aztán küldtek egy felszólítást, hogy geci állatok vagyunk, mert nem fizettünk időben és hogy akkor most fizessünk, meg még felszólítási költséget is. konstatáltuk, hogy hülyék ezek és az asszony másnap befizette a lóvét(nem szokott problémát okozni). gondoltuk ezzel el is van rendezve a dolog. hát nem. kisvártatva kaptunk egy kikötési vagy mi a tököm felszólítást, hogy karácsony szent napján jönnek és kikötnek, ha rögtön nem fizetünk, meg egyébként is a kurva anyámat, mert tróger alakok vagyunk. természetesen újabb felszólítási költséggel terhelték óriási tartozásunkat, ráadásul még el is ballaghattam érte a postára, mert azt a postás már nem hagyta ott. felmerült bennem, hogy egyszerűbb lett volna a csekket is így küldeniük, de aztán elhessegettem ezt a perverz ötletet. a legjobb az egészben az, hogy pár napja érkezett egy újabb küldemény, amire a postás az utalvány rublikát jelölte be. gondolom a 16e ft-om jött meg furmányos módon. már meg sem lepődtem. majd alkalomadtán beugrom érte. valamiért nem érzek már késztetést az e-on-os küldemények sürgős átvételére.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2007.12.13. 12:22:41

és az milyen már, amikor jön a kéményseprő szakipari munkás, be van b...va mint az atom, és balhézni kezd, hogy nem engedem fel a tetőre, mert aggódom a testi épségéért, heveny alkoholmérgezés közepette ne mászkáljon már a macskalépcsőn. erre kibüfögi, hogy akkor feljelent. tedd meg.
és az, hogy a bélelt kéményt a befalazott kaminajtó (fürődszobai kád felett) kibontását óhajtja elrendelni hatóságilag, hogy a bélelt kéménybe benézzen?
és az,hogy a kaminajtó nem jó, mert egy köcsög kormányrendelet néhány éve előírta a lemezből készített kaminajtó használatát, cseréljem le azt (hogy ő akkor sem lát bele a bélelt kéménybe, ha lemezből van az ajtó, nem zavaraja)
és az, hogy van egy kéményem, ami csak a tetőn kémény, de az előző tulaj befalazta, mert elbontotta a kandallót, tehát a házban nincs effektív kéményluk, a főkétüsz vagy mi a bánat nem engedi elbontani 20 éve, mert az a tartalék kémény? Ja, hogy nem tudok belekötni semmit? ki a fenét érdekel? A tetőn legyen két kémény és punktum.
és az, hogy a kibújó nyílás a kéménytől két méterre van, és nem közvetlenül mellette, az szerinte szabálytalan. Anyádat. A kibújó nyílástól akéményig a tetőt az út szinte ki van kövezve, le van aszfaltozva, virágszirmokat is szórtunk rá, de a kancsólajcsi szerint annak a kémény mellett a helye.

Évente több ezer ropit fizetek a díjbeszedőn keresztül ennek az operettbrigádnak, majd kijön egy évben egyszer a szaki, tükröt tart a cirkóba és elmegy. Mivel a tető k..va magas, fel sem megy a kéményig(pedig van macskalépcső, stb). De a megfelelő rovatot kitöltötte, hogy a kémény oké.

Na, ezek után ha megöl a szénmonoxid fizet-e az árváimnak a főkétüsz?

dr. trafik nomac 2007.12.13. 14:23:46

A kemenysepro helyzet videknen sem jobb. De en a panaszomat az apehnak irtam meg, mert szamlat azt nem adnak. Bar az a gyanum, hogy senkit nem erdekel. Es ami a csucs, a polgarmesteri-hivatal, azt ajanlotta, hogy panaszommal forduljak a szolgaltatohoz, mondom onnan jovok... Mint a regi "szep" idokben.
szentes.blog.hu/2007/12/12/kemenyseprok

Andie 2007.12.13. 16:46:17

Nekem is küldtek ilyen papirkát, és bár jó egy héttel előtte szóltak, itt a bankban éppen hajtás volt, úgyhogy épp nem tudtam 9 és 14 óra között (!!!) otthon tartózkodni szerdán.
Első felháborodásom után, miszerint hogy képzelik, hogy a dolgozó ember egész napját elbasszák, azér felvettem az öltönyös stilusomat, és felhivtam őket. Nagyon kedves, szerintem nagymamám korú hölgy vette fel, szépen elmondtam mi a bajom, és mindenféle kekeckedés nélkül átirta az időpontot 18.00-ra, ha az úgy nekem megfelel. Megfelelt.
Igaz kémény-nyilás lecsempézve, ejnye-bejnye, legközelebbre tegyük hozzáférhetővé, de a csövet kiemelve, öngyújtópróbával meggyőződött róla, hogy huzatos a kémény.
Egyébként a mai gázos korban (minden értelemben :D ) mi a fenétől dugulna el a kémény? - feltéve, ha nem a szomszéd tömi el, mint itt fentebb volt rá példa.
A mi biztonságunk érdekében van, egyetértek, nem is hőzöngök. Azoban amit az új ingatlanok engedélyezésénél csinálnak, az már enyhén visszaélés a hatalmukkal. Node majd alakul azis. (tűzoltók se kutyák ezügyben)

Badó 2007.12.13. 17:06:17

Olajmunkas; ZRT= ZáRtoszTály, pont neked való, okostojás..:P.NyRt= nyílt részvénytársaság, ZRt= zártkörűen működő Rt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.14. 04:13:28

most ugy febyegetnek, hogy azzal a korkoros izevel, amivel jarkalnak a vallukon
na azt beelesitettek es a hazra celoznak?
vagy mivan?
el kell ismernem Vacon 1 db kemenysepro ismerosom sem volt
viszont az egyiknek a felesege......
naponta kotortattam a kemenyeimet, mer' akkor ugye az ember dolgozott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.14. 04:15:17

ezek a baccok nem tetszenek,
meg mindig a no seggenel jarok

Addel 2007.12.14. 13:06:49

Nálunk két kémény volt és rendszeresen ellenőrizték is a kéményseprők állítólag. Ennek ellenére egyszer arra ébredtem, hogy csípi a füst a torkom ugyanis az nem a kémény tetején távozott mert az jól eldugult. Úgyhogy senki se azon gondolkozzon hogy miként kerülheti el az ellenőrzést/fizetést, hanem álljon az ember mellé és ha nem nézi át vagy tisztítja ki a kéményt addig ne engedje elmenni amig azt meg nem tette.

relhist 2007.12.15. 08:52:05

Az igazi királyság a Főkütész Zrt. részéről távfűtéses társasházak kéményeinek ellenőrzése. Nálunk ezt évente "elvégzik". Muki jön, aláirat valamit, elmegy. Legutóbb abba kötött bele, hogy a felújításnál miért falaztattam le a kémény nyílását. Merhogy hátha kell. Közben meg azt ellenőrzik, nem kötött-e bele valaki valamit a tartalékkéménybe. ???
Perelte őket a t.ház, de elbukta a pert, mert törvényi kötelezettséget teljesít a zrt. :D

arnew 2007.12.15. 09:44:22

gondoltam, hogy azóta engedélyezik...
igen, lépcső van

Kifordított kacagány 2007.12.16. 19:22:41

mamapicilánya 2007.12.13. 12:22:41
nem vagy köteles illuminált állapotban felengedni. viszont olyankor rögtön bejelentést kellene tenni. esetleg a munkavédelmiseknél. csak hogy nyoma legyen.
a bélelt kéménynél is szükség van tisztítónyílásra. joggal kéri azt, hogy bontsd ki(ez ügyben már én is vitáztam a helyi kéményseprővel aki történetesen a szomszédom). nekik ugyani ellenőrizni kell, hogy nincs-e valamilyen akadály a kéményben. ehhez nem elég gyufával ellenőrizni a huzatot(mint Andie esetében), hanem elvileg egy tükörrel kellene ügyeskedniük.
mikor béléscsövezték a kéményedet, elvileg kaptál rá hatósági engedélyt, az akkori szabályoknak megfelelően. ha ilyened van, akkor nem kötelezhetnek a megváltozott szabályok miatt lemezajtó beszerelésére(nálam is úgy van, hogy a régi kéményen még a hagyományos nyílás van, az újon meg már lemezből).
a második kéményedet azért nem akarják, hogy lebontsd, mert akkor kevesebbet fogsz fizetni nekik. ez a tartalékkéményes dolog szerintem csak porhintés. bár elvileg igazuk van(valami alternatív fűtéses témával van kapcsolatban ha jól tudom) vicc az egész. számtalan házon csak egy kémény van, ennyiből akkor őket is kötelezhetnék tartalék építésére. szerintem próbáld meg átminősíteni szellőzőnek, utána azt csinálsz vele amit akarsz, vagy próbáld meg elintézni, hogy balesetveszélyes legyen, talán akkor is engedik lebontani.
kibúvó nyílást meg oda teszed ahova akarod.

Andie 2007.12.13. 16:46:17
legjellemzőbb eltömődési mód az, hogy a kijutó füstgázoktól beleszédülnek a madarak és valahol fennakadnak.
azért keserítik meg ennyire az emberek életét, mert néhány idióta az utóbbi időben elpatkolt a fűtési rendszere miatt és úgy gondolják így majd csökkenthető a hasonló esetek száma. valahol igazuk van, de ez is csak tipikus magyar reakció. ha valami nem tökéletes, akkor még megterheljük néhány tonna bürokratikus szeméttel, tiltással és szabályozással, amiről aztán senkinek fogalma sem lesz. a hülyék meg ettől még megmaradnak.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2007.12.17. 11:09:22

Ekkora terjedelemben felesleges volt levelezésbe bocsátkozni velük.
Rosszkor jöttetek, nemtudtam otthon lenni, nem tájékoztatatok időben és kész.
Nos mivel engem a kéményseprők dolgai nemérintenek igy a céggel kapcsolatban nemis tudok semmit.De egy szolgáltató cégnél ez igy müködik:
levlben tájékoztatnak mit kivánnak elvégezni és megkérnek hogy alkalmas időpont egyeztetése véget vegyem fel velük a kapcsolatot.Vagy másik variáns hogy felhiv a szerződésen levő mobilszámon és egyeztet, ez az emberi elintézési mód.az hogy kiragaszt egy mögyünk oszt tisztijuk ki papirfecnit az nem hivatalos, vagyis le sem kell szarni :D Amugy nálunk a hideg,meleg viz órák leolvasását szokták kifecnizni de mivel azt a faliujságra rakják illetve kb tudja az ember mikor jönnek, kiirja az ajtoró az ora állást és kész.Amikor a netet kötöték az ugyebár lakásba behatolos müvelet.Elöször reggel 8 órára mondták amit én érthetően elvetettem mivel meloban volt az ember, majd a délután egyórát is erőlteték amire szintén nemleges választ adtam ugyhogy 4óra lett belőle, mindezt telefonon le lehetett egyeztetni.Ugyhogy olyan cég mint a kéményseprő izé is nyugodtan megoldhatta volna ezt telefonos egyeztetéssél, dehát ugylátszik monopoliumhelyzetben vannak a kormány meg nem csap a fenekükre.

VilMarci 2007.12.17. 16:56:11

Nálunk is jártak mostanában. Elolvastátok, mit kaptok tőlük a "vizsgálat" után? Nagy piros matrica virít a papíron, ami kb azt tartalmazza, hogy tökmindegy, mit írtak ide, azt nem használhatom semmire sem.
"[...]Nem helyettesíti a kéményseprőipari szakvéleményt[...]"

kemenysepro 2009.10.25. 22:46:09

@nikii: teljes mertekben 1et ertek veled:D . ala is tudom tamasztani amiket mondasz, kicsit tobb mint fel eve vok kemenykurkasz. ez ido alatt rengeteg haznal jartam, kaptam hideget is meleget is. tapasztalatom az, h ahol beengednek es hagyjak , h a dolgomat vegezzem ott nincs gond, de sajnos vannak olyanok is akik csak akadekoskodnak, van indokuk , h miert hagyjuk ki az ellenorzest, pl . most festettek, most takaritottak....stb.
van olyan is aki azt mondja: maga megint csak a penzert jott. kis beszelgetes utan azert be szoktak engedni az ilyenek is, es alt. kiderul , h jol tette, mert vmi kis dugulasa volt a kemenyenek, vagy mar igen csak le volt rakodva a kemeny fala, szal azert csak erdemes minket beengedni.
gazosrol annyit: addig oruljon mindenki mig a kemenysepro azt mondja, miutan bele nezett a kemenybe tukorrel, vagy a muszerevel meg vizsgalta ,h jo. mert akkor nincs gond
viszont, ha kiderul h dugulas van, mert pl teto javitas volt es a komuves bele termelt mindent a kemenybe, v mas javitas miatt tomodott el , vagy pl. a pokok aktivan tele szottek a beles csovet, megint csak nem tud eltavozni az eges termek, akkor amikor belenez es ez kiderul, noha igaz h ez par percnel nem tobb ido, akkor is azert csak jo h akkor derul ki es nem telen mikor megy a futes es 1szer csak nem ebred fel senki. -----ez alatt a kis ido alatt nagyon sok gazos kemenyt ellenoriztem es kb 1-2 esetben mondtam h gond van.
talan ami nagyon erdekes es tanulsagos volt meg emlitenem: 3 szintes csaladi hazrol volt szo. a 2-ikon volt 1 konvektor, aminel a keszulek pirosban volt (ugye vagy zold, ami jo, vagy piros ami nem jo) nem volt also koromzsak ajto ahol benezhettem volna, hat bekoto csovet le, és lam-lam dugig volt bekotes felett volt a kemenybe a dugulas, mert ugye ne mvolt belelve igy a kemeny belseje bomlott....

kemenysepro 2009.10.25. 22:48:35

@kalinka: ehhez csak annyit mondanek, h huzat nyaron is van, es ha az van, akkor az eges termek is eltavozik az egestermek elvezetodben.

kemenysepro 2009.10.25. 22:53:16

@galicius: co erzekelok is trefas dolgok, mert sokszor riasztanak akkor is mikor kedvuk van, viszont nem indokolt, szal anynit er mint 1 boltra szerelt riaszto ami minden reggel riaszt, de mar senki nem figyel ra, pedig 1szer lehet eles jatek lesz.

kemenysepro 2009.10.25. 23:18:47

@flexsnake: azert nem ertek veled 1et,mert mig 1 internetes cegnek van napi par bekotese, es ugye mar azt te eleve elotte megrendelted, persze , h felhiv, de ne vard mar el a kemenyseproktol akiknek kotelezoen kell menni ellenorizni a szaros kemenyeidet , h meg ne pusztulj, sazl ne vard el, h meg minden lakot kiertesit, vagy felhiv telefonon, h helo mikor johetek hozzad?
a kemenysepres ugy mukodik, h a kemenysepro ceg szol a telepulesnek(onkormanyzatnak), h mikor melyik utcakba megy, es akkor az onkormanyzat a helyi szokasoknak megfeleloen ertesiti ki a lakossagot pl: helyi tv, hirdeto tablak, stb

FNagy Szilvi 2013.03.07. 22:27:34

Mai levelem a a FŐKÉTÜSZ-nek...

Amit ezek művelnek egyszerűen felháborító.Tehát idézem magamat:
"Tisztelt Szolgáltató!

Kollégájuk a mai napon (2013.03.07-én csütörtökön)másodízben keresett meg kéményellenőrzés céljából.
Az első értesítést 2013.02.18-án hagyta lakásomnál.Ezen az értesítőn kijelölte a második megkeresés időpontját,CSAK a dátumot,miszerint majd 2013.03.07-én ismét felkeres.

Az értesítőn ezen kívül ,sem egy pontosabb időpont pl 12.00-15.00 óra között az adott napon,hogy kb mikor várhatom,mikor legyek itthon,sem a kollégájuk telefonszáma nem látható,melyen esetleg el tudtam volna őt érni,a második időpont pontosítása miatt.

Mivel örülök ,hogy van munkahelyem,nem engedhetem meg magamnak azt a luxust,hogy a kijelölt napon lábamat lógatva itthon dekkoljak,mert kollégájuk felkeres,megkíséreltem volna azt a verziót ,hogy én hívom fel időpont egyeztetése miatt.
Találékonyságomból adódóan megkíséreltem egy olyan lehetőséget is,hogy amikor közeledett a második ellenőrzés napja, kitettem az ablakomba jól látható helyre egy kiírást,miszerint megkértem a kollégájukat,ha az ajtóm előtt áll csörgesse meg a kiírt telefonszámot,és én kb 5 perc alatt a lakásnál leszek,hiszen a reklámirodám a szomszéd utcában van és beengedem.Frappáns és kivitelezhető megoldásnak tűnt,de sajnos nem jött be.

Ma este 2013.03.07-én este 7 órakor mikor a munkahelyemről hazaértem újabb szerelmes levél várt.Itt járt,be akart jönni de a lakást ZÁRVA találta.

Azt kell gondolnom,ezen eljárás csak csupán a pénzbeszedésre irányul,hiszen munkaidőben nem csak kollégájuk hanem minden más normális ember(már akinek van munkahelye)DOLGOZIK.

Más szolgáltatók díjbeszedői,veszik a fáradtságot és odafirkantanak arra a kurva cetlire egy telefonszámot,melyen el tudom őket érni.Ezt tartanám ebben az esetben is korrekt eljárásnak.Nem szokásom a levelezgetés,de felháborodottságomnak hangot kell,hogy adjak.

Amennyiben önök engem nem keresnek meg ,megjelölve egy újabb időpontot,pontosabban tól-ig intervallummal,kénytelen leszek megtenni a megfelelő lépéseket. Önhibámon kívül,rajtam kívül álló okokból az önök rugalmatlansága miatt,nem vagyok hajlandó saját költségen megrendelni ezt a szolgáltatást.
De ha mégis megteszem mert tisztességtelenül rákényszerítenek bírsággal fenyegetve,minden elképzelhető internetes fórumon leírom a történetemet mások okulására,hiszen nem csak én jártam így önökkel.

Köszönöm együttműködésüket.

De nagyon meg kellett erőszakolnom magam,hogy finom legyek és nőies.Kíváncsian várom mi lesz a fejlemény,már ha lesz egyáltalán...
süti beállítások módosítása